udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 7441-7470 | 7471-7500 | 7501-7530 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. december 19.
Utcán az igazságszolgáltatók
Bírók és ügyészek sorakoztak fel tegnap az ország több településén, a bíróságok, törvényszékek székhelyei előtt az igazságügyi jogszabályok, a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárás tervezett módosításai ellen tiltakoztak. Háromszéken is utcára vonultak a szakmában dolgozók, Sepsiszentgyörgyön tiltakozásképpen mintegy húsz bíró és ügyész vonult ki a bíróság elé. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 19.
Legyen folytatása intéseinek (Jánosi József nyolcvanéves)
Egykori tanítványai, munkatársai, tisztelői, a néptáncos szakma jeles személyiségei, barátai, néptáncegyüttesek és zenészek köszöntötték vasárnap délután, nyolcvanadik születésnapján Jánosi Józsefet (felvételünk). A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban tartott eseményen a háromszéki néptáncéletet elsőként kutató és feldolgozó népművelő, oktató, különböző kulturális intézmények módszertani szakértője több mint ötvenéves pályafutását idézték beszélgetésekben, képekben, archív filmfelvételeken és a gyűjtéseiből összeállított koreográfiákban.
Imreh István, a művelődési központ igazgatója egykori munkatársukat köszöntve felidézte: régen eleink életének szerves része volt a tánc, a fiatalok a szülőktől lesték el, majd titokban a csűr végében gyakorolták be és tanulták meg a falu nagyjainak figuráit, mígnem odaértek, hogy kialakították saját táncukat. Szerinte Jánosi József életének is szerves részévé vált a néptánc, ami munkásságát is meghatározta. Péter Sándor nyugalmazott magyar szakos tanár, aki a Jánosi József sepsiszentgyörgyi pályafutásának első éveiben alapított tánccsoport tagja volt, azt kívánta, hogy mindannak, amit az ünnepelt elkezdett és mások átvettek, továbbadtak, legyen folytatása, intéseinek legyen foganatja, szökkenjenek szárba azok a magvak, amelyeket nemcsak táncoktatóként, hanem a táncok leírójaként is elvetett.
A visszaemlékezők sorát Balázs Antal nyitotta, aki közös székelykeresztúri éveikről szólt, régi farsangi mulatságokat elevenített fel. A brassói származású László Csaba, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes alapítója, jelenleg a Nagyvárad Néptáncegyüttes koreográfusa, aki a nyolcvanas években együtt gyűjtött erdővidéki cigánytáncokat Jánosi Józseffel, arról beszélt, hogy a cigányok tánca mindig alkalmazkodik annak a vidéknek a táncához, ahol megtelepednek, Jánosi József pedig hangsúlyozta, a cigánytánc szerves részét képezi kultúránknak. Közös ismerősük, az őrkői Mocsel Antal Rémusz és családja tánccal köszöntötte az ünnepeltet.
Jánosi József ott volt az első Kovászna megyei hivatásos néptáncegyüttes, a Vadrózsák 1970-es alapításánál, amelyet kezdetben Lőrincz Lajos irányított, majd átvette tőle az oktatást, később a művészeti vezetést. Születésnapján az akkori együttes tagjai is emlékeiket idézték. Csiszér Lőrinc kiemelte az egykori Mester emberi tartását, a tánchoz való alázatos viszonyulását, igényességét, kritikai szellemiségét, és azt mondta: Jánosi József kiérdemelten azt a szeretetet kapja vissza tanítványaitól, amit adott. Az ünnepelt megköszönte a Vadrózsák jelen lévő és távolabbi tagjainak az akkori erőfeszítést, valamint a mostani ottlétet, és kifejtette: hosszú időnek kellett eltelnie, hogy amit kezdetben ezzel az együttessel is képviseltek, a kor ízlésének és a megszorításoknak megfelelő, népi baletthez hasonlító stílust később sikerült áttörnie, és azt felmutatni, ami az igazi érték.
Az eredeti, hagyományos stílus színpadra vitelében Jánosi József volt az első Háromszéken, ő váltott elsőként akkor, amikor az elfogadott sémákat szent és sérthetetlenként erőltették – mondta Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Említett együttesnek nem egyszer volt tanácsadója, koreográfiát is készített a társulat számára. Tanulni jó, ha van kitől – szögezte le Deák Gyula.
Jánosi József munkásságának egy másik korszakát idézte az 1976-ban alakult, jelenleg egyetlen háromszéki állandó felnőtt hagyományőrző csoporttal is rendelkező kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. Az ünnepelt gyűjtéséből válogatott sóvidéki táncok bemutatása után Gergely Zoltán, az együttes pedagógus alapítója és táncosa azt mondta, Jánosi József szakmai segítsége, oktatása mérföldkő volt a csoport életében, és ennek is köszönhetik, hogy máig fennmaradtak. A gyűjtőmunkának csak akkor van eredménye, ha azt valamilyen formában meg is örökítik, le is írják. Ebben segített Jánosi Józsefnek Szalay Zoltán népzenekutató, zeneszerző az Erdővidéki táncélet című, 2008-ban megjelent kötet összeállításánál. Ünnepi köszöntőjében az együttműködő munkáról beszélt. Sokan és sokféle szeretettel, közösségi érzéssel beszéltek Jánosi Józsefről, az alkotó emberről, az oktatóról, a szigorú tanítóról. A két-három évvel ezelőttig is működő hagyományos rétyi, pedagógusoknak szóló néptáncoktató tábor résztvevői is felszólaltak, akiknek Jánosi József útmutatása iránytű maradt egész életükben. Amikor az ember elfárad, amikor úgy érzi, abban a közegben, ahol régebben erős volt, már nem tud alkotóan, serkentően hatni, akkor keres magának egy olyan területet, ahol adni tud és jól érzi magát – mondta Gazdag Géza, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Kar elnöke. Jánosi József nem csak a kórus húsz évvel ezelőtti alapításánál volt jelen, az unitárius egyházban is mindvégig vállalt szolgálatot, és máig tanulhatunk tőle – hangsúlyozta. Az elmondottakat követően a Karácsony Gabriella vezette kórus énekkel köszöntötte Jánosi Józsefet.
A Jánosi József saját archív felvételeivel, a Román Televízió magyar adása forgatócsoportja által rögzített táncokkal, a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából Bartók Emese és Somogyi Csaba által idén készített rövidfilm bejátszásaival, a Harai László és barátai zenei közreműködésével összeállított műsort Péter Sándor az elmúlt hetek legjelentősebb háromszéki közművelődési ünnepének nevezte. És ha ez nehezen mérhető is, minden bizonnyal egyedi, hogy egy születésnap alkalmával fél évszázadnyi szakmai visszapillantó készült a háromszéki néptáncélet feltárásának és továbbéltetésének történetéről. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 19.
Évforduló előtt az Aranyszívek
Ünnepi hangulatban, Etelka napján értékelte közel egyesztendős tevékenységét a megyeszékhely harmadik nyugdíjas-egyesülete, az Aranyszívek.
Ez alkalommal köszöntötték legidősebb tagjukat, Pakucs Etelkát. December végén lesz a legszerényebb nyugdíjjal rendelkezők közösségének első évfordulója – tájékoztatott Rápolti István elnök. Elmondta, jelenleg százkét taggal rendelkeznek, tizenhatan önálló dalkört alakítottak, s ünnepi alkalmakkor fellépnek. Kezdeményezésükre az uzoni, nagybaconi, kézdivásárhelyi és bodoki szépkorúakkal közösen emlékeztek meg az idősek világnapjáról, amelyen részt vett a város másik két nyugdíjas-egyesülete, a Sugás és a Reménység kör is. Megtartották a farsangi mulatságot, kirándulást szerveztek az Úz völgyébe, Sóvidékre, Borszék környékére, a Fogarasi-havasokba és a Transalpina magashegyi út megtekintésére, megszervezték az Anna-, Erzsébet- és Katalin-napi bált, most karácsonyra készülnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 19.
Cikkelyenként fogadták el
Cikkelyenként elfogadta tegnap a parlament plénuma a 2018-as költségvetés tervezetét. A tervezetet a költségvetési bizottságok által jóváhagyott formában szavazták meg, csak azt a módosító javaslatot utasították el, amelynek értelmében 71,5 százalékról 100 százalékra nőtt volna a jövedelemadóból a helyi önkormányzatoknak visszaosztott összeg aránya. Ezt a javaslatot az RMDSZ terjesztette elő arra hivatkozva, hogy a jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra csökkentésével jelentős bevételtől esnek el az önkormányzatok. A végleges szavazásra a tervek szerint még ezen a héten sor kerül. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 19.
Kopjafa Konsza Samu emlékére
A barátságtalan, zimankós idő ellenére a nagybaconi általános iskola udvara tegnap délelőtt olyan emberekkel volt tele, akik ismerték, szerették és tisztelték a falu talán leghíresebb szülöttjét, a pedagógusként, nyelvészként és néprajzkutatóként is jelentős életművet alkotó Konsza Samut. Az iskola tantestülete névadójuk emlékére kopjafát állíttatott, majd a délutáni órákban a kultúrotthonban a diákok mesefeldolgozások, gyermekjátékok és néphagyományok révén mutatták be, mily hatalmas és változatos Konsza Samu öröksége.
A nagybaconi ifjúsági fúvószenekar játékát követően Mihály Enikő VI. osztályos diák ismertette Konsza Samu életpályájának meghatározó állomásait, majd Baló Ervin iskolaigazgató szólalt fel. Mint mondotta, tíz éve merült fel először, hogy a Benedek Elek nevét viselő iskolának jobb, találóbb nevet kellene adni. Nem mintha a nagy mesemondó nem lenne a mai nemzedék számára is követendő példa, de ő Kisbacon szülötte. Némi kutakodás után döntöttek úgy, Konsza Samunál iskolájuk számára jobb névadót nem is találhatnának. A nagybaconi, székelyudvarhelyi diákévek és a budapesti egyetemi élet után Szászvárosban tanított, majd az első világháborúban szerzett sérüléséből lábadozván kezdett néprajzkutatói munkába, Sepsiszentgyörgyre kerülve diákjai bevonásával – bár a román hatalom akkor sem nézte jó szemmel az ilyesmit – gyűjtőmozgalmat szervezett, amelynek több évtized múlva eredménye a Háromszéki magyar népköltészet, illetve a Szegény ember kincse című munkája lett. Felismerve az értékes munkát, Nagybacon közössége ápolni próbálta emlékét, titokban kopjafát állítottak neki sírjánál. A mostani kopjafát Farkas István készítette, a rajta levő motívumok – székely kereszt, molnár gombja, székely csillag és nap, az élet vize és a harang – hazaszeretetéről, kiemelkedő munkásságáról, nemzetségéről beszélnek, s arra figyelmeztetnek, emlékét őrizzük, mint drága kincset.
Beján Boglárka szavalását követően Molnár Sándor helybeli református lelkész áldásában arról beszélt, milyen fontos jelkép is a protestáns székelység számára a kopjafa: nemcsak emléket állít, de emlékeztet elődeink életére, cselekedeteire és a közösség részére hajtott hasznukról. Konsza Samu kopjafájának van miről beszélnie, hiszen gazdag, a legszélesebb értelemben vett közösséget szolgáló emberről regél. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 19.
Gál Ernő: A kerületben van még élet
– Segesváron azért létezik az RMDSZ, mert én még létezem, és itt vagyok. Ezt akárki igazolhatja – jelentette ki beszélgetésünk elején Gál Ernő, az RMDSZ Segesvár kerületi elnöke, akit a kerületi szervezet működéséről, a szórványban adódó sajátos problémákról kérdeztünk.
Elmondta, hogy a ’90-es években, amikor megalakult az RMDSZ, óriási reményeket fűztek hozzá az emberek, és az értelmiség volt az, amely mindig elöl járt ötletekkel, kezdeményezésekkel, rendezvényszervezéssel.
Viszont egy-két év után, amikor változni kezdtek a dolgok, az emberek is megváltoztak. Rájöttek, hogy nem minden olyan, ahogyan elképzelték, és lassan lemorzsolódtak, elmentek. Ám még ez sem lett volna probléma, mert a szervezet működött, rendszeresen tartottak gyűlést, az utcafelelősök is dolgoztak, házról házra járva szedték a tagdíjat, voltak szép rendezvények. „Olyan bálokat szerveztünk, amelyekre 300-400-an jöttek el, a környék csodájára járt. Volt élet a szervezetben”– emlékezett vissza.
Aztán lanyhult a lelkesedés, és a ’90-es évek közepétől mind kevesebben maradtak. Az emberek kezdtek elégedetlenkedni. Személyes konfliktusok is bomlasztották a szervezetet.
Elmondta, hogy akkoriban az egyházakkal sem volt jó a viszonyuk. Miután átvette az elnökséget, hosszú évek munkájába került, hogy újraépítse ezeket a kapcsolatokat. Mára nagyon jó a kapcsolatuk a magyar történelmi egyházakkal. Lassan újraalakultak a területi szervezetek, visszajutottak a ’90-es évek szintjére: a magyar tanácsosok száma is megmaradt.
„A sok elkeseredés mellett lelkileg megnyugtat, hogy a kerületben van még élet. Elsők voltunk az aláírásgyűjtésben, én magam kerestem meg az embereket, akik szívesen fogadtak, és megértették, hogy szükség van a kisebbségi jogok európai védelmére, és az aláírásgyűjtés azt szolgálja, hogy az őshonos kisebbségek kérdését az Európai Unió napirendre tűzze, és szabályt alkosson az unióban élő ötvenmilliós kisebbség védelmére. Közöttük, természetesen, a magyarok védelmére és jogainak biztosítására. Szerencsés véletlen az is, hogy összekapcsolódik a regisztrációval, hiszen nagyon sok a kerületben a kettős állampolgár, és még mindig sokan igénylik a magyar állampolgárságot” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Fájdalma, hogy egy szórványban levő városban az értelmiségieket nem igazán érdekli a szórványban élő magyarok ügye. „Az egy dolog, hogy nem támogatják az RMDSZ-t, pedig helyi szinten mindenkin próbálunk segíteni. Alig vannak páran, akik hajlandók valamit tenni. Faluhelyen, annak ellenére, hogy bajok voltak Fehéregyházán, Segesváron és Héjjasfalván is a Magyar Polgári Párttal, amely összekavarta a dolgokat, létezik RMDSZ. Az én generációm még tesz, de utánpótlás nem igazán van. Hogy mi lesz, nem tudom. A baj az, hogy rettenetesen fogyunk. A ’92-es népszámláláskor 8741 magyar volt a városban, most 4600-valamennyien vagyunk” – mondta Gál Ernő. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)2017. december 19.
Mezőség (1.)
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet.
Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon)
Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak.
Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd
Mezőpanit
Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő.
A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide.
A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át.
A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt.
A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található.
Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg.
Mezőbergenye
A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette.
Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd
Mezőcsávás
Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad.
Galambod
A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)2017. december 19.
Újabb szinttel bővül az iskola
Marosszentgyörgy
Miközben számos településen egyre fogyatkozik a gyermeklétszám, Marosszentgyörgyön ennek éppen az ellenkezője tapasztalható, emiatt szükségessé vált a Szent György Általános Iskola bővítése, ezért kormányalapokra pályázott az önkormányzat. A régi épületszárnyra egy újabb szintet húznak fel, így újabb tantermeket nyernek.
A polgármester elmondta, a marosszentgyörgyi iskolába, az óvodásokkal együtt, közel ezer gyerek jár, és jelenleg eléggé zsúfolt körülmények között folyik az oktatás, illetve nincsen egy díszterem, amely a különféle rendezvények megszervezésére alkalmas lenne. Hogy elkerüljék a délutáni váltás bevezetését, szükségessé vált a tanintézet bővítése. Erre a célra kormánypénzekre pályázott az önkormányzat, és úgy tűnik, hogy el is nyerték a finanszírozást, aminek köszönhetően a tanintézet régi szárnyát egy újabb szinttel bővítik. Előreláthatólag öt új termet nyernek ezáltal. A községvezető ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a folyamatban lévő, a romák felzárkóztatását célzó szociális projekt hozadékaként tovább nő majd az iskolában a gyereklétszám. Mint mondta, bár sok szentgyörgyi szülő Marosvásárhelyre viszi a gyerekeit felekezeti iskolákba vagy a Művészeti Líceumba, a marosszentgyörgyi iskolát a megye egyik legkorszerűbb tanintézeteként tartják számon, ezért az elkövetkezőkben is arra törekednek, hogy minél jobb körülményeket teremtsenek az oda járó diákok számára. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)2017. december 19.
Kiegészítették a vezető testületet
MAKOSZ-kongresszus
December 15–17-én a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartották meg a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének XXIV. kongresszusát.
A rendezvényre 12 megyéből 83 küldött és mintegy 50 megfigyelő érkezett. A tanácskozás megnyitóján jelen volt Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, László Attila szenátor, Csoma Botond parlamenti képviselő, Olteán Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Kovács Zoltán Zsolt, a Nemzeti Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságának államtitkári tanácsosa, Murádin János Kristóf, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának kari kancellárja és Lőrincz István, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, akik mindannyian köszöntötték a résztvevőket, és további támogatásukról biztosították a MAKOSZ-t.
Az elnökség és a tagszervezetek beszámolói után a küldöttek módosították az alapszabályzatot, majd megválasztották az elnökség új tagjait: Józsa Kriszta kommunikációs, Bencze Erik Tamás belügyi referenseket, elnökségi tagok lettek: Domokos Ferenc, Horváth-Kovács Mátyás, Pánczél Orsolya, Szegedi Zsolt, cenzoroknak pedig Boga Balázst, Bokor Zalánt és Kovács Árpádot fogadta el a kongresszus – tájékoztatott Józsa Kriszta kommunikációs referens. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)2017. december 19.
Sikeres karácsonyváró összejövetel Lippán
Szerdán tartotta évzáró ülését a lippai Degré Alajos Olvasókör, amelynek a tagjai a Hildegardis-ház nagytermében gyűltek össze, ahol Czernák Ferenc körvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, majd főhajtást kezdeményezett az elhunyt I. Mihály király tiszteletére.
Ezt követően Simó Lúcia Luca-napi szokásokból, hagyományokból mutatott be igen érdekes összeállítást. Az Olvasókörben kifejtett eddigi odaadó munkáját Czernák Ferenc köszönte meg egy emléklap kíséretében. A továbbiakban Czernák Ferenc tartott előadást a karácsony történetéről, jelentőségéről. Mondandóját Dsida Jenő, Pósa Lajos, Weöres Sándor, Juhász Gyula, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és József Attila költeményeinek a megszólaltatásával színesítette.
Ezt követően Krajcsik Mária elbeszéléséből idézett részleteket Détári Katalin, Igna Ilona, Gulácsi András, Gurmai András és Veres Ildikó.
Közösen elénekelték a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi éneket, az évzáró ülés szeretetvendégséggel, baráti hangulatban, hosszan tartó beszélgetéssel zárult. A sikeres évzáró ülésért köszönet jár Woonert Lorándnak, aki ezúttal is kiváló házigazdának bizonyult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)2017. december 19.
Többszörös jubileumot ünnepeltek
Valódi örömvasárnap Ágyán
Amint azt a Hitélet rovatunkban is meghirdettük, az ágyai református gyülekezetben a település fennállásának 840. évfordulója, a reformáció 500. évfordulóján, a református templom építésének 280. évfordulója alkalmából, illetve a külső- és belső felújítás befejezése okán, december 17-én, vasárnap 16 órától hálaadó istentiszteletet tartottak. Az alkalom ünnepélyességét nagyban emelte, bensőségessé tette az ágyai egyesített református-baptista kórusnak a szolgálata Erdős Bálint polgármester vezényletével, amihez zenei aláfestéssel szolgált villanyorgonán a fia, Erdős Attila. Ezt követően Módi Kinga tiszteletes asszony vezetésével a gyermekkórus szolgált.
Igehirdetés, köszöntők
Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke Jakab levele 3. fejezetének 13., 17., illetve 18. verséből kiindulva az igaz Istenhitből származó békesség, illetve szeretet fontosságát ecsetelte Ágya fennállásának a 840. évfordulójával, a templom építésének a 280. évfordulójával, illetve a példás összefogás jóvoltából megvalósulhatott külső és belső felújítás kapcsán. Mert Isten áldása csakis azokon a közösségeken teljesülhet ki, amelyeknek a tagjai Istennel és egymással békességben, szeretetben élnek.
A továbbiakban nt. Módi József esperes, ágyai lelkipásztor köszönte meg az igei szolgálatát ft. Csűry István püspöknek, egyben köszöntötte a püspök urat elkísérő kedves feleségét is. Köszöntötte a nagyváradi Continuo régizene együttes tagjait, Venter Miklós egyházmegyei főgondnokot és feleségét, Brittich Erzsébet és Ódry Mária képzőművészeket, a megyéből érkezett lelkésztestvéreket és kedves feleségeiket, a gyülekezetek főgondnokait, gondnokait és presbitereit, valamint a gyülekezetek küldötteit. Köszöntötte ft. Gróza János kisjenői katolikus plébánost, aki kissé haza is érkezett, hiszen a templomban tartja a szentmiséit az ágyai katolikusok számára. Köszöntötte Faragó Péter parlamenti képviselőt, az RMDSZ Arad megyei elnökét, akinek megköszönte a gyülekezetnek nyújtott segítséget. Köszöntötte Horváth Leventét, a Szabadság-szobor Egyesület ügyvezető elnökét és feleségét. Köszöntötte Erdős Bálintot, Szintye község polgármesterét és feleségét. Egyben köszönetet mondott a településért tanúsított munkájáért, de megköszönte a vegyes kórus vezetésében vállalt munkáját is. Köszöntötte Kis Anikó iskolaigazgatót, a pedagógustestvéreket, minden résztvevőt. Megköszönte az Egyházügyi Államtitkárságnak és az Arad Megyei Tanácsnak a templom felújításához nyújtott támogatást, ugyanakkor az Egyházkerület vezetőségének és Király Andrásnak, a Szabadság-szobor Egyesület elnökének az ágyai pályázathoz csatolt jó ajánlást. Köszönet a brassói Espresso és a kisjenői Magnita cégeknek a támogatásért. Köszönetet mondott a kivitelező cég vezetőjének, Csapó Ferencnek és munkatársainak a lelkiismeretes munkáért. Köszönet az esti szeretetvendégségre felajánlott adományokért Székely Attilának és feleségének Évának, valamint az adományozóknak. Köszönet a kórustagoknak, valamint a gyermekeknek a szolgálatért, a gyülekezet tagjainak a sokszor erejük felett vállalt segítségért. Köszönet Erdős Sándor főgondnoknak és Hadi László gondnoknak a lelkiismeretes munkáért. Köszönet a tiszteletes asszonynak és a presbitérium minden tagjának a segítségért, illetve amiért munkatársakként tudnak szolgálni Isten dicsőségére.
A továbbiakban Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ-megyei elnök adott hangot ünnepváró, az ágyai gyülekezet reményteljes jövőjével kapcsolatos gondolatainak.
Horváth Levente, a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségi tagja, Venter Miklós egyházmegyei főgondnok, Erdős Bálint polgármester, Erdős Sándor ágyai főgondnok adtak hangot ünnepi gondolataiknak. Miután Ágya szülötte, Tiba Attila egyetemi tanársegéd, doktorandus hallgató nagy átéléssel szavalta el Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című költeményét, a nagyváradi Continuo zenekar adott élvezetes reneszánszzene-koncertet, amiért nt. Módi József esperes mondott köszönetet. Ezt követően virágcsokorral kedveskedett a püspöknének, a jelen volt lelkészfeleségeknek és lelkésznőknek, míg a férfi elöljáróknak az ágyai templomot ábrázoló egy-egy linómetszettel kedveskedett. Miután Hadi Sarolta elszavalta nt. Dénes Józsefnek az alkalomra írt, Megújult a templom című költeményét, a jelen lévő 11 lelkipásztor egy-egy igei köszöntőt intézett az egybegyűltekhez. Igei köszöntő helyett Erdős Bálint polgármester könnyekig meghatódva mondott köszönetet nt. Módi Józsefnek és felségének, Kinka asszonynak ágyai szolgálatuknak a 15 évéért, amikor sikerült lerombolniuk a felekezetek közé mások által húzott falat. Felekezeti hovatartozástól függetlenül, az ágyai reformátusokat, katolikusokat és baptistákat sikerült egyesíteniük a krisztusi szeretetben és lelki békességben.
A 90. zsoltár közös megszólaltatásával zárult ünnepi istentisztelettel kapcsolatban említésre méltó: sok más templommal ellentétben, az ágyaiban télen is nagykabát nélkül lehet részt venni az istentiszteleten. Nt. Módi József esperes vezetésével a presbitérium megépítette a fatüzelésű, befúvó rendszerrel működő, igen egyszerű és hatékony fűtőrendszert.
Kiállításmegnyitó, szeretetvendégség
Az istentisztelet után a teljesen megújult kultúrotthonban gyülekeztek, ahol nt. Módi József esperes a 84. zsoltár 2., 3., 4. és 5. verseiből ihletődve köszöntötte az egybegyűlteket, kérte fel Ódry Mária képzőművészt Brittich Erzsébet linómetszeteinek a méltatására. Az Arad megyei református templomokról készült 25 linómetszetének kiállítását, amiben a művész lelkének egy-egy darabkája rejlik. A megye espereseként azért érzi közel magához a templomokat, mert mindhez egy-egy gyülekezet társul, emberi arcok mosolyognak felénk. Nekik sokszor volt részük megpróbáltatásokban, de nagyon sok örömben is, mert mindben jelen van Isten is. Éppen ezért, a mai napról hazatérve, mindannyian vigyük magunkkal a hajlékainkba Istent is, aki a legdrágábbat, egyszülött fiát áldozta fel értünk – mondta Módi József.
Ódry Mária képzőművész értékelőjén előrebocsátotta: amit ma a templomban látott és hallott, annyira megható volt, hogy keresgélni fogja a megfelelő szavakat. Advent III. vasárnapja külön öröm számára, a Jó Isten a tenyerén hordozza, amiért a maihoz hasonló örömben részesülhet.
Brittich Erzsébetet nem kellett bemutatnia, hiszen a linómetszetei mellett számos fafaragvány, szobor, nagyon sok költemény és keresztrejtvény is fűződik a nevéhez. Mindig ott van, ahol segíteni kell. A linómetszetei folytonos tanúságtételt jelentenek Isten hajlékai mellett, ahol a hívek egybegyűlnek. A 25 fekete-fehér linómetszetben közös a torony, ami messzire látszik, tehát igazodási irányt formál útjainkhoz. A kőből, téglából, fából és cserépből összeálló épület két imára összetett tenyeret formál, ami az égbe továbbítja földi imáinkat, hálánkat, amiért Isten fiaiként élünk.
Ezt követően Brittich Erszébet bevezette hallgatóságát a linómetszet-készítés titkaiba, az alkalmazott technikák szépségeibe.
A kiállításmegnyitó után a részt vevő híveket szeretetvendégségen a meghívottakat vacsorán látták vendégül. Az ágyai ünnepségsorozat szervezőinek, támogatóinak, a vendéglátásban segítőknek köszönet jár, amiért valódi örömvasárnapot szervezve, áldozatvállalásukkal, munkájukkal öregbítették az ágyai vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)2017. december 19.
A Nagyzerindi Művésztelep másfél évtizede
Egy több évtizedes csoda folytatása
Szellemes fordulattal Bognár Levente aradi alpolgármester így nyitotta meg múlt pénteken az aradi múzeum Klió Termében megrendezett kiállítást: „Aradra érkeztek a Fekete-Körös partjáról a Maros partjára” egy 15 éves alkotótábor munkái Nagyzerindről, ahol nagy a képzőművészet iránti szeretet és tisztelet, egy olyan galériából, amely nemcsak a megyében, hanem távolabbi vidékeken is ismert, de mi, aradiak biztosan méltán büszkélkedhetünk vele.
De hogyan függ össze a falusi galéria és a képzőművészeti tábor?
Először a galéria ötlete, sőt maga az állandó kiállítás született meg. Az 1970-es évek legelején gyűjtés indult hazai magyar képzőművészek körében műalkotások adományozására, majd meghívtak művészeket Zerindre, ahol a község fiatal értelmiségiei, főleg a tanári kar vendégeiként alkothattak, s munkáik egy részét a községnek hagyták. Minden bizonnyal ebből nőtt ki, jóval később, a nagyzerindi, immár „hivatalos” tábor.
De beszéljen erről inkább Siska-Szabó Hajnalka festőművész, aki nemcsak szervezi, vezeti másfél évtizede a Fekete-Körös partján a nemzetközi alkotótáborokat, de most egy szép kivitelezésű, több mint 80 oldalas, számos szép, színes fotóval illusztrált könyvet is szerkesztett (Siska-Szabó Zoltán reprodukcióival) ez alkalomra, amely a maga írta összefoglaló bevezetőn túl több, a sajtóban (főleg a Nyugati Jelenben) az alkotótáborokról megjelent cikkből is tartalmaz szemelvényeket.
Szemelgessünk a művésznő tárlaton elhangzott beszédéből.
„A jelen tárlaton válogatást tekinthetünk meg A Nagyzerindi Művésztelep jubileumi 15 éve c. gyűjteményéből. A kiállított művek változatos kaleidoszkópjában 10 ország 12 művészének alkotásai kerülnek itt bemutatásra. Nagy öröm s megtiszteltetés számunkra, hogy Aradon a Szépművészeti Múzeumban is bemutathatjuk a gyűjtemény egy részét.
Nagyzerinden 1974-ben megszületett egy csoda: adományozásokból létrejött az ország első falusi képtára, Fazekas József tanár ötlete, kezdeményezése nyomán. A ’70-es években a zerindi fiatal értelmiségieknek köszönhetően 1974. május 18-án megnyílt a felavatási kiállítás, melyen 26 művésztől 52 műalkotás szerepelt. Fellelkesítő nem mindennapi történetéről és az első 25 évéről A Zerindi képtár, majd a 2014-ben megjelent 40 éves a Zerindi Galéria című albumokban olvashatunk.
A képtár jelenléte, szelleme kötelez a gyűjtemény gyarapítására, népszerűsítésére. Felavatása után két alkalommal már szerveztek alkotótábort a gyarapítás érdekében, de ezt az akkori politikai hatalom és a szekuritáté nem nézte jó szemmel, így hosszú időre nem volt lehetőség másra, mint a gyűjtemény nem kis feladattal és felelősséggel járó megőrzésére, esetleg titokban való gyarapítására.
Banner Zoltán lelkesítő biztatását megfogadva: minden gyűjteménynek a gyűjteményfejlesztés a lelke, 2003-ban felmerült a gondolat az alkotótáborok újjáélesztésére. A gondolatot tettek követték, és megszerveztük az első Zerindi Nemzetközi Alkotótábort. Vas Enikő képtár- és könyvtárfelelős lett, és maradt azóta is az alkotótáborok lelkes gazdasági szervezője, mondhatnám lelke, én pedig a művészeti vezető lettem.
Eleinte nehezen ment a táborok szervezése, sokan még később is szkeptikusak voltak, hogy sikeres lesz. De a kitartó szervező munka, amelyet a polgármesteri hivatal és a lakosságból is rengetegen támogattak, meghozta gyümölcsét. A művészeket eleinte családoknál szállásoltuk el, mint a hetvenes években, de 2007 óta, immár tíz éve Csáky Barna tanár és családja biztosítja a szállást.
És ahogy annak idején folyamatosan jöttek a képek, most érkeztek a művészek, egyre távolibb országokból, valamint itthonról, és általuk a műalkotások is: festmények, grafikák, kerámiák, szobrok. Voltak itt művészek három kontinensről, Szlovákiából, Lengyelországból, Bulgáriából, Szlovéniából, Németországból, de Indiából, Kaliforniából, Dél-Koreából is, és persze Magyarország különböző városaiból, valamint számos hazai városból.
A résztvevők között mindig vannak visszajárók és újonnan érkezettek, a lakosság megszokta és várja, hogy nyaranta megjelennek a ’furcsa’ művészek, akik járják a falut és a környéket, hogy megörökítsék annak szépségeit, atmoszféráját, lakosait.
Nagy öröm számunkra, hogy aki egyszer részt vett a művésztelepen, szívesen tér vissza, még ha nagyon messziről is érkezett. Egyszer egy újságíró megkérdezte, mi vonzza vissza Zerindre a művészeket, hisz ő nem lát festői szépségű hegyeket, lankás dombokat. Mint mondani szokás, ’a téma a földön hever’. Ami a helyi lakosoknak vagy egy átlagos embernek mindennapi, általános, egy művész szemében lehet megörökítésre méltó, s a szubjektív művészi szűrőjén keresztül műalkotássá nemesül. Ugyanakkor a lakosság felejthetetlen vendégszeretetét is sokáig emlegetik a művészek.
A képtár 2004-ben történt felújítása is a művésztelepnek köszönhető, de a gyűjtemény kinőtte a termeket, és újabb felújításra, bővítésre lenne szükség.
Az alkotótáborokban a művészek minden évben megújuló, változatos tematikában dolgoznak, mely hozzájárul az együttgondolkodáshoz, tapasztalatcseréhez, nyelvi akadályok nélkül. Ugyanakkor mindig ihletgyűjtő kirándulásokat is szervezünk nekik Aradra és a megyébe. Az alkotótáborok munkáját a kezdetektől folyamatosan nyomon követte a média.
A festőművészek, grafikusok mellett szobrászművészek és keramikus is alkotott. A kolozsvári Koncz-Münich András saját építésű kemencéjében évek óta szép agyag kerámiákat éget, a nagybányai Győri Csaba és a felvidéki Lukács János jóvoltából pedig két szép, fából készült szoborral bővült a galéria anyaga. Ezeket sajnos szállítási okok miatt nem tudjuk bemutatni, de az albumban benne van s ott van az egyik szobor bronz makettje. Igyekeztünk minden évben egyre magasabbra tenni a mércét, a művésztelep atmoszférája, hangulata pedig kedvez, hogy minél színvonalasabb munkák szülessenek.
A művésztelepen készült alkotásokat minden évben színvonalas zárókiállításon láthatja a közönség, melyet mindig változatos társművészeti előadás fűszerez. Megtisztelték előadásukkal híres színművészek, énekesek, néptáncegyüttes, színjátszókör, zenekar, emelve a zárókiállítás hangulatát. A részt vevő művészeket s munkáikat eleinte leporelló, majd 2008 óta minden évben igényes, szép katalógus mutatja be, a budapesti Szmirnov Oleg reklámgrafikus szerkesztésében, aki e mellett fest is. Idén a 15 éves évfordulóra sikerült egy színvonalas albumot kiadni Csáky Barna tanár szponzorálásával, mely a művésztelep történetét összefoglalja, minden művésztől láthatunk egy alkotást benne.
Jelenleg a zerindi Arad megye egyetlen, 2003-tól folyamatosan működő nemzetközi képzőművészeti alkotótábora, mely az évek során művészteleppé nőtte ki magát. A művésztelep működését a zerindi önkormányzat, pályázatok útján intézmények, alapítványok, egyesületek és számtalan magánszemély és család a mai napig különböző módon segíti, támogatja, ma már nemcsak Zerindről, hanem Aradról és a megyéből is.
A nemzetközi művészek elviszik szerte a nagyvilágba a zerindi képtár és egész Arad megye hírnevét és gazdagítják folyamatosan a gyűjteményt, amelynek egy része a helyi polgármesteri hivatal falait díszíti. A látogató pedig bepillantást nyer a nemzetközi, kortárs képzőművészek alkotásaiba. Jelenleg 320 mű található a Képtárban, mely minden bizonnyal szép számban gyarapodni fog, növelve a község és a megye kulturális és morális értékét.”
A kiállításról: rendkívül „színes”, nemcsak a koloratúrát tekintve, hanem azáltal is, hogy a legkülönbözőbb felfogásban, stílusban alkotó művészektől származik a most látható negyvennél több festmény.
A megnyitón ott láttunk két lelkes szponzort: a borosjenői Mészáros Dávidot, aki most is jóféle fehér és vörösborral, pereckékkel, üdítővel támogatta a rendezvényt (más alkalmakkor is láthattuk, például gyermekrendezvényeken, egy-egy hatalmas tortával megjelenni), valamint Csáky Barna vállalkozót, ny. zerindi tanárt, aki egykoron (amikor szóba sem kerülhetett magyarországi oktatók foglalkoztatása, mint manapság, szerencsére, sok helyen) komoly előképzettség híján, de nagyon lelkesen felvállalta a zerindi tánccsoport oktatását és vezetését. Támogatása nélkül ma már nehéz lenne elképzelni egy-egy zerindi alkotótábort.
Illesse őket őszinte elismerés. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)2017. december 19.
Emléktáblát lepleztek le Nagyzerinden
Amint azt meghirdettük, a nagyzerindi reformátusa imateremben vasárnap 10.30 órakor kezdődött istentiszteleten nt. Módi József esperes hirdetett igét Ezsaiás próféta könyvének (40 rész, 1–5 verse) alapján. Az esperes úr kifejtette: saját tapasztalatból mondja, hogy ilyenkor, karácsony előtt eltereli minden a figyelmünket a hozzánk visszatérő Krisztusról. „Minden más fontosabb – ezért imádkozzunk, hogy Isten készítsen fel bennünket arra, hogy Krisztushoz visszatérjünk. Nemcsak 4 hét a várakozás időszaka, hanem egy hívő ember egész élete, mert az Úrban van a megoldás, merjük hinni, hogy aki a Földön rábízza életét, annak megmutatja majd a szabadítást. A mai napon azért jöttünk, hogy hálát adjunk, és megköszönjük az élő Istennek azokat az elődöket, akik Isten felé irányították a gyülekezet tekintetét. Akik kiáltó szóként merték hirdetni az igét, akkor is, amikor nem volt szabad. Megértették, hogy a legfontosabb feladatuk az út készítése.” Ezután Dénes Erzsébet tiszteletes asszony közreműködésével a gyermekek meggyújtották a harmadik gyertyát, majd énekekkel szolgáltak. Dénes József lelkipásztor felolvasta ez alkalomra írott versét, Emlékezzünkcímmel.
Ezután átvonultak a templomba, ahol nt. Dénes József lelkipásztor és Papp Sándor főgondnok leleplezték az 1802-től napjainkig itt szolgált 20 lelkipásztor és 92 gondnok nevét viselő emléktáblát, amit Kátai Sándor presbiter készített. Ami a márványtáblán is áll, nt. Dénes József versének utolsó szakaszában is olvasható:
„Református magyar vagyok,
Az egy Istent félem.
Legyen ez életed mottója testverem,
Maga a szeretet és az örök béke,
Őrizzen, tartson meg soká Zerind népe!
Úgy legyen!”
Kép és szöveg: Kiss Csilla / Nyugati Jelen (Arad)2017. december 19.
„Azzal becsüljük meg a hősi halottak emlékét, ha nem térünk le az általuk megjelölt útról”
1989. december 15-én, pénteken délután hatalmas tömeg gyűlt össze a temesvári református templompalota bejárata előtt, magyarok, románok és más nemzetiségűek, reformátusok és a többi temesvári felekezet tagjai, hogy tiltakozzanak Tőkés László lelkész és családja kilakoltatása ellen. Ebből a tiltakozó megmozdulásból terebélyesedett ki a diktatúrát elsöprő temesvári népfelkelés, amelyet december 17–18-án sikertelenül próbált vérbe fojtani a kommunista elnyomó gépezet. Huszonnyolc esztendővel a temesvári forradalmi események kezdete után, az egykori harcostársak és emlékezők egy maroknyi csoportja, a református gyülekezet képviselői gyűltek össze a Mária téri református palota előtt, hogy fejet hajtsanak az 1989. decemberi hősi halottak emléke előtt.
Az egybegyűlteket Fazakas Csaba, a temesvár-belvárosi református gyülekezet lelkipásztora és az egykori temesvári lelkipásztor, Tőkés László EP-képviselő, korábbi püspök üdvözölték. „Köszöntöm az 1989-es Emlékbizottság és a presbitérium tagjait, főgondnok urat, a Temesvár Társaság képviselőit, egykori harcostársaimat – mondta Tőkés László –, egy gondolattal szeretnék adózni a 89-es temesvári népfelkelés hősei, áldozatai emlékének. Azzal becsüljük meg őket, hogyha azért, amiért ők harcoltak és életüket áldozták, azért mi is tovább folytatjuk a küzdelmet. Ha letérünk arról az útról, amelyen ők áldozatukat bemutatták, akkor mi is méltatlanokká válunk irántuk és méltatlanukká válunk régi önmagunkhoz. Ez érvényes a temesvári gyülekezetre, amely 89-ben példát mutatott hitből, kitartásból, lelkesedésből és érvényes mindazokra, akik a régiek közül még itt vannak. Ilyen értelemben cselekvő módon emlékezzünk rájuk és nem siratva csupán, mint Krisztus urunkat a keresztfán, hanem mint akik együtt örvendeznek Krisztusban a feltámadáskor. Ezekkel a gondolatokkal hajtsunk fejet előttük” – mondotta Tőkés László, aki a jelenlevőkkel együtt imádkozott a temesvári mártírokért és megáldotta a megemlékezés résztvevőit.
A református palota falán lévő emléktábláknál elsőként Tőkés László volt királyhágómelléki püspök és Kovács Zoltán volt főgondok koszorúzott, majd a Temesvári Református Egyházmegye, a Belvárosi és az Új Ezredév egyházközség képviselői, az Érmihályfalvi Református Egyházközség,az 1989-es Temesvári Emlékbizottság, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői helyezték el koszorúikat. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)2017. december 19.
Örömteli együtténeklés a Református Kollégiumban
Közel száz ember állva hallgatta végig a Kolozsvári Református Kollégium idei karácsonyi koncertjét szombat délután a Farkas utcai református templomban, mert olyan nagy volt az érdeklődés, hogy még a pótszékek is mind foglaltak voltak. Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész áhítatában arra összpontosított: a gyermekek éneke minket, felnőtteket is közelebb visz Istenhez.
Először a Gergely Zoltán zenetanár által vezetett 5–8. osztályos gyerekeket hallgathattuk meg. A „kicsik” megilletődve, tiszta intonációval, buzgón énekeltek. Az elmaradhatatlan harangjáték szépen társult az adventhez illő énekhez.
A Székely Árpád által vezetett 9–12. osztályosok kórusa hét művet szólaltatott meg az egyetemes kórusirodalomból. F. Pellegrini, J. Hairston, Kl. Fischerbach, L. v. Beethoven és W. L. Dewson egy-egy alkotása mellett még elénekeltek egy Berkesi Sándor-feldolgozást, illetve Csiha Kálmán püspök egyik versének Székely Árpád általi feldolgozását. Az alapkövetelménynek számító tiszta intonáció mellett kiemelném a szépen megvalósított zenei frázisokat, zenei dinamikai megoldásokat. Szavalt: Nagy Eszter 12. A osztályos tanuló.
Több éve bevezetett, ám mára meggyökerezett hagyomány, hogy a líceumi tanulók a kollégista véndiákok kórusával együtténekelnek. Két könnyű és ismert művet (G. Young: Alleluja, G. Fr. Händel: Örvendj, világ) hallgathattunk meg, az eredmény minden igényt kielégítő volt. Természetesen nem maradhatott el a volt kollégistákból álló énekkar saját produkciója sem: Mozart-, G. Ives-művek csendültek fel. Szólót énekelt két volt kollégista, Biró Anna és Lőrincz Norbert, a kolozsvári zeneakadémia ének szakos hallgatói.
A hangverseny utolsó mozzanatában az egyesített kórusok a karzaton három zeneművet adtak elő. Szólót énekelt a szintén volt kollégista, európai hírű operaénekes, Nagy Zoltán bariton, akit illessen dicséret azért is, mert nem felejti el régi iskoláját, és ha ideje megengedi, mindig részt vesz a kollégium karácsonyi koncertjén. A hála ilyenszerű kifejezése jó példa a mostani kollégistáknak is. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)2017. december 19.
„Mert minden műve mesteri, és dicsőségét hirdeti…”
Amikor vasárnap délután a Romániai Magyar Dalosszövetség által hagyományosan megszervezett kolozsvári iskolások karácsonyt váró énekkari hangversenyén ültem a Báthory-líceum dísztermében, a címbeli verssorokra lettem figyelmes. A gyerekek lelkesen énekeltek, és ha visszagondolok, ez az idézet fejezte ki a legjobban a kórusok teljesítményét.
– A gyerekek mindannyiunkat megörvendeztetnek szép énekléssel az öröm vasárnapján – hangsúlyozta bevezetőjében Tóth-Guttman Emese, a Dalosszövetség elnöke. Timár Ágnes, a házigazda intézmény igazgatója köszönetet mondott Tóth-Guttman Emesének, aki, mint mondta, több éve lelkiismeretesen és időben megszervezi a karácsonyváró koncertet, illetve a szülőknek, akik kóruséneklésre bátorítják gyermekeiket. Veres Stelian plébános arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy a karácsonyi öröm igazi értelme az Istenhez való közeledés.
Öt kolozsvári tanintézmény nyolc kórusa vett részt a hangversenyen: kánonokat, népdalokat, karácsonyi énekeket előadva. Azonkívül, hogy minden kórus jól vagy nagyon jól teljesített, sokkal csodálatosabb érzés volt szembenézni a sok csillogó gyermekszemmel, hallgatni a tiszta éneklést. Tóth-Guttman Emese kiemelte, hogy a hét karnagy közül hat most először vezényel a karácsonyváró hangversenyen, ez pedig azt jelenti, hogy alig pár hónap vagy hét állt az illetők rendelkezésére a műsor betanításához. Az eredménnyel mindenesetre elégedettek lehetünk. A fiatal karnagyoknak azonban azt javasolnám, hogy a kisebbeknek ne adjanak hangi kvalitásaikat (jóval) meghaladó énekeket, hiszen a második oktávbeli magas hangokat egy 8-10 éves gyermek nehezen énekli ki. A repertoár kialakítása, megválasztása természetesen néhány év gyakorlat után nem fog gondot okozni.
A hangversenyen közreműködött a Báthory-líceum 1–4. és 5–6. osztályos tanulók kórusai (karnagy: Márton Szabolcs), a líceumi tanulók vegyeskara (karnagy: Potyó István), a Talentum Református Iskola 0–5. osztálya (karnagy: Szabó-Kostyák Júlia), a Brassai-líceum 1–4. osztályos énekegyüttese (vezényelt: Pócsai Magdolna), az unitárius kollégium 5–8. osztályosainak kórusa (karnagy: Fodor Ilka-Borbála) és a Péterffy Gyula vegyeskar (karnagy: Ördög Ödön), valamint a S. Toduţã Zenei Főgimnázium 9–12. osztályos vegyeskara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde). Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)2017. december 19.
Üzenet Johannisnak „a kisebbségektől”
Egészen meglepő és szokatlan, hogy Klaus Johannis államfő vette a fáradságot, és a nemzeti kisebbségek napja alkalmával tegnap üzenetet küldött a Romániában élő, a többségi nemzettől eltérő etnikumú közösségeknek. Mindez nem semmi a részéről, hiszen az amúgy szász gyökerekkel rendelkező államfőnek egyáltalán nem szokása ilyen típusú „üdvözleteket” megfogalmazni: öt ujjunk is sok lenne ahhoz, ha netalán össze akarnánk számolni, milyen gyakorisággal méltatta a hazai nemzetiségeket arra – különösen bennünket, magyarokat, Erdély/Románia legnagyobb számú nemzeti közösségét–, hogy szóljon egy jó szót hozzájuk.
Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, közel három éves elnöki mandátuma alatt Klaus Johannis szinte egyetlen tartalmas, pozitív és őszinte üzenetet sem fogalmazott meg a magyar emberek irányába – legalábbis én nem emlékszem rá –, még nemzeti ünnepeink, például március 15-e kapcsán sem adta a legkisebb jelét sem annak, hogy egy lépéssel is közeledne felénk. Jaj, igen, egyszer vette a fáradságot, s kisebb körutat tett Székelyföldön, de azt is többnyire politikai fogásként, a közeledő államelnök-választás perspektívájában, nagy valószínűséggel a szavazatszerzés reményében tette. Mintha szándékosan inkább a távolságtartást választotta volna, nehogy a többség véletlenül is számon kérje tőle, úgyszintén kisebbségitől, hogy túl kedves, előzékeny és engedékeny hasonszőrű társaival, s ezt politikai karrierje aztán megsínyledje. Ezért mostani üzenete is inkább formálisnak és protokollárisnak, mintsem őszintének érzékelhető: az államfő csupán egy kötelező feladatának tett eleget: ha már jogszabályt fogadtak el a Romániában élő nemzeti közösségek december 18-án tartandó ünnepnapjáról – amellyel tulajdonképpen az RMDSZ-nek a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvénykezdeményezését torpedózták meg, s így próbáltak kitérni annak felvállalása elől –, akkor tennie is kell valamit „a modellértékű” román nemzetiségpolitika látszatának fenntartása érdekében.
Johannis most is hozta a szokásos formáját: mint mindig ezúttal is tömör volt és velős. A nagy általánosságokon túl azonban igazából semmi olyat nem mondott, amit mi már milliószor ne hallottunk volna. Immár sokadszorra kifejezte elismerését a nemzeti kisebbségek iránt, hangsúlyozta az emberi jogok, a másság tiszteletben tartásának fontosságát és arra biztatott, őrizzük és adjuk tovább kultúránkat. Viszont az is egyértelműen lejött a szövegből és a „sorok mögül”, mindemellett ne tévesszük szem elől, hogy elsősorban román állampolgárok vagyunk, a román társadalom szerves részét képezzük. És mert a nemzeti kisebbségek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez, ezért az államfő azt is leszögezte: nem lenne természetes a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni a román állam száz éves születésnapját.
Sokkal jobban örültem volna annak, ha Klaus Johannis ezen a napon inkább konkrét javaslatokkal áll elő, amelyek rólunk és nekünk szólnak, és ténylegesen lehetőséget teremtenek a román társadalmon belüli önmegvalósulásunknak, múltunk, hagyományaink és kultúránk szabad ápolásához, őrzéséhez, jövőnk szülőföldön való megalapozásának. És amelyek nyomán a romániai magyarság komfortérzete valóban javul, a többségi nemzet számára a szavakon és a leírt malaszton túl is, a gyakorlatban és a közgondolkodásban is elfogadottabbakká s egyenrangúakká válhatnak a Romániában államalkotó tényezőként élő őshonos, nem román nemzeti közösségek. Talán az államfőnek nem ártana időnként kicsit „átugrania” a szomszédba – ahova államelnökké választása óta egyszer sem tette a tiszteletét –, és ellesnie a pozitív példákat. A nemzetiségekért díjak tegnapi budapesti átadásán a magyar kormány képviselőinek beszédéből, többek között kiderült: nemzetiségeik (nem kisebbségeik!) identitása folyamatosan erősödik, számuk nő, intézményhálózatuk bővül, akárcsak az állami támogatások összege. A magyar Országgyűlés pedig néhány napja arról döntött, hogy 10-ről 15 százalékra emeli az iskolákban a nemzetiségi nyelvpótlék összegét, amely mintegy 15 ezer diák nevelését szolgálja...
Valami hasonló nekünk és a mi gyermekeiknek is jól fogna, nem? Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)2017. december 19.
Budapest helyett Bukarest felé vezető autópályát ajánlanak a székelyeknek
Bár a szociálliberális koalíció kormányprogramjában is szerepel, és az idei költségvetésből forrásokat is elkülönítettek a Marosvásárhely–Jászvásár közötti autópálya mielőbbi megépítésére, a legfrissebb nyilatkozatok szerint elkerüli a Székelyföld nagy részét az Erdélyt Moldvával összekötő első sztráda.
Úgy tűnik, a sokévnyi ígérgetés ellenére elkerüli a Székelyföld nagy részét az Erdélyt Moldvával összekötő autópálya, legalábbis az a sztráda, ami Felix Stroe közlekedésügyi miniszter bejelentése szerint elsőként megépül a két régió között. A Ziarul de Iași beszámolója szerint a szaktárca vezetője a parlament költségvetési bizottságának ülésén beszélt a témáról, mondván: a hosszú évek óta csak a tervek szintjén létező Marosvásárhely–Jászvásár-sztráda helyett sokkal könnyebben és olcsóbban kivitelezhető lenne egy Brassó–Bákó-autópálya.
„A Moldvát Erdéllyel összekötő sztráda prioritás a kormány számára. Ennek kapcsán a következő a stratégiánk: mivel olcsóbb, könnyebben kivitelezhető, és egyszer már meg kell csinálni, mert az ott élő embereknek nagyon nagyok az elvárásaik, megépítjük a Jászvásár–Bákó–Oneşti–Ojtoz völgye–Brassó-autópályát. Sokkal könnyebben kivitelezhető, ráadásul olcsóbb is” – fejtette ki Felix Stroe. Közölte, már előrehaladottak a témában folytatott tárgyalások a Világbankkal és az Európai Újjáépítési és Befektetési Bankkal (EBRD) a finanszírozás biztosításáról. „Mindhárom pénzintézet támogatásáról biztosított. Betartjuk ezeknek az intézményeknek a közbeszerzési szabályait, még egyetlen aspektust kell tisztáznunk a fejlesztési biztos asszonnyal (Corina Creţu – szerk. megj.) annak érdekében, hogy a későbbiekben vissza nem térítendő európai uniós alapokból lehessen fedezni ezeket a beruházásokat. Úgy gondolom, ez jó hír Moldva lakosai számára” – emelte ki a közlekedési tárca vezetője. Nem mondtak le a székely szakaszról, csak késik Kérdésre válaszolva Stroe leszögezte ugyanakkor, hogy a kormány nem mondott le a Jászvásárt a Székelyföldön keresztül Marosvásárhellyel összekötő sztrádáról. De mivel gondok merültek fel a tervezéssel, a megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatban, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is kikért bizonyos iratokat, majd leállt a vizsgálattal, emiatt úgy döntöttek, előbb ezt a tervet valósítják meg. Arra a felvetésre, hogy a moldvaiak nem Brassóba, hanem Nyugat-Európába akarnak menni, ezért előnyösebb lenne Marosvásárhelyre eljutni, mint a Cenk alatti városba, Stroe úgy fogalmazott: „a Jászvásár–Marosvásárhely-sztráda Jászvásár–Bákó–Oneşti–Brassó–Marosvásárhely-autópálya lesz”. Kijelentésével vélhetően arra utalt, hogy a szintén régóta késlekedő észak-erdélyi autópályának lenne egy szakasza, ami Marosvásárhelyt Brassóval kötné össze, de még ez a sztrádarész is csak papíron létezik, nem történtek konkrét lépések a megvalósítása irányában.
Ezt erősíti meg a közlekedésügyi minisztérium hétfői közleménye is különben, hogy nem mondtak le a Székelyföldön is áthaladó sztrádáról. Az Agerpres hírügynökség által idézett kommüniké szerint három közlekedési folyosót is terveznek, amelyek Moldvába vezetnek. Ezek egyike a 4,13 milliárd eurós összköltségvetésű, Marosvásárhely–Németvásár (Târgu Neamţ)–Ungheni közötti 318 kilométeres autópálya, a másik a 160 kilométeres, 1,84 milliárd eurós költségvetésűre becsült Brassó–Bákó-sztráda, a harmadik pedig a 327 kilométeres, 1,35 milliárdos ráfordítást igénylő Bukarest–Buzău–Focşani–Bákó–Roman–Paşcani-folyosó. Ezeket a közlemény szerint a 2014–2020-as költségvetési időszakban rendelkezésre álló, és a 2020 utáni uniós forrásokból tervezi finanszírozni a kormány.
Minden közúti fejlesztésből kimarad a Székelyföld?
Az egyik nagy problémája a jövő esztendei költségvetés-tervezetnek, hogy teljesen kihagyja a Székelyföldet a fejlesztésekből” – ismerte el a Krónika megkeresésére Tánczos Barna, az RMDSZ székelyföldi szenátora. A Hargita megyei politikus egyúttal leszögezte, nem értenek egyet a tervezett moldvai autópálya új nyomvonalával, és abban bíznak, hogy a tervezet parlamenti vitáján sikerül elfogadtatni a módosító javaslataikat, bár az autópályára vonatkozókat a pénzügyi bizottságban már elutasították. „Ebben nem voltunk sikeresek, viszont legalább a repülőterek fejlesztésére vonatkozó javaslatainkat támogatták, így a jövő esztendőben 60 millió lejes finanszírozás várható a marosvásárhelyi, nagyváradi és a szatmárnémeti légikikötők korszerűsítésére.
Ebből a pénzből befejeződhet a marosvásárhelyi reptér felújítása, a másik kettőnél elkezdődhet, illetve folytatódhat a korszerűsítés” – részletezte Tánczos. Hozzátette, a Moldvát Marosvásárhellyel összekötő autópálya körül óriási viták vannak, mert a sztráda Hargita megyében, Gyergyó térségében mintegy 100 kilométeren Natura 2000-es természetvédelmi területen haladna át.
Tánczos Barna szerint különben a közúti infrastruktúra fejlesztésével az a legnagyobb gond, hogy folyamatosan változik a perspektíva, a stratégia, a tervek. Bálint Eszter , Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)2017. december 19.
Kalandregény a sziklahitű lovagkirályról
Napvilágot láttak a Szent László Kárpát-medencei legendáriuma című kiadvány első példányai és a térképek, amelyeket a témához kapcsolódó rajzfilmmel együtt mutatnak be januárban – mondta el lapunknak Fazakas Szabolcs ötletgazda. A kiadványt minden Kárpát-medencei magyar iskolába szeretné eljuttatni a legendárium csapata.
A sziklahitű király – Szent László Kárpát-medencei legendáriuma című könyv első 150 példánya érkezett meg a nyomdából a hétvégén. „Ezeket a köteteket tekinthetjük korlátozott számú kiadásnak, mivel Gyöngyössy János, a könyv krónikás illusztrátora kézzel írja meg a kiadvány gerincét. A tervek szerint januárban mutatjuk be a kalandregényt, amelyet a térképpel együtt ajándékként szeretnénk eljuttatni minden Kárpát-medencei magyar iskolába” – mondta el a Krónika megkeresésére Fazakas Szabolcs, a kötet ötletgazdája, a Székelyföldi Legendárium vezetője. Hozzátette, a történet narrátora egy képzeletbeli lény, Szőr Manó, aki egykor Szent László mellett harcolt a csatatereken, és akit a király – Muszka Sándor története szerint – azzal a feladattal ruházott fel, hogy addig éljen és hirdesse a nagyszerű idők fényes tetteit, amíg erre igény és érdeklődés mutatkozik.
A kiadvány a háromszéki Szacsvától, azaz Kelet-Székelyföldtől egészen az Őrségig, Kelet-Ausztriáig egységesen mutat be szellemi vagy tárgyi emlékeket, 230 helyszínről begyűjtött Szent László-történeteket, amelyek konkrét földrajzi koordinátákhoz kapcsolhatók. „Ez a mű tulajdonképpen egy ízes szófordulatokkal teletűzdelt kalandregény, illusztrált művészettörténeti csavargás a múltban és a jelenben, miközben felelevenedik a legtöbb népi hagyomány, monda és hiedelem, amely napjainkban is él, és a szent király alakjához kötődik.
A kötet választ keres arra a kérdésre, hogy miként él Szent László alakja a mai ember emlékezetében, mi maradt meg abból az életműből, amelyet már a kortársak is nagyra értékeltek, és amely néhány évszázad alatt valóságos kultusszá nőtte ki magát, és napjainkban is érezteti a hatását” – mondta el lapunknak Gyöngyössy János történeti grafikus. Úgy fogalmazott, tudjuk, hogy a szent király sírja az idők során valóságos zarándokhely lett, ahol csodás gyógyulások és igazságtételek történtek, uralkodók rótták le kegyeletüket a lovagkirály földi maradványai előtt, uralkodócsaládok temetkeztek a szarkofágját őrző egykori váradi székesegyházba. Gyöngyössy hozzátette, a Székelyföld és a Felvidék templomaiban igen gyakran megfestették az 1068. évi győztes kerlési csatát, illetve az ehhez kapcsolódó legendát, amely az egyetlen olyan falkép, amely nem nyugati ihletésű, hanem több keleti hagyományt is magába olvasztó magyar „lelemény”.
A könyvhöz legendáriumos mintára térképet is készítettek, amelynek hangsúlyos eleme a leányrabló kun legyőzésének híres legendája. Ez a monda egyfajta képregény formájában hirdeti számos templom falán a középkor óta a híres cserhalmi–kerlési csatát (és annak utótörténetét), amely Váradon a csata előtti püspöki áldással kezdődött, majd Belső-Erdélyben, Beszterce környékén zajlott.
Gyöngyössy János több mint száz Kárpát-medencei templomot kutatott fel, és az azokban fennmaradt, megmentett kerlési legenda falképeit is feldolgozta. A szent királyról szóló legendák kulcsjeleneteit ábrázolta, amelyekhez szöveges leírást mellékelt. Fazakas Szabolcs arról is beszámolt lapunknak, hogy meglepetésként a könyvhöz készítenek egy rajzfilmet. Mint kifejtette, még dolgoznak az animáción, amely 5 perc 20 másodperc lesz. Ezt szintén Gyöngyössy János illusztrálja, az ő rajzait használják háttérként, amikor Szőr Manó a könyv segítségével végigvezeti a gyerekeket a Szent László-legendáriumon.
Dokumentumfilmet mutatnak be Szent László legendájáról
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa és a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja szervezésében mutatják be hétfőn és kedden a Szent László-legenda című dokumentumfilmet, amelyet Szentgyörgyön és Csíkszeredában tekinthet meg a közönség. Az első bemutatót hétfőn 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Művész moziban tartották, a vetítésen részt vett Marosán Csaba színművész és dr. Jánó Mihály művészettörténész. A filmet kedden 18 órakor a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében is bemutatják a Gál Sándor utca 9. szám alatt. Az esemény vendége lesz Marosán Csaba színművész és ft. dr. Darvas-Kozma József esperes, a rendezvények házigazdája Kőrösi Viktor Dávid konzul. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)2017. december 19.
RMDSZ, a furcsa királycsináló
Furcsa helyzetbe került az RMDSZ, amelyet a jelek szerint akkor is „királycsinálóként” tartanak számon, ha éppen nincs királycsináló pozícióban.
Míg a szövetség az elmúlt másfél évtizedben gyakran számított nélkülözhetetlen tényezőnek Bukarestben a kormányzóképes parlamenti többség kialakításához, a tavalyi választásokat követően ez elvileg nincs így, hiszen a Szociáldemokrata Párt (PSD) túlnyerte magát, és a korábbi liberális pártvezér-miniszterelnök, Călin Popescu-Tăriceanu vezette szatellitpárttal, az ALDE-val közösen a szövetség nélkül is képes kormányozni. Vagyis az RMDSZ helyét látszólag átvette az ALDE.
De csak látszólag, és csak az első vonalban. Hiszen a kormányoldal bebiztosította a stabil többséget azáltal, hogy parlamenti támogatási megállapodást írt alá az RMDSZ-szel. Cserébe pedig a szövetség megtarthatta két államtitkári tisztségét, illetve ígéretet kapott bizonyos, a romániai magyar közösség jogainak szavatolását célzó intézkedésre – többek között a furcsa körülmények között létrehozott, és gyanús körülmények között felszámolt marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ismételt létrehozására. Csakhogy egyelőre kétségesnek tűnik, hogy amit az RMDSZ, illetve az erdélyi magyar közösség a réven nyerhet ezzel a megállapodással, azt nem veszíti-e el a vámon. Az a vehemencia ugyanis, amellyel az RMDSZ a szakma és az ország külföldi partnerei által is vitatott igazságügyi törvénymódosításokat támogatja, nem csupán a szervezetre üthet vissza, hanem az egész magyar közösségre, amelyet annak ellenére azonosítanak a két MPP-s képviselővel is „felturbózott” RMDSZ-szel, hogy korántsem minden magyar szavazott rá az egy évvel ezelőtti választáson.
A jelek szerint a szövetség vezetői egyelőre úgy értékelik: a lehetséges nyereség ellensúlyozza azt a hihetetlen mértékű presztízsveszteséget, amelyet az okoz, hogy az RMDSZ nem csupán támogatja a széles közvélemény és igazságügyi szakma által is az igazságügyi rendszer gyengítését célzó jogszabályokat, hanem aktívan részt vesz a módosítások kidolgozásában is. Bukaresti sajtóspekulációk szerint a PSD cserébe olyan törvények elfogadását ígérte ugyanis meg, amelyek bővíthetik a magyar oktatási jogokat.
Nos, mindez egyelőre biankó csekknek tűnik, hiszen a szövetség az igazságügyi törvények módosításában nyújtott segítség mellett az ellenzék jogköreinek szűkítésére alkalmas házszabály-módosítást is támogatta, azonban – főleg a bukaresti politikai kultúra ismeretében – nem vennénk rá mérget, hogy cserébe megszületnek, és hatályba léphetnek a magyar közösség számára kedvező jogszabályok.
Mert ha a kormánytöbbség állja is a szavát, még mindig ott van az ellenzék, amely az utóbbi időben túlteljesít a magyarellenesség terén, és bármikor megtámadhatja a jogszabályokat az alkotmánybíróságon. Arról nem is beszélve, hogy a parlamenti együttműködés ellenére a közlekedési miniszter által bejelentett autópálya-építési tervekből ismét csak kimaradt a Székelyföld, vagyis a magyar nemzetiségű adófizetők érdekei továbbra sem számítanak fontosnak a kormányoldal számára.
Persze egy kis párt számára a kormány támogatása révén megcsíphető, mégoly bizonytalan előnyök általában még mindig kecsegtetőbbek, mint az ellenzéki szerep, az ellenzékkel való véd- és dacszövetség. Főleg ha azt olyan alakulatok alkotják, mint a sovinizmust az utóbbi hónapokban túlpörgető legfőbb ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely még az igazságügyi törvények ügyét is magyarellenes hangulatkeltésre használja, amikor az RMDSZ-t ostorozza, amiért megszavazta a módosításokat. (Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy az egyszerű román polgárok többségében ez úgy csapódik le: „a magyarok” támogatták a Nyugat által is bírált átalakításokat.)
Persze tudjuk, amennyiben úgy alakulna a helyzet, hogy a PNL-nek az RMDSZ-re is szüksége lenne egy új kormánytöbbség kialakításához, rögtön ajánlatot tenne. Csakhogy a felmérések még mindig azt mutatják: ilyesmitől egyelőre nem kell tartani. Így az RMDSZ számára két lehetőség adódik: vagy háttérbe vonul, vagy továbbra is támogatja a jelenlegi kormányoldalt. A jelek szerint az illetékesek úgy értékelik, hogy továbbra is az utóbbi variáns a kifizetődőbb, még a hihetetlen mértékű arcvesztés ellenére is. Aztán legfeljebb koppannak egyet, mint idén nyáron, amikor a kormányoldal inkább az ígéretszegést választotta a „nemzetáruló” bélyeg helyett. De legalább megszületett néhány olyan jogszabály, amely alkalmas lehet arra, hogy a korrupciós ügyekbe keveredett politikusok vagy baráti erők megússzák a felelősségre vonást. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)