udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2176 találat lapozás: 1-30 ... 1171-1200 | 1201-1230 | 1231-1260 ... 2161-2176

Helymutató: Háromszék

2003. április 4.

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke ápr. 3-án megbeszélést folytatott Adrian Nastase román miniszterelnökkel Brüsszelben az EU-román kapcsolatokról és a transzatlanti viszonyról. Prodi szerint az európai országok előbb-utóbb be fogják látni, nem tehetik meg azt, hogy gazdasági jövőjüket Európához, a biztonságit viszont az Egyesült Államokhoz kötik. Az atlanti szövetség változatlanul két pilléren, az amerikain és az európain nyugszik, s az európai tagországoknak a saját pillérükön belül kell erősebb együttműködésre törekedniük - mondta. Nastase megerősítette, hogy Románia 2004-ben szeretné lezárni a csatlakozási tárgyalásokat, és 2007-ben kíván az EU tagjává válni. /Prodi és Nastase találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./ Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy Románia 2007-es uniós csatlakozását az előcsatlakozási folyamat ,,jelentős értékű finanszírozásával" támogatja, nyilatkozta Günther Verheugen ápr. 3-án Brüsszelben. ,,Ez lesz az Európai Unió történetében a legnagyobb költségvetés, amelyet egy tagállam számára elkülönítenek" - tette hozzá a bővítési biztos. Mircea Geoana külügyminiszter elmondta, a következő három évben Románia hárommilliárd eurót kap az uniótól, ebből 1,4 milliárd eurót 2006-ban. Günther Verheugen bővítési biztos és Adrian Nastase miniszterelnök ápr. 3-án Brüsszelben felavatta Románia EU-missziójának új székházát, amely mintegy 7 millió eurós beruházás eredménye. /Pénzt ígérnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

2003. április 4.

Kovásznán a tanács legutóbbi ülésén elutasították azt a kezdeményezést, amely szerint a Belügyminisztérium csendőrséget szeretett volna létesíteni a fürdővárosban. Dr. Tatár Márta, az RMDSZ-frakció vezetője kifejtette, hogy a rendőrségi statisztikák szerint Kovásznán nincs olyan helyzet, mely indokolná a csendőrség terjeszkedési szándékát. /(bodor): Kovászna. A tanács nemet mondott a csendőrségre. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

2003. április 4.

Nagy teret szentelt a magyar média Markó Béla és csapata minapi budapesti látogatásának, s ez vélhetően azért is történt, hogy Kovács László szocialistái újfent bizonyítsák: igenis törődnek a határokon túli magyar közösségekkel. Csak az európai elvárások, csak a szomszédok érzékenysége...! Közben szakadozik a magyar közösség ,,legendás" egysége, egymást követik a magát immáron ,,polgári" mozgalomnak nevező csoportosulás rendezvényei. Sepsiszentgyörgyön a márc. 14-i rendőrségi razziával kapcsolatban lemondott az RMDSZ-frakció elnöke, majd többen ki is léptek e frakcióból. Az RMDSZ hivatalos csúcsvezetése sem munkálkodik az egység helyreállításán, ennek bizonyítéka a minapi budapesti küldöttség összetétele is, mely teljesen kizárta minden számba jöhető ,,belső ellenzéki" jelenlétét. Az Illyés Közalapítvány erdélyi alkuratóriuma szinte tökéletesen leképezi az RMDSZ hivatalos vezetését. Ez pedig öreg hiba, igazi támadási felület, jegyezte meg Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Erdélyiek Budapesten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

2003. április 4.

Bitay Ödön a Háromszék márc. 20-i számában 1990 fekete márciusa Bukarestben. Lelkiismeretem és a történelem parancsa címmel terjedelmes írást közölt. Bitay Ödön emlékirata szerint a Nemzeti Kisebbségi Bizottság és az RMDSZ Ideiglenes Elnöksége közt szakadás lett volna. Erről szó sem volt, reagált Bitay írására Király Károly. Bukarestben több hónapon át az RMDSZ Ideiglenes Intézőbizottsága, amelynek Király Károly alapító tagja volt, ugyanazon helyiségben működött. Lányi Szabolcs és Bitay Ödön kimondottan az RMDSZ rendelkezésére állt. Bitay Ödön eszmefuttatásában olyan kitétel is szerepel, amely mellőzi a valóságot. Azt állította, hogy a közlemény román nyelvű változatát Király Károly nem írta alá. (Egyébként akkor Király Károly nem is volt tagja az RMDSZ-nek!). Ennek cáfolatára Király Károly idézett az Az RMDSZ Ideiglenes Intézőbizottsága Elnökségének 1990. febr. 28-i közleményéből: Az ideiglenes elnökség a sepsiszentgyörgyi találkozó megbízásából létrehozta az RMDSZ Tanácsadó Testületét, amelynek elnöke Király Károly, felkért tagjai Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő, Kányádi Sándor, Sütő András, Toró Tibor. Király Károly kiért még arra, hogy 1990 márciusában szó sem volt ,,békés tüntetésről" (ahogy Bitay írta), hanem az állam intézményei által támogatott megmozdulásról - bizonyos kulturális egyesületek és vallási felekezetek bujtogatták és szervezték a marosvásárhelyi magyarellenes vérengzést. /Király Károly: Visszajelzés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

2003. április 4.

A tizennegyedik Csoma-napok ünnepélyes megnyitójára ápr. 3-án került sor Kovásznán, a nagy Kelet-kutató tudós szobránál. A Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont diákjai, tanárai, valamint a magyarországi testvériskola, a Pécsi Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont küldöttsége az intézmény névadójára emlékezett. Becsek Ede iskolaigazgató kifejtette: Kőrösi Csoma Sándor példás élete, kitartó munkássága ösztönzi az iskola diákjait újabb és újabb eredmények elérésére. Az ünnepi beszédek után a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és az iskolák képviselői koszorúkat helyeztek el az iskola főbejárati folyosóján levő emléktáblánál. Ezután a műsorban fellépett a kovásznai iskola Tiszta Szív Kórusa és a pécsi testvériskola kórusa. A Csoma-napok ünnepélyes megnyitójára szintén ápr. 3-án került sor a városi művelődési ház előtti Kőrösi Csoma Sándor-szobornál. /Bodor János: Csoma-napok Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./ Jelen voltak Kőrösi Csoma Sándor tisztelői határon innen és határon túlról, valamint Nagykanizsa, Pápa és Csenger testvérvárosok küldöttségei. Este elindult a Havadtőy Sándor egykori kovásznai református lelkipásztor nevét viselő, 109-es cserkészcsapat fáklyás menete. Zsuffa Levente, a város polgármestere köszöntötte a jelenlevőket, ünnepi beszédet mondott Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke. /Bodor János: Ünnep Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 5./

2003. április 4.

Ápr. 3-án Sepsiszentgyörgyön ültek össze a három székely megye választott vezetői, egyházi személyiségei, önkormányzati képviselői azzal a céllal, hogy egy olyan egyesületet létesítsenek, mely a leendő székelyföldi gazdasági régió kiépülendő intézményrendszerének alapját képezze. Az egyesületnek a Prosperitas nevet adták. Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke elmondta, szükséges a Székelyföld fejlesztési terveinek kidolgozására civil szerveződés. Puskás Bálint szenátor hangsúlyozta, az egyesület lenne a motorja a székelyföldi gazdasági régió kialakításának, Borbély László képviselő pedig elmondta, mostanára már a kormány is elismerte, hogy a nyolc nagy régió működésképtelen, ezeket át kell szervezni, s e folyamat előkészítésében és felgyorsításában lehet szerepe a most kialakuló struktúráknak. /(vop): A Székelyföld fejlesztéséért. Megalakult a Prosperitas Egyesület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

2003. április 5.

Ápr. 4-én Sepsiszentgyörgyön tartották az Önkormányzatok a Székelyföldért című konferenciát. Az elmúlt időszakban a regionalizálásról azt mondták, hogy az az ország egységét veszélyezteti, mondta Demeter János, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a régióknak nincs nemzetisége, a konferencia célja pedig Maros, Hargita és Kovászna megyék közös érdekeinek megfogalmazása, illetve a közös gondokra a megoldás keresése. - Egyre hangsúlyozottabban kell arról szólnunk, hogy mit gondolunk Románia regionális felosztásáról - mondta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Szerinte Romániának igazodnia kell az európai elvárásokhoz, a finanszírozás és az együttműködés a régiók szintjén történik. A konferencián jelen volt meghívottként a román kormány két képviselője. Leonard Cazan fejlesztési és előrejelzési miniszter az önkormányzatok rendelkezésére álló fejlesztési alapokról beszélt, a közigazgatási tárca integrációügyi államtitkára, Marius Profiroiu pedig a hazai regionális fejlesztésről. Demeter János háromszéki megyevezető a fejlesztési régió társelnökeként statisztikai adatokat ismertetett, alátámasztva azt az állítását, hogy a régiót alkotó megyék között nagy különbségek vannak. Hangsúlyozta, hogy a regionális fejlesztés érdekében szükséges keret a három megyéből alakítandó fejlesztési régió lehet. Zsombori Vilmos, a Hargita Megyei Önkormányzat elnöke előadása A régiók Európájának előszobájában címet viselte. Azonnali teendőként javasolta, hogy a Phare és SAPARD pályázati kiírások legyenek hozzáférhetők magyar nyelven is, továbbá szorgalmazta a hazai és anyaországi támogatási rendszerekben az uniós felkészülés elősegítését célzó keret létrehozását. A regionális együttműködés egyik sikereként jelentette be a konferencián Antal István képviselő, hogy a Hargita Gáz Rt. nyerte el a települési gázhálózatok kiépítésének koncesszióját. /Sarány István: Önkormányzatok a Székelyföldért Konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./ Az Önkormányzatok a Székelyföldért konferencián zárónyilatkozatot fogadta el. Eszerint fontosnak tartják az alulról építkező, a meglévő sikeres térség- és vidékfejlesztési intézményeket és szellemi műhelyeket magába foglaló, fokozatosan kiépülő székelyföldi intézményhálózat létrehozását. Halaszthatatlan feladatnak tartják az EU-konform fejlesztési gyakorlatnak és szolgáltatásoknak a székelyföldi régióra való mielőbbi kiterjesztését. A tanácskozás résztvevői, Maros, Hargita és Kovászna megyék önkormányzatainak RMDSZ-es tisztségviselői, együtt fognak működni az RMDSZ minden szintű képviseletével, annak érdekében, hogy a fentiek alapján Székelyföld regionális érdekeit érvényesítsék. A konferencia résztvevői kérték az RMDSZ országos vezetőségét, hogy kezdeményezze a kormánynál a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók működésének sürgős elemzését, és ennek a régiók kialakítását. Székelyföld olyan gazdasági és kulturális sajátosságokkal rendelkezik, amelyek szükségessé teszik a régió önkormányzatainak minél szorosabb együttműködését. /Önkormányzatok a Székelyföldért konferencia. Zárónyilatkozat. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./

2003. április 7.

Ápr. 5-én volt a tizennegyedik Kőrösi Csoma Sándor-napok záró ünnepsége, Csomakőrösön, a nagy Kelet-kutató szülőfalujában, a korábbi évekhez képest szerényebb részvétellel. Igét hirdetett Nemes Csaba, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze, majd a csomakőrösi egyház, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesölet, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont, a testvérvárosok, valamint a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Társaság és Magyar Tudományos Akadémia nevében dr. Bethlenfalvy Géza indológus koszorúkat helyezett el a faluközponti szobornál. Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke végül megköszönte a részvételt. /Bodor János: Véget értek a Csoma-napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 7./

2003. április 9.

Wass Albert a magyar irodalom jeles képviselője, kinek művei közül figyelmükbe ajánlom az erdélyi románokról igen meleg hangon értekező, az Isten széke mellett című regényét - fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök a szenátus ülésén tett politikai nyilatkozatában. Meggyőződésünk, hogy a bíróság tévesen járt el, amikor Wass Albertet háborús bűnösnek ítélte, ezért Frunda György szenátor fellebbezett, és reméljük, hogy ezúttal sikerrel járunk. Addig is azt javasolom, hogy várjuk meg a törvényszéki döntést, és ne innen, a szenátus szószékéről próbáljunk igazságot szolgáltatni - mondta az RMDSZ elnöke. /Markó Béla Wass Albert védelmében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 9./

2003. április 9.

Bereckben a római katolikus egyházközösség, a Gábor Áron Alapítvány és a Művelődési Központ őrzi az önazonosság-tudatot is. Bereckben templomuk alapkő-letételének 200. évfordulójára készülnek /az előzőt az 1802-es földrengés pusztította el./ A templom históriájának megírására Tibád Sándor nyugalmazott történelemtanár vállalkozott, aki Bereck és Háromszék históriájának egyik legjobb ismerője. A Gábor Áron Alapítvány tevékenységének 12. esztendejébe lépett. Khell Ödön tanár és az alapítvány kuratóriuma jó munkát végzett, ennek eredménye az emlékház megteremtése és a Gábor Áron szobrának felállítása. A helyi Művelődési Központ vezetője Balogh András, értékes helyi történelmi, irodalmi és közművelődési kiadványok szerkesztője és írója. A művelődési centrum rendezvényeinek jellege messze túlmutat Berecken, a kisrégió határán. Balogh András a Berecki Harangszó című helyi kiadvány legújabb számán végezte az utolsó simításokat. /Kisgyörgy Zoltán: Tavasz Bereckben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 9./

2003. április 10.

Ápr. 9-én Lamperth Mónika magyar és Ioan Rus román belügyminiszter aláírta azt az új szerződést, amely kölcsönösen megszünteti a két ország között a vízumkötelezettséget. Lamperth Mónika az aláírást követően elmondta: a két ország között 1967 óta hatályban van a kölcsönös vízummentességi megállapodás, most ezt újították meg és igazították a schengeni feltételekhez. Ez az unió tagállamaihoz hasonlóan az első belépéstől számított fél éven belül 90 napos vízummentes tartózkodást tesz lehetővé a jelenlegi alkalmankénti 30 napos tartózkodással szemben. /Kilencvennapos vízummentesség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./

2003. április 11.

Nem lenne jó, ha a szovátai fürdővállalat privatizációja ügyében hozott legfelsőbb bírósági ítéletből bárki azt a következtetést vonná le, hogy Erdélyben nem kell beruházni - mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki szerint ,,a múlt privatizáció- és külfölditőke-ellenes szemléletének hordaléka" az a bírósági döntés, mely közel két évvel a magánosítási szerződés aláírása után kimondta, hogy a privatizációs folyamatot fel kell függeszteni. A szovátai fürdővállalat körüli huzavona rosszat tesz Romániának, mert ezáltal azt üzeni, hogy az ország gazdaságában nincs biztonság, a magánosítás terén minden bizonytalan. Ugyanakkor nem szeretném, ha az eset kapcsán ez az üzenet fogalmazódna meg Magyarországon - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Ha az érvényes privatizációs szerződés megsemmisítését mondaná ki a bíróság, akkor nem csak a Salina veszít, hanem a román állam is, amelynek meg kell térítenie a társaság befektetéseit. A Salina Invest 1,9 millió dollárt fizetett a részvényekért, és mostanáig további négymillió dollárt fektetett be. /Üldözik a magyar tőkét? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./

2003. április 11.

Ápr. 22-én tárgyalja a megyei törvényszék a prefektúra Zágon község ellen indított perét. Barátos, Borosnyó és Zágon a közbirtokossági, községi erdeivel, legelőivel, valamint az egyházak és iskolák által visszakapott birtokokkal magánerdészetet kívánt létrehozni, magyarázta Kiss József, Zágon polgármestere. Megszerezték a szükséges láttamozásokat is a minisztériumtól. Kiss József tizenöt alkalommal járt ez ügyben Bukarestben. Mindezek ellenére Horia Grama prefektus pert indítottak Zágon község ellen, mert úgy véli, az alapító irat egy ponton megegyezik a kisrégiók - általuk elutasítandó - alapszabályzatával. Hasonló magánerdészeti egyesületek már működnek az országban Szeben és Beszterce megyében. A prefektus ezzel a községek prosperitását akarja akadályozni, miközben Zágon lakosságának több mint fele román. De inkább a sajátjaikat is megrövidítik, csak a magyarok gazdaságilag ne tudjanak haladni. Kovászna megye prefektúrájának egyetlen meghatározható célja van: mindenáron akadályozni a megye magyar lakosságának gazdasági haladását. Ezt egyelőre díjazza a román állam, támogatja az a kormány, melynek az RMDSZ hűséges partnere. /(simó): Zágont pereli a prefektúra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./

2003. április 12.

Székelyföld régióvá válását Románia nemzeti egysége elleni támadásként értékelik a Kovászna, Hargita, Maros megyei román közösségek ,,képviselői", s elhatározták, ellenlépéseket tesznek. A sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központban Ioan Lacatusu különleges kormányfelügyelő meghívására tartott ápr. 10-i összejövetelen olyannyira indulatosan támadták a magyarokat és az RMDSZ-t, hogy még Adrian Casunean-Vlad parlamenti képviselőnek is sok volt, s adott pillanatban elhagyta a tanácskozás színhelyét. Casunean közbenjárására a tervezetthez képest megszelídített nyilatkozatot fogadtak el, melyet 18, zömében helybeli civil szervezet, 6 Kovászna, egy-egy Maros és Hargita megyei pártszervezet, két bodzavidéki polgármesteri hivatal, valamint a sepsiszentgyörgyi ortodox esperesi hivatal képviselői írtak alá. Összejövetelükről kiutasították az STV román szerkesztősége által küldött magyar nemzetiségű operatőrt. A nyilatkozatban kérték a Székelyföld fejlesztési régió létrehozásának meggátolását, a magyar nyelv ne lehessen hivatalosan elismert az igazságszolgáltatásban és közigazgatásban. A dokumentum szerint a székelyföldi régió kezdeményezése a nem magyar ajkú lakosság mellőzésére irányuló, az állam nemzeti egysége elleni támadás. A román közösség képviselői találkozót kezdeményeztek az államfővel, a parlament és a kormány vezetőségével. Casunean elsősorban a román közösség radikalizálódása miatti félelmét fejezte ki, mert az összegyűltek még a párbeszédre sem voltak hajlandóak. /Szekeres Attila: Székelyföld mint régió. Támadásba lendül a román közösség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./

2003. április 12.

A IX. évfolyamába lépett költészeti folyóirat, a budapesti Parnasszus otthont adott egy összeállításnak az erdélyi meg az Erdélyből Magyarországra átszármazott erdélyi költők néhány írásának. Láng Gusztáv irodalomtörténész bevezetőjében írta: ,,A kérdés tehát az, hogy van-e a műnek, a szövegnek, a költeménynek helyi identitása? A transszilvanizmus szerint van, de ennek az eszmekörnek 1990 óta rossz sajtója van Erdélyben. A rendszerváltással Erdélyben is egyre nagyobb teret hódító liberális gondolkodás az egyéni szabadság nevében elutasított minden ,,kollektivista" értékrendet s köztük a transzszilvanizmust is. Hosszan lehetne vitatkozni persze azon, hogy lehetséges-e személyes jog és szabadság kollektív jog és szabadság nélkül, de most ne tegyük." A liberális eszmeiség sokkal veszélyesebb, mint gondolnánk, szögezte le Czegő Zoltán. Ez a nagy jellegtelen semmibe való boldog beleájulást hirdeti, pénzeli. /Czegő Zoltán: Erdélyi lélegzetvétel. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./

2003. április 12.

Beke György új Erdély-könyve, a Gyulafehérvár árnyékában /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2002/ politikai telitalálat. Könyvébe belefoglalta a magyar kormány 2002. december elsejei erkölcsi mélyrepülését is. Az erkölcsi érzéketlenségnek ezt a nemzetet megalázó szintjét sem Károlyi Mihály, sem Kun Béla, de Rákosi és Kádár vagy Grósz Károly sem tudta - nem is akarták - alulmúlni. Ezt a fogadást Kovács külügyminiszter úgy próbálta erénnyé kalapálni, hogy hazudott. Azt állította ugyanis parlamenti felszólalásban, hogy 1918. december elseje nem is Erdély elcsatolásáról szól, ott ,,csak" egy népgyűlés volt, és mindezek után nem átallotta a román december elsejét és a magyar március 15-ét egybevetve közös nevezőre hozni. A magyar kormány saját honfitársai vélt nacionalizmusával, antiszemitizmusával van elfoglalva, ami azért okoz nagy gondot és igényel sok munkát, mert előbb létre kell hozni - legalábbis szavakban -, hogy legyen, ami ellen fellépni. A Kinyújtott kéz - levágott kéz fejezetben Beke azt elemezte, miként köszön vissza Gyulafehérvár eszmeisége, politikai törekvései a második világháború után. Iuliu Maniu pártja a háború utáni erdélyi magyarságot gyilkoló pogromok után. A Magyar Népi Szövetség a Román Kommunista Pártnak kötelezte el magát, olyannyira, hogy még a nemzetiségek számára esedékes nemzetközi kisebbségi garanciákat is visszautasították. (Bányai László véleménye szerint Gheorghe Gheorghiu-Dej, Teohari Georgescu személye a legnagyobb garancia ebben a kérdésben.) Dr. Takács Lajos, a magyar képviselőcsoport vezérszónoka 1947-ben Bukarestben nem csak elégtétellel nyugtázta Észak-Erdély visszacsatolását Romániához, hanem külön üdvözölte azt, hogy a békeszerződésből kihagytak bárminemű kisebbségvédelmi záradékot. Továbbá: ,,Meg voltunk győződve és meggyőződésünk azóta számtalanszor felerősödött, hogy a román munkás karja, a román földműves kérges keze és a haladó szellemű román értelmiségi szava sokkal nagyobb és hathatósabb védelmet nyújt nekünk, mint bármilyen záradék." Beke György Ágoston Vilmos - ismét egy erdélyi menekült - Debrecenben elhangzott felszólalására (1992) is kitért. Ebben Ágoston az 1968-as, a romániai magyar értelmiség számára felállított rafinált romániai csapdahelyzetről szól. - Ion Lancranjan uszító pamfletje Erdélyről 1982-ben és az utána következő kiadványok mutatták, hogy nem szűnt meg az uszítás. Ágoston Vilmos elemzéséből kiderül, hogy Ceausescu ugyanazt a módszert követte 1968-ban, mint korábban a Bolyai Egyetem megszüntetése alkalmával vagy később a 80-as években: taktikából paktumot kötött a romániai magyarsággal, azért hozta létre a kisebbségi intézményeket, hogy szembeállíthassa a magyarországi közös irodalmi és irodalmon kívüli törekvésekkel. Ágoston Vilmos hangsúlyozta: ,,Nem tudom, hogy milyen jogérzés szentesíti, hogy egyesek a Dnyesztertől a Tiszáig követeljék a román egyesülést, mikor ugyanezt a magyaroknak megtiltják. Csak az egyiknek van politikai, történelmi, ókori és feudális fenntartó joga a nemzeti egységre - s ne feledkezzünk meg témánkról, az egységes irodalomszemléletre, közös kultúrára -, míg a másik ugyanezen követelését jogtalannak, büntetendőnek tartják." Beke megállapította, hogy Közép-Kelet-Európa most évszázadokra rendezkedik be. Ez teszi különlegesen fontossá az önrendelkezés jogának elismerését a magyarság számára is. Sylvester Lajos hozzátette: A ,,Cserehátak", kaszárnyák telepítése, a románság üldözésének fantazmagóriái közepette ne próbáljuk móresre tanítani, eltávolítani vagy egyszerűen a szájukat befogni azoknak, akik autonómiát, a magyar többségű régiók, elsősorban a Székelyföld gazdasági prosperitását szorgalmazzák. /Sylvester Lajos: Beke György új könyve. Gyulafehérvár árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./

2003. április 14.

Ápr. 11-én Kézdivásárhelyen Polgári Mozgalom alakult. Jelen volt Borsos Géza tanár, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményező bizottságának és a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, továbbá a Sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalom több markáns egyénisége, Tamás Sándor parlamenti képviselő és Török Sándor polgármester, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének ügyvezető elnöke. Borsos Géza elmondta: senki nem akar egységet bontani, de nem kell összetéveszteni az RMDSZ egységét a nemzetrész, a székelység cselekvési egységével. Dr. Fekete Károly állatorvos, a kézdivásárhelyi Polgári Mozgalom kezdeményező csoportjának vezéregyénisége vitaindítóként kérdéseket tett fel: az RMDSZ miért nem a szatmárnémeti kongresszus előtt szervezte meg az Önkormányzatok a Székelyföldért című konferenciát, Háromszék megyének miért van román prefektusa? Orbán Dezső, Torzsa József, Bartók Ferenc, dr. Dezső Dénes, Jancsó János, Jancsó Csilla, Göthér József szintén az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetőségét marasztalta el. Megválasztották az ideiglenes vezetőséget, a testület tagja lett: dr. Fekete Károly, Fekete Miklós, Göthér József, Laczkó Áron, dr. Dezső Dénes és Baka Valér. /Iochom István: Polgári Mozgalom alakult Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 14./

2003. április 14.

Többévnyi szünet után újra szóba került a székelyföldi református püspökség létrehozásának ügye. A református egyház kánonjogi bizottsága dolgozik a tervezeten. A Romániai Református Egyház Zsinatát 40 százalékos képviseleti arányban a Királyhágó-melléki, 60 százalékban az erdélyi egyházkerület alkotja. A leendő kerületet Hargita és Kovászna megye alkotná, de ide tartozna Brassó megye és a Kárpátokon túli szórványnak a régióhoz közel eső része is. Az új kerületben körülbelül 150 ezer református lenne 130 gyülekezetben. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek most 380 ezer nyilvántartott híve van, de a lélekszám ennél sokkal nagyobb, eléri a 450 ezer főt. A Székelyföldet két felekezet már felértékelte a kilencvenes években. A római katolikus egyház létrehozta a maga püspökségét Csíkszeredában, sőt, abból a megfontolásból, hogy intézményt kell létesíteni, és jelen kell lenni a régióban, szintén Csíkszeredában hozta létre az ortodox egyház is a Hargita- Kovászna püspökséget. Kató Béla cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint azért támogatja a székelyföldi kerület létrejöttét, hogy püspök legyen. Leszögezte: már most lehetett volna Erdély püspöke, de vállalja Sepsiillyefalvát, ahonnan nem akar elmenni, mert erősíteni akarja a háromszéki községet és vidékét. /Benkő Levente: Református püspökség a Székelyföldön? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 14./

2003. április 14.

A Communitas Alapítvány Sajtó Szaktestülete elbírálta a beérkezett 182 pályázatot, ebből az alábbi 118 sajtóterméknek ítélték meg pozitívan a kérelmét: A HÉT, A Romániai Magyar Sajtó Értesítője, Ady Endre Sajtókollégium, Arany Koszorú, Armenia - magyarörmény szemle, Az Út, BeMonDó, Besztercei Híradó, Bioterra, Brassói Lapok, Bukaresti Magyar Közlöny, Cimbora, Cipó Diáklap, Cserevirág, Csernátoni füzetek, Csigalépcső, Csíkvidéki Ifjúsági Tudósító, Csillagszem , Dalbimbó, Diákabrak, Ébresztő, Egyházi Tudósító, Eklézsia, Erdélyi Féniks, Erdélyi Gazda, Erdélyi Gyopár, Erdélyi Híradó, Erdélyi Kórus, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Riport, Erdélyi Társadalom, Erdővidék - Regionális hetilap, Erdővidéki Lapok, Érted Szól , Felsőbányai Hírlap, Filmtett, FIRKA - Fizika, Informatika, Kémia Alapok, Frissen Festve, Gátaljai Helyzetkép, Géniusz, Güzü, Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola, Háromszék Roma Szombat c. melléklete, Helikon, Hepehupa - Szilágysági művelődési folyóirat, Hétfalu, Hifa-Ro Info, Hírhordó, Hírlap - A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség információs lapja, Hunyad Megyei Hírmondó , Ifirka, Irodalmi Jelen, Iskolaudvar , Kalotaszeg - kulturális közéleti napilap, KEDD - ifjúsági lap, Kellék - filozófiai folyóirat, Keresztény Szó, Keresztmetszet, Kis Küküllő, Korunk, Közbirtokossági Hírvivő, Közgazdász Fórum, Közmag (Közgazdasági Diáklap), Kraszna melléklet 2003, Kraszna Újság, Kulturális Figyelő L.K.K.T., Látó, Levél, Lugosi Hírmondó, Magropress, Magyar Kisebbség, Matlap, MI, Moldvai Magyarság, Mondd, Miért, Múzeumi Füzetek, Múzsa, Műszaki Szemle, Művelődés, Nagykároly és Vidéke, Nagyszeben és Vidéke, Napsugár - gyermekirodalmi lap, Nyelvvédő, Orvostudományi Értesítő, Osteo Info, Perspektíva, PONT.lap - pályázatfigyelő, Pulzus, Református Család, Református Szemle, Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny, Romániai Magyar Szó, Rügyek - Muguri (Kraszna), Studia Universitatis Babes-Bolyai, Symbolon, Szabadság, Szászrégen Vidéke, Szebeni Újság, Széhelyhídi Figyelő, Székely Hírmondó, Székelyföld, Szempont, Szevasz Szavisz, Szigeti Turmix, Szilágyság, Szivárvány, Szövétnek - Aradi kulturális szemle, Tábortűz, Tálentum, Tasnádi Tükör, Transindex - a napos oldal, Új Kelet, Unitárius Közlöny, Üzenet, Várad - Irodalom, művészet, társadalom, WEB - Szociológiai folyóirat, Zarnádi Zarándok. /Ülésezett a Communitas Alapítvány Sajtó Szaktestülete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./

2003. április 15.

Sylvester Lajos figyelmeztetett: a Székelyföldön tapasztalható általános elégedetlenség az országos RMDSZ-vezetéssel önmaga ellen fordul és kifullad. A mostani szószólók majd elszállingóznak különféle irányokba. A mostani indulatok energiáit, felhajtó erejét mederben lehetne tartani, és felhasználni nemes, nemzetépítő célokra. A székelyföldi fórumokon az okos gondolatok mellett frusztrált, anarchista, idegbeteg emberek is szóhoz jutnak. Ez pedig kiábrándítja, majd eltávolítja a ,,mozgalomtól" az érdemi változtatásokra alkalmas embereket is. Az RMDSZ-vezetőséget olyan helyzetbe hozni, hogy minden körülmények között a romániai magyarság alapvető törekvéseinek a szószólója legyen. Hogy ez lehetséges, példa rá az RMDSZ csúcsvezetősége, Markó Béla személyes kiállása a kedvezménytörvény kiürítésének megakadályozásáért, bizonyíték az első lépéssor a székelyföldi gazdasági régió megalapozásáért. Nagyobb eréllyel és elszántsággal kell fellépni a magyar kormánynál a kettős vagy a külhoni állampolgárság intézményes megvalósításáért. A Kárpát-medence egészében kell olyan politikai, jogi, szociális és gazdasági feltételeket teremteni, hogy ez a szülőföldön maradást lehetővé és kívánatossá tegye. A soron lévő feladat továbbá a romániai alkotmánymódosítás. Akkor is, ha esélytelennek tűnik a nemzetállam-meghatározás kiiktatása. /Sylvester Lajos: Dacból dönteni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 15./

2003. április 15.

A Magyar Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2000 decemberében a Bogdán örökösöktől megvásárolta a család fényképészműhelyét és a Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete kezelésébe adta. Dimény Attila, az egyesület elnöke elmondta: az épület javításához pályázatok útján próbáltak pénzt szerezni, elsősorban az Illyés Közalapítványhoz fordultak, a támogatást 2002 elején kapták meg, amiből a restaurálási terveket készítették el. A tervek szerint a teljes felújítást 2005-ben fejezik be. Az épület műemlék jellegét megőrzik, s a Bogdán-műterembe állandó fotótörténeti kiállítást rendeznek be. /Iochom István: Kézdivásárhely. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 15./

2003. április 15.

Ápr. 14-én a kézdivásárhelyi bíróságon ismét napirendre került az ifj. Agache Dionisie Aurel, a néhai őrnagy legidősebb fia által Reiner Antal ellen kezdeményezett per, ismét elhalasztották a tárgyalást. A tárgyalás után Reriner ifj Agacheval együtt járt Várdó Vilmosnál és feleségénél, Gizellánál, a két koronatanúnál, akik cáfolták a vádiratban leírtakat, azt állítva, hogy annak idején nem tudták, mit írnak alá, s egyikük sem látta Reinert a lincselés színhelyén. Reiner a kirakatper újratárgyalását kérte. /Iochom István: Agache-per. Ismét halasztottak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 15./

2003. április 15.

Ápr. 11-én ülésezett a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestülete. A találkozón jelen volt Szép Gyula a szaktestület elnöke, Dáné Tibor Kálmán, Márton Árpád, Dr. Földes Béla, Karda Emese, Kiss Annamária, Könczei Csilla szaktestületi tagok. Az ülésen a Szaktestület elbírálta a beérkezett 697 pályázatot, ebből 236 kulturális programnak, rendezvénynek ítélték meg pozitívan a kérelmét. A nyertes pályázók listája: "Agape" Koltó-Katalini falusi szociális Alapítvány; "Amicitia" Román-Magyar Baráti Társaság; "Hit és Fény" Alapítvány - Nagyváradi fiókszervezet; "Ipó László" Közművelődési Egyesület-Alapítvány; "Ipó László" Közművelődési Egyesület-Alapítvány; "Kós Károly" Kulturális Egyesület; "Megmaradás háza" Belényes/Ref. Egyház; "Pro Juventutis" Alapítvány; A "Varságért" Egyesület; A Romániai Magyar Dalosszövetség Fúvóstagozata Pro Musica Zenei Alapítvány; A.N.O Kulturális Alapítvány; Ady Endre Kulturális Egyesület; Általános Műveltség Alapítvány; Amaryllis Társaság; András Alapítvány; Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége; Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület; Apáthy István Egyesület; Appendix Művelődési egyesület; Aradi Magyar Színház Alapítvány; Arany János Művelődési Egyesület; Arató Andor Alapítvány; Archívum Kulturális Alapítvány; ARTeast Alapítvány; Artera Alapítvány; Asociatia Horváth János Társaság;B.E.Z. Humanitas Ifjúsági és Kulturális Egyesület; Bándi Mária Kulturális Alapítvány; Barabás Miklós Céh; Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány; Bartók Béla Művelődési Ház Érmihályfalva-Bihar; Báthory István Alapítvány; Berde Mózes Alapítvány; Berekenye Ifjúsági Társaság; Besztercei MADISZ; Bethlen Egyesület; Bihar Megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség; Bihardiószeg Község Polgármesteri Hivatala; Bincisz; Bod Péter Alapítvány; Bogáncs - Zurboló Táncegyüttes; Borosjenői EMKE fiókszervezete; Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány; Botorka Művelődési Egyesület; Brassai Sámuel Elméleti Líceum Diáktanácsa; Brassói Magyar Diákszövetség; Brassói Magyar Diákszövetség - Erdészeti-vadászati Szakosztály; Búzavirág Egyesület; Buziásfürdői Református Egyházközösség;Csángó Ifjak Középloki Közössége; Cserey Farkas Társaság; Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület; Csernátoni Népfőiskola; Csíkdánfalvi Ifjúsági Szervezet; Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesület; Csíkszereda Polgármesteri Hivatala; Csiporkázó Játszóház Egyesület; Csorgó Fiatalok Szervezete; Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány;EMKE - Szilágysomlyói Magyar Ház; EMKE Aradi Szervezete; EMKE Besztercei Szervezete; EMKE Maros megyei szervezete; EMKE Partiumi Alelnöksége; EMT Marosvásárhelyi fiókszervezete; Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány; Erdélyi Disputa Egyesület; Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány; Erdélyi Magyar Írók Ligája; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület; Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság; Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság; Erdélyi Magyar Nőszervezetek Szövetsége; Erdélyi Múzeum - Egyesület ; Erdélyi Múzeum - Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya; Erdélyi Múzeum Egyesület gyergyószentmiklósi fiókszervezete; Erdővidék Egyesület; Érmellék Non Profit Egyesület; Érmihályfalva Városi Tanácsa; Ethnika Kulturális Alapítvány; Eufónia Kulturális Egyesület;Felsőbánya Műveltségszolgálat Alkotó és Előadó Alapítvány; Figura Társaság; Folk Koncert Alapítvány; Fotóművészetet Pártoló "Gyulai Ferenc" Egyesület; G. Egyesület; Gaál Mózes Közművelődési Egyesület; Genézius Társaság; Gericon Alapítvány Györgyfalva; Geszthy Ferenc Társaság; Guzsalyas Alapítvány; Gyermekfilharmónia Alapítvány; Gyimesfelsőloki Polgármesteri Hivatal;Hargita Megyei Alkotóközpont; Hargita Megyei Kulturális Központ; Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ; Hargita Visual Art; Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület; Háromszéki Táncegyüttes; Hébe Alapítvány; Helikon-Kemény János Alapítvány; Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány; Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság; Hollósy Simon Művelődési Egylet; Homo Ludens Alapítvány; Horváth István Alapítvány; Human Reform Alapítvány - Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete;Identitás Alapítvány; Ipp Art Társaság; Irkater Alapítvány; Kallós Zoltán Alapítvány; Kaplonyi Crescendo Egyesület; Kékiringó Alapítvány; Kis Küküllő Alapítvány; Kisperegi Református Egyházközség; Kolozsvári Unitárius Kollégium; Kós Károly Kulturális Egyesület; Kőhalmi Református Egyházközösség; Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület; Kriza János Néprajzi Társaság;Lajtha László Alapítvány; Lupényi Katolikus Egyházközösség - Lupényi Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége; MADISZ Bethlen; Magardici Bodurian Alapítvány; Magyarörmények Romániai Szövetsége; Makfalvi Wesselényi Művelődési Egylet; Manóház Egyesület; Maros - Mezőségi Református Egyházmegye; Maros Megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség; Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség; Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem; Marosvásárhelyi Unitárius Egyházközösség; Medgyesi Unitárius Egyházközösség; Mérai Hagyományőrzők Egyesülete; Mikes Kelemen Líceum Alapítvány; Millenium Alapítvány; Minimum Party Társaság; Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület, az EMKE nagybányai szervezete; Moebius Egyesület; Monográfia Alapítvány; Mustármag Kairosz Egyesület; Nagy István Ifjúsági Kórusegyesület; Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesület; Nagyenyedi Bethlen Gábor Alapítvány; Nagyváradi Ady Társaság; Nagyváradi Magyar Diákszövetség; Nyárádszeredai Polgármesteri Hivatal,Pentaton Művelődési Alapítvány; Percseni Általános Iskola; Petőfi Sándor Művelődési Egyesület; Pipacsok Néptáncegyüttes; Pro Juventute Szocio-Kulturális Egyesület; Pro Musica Zenei Alapítvány; Pro Régio Egyesület; Pro Sal Parajdi Soegyes-let; Pro Urbe Szék Alapítvány; Pro Zilah Egyesület, TERBETE néptánccsoport; Pro-Kisbács Egyesület;Rekettye Kulturális Egyesület; Reményik Sándor Kulturális Egyesület Felsővisó; Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány; Rika Kistérségi Egyesület; RMPSz Beszterce-Naszód megyei szervezete;Római Katolikus Plébánia ; Római Katolikus Plébánia Türkös; Romániai Magyar Dalosszövetség; Romániai Magyar Könyves Céh; Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete; Romániai Magyar Népművészeti Szövetség; Romániai Magyar Zenetársaság; Sapientia Varadiensis Alapítvány; Segesvári Miklós Pál Egylet; Spectator Alapítvány; Studium Academicum Alapítvány; Szászrégeni Református Egyház; Szászvárosi Református Egyházközség;Szatmárnémeti Kölcsei Kör; Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége; Szebeni Magyar Ifjúsági Szervezet; Székelyudvarhelyi Művelődési Ház; Szent-Györgyi Albert Társaság; Szigligeti Jótékonysági és Kulturális Alapítvány; Szilágy Társaság - Zilah; Szilágyerkedi Református Egyházközösség; Szovátai városi múzeum; Szucsági Református Egyházközösség; Tacsi Református Egyházközösség; Tamási Áron Színház; Tasnád Közösségfejlesztéséért Civil Szervezet; Téka Művelődési Alapítvány; Temesvári Állami Csiky Gergely Színház; Temesvári Magyar Diákszervezet; Temesvári Magyar Nőszövetség; Tilos Alapítvány; Tonic Média Alapítvány; Tordaszentlászlói Református Egyházközség; Tövishát Kulturális Társaság; Tranzit Alapítvány; Udvarhelyi Fiatal Fórum; Udvarhelyszék Jövőéért Egyesület; Varadinum Kulturális Alapítvány; Végvárért Alapítvány; Venczel József Vallásszociológiai Intézet; Zichy-Horváth Egyesület, Vajdaszentivány; Zsil-völgyi Ifjúsági Konferencia; Zurboló Táncegyüttes;A Communitas Alapítvány Titkársága a pályázókat levélben értesíti a Szaktestület döntéséről és az elszámolási kritériumokról./Ülésezett a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestülete. = RMDSZ Tájékoztató. 2003. ápr. 15., 2439. sz./A lista ízelítőt nyújt a 2003-ban élő és működő alapítványok és egyesületek címjegyzékéből.

2003. április 16.

Ápr. 15-én Sepsiszentgyörgyre érkezett - tíznapos körútja utolsó állomásaként - az Országos Magyar Diákszövetség egy csoportja. Középiskolai végzős diákoknak mutatták be az RMDSZ ügyvezető elnöksége oktatási főosztályával közösen kiadott Egyetemi Kalauz, 2003 című tájékoztatót. A vaskos kötetben foglalt számadatokból kiderül, a hazai állami, egyházi és alapítványi felsőfokú intézmények a tavalyihoz hasonló számban kínálnak magyar tannyelvű helyeket. A 135 önálló magyar, illetve magyar tagozattal is rendelkező középiskolában tanuló több mint hatezer idei végzősnek közel ötezer magyar tannyelvű egyetemi, illetve főiskolai hely áll rendelkezésére, melyek 65-70 százaléka tandíjmentes. Az RMDSZ oktatási főosztályán összesített adatok szerint a legtöbb elsőéves helyet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen kínálják, a tizenhét kar összesen több mint ötven szakán 959 államilag fenntartott (ebből több mint száz hely a másoddiplomások számára) és 1357 tandíjmentes helyre lehet felvételizni. Összesen 570 elsőéves hallgatóra számítanak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem három szakán, és tizenöt helyet kínálnak a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékén. Az egyházi felsőoktatási intézményeket illetően a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán 40 helyet kínálnak, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe tavaly 42 hallgatót vettek fel, az idei beiskolázási szám még nem ismert. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a marosvásárhelyi Református Kántortanító-képző Intézet és a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai karokkal) várja az érdeklődőket. A felvételi tájékoztató tartalmazza a magyarországi felsőoktatási intézmények romániai konzultációs központjainak, valamint a tizenkét városban működő technikumok felvételivel kapcsolatos adatait is. /(fekete): Kedvcsináló egyetemhez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./

2003. április 17.

A márc. 14-én Sepsiszentgyörgyön, a Sláger diák-szórakozóhelyen tartott rendőrségi razzia teljes mértékben törvényes volt. Ezt állapította meg a Területi Közrendi Hatóság, mely az egyik érintett szülő, Orbán Barra Gábor panasza nyomán indított vizsgálatot az ügyben. Kicsi József, a testület elnöke elmondta, hogy a kifogásoltakat megvizsgálták, összevetették Ioan Rus belügyminiszternek Puskás Bálint Zoltán parlamenti kérdésére adott válaszát, a rendőrök érdekvédelmi szövetségi elnöke által Orbánnak címzett választ, a megyei rendőr-főkapitányság álláspontját, és a törvényes rendelkezésektől semmiféle eltérést nem találtak. Mindazonáltal a testület két ajánlást fogalmazott meg: kéri, hogy a rendőrség az elkövetkező razziák előtt értesítse a tanfelügyelőséget, a gyermekjogvédelmi hivatalt és a sajtót, továbbá, hogy a diszkók, bárok tulajdonosai biztosítsák a rendet és fegyelmet a szórakozóhelyeken. Kicsi József magánvéleményt megfogalmazva mondta, a razzia törvényes volt, ám nem volt emberséges. /(Szekeres): Sepsiszentgyörgyi razzia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./

2003. április 17.

A Gazdáné Olosz Ella-díj kuratóriuma idén első alkalommal ugyanabban a tematikában hirdette meg a néhai textilművész emlékét ápoló, a tehetséges gyermekek felfedezésére hivatott művészeti pályázatot, mint a Csoma-kiállítás: Kapuk. A díjra egész Erdélyből 17 település általános iskolája 205 rajzzal pályázott. A díjazott munkákat kiállították Kovásznán. /(bodor): Gazdáné Olosz Ella-díj. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./

2003. április 18.

Albert Álmos nem fogadja el a Bákó megyei törvényszék döntését a zászlóperben, a 100 millió lejes büntetést továbbra sem fizeti ki, beadvánnyal fordul a Legfelsőbb Bírósághoz, illetve a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságot is értesíti, közölte sajtótájékoztatóján a sepsiszentgyörgyi polgármester. Albert Álmos továbbra is kétségbe vonja a tavaly júniusban kiállított jegyzőkönyv törvényességét. A két ,,kihágást" rögzítő irat első ,,vádpontja" szerint nem volt nemzeti színű lobogó a polgármesteri hivatalon - ami nem igaz, mert igenis ott volt a bejárat mellett a két zászló, az épület tornyáról vették le, ahol a törvény szerint nem kötelező lennie. Ami a kétnyelvű fejléces papírt illeti, ha minden áron a kolozsvári polgármesterhez akarják hasonlítani, Funar is kétnyelvű fejléces íveket használ, de mert az övén a román mellett angol szöveggel, senki sem kötekedik vele. /(vop): Első zászlóper. Albert Álmos Strasbourghoz fordul. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

2003. április 18.

Az RMDSZ látható részében nagy harmónia uralja az apák és fiúk közti kapcsolatot. Együtt járnak tisztújító gyűlésekre, együtt szavaznak, írta ironikusan Simó Erzsébet. A fiatal, ha politizál, általában jóval radikálisabb doktrínához csatlakozik, mint az apa. Itthon azonban a politizáló fiatalok gyorsan hatalomközelbe akarnak jutni. Ha kell, a papa mellett ücsörögve politizálnak. Az ilyen politika eszközembereket termel újra. /Simó Erzsébet: Apák és fiúk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

2003. április 23.

Ha az őszi tanévkezdéskor az RMDSZ talpára nem áll, egy friss kormányrendelet szerint a jelenlegi kilenc erdélyi magyar egyházi iskolában csak egy-egy IX. osztály indul az eddigi kettő-kettő helyett, azaz iskolánként egy-egy osztály. A rendelet ugyanis megszünteti a reálosztályokat az egyházi iskolákban. Kató Béla református püspök-helyettes szerint, aki határozott és erélyes fellépést sürget az RMDSZ-vezetéstől, újfent egy ortodox iskoláztatási szemlélet érvényesítéséről van szó, amely szerint az egyházi oktatás és képzés csak papi előnevelde lehet. Egy ortodox papi szemináriumot ne tévesszenek össze mondjuk egy piarista gimnázium vagy Erdély-szerte híres református kollégium nyújtotta oktatással és neveléssel! - Az alkotmányozó vita csak paraván a nyugati világ megtévesztésére, miközben az intoleráns nemzetállamiság és az ortodox hatalomra törés felháborító orcátlansággal folyik, állapította meg Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Elsorvasztandó oktatás? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./

2003. április 24.

Ápr. 22-én Bodokon mintegy negyedszáz résztvevő megalakította a Bodoki Polgári Mozgalmat (BPM). A községben közel egy évtizede nincs működő RMDSZ-szervezet. Dénes Csaba helyi lelkész elmondta: a tizenhárom év hazai magyar politizálása bebizonyította, hogy ez az út tovább járhatatlan, a szatmárnémeti kongresszuson Tőkés László személyében olyan egyéniséget járattak le, aki tizenöt éve következetesen kiáll jogainkért, ugyanazt mondja és cselekszi. A fórumon jelen volt Pethő István és Gazda Zoltán, mindketten a Sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalom alapítói. A BPM ideiglenes ügyvezető testületet választott, amelynek tagjai: Dénes Csaba, Szabó Ella, Kodolányi András, Várdó Éva és Demeter Imre. /(Dánél): Bodok. Megalakult a polgári mozgalom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 24./


lapozás: 1-30 ... 1171-1200 | 1201-1230 | 1231-1260 ... 2161-2176




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék