udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4
találat
lapozás: 1-4
Helymutató:
Jánoshalma
2000. március 10.
Márc. 11-én ötnapos ünnepi rendezvénysorozat kezdődik a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az eseménysor fénypontja március 14-én a névadó költő mellszobrának leleplezése. Tantárgyversenyek, szavalóverseny, sportvetélkedők szerepelnek a gazdag programban. A rendezvényen képviseltetik magukat a magyarországi testvériskolák is Vácról, Jánoshalmáról, Tótvázsonyból és Győrből. A szobor leleplezési ünnepségén beszédet mond dr. Csedő Csaba István, Csíkszereda polgármestere, Karsai Péter magyar országgyűlési képviselő, az egyik magyarországi testvériskola igazgatója. A szobrot (Nagy Ödön és Ercsei Ferenc alkotása) Koncsag László tisztelendő áldja meg, az ünnepi műsort pedig az iskola diákjai szolgáltatják. /Petőfi-napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./2002. szeptember 9.
Az elmúlt hétvégén került sor a Tusnádfürdői Napok megszervezésére. Volt vetélkedő gyermekek számára, folklórműsor, tárlatmegnyitó (a helyi Molnár Elemér grafikusé), tűzijáték, ezt követően pedig reggelig tartó utcabál. A nap fénypontját mindenképp a millenniumi parki szoboravatás jelentette, amelyen jelen volt Sógor Csaba szenátor, Ráduly Róbert képviselő és Romfeld Magdolna, a prefektúra főtitkára: ünnepélyes keretek közt kerültek helyükre Szent István, Bethlen Gábor és Hunyadi János impozáns (az előbbi magassága 3,5 m) faszobrai. Ezeket a tavasz folyamán megszervezett tusnádfürdői szobrásztáborban alkották budapesti művészek, s adományozták a városnak. Szept. 8-án a helybeliek, anyaországi (tabi, budapesti, jánoshalmi) vendégeik és a környékbeliek hagyományaikhoz híven Kisboldogasszony-misés búcsún vettek részt. /Millenniumi szoborpark Tusnádfürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 9./2005. december 7.
A KITTI Háló a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió ifjúsági szervezeteit fogja össze. A Jánoshalmán megrendezett konferencián Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megye küldöttei is részt vettek. A konferencia célja közelebb hozni egymáshoz a kistérségek ifjúsági szervezeteit, közös beszélgetéseket, előadásokat szervezni. Előadást hangzott el az Európai Bizottság által elfogadott, az ifjúságot megcélzó Fehér Könyvről, elsősorban nekik próbál tanácsokat adni problémáik megoldásához. A helyi küldöttségek kijelölték a kapcsolatfenntartókat és az információs központokat. /Vincze Róbert: KITTI Háló-találkozó Jánoshalmán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./2006. október 25.
Három ország, egy történelmi térség magyar fiataljai találkoztak. A Kistérségi és Települési Ifjúsági Hálózat (KITTI Háló), amely a Dél-Alföldet, a Bánságot és a Délvidéket foglalja magába, a magyarországi Jánoshalmán tartotta legutóbbi gyűlését. Romániából négy megye érintett (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes); a találkozó során a részvevőket munkacsoportokra osztották, melyeknek megoldást kellett találniuk az ifjúság főbb problémaira, összefogására, a jellemző passzivitás leküzdésére. Aradot az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet öt tagja képviselte, köztük Szabó Mihály elnök és Albert László gazdasági alelnök. /(Sinka): Eurorégiós hálózat tagja lett az AMISZ. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./
lapozás: 1-4