udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Helymutató:
Hátszegi-medence
2003. szeptember 17.
A Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében szeptemberben újraindították a helytörténeti kört. Havonta találkoznak. A mostani alkalommal Nagy Zsolt fotóművész mutatta be a Hátszegi-medencében készített diaképeit. Elsőként Zeykfalva románkori templomát ismerhették meg. A templom tőszomszédságában számos magyar feliratú sírkő található. Hátszeg római katolikus templomát 1745-ben Nopcsa Ferenc restauráltatta. A Nopcsa családnak számos tagja nyugszik a templomhoz épített kriptában. Alsófarkadinban van a Nopcsa László főispán által építtetett kastélyt. Mai állapota siralmas. Hasonló a helyzet a nagypestényi Brazovay-kastéllyal. /Gáspár-Barra Réka: Kastélyok völgye. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 17./2005. november 3.
Tizenharmadik századból származó református templomával, a Kendeffy család kastélyával Őraljaboldogfalva a hátszegi medence, az úgynevezett “Hátszegország” egyik leghíresebb települése. Az utolsó évszázad sorozatos embertelenségei azonban alaposan kikezdték történelmi örökségét. Őraljaboldogfalva – és egész Hátszegország – már száz évvel ezelőtt is szórványnak számított a magyarság számára. A század elején magyarul mindenki tudott, az iskolában magyarul tanítottak. Darányi Pál, az Ausztriában élő Kendeffy unoka visszaszerezte a család fészkét, az őraljaboldogfalvi kastélyt. /Évszázados személyes emlékek Őraljaboldogfalváról. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./
lapozás: 1-2