udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-960 | 961-990 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. február 17.
Erősítik a magyar nemzet összetartozását (Újra meghirdetik a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-programot)
A nemzetpolitikai államtitkárság idén is meghirdeti a diaszpóra magyarságát felkaroló Kőrösi Csoma Sándor- és a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-programot – közölte Potápi Árpád János államtitkár tegnap Budapesten. A pozitív visszajelzések hatására mindkét programban emelkedik az ösztöndíjasok száma.
A nemzetpolitikai államtitkárság ötödik alkalommal teszi közzé a Kőrösi Csoma Sándor-program (KCSP) és harmadik alkalommal a Petőfi Sándor-program (PSP) felhívását. A KCSP 2013-ban 47 ösztöndíjas részvételével indult, 2014-től ez a szám 100-ra nőtt. A PSP 2015-ben indult a KCSP mintájára. Míg előbbi legfőbb célja a diaszpóra magyarságának megerősítése, addig utóbbi a Kárpát-medencében szórványban élő magyar közösségek támogatására fókuszál – jelezte az államtitkár.
A programokkal szeretnék kiépíteni és megerősíteni a külhonban élő magyar közösségek intézményrendszerét, ami hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Az államtitkár a programok eddigi eredményei között említette, hogy több olyan magyar közösséget sikerült feltárni, amelyről eddig nem tudtak vagy kevés információval bírtak, például Argentínában. A szórványmagyar közösségek megerősödtek, Macedóniában újraindult a magyar nyelv oktatása, Szarajevóban magyar ház nyílt – sorolta. Grezsa István kormánybiztos elmondta, a megnövekedett igények alapján mindkét programban növelik az ösztöndíjasok számát: a KCSP-ben a 2017/2018-as programévben legfeljebb 115-en vehetnek részt az eddigi 100 helyett, a PSP-ben pedig legfeljebb 65-en (az eddigi 50–51 volt). A PSP továbbra is az egykori Monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Potápi Árpád János elmondta: a pályázat február 15-étől elérhető a www.nemzetiregiszter.hu, a www.korosiprogram.hu és a www.petofiprogram.hu honlapon. Jelentkezni március 15-éig lehet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 17.
Nő az államadósság (Iohannis kihirdette a költségvetést)
Szuperoptimistának nevezte Klaus Iohannis államfő a Grindeanu-kormány 2017. évi költségvetési törvényét tegnap, mégis kihirdette a jogszabályt, mert az országnak szüksége van rá. Az elnöknek joga lett volna megfontolásra visszaküldeni a törvényt a parlamentnek, de ha azt a törvényhozók változatlan formában szavazzák meg – ahogy az a kormányoldal kényelmes többségének ismeretében valószínű –, akkor másodszor már nem tagadhatta volna meg a kihirdetést.
Iohannis rövid sajtónyilatkozatában úgy értékelte: a költségvetési bevételeket a kormány túlbecsüli, hiszen az előző évhez képest 14 százalékos növekedéssel számol idén, anélkül, hogy erre bármilyen magyarázattal szolgálna. Azt is nehezményezte, hogy a kormány hatalmas kiadásokat irányoz elő, és több mint tízmilliárd eurós hitelt készül felvenni. A kormánynak most alkalma lesz bebizonyítani, hogyan hajtja végre a költségvetési törvénybe foglalt vállalásait – jelentette ki Iohannis, majd háromszor is hangsúlyozta: felelősségteljes gazdálkodást vár el a kabinettől.
A költségvetés kihirdetését már nagyon türelmetlenül várta Sorin Grindeanu kormányfő, aki a tegnapi kormányülés előtt azt mondta minisztereinek, hogy „a késlekedés megkérdőjelezi egyes intézkedéseink gyakorlatba ültetését”, és nem csupán a minisztériumok, hanem a megyei és helyi önkormányzatok tevékenységére is kihat.
A kormány 2017-ben 815 milliárd lejes hazai nemzeti összterméket (GDP) valószínűsít, a költségvetés tervezetét pedig 2,98 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolva, 5,2 százalékos gazdasági növekedésre alapozva dolgozta ki, miközben az Európai Bizottság 4,4 százalékos növekedést valószínűsít idén Romániában. A kormány előrejelzése szerint az államadósság az év végére eléri a GDP 37,7 százalékát, az infláció pedig 1,4 százalék lesz. A kabinet azt ígéri, hogy idén 4,3 százalékkal nő a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig 4,3 százalékra mérséklődik.
Az államháztartás bevételei tavaly a GDP 30 százaléka alá csökkentek, miután 2016. január elsején 24-ről 20 százalékra mérsékelték az áfát. Idén már 19 százalékos az áfa, a kormány pedig további nyugdíj- és béremelésekről döntött.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 17.
A honvédelmen nem spórolnak
Románia hazai össztermékének két százalékát fordítja védelmi kiadásokra, és ezzel betartja a NATO-ban tett vállalását – jelentette ki Brüsszelben Gabriel Leş védelmi miniszter, aki a NATO-tagországok védelmi minisztereinek tanácskozásán arról biztosította a résztvevőket: Románia továbbra is támogatja, hogy a szervezet nagyobb szerepet vállaljon a nemzetközi stabilitás biztosításában. A tanácskozáson Gabriel Leş szándéknyilatkozatot írt alá Ursula von der Leyen német védelmi miniszterrel, amely szerint ezután román egységek is részt vesznek a szervezet egyik, Németország által koordinált csapattestében. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a szervezetnek hangsúlyosabb szerepet kell vállalnia a terrorizmus visszaszorításában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 17.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének póttagja lett Benkő Erika
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének póttagja lett Benkő Erika, az RMDSZ parlamenti képviselője. A politikus tagja annak a munkabizottságnak, amely az anyanyelvhasználattal kapcsolatos törvénymódosításokat készíti elő, annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság anyanyelvhasználata valóban garantált és biztosított legyen.
Benkő Erika egyebek mellett hangsúlyozta azt is, hogy lényeges, hogy a székely zászló kérdését végre egyértelműen rendezni lehessen, és közösségünk szabadon használhassa nemzeti szimbólumait. Az RMDSZ nevesítette a képviselőit különféle nemzetközi közgyűlésekbe, Benkő Erika az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének póttagja lett. Feladata, hogy a Közgyűlés bizottsági munkáiban részt vegyen, segítse az állandó tag, jelen esetben Korodi Attila munkáját.
Erdély.ma2017. február 17.
Kastélybemutatók könyvbe foglalva
Maros megyében, Mezőzáhon áll az egykori Ugron-kastély, amely építési idejét tekintve (1908 és 1912 között), az egyik legkésőbbi eklektikus kastély. Impozáns méreteivel és középkori várkastélyokat idéző küllemével az erdélyi historizáló kastélyépítészet egyik legjobb példája – olvasható Bordás Beáta Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában 1840-1914 című kötetében, amelyet szerda este a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében mutattak be a szerző jelenlétében.
A Polis Kiadó és az Erdélyi Múzeum Egyesület gondozásában megjelent, igényes kivitelezésű kötetben a művészettörténész Bordás Beáta három egykori vármegye kastélyépítészetét ismerteti, azokat, amelyek a historizmus korában épültek, és még ma is állnak. A szerző elmondta, doktori dolgozatának tézise volt az erdélyi kastélyépítészet története, de miután elkezdte a témát kutatni, rájött, olyan hatalmas az anyag, amit három év alatt képtelenség feldolgozni. Ezért kiválasztotta az egykori Kolozs-, Torda-Aranyos-, és Alsó-Fehér vármegyéket, azokat járta körül, írta le részletesen.
A kötet bevezetőjében a szerző ismerteti a kastély fogalmát. A kastélyépítészet – írja – az egyházi építészet mellett a legjelentősebb építőművészeti műfajnak számított szinte a 20. századig, utolsó virágkorát épp a historizmusnak nevezett stíluskorszakban élte. Az erdélyi kastélyok méretüket tekintve alulmaradnak a magyarországi kastélyoknál, ezért nehezebb meghúzni a választóvonalat a kastély és udvarház között – figyelmeztet a szerző, aki a historizmus korszakának tisztázásra is kitér, rámutatva arra, hogy nem tekinthető egységes építészeti stílusnak, hiszen nincsenek sajátos, csak rá jellemző stílusjegyei, a megrendelők és kivitelezők a különböző történelmi korok – a barokk, gótika, reneszánsz – jegyeit használták fel.
A közel 300 oldalas kötet 185 képet, 12 alaprajzot, 29 térképet és 18 reprodukciót tartalmaz. Ezeknek a segítségével illusztrálja a szerző, hogy milyen volt egy-egy kastély díszítése, annak berendezése, valamint parkja, mielőtt államosították és jellegzetességeit elpusztították, illetve mi maradt, mit láthat ezekből a mai érdeklődő.
Antal Erika
Székelyhon.ro2017. február 17.
Fejedelem földjén, Homoródszentlászlón
A szent lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója jubileumi esztendejében hol indulhatna máshol jelképes udvarhelyszéki Szent László-zarándoklatunk, mint a nevét viselő falunkban, Homoródszentlászlón? Legendák övezte múltidéző látogatásunkat megkoronázta a találkozás Orbán Attilával és Renátával: esküvőjük előtt harminchét évig nem harangoztak kézfogóra a helyi templomban.
A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László-évet hirdetett 2017-re. Az emlékévben szerre bemutatjuk szent lovagkirályunk Udvarhelyszéken fellelhető emlékeit.
Udvarhelytől egy jó futamodás és egy kis kapaszkodás a szép fekvésű, Kányád községhez tartozó falu. Megálltunk Ócfalván, és Barabási Domokos református lelkipásztorral fellapoztuk a történelmi forrásokat.
A bágyi hegylánc nyugatra húzódó hegygerincének Ábránfalva feletti legmagasabb csúcsát Szabárcsnak nevezik. A hagyomány szerint ott Szent László királynak volt egy vára. „Bár figyelmesen felkutattam e hegyet, ott semminemü vár- vagy épületnyomra nem akadtam – írja Orbán Balázs. – E hegynek Égére néző aljában egy kaszálót most is fejedelem földjének neveznek. A hagyomány szerint itt voltak régen a várőrizet szántóföldjei; s végre sz. László itt laktának némí bizonyitványa az ide közel lévő Szent-László nevü falu is.”
A település neve először 1448-ban jelentkezik írásban a Hunyadi János oklevelében szereplő Weres János esküdt neve mellett, de Zenthlászló alakban. Mai nevét a település 1905-ben kapta, addig egyszerűen Szentlászlóként említették.
A falu határában, a Cintorom nevű helyen a 14. század elején épített Szent László-templom állt, amelyhez kolostor is tartozott. Szentlászló határában Orbán Balázs két templom romjait látta, egyiket a Haranglábhegyen, másikat a Cintoromnak nevezett helyen. Dávid László 1789-ből származó templomépítési kérést idéz. Az említett két templom közül valamelyik nem sokkal kijavítása után suvadás áldozata lett.
Az anyaegyház legrégebbi emléke egy 1616-ból megőrzött harang, amely a Harangláb nevű dombon lévő haranglábban állhatott, és a mellette épült templommal szolgálhatta az anyaegyházat, Szentlászlót és a hozzá tartozó filiákat, Miklósfalvát és Ábránfalvát – tudtuk meg a mai református leányegyház lelkipásztorától. A néhai gondnok, Dénes bácsi neki mesélte jó pár éve, hogy az egyházi földön, a mélyedésekben találtak még gyermekkorában olyan tárgyat, amiből ékszer készült.
A gyülekezet első temploma 1789-ben földig leomlott. A régi anyagának felhasználásával az újabb templom építését 1802. június 28-ára fejezték be. Azt 1913-ban lebontották, mivel a „sok havadzás, szakadozás miatt” használhatatlanná vált. Az újabbra szánt pénzalapot elvitte az első világháborús hadikölcsön. Sok gyűjtést, adakozást követően 1929. június 2-án jött el az ünnepélyes templomáldás ideje. A nagy múltú egyházközségben akkoriban kettőszáz körüli volt a lakosság lélekszáma. Ma télidőben mindössze huszonöten laknak ott, nyáron valamivel többen.
A falu iskolamesteréről már 1735-ben említést tesznek. 1835-ben már két tanítója volt az iskolának. Ma két leomlott épülete van Szentlászlónak: az iskola és a kultúrotthon – mindkettő állami tulajdonú.
„Mi szép Magyarországtól leszakíttattunk és ide csatlakoztattunk, hogy imával s bízva verejtékkel keressük a mi mindennapi kenyerünket. Mi a jövőt nem tudjuk és nem is láthatjuk, mert sötét fátyol borítja (…) lehet – mikor olvassátok ezen írást – más lesz a hazátok – írja a toronygömb 2010-ben megtalált időkapszulájában a mai templom építtető lelkésze, Kóréh Béla. – (…) Szívünk szerelmével arra kérünk, hogy ragaszkodjatok e templomhoz, melyet szent örökségül hagyunk reátok; szeressétek házaitok népét, rokonaitokat, barátaitokat.”
Jövőt álmodtak
Orbán Attila gyermekkorát nagyszüleinél töltötte, onnan kerékpárral járt a miklósfalviakkal iskolába Udvarhelyre. Többet volt Szentlászlón, mint a városban. Egy hónapot dolgozott ott egy üzletben – nem az ő világa. Belenőtt az állattartásba, ellátásuknál mindig segített. Nagyapja is támogatta az ötletet, hogy falujában alapozza meg jövőjét. Egyetlen ló volt az istállóban akkor, ma megélhetést nyújtanak a házaspárnak a haszonállatok.
A Miklósfalván áthaladó autóbuszon találkozott a székelymuzsnai születésű Renátával, aztán szüreti bálban. Megéri, jó itt élni. Csendes a környezet – vallják mosolyogva. El sem tudnák másképp képzelni az életüket. Télen az időseknek segítenek fát hordani, tavasztól őszig a mezei munkák töltik ki az idejüket. A háznál mindig van mit csinálni. Évről évre gyarapították az állatállományt, korszerűsítik a nagyszülőktől kapott lakást. Tehenük már csak nekik van a faluban. Esténként a szomszéd nénivel römiznek. Az állatok mellől nehéz elmenni, örülnek, hogy meghívhatják barátaikat például szilveszterkor a korszerűsített parókiaépületbe.
Mindkettőjük rokonsága elcsodálkozott, miért nem egy szép városi templomban vagy a lány falujában tartották egyházi esküvőjüket. Miért? Havonta helyben járnak istentiszteletre, ez a lelki hajlékuk. Attila presbiter, az esküvő után „egyházfi” volt. Szabadi Béla bácsi magyarázta: a frissen házasultak tiszte egy évig megtisztelő feladat. Neki is ez az egyik legszebb fiatalkori emléke: templomtakarítás, szépítés, a parókia körüli teendők.
Visszatértek
Juliska néni abban a házban született, amelyben nyugdíjaséveiket töltik. Egy utcában laktak. Az elvándorlást a kollektivizálás szülte – egy év alatt kilenc fiatal család költözött el. Pedig vallják: a környéken Szentlászló a legbarátságosabb falu volt. 1967-ben költöztek el a faluból, ’92-ben tértek vissza. Béla bácsi könyvelő volt Ülkében és Udvarhelyen az „Uniónál”; dolgozott a bútorgyárban, majd a „Ratánál sofőrösködött”. Úgy érezték, nem mondhatnak le a földekről, bár Udvarhelyen saját házban laktak – gyermekeik is ott élnek. Amíg ketten vannak, nagyon jó nekik a szülőfaluban. Aki egyedül marad, visszamegy majd a városba.
„Minden, minden más volt…” – sóhajtotta Juliska néni. A kultúrotthonban bálokat tartottak, amelyekre színdarabokkal készültek. A próbák sok estén át zajlottak. Előadás nélkül táncmulatságokat szerveztek. Ábránfalvától Bétáig eljártak a környező falvak báljaira. Milyen barátságos alkalmak voltak! – történetekkel szemléltették. Télen a kórusban a nők fontak, a férfiak kártyáztak, este tízkor kezdődött a szánkózás. Attilának és Renátának is vannak hasonló emlékei az idei télről. Falubéli sétánkon a derűs fiatalok kalauzoltak. Életterük nem elszigeteli őket, boldogságforrás és jövőkép.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro2017. február 17.
Embertelen körülmények az elfagyott, vagy meghibásodott vízvezeték miatt
Helyenként az elfagyott, máshol a meghibásodott vízvezetékek okoznak igen nagy kellemetlenséget a gyergyószentmiklósiaknak. Egyes háztartások hetekkel ezelőtt víz nélkül maradtak, és vannak utcarészek, udvarok, melyeket vastag jégréteg takar a folyamatosan szivárgó víz miatt. Megoldást egyelőre csak részben nyújt a szolgáltató.
A maguk részéről mindent megpróbáltak már a Külső utcában lakók, hogy felolvasszák a vízaknáikba és a föld alatti vezetékekbe fagyott ivóvizet, de csak ideig-óráig jelentett megoldást egy-egy próbálkozás. Ezen a városrészen összesen hét háztartás maradt víz nélkül január folyamán – egyes helyeken már a hónap elején, máshol napokkal később fagytak el a vezetékek.
„Január elejétől nincs vizünk. Nem tudom, mi az oka. Elfagyva nincs, mert szétválasztottuk az udvaron belüli vezetéket, beledugtunk egy hosszú drótot, ami a kapun kívül, az út közepéig akadály nélkül kiért. Vagy el van szakadva a cső, vagy el van zárva a víz, vagy el van fagyva” – vázolja a helyzetet Máthé András. Ők – mint mondja – a régi vezetékre vannak csatlakozva, de rajtuk kívül az utcában még hat olyan háztartás küzd vízhiánnyal, akik az új hálózatról kapják a szolgáltatást.
Amikor fektették le a szennyvízhálózat vezetékeit, a régi csöveket elvágták, és ahelyett, hogy megjavították volna a meghibásodást, az új vezetékre kötötték azokat a házakat, amelyeket érintett a hiba – állítja Kémenes János. Mint mondja, náluk január 18. óta nincs víz, vagyis közben ideig-óráig folyt, amikor sikerült kiolvasztaniuk a jeget.
„Kétszer kiolvasztottuk az aknát házilag. Három napig volt vizünk, de aztán egyik pillanatról a másikra újra elfagyott. A közüzemeknél jelentettük a hibát, de azt a tanácsot kaptuk, hogy ha sikerül megindítsuk a vizet, az aknába tegyünk egy slagot, ezen keresztül engedjük, hogy folyjon a víz éjjel-nappal. A válaszuk pedig az volt, hogy tavasszal megoldódik a probléma. De hát ez nem munka, fürdeni, mosni kell!” – háborog Kémenes.
Szomszédja is arról számolt be, hogy míg várják a megoldást a szolgáltatótól, addig sem ülnek tétlenül, házilag próbálják orvosolni a hibát. „Hasaltunk az akna mellett, sót szórtunk, forróvizet töltöttük bele, nyomattuk kompresszorral. Az aknatetőt állandóan takarjuk, hogy fentről ne érje a fagy” – ecsetelik a helyzetet a lakók. Hozzáteszik, erőfeszítéseik sikerének nem sokáig örvendhetnek, mert a kemény hidegekben nagyon hamar újra elfagynak a vezetékek. Az ivóvíz- mellett a szennyvízhálózat vezetékei is.
Többen is kijelentik, már nem igazán tűrik a folyamatos hárítást a szolgáltató részéről, felháborodásukban azt fontolgatják, hogy a fogyasztóvédelemhez fordulnak, egyesek azt is, hogy megtagadják az adófizetést.
„Municípiumi adókat fizetünk és ilyen állapotok között élünk?!” – háborgott egy másik szomszéd, akinek lakásában ugyan nincs gond a vezetékes vízzel, annál inkább a kertjük végében lévő aknával. Ennek a kiásása után feltúrtan maradt a terep az utcában, a sáncot is ki kellett tisztítani, és a belőle sokáig szivárgó víz a kertben is károkat tett. „Tavalyelőtt ősszel ásták ki a gödröt, aztán úgy hagyták. A pityókaföldünk, a pincénk és a sánc is a tavaly egész nyáron vízben volt emiatt. Ősszel aztán kijavították a hibát, de ezt az udvarunk bánta: traktorokkal, gépekkel azon keresztül mentek az aknáig” – panaszolja a Külső és a Sólyom utca sarkán álló ház lakója.
Az általa említett aknával szemben lakók a házukat féltik. Kapujuk előtt, a föld alól hetek óta szivárog a víz, ami ugyan a mínusz fokokban nem látható, csak az, hogy egyre vastagabb jégréteg borítja az utcát, az udvart. „Három hete könyörgünk, hogy valaki jöjjön, oldja meg a problémát. Azt a választ kaptuk a közüzemektől, hogy tavaszig nem tudják orvosolni” – mondja a ház lakója. Fülöp Magdolna megmutatta, nem csak házuk előtt, de alatta is jégréteg van, attól tart, tavaszig hatalmas lesz a káruk.
Úgy tűnik, a vízszivárgást sikerült megoldani csütörtökön, amikor a közüzem és a polgármesteri hivatal munkagépei, emberei dolgoztak az utcában. Ottjártunkkor azt mondták, megtalálták a szivárgás okát, tudják orvosolni a hibát. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a vízhiánnyal küszködők problémája is megoldódik. „A közüzemnek nincs technikai felszereltsége arra, hogy a műanyag vezetékekből kiolvassza a jeget” – válaszolta megkeresésünkre a közüzemek igazgatója. Lukács László azt is elmondta, nem csak a Külső utcában fagytak el a vezetékek, hasonló gondok vannak a Gyilkostó sugárúton, az Ady Endre, a Tatár, a Crişan utcákban és a városközpontban is volt ilyen eset.
„Hosszú és hideg volt a tél. Mivel a vezetékek fagypont fölött húzódnak, elfagytak. Amikor elkezdték az új hálózat munkálatait, a közüzem jelezte, hogy nem elég 1,20 méter mélyre tenni a csöveket, mert a keményebb teleket nem fogják bírni. A szabványok viszont annyit írnak elő, hogy 1,10 méter alá kell helyezni. Ezt most a gyergyói tél meghazudtolta” – mondta Lukács.
Hogy hosszú távon mi lesz a megoldás, azt egyelőre nem tudni, az viszont jelen esetekből kikövetkeztethető, hogy ha az ideihez hasonló telek lesznek, Gyergyószentmiklóson lesz még gond az ivó- és szennyvízhálózaton.
Pethő Melánia |
Székelyhon.ro2017. február 18.
A CSALÁD FONTOSSÁGÁT HANGSÚLYOZTÁK HATÁRON TÚLI MAGYAR VEZETŐK
MTI - A család fontosságát emelték ki határon túli magyar vezetők a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által Családban élni és magyarnak maradni a szülőföldön címmel szervezett konferencián, szombaton az Országházban. Biró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: a globalizálódó világ kihívásai kikezdik a hagyományos székely családmodellt, így nem kis felelőssége van annak, aki kapcsolatba kerül a családpolitikával, sőt mindenkire komoly felelősség hárul. Magyarországon a legmagasabb szinten elismerik a család fontosságát, „nem üres lózung a családpolitika”, a sokgyermekes családok támogatása – vélekedett.
Hozzátette: fontos, hogy „egységes magyar nemzetben tudunk gondolkodni”.
Biró Zsolt szerint a család a legtermészetesebb közösség, a társadalom legősibb alapvető eleme, amely nem minősíthető vissza valamiféle „szerződéses érdektársulásra”, szerepe a társadalom szövetének megerősítésében alapvető, ezért ha a családok sérülnek, rajtuk keresztül sérül az összes közösségi forma is. Olyan cselekvési programra van szükség, amely a népességfogyás mélyén húzódó bajokat orvosolhatja – mondta.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezető-helyettese előadásában rámutatott: ahhoz, hogy a magyarság kisebbségi helyzetben megmaradhasson, jogbiztonság, gazdasági és kisebbségi biztonság szükséges, Romániában pedig mind a hárommal vannak gondok. Azt mondta: a magyar vállalkozókat és a közösség vezetőit rendszeresen megfélemlítik, utalva az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatását segítők koncepciós pereire, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyére.
Ebben a helyzetben különösen nehéz megteremteni a családok biztonságérzetét, amelyhez elengedhetetlen a határon túli magyarság egysége és a meglévő magyar oktatási hálózat megvédése – mutatott rá Szabó Ödön.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség – Demokratikus Cselekvés Pártja szerbiai parlamenti frakcióvezetője közölte: Szerbiában a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 3,5 százaléka vallja magát magyar nemzetiségűnek, ez 40 ezerrel kevesebb embert jelent, mint tíz évvel korábban. A demográfiai csökkenés egész Szerbiát érinti, de a kisebbségi közösségek esetében jelentősebb, mint az országos átlag – magyarázta. Hozzátette: ráadásul a magyar közösségben az átlagéletkor három évvel magasabb, mint a szerbiai átlag.
Pásztor Bálint kifejtette: feladatuk, hogy a magyar közösséget a szülőföldön tartsák, ez az alapja a demográfiai mutatók javulásának, a boldogulásuknak és a kollektív jogok érvényesítésének. Bár a magyar kormány határozott támogatását élvezik, „a csatákat elsősorban otthon kell megvívni”, ezért fontos a magyar közösség megfelelő képviselete a szerbiai törvényhozásban és az önkormányzatokban – vélekedett.
Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja országos tanácsának elnöke a gazdasági helyzet fontosságról beszélt. Mint mondta, a fiatalok szülőföldön maradási, családalapítási és gyermekvállalási kedvét erősen befolyásolja egy-egy térség gazdasági helyzete.
Közlése szerint Szlovákiában a gazdaságilag leggyengébben teljesítő térség éppen a magyarok lakta régió. Van olyan határ menti település, ahol 70 százalékos a munkanélküliség, és ezek a területek rendre kimaradnak a szlovák kormány ipari fejlesztéseiből – mondta.
Őry Péter aggasztó jelenségként szólt arról, hogy a magyar fiatalok „nem fektetnek be a jövőbe”, inkább eladják nagyszüleik, szüleik földjét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, parlamenti képviselő hangoztatta: a családok helyzete a legfontosabb a magyar nemzet jövője és megmaradása szempontjából. Lényeges a nemzet egységének helyreállítása, hogy ebben az egységben tehessenek a nemzet megmaradásáért – mutatott rá.
Azt mondta: a kárpátaljai magyarság élete soha nem volt könnyű, rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie történelme során, sokat kellett küzdenie. A család azért fontos, mert amikor más lehetőség nem volt, a magyar nyelvet és kultúrát a családban ismerte meg a kárpátaljai magyar – magyarázta Brenzovics László.
https://magyaridok.hu2017. február 18.
Templom a Hargitán
„Szó, szó, szó” – mondja Hamlet. „De mi a veleje?” – hangzik rá a kérdés Poloniustól. Mélyen elgondolkodtató, hogy mennyi minden rejlik egy egyszerű szó, egy egyszerű mondat mögött. Keresztényellenesség. Csak egy szó. Mégis benne az egész világtörténelem. Az Ó- és Újtestamentum minden rezdülése, a kereszténység terjedése, eluralkodása a világon, a keresztes háborúk, az inkvizíció szörnyűsége, a reformáció. A szó mögött rejtőzik Magyarország Európához tartozása, felemelkedése, államalapítónk zsenialitása. És ott lapul az iszlám 150 éves zsarnoksága, Mindszenty bíboros örök érvényű lelki ereje és kitartása, és a kommunizmus legalább százmillió embertársunkat és hitét kiirtó kegyetlensége is.
Ma pedig erre a múltra épül a nemzetállamok végleges eltörlésére irányuló liberális törekvés, a gyökerekhez való ragaszkodás felszámolása, a keresztény hit föld színéről történő eltörlésének elementáris erejű célja, s fajunk megcsúfolása, álságos emberi jogi jelszavak mögé bújtatva. S bizony, az ember- és nemzetellenes ultraliberális eszme nyilai gyakran célba érnek.
Az Európai Unió bürokratái rettegtek attól, hogy a kereszténység megtartóerejét rögzítse a szervezet alapokmánya. Márai Sándor így írt: „Ha a keresztény Európa meg akarja tartani vezető szerepét, új aszkézisra kell elszánnia magát… Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcs tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy, és az élethez való jogunk.” E szavak rögzítésekor 1941-et írtunk. Ma 2017-et. Soha aktuálisabb gondolatok Európáról, mint Márai 76 éves szavai.
Keresztényüldözés Európában. Szó, szó, szó. És a „veleje”? 2010-ben Franciaország lakosságának 28, Németországnak 25, Hollandiának 42 százaléka vallotta magát ateistának. Európa roskadozik a „funkcióváltó” templomoktól.
A holland Arnheimben a Szent József-katedrálisban görkorcsolyáznak, más templomokban konditerem és szupermarket működik. Glasgow-ban az Òran Mór [skót gael nyelven: „nagy dal” – a szerk.] névre átkeresztelt templomba kocsma települt. Edinburgh-ban a skót egyház honlapon hirdeti a templomokat eladásra. Manchester közepén a valamikori Szent György-templom tornyában luxuslakás épült. A The Wall Street Journal adatai szerint az elmúlt években az anglikán egyház átlagban évente húsz, a német katolikus egyház ötven templomot zár be. Tény, hogy a kommunisták ugyanúgy féltek a kereszténységtől, mint ma a liberálisok, mert a történelmi egyházak szerepe mindig is jelentős volt, ha létezhettek. Vallási, erkölcsi, oktatási, karitatív, egészségügyi, nemzetösszetartó szerepük elvitathatatlan minden társadalomban.
Nem véletlen tehát, hogy Erdélyben is rengeteg a romos, magára hagyott, vagy éppen tóba süllyesztett keresztény templom. S amikor napjainkban a legádázabb jeleit tapasztaltuk az újabb keresztényüldözésnek, a keresztényellenességnek és az erőszakos iszlamizációnak, amikor már temettették velünk a keresztény hitet, történt valami. Tán isteni elrendelés?
2016. szeptember 18-án leégett egy katolikus templom Székelyföldön, Atyha községben. Volt ugyan villámhárítója, de a természet ereje nagyobb volt az emberi képességeknél. A templom a történelem során súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül az 1790-es években történő megépítése óta.
1867-ben leégett, 1927-ben vihar vitte el a tornyát. És most ismét megtörtént a lehetetlen: ugyanabba a templomba csapott a mennykő. Mintha a mennybéli Atya elrendelte volna, hogy a Sóvidék legmagasabb pontján, több mint 700 méter magasan álló, messziről is jól látható templomot a községben uralkodó végtelen szegénység ellenére újra és újra fel kell építeni. A kereszténység és Isten dicséretére és a hívők lelke érdekében. Mert nem lehet feladni. Még a keresztényellenesség reneszánszában sem. Kétszáz, főként idős magyar lakja a települést. Mindnyájuk egy életen át tartó munkája sem tudná talán előteremteni az újjáépítéshez szükséges 112 millió forintnak megfelelő román valutát. Adorján Imre atya augusztusban került a plébániára, abban bízva, hogy szép, nyugodt nyugdíjasévei lesznek a Hargita tövében.
A templomban volt a tragédia idején, s csak az életét tudta megmenteni egy miseruha kíséretében. Könnyeivel küszködve mondta el a kameráknak, hogy ők egyedül képtelenek lesznek megépíteni Isten házát. Így a felszentelt ravatalozóba költözött a hit gyakorlása. Shakespeare sem találhatott volna ki szimbolikusabb üzenetet. Székelyföldön az Atyha (Atya) nevű községben a XXI. századi keresztényüldözés idején Isten imádata a ravatalozóba kényszerült.
De megtörtént a csoda. Összefogtak az anyaországi, a romániai, a clevelandi magyarok, civil szervezetek, erdélyi önkormányzatok és a magyar állam, s fél év alatt összeadták az új templom anyagi fedezetét. A magyarok megint fityiszt mutattak a liberális, istentagadó világnak, mert a magyarok többsége mélyen a lelkében érzi, hogy több évezredes fennmaradásunkhoz az isteni hit kellett. Így ezeknek az embereknek a jóvoltából Atyhában a mennyei Atya visszatérhet a ravatalozóból a templomba.
Templomépítés összefogásból. Csupán szavak. De mit is takarnak? A keresztény értékrend visszatérését egy olyan világba, amely már ünnepelte a nihilizmust, az önmagát megtagadó emberi lényt, a szabályok nélküli, önpusztító nyílt társadalmat. A Civil Összefogás Fórum a páratlan sikertörténet megünneplésére és még egy utolsó adomány biztosítására jótékonysági estet szervez nagyszerű művészek közreműködésével a Vigadó dísztermében március 13-án, este 7 órakor.
Ünnepelünk. Szó, szó, szó. De ami mögötte van, az remélhetőleg az istentagadó világ összeomlásának kezdete. A magyar nemzet egy része megint irányt mutatott. Köszönet érte! S boldogan értünk egyet XII. Pius pápa gondolataival: „A társadalmi egyensúly legszilárdabb alapja egy olyan erkölcsi rend, amely nem hideg és számító logikából, hanem Krisztus példáját követve az igazságosságból és a nagylelkű szeretetből táplálkozik.”
Bencze Izabella
A szerző jogász
Magyar Idők2017. február 18.
GAAL GYÖRGY A KINCSES VÁROS TEMETŐINEK KRÓNIKÁSAKÉNT TÁRJA FEL A KÖZÖSSÉG TÖRTÉNELMÉT
KALANDOZÁS KOLOZSVÁRI SÍRKERTEKBEN
Az enyhén emelkedő, hullámzó domb oldalán, dús lombú fák közt elterülő kolozsvári sírkert, a Házsongárd a magyar kultúra igazi panteonja. 1585 óta temetkeznek ide a kincses város polgárai. Híres személyiségek nyugszanak itt, köztük a zsoltárköltő Szenczi Molnár Albert, az enciklopédiaíró Apáczai Csere János és holland felesége, Aletta van der Maet, a betűmetsző és nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az orvos és nyelvész Gyarmathy Sámuel, a néprajztudós Kriza János, a múzeumalapító gróf Mikó Imre, a Marianum Leánynevelő Intézet építtetője, Hirschler József, a költő Reményik Sándor és Dsida Jenő, az író és politikus gróf Bánffy Miklós, az építész és író Kós Károly, a színművész Szentgyörgyi István, a grafikusművész Gy. Szabó Béla, hogy csak néhányat említsek.
Sokan és sokat írtak már róla, például Jakab Elek, Herepei János, Lászlóffy Aladár, de a legtöbbet Gaal György publikált a témáról. Saját bevallása szerint az 1960-as évektől járja a sírkertet, és az 1970-es évektől vált krónikásává, de már az 1990-es évektől felmerült az igény, hogy a történelmi temetőn túli részeket, sőt a többi kolozsvári sírkertet is jó volna feltérképezni, hiszen a XX. század második évtizedétől több jeles személyiség itt kapott nyughelyet.
A XIX. század végén egyre inkább szűknek bizonyult a temetkezésre használt terület, ezért már a gróf Béldi Ákos főispán elnökletével 1892. február 26-án megtartott ülés elhatározta, hogy a Házsongárdi temetőt kibővítik, és erre azt a 15 holdnyi területet használják, amely a temetőkert fölött terül el, és amelyet a város erre a célra már korábban megvásárolt. A határozat meghozatalától azonban elég sok időnek kellett eltelnie a tulajdonképpeni használatba vételig.
A Házsongárdi új temető feltérképezésére Gaal György 2013 nyarán vállalkozott, és ugyanebben az évben járta be a Kismezői temetőt is. 2014 nyarán pedig a négy zsidó temető következett. Sok nehezítő körülmény ellenére, alapos és aprólékos gyűjtőmunkával sikerült rögzítenie az adatokat. Minden fontosnak ítélt sír feliratát lemásolta és lefényképezte, folytatólag a legjelesebb személyiségek rövid életrajzát is felkutatta. Erről a feltáró munkáról számol be A Házsongárdtól a Kismezőig című, a Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból alcímű, az Exit Kiadónál tavaly év végén megjelent, számos színes és fekete-fehér fényképpel illusztrált könyvében.
A Házsongárdi új temető szemrevétele során kiderült, hogy a városnak már az 1910-es években gondja volt rá, hogy az új temetőrészt parkosítsa és mérnökileg megtervezze, ugyanis az egyes táblák, köröndök a magyar ábécé betűivel vannak megjelölve. Sajnos azonban, amikor ez az új temető is betelt, az 1980-as években megkezdték az egykori sétányok és utak betemetését. Így az egykori ösvényekről csak a rajtuk hosszában fekvő sírok árulkodnak.
1914 szeptemberében az új temető feletti részben nyitották meg a Hősök temetőjét, ahova az első világháború végéig sok halottat temettek. A Hősök temetője és a köztemető között megmaradt szabad részbe később a szovjet elesettek parcellája került.
A könyv külön és kiemelten foglalkozik a Kismezői vagy más nevén Kalandos temető történetével, felosztásával, első világháborús emlékoszlopával, amelyet a Kolozsvár-hídelvei Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat emeltetett 1943-ban. Az emlékmű a városban egyedüliként ma is áll, és magyar nyelvű felirata szerint a magyar királyi 21-es honvéd gyalogezred, a császári és királyi 51-es gyalogezred, valamint a császári és királyi 2-es, 23-as, 82-es ezred hősi halottainak emlékére állították.
Egyébként ez a temető szintén több évszázados múltra tekint vissza, alig két évvel fiatalabb a Házsongárdinál. Az 1587. február 22-én kelt német nyelvű ajándékozási levél szerint Paul Fleyscher városi polgár a hídelvei Kalandos társulatnak adományozza szőlőjét temető céljaira. A kolozsvári hóstáti földművesek jellegzetes szervezkedési formája, a Kalandos társulat gyökere a középkorig nyúlik vissza, amikor is a céhekben dolgozó „kalandosok” egy-egy templom oltárát gondozták, és minden hónap első napján gyűléseztek. Nevüket e nap latin „Calendae” nevének ragozott alakjából (Calendis) alakították ki. Míg e társulatok a XIX. században Európa-szerte kihaltak, a hóstátiak társulatai a XX. század közepén is működtek, tevékenységük a temetések megszervezésére irányult.
A könyv második része a zsidó sírkertek történetét mutatja be széles történelmi kitekintéssel. Előbb a zsidóság kolozsvári megtelepedéséről és a városban betöltött szerepéről, sorsáról, majd a zsidók egyik legismertebb szerveződésének, a Szentegyletnek, héber nevén a Hevra Kádisának a működéséről olvashatunk, amelynek legfontosabb feladata a halottak hagyományok szerinti felkészítése és elhantolása volt.
Kolozsváron négy zsidó temető található. A legrégebbi a XIX. század közepén, a legújabb a XX. század második negyedében jött létre. A legrégebbi a Házsongárdi temető történelmi részéhez kapcsolódik, ezt Balassa utcai temetőként ismerik a helybeliek. Két újabb a XX. században megnyitott Házsongárdi új temető szélein helyezkedik el, ezek közül az egyik a Tordai úti régi ortodox temető, a másik az új neológ temető. A legújabb, a negyedik, az új ortodox temető a Tordai úton kissé távolabb fekszik.
Az újonnan számba vett kertek síremlékei külön-külön és együttesen is kőbe vésett dokumentumai a kolozsvári lakosok és városi közösségük viszontagságoktól nem mentes újabb történetének. A szerző ennek a történetnek a feltárt, értékes adataival az érdeklődő olvasókat a bővülő kolozsvári panteon még részletesebb, még behatóbb megismerésére készteti.
Kabán Annamária
Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Magyar Idők2017. február 18.
Kórusművekkel örvendeztették meg egymást és a hallgatóságot
Mintegy háromszáz kórista vett részt a huszonkettedik alkalommal megszervezett Alcsíki Egyházi Kórustalálkozón Csíkszentgyörgyön, ahol elhangzottak Kodály Zoltán szavai, miszerint teljes lelki élet zene nélkül nincs.
Az ünnep alkalmából megtelt a helyi plébániatemplom az énekesekkel és az érdeklődő hívekkel szombaton. A tizenegy órakor kezdődő szentmisén a főcelebráns Tamás József püspök rámutatott, a kórustalálkozó nem a versengést jelenti, két célja van: gazdagodni és gazdagítani. A kórusok felkészülésük és fellépésük révén is tanulnak, azaz gazdagodnak, míg az őket hallgatókat énekükkel gazdagítják, élményt nyújtanak számukra.
A szentbeszédben Illyés Zsolt, Csíkszentlélek plébánosa arra is kitért, hogy a kórustalálkozók megszervezése, illetve az azokon való részvétel is áldozatot, plusz energiát kíván az énekkaroktól. Örvendetesnek nevezte, hogy a mindennapi teendők mellett az érintettek mégis időt szánnak a zenére, a hagyományra, a kultúrára. A lelkipásztor Kodály Zoltán szavait idézve: „teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be”. Azt kívánta a jelen levő énekeseknek, hogy énekelésük révén valóban nyíljanak meg a lélek másképp elérhetetlen részei, azáltal pedig kerüljenek kapcsolatba Istennel.
Ilyés Zsolt a prédikáció további részében párhuzamba állította a mindennapi közösségi, családi életet a kórusok működésével. Mint fogalmazott, ahhoz hogy szépen szóljon egy-egy kórusmű, a kórustagoknak figyelniük kell a karvezetőre, hogy tudják mikor, milyen tempóban, hangerősséggel kell belépniük az éneklésbe. Ehhez hasonlóan az életben is figyelni kell Istenre ‒ hiszen az emberek is hangjegyek Isten alkotásában ‒, azáltal lehet az élet, zűrzavar helyett harmonikus.
szentmise végén a tavalyi szervező Csíkszentléleki Egyházi Kórus átadta az alcsíki kórustalálkozó vándorzászlóját a csíkszentgyörgyi Illyés András Egyházi Kórusnak, akik egy évig őrzik majd azt templomukban. Mint a kórusok fellépése előtt elhangzott, a találkozón felcsendülő dalokkal a szervező énekkar névadója, Illyés András előtt is tisztelegtek születésének 380-dik, halálának pedig 305-ik évfordulója alkalmából. Az 1999 óta működő szentgyörgyi kórus megalakulásának tizedik évfordulóján vette fel a helyi születésű egyházi elöljáró nevét.
Ezt követően egymás után két-két kórusművel mutatta meg tudását a csíkszentléleki egyházi kórus (karvezető: Gergely Tibor), a csíkszentimrei egyházi énekkar (vezényelt: Darvas Róbert, Szopos Zoltán), a Szent László nevét viselő csíkszentsimoni énekkar (karnagy: Pap Levente), a csíkszentmártoni Baka János Egyházi Kórus (karvezető: Szabó Tamás), a csíkszentkirályi kórus (vezényelt: Domahídi Vaszi Zalán), a Tusnádfürdői Kisboldogasszony Egyházi Kórus (karvezető: Virágh Imre), végül pedig a helyi énekkar (karnagy: Fejér István).
A jelenlevők hallhatták többek között a Domine Deus, a Gaudete, a Szép csillag száll az égre fel, az Isten dicsősége és a Gyönyörű mind kórusműveket. Az éneklések sora a Christus vincit közös eléneklésével zárult.
A kórustalálkozó megszervezéséhez, a helyi plébánia, a csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi közbirtokosságok és az Alcsík Kistérségi Társulás járult hozzá.
Fejér István, a szervező egyházi kórus vezetője érdeklődésünkre elmondta, a kórustalálkozó tulajdonképpen lehetőséget biztosít a Jézussal való találkozásra, hiszen ahogy a Szentírásban is olvasható: Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. Emellett a kórusok fejlődése is szemmel követhető az évről évre megrendezett találkozók révén. Mint a kántortól megtudtuk, jövőben Csíkszentkirályon találkoznak újra az Isten dicsőségét éneklő alcsíki kórusok. Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulója okán egy tőle származó idézetet is kiemelt, amely véleménye szerint rámutat a kóruséneklés lényegére: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!”
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro2017. február 18.
Hétvégi határátkelők nyíltak a magyar-román határon
MTI - Új, alkalmi nyitvatartással működő határátkelők nyílnak a magyar-román határszakaszon a hétvégén, kilencet szombatonként, egyet vasárnaponta használhatnak az utazók.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly és Károlypuszta közötti határnyitási ünnepséget követően Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, az új átkelési helyekkel megduplázódott a magyar-román határszakaszon működő határátlépési helyek száma, így több lehetőségük van a határ két oldalán élőknek a találkozásra és a kapcsolattartásra. Eddig 58 kilométert kellett megtenni két határátkelő között, a tíz új átkelővel ez a távolság 35 kilométerre rövidül - jelezte Perényi Zsigmond. A helyettes államtitkár hozzátette, a magyar kormány azt szeretné, hogy minden nap használhassák majd a lakosok az új átkelőket.
Az ömbölyin kívül a Zajta-Nagypeleske, a Garbolc-Szárazberek, a Dombegyház-Kisvarjaspuszta, az Elek-Ottlaka, a Körösnagyharsány-Körösszeg, a Dénesmajor-Feketegyarmat, a Pocsaj-Biharfélegyháza, valamint a Bagamér-Érkenéz határátkelőhelyek nyíltak meg. Az átkelők szombatonként nyolc órán keresztül fogadják az utazókat. Csanádpalota-Nagylak között is nyílik átkelő, amely vasárnaponként lesz nyitva.
Az ömbölyi ünnepségen részt vettek a két érintett település polgármesterei, a magyar és román kormány képviselői, illetve szenátorai.
A magyar és a román településeket összekötő utat 2014-ben adták át, a 12 kilométer hosszú útszakasz több mint 10 kilométeres része román oldalon Szaniszlót, illetve a hozzá tartozó Károlypusztát és az országhatárt, a fennmaradó csaknem 2 kilométeres része a határt és Ömbölyt köti össze.
A beruházási összeg mintegy 5,6 millió euró volt, a fejlesztéshez 4,8 millió eurós támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a két település, a fennmaradó összeget pedig saját forrásból, illetve nemzeti támogatásból finanszírozták. Ebből a forrásból épült meg a másik kilenc helyszínen a magyar-román határon átvezető út is. Az utakat azonban nem használhatták az utazók, mert Románia még nem tagja a schengeni övezetnek. A két ország közötti utakat ezért betonelemekkel és sorompóval kellett lezárni. Az utak megfelelő módon történő használata a program uniós jogszabály szerinti sikeres lezárásához is szükséges, ennek határideje 2017. március 31.
A Miniszterelnökség az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében azt írta, a továbbiakban a határnyitások gyakoriságát növelni szeretnék és legalább két út esetében az állandó határátkelést biztosítani. Ezt követően - a helyi igények figyelembevételével - további utak esetében is törekedni fognak az állandó határnyitásra.
A Pocsaj és Biharfélegyháza közötti határátkelő szombati átadásán Kecskés Gyula (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj polgármestere elmondta: a 11 kilométeres útszakasz uniós és magyar, illetve román forrásból valósult meg, hatmillió euróba került, ebből Pocsaj önkormányzatára 3,1 millió euró jutott, míg Biharfélegyháza 2,5 millió euróval járult hozzá. A Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. 235 ezer euróval egészítette ki az előbbi összegeket.
Deloreán Gyula Bihar megyei alprefektus reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem lesznek elválasztó utak a két ország között. Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke beszédében a határátkelő elkészültét a határon átnyúló együttműködések remek példájának nevezte. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere köszönetet mondott a beruházásban közreműködőknek.
maszol.ro, 2017. február 18.
Grindeanu Brüsszelben: megértettem a tüntetők üzeneteit
Tiszteletben tartja az utcára vonult tüntetők véleményét, megértette üzenetüket, és a tiltakozást kiváltó kérdést a parlament fogja tárgyalni - jelentette ki pénteken a Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu kormányfő.
"Figyelemmel kísértem minden tüntetést, azt is, amelynek során tízezrek vonultak a kormány épülete elé, és a mostaniakat is, amikor alábbhagyott a tiltakozók létszáma. Tiszteletben tartom a tüntetők véleményét, értékelem, hogy a megmozdulások rendben zajlottak, sőt kimondottan értékelem azt a kreativitást, amiről polgártársaink bizonyságot tettek az elmúlt időszakban. Megértettem az üzenetüket” – mondta a miniszterelnök Brüsszelben.
Sorin Grindeanu arra a kérdésre válaszolt, hogy mit üzen azoknak, akik folytatják a tüntetést Bukarestben, illetve annak a mintegy húsz, ellene tiltakozó embernek, akik az Európai Bizottság székhelye előtt várták.
A kormányfő kiemelte: a büntetőjogot módosító sürgősségi kormányrendelet hatályon kívül helyezése a bizonyíték arra, hogy a kormány megértette a tüntetők üzenetét. "Minden vita erről a parlamentben fog zajlani, a civil szervezetek és az érintett intézmények bevonásával” - jelentette ki a miniszterelnök.
Nem kapott a romániai igazságügyi rendszerre vonatkozó feladatlistát az Európai Unió magasrangú köztisztviselőivel lezajlott találkozói során - jelentette ki a sajtótájékoztatón a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy kértek-e tőle garanciát az igazságügyi rendszerrel kapcsolatos módosításokra, Grindeanu úgy reagált: "Vagyis, hogy van-e valamiféle To do List-em (feladatlistám)? Nincs!"
Grindeanu ismét kifejezte óhaját, hogy szűnjön meg a Romániával szemben alkalmazott Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus. Hozzátette: ezzel kapcsolatban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta neki: reméli, hogy a mechanizmus még az ő mandátuma lejárta előtt megszűnik. "Ha szemügyre vesszük a tíz évvel ezelőtti ajánlásokat és a legutóbbi jelentésben foglalt ajánlásokat, akkor láthatjuk, hogy nem ugyanazok, időközben fejlődtek. Románia is fejlődött, és nagyon fontos lépéseket tett ezen a téren" - mondta a kormányfő.
Sorin Grindeanu csütörtökön és pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság és az Európai Tanács magas rangú képviselőivel találkozott. Csütörtökön Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével, pénteken pedig Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, valamint Jyrki Katainennel, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnökével találkozott a román kormányfő.
maszol.ro, 2017. február 18.
Potápi: sorsközösség-vállalásra kötelez Szent László öröksége
A Kárpát-medencei magyarság megerősítésére és a közép-európai országok szoros együttműködésén alapuló sorsközösség vállalására kötelez ma Szent László öröksége – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Győrben, a Szent László-év központi megnyitóján, a városházán.
Potápi Árpád János az MTI beszámolója szerint kiemelte: a nemzetpolitikai célokkal összhangban soha nem látott mértékű támogatást tudott adni a kormány 2010 óta a Kárpát-medencei magyaroknak. Sorra hirdette meg a pályázatokat, többet ezek közül emelt összeggel. A következő hónapokban külhoni óvodafejlesztési programot hirdetnek meg és folytatódik a testvértelepülési pályázat is – sorolta.
Hozzátette: a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a szlovénok, a horvátok, a szerbek és a magyarok egymásra utaltságát még hangsúlyosabbá teszi a keresztény Európa megőrzése és az annak érdekében kifejtett munka. Szent László alakja olyan szimbólum, amelyet a közép-európaiság és a visegrádi országok tekintetében is használhatunk, mert ha rajta akarunk maradni a kontinens térképén évszázadok múlva is, akkor ezeket a barátságokat ápolni kell – mondta.
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszédében hangsúlyozta, Szent László uralkodásának és életművének azon értékei, amelyekre büszkék vagyunk, ma is aktuálisak. Meggyőződése szerint nem divatjamúlt kereszténynek lenni és keresztény nemzeti vezetésről beszélni, mert a keresztény értékrend szerinti munkálkodás hívők és nem hívők számára is jót teremt. Hangsúlyozta: Szent László reményei szerint arra lelkesít mindenkit, hogy a keresztény értékeket megerősítse. Beszélt arról is, hogy a lovagkirály szent király volt, arra törekedett, hogy népének békét, szabadságot és elismerést szerezzen. Uralkodása a magyarság történelmében vízválasztó volt, mert biztos alapokra helyezte a keresztény országot. A vallás erkölcsi értékét nemcsak a magánéletben, hanem a közigazgatásban és az ország építésében is megtartotta, őrizte.
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere hangsúlyozta: Szent László ma arra figyelmeztet, hogy nemcsak fontos és értékes alakjai vagyunk az európai keresztény kultúrának, hanem sok esetben védelmezői is. Szent László korokon átívelő példakép, akinek rendíthetetlensége és az igaz ügy érdekében végzett szolgálata észrevehetetlenül hitet és erőt ad nekünk – tette hozzá. Kitért arra: a város számára különösen fontos a lovagkirály tisztelete és szellemi, erkölcsi hagyatékának tovább örökítése, hiszen a megyeszékhely őrzi a Szent Korona és a Szent Jobb utáni harmadik legértékesebb ereklyét, a Szent László-hermát, amelyet minden évben körmenetben visznek végig a belvárosban. A király tiszteletét ünnepi közgyűlési üléssel, lovagi napokkal és a Szent László-díj átadásával is őrzik.
A nyitóünnepség előtt Veres András szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-bazilikában, ahol homíliájában Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök szavai nyomán hangsúlyozta: a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor a társadalom eszméjét keresztelik meg. Szent László életével és munkásságával ezt tette, mert egész lényét áthatotta a Krisztus-hit – mondta.
A szentmisét követően Szent László életrajzát kórusok énekelték el, Értünk támadt fényes csillag, virág ország gyökerén címmel. Az énekeket az Ének Szent László életéről című könyv alapján állította össze Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész. Az ünnepség végén megnyitották Móser Zoltán fotóművész kiállítását. A Kárpát-medence Szent László-freskóiról készített fényképsorozatot az emlékév során országszerte és a határon túl is bemutatják.
Az eseményen részt vett mások mellett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság a múlt év végén jelentette be, hogy Árpád-házi Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából emlékévet hirdet az idei évre, hogy széles körben megismertesse a lovagkirály életét és művét.
Amint arról beszámoltunk, Nagyvárad lesz a Szent László-év egyik kiemelt helyszíne. A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Krónika (Kolozsvár)2017. február 18.
Út a Gyimesektől a berni filharmóniáig
Ifj. Zerkula György hegedűművész volt a ZeneSzó februári vendég
A város érdekes és színvonalas kulturális kínálatából az ifj. Zerkula György hegedűművésszel folytatott beszélgetést választottam, és nem bántam meg. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, ám évek óta Svájcban élő és tevékenykedő fiatal hegedűművész életpályája újra megerősített abban, hogy ha a tehetség kitartással és egy kis szerencsével párosul, akkor biztosított a siker. Ifj. Zerkula György kiváló előadónak bizonyult, a rendezvény sikeréhez az interjúalany őszintesége és közvetlensége is nagy mértékben hozzájárult.
Ifj. Zerkula György egy erdélyi hangversenykörút záró eseményeként érkezett Kolozsvárra, ahol a Györkös-emlékházban Horváth Zoltán zongoraművész kérdéseire válaszolt a szokásos ZeneSzó rendezvény során.
Horváth Zoltántól, a rendezvény házigazdájától megtudtuk: az erdélyi körútra való felkészülés próbái miatt Horváth utazott el Svájcba, az ezt követő koncertkörút pedig egybeesett a svájci sportwoche-val (egyfajta vakáció), ifj. Zerkula György sűrű programja közepette tehát így tudott időt szakítani erdélyi fellépés-sorozatára.
– Nekem a hegedülés a hobbim, tehát egész héten ezzel foglalkoztam, pont úgy mint a svájciak, akik eközben sportwoche-t (sporthetet) tartottak, azaz mindenki sportolt vagy a hobbijának szentelte idejét – kezdte a beszélgetést a hegedűművész.
Megtudtuk: a fiatal művész a híres Zerkula János népzenész unokája, és mivel három hónapos korától a nagyszüleinél nevelkedett Gyimesközéplokon, már akkor megismerkedett a hegedű hangjával. Gyerekként úgy gondolta: nem a népzene, hanem a klasszikus zene az ő világa. Borítókép: Jelenet a Mese a kis hercegről című előadásból. Fotó: Puck Bábszínház)Középfokú zenei tanulmányait a székelyudvarhelyi zenelíceumban folytatta a kolozsvári származású Nemes István hegedűtanárnál, majd Budapesten a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban Czettner Vera növendéke lett; később a svájci Fribourg város konzervatóriumának tanára, a budapesti Stuller Gyula meghallgatta, és buzdította, hogy Svájcban kezdje el felsőfokú hegedűtanulmányait. A fribourg-i konzervatóriumban eltöltött három év után a berni konzervatóriumban fejezte be tanulmányait.
– Ezt követően azon tanakodtam a feleségemmel, aki szintén erdélyi származású zenész, hogy mit kezdjek magammal. Épp kenyeret sütöttem, amikor felhívtak telefonon, hogy szükség lenne egy hegedűsre, aki el tudja játszani F. Mendelssohn-Bartholdy Oktettje első hegedűsének szólamát. Mondtam, hogy hívjanak vissza egy fél óra múlva, és megadom a választ. Nem is volt meg ennek a műnek a kottája. Véletlen szerencse folytán viszont fuvolista feleségemnek megvolt. Átfutottam a művet, elvállaltam, majd éjfélig gyakoroltam. Hétfőn próbáltam az együttessel, kedden volt a koncert – elevenítette fel pár évvel ezelőtti emlékeit a hegedűművész.
Megtudtuk: a Berni Szimfonikus Zenekarban a versenyvizsga több szakaszból áll. Első szakaszban a jelentkező egy leengedett függöny mögött egy Mozart-hegedűversenyt ad elő, miközben a száztagú zenekar egy része a függöny másik oldalán hallgatja. Mivel az első megmérettetés sikeres volt, a döntőben egy ismert hegedűversenyt kellett eljátszani. Ötven jelentkezőből öt vehetett részt a második fordulóban, és ifj. Zerkulát választották, azóta a berni filharmónia első hegedűseként muzsikál. Mivel az együttesben több magyar van, pár évvel ezelőtt egy olyan koncerten lépett fel, ahol magyar népzenét játszott nagyapja hegedűjén, egy kollégája pedig azon a gardonyon kísérte, amelyen egykor nagyanyja muzsikált.
Soha nem felejtette el szülőföldjét, gyakran jár haza, koncertezik, és továbbra is szeretne évente legalább egyszer hazajönni.
– Minden koncert siker számomra, ám a legnagyobb elismerésem az volt, amikor 2008-ban második díjat nyertem a II. Ruha István Nemzetközi Hegedűversenyen, de első díjat nem osztottak – jegyezte meg a hegedűművész.
Természetesen a beszélgetés közben ízelítőt kaphattunk ifj. Zerkula György hegedűművészetéből is: muzikalitása és tökéletes technikája lenyűgözte közönségét. Zongorán kísért Horváth Zoltán és Horváth Edit zongoraművész.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)2017. február 18.
Beszélgetés Matekovits Mihály matematikatanárral
„Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos” (1.)
– Szülőházad és egyik nagymamám házának közös fala volt a Választó utcában. Jól emlékszem szüleidre is.
– Kiss Karcsival mindig mondtuk, hogy belvárosiak vagyunk, mert a Választó utca belvárosi oldalán laktunk. A túloldalon szabadott csirkét, disznót tartani, a belvárosi oldalon nem…
– Hova jártál óvodába?
– Böbe óvó nénihez, két évet. Utána a Kossuth utcai iskolába. Láng István volt az igazgatónk első négy évben. Aztán hoztak egy rendeletet, amely kimondta, hogy tanító nem lehet igazgató. Ő közben elvégezte a magyar tanárit, és elment a Fürj utcai iskolába. Viszont, legszívesebben zenét tanított. De erről nem volt papírja.
– Nekem is énektanárom volt.
– Nagyszerűen vezetett kórusokat.
– Nyolcadiktól, gondolom, hol folytattad.
– A 3-as Számú Középiskola tanulója lettem. Közben Ocskó Teréznek nevezték el az iskolát, de nekünk megmaradt 3-asnak.
– Kikre emlékszel legszívesebben tanáraid közül?
– Nagyon jó pedagógusok tanítottak, de meghatározó személyiség volt az én szempontomból Kovács Miska bácsi, a matematikatanárom, illetve Vadász Ernő, aki osztályfőnököm volt. Miska bácsitól tanultam meg, hogy ha kicsengettek az óra végén, a tanár tegye le a krétát; a csengőszó után úgysem figyel már senki a tanár szavaira. Vadász tanár úr azt vallotta, hogy a pedagógus mindig hallgassa meg a másikat is, amikor az panaszkodik valakire, még akkor is, ha az diák. Sosem felejtem el, hogy azt kérte az órarend készítőitől, hogy az osztályfőnöki óra előtt kapjon egy lyukasórát. Hogy jusson ideje hazamenni, átöltözni öltönybe, ingbe, nyakkendővel. Úgy érezte, hogy az osztályfőnöki órát nem való sportfelszerelésben megtartani. Tudta, milyen sokat számít egy igazi pedagógus külső megjelenése.
– Kedvenc tantárgyaid?
– Történelem és matek. A líceum utolsó két évében teológiára készültem. Az érettségi táján gondoltam meg magam. A matematikát választottam, mert úgy tartottam, hogy arra nem kell tanulni. Ha az ember szeret és tud példákat megoldani, az elég…
– Úgy emlékszem, sokat jártál be a papokhoz.
– Ministráltam. A Sándor testvérek tőlem tanultak ministrálni. Mindkettőjük felszentelésén részt vettem Gyulafehérváron… Aktív egyházi ember voltam. Később is. Most is az vagyok.
– Hol jártál egyetemre?
– Temesváron. Bátyámat követtem, aki oda járt az orvosira.
– Jól tudtál románul?
– Gyenge volt a román tudásom, de hamar rájöttem, hogy a matematikában csupán néhány szót, kifejezést kell ismerni, a többi képlet és sok-sok szám. Az első évben voltak kisebb gondjaim a tudományos szocializmussal, amely narratív tantárgy.
– Tanári szakra jártál?
– Már elsőéves koromban a 3-asban a tanév elején, amíg Miska bácsi dolgozott az órarenden tanítgattam helyette. Rájöttem akkor, mennyire érdekes dolog a tanítás. És a diákok is szívesen fogadták személyemet.
– Úgy tudom, hogy kedvenc fizikaprofesszorommal, Toró Tiborral is jó volt a viszonyod.
– Már az egyetem előtt is ismertük egymást. Sokat jártam haza hozzájuk. Hobbim volt a csillagászat. Felesége, Edit asszony, a planetáriumban sokszor tartott magyar nyelvű bemutatókat; így kerültem közelebb hozzájuk. Később, miután végeztem, együtt mentünk országos csillagászati konferenciákra. Mint tanár, minden évben vittem látogatóba Temesvárra, a planetáriumba egy-egy osztályt. Később itt, Aradon Cziszter Kálmánnal vezettük a Tudomány, technika, technológia tanfolyamot a Népi Egyetemen. Minden évben legalább egyszer átmentünk a planetáriumba. Az idős nénik nagyon szerették hallgatni Edit asszony kedvesen, választékos magyarsággal megtartott, a csillagképek magyar elnevezését használó előadását a „csillagos ég” alatt.
– Emlékszem, hogy minden évben Toró professzor nyitotta meg a Népi Egyetem előadássorozatát, és akkor mesélt a legfrissebb Nobel-díjasokról… Meddig foglalkoztál a csillagászattal?
– Gyakorlatilag a ’89-es forradalomig, amikor átálltam a politikára és kultúrpolitikára. Nem maradt időm tovább elmélyülten foglalkozni vele. Lehet, hogy a csillagászat egyféle menekvés volt számomra a múlt rendszerben, hogy valami értelmes dologgal foglalkozzam.
***
– Hol kezdted tanári pályádat?
– Az egyetem után ’68-ban kihelyeztek Fazekasvarsándra. A fél év katonaságot beleszámítva, három évet töltöttem ott. Szerettem Varsándon dolgozni, mert úgy éreztem, befogadnak a gyerekek és a szülők.
– Volt ott akkor még magyar tagozat?
– Csak magyar osztályokban tanítottam.
– Hogy jutottál ki a faluba?
– A komlósi állomástól négy kilométer biciklivel. Szörnyű rossz volt az út. De egészséges a tekerés. Három év alatt egyszer sem fáztam meg. Hangulatos iskola volt a varsándi. És megtudtam, milyen egy faluban a közhangulat. Irodalmi esteket tartottunk Barják Marikával; ő volt a magyartanár. Ma is több székely népballadát tudok kívülről.
– Egyházi kapcsolataid voltak kint?
– Nagyon jó viszonyban voltam az evangélikus tiszteletessel. Hétvégeken kint maradtam különféle tevékenységekre. Tőle kaptam egy vendégszobát. De ezt nem kellett, hogy tudják mindenhol. Megkértek, hogy segítsek szakembert találni, amikor közadakozásból egy új orgonát akartak vásárolni. Az orgona felavatására engem is meghívtak. Akkor mentem el először nyilvánosan a templomba. Másnap hívtak a tanfelügyelőségre. Berezeltem, de fogalmuk sem volt a történtekről. Felkértek, hogy fél év tanítás után vállaljam el az aligazgatói tisztséget. Ez volt életem első vezető funkciója.
– Hogy jöttél el Varsándról?
– Ott megszűnt a magyar tagozat, mert nem volt elég magyar gyerek. Réhon József javaslatára behoztak Aradra az 1-es Számú Általános Iskolába aligazgatónak egy évre. Következő évben versenyvizsgáztam is, és véglegesítettek. Kilenc évig működtem, mint aligazgató. Utána magyarként igazgatónak neveztek ki, román aligazgatóval. Ez voltam kilenc évig. Az utolsó két évben többször le akartak váltani, de a románok kiálltak mellettem. Sikerült felfejlesztenem azt az iskolát. És bevezettem a központi fűtést is – teljesen illegálisan. A német tagozatra járó gyerekek szülei – orvosok, pártvezetők – besegítettek pálinkával, illetve a papírok beszerzésével…
– Mikor kellett otthagynod iskoládat?
– Jött 1989 nyara, amikor Elena Ceaușescu kiadta a parancsot, hogy minden magyar intézményvezetőt váltsanak le. Visszakerültem a katedrára. Aztán fél év múlva jött a forradalom.
***
– Hogy élted meg a forradalmat?
– Érdekes helyzet alakult ki. Két nő vezette az iskolát, de erkölcsi vezetőjének engem tartottak. Az iskola körül lövöldöztek. Ők féltek. Engem kértek meg, hogy bent maradjak. Az utcán nagy mozgás volt. Meggyőztem Héjja atyát, hogy ne tartson éjféli misét.
– Mi történt karácsony után?
– Furcsa időszak következett. Megalakítottuk aradi szervezetünket, ami később felvette az RMDSZ nevet. Megfogalmaztunk 12 pontot, ami majdnem szó szerint megegyezett Domokos Gézáék 12 pontjával. Végül is mindannyian ugyanazt akartuk elérni… Fő célunk volt, hogy a 3-as és a Zárda legyen önálló magyar iskola. Ezt megfogalmaztuk Cziszter Kálmánnal, és az átiratot elvittük Voicilăhoz. Ő meg aláírta: „Engedélyezve”. Akkor tört ki igazából az első nagyobb botrány az 1-es iskolában a román tanerők részéről. Mert tapasztalatlanul, nem ajánlottunk alternatívát. Csak azt hangoztattuk, hogy legyen magyar iskola. A román kollégák meg ezt úgy értették, hogy ki akarjuk dobni őket az utcára. Beindult a román mechanizmus. Voicilă kijelentette, hogy nem éppen így gondolta, üljünk le tárgyalni. Halasszuk el a megvalósítást, ne tanév közben csináljuk, jobb lesz augusztusban, tanévkezdés előtt. Gondolta nagyon furfangosan, hogy addig lecsillapodnak a kedélyek, mindkét részről. Közben Zăvoianu „elvtárs” aljas módon elkezdte támadni a sajtóban a magyar vezetőket. Végül szeptemberre semmi sem lett a magyar iskolák újjászületéséből.
– A márciusi marosvásárhelyi események sokat rontottak a kialakult helyzeten?
– Meghatározó volt példának és ellenpéldának minden irányba. Akkor ’90-ben lett feleségem, Marika, aligazgató, és elértük, hogy szeptembertől a Magyar Vegyes épületében két iskola működjön: a 11-es, a petróleum és a 12-es, a magyar. Közös tanári szobával, minden közös, de mindkettő önálló jogi személy volt. Ez jónak tűnt eleinte, mert a város hat iskolájából átköltöztettük ide a magyar líceumi osztályokat. A prefektus írásba foglalta, hogy a következő tanévben a 11-es, román iskolának már csak egy-egy induló osztályt engedélyeznek. Közben jött egy másik prefektus, azt nem érdekelte az iskola, és mégis csak három párhuzamos román osztály indult. Mire megvalósult az igazi szétválás, összesen 28 osztálya volt a két iskolának 16 teremben. Rossz volt a hangulat. Rengeteg konfliktushelyzet alakult ki. S ezeket generálták is egyesek, mindkét oldalról.
– Mikor vette fel iskolánk a Csiky Gergely nevet?
– ’91-ben. Három nevet javasoltunk: Csiky Gergely, Márki Sándor, Munkácsy Mihály. A prefektúra az elsőt választotta.
– A forradalom után visszakerültél tanítani?
– Megválasztottak kisebbségi tanfelügyelőnek. Egy év után visszamentem az iskolába. De megyei tanácsosként folytattam közéleti tevékenységemet. Tíz évig voltam tanácsos. Amikor Czeglédi József nyugdíjba ment, a prefektúra nem egyezett bele, hogy Matekovits foglalja el helyette a főtanfelügyelő helyettesi tisztet, úgyhogy Kovács Istvánt javasoltuk. Nyolc év után versenyvizsgáztam az állásra, és ’97-től főtanfelügyelő helyettes lettem. „Elfogyasztottam” öt főtanfelügyelőt, hat prefektust és hat másik főtanfelügyelő helyettest magam mellett. Én stabil ember maradtam. És mindegyik főtanfelügyelővel jó viszonyban voltam. Jól éreztem magam a tanfelügyelőségen; úgy érzem, hogy jó szervező vagyok, viszont vezetői feladatköreimben mindig csapattal dolgoztam. Mindegyik Arad megyei iskolát meglátogattam. Nagyon változatos életem volt. A magyarság támogatását állandóan éreztem.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)2017. február 18.
Az újonnan megnyíló Arad megyei határátkelők programja!
Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták (Napzárta), tíz új határátkelő nyílik a román–magyar országhatáron. Sergiu Bîlcea, az Arad Megyei Tanács alelnöke a szerdai nap folyamán találkozott az érintett települések polgármestereivel, egyeztetni az újonnan megnyíló átkelőhelyek programját.
Az alábbiakban olvashatják mikor lesz nyitva hétvégén a négy határátkelőhely:
Nagylak–Csanádpalota: vasárnap 8–16 óra között; Kisvarjas–Dombegyház: szombaton 9–17 óra között; Ottlaka/ Grăniceri–Elek: szombaton 9–17 óra között; Feketegyarmat–Dénesmajor: szombaton 10–19 óra között.
Az Arad Megyei Tanács vezetői elmondták, a megnyíló határátkelőkkel remélhetőleg sikerül jobban kihasználni azokat a közutakat, melyeket a magyarországi partnerekkel közösen építettek, a határon átnyúló uniós pályázatok keretén belül. A határon átnyúló projekteken keresztül létesített utak finanszírozója ugyanis még év elején felszólította a román kormányt, hogy, ha nem használják a határ menti utakat rendeltetésük szerint, előfordulhat, hogy vissza kell fizetni a támogatást.
Az új átkelőknek elsősorban a környékbeli települések lakói fogják igazán hasznát venni, hiszen ezek után könnyebben látogathatják meg a határon túli rokonaikat, barátaikat, ezáltal sok időt és pénzt takarítanak meg az utazásnál.
Az Arad megyei tanács képviselői szerint a határátkelők ideiglenes megnyitása közelebb hozhatja egymáshoz a határ két oldalán lévő közösségeket. Mindez pedig akkor fog csak igazán kiteljesedni, ha Románia végre csatlakozik a Schengen-térséghez és a határátkelők gyakorlatilag megszűnnek.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)2017. február 18.
Verstől a rajzig és fordítva
Vers és grafika párbeszéde tette különlegessé Eperjesi Noémi egyéni kiállításának megnyitóját a marosvásárhelyi Bernády Házban. Líra és rajz egybefonódása nem rendhagyó jelenség, a két műfaj gyakran egymásra talál. Közösen összetettebb, nagyobb a hatásuk, a könyvkiadók ennek tudatában szoktak felkérni képzőművészeket a közölt költemények illusztrálására, a kötetek vizuális gazdagítására. Gyakran maguk a festők, grafikusok fedeznek fel, kedvelnek meg egy költői világot, és felkérés nélkül, belső indíttatásra adják hozzá saját víziójukat. Az sokkal ritkább, hogy fordítva alakuljanak a dolgok, költőt ihlessenek versírásra képek. Főleg ha nem klasszikus nagyságok, befutott kortárs kiválóságok műveiről van szó. Itt most ez történt. A fiatal művésznő első vásárhelyi tárlatán két jeles költő, Markó Béla és Demény Péter kimondottan erre az alkalomra, a kiállított munkákhoz kapcsolódva írt és olvasott föl verseket. Ezzel nem csak a jelenlegi alkotásokat méltatták, azt is jelezték, bíznak abban, hogy a Vásárhelyre telepedett művészpedagógus későbbiekben befutandó pályája is sikeres lesz.
Hogy a férj, Demény Péter lírába öntötte művész társához fűződő érzéseit, reményeit, a lehető legtermészetesebb. Már két könyv is tanúsítja közös életük, alkotói együttműködésük ihlető erejét, szépségét. A Lélekkabátról ilyen értelemben szóltunk is a Múzsában eléggé részletesen. De az, hogy a képzőművészetek régi hódolója, Markó Béla, akit időről időre remekművek hoznak lázba, most úgy érezte, Eperjesi Noémi kiállítása is verses méltatásra érdemes, külön kitüntetés. Főleg a Lélekkabát grafikai lapjai váltották ki az elismerését, ezek a szecessziós bőséggel és versszerű képzettársításokkal telített fekete-fehér látomások, amelyek hiánytalanul ott láthatók a tárlaton. Ha elidőzünk e kisméretű, különös grafikák előtt, és szabadjára engedjük fantáziánkat, a művésznő lelki hullámzásait, örömeit, bánatait, kételyeit és bizonyosságait, vágyait és veszteségeit is észrevehetjük. És persze a játékos könnyedség sem kerüli el a figyelmünket, ami egyébként a tárlat egészére is jellemző. És jó adag irónia és groteszk is vegyül a rajzokba.
A színes képek viszont mesevilágba röpítenek. Történeteket is beleálmodhatunk az Eperjesi Noémi festette tájba, és ezek mindig jól végződnek. Hősei boldogok, vidámak, sugároznak az életörömtől. A munkákat uraló derűs, optimista tónusok is arra vallanak, hogy alkotójuk jó passzban van, jól érzi magát a saját bőrében. Tanárként is lendületes, lelkesedését a tanítványaira is képes áttestálni. És arra is jut energiáiból, hogy otthonuk falait „noémissá” dekorálja. Tájélményt nyilván az alkotótáborokban lehet töményen szerezni, kiélni. Régebb erre gyakrabban volt lehetősége, utóbb ritkultak ezek az alkalmak, de tavaly ősszel töretlen kedvvel rajzolt, festett a nagyenyedi nemzetközi művésztelepen. Egykori mentora, tanára, Szabó Vilmos, aki gyermek- és diákkora színhelyén, Zilahon irányította a vizuális művészetek terére, majd az egyetemi tanulmányait is nyomon követte, örülhetne, ha láthatná a mostani bemutatkozást. Ő Marosvásárhelyen végezte a művészeti középiskolát, egy évtizede, nem sokkal halála előtt éppen itt, a Bernády Házban volt nagy sikerű kiállítása. Biztos örömmel fedezné fel, hogy tanítványára milyen jótékony, termékenyítő hatással volt az új környezet, a szecesszió lépten-nyomon szembeötlő vásárhelyi jelenléte. Alkotásainak dús dekorativitása, motívumrendszerének indás, tulipános, art nouveau-s kiteljesedése is sejteti, Eperjesi Noémi gyorsan szervesül az itteni közösségbe.
Az internet, facebookos jelentkezései révén eddig is sokan bepillanthattak abba, amit csinál, ami mindennapjait meghatározza. A közösségi háló azonban bizonyos dolgokban megtévesztő is lehet. A tárlatlátogatók közül többen meglepődtek, arra számítottak, hogy méretesebb képekkel találkozhatnak a kiállításon. A művésznő olyanokat is festett olajjal, akrillal, pasztellkrétával. Azok egy későbbi tárlaton kerülhetnek majd közönség elé valamikor. De most ne azt kémleljük, mit hoz a jövő. Grafikái, amelyeken napi foglalatosságainak bármelyik jelentéktelen, prózai kelléke varázsos főszereplővé léphet elő, festményei, amelyek mórikáló, szép szemű cicákkal testesítenek meg emberi tulajdonságokat, mélyen a mában gyökereznek.
És még valamit illene hangsúlyozni: aki a macskákat szereti, rossz ember nem lehet. Na, azért!
N. M. K.
Népújság (Marosvásárhely)2017. február 18.
Tessitori Nóra a képzőművészetben
Tessitori Nóra hangját – aki az elszálló szó, a szavalás művészetének legnagyobb erdélyi művelője volt a húszas-harmincas években – nem őrzi sem lemez, sem magnószalag. Az első világháborút követő két évtizedben – amelyeket ő maga visszaemlékezéseiben „termékeny művészi időszakának” nevez – nem is igen álmodhatott erről vers-előadóművész.
Amikor a gépi kultúra még nem tette „halhatatlanná az emberi hangot”, amikor még nem kezdték gyűjteni a diszkotékák „aranylapjait”, a toll, az ecset és a véső művészei örökítették meg szonettekben, ódai szárnyalású méltatásokban, festményeken, metszeten és szoborban Tessitori Nóra szavalóművészetének az emberi lélekben vert hullámait, megjelenésének olaszos varázsát, Ghirlandaio festményeit idéző alakját.
Kötetnyi terjedelmet kívánna, ha idézni akarnánk Juhász Gyula, Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Tabéry Géza, Molter Károly, Szentimrei Jenő vagy Áprily Lajos írásait – hogy csak néhányat említsünk nagy és hálás kortársai közül – Tessitori Nóráról. Molter Károly péládul egyik szavalóestje bevezető előadásában a következőket mondta: „Tessitori Nóra nem szavalt, csak nagy és szép versek igazát hozta felszínre. Csak a művészet hatalmát éreztette az eluralkodó gyengeség idején, csak ritmust beszélt a dallamtalanságban… több is talán ez a művésznő a szép tolmácsánál, mert búvára ő a rejtett kincseknek, a küszöb alatt maradt költői sejtelmek felkutatója ő, az alkotás félálmának lázbeszélője, akire hallgatni kísérteties öröm, a lélek titkának meglesése, áhítat és jólesés, kielégülés és boldogság... akik hallgatói voltunk többször már, sietve sietünk újra hatása alá”.
De a képzőművészek közül sem ihletett kisebbeket. Hadd mutassunk be néhány alkotást azok közül, amelyeket alkotóik a művésznőnek ajándékoztak, és ma is birtokában vannak mint legféltettebb, legszeretettebb emlékei.
A húszas években Nagy István is készített róla színes krétarajzot Kolozsváron, a Békásban. A zöldben örökítette meg a nedvzöld görögös ruhában ülő Tessitori Nórát (a képet tudomása szerint ma a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzik).
A nagybányai festőiskola sok művésze rajzolt plakátot szavalóestjeihez, Mikola András, Boldizsár István és mások is, de a régi plakátok közül csak egyet őriz otthonában. Ezt Dóczyné Berde Amál tervezte, aki a segesvári Petőfi centenáriumi ünnepségeken a szabadtéri pódiumon szavaló Tessitori Nóra alakját örökítette meg. Talán éppen ez a szereplése és a zilahi Ady-ünnepségek jelentették pályafutása csúcsát.
Több ízben szavalt Nagybányán is. 1925-ben a Ferenczy család vendége volt, akik közül Noémi többször lerajzolta, Valér a Tessitori Nóra feliratú rézkarcot készítette, Béni pedig egy terrakotta szoborportrét. E két utóbbit a művésznőnek ajándékozták.
De a legszebb ajándékot mégis Thorma Jánostól, a nagybányai festőiskola mesterétől kapta 1921-es szavalóestélyén. A kolozsvári Újság 1921. november 27-én így számol be erről:
„... Tessitori Nóra nagybányai estélye előtt, amikor a művésznő ki akart lépni a pódiumra, a Mester (Thorma János) egy krisztusi pillanatában, egy szűkebb körű környezetben és nem a teremben hullámzó tömeg előtt – mert feltűnéstől irtózó lelke így találta szebbnek és egyszerűbbnek – meghatott hangon és nagy, nemes egyszerűséggel így üdvözölte: »Asszonyom, engedje meg, hogy magának, mint verselőadó művésznőnek, aki a magyar költészetnek s ezáltal a magyar művészetnek annyi szolgálatot tett, az erdélyi írók és költők nevében, akiket maga interpretál és akiknek a kultúráját terjeszti: a magáról festett portrét ajándékul és fáradozásának jutalmául felajánljam!«.”
M. I. (Új Élet, 1969/7.)
[Marosi Ildikó]
Népújság (Marosvásárhely)2017. február 18.
Csendes születésnap
Igen, a mai nagy tamtamok idején, amikor egy félresikerült politikus vagy egy félrelépett celeb szerencsétlen félmondatát is hatalmas szenzációként képes tálalni a harsogó média, a szellem emberei körül teljes a csend. Kerek évfordulók sem hozzák lázba a sajtót, ha történetesen csak író, művész, kutató a születésnapos, és semmilyen botrány, rendhagyó, felháborító jelenség nem kapcsolható a nevéhez. Marosi Ildikóról sem olvastam méltatást az eltelt napokban, hetekben, pedig a marosvásárhelyi irodalomtörténész, nyugalmazott újságíró, szerkesztő február elsején töltötte 85. esztendejét. Számos jelentős kiadványt, érdekes, értékes hiánypótló kötetet köszönhetünk neki, elég, ha most csak a két sokat lapozgatott dokumentumgyűjteményre (A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1876–1948, illetve A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. 1924–1944. I-II.) hivatkozunk. Bármikor van alkalmunk kérdezgetni, mindig elő tud rukkolni valamilyen újdonsággal, amit hosszas kutatómunka vagy hirtelen támadt ötlet nyomán sikerült kibányásznia, és éppen izgalmas feldolgozás alatt áll. Mert ha az egészségi állapota az otthonához köti is, alkotó szelleme, kíváncsisága sohasem lankad, abba nem hagyná a munkát. Ritkán van olyan nap, amikor ne új kiadvány előkészítésén dolgozna. De akármennyi elfoglaltsága is lenne, arra szakít időt, hogy alkalomadtán figyelemre méltó kéziratot, közérdeklődésre számot tartó témát ajánljon a szerkesztő kollégáknak. A Múzsa is több ilyen indíttatású írást közölhetett már az elmúlt években. Az alábbi is Marosi Ildikó egyik régi, dédelgetett témájának tömörített változata. A versmondás felejthetetlen erdélyi nagyasszonyáról, Tessitori Nóráról írta 1969-ben, amikor az Új Élet művészeti rovatát vezette. A művésznőről később egy átfogó kötetet is szerkesztett, de az újra megjelentetett cikk így is sok kevéssé ismert információt tartalmazhat a mai olvasók számára. Köszönjük. Kissé megkéstünk ugyan, de annál jobb szívvel kívánunk Marosi Ildikónak jó egészséget és további sikert, elégtételt fontos munkájában!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)