udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
609
találat
lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-609
Helymutató:
Bánát /Bánság/
2006. október 25.
Három ország, egy történelmi térség magyar fiataljai találkoztak. A Kistérségi és Települési Ifjúsági Hálózat (KITTI Háló), amely a Dél-Alföldet, a Bánságot és a Délvidéket foglalja magába, a magyarországi Jánoshalmán tartotta legutóbbi gyűlését. Romániából négy megye érintett (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes); a találkozó során a részvevőket munkacsoportokra osztották, melyeknek megoldást kellett találniuk az ifjúság főbb problémaira, összefogására, a jellemző passzivitás leküzdésére. Aradot az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet öt tagja képviselte, köztük Szabó Mihály elnök és Albert László gazdasági alelnök. /(Sinka): Eurorégiós hálózat tagja lett az AMISZ. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./2006. november 1.
Érmihályfalvi temetők címmel hiánypótló, az érmelléki város temetkezési szokásait, temetőit bemutató kiadvány látott napvilágot. Kovács Rozália, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság helybéli tagjának munkája a Partiumi Füzetek című sorozatban látott napvilágot. Kovács Rozália kezdeményezte annak a fejfatárnak a létrehozását is, amelyet ma a református templomdombon lehet látni Érmihályfalván. /Gergely Gizella: A csónak alakú fejfák képeskönyve. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./2006. november 4.
November 3-án többségi lakosokban az etnikumokról élő képről, a nemzetiségek problémáiról tartottak tanácskozást Temesváron, a Szórvány Alapítvány szervezésében. Egyetemi előadókat, szociológusokat, a román és a magyar civil szféra képviselőit ültették egy asztalhoz a szervezők a temesvári Kós Károly Közösségi Központban. A rendezvényt megnyitó Zsehránszky István, az Interetnikai Kapcsolatok Hivatalának tanácsosa szerint a Bánságban, az etnikai sokszínűség miatt sokkal nagyobb a toleranciaküszöb, mint az ország olyan vidékein, ahol elenyésző számban élnek a nem román nemzetiségűek. Bodó Barna főszervező, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: “Ha egy adott kisebbség létszáma egy kritikusnak nevezhető küszöb alá csökken, gazdasági elitje elfordul a politikai és kulturális elittől, inkább a többségivel keresi a kapcsolatot”. /P. L. Zs.: Hogy látják és láttatják a kisebbségeket? = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./2006. november 7.
Temesváron a múlt hét végén arról tanácskoztak román, magyar, szerb értelmiségiek, hogy létezik-e, fenntartható-e még a Bánság legfőbb értéke: a működő többnemzetiségű közösség? Felmérések igazolják, hogy létezik ez a közösség. A szociológusok által megkérdezett román értelmiségiek többsége azt vallja, hogy közelebb áll hozzá a bánsági német, szerb, magyar, zsidó, bolgár, mint az oltyán, a havasalföldi vagy a moldvai román. A gondok azonban nyomasztóak. A kisebb létszámú nemzeti közösségek évente rendre nem költik el a nekik szánt kulturális támogatást. Egyre több kisebbségi szakembernek románra kell fordítania a szót, mihelyt a szakmájáról beszél, mert az anyanyelve már hiányos. Az anyanyelv funkciói a családi életre szűkültek, vagy már ott sem kapnak teret. A vegyes házasságokban rendszerint eltűnik a kisebbségi elem. És szemlátomást apad a kisebbségi közösségek lélekszáma. A kollokviumot a Diaszpóra Alapítvány rendezte. A bánságiak példát vehetnek a nagyszebeniekről, ahol a németség újra elnyerte az egész lakosság bizalmát, és az egész város, az egész megye javára fordíthatja kvalitásait. Szebenben a német líceum tanulóinak túlnyomó többsége román. Ez különben a temesvári német líceumra is egyre inkább jellemző. Kezdenek már érdeklődni a magyar nyelv iránt is. /Zsehránszky István: Nyelvi zsákutca. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./2006. november 13.
Az erdélyi magyar politikai erők körvonalazódó összefogása kulcsfontosságú a Székelyföld autonómiájának megvalósítása szempontjából – állapította meg Gál Kinga fideszes európai képviselő, a néppárti frakció kisebbségi és emberi jogi kérdésekkel foglalkozó tagja. A látogatást Becsey Zsolt magyar EP-képviselő szervezte bánsági, dél-alföldi, és vajdasági újságírók egy csoportja számára, akik így első kézből szerezhettek információkat az európai intézmények működéséről, a brüsszeli magyar képviseletek munkájáról, a magyar EP-képviselők, illetve az RMDSZ-megfigyelők tevékenységéről. Gál Kinga kifejtette: Amikor még csak nem is konkrétan az autonómiáról, hanem kisebbségi kérdésekről beszélek, akkor már olyan hihetetlen ellenlobbi indul meg az itt levő romániai megfigyelők részéről, amit eddig nem ismertek az Európai Parlamentben! /Pataki Zoltán: Gál Kinga: az autonómia kulcsa az erdélyi magyar erők összefogása. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2006. november 14.
A múlt évi bánsági árvíz idején tudatosult csak az emberekben, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a társadalomban az egyházi segélyszervezetek és a magánkezdeményezésre létrejött karitatív szolgálatok. A tavaly áprilisi katasztrófa során, illetve azt követően szervezett segélyakciókat foglalta könyvbe a temesvári Boér Jenő Adni, tenni segíteni /Solness Kiadó, Temesvár/ című interjúkötete. A római katolikus egyház és a Caritas, illetve a többi történelmi magyar egyház főméltóságai, képviselői szólalnak meg a könyvben, de szó esik a Máltai Segélyszolgálat, a Hilfe für Kinder szervezet, a Reconstructio 2005 Egyesület, a Keresztény Emberbaráti Orvosi Szervezet, a Christiana tevékenységéről is. /P. L. Zs.: Az adakozás dicsérete. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./2006. december 1.
1918-ban az erdélyi románok nemzetgyűlésre sereglettek össze Gyulafehérváron. Kimondták Magyarország románok lakta területeinek feltétel nélküli egyesítését Romániával, külön kijelentve a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánátra. Gyulafehérváron a nemzeti közösségek számára több olyan ígéretet tettek, amelyek érvényesítése közel kilencven évvel az események után sem valósult meg. Az 1918-as gyulafehérvári határozat pontjai szerint a többség „teljes nemzeti szabadságot” ígér az ebben a térségben „együttlakó népek”-nek, leszögezve, hogy: „Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által”. Gyulafehérváron kimondták, hogy egyenlő jogokat és teljes vallási autonóm szabadságot biztosítanak az összes hitfelekezet számára, továbbá korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jogot, „minden emberi gondolat szabad terjesztését”, illetve „tiszta demokratikus uralom megvalósítását minden téren”. Ezzel szemben a Romániában élő nemzeti közösségeknek rendkívül nagy erőfeszítésébe kerül érvényt szerezni a gyulafehérvári egyesülési határozatokban megfogalmazott kisebbségi jogoknak. Elég csak a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) zajló eseményekre gondolni, ahol két magyar tanársegédet csupán azért rúgtak ki az állásából, mert a gyakorlatban alkalmazni akartak egy, az egyetem szenátusa, azaz legfelsőbb vezetése által mintegy másfél évvel ezelőtt elfogadott, a többnyelvű feliratok elhelyezésére vonatkozó határozatot. A kolozsvári eseményekkel párhuzamosan zajlott Leonard Orban EU-s biztosjelöltnek, a többnyelvűségi (!) tárca várományosának a meghallgatása az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban. Arra a kérdésre, hogy a BBTE-n leszaggatták a magyar feliratokat, Orban válasza az volt: Románia jelentős eredményeket ért el a kisebbségi jogok védelme terén, hiszen a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselettel rendelkeznek, az RMDSZ a kormánykoalíció tagja, a kisebbségek használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a BBTE-n pedig biztosított az anyanyelvű oktatáshoz való jog. /Papp Annamária: Gyulafehévárról Európába. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./2006. december 9.
Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője szerint az európai parlamenti választások összefogással az RMDSZ a Romániát megillető 35-ből három, vagy akár négy képviselői helyet is megszerezhet. Fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság két jelképes személyisége, Markó Béla RMDSZ-elnök, illetve Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezessék a választási listát. Toró T. Tibor Antal Árpád képviselőtársával együtt azt javasolta, hogy a történelmi régiókban hozzanak létre választókerületeket, ami szerint Havasalföldet és Olténiát 13, Moldvát és Dobrudzsát 10, Erdélyt és a Bánságot 12 képviselői hely illetné meg, de kezdeményezésükkel az RMDSZ-ben is magukra maradtak. /P. L. Zs.: Ideális lenne három-négy hely az Európa Parlamentben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./2006. december 22.
A Tismaneanu-jelentés a kommunizmus rémtetteiről szól. A jelentés szerint az 1948-ban megalakított Securitate volt a kommunista megtorlás legfontosabb eszköze. A terror többféle módon nyilvánult meg: letartóztatások, kihallgatások, kínzások, előre meghatározott ítéletek, de nem szabad megfeledkezni az általános zsarolásról, megfélemlítésről, félretájékoztatásról, fenyegetésről stb. A politikai terror 1948 tavaszán kezdődött, több történész szerint május 14. volt a romániai “Szent Bertalan-éjszaka”, amikor széles letartóztatási hullám indult. Más oldalról pedig szovjet mintára kialakított “csendes” népirtás indult meg, 1989-ig több százezer politikai foglyot, különböző korú, nemű, vallású, nemzetiségű, foglalkozású állampolgárt gyilkoltak meg, illetve deportáltak. Romániában 1945–1989 között 240 olyan egység működött, ahol a lakosságot fogva tartották, kihallgatták, megkínozták, munkatáborba kényszerítették. A 240 egységből 44 volt börtön, 61 helyen folytak kihallgatások, száműzetések, ugyanakkor felállítottak 72 kényszermunkatábort, 63 deportálási övezetet és kényszerlakhelyet. Mindezek mellett létezett tíz pszichiátriai kórház-menhely, ahol a politikai nézeteik miatt üldözötteket tartották fogva, és találtak 93 kivégzőhelyet, tömegsírt is. Emellett a rajonokban-megyékben a Securitaténak még volt számos kihallgató helye, az egységek száma így eléri a 450-et. A kutatások jelenleg is folynak, és a térképen szereplő települések száma rendszeresen szaporodik. A feltárást nehezíti, hogy a ’60-as évektől a politikai üldözötteket rendszeresen köztörvényes bűnök miatt ítélték el, így nehéz kideríteni, hányan szenvedtek-haltak meg politikai nézeteik miatt. Akadályozza a kutatómunkát, hogy a börtönök archívumaiban szereplő űrlapok hiányosak, a foglyokat rendszeresen költöztették egyik fegyházból a másikba, és ezeket a mozgásokat nem mindig tüntették fel. Arad megyében több településen is találtak tömegsírt, voltak munkatáborok. A megyeszékhelyen volt börtön, de végeztek is ki politikai foglyokat, akiknek a tetemét közös sírba dobták. Már 1949-ben megkezdődtek a leszámolások, a Securitate hajtóvadászatot indított a Bánsági-hegyekben bujkáló antikommunista partizánok ellen. 1949. július 16-án a csoport öt tagját halálra ítéltek és kivégezték, hét személy meggyilkolásához azonban már bírósági ítélet sem kellett: a kommunistáknak: augusztus 2-án azt hazudták nekik, hogy Temesvárról Nagyenyedre szállítják őket, de Zölderdőben leszállították őket a kocsiról és agyonlőtték a hét embert. Sírjukat a mai napig nem találták meg. A rendszer módszereit jellemzi, hogy a Zölderdőben lelőttek halotti bizonyítványaiba a halál okaként tuberkulózist, szívelégtelenséget, magas vérnyomást és hasonló okokat írtak, természetesen az orvosok közreműködésével. Az ország más börtöneiből is küldtek Temesvárra elfogott ellenállókat, akiket azután a Zölderdőben kivégeztek: 1950 tavaszán Szamosújvárról vonaton szállítottak 38 politikai foglyot, de érkeztek ellenállókkal “paktáló” személyek Dobrudzsából, Nagyszebenből vagy Pitesti-ről is. Gyulafehérváron börtön volt, de létezett kivégzőhely, megtalálták a kivégzettek közös sírját. Hasonló kivégzőhelyek, közös sírok voltak még Bisztrán, Aranyosronkon, Boroskrakkón, Kismindszenten, Kismuskán és Obrázsán. Fehér megye leghírhedtebb fegyháza a nagyenyedi volt, “a romániai Gulag”, ahol politikai foglyokat nem csupán az 1964-es amnesztiáig, hanem ezt követően is őriztek, kínoztak. Nagyenyeden több ezer embert kínoztak meg vagy ítéltek csendes halálra csak azért, mert nem értett egyet a kommunista hatalommal, mert felemelték szavukat az alapvető emberi jogok védelmében. 1980-tól megszüntették az utolsó magyar nyelvű középiskolákat is, a végzősöket pedig román megyékbe helyezték. 1948. július 17-én a román állam egyoldalúan megszakított minden kapcsolatot a Vatikánnal, s ennek eredményeként tragikus helyzetbe sodorta, például, a gyulafehérvári püspökséget, amely közel 700 ezer hívével együtt kénytelen volt minden kapcsolatot megszakítani a külföldi testvér-egyházkerületekkel. 1949. június 21-én letartóztatták Márton Áron püspököt, akit két évvel később életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. A hatalom megbénította a papképzést, felszámolta a szerzetesrendeket, elkobozta az egyházi vagyont, a szerzeteseket pedig deportálta. A nagyvárosokba Ceausescu masszívan telepítette be a románokat. 1948-ban az erdélyi városok lakosainak 39,7%-a volt magyar, 1966-ban 26,8%-a, 1992-en pedig 13%-a, s miközben a magyarság fogy, a románság száma megháromszorozódott Erdélyben. 1948-ban 547 ezer román élt Erdélyben, 1966-ban 1,69 millió, ma már több mint kétmillió. /Irházi János: Kommunista terror a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./