udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Helymutató:
Apatelek
2001. november 10.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése nyolc éve határozta el, hogy nov. 4-én megemlékezik mártírjairól, üldözöttekről és a hősökről. Borossebes református templomában tartották az idei emlékünnepet, amelyen felekezeti hovatartozástól függetlenül részt vett Apatelek, Borosjenő, Bokszeg, Borossebes magyarsága. Tőkés László püspök igehirdetése után Kondor Endre lelkipásztor beszélt a borossebesi, dr. Vajda Sándor a borosjenei mártírokról és hősökről. - Az emlékünnep ébren tartja a hősök, mártírok és üldözöttek emlékezetét. /Dr. Vajda Sándor főorvos: Hőseinkre emlékeztünk Borossebesen. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 10./2006. augusztus 31.
Augusztus 21–27-e között mintegy 30-an fordultak meg az I. Mokrai Országos Evangélikus Ifjúsági Táborban. A szervezők többsége a Kolozsvári Evangélikus Egyházmegye gyülekezeteiből érkezett Apatelekre. Az előadásokat többnyire fiatal lelkészek tartották. /Csabay Árpád lelkész, REVISZ alelnök: A Bánság és az Efézusi levél vonzása – Evangélikus fiatalok Mokrán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
lapozás: 1-2