udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
5
találat
lapozás: 1-5
Helymutató:
Páncélcseh
2001. július 28.
A hivatalos közlönyben most megjelent országos területrendezési terv meghatározott adatok alapján rangsorolja a helységeket: meghatározza a lakosság számarányát, oktatási rendszert, gazdasági fejlettséget, a munkaerő szakképesítését, az ellátottság milyenségét és típusát, megközelíthetőséget. A kormány támogatni fogja azokat a helységeket, ahol az elmúlt 30 évben jelentősen csökkent a lakosság száma. Kolozs megye több szempontból is kiemelkedik az ország többi megyéihez, helységeihez viszonyítva: 30 településével a 6. helyen áll azok között a megyék között, ahol 1966-1998 között 30-50%-kal csökkent a lakosság száma, és országos viszonylatban itt található a legtöbb település (18), ahol a lakosságcsökkenés még az 50%-ot is meghaladta az említett időszakban. A 30-50%-os lakosságcsökkenés a Kolozs megyei községeknek 40,5%-át érintette, az ennél nagyobb csökkenés pedig 24,3%-át. Boros János alpolgármester elmondta, hogy miután 1990 után megszűntek az úgynevezett zárt városok, főleg az erdélyi városokban volt érezhető egy enyhe lakosságnövekedés. Meglepő, hogy feltűnnek olyan életképes községek is a lakosságcsökkenés miatt nyilvántartott helységek között, ahol vállalkozások is beindultak, mint például Várfalva és Magyarszovát. /Újvári Ildikó: Kolozs megyei helységek vezető helyen az elnéptelenedésben. Elkészült az ország területrendezési terve. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./A következő Kolozs megyei településeken csökkent 30-50%-kal a lakosság aránya: Kisesküllő, Járabánya, Magyarkályán, Kiskalota, Pusztakamarás, Magyarkapus, Katona, Mezőcsán, Kolozs, Doboka, Erdőfelek, Ördöngösfüzes, Magyarfráta, Magyargorbó, Kőrösfő, Oláhzsuk, Reketó, Magyargyerőmonostor, Szamosújvárnémeti, Mócs, Várfalva, Székelyjó, Kalotaszentkirály, Szépkenyerűszentmárton, Magyarszentpál, Magyarszovát, Tordatúr, Cege, Járavize. A lakosságcsökkenés meghaladta az 50%-ot: Ajtony, Kecsed, Jósikafalva, Alparét, Kolozsborsa, Buza, Kajántó, Csürülye, Magyarszarvaskend, Gyeke, Meregyó, Magyarpalatka, Páncélcseh, Magyarpeterd, Palackos, Récekeresztúr, Révkolostor, Borsaújfalu. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./2002. október 2.
Kolozs megye közoktatási intézményeinek alig 57 százaléka rendelkezik jelen pillanatban azzal az egészségügyi engedéllyel, amely nélkül - legalábbis az érvényben levő törvények értelmében - nem nyithatja meg kapuit ősszel egyetlen iskola sem. A városi tanintézményeknek csak 10 százaléka jár jelenleg e téren tilosban. A falvakban viszont valódi nyomort jeleznek a mutatók. Nádasberenden rozoga a plafon, nincs fény az osztályteremben, és működésképtelenek a kályhák. Nádasszentmihályon vakoskodnak az iskolában a gyermekek - hasonló a helyzet Melegföldváron és Havasnagyfaluban is. Egészségtelen (fertőzött) az ivóvíz a récekeresztúri, páncélcsehi, magyarpalatkai, tótfalusi, nádasberendi, nádasszentmihályi, havasnagyfalusi, katonai, bányabükki iskolákban, illetve ezek fiókintézményeiben is. /Szabó Csaba: Neves tanintézmények egészségügyi engedély nélkül Jobbak az idén az iskolai "nyomormutatók". = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./1997. november 4.
Okt. 20-26-a között új értékvédő program indult a Transylvania Trust Alapítvány és a budapesti Műszaki Egyetem közös szervezésében, melynek célja a magyar szórványközösségek feltérképezése és részletes dokumentálása. A Budapesten és Kolozsváron tanuló építészhallgatók felügyelete alatt hat Szamos menti falu, Magyarderzse, Páncélcseh, Csomafája, Bádok, Ormány és Magyarköblös református templomait látogatják meg. Tervezik az erdélyi magyar szórványközösségek leginkább veszélyeztetett műemlékeinek pontos felmérését. 1996 februárjában alakult meg Erdélyben a Transsylvania Trust Alapítvány, amely jelenleg négy szakosztályban fejti ki tevékenységét: egyházi építészeti örökség szakosztály, népi építészeti szakosztály, várak, kastélyok, udvarházak szakosztály és tudományos kutatás, oktatás, népművelés szakosztály. A szervezet szoros kapcsolatot tart fenn az angliai The National Trust nevű szervezettel. /Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./2002. április 21.
Páncélcsehen közel 800 lélek lakik, közülük 11 magyar. A 80 éves páncélcsehi Kovrig Lajos szerint pár év múlva már csak múlt időben fogják emlegetni a páncélcsehi magyarságot. Móricz Erdély-trilógiája mellett, Nyírő József A zsibói bölény című könyve is jelentős helytörténeti adalékkal szolgál Páncélcseh környékéről. Páncélcsehen a magyarok többnyire iparosok voltak, ezért a Kolozsvárra betelepedettek 90%-a gyökeret is eresztett az új környezetben. A református templom tetejét három hete lefújta a szél. A faluba havonta egyszer jár a lelkész. A falu utolsó lelkésze, Papp Árpád a hetvenes években tartotta az utolsó istentiszteletet. Az ötvenes években még a falu tíz százaléka magyar volt, mintegy 140?150-en voltak. Páncélcsehen utoljára 1944-ben történtek atrocitások, amikor a románok bevonuláskor négy magyart végeztek ki. - Magyarderzsén 13 tanárral működött régen az iskola, most az is jó, ha összevissza tíz gyermek jár az elemibe. /Borbély Tamás: Páncélcseh magyar maradékai. Templomtető a szél útján. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./2004. június 4.
Sólyomkőn valamikor több magyar család élt, de átköltöztek Magyarfodorházára. Fodorházán már túlnyomó többségben románok élnek, 84 lelket számlál a református közösség, ahol Lukács Endre református lelkész négy év alatt négy gyermeket keresztelt, ebből kettő a sajátja. Páncélcsehen már-már azon gondolkodnak: ki harangoz majd az utolsó magyarnak, ha lesz akkor még egyáltalán harang az omladozó templomtoronyban. A magyarfodorházi lelkész szolgál Kisesküllőn, ahol 24 református él, Ördögkeresztúron, ahol még 75-en vannak, a roskadozó templomú Magyarderzsén, az egyetlen magyar családot számontartó Sólyomkőn, és a hat reformátust őrző Páncélcsehen. Fodorházán tavaly szűnt meg az összevont román osztály, évtizedekkel ezelőtt a magyar tagozat. Kolozsvár közelsége – mintegy harminc kilométer – hatalmas elszívó hatást gyakorolt a helybeliekre. A közeli Babucon is volt református templom, Borsaújfaluban már csak református magyar temető van. Magyarderzsén ma már csupán négy magyar él. A református templom összeomlott. Tizenhárom kilométer Páncélcseh. Hatan vannak még reformátusok /1944-ben 206-an voltak/, a templomban a szószék omladozik. A szószék koronája, amit 1791-ben Umling Lőrinc készített, már csak egy törmelékhalom a templom kövén. A falakon freskómaradványok, feltételezett Szent László képek utalnak a templom korára, legnagyobb valószínűség szerint az 1100–1200-as években épült. A templomtorony fedetlen, éve már, hogy nagy szél leszedte a fedelet. /Kerekes Edit: Elnémul az esőáztatta harang. Romtemplomok Páncélcsehtől Magyarderzséig. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./
lapozás: 1-5