udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2176 találat lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050 | 1051-1080 ... 2161-2176

Helymutató: Háromszék

2002. november 26.

Nov. 25-én a képviselőház és a szenátus együttes ülésének témája Románia NATO-hoz való csatlakozási meghívása volt. Markó Béla, az RMDSZ elnöke rámutatott arra, hogy Románia jelen esetben két hibát követhet el: ha lebecsüli vagy ha túlságosan felértékeli e pillanat jelentőségét. - Ha lebecsülnénk azt, ami Prágában történt, akkor az azt jelentené, hogy Romániának a NATO-ba való meghívása kedvező geopolitikai fekvésének köszönhető, ha túlértékelnénk e pillanat jelentőségét, nem mérnők fel, hogy Romániának nehéz elvárásoknak kell megfelelnie. /A neheze most kezdődik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

2002. november 26.

Markó Béla szövetégi elnök az RMDSZ alapszabályzatának, illetve programjának módosítása kapcsán nov. 25-én Bukarestben megbeszéléseket folytatott a Nemzetépítő Platform elnökével, Vekov Károllyal, majd a Reform Tömörülés vezetőivel, Toró T. Tibor elnökkel és Szilágyi Zsolt alelnökkel. A Reform Tömörülés vezetőivel folytatott megbeszélés során megállapodtak abban, hogy a továbbiakban folytatni kívánják a kétoldali egyeztetéseket. /Egyeztetés a belső ellenzékkel. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

2002. november 26.

Makovecz Imre villámlátogatásra indult Erdélyben, hogy megtekintse az általa tervezett épületeket /Kolozsváron Dónáth úti református templomot, a csíkszeredait, a vargyasit, Szászrégenben a már elkészült református templom mellé tervezett házat és Sepsiszentgyörgyön a ravatalozót. Sepsiszentgyörgyön Incze Sándor esperes társaságában mentek a ravatalozóhoz. Csatlós Huba építész vállalta a munkát. Makovecz elégedett az elvégzett munkával /még nincs kész/. Az organikus építészet 1991-es velencei biennáléjára kiadott katalógusban maga és tanítványai építőművészetéről megfogalmazott, hitvallása: "Mi hiszünk az élő építészetben, ebben a világfölfogásban. Hiszünk abban, hogy a természettel, az ősökkel, a sok ezer éves jelekkel, az állatokkal és növényekkel és a magunk természetével együtt, homogén módon együtt kell élnünk. Hiszünk abban, hogy ez az építészet az, amelyik képes átmenteni bennünket egy olyan időszakadékon, egy olyan mesterségesen kialakított emlékezetvesztés korszakán, amelyben egy Gólemhez hasonló informatikai és technológiai rendszeren keresztül az emberiséggel elfeledtetné ősi misztériumait, eredetét és célját. Mi azért vagyunk, hogy ez ne következzék be." - Azért jövök ide építeni, mert ez a megmaradásunk esélye, lehetősége. Dolgozni kell, építeni, hogy megmaradhassunk - fejtette ki mostani útján. /Simó Erzsébet: Akit elsőnek ravataloznak itt fel, meg van élve. Makovecz Imrével Szentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

2002. november 26.

A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplom százéves. Erre az alkalomra felújították a templomot. Dr. Jakubinyi György, Erdély érseke celebrálta a szentmisét. A sepsiszentgyörgyi római katolikus közösség 1860-ban még 800 tagot számlált, 1890-ben 1500-at, ma a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániához egy tizenötezres közösség tartozik. A központi templom mellé társultak a Csíki utcai (1987), az Állomás negyedben a Szent Benedek-plébánia, az Őrkő alatt a Kalkuttai Teréz anya rendjének kolostora és a templom (1988), Szépmezőn a Szent József Munkás-kápolna (1990), és épülőfélben van az ötödik sepsiszentgyörgyi római katolikus templom is. Csató Béla 1981-1990 között volt itt plébános, a diktatúra legszörnyűbb éveiben képes volt elérni az egyház fizikai és lelki térnyerését. /Sylvester Lajos: Új áldás Isten házára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

2002. november 26.

Nov. 24-én Zabolán, a római katolikus templomban bemutatták Pozsony Ferencnek a Száz magyar falu könyvesháza sorozatban frissen megjelent Zabola című kötetét. Dr. Botlik József, a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem történelemprofesszora, a könyv szerkesztője a sorozat határon túli településeiről készült köteteinek történetéről, illetve kiadási szempontjairól beszélt. Mint elmondta: a száz magyar faluról szóló sorozatot a magyar állam millenniumára adták ki, és a trianoni szerződéssel elcsatolt részekről csupán hat település: Deáki (Felvidék), Gát (Kárpátalja), Szilágynagyfalu (Partium), Laskó (Drávaszög), Alsóőr (Burgenland) és Zabola (Erdély) került be a sorozatba. A Zabola-kötetet Csáky Árpád, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum történésze méltatta. Pozsony Ferenc hangsúlyozta: az embernek csak egy szülőfaluja van, és sok-sok kötelessége. Ezzel a könyvvel egyik kötelességének tett eleget. A rendezvény előtt Budapestről érkezett közel kétszáz kötet egytől egyig elkelt. /Bodor János: Könyvbemutató Zabolán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

2002. november 28.

Nov. 29-én Árkoson tartja küldöttgyűlését és szakmai tanácskozását az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. A konferencia témája az informatizált világ és anyanyelv. Előadást tart Prószéky Gábor programvezető matematikus, alkalmazott nyelvész, valamint Szilágyi N. Sándor, Benő Attila, Demeter Éva és Sárosi Krisztina, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének munkatársai. Dr. Prószéky Gábor a számítógépes nyelvészeti kutatásokra és alkalmazásfejlesztésre szakosodott kutatócég, a MorphoLogic ügyvezető igazgatója. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi és Bölcsésztudományi Karán folytatott tanulmányait követően több elméleti és számítógépes nyelvészeti kutatásban vett részt a hetvenes években, ösztöndíjasként előadásokat hallgatott a Stanford Egyetemen, majd kutatásokat végzett a Helsinki Egyetemen. Többek között az Európai Közösség gépi fordítással foglalkozó kutatásaiban vett részt. Munkásságát 1995-ben a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Kalmár László-díjjal, 1997-ben pedig Kanadában a Worldcom a World Young Business Achiever-díjjal tüntette ki. /(en): Anyanyelvápolók közgyűlése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

2002. november 28.

Az erdővidéki polgármesterek nov. 27-i találkozóján Barót, Vargyas, Bardoc, Nagyajta és a házigazda Bölön önkormányzati képviselőin kívül jelen volt Olosz Gergely alprefektus, Csanády András, az MTA Politikai Tudományok Intézetének főmunkatársa is. Elsőként a térségeket érintő szociális kérdésekről esett szó. A 2003-as költségvetés reálértékben valószínűleg kevesebb lesz az ideinél, de ha jól használják ki a pályázati lehetőségeket, további összegekre tehetnek szert. A birtoklevelek kiosztásával kapcsolatosan Olosz Gergely elmondta, majdnem mindenütt nyolcvan százalék körül kiadták a tulajdonosoknak. A megyében eddig mintegy hatvan közbirtokossági pályázatot iktattak, ebből Erdővidéken 11-et. /(hecser): Erdővidéki polgármesterek találkozója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

2002. november 29.

A Metro Media Transilvania közvélemény-kutató intézet által elkészített legfrissebb felmérésből az derül ki, hogy az RMDSZ támogatottsága közel a felére csökkent a 2000-es választásokon elért eredményhez képest. Puskás Bálintot, az RMDSZ háromszéki szenátora emlékeztetett, a román média is elismeri, hogy itt valami hiba lehet, hiszen ugyanaz a közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a magyarok 94 százaléka és a románok 5,8 százaléka szavazna az RMDSZ-re. Ez, akárhogy is nézzük, olyan 7 és 8 százalék közötti támogatottságot jelent. Ettől függetlenül figyelmeztető egy ilyen eredmény, utána kell nézni, miért van az, hogy a megkérdezettek csak 48 százaléka menne el szavazni, és akik elmennek, azok miért nem szavaznának az RMDSZ-re. Amikor egy közösség látja, hogy a vezetői egymás ellen acsarkodnak, biztosan negatívan reagál. Az RMDSZ következő kongresszusának egyik feladata az lesz, hogy ezen vitákat levezesse és a magyarságot meggyőzze arról, hogy politikai szinten csak egységesen lehet eredményt elérni. /Kiss Edit: Négyszázalékos támogatottság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 29./

2002. december 2.

Egynapos megszakítás után dec. 1-jén folytatta budapesti látogatását a román kormányfő. Adrian Nastase árvízvédelmi konferencián vett részt, majd ellátogatott a román nagykövetségen a román nemzeti ünnep tiszteletére rendezett fogadásra, amelyre Medgyessy Péter is meghívást kapott. A nemzetközi árvízvédelmi konferencián részt vett az Európai Unió képviselői mellett osztrák, cseh, dán, finn, szlovák, német meghívottak is felszólaltak. Nastase nyilatkozatában elmondta: a napokban folytatott kétoldalú tárgyalások új kezdetet jelentenek a két szomszédos ország viszonyában. Az árvízvédelmi konferencián elmondott beszédében a román kormányfő közös, regionális és európai szintű árvízvédelmi stratégia kidolgozásának szükségességét hangoztatta. A román kormányfő részt vett a budapesti román nagykövetségen a nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadáson. Az egyik polgári kör tiltakozó tüntetést tartott amiatt, hogy Medgyessy Péter és Adrian Nastase a Kempinski Szállóban közösen ünnepelt a román nemzeti ünnepen. A szálloda előtt mintegy öt-hatszáz, nemzeti színű zászlókkal érkező tiltakozó gyülekezett. Az MTI szerint mindössze 120 tiltakozó volt, ám a rendőrök kiszorították őket az épület előtti játszótérről, és egy embert kiemeltek a tömegből. /B. L.: Nastase: európai identitást. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2/ Adrian Nastase miniszterelnök dec. 1-jén délelőtt Kolozsváron részt vett a román nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségek megnyitásán, majd Budapestre utazott. Nastase kijelentette: az a tény, hogy a román nemzeti ünnep egy részét Magyarországon, de román területen - a budapesti román nagykövetségen - tölti, azzal az üzenettel hasonlítható össze, amelyet a kolozsvári ünnepségen való részvétele jelent. Az elődök emléke előtti tisztelgés mellett Románia jelét adja felelősségének, komolyságának és annak az akaratának, hogy mostani partnereivel, a NATO tagállamaival együttműködésre törekszik. A kormányfő külön hangsúlyozta: az a tény, hogy a magyar miniszterelnök és a magyar ellenzék képviselői jelen lesznek a budapesti román nagykövetség fogadásán, azt jelenti, hogy "túllépnek azon a múlton, amely Románia számára az 1918-ban történt újraegyesülés örömét, de Magyarország számára mást jelenthet". "Szilárd meggyőződésem az, hogy a múlthoz való eltérő kötődésünk mellett közös érdekeink vannak, amelyek a jövőben rendkívüli lehetőséget adnak a közös építkezésre" - fogalmazott Adrian Nastase. /Nastase Budapesten ünnepelt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./ A szálloda előtt a tüntetőket a rendőrök kiszorították a szálloda előtti térről, és három embert kiemeltek a tömegből. Előre nem bejelentett demonstráció zajlott a szálloda előtt. A résztvevők azért tiltakoztak, mert elfogadhatatlannak tartották, hogy magyar kormánypárti politikusok egy olyan ünnepi fogadáson vesznek részt, amelyen arról emlékeznek meg, hogy 1918. dec. 1-jén a gyulafehérvári gyűlésen kikiáltották Erdély, Havasalföld és Moldva egyesülését. A demonstrálók egy "Tégy a magyargyűlölet ellen!" feliratú táblát vittek. Kórusban kiabálták egyebek között, hogy "Vesszen Trianon!", "Vesszen Medgyessy!". A tömegben látható volt többek között Bayer Zsolt újságíró, Siklósi Beatrix televíziós szerkesztő, Grespik László, a fővárosi közigazgatási hivatal korábbi vezetője, illetve Budaházy György, a Magyar Revíziós Mozgalom elnöke, akit az Erzsébet híd július 4-én történt jogszerűtlen lezárása után rendzavarás szabálysértése miatt pénzbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A téren egybegyűltek előtt Bayer Zsolt azt hangoztatta, hogy ezen a napon fölényes győzelmet aratott a román diplomácia a magyar diplomácia felett és csak a maroknyi demonstráló képviseli Magyarország becsületét. A Nemzetközi Erdély Bizottság nevében Eva Maria Barki eljuttatta az MTI-hez a szervezet Adrian Nastase miniszterelnöknek címzett levelét, amelyben úgy fogalmaznak: Adrian Nastaseből hiányzik a kellő szenzibilitás, amikor Budapestre jön dec. 1-jét megünnepelni. A Lelkiismeret 88 csoport nevében Kocsis Imre, a szervezet elnöke juttatott el az MTI-hez közleményt, amelyben tiltakozott amiatt, hogy Medgyessy Péter Budapesten fogadja Adrian Nastasét. A dokumentum szerint a Lelkiismeret 88 csoport egyetért azokkal, akik a Kempinski Szálloda előtt tiltakoznak a "szégyenteljes ünnepség" ellen. /Demonstráció a Kempinski Hotel előtt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 3./ Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász levelében ez állt: "Ön Budapestre jött december elsejét megünnepelni. Csodálkozunk azon, mennyire hiányzik Önből a kellő szenzibilitás. Nyilvánvalóan a román emlékezetből kitörölték azt a tényt, hogy a gyulafehérvári ígéreteket mind a mai napig nem tartották be. Ez a nap az erdélyi magyarságnak 84 év elnyomást, megaláztatást és az önrendelkezés megtagadását jelenti. Provokációk nem segítik elő a népek egyetértését és a problémák megoldását. Ezért kötelezettségeinek teljesítésére szólítjuk fel az Ön kormányát és az erdélyi magyarságtól 84 éven át megvont önrendelkezés biztosítására." A levelet a közismert bécsi jogászasszony a Nemzetközi Erdélyi Bizottság nevében jegyzi, a felszólítást támogatják a következő szervezetek is: Trianon Társaság, Magyar Revíziós Mozgalom, Hegyvidéki Lokálpatrióta Egylet, Bocskai Szövetség, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Honfoglalás 2000 Egyesület, Magyar Földvédő Mozgalom, Horthy Miklós Társaság, Szent Korona Szövetség, Nemzeti Társas Kör, Százak Tanácsa, Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei Régiója, Összefogás a Fennmaradásért Szövetség, Jobbik Ifjúsági Közösség. /Nyílt levél a román miniszterelnöknek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 10./ Adrian Nastase román miniszterelnök azért sietett vissza Budapestre, hogy a magyar kormányt is bevonja Erdély elvesztésének ünneplésébe. Az egyiknek ünnep, a másiknak gyász. A meghívást Medgyessy Péter elfogadta, amit a kormányszóvivő így magyarázott: a magyar kormány politikája nem a múlt sérelmeire, hanem a jövő lehetőségeire épül. Az állásfoglalás magyarázatként elfogadható lenne, ha pár órával korábban Adrian Nastase nem fejtette volna ki a rácsok mögé zárt aradi Szabadság-szoborról, hogy az Nagy-Magyarországot jelképezi, és azért nem találják ildomosnak visszaállítani a város bármely közterére. Tehát a Nagy-Magyarország szimbólumát nem tudja elviselni a román kormányfő, de a Nagy-Románia december elsejei ünnepét Magyarországon is megüli, ahová meghívja vigadni a vesztes félt is. Annak a pár tiltakozónak volt igaza, aki tüntetett a Kempinski Szálloda előtt e közös ünneplés ellen, szögezte le Bágyi Bencze Jakab. Medgyessy Péter említette-e az erdélyi magyarok véleményét a december elsejei ünnepről? /Bágyi Bencze Jakab: Szimbólum és valóság. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 3./ Dec. elseje 1989 óta nemzeti ünnep Romániában. 1918-ban ezen a napon a gyulafehérvári román nemzetgyűlés kimondta Erdély csatlakozását Romániához. Adrian Nastase Kolozsváron kínosan ügyelt arra, hogy másképp fogalmazzon: szerinte Erdély újraegyesült Moldvával és Havasalfölddel, nem csatlakozott. 1990-ben, a gyulafehérvári központi ünnepségen Szőcs Géza beszédekor az akkori miniszterelnök, Petre Roman vezényelte a magyar szónokot kifütyülő tömeget, a hazafiak "kifelé a magyarokkal az országból" és "halál reájuk" szlogenekkel emelték a rendezvény fényét. Tavaly az állami ünnepségek egy részét az "ősi román városba", Csíkszeredába tervezték, hatóságilag rendelve ki az állami alkalmazottakat és a diákokat. A székelyeknek sikerült megsérteniük a toleráns román többséget azzal, hogy közleményben kérték: mivel ez nem az ő ünnepük, aki csak teheti, az maradjon otthon. Akinek pedig muszáj részt vennie, az viseljen fekete szalagot. Az esetről hetekig cikkezett felháborodva a román sajtó. A mostani közös ünnep beláthatatlan távlatokat nyit a román-magyar kapcsolatokban. Könnyen lehet, hogy a közeljövőben Gheorghe Funar polgármester nyitja meg a Horthy 1940-es bevonulására emlékező nagyszabású kolozsvári rendezvénysorozatot. Ide jutottunk kétezerkettőre: a huszonhárommillió román munkavállaló helyett a bukaresti miniszterelnök érkezett Budapestre Erdély elcsatolását ünnepelni. Ezt akartuk? /Lukács Csaba: Ünnepeltek... (Magyar Nemzet, dec. 2.). Átvette: Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 10./

2002. december 4.

Száldobos, Bardoc, Bölön, Barót, Nagyajta, Köpec, Bodos, Erdőfüle, Olasztelek közbirtokosságainak képviselői létrehozták az Erdővidéki Erdőtulajdonosok Szövetségét. Elsődleges céljai között van a tagok érdekvédelme; a vissza nem juttatott erdők visszaszerzése, valamint a folyamatban levő ügyek jogorvoslatának biztosítása. A magánerdészet létrehozása nagy anyagi áldozatot követel az alapító tagoktól (előzetes számítások szerint mintegy kétmilliárd lejbe kerül), ezért az Új Kézfogás Közalapítványhoz fordulnak, hogy kamatmentes kölcsön helyett vissza nem térítendő hitelt kapjanak. /(hecser: Megalakult az Erdővidéki Erdőtulajdonosok Szövetsége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./

2002. december 5.

Dec. 1-jén Budapesten a Kempinski Hotelben a román és magyar kormányfő népes kíséretével találkozott. Elsősorban az alkalom és a tét miatt sokkolta a magyar ellenzéki pártokat és a magyarság tetemes részét, írta Sylvester Lajos, így folytatva: "Ezen nincs, mit csodálkozni, Hungária történetében hasonló, a nemzet egészét sértő kormányzati bárdolatlanságra még nem került sor. A találkozó félig titkos és sietős összehozására azért volt szükség, hogy a felháborodás ne ölthessen tüntetésekben testet, hogy a tiltakozások kezdeményezőinek ne legyen idejük és módjuk engedélyekért folyamodni a hatóságokhoz. Gondos megtervezettségre vall az is, hogy egyrészt a Nastase-kíséretbe bevonták az RMDSZ képviselőit, a túlságosan nagy népszerűséggel nem övezett Verestóy szenátort, a jobb sorsra érdemesebb Kelemen Attilát is", másrészt Göncz Árpádot. Közben "a magyarokat úgy szerette, majd megette alapon" Iliescu elnök átnyújtott magas állami kitüntetéseket Tokay Györgynek, Varga Attilának. A "magyar sajtó lakájgyakorlatokban edzett publicistái" a magyar kormányfő jeles cselekedetét magasztalták. Mindez "részét képezi annak az identitászavarban lévő párt politikai kurzusának, amely már a puszta magyar szó hallatán is nacionalizmust, irredentizmust, antiszemitizmust okád, Orbán Viktort kiált, akárcsak internacionalista elődeik". A határokon túli nacionalista gyűrűben fő gondjuk, nehogy a jó szomszédok nemzeti érzékenységét megsértsék. Ezért ők védik meg, akár a szlovákok ellenében is a magyarság tömegeit földönfutóvá tevő Benes-dekrétumokat, széles körben följelentik saját országukat, keltenek belpolitikai pánikot 23 millió román képzeletbeli bevonulásával Magyarországra. "Az RMDSZ csúcsvezetőségének bizonyos emberei ezekben a nemes akciókban partnerek" /Sylvester Lajos: Vérzékeny érzékenység. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./ Dec. 1-jén Budapesten Adrian Nastase fogadást adott a Kempinski Szállodában a román nemzeti ünnep tiszteletére. A rendezvényen részt vett Medgyessy Péter is, ami azt jelenti, hogy a két miniszterelnök közösen ünnepelte Erdély elszakítását Magyarországtól, állapította meg Károlyi L. Mihály. A magyar miniszterelnök jelenléte felrúg minden jó ízlést, erkölcsöt és tisztességes magatartási formát. Ez a lépés közfelháborodást váltott ki Magyarországon. A Kempinski Szálloda előtt többszáz fős tömeg tüntetett a fogadás alatt, s a sors iróniája, hogy a tiltakozókat éppen a magyar rendőrség oszlatta szét erőszakkal. Előzően Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász, a Nemzetközi Erdély Bizottság részéről levélben hívta fel Adrian Nastase figyelmét a tervezett ünneplés káros voltára, emlékeztetve a román kormányfőt arra, hogy a gyulafehérvári ígéreteket nem tartották be. "Ez a nap az erdélyi magyarságnak 84 év elnyomást, megaláztatást és az önrendelkezés megtagadását jelenti. Provokációk nem segítik elő a népek egyetértését és a problémák megoldását." Ugyanakkor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nyílt levelében Medgyessy Pétert igyekezett visszatartani az esztelen gesztustól: "(...) Mivel Miniszterelnök Úr gyakran emlegeti erdélyi származását, bizonyára tudomása van arról, hogy a Román Köztársaság nemzeti ünnepe mely történelmi eseményhez köthető: 1918. dec. 1. napján került sor Gyulafehérvárott arra a román nagygyűlésre, amelyen a jelenlévők kikiáltották Erdély Romániához történő csatlakozását. E napon vette kezdetét az a történelmi léptékű vesszőfutás, amelyet a közel kétmilliós magyar nemzetrész immár több mint nyolc évtizede elszenvedni kénytelen. A román államhatalom a mai napig hallani sem akar társnemzetként való elfogadásukról, jogfosztottságban tartja és származása miatt hátrányosan megkülönbözteti. E változatos eszközökkel történő, csendes, de szívós etnikai tisztogatás eredményeképpen csak az elmúlt évtizedben közel kétszázezer fővel csökkent a romániai magyarság lélekszáma. A dec. 1-jei dátum erdélyi nemzettársaink számára tehát gyásznap, amely tényt a román kormányzat tudatosan semmibe vesz, sőt, az olyan öntelt és nyilvánvalóan provokatív ünneplésekkel, mint már a tavalyi csíkszeredai, de még inkább az idei budapesti, a békés egymás mellett élés távlati esélyeit is rombolja. Tudjuk, hogy Ön tízmillió magyar miniszterelnökének tartja magát, így kénytelenek vagyunk azt is tudomásul venni, hogy a fenti szempontokat kellőképpen nem mérlegeli. Fel kívánjuk hívni azonban a figyelmét arra, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárainak - akiknek képviseletére Ön és kormánya felesküdött - jelentős része az erdélyi magyarokat éppúgy nemzettársának tekinti: sorsáért aggódik, megmaradását és gyarapodását óhajtja, a közös magyar jövőképet velük és általuk tartja valóra váltandónak. Így a román kormány részéről tanúsított arcátlan és dölyfös, a diplomáciai és az általános emberi jóízlést egyaránt semmibe vevő magatartás nem csak a Romániában élő magyar közösséget, hanem magyar állampolgárok millióit is súlyosan sérti, nemzeti önbecsülésében megalázza. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom - mely létezésével is a magyar egység kifejezője - ezért a leghatározottabban kéri, hogy teljességgel indokolatlan és védhetetlen részvételével ne keltse azt a látszatot, hogy a jelenlegi magyar kormány érzékenysége az erdélyi magyarság irányában egyenértékű az európai normák iránti elkötelezettséget csak szavakban hangsúlyozó, de gyakorlatában balkáni arroganciát tanúsító román kormányzatéval." - Medgyessy mindezek ellenére közösen ünnepelt román kollégájával. /Károlyi L. Mihály: Medgyessy mindannyiunkat megalázott! = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 6./

2002. december 5.

Páskándi Géza életműve halála után sem zárult le, hiszen óriási kéziratos hagyatéka az utóbbi években kezd könyvek formájában is láthatóvá válni. Az Esszék, előadások, levelek (Az abszurd és az Isten) című kötet anyagát (Gondolat, 1995) még maga a szerző rendezhette sajtó alá, színházról szóló írásainak gyűjteményét (Száműzött szavak temploma, publicisztikai írások, esszék, tanulmányok, Codex Print Kiadó, 1998) már özvegye, hagyatékának gondozója, P. Sebők Anna állította össze, akárcsak a Méltó túlélés című, leveleket, esszéket, társadalompolitikai írásokat tartalmazó gyűjteményét (Hamvas Intézet, 2001). Tényfeltáró emlékirata: A megvallás (Nap Kiadó, 1999) ugyancsak érdekes. Bogdán László jelezte: tudnak kéziratban maradt drámákról is, s nagyszabású műve, az erdélyi apokalipszist megjelenítő, A sírrablók című regényének kéziratban maradt folytatásáról is. Az Ahutimov államtitka, majd később az Aki a himnuszban benne vót [A szekusok] című regényből részletek jelentek meg folyóiratokban a rendszerváltás fordulóján. A Méltó túlélés című gyűjteményében keveredik az "öreg" Páskándi két nagy visszatérő témája, az Erdély sorsáért érzett aggodalom és az 1956-os forradalom emléke. Páskándit ötvenhatos kolozsvári szerepléséért ítélték el 1957-ben. A megvallásban emlékezett a börtönvilágra, megfordult a Duna-csatornánál. Kiszabadulása után sem rehabilitálták, egy ideig saját nevén sem közölhetett, ez is közrejátszhatott döntésében: 1974-ben áttelepedett Magyarországra. /Bogdán László: Páskándi, 56 és Erdély. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./

2002. december 5.

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár és a Wesselényi Miklós Egyesület dec. 3-án este bemutatta Fekete Vince A Jóisten a hintaszékből című verseskötetét. Az eddig kiadott két könyvéből válogatott és az utóbbi öt év során született verseket tartalmazó kötet első bemutatására Kolozsvárott került sor. /Iochom István: Fekete Vince harmadik verseskönyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./

2002. december 6.

Benkő Levente /sz. Nagyajta, 1961. jún. 13./ a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságírói szakán szerzett diplomát 1997-ben. Jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem karának elsőéves hallgatója, a Háromszék napilap szerkesztője. Hat könyve jelent meg: Szárazajta (1995-ben adták ki), Volt egyszer egy 56 (1998), Fogolykönyv (1999), Hova mennek a bányászok? (1999), Muszáj volt élni valahogy (2001), Bűn volt a szó (2002). második világháború alatt, után és azt követő időszakban a romániai magyarsággal történt egy és más, kezdve a frontharcoktól, a fogoly- illetve internálótáborokba való hurcolástól az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó itteni megtorlástól. Benkő Levente ezeket a fehér foltokat gyűjti össze. Először munkás volt, majd hozzáfogott a fafaragáshoz, bútorkészítéshez. "Volt olyan szituáció az életemben, amikor ember nem segíthetett csak Isten, és megtörtént a csoda." - mondta el Benkő Levente. /Némethi Katalin: Emberközelben Benkő Levente újságíró, író, lapszerkesztő. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 6./

2002. december 7.

Sepsiszentgyörgyön bemutatták Dénes István baróti geológus, barlangkutató Székelyföldi barlangvilág /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2002/ című kötetét. A munka három és fél évtized vizsgálódásának eredménye. /(mózes): Könyvbemutató a míves házban. Székelyföldi barlangvilág. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./

2002. december 7.

Az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete Közlemények címmel negyedévenként tallózó lapot ad ki (1230 Wien, Autofabrikstr. 7/B/53). Száva Zoltán szerkesztő átveszi és lapszámonként csokorba gyűjti az Erdély-témájú markánsabb írásokat. Az érdeklődők olvashatnak a bécsi döntésről, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemről, Fadrusz János Mátyás-szobrának történetéről, a csíksomlyói búcsúról, Szervátiusz Jenő bécsi kiállításáról, Orbán Balázsról... A Közlemények idei őszi száma Háromszék súlypontú. Bogdán László /Sylvester Lajos: Vándor székely reménysége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./

2002. december 7.

Két antológia is megjelent az elmúlt hetekben. Az egyik, Az álmok szállodája az erdélyi magyar költészetet, a másik, a Lassított lónézés az erdélyi magyar elbeszélőket mutatja be. Mindkét kötet 1918-2000 közötti időszakot öleli fel, a Kalota Könyvkiadó /Kolozsvár/ gondozásában. A verses antológiát Balázs Imre József, a prózát Demény Péter állította össze. A két fiatal költő új szempontok szerint próbálta átrendezni az erdélyi magyar irodalmat. A kanonizálás első lépcsője mindig az antológia. Balázs Imre József válogatásába felvett néhány bánsági avantgardistát, emellett sok igazolatlanul hiányzó van a /Tompa László, Gellért Sándor, Páll Lajos, Magyari Lajos/. Demény Péter prózaantológiájában már a nagy nevek is hiányoznak, így Nyírő József, Kolozsvári Papp László, Berde Mária, Kocsis István vagy Wass Albert (!). /Bogdán László: Lassított lónézés az álmok szállodájában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7.) Balázs Imre József antológiát állított össze Álmok szállodája címen, Németh Júlia úgy értékelte: "nyugodtan rábízhatjuk magunkat." A kötet bevezető tanulmánya a részleges átértékelés szempontjait is felveti, s ebben a vonatkozásában annak az avantgárd vonulatnak néhány költőjét is felvonultatja. /Németh Júlia: Álmok szállodája. Válogatás 82 év költői terméséből. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ Úgy látszik, átveszik a magyarországi liberális irodalmi "kanonizálást": értékes magyar alkotók kihagyása és avantgárd írók felnagyítása.

2002. december 7.

Marosvásárhelyen a Bernády György Művelődési Központban tartotta meg irodalmi estjét a Kozsik színész házaspár. Kozsik József és Kozsik Ildikó rendhagyó produkciót adott elő: válogatásuk Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Szőcs Kálmán, Vásárhelyi Géza, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Kovács András Ferenc, Lendvay Éva, Egyed Emese, Dán Éva és Magyari Lajos verseiből állt össze. Az esten a költemények párbeszéde folyt. A Kozsik házaspár 1997-ben hívta életre a Tamacisza nevű minitársulatot. Öt éve járják Erdély, Székelyföld városait és falvait, s gyermekműsoraik mellett eleddig József Attila, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Arany János verseiből állítottak össze pódiumműsorokat. Kovásznán Illyés Gyula születésének századik évfordulója alkalmából tisztelgett emléke előtt a közönség, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub rendezésében. /Magyari Lajos: Versek és költők nyomában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./

2002. december 7.

A Kriza János Néprajzi Társaság választmánya Incze Lászlót, a kézdivásárhelyi múzeum immár nyugalmazott igazgatóját javasolta Bányai János-díjra, fél évszázados tudományos, múzeumalapító, valamint képzőművészet-pártoló, önzetlen, áldozatos tevékenységéért. Incze László /sz. Barót, 1928. dec. 14./ a Bolyai Tudományegyetemen a történelem-filozófia szakon diplomázott kiváló eredménnyel. 1953-tól kezdődően Kézdivásárhelyen oktatott. Kézdivásárhelyen az 1970-ben alapított 1848-as és céhtörténeti kiállítás gondozását és gyarapítását rábízták, mely 1972-től Kovászna megye múzeumi hálózatának helyi intézménye lett. A múzeum helyiségeiben megtekinthették a helyi céhek tárgyi szimbólumait és eszközeit. Itt őrzik a Zsuzsi és Andris-babakollekciót, mely elsősorban az erdélyi és a moldvai magyarság hagyományos ünnepi viseletét vonultatja fel. Incze László a múzeumban minden hónapban rangos képzőművészeti kiállításokat és tudományos értekezleteket szervezett, évtizedeken át az önismeret, az erdélyi magyar nemzettudat őrzésén munkálkodott. /Dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor, a KJNT elnöke: Incze László Bányai János-díjas. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./

2002. december 7.

Tíz esztendeje hunyt el Seres András néprajzos, akire most jó barátja, Ősz Erőss Péter emlékezett. Többször együtt mentek a moldvai magyar falvakba Az autodidakta Seres András etnográfus messze fölülmúlta sok "diplomás" társát. Amíg Sylvester Lajos és László Attila volt Seres főnöke, addig Seres jókedvvel dolgozott. Később azonban meghasonlott önmagával, bántotta, hogy nem becsülték meg kellőképpen. /Ősz Erőss Péter: In memoriam Seres András. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./

2002. december 11.

Nem szeretik a háromszékiek a rendőröket. 1989 decemberében a sepsiszentgyörgyi rendőrállományban 205-en szolgáltak. Ma 720-an tevékenykednek ugyanazon intézmény kötelékében. Ebben nincs benne az új, csendőrségként betelepített katonai alapítvány létszáma. 1989-ben Sepsiszentgyörgyön 27 magyar rendőrtiszt s altiszt tevékenykedett. Ma csak öt tiszt és nyolc altiszt magyar. A nyolcvanas évek elejéig még a rendőrségnek magyar városparancsnoka volt Sepsiszentgyörgyön. Ezt nem lehetett visszaállítani 1989 után. /Orbán Barra Gábor: A rend őrei a rendőrök? Vagy rendőrállam vagyunk? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

2002. december 11.

Az Európai Unióhoz csatlakozással kapcsolatban látható, hogy jelentős társadalmi rétegek, a kis- és középvállalkozók, a családi gazdálkodás útkeresői válnak a fejlett európai államok diktálta konkurencia áldozataivá. Az ország fenntartói, eltartói, a nemzet fő alkotói. Orbán Viktor, a Fidesz alelnöke "brüssszelitáknak" nevezte azokat, akik Moszkva feltétel nélküli kiszolgálóiból egy ideológiai hovatartozást megváltoztató műtéttel Brüsszel, a nyugati pénzvilág feltétel nélküli, a nemzeti érdekeket is semmibe vevő kiszolgálóivá váltak. Számolni kell egy átmeneti időszakkal, amelyben Magyarország tagja lesz az uniónak, és a határokon kívüli nemzetrészek számára is feltételeket kell teremtenie, hogy azokat a maradék anyaországtól ne zárja el egy újabb vasfüggöny mögé. Ennek az átmeneti kivédésére lenne hivatott a kedvezménytörvény, írta Sylvester Lajos, amelyet a jelenlegi magyar kormány apránként értelmétől-tartalmától megfoszt. Ugyanakkor a szomszédos országok saját nemzetrészeik számára tágabb és fontosabb jogköröket, állampolgári státust is biztosítottak. Közben folyik "Székelyföld, a belső anyaország egyházi, katonai és adminisztratív megszállása, valamint a román gazdasági kolonizáció, miközben a nagy nemzeti összeborulások ünnepeit ülik azok, akiknek a magyarországi választók részben a mi sorsunkat is a kezükbe adták." /Sylvester Lajos: Moszkoviták meg brüsszeliták. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

2002. december 12.

A bukaresti külügyminiszteri találkozóról talán Markó Bélának sikerült a legfrappánsabban kiemelnie a lényegtelen dolgok leglényegesebb jellemzőjét, azt, hogy "kialakítható az egyetértés". Hogy miért nem alakították ki most? Miért nem értettek egyet most? Erre aligha lehet rákérdezni, értékelte a történteket Sylvester Lajos. Eörsi István, a magyar abszurd esszé prominens művelője megtámogatta Kovács László külügyminisztert, előbb Frankfurtban kelet-európai szakértőknek, majd a Romania Libera számára juttatott el "olyan magyarnak álcázott véleményt, ami a legaljasabb nemzetgyalázás és a magyar társadalmi valóság elferdítésének minden elképzelhető eddigi hitványságát felülmúlja." (Romania Libera: "Blestemele istorice" ale Europei de Est, 2002. dec. 11.) /Sylvester Lajos: Kialakítható egyetértés? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

2002. december 13.

Háromszék községei huszonkét infrastruktúrafejlesztési pályázatot készültek leadni idén a regionális SAPARD-ügynökségre, ám ebből csak nyolcat sikerült, s azokat is át kell dolgozni: utólag új költségvetést kérnek. Decembertől egyáltalán nem fogadnak el pályázatokat. Demeter János, a Háromszék megyei tanács elnöke úgy látja, a pályázatokat politikai szempontok szerint kezelik, ugyanis az országos szinten beérkezett több mint kilencszáz iratcsomó túlnyomó része Moldvából folyt be. A Háromszék megyét is magában foglaló középrégióból mintegy hatvanat fogadtak el. Úgy tűnik, a kontraszelekció is működik - mondotta az elnök -, mióta a megvalósított pályázatok tekintetében a nyolc régió között második helyre lépett a középrégió, megpróbálják hátráltatni. Két hónapja nem tájékoztatták a megyeházát a változásokról, és az országos SAPARD-ügynökség honlapját sem frissítették, csak akkor derült ki, hogy valami módosult, amikor valamelyik községháza Gyulafehérvárra ment pályázatát benyújtani, s közölték, nincs rendben. Demeter János tájékoztatja az RMDSZ országos vezetőségét a helyzetről, ha politizálni kell, hát lépjen az RMDSZ is. /(sz.): Sapard-program. Elpolitizálják a pályázatokat? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./

2002. december 13.

A Romániában élő magyarok közel egynegyede igényelt eddig magyar igazolványt - hangzott el dec. 12-én a kedvezménytörvény romániai végrehajtását felügyelő országos testület kolozsvári ülésén. Markó Béla, az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy az utóbbi időben nőtt a magyar igazolványt kérők száma, valószínűleg azért, mert az oktatási támogatást várhatóan kiterjesztik az egygyermekes családokra is. Székely István, az országos tájékoztató iroda vezetője elmondta: eddig 331 392 magyar igazolvány iránti kérelmet nyújtottak be a területi irodákhoz. Diákigazolványt 25 690, pedagógusigazolványt 3692 személy igényelt. Oktatói kártyára 230 kérés érkezett. A Szülőföldön, magyarul program keretében oktatási-nevelési támogatatásért dec. 11-ig 30 787 pályázatot nyújtottak be. A 2002-es népszámlálás ideiglenes adatait figyelembe véve eddig a romániai magyar lakosság 23,1 százaléka igényelt magyar igazolványt. A legmagasabb arányt a csíki medencében jegyezték, itt a magyar lakosság 33,93 százaléka kért igazolványt. Második helyen Szilágy megye áll 32,82 százalékkal. /Magyar igazolvány. Nőtt az igénylők száma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./

2002. december 14.

Vetró András szobrászművész október 14-én töltötte be 51. életévét. Súlyos szívműtéten van túl, de munkakedve töretlen. Jelenleg az aradi vértanúk sorozatán dolgozik, de nem megrendelésre, hanem belső késztetésre, így szeretne tisztelegni emlékük előtt. Közben elkészítette Márton Áron egész alakos szobrát egy pályázatra. Bocskay Vince nyerte meg, de úgy tűnik, az ő szobrát is kiállítják. Vetrónak elkészült egy Kossuth-szobra, melyet Kézdivásárhelyen, választott városába állítottak föl. /Bogdán László: RezultART. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 14./

2002. december 14.

Megjelent a Haza a magasban nemzetismereti tankönyv /Antológia Kiadó, Lakitelek/. Dr. Bakos István, a könyv szerkesztője szerint a kétkötetes kiadvány a külhoni diákok nevelését szolgáló magyar nemzetismereti könyv. A gazdagon illusztrált, vonzó olvasmány magyar nyelv és irodalom, magyar történelem és földrajz fejezetei a magyarországi 5-8. osztályos tananyag lényegi részeinek egyszerűsített reprodukálása, valamint az alapfokú oktatási kerettanterv hon- és népismereti tananyagát tartalmazza. Ezenkívül áttekintést ad a magyar képzőművészet, az építészet, a zenetörténet, a filmművészet és a sport kiemelkedő alakjairól és eredményeikről. A tudománytörténeti rész a külföldön világhírűvé vált magyar tudósok és Nobel-díjasok portréit közli (már szerepel benne Kertész Imre is.) A tankönyv bemutatja a külhoni magyar közösségeket, a világban szétszórt magyarság történetét és helyzetét (a kötet erdélyi munkatársai: dr. Vofkori László és dr. Péntek János). /Sylvester Lajos: Haza a magasban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 14./

2002. december 14.

Gocz József /Sepsiszentgyörgy/ veterán frontharcos könyve /3006 év hadifogságban, Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ alapmunkának számít, háromszéki viszonylatban mindenképpen. A szerző ugyanis Háromszék megye minden egyes településéről összesítette a második világháborúban frontot és hadifogságot megjárt háromszéki férfiak személyi adatait, mégpedig székenként, ezeken belül pedig helységenként. A magyar honvédség központi irattárának parancsnoka által közzétett adatok alapján összeállított munkájának eredeti iratanyagát pedig a Székely Nemzeti Múzeumban helyezte letétbe. 108 helységben 1544 nevet talált, olyanokat, akik összesen 3006 év hadifogságot szenvedtek. Innen a kötet címe. /(benkő): Könyvet vegyenek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 14./

2002. december 18.

Mircea Geoana külügyminiszter sajnálatosnak nevezte a Magyarok Világszövetsége által dec. 15-én Budapesten szervezett tüntetést, amelynek résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy Medgyessy Péter kormányfő Adrian Nastase mellett részt vett a román nemzeti ünnepen. /Sajnálatos a tüntetés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./

2002. december 18.

Sepsiszentgyörgyön fórumot tartott az RMDSZ baloldali szervezete, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete. Bódi Kolumbán Botond, a székelyföldi tagozat elnöke felolvasta a panaszlevelet, amelyet az RMDSZ parlamenti csoportjainak küldenek el, mert a gondok hat hónap alatt - az első szegények fórumától máig - nemhogy rendeződtek volna, hanem újakkal gyarapodtak. A panaszok sora ismert, a gyógyszerellátás hiányától a megélhetés nyomorúságáig, a levél végül naiv javaslatokat tartalmaz, /méltányos közteherviselés/. A fórumon elhangzottak panaszok számlák, árak, lakóbizottsági visszaélések ügyében, volt olyan vélemény, hogy ennek az RMDSZ-vezetésnek mennie kell. Többen sérelmezték dec. 1-je budapesti ünneplését. /(demeter): Szegények fóruma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./


lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050 | 1051-1080 ... 2161-2176




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék