udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
100
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-100
Helymutató:
Parajd
1990. november 2.
Parajdon okt. 21-én az általános iskola felvette Áprily Lajos nevét. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./1991. október 19.
Parajdon okt. 19-én ünnepélyesen felavatták az Áprily Lajos emlékházat, ahol az Áprily-hagyaték otthont talál. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22, Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./1992. augusztus 19.
Boros Zoltán, a tévé magyar adásának vezetője kifejtette, hogy szükség lenne a magyar nyelvű elektronikus média összefogására. A bukaresti televízió épületében 1990. jan. 8-án ismét sugározni kezdett a régi műsoridőben a magyar nyelvű adás. Több olyan városban is indult adás, ahol azelőtt nem is volt, így született meg a magyarul is sugárzó adás Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Temesváron, Brassóban, Aradon, ezek helyi adások voltak, valamint Kolozsváron a területi tévéadás. A marosvásárhelyi műsort hamarosan leállították, de a többi megmaradt. Ezekhez később csatlakozott a Háromszéki Televízió Alapítvány /Sepsiszentgyörgy/, majd Székelyudvarhely, legutóbb Gyergyószentmiklós kábeltévés adása. Megszületett az audiovizuális törvény tartalmi megszorítások tömkelegével, amely a jelenlegi hatalmat konzerválni hivatott jellege mellett szabályozta a fekvenciaelosztást is. Boros Zoltán két éve munkálkodik a Magyar Televízió és a Román Televízió közötti együttműködésen. Már 1990 májusában javasolta Hankiss Elemérnek, az MTV elnökének, hogy az MTV és a környező országok magyar tévéadásainak alkotócsoportjai között jöjjön létre állandó kapcsolat. Boros a műsorcserét sürgette, továbbá azt, hogy legyen állandó műsoridő az MTV-ben a külföldi magyar tévéműsorok sugárzására. Ugyanezt a javaslatát megismételte egy év múlva, 1991-ben, majd 1992 júniusában. Attól fél, hogy hiába. - Egy összefüggő magyar nyelvű elektronikus médiahálózatnak nincs legyőzhetetlen akadálya. - Néhány nappal ezelőtt parajdi kezdeményezésre kerékpáros staféta indult Budapestre, hogy felhívja a III. Magyar Világkongresszusát arra: a romániai magyarok szeretnék látni a műholdas magyar adást. - A Média MRG Alapítvány céljai között egy országos nemzetiségi tévéstúdió létrehozása szerepel. Az Intermédia Kft. többek között kereskedelmi Urh rádióadók beindításán fáradozik. - A jövő magyar műholdas adása nem szorítkozhat csak Budapestről sugárzott műsorra. Az adásban jelen kell lennie a kárpátaljai, erdélyi, bánsági, bihari, szatmári, csángó, délvidéki, felvidéki, őrségi magyarságnak is. Kell lennie egy olyan közös gondolatnak az összmagyarság sorsa iránt, amely fölül áll minden pillanatnyi érdeken. /Boros Zoltán: Néhány gondolat egy összefüggő magyar nyelvű elektronikus médiáért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./1993. július 25.
Júl. 18-25-e között került sor Korondon a Firtos Művelődési Egylet, a Hazanéző című helyi folyóirat és más szponzorok jóvoltából a lassan hagyományossá váló irodalmi táborozás, melyen a magyar irodalmi tantárgyverseny 19 díjazottja mellett 15 diák a szórványból és heten Magyarországról vettek részt. A szervezők - köztük Ambrus Lajos, a Hazanéző főszerkesztője és Burus Lajos tanfelügyelő - gondoskodtak a változatos programról. A magyarországi Dinnyés József műsora mellett Dávid Gyula irodalomtörténész és Gábor Dezső tanár /Fehéregyháza/ tartottak előadást. A diákok megtekintették Józsa János keramikus műhelyét, jelen lehettek a Hazanéző-esten, amikor a folyóirat munkatársai összegyűltek, itt volt dr. Ferenczi István régész, Majla Sándor, Bölöni Domokos és a parajdi Deák-Sárosi László fiatal költő is. /(b. d.): Irodalmi tábor Korondon. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 29./1993. szeptember 7.
A nehéz gazdasági helyzet ellenére sorra tatarozzák a templomokat, írta Herédi Gusztáv. A legnagyobb építkezések Illyefalván vannak. A vártemplomot tatarozták, a sarokbástyáiban szállodát rendeztek be, egy új épületegyüttesben tanácsterem, étkezde és kávézó is van. Új templom, imaház, paplak és harangláb épül Temesváron és Kőrösfőn, Magyarszováton, Detrehemtelepen, azután tataroznak Türében, Nagyváradon, Gyulafehérváron, Kolozsvárott. Kolozsváron a római katolikusok új templomot emeltek a Dónát-negyedben, rendbehozták a Szent Mihály templom plébániaépületét, a városban több protestáns templom épül. Parajdon óvoda épül /luxemburgi segítséggel/, renoválták Kolozsváron a Báthory, Brassai és Apáczai Csere középiskolákat, Nagyenyeden a Bethlen Kollégiumot. Gazdasági hasznú, magyar összefogású építkezésről nem tud beszámolni a cikkíró. /Herédi Gusztáv, Kolozsvár: : Építkező Erdély. = Magyar Nemzet, szept. 7./1996. január 13.
Honfoglalásunk 1100. évfordulóját minden eddiginél nagyobb kórustalálkozóval köszöntjük - tájékoztatott a Seprődi János Kórusszövetség elnöke, Nagy Ferenc és művészeti alelnöke Ferencz Csaba. A Kárpát-medence magyarságának képviseletében több mint 80 együttes vesz részt a rendezvényeken. A megnyitó jún. 18-án lesz Marosvásárhelyen, a Közművelődési Palotában, jún. 19-én Mezőbándon a zsoltáréneklő csoportok, egyházi kórusok és népdalkörök, jún. 20-án Parajdon a sóbányában a gyermekkarok, Vadad faluban a népi zenekarok, jún. 21-én Kibéden a férfikarok, Makfalván a női karok, jún. 22-én Szovátán a vegyes karok, 23-án, ugyancsak Szovátán a kórusok lépnek fel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 13-14./1996. július 12.
A római katolikus egyház Caritas szeretetszolgálata az egész világot átfogja, az igehirdetés és a szentség-kiszolgáltatás mellett ezt tekinti harmadik hivatásának. 1995 májusától a romániai Caritas hivatalosan is tagja a nemzetközi szervezetnek. Az eltelt egy esztendő tapasztalatairól beszélt Szász János, a gyulafehérvári főegyházmegye Caritas szolgálatának igazgatója. A szeretetszolgálat nem korlátozódik az adományok gyűjtésére és szétosztására, ezt mutatják legújabb eredményeik és terveik. Idén szeptemberben nyitja meg kapuit a Csíksomlyói Tanulmányi Központ, amely 120 árva gyermeknek nyújt szállást és képzést. Ugyancsak szeptemberben avatják Gyergyószentmiklóson a 140 személyes Szent Erzsébet Öregotthont, ezzel egyidőben kezdi meg működését Csíkzsögödön az üdültető központ, árva gyermekek részére. Parajdon az óvodás asztmás gyermekek szanatóriuma épül, a sóbánya terápiás lehetőségeit fogják gyümölcsöztetni. Nagyobb igényű vállalkozás Székelyudvarhelyen a Szent Lukács Egészségügyi Központ orvosi rendelőkkel és gyógyszerlerakattal, mely majd ellátja a Caritas többi városi szervezetét, közben készül Kézdiszentléleken az öregek otthona. A Caritas minden plébánián kialakítja a kis közösséget, amely segít a szeretetszolgálatban. A külföldi források fokozatos kiapadásával a Caritas igyekszik a maga lábán megállni, ebből a célból saját gazdasági egységeket hoz létre. A Caritas tevékenységét ismertető Barabás István Gyergyószentmiklóson nézett körül. A városban Hajdó István főesperes bemutatta a plébánia készülő művelődési központját /előadóterem színpaddal, étkezde, könyvtár, stb./ A központ egyik elkészült szárnyában működik a Caritas mezőgazdasági részlege, Barth Ottó vezetésével. Az előzmény az Agro-Caritas Transsylvania Alapítvány, amelyet Bálint Lajos érsek alapított 1993-ban. Az alapítvány egyesült a Caritas szeretetszolgálattal. Barth Ottó elmondta: "Egyházunk felismerte a gazdák nehéz és válságos helyzetét", az 1989 után visszajuttatott földön nem boldogultak gépek nélkül. Gépköröket szerveztek, a gazdákat német nyelvtanfolyamon vettek részt, majd Svájcban, Németországba mentek négy hónapos, fél éves gyakorlatra. Hazatérésük után mintagazdaságot létesítettek. Német segélyszervezetek eddig 1200 gépet juttattak el Gyergyószentmiklósra, köztük 18 kombájnt, hat traktort. Szeretnének hitelszövetkezetet létrehozni a falusi gazdák számára. /A Hét (Bukarest), júl. 12./1998. március 13.
A múlt hét végén, szombaton, márc. 7-én ülésezett az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének Elnöksége. Az ülésen elemezték az RMDSZ Hargita megyéből kinevezett kormányzati tisztségviselőinek munkáját, és megállapították, hogy fokozottabb mértékben segíteni kell az Erdészet és Só Egyedárúságokban kifejtett tevékenységet. A jelenlévők meghallgatták Verestóy Attila, a széki szervezet elnöke amerikai útjáról szóló beszámolóját, továbbá két tájékoztatót az RMDSZ Markó Béla szövetségi elnök vezette küldöttségének részvételéről a Magyarország - 2000 konferencián, illetve szövetségünk képviselőinek részvételéről a bajai gazdasági találkozón. Tájékoztatás hangzott el ugyanakkor az RMDSZ-vezetés cotroceni-i megbeszéléseiről Emil Constantinescu államfővel. A testület ezt követően tájékoztatókat hallgatott meg a március 15-i ünnepségek előkészületeiről, és kijelölte a székelyudvarhelyi, székelykeresztúri, szentegyházi, parajdi, agyagfalvi és székelyszentmihályi megemlékezéseken részt vevő elnökségi tagokat. - A benyújtott pályázatok elbírálása alapján az Elnökség hathónapos próbaidőre kinevezte Benedek Árpád Csaba távközlési mérnököt a területi szervezet ügyvezető elnökévé. - A széki elnökség elemezte a Király Károly által a Romániai Magyar Szó 1998. február 27-i számában "Politikai koncepciós perek RMDSZ-rábólintással" címmel közölt írást. A testület az RMDSZ-t, a szervezet választott vezetőit ért vádakat, rágalmakat rosszindulatúaknak és megalapozatlanoknak ítélte meg és határozottan elutasította. A széki elnökség tudomásul vette Hargita megye prefektusának Bardóczy Csaba megyei tanácsosi mandátumának felfüggesztésére vonatkozó döntését. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 13., 1226. sz./1999. július 1.
Jún. 27-én Székelykeresztúron rendezték meg a XVIII. Fúvószenekari Fesztivált, amelyen részt vett a magyarországi testvérváros, Dunakeszi fúvószenekara is. Kádár Levente, Szentegyháza fúvószenekarának szervezője elmondta, hogy a zenekar 16 alkalommal vett részt keresztúri fúvóstalálkozón. Gergely János zenetanár, az agyagfalvi gyermek-fúvószenekar vezetője arról tájékoztatott, hogy az együttes két és fél éve tevékenykedik 35 taggal, melyből 33 van jelen. A héjasfalvi gyermek-fúvószenekar karnagya, Szali Mózes elmondta: egy éve, hogy zenélnek a gyermekek. A Hargita megyei karnagyok legidősebbje, a hetvenéves Szász János 45 tagú fúvószenekarral jött Parajdról. Pálffy Tibor, az almási fúvószenekar karnagya elmondta, hogy a zenekar 1984-ben alakult újra. A barátosi 25 tagú fúvószenekar népdalfeldolgozásokat, indulókat és keringőket játszik - tájékoztatott Kelemen Szilárd karnagy. A gyergyóújfalusi zenekar 14 tagú, a kápolnásfalusi zenekar 26 tagú, az uzoni 20, a helyi fúvószenekar pedig 30 tagú. /László Miklós: Fúvószenekari Fesztivál Keresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./1999. augusztus 25.
A Határon nevű projekt a szegedi József Attila Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének együttműködésén alapszik. Az irodalomtörténet Interaktív Elmélete nevű program 1996-2001 között fut. Ennek keretében Romániában előadás- és szeminárium sorozatok folynak, Szegeden a kolozsvári hallgatók továbbképzése történik, a nyári irodalmi tábort 1997-ben Parajdon, tavaly, illetve idén augusztusban a szovátai Teleki Oktatási Központban rendezték meg. Az előadások között volt például Hárs Endre: Hermeneutika és dekonstrukció. /Virginás Andrea: Határon - Szovátán? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./1999. augusztus 30.
Kibéd a falu első írásos említésének 500. évfordulója alkalmából aug. 28-29-án ünnepséget rendezett. Kibéd azért is maradhatott meg az évszázadok folyamán, mert itt nem hódított az egyke, mint a Küküllő alsó folyásán élő magyarok körében, állapította meg beszédében Székely András balavásári lelkész. Az évfordulóra két kiadvány látott napvilágot (Szellemi örökségünk, KIBÉD 1499-1999, Impress Kiadó, Marosvásárhely 1999, és Péterfy László: Kibéd és egyháza, Infopress Székelyudvarhely, 1999). Ráduly János a 125 éve született Seprődi Jánosra emlékezett, aki azért dolgozott, hogy felmutassa szülőfaluja sajátos értékeit, és hogy azokat egyetemessé emelje. A megjelentek megkoszorúzták az emlékplakettet annak az épületnek a falán, ahol egykor a Seprődi János szülőháza állt. Fellépett a parajdi fúvószenekar. Leleplezték az emlékművet, melyet úgy képeztek ki, hogy egyben alapot kínáljon egy szobornak, amely Kibéd valamelyik híres szülöttét örökíti majd kőbe vagy bronzba. A kibédi származású kolozsvári magyar főkonzul, Bitay Károly megállapíthatta, hogy Kibéd magára talált. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének nevében dr. Kelemen Atilla országgyűlési képviselő köszöntötte az ünneplőket. Az újonnan berendezett tájház udvarán állították fel azt a kopjafát, ifj. Bódi László alkotását, amelyen olvashatók Kibéd nagyjainak nevei. Aug. 29-én az istentisztelet után a sport meg a kikapcsolódás került előtérbe. /Bölöni Domokos: Kibéd értékei. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./1999. szeptember 18.
Szept. 18-án a parajdi sóbánya kápolnájában ökumenikus istentisztelet keretében felavatták Nepomuki Szent János szobrát. A szoborállítást a sóbánya vezetősége kezdeményezte, a kivitelezést támogatta a megyei és a helyi tanács is. Szekeres Lajos nyugalmazott bányász készítette el az 1,75 m magas szobrot, mely mostantól a bánya kápolnájának dísze lesz. /Szoborállítás a parajdi sóbányában. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./1999. október 11.
A különböző vidékeken rendszeressé válnak a Gyöngykoszorú-találkozók. Az őszi Gyöngykoszorút Kibéden szervezték október 9-én, ahol még mindig virágzik a népmese, a népzene, a néptánc. Népviseleti felvonulással kezdődött, Parajd, Erdőszentgyörgy, Mezőpanit, Gernyeszeg, Vajdaszentivány hagyományőrző csoportjai jöttek el. Ökumenikus istentisztelet után tartották a Gyöngykoszorú néptánctalálkozót. Először a Kibédi Seprődi János Művelődési Egylet ez évben alakult tánccsoportja lépett színpadra, utána jöttek a többi csoportok. /Lokodi Imre: Õszi Gyöngykoszorú Kibéden. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./1997. április 5.
Ápr. 4-5-én Parajdon megemlékeztek Áprily Lajos születésének 110. évfordulójáról. A költő Parajdon járt elemi iskolába. Az évforduló nov. 14-én van, magyarázta Csíki Zoltán magyartanár, az Áprily-napok lelkes szervezője, de a tavaszi vakáció alkalmasabb az ünneplésre. Az 1991-ben bejegyezett helyi Áprily Lajos Közművelődési Egyesület szervezte az ünneplést. Csíki Zoltán tartott előadást Áprily költészetéről, Kovács András Ferenc Kötő a költőről című esszéjét olvasta fel, majd bemutatták Kovács András Ferenc Halálpatak című kötetét. Szavaló és Ki mit tud? verseny is volt. Ápr. 5-én író-olvasó találkozót tartottak a Parajdról elszármazott, Sepsiszentgyörgyön élő Bene László, Ráduly János /Kibéd/ és Kovács András Ferenc részvételével. A rendezvény támogatói között volt a Határon Túli Magyarok Hivatala is. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 10./1997. május 14.
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság bányászati-kohászati szakosztálya máj. 14-én Parajdon tartotta alakuló ülését. Megválasztották a szakosztály vezetőségét, az elnök Lukács Ferenc, a dési sóbánya igazgatója lett, a titkár pedig Ambrus Zoltán, a parajdi sóbánya főmérnöke. A szakosztály székhelye Parajdon lesz. Aláírták az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülettel való együttműködési megállapodást, melynek elnöke, dr. Fazekas János biztosította az erdélyieket, hogy számítógéppel fogják segíteni őket. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 22./1997. június 29.
Jún. 29-én rendezték meg Székelykeresztúron a XVI. Fúvószenekari Találkozót. Tíz zenekar lépett fel, egy magyarországi Dunakesziről, a többi erdélyi magyar zenekar volt: Barátos, Uzon, Fehéregyháza, Parajd, Gyergyóalfalu, Szentegyháza, Kápolnásfalu, Homoródszentmárton és Székelykeresztúr fúvószenekara. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 3./1997. június folyamán
Az EMT Tájékoztató /az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Tájékoztatója/ júniusi /1997/6-os/ számában bemutatkozott az EMT máj. 17-én megválasztott új elnöke, Bíró Károly Ágoston. 1941. máj. 29-én született Szentegyházán, Temesváron végezte el a műegyetemet, majd Kolozsváron lett tanársegéd, 1981-től egyetemi docens, 1990-től egyetemi professzor, 1992 óta a Villamos Gépek Tanszékének vezetője, 1993-tól pedig doktorátus-vezető. A kolozsvári professzor megalakulásától tagja az EMT-nek. Az EMT-ben javasolta adatbázis létrehozását a hazai magyar műszaki és természettudományi szakemberek névjegyzékével, a magyar nyelvű szakmai továbbképzés megszervezését és az információs hálózat létrehozását. - Az EMT Tájékoztató több rendezvényről beszámolt: a/ Székelyudvarhelyen ápr. 25-én tartották meg több mint 170 belföldi és külföldi részvételével az V. Faipari Szaktalálkozót, melyet Dobay Tibor szakosztályi elnök nyitott meg. A találkozóra megjelent a Fabula szaklap folytatásaként az Intarzia szaklap. b/ Sepsiszentgyörgyön idén is megtartották az EMT napokat, máj. 8-11-e között. c/ Máj. 14-én Parajdon megalakult az EMT Bányászati és Kohászati Szakosztálya, szakosztályi elnöknek Lukács Ferencet /Dés/, a sóbánya főmérnökét választották meg. d/ Az EMT Gépészeti Szakosztálya máj. 23-25-én Kolozsváron tartotta az ötödik Országos Gépészeti Találkozót, melyre magyarországi szakemberek is eljöttek, számolt be a történtekről dr. Csibi Vencel, a Gépészeti Szakosztály elnöke. /EMT Tájékoztató (Kolozsvár), 1997/6./2000. január 4.
A múlt hónapban megnyílt Székelyudvarhelyen Tóth Ferenc /sz. Parajd, 1954. jan. 16./ szovátai festőművész tizedik egyéni tárlata. Tóth Ferenc Korondon tanít rajzot és művészettörténetet. Magyarországon három kiállítása volt. Festészeti stílusa az analitikus kubizmus. / Budapesten az Országgyűlés ünnepi hangulatban nyitotta meg a 2000. évet. Viharos országgyűlési viták után törvény született az ünnepi esztendő állami programjairól. Ez a törvény mondja ki a Szent Korona áthozatalát a Nemzeti Múzeumból az Országházba. Megdöbbentő volt, hogy az ellenzéki pártok milyen elutasítással fogadták a korona áthozatalát, illetve a millenniumi ünneplés gondolatát. Az MSZP és az SZDSZ mindent elkövetett a magyar polgári kormánykoalíció terveinek meghiúsításáért, a baloldal tiltakozása azonban nem ért célt. Szent István királyunk koronázási jelvényeinek a magyar parlament épületébe helyezése több, mint gesztus értékű, állapította meg Makkay József. - A millenniumi év ünnepségsorozata, a lassú, de biztos nyitás a keresztény Magyarország eszméi felé azt bizonyítják: ez a kis ország ismét magára talált. Magyarország példát mutathat abból, miként lehet tagja a fejlett Nyugatnak úgy, hogy közben megőrzi nemzeti identitását, és büszke lehet múltjára. Az új kormányzat - ahogyan azt egyik jeles erdélyi püspökünk megjegyezte - végre nemzetbarát politikát folytat. Elődjeinél jobban törődik a határon túli magyarsággal, és velünk együtt próbál megoldást keresni a közös integráció rázós kérdéseire. - A magyar szellem már kiszabadult a palackból, és röpke egy évtized alatt bizonyított is. Visszazárni többé már nem lehet! Ahogyan a magyar miniszterelnök fogalmazott, az ezeréves múlt csak nagy nemzeteknek adatott meg, miközben a kicsik gyakorta eltűntek, felszívódtak, beleolvadtak másokba. Hogy a megmaradás miként sikerült a magyarnak? Nos, ezt érdemes ünnepelni, erre kell emlékezni. Bárhol is éljen a világon a magyar, tudnia kell: neki nincs szégyellnivalója, hiszen mint nemzeti imánk is mondja, megszenvedte e nép már a múltat s jövendőt. /Makkay József: Méltó helyén a korona. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./2000. november 10.
Nov. 11-14. között az RMDSZ vezetői székelyföldi kampánykörutat tesznek meg. Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje, Borbély László ügyvezető alelnök, valamint a Szövetség székelyföldi képviselő-, illetve szenátorjelöltjei nov. 11-én elsőként Parajdra látogatnak, a következő állomások: Korond, Farkaslakán /ahol megkoszorúzzák a Tamási Áron emlékművet/, Máréfalva, Székelyudvarhely, Bögöz, Barót, Nagyajta, Bölön, végül Sepsiszentgyörgy. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 10. - 1847. sz./2000. február 22.
Tárgyalások folynak a hamarosan meginduló Marosvásárhely-Budapest repülőjárat ügyében. Tervezik a nemzetközi státust nyert repülőtér mellett szabadkereskedelmi övezetet létesítését. Petru Stefan Runcan repülőtéri igazgató elmondta, hogy a szükséges fejlesztéseket Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megye anyagilag is támogatja. A kifutópályát 3350 méterrel kell bővíteni, az említett szabadkereskedelmi övezet kiépítése szintén rengeteg pénzbe kerül. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az itteni vidrátszegi repülőtér az egyetlen a régióban, amely korlátlanul fejleszthető, ellentétben a nagyszebenivel és a kolozsvárival, ahol a domborzati viszonyok ezt nem teszik lehetővé. A tervek szerint márciusban induló járatot a Romair magántársaság működteti, az utasszervezést a parajdi székhelyű Transtour fogja lebonyolítani. /Marosvásárhely-Budapest repülőjárat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 22./2000. március 20.
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) március 17-19. között immár második alkalommal szervezte meg a Bányász-Kohász-Földtan Konferenciát. A Kolozsváron tartott rendezvényen többek között részt vett közel száz egyetemi tanár és kutató az Eötvös Loránd Tudományegyetemről (ELTE), a veszprémi, soproni, miskolci, illetve szegedi egyetemről, negyven GEKKO-s (Geológus Egyetemisták Kolozsvári Kutató Osztálya), illetve huszonöt ELTE-s egyetemi hallgató, jelen voltak a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Román Földtani Intézet, a parajdi sóbánya, a bakonyi bauxitbánya, a Petrozsényi Bányászati Főiskola, a brassói Transilvania Egyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) geológia tanszékének, valamint a MOL Rt. képviselői. A plenáris előadásokat követően a bányász, a kohász, a földtan, a gazdaság- és környezetföldtan, a szerkezeti földtan-rétegtan szakosztály szekcióülést tartott. A konferencia másodnapján a résztvevők torockói tanulmányi kiránduláson vettek részt. Wanek Ferenc, az EMT bányász-kohász-földtan szakosztályának egyik vezetője elmondta: örvendetes, hogy az egyetemi hallgatók ily nagy számban voltak jelen a rendezvényen. /Kiss Olivér: Sikeres EMT-rendezvény. Bányász-Kohász-Földtan Konferenciát tartottak Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./2000. március 28.
A műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései címmel március 19-25 között kilencedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi tudományos ülésszakot Tusnádfürdőn. A rendezvény főszervezői a Transsylvania Trust Alapítvány, az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete és a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság. A tanácskozásra 15 ország képviselői jöttek el. A nemzetközi tudományos ülésszak elnökhelyettese, Benczédi Sándor elmondta, hogy idén kényesebb kérdéskört választottak. Azt vizsgálták, hogy mit jelent a társadalom számára az épített örökség, a műemlékállomány, melyet meg kell menteni. Szemléletváltásra van szükség, a közösségeknek kell megvédeniük az örökséget. A civil szervezeteknek nagy szerepük van a műemlékvédelemben. Az ülésszak résztvevői Csíkszereda, Csíksomlyó, Udvarhely, Parajd, Szováta, Marosvásárhely, Torda, Kolozsvár útvonalon szakmai kirándulást tettek. /Műemlékvédelemről Tusnádfürdőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 28./2000. június 8.
Öt Hargita megyei civil szervezet környezetvédelmi pályázatára ítélt támogatást a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány, a Partnerség a környezetért elnevezésű program romániai adminisztrátora. A German Marshall Fund of US, a Charles Stuart Mott Foundation és a Rockefeller Brothers Fund közös támogatásával működő program négy közép-európai országban már tíz éve, Romániában tavaly óta működik. A jún. 7-én tartott eredményhirdetésen összesen 70 ezer dollárt, mintegy 1,4 milliárd lejt ítéltek meg. Hargita megyéből a csíkszeredai Biotop Alapítvány az erdők kiirtásának megelőzéséért nyújtott be programtervezetet, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület a Mohos tőzegláp megmentésére, a Hegyalja Kistérségi Társulás (Zetelaka) a Küküllő felső folyásánál található patakokat szeretné megtisztítani, a gyergyószentmiklósi Naturland Alapítvány és a parajdi Halit Öko Klub már elkezdett programjaik folytatásához kapott támogatást. /Rédai Attila: Civil szervezetek a környezetért. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 8./2000. június 20.
A két választási forduló után Hargita megye 59 polgármesteri székéből 34-et szerzett meg az RMDSZ, 17-et független jelöltek. A Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) 3, a Demokrata Párt (PD) 2, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szövetség Romániáért (APR) 1-1 polgármesteri mandátumot szerzett. Független jelölt nyert az RMDSZ jelöltjével szemben Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Borszéken, Balánbányán, Gyimesközéplokon, Homoródalmáson, Csíkszentsimonban, Tusnád községben és Parajdon. Az RMDSZ jelöltje nyert függetlennel szemben Gyergyószentmiklóson, Gyergyószárhegyen és Csíkszentmihályon. Gyergyóremetén egyedül indult az RMDSZ jelöltje, Zetelakán pedig két független jelölt közül választottak. Csíkszeredában a részvételi arány 27 százalék körüli volt, azonban dr. Csedő Csaba István tisztségben lévő polgármester a leadott érvényes szavazatok 87 százalékát kapta meg, míg ellenfele, az RMDSZ színeiben induló Bíró Albin tisztségben lévő alpolgármester 13 százalékot szerzett. Székelyudvarhelyen szintén a tisztségben lévő polgármester nyert újabb mandátumot, Szász Jenő 10 813 szavazatot, míg ellenjelöltje, az RMDSZ színeiben induló Antal István 9012 szavazatot kapott. A részvételi arány Székelyudvarhelyen kétharmados volt. Gyergyószentmiklóson az RMDSZ színeiben induló Páll Árpád tisztségben lévő polgármestert választották újra. /Vasárnap a függetlenek fordulója volt. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 20./2000. június 26.
Jún. 25-én rendezték meg Székelykeresztúron a 19. fúvósfesztivált. Több mint 35 fokos kánikulában délben került sor a főtéren a díszparádéra, ahol Barátos, Uzon, Parajd, Szentegyháza, Homoródalmás, Lövéte, Újfalu, Agyagfalva, Magyarországról Dunakeszi és Székelykeresztúr fúvósai vonultak fel. A felvonulás színvonalát emelte három mazsorettegyüttes a keresztúri, az uzoni és a szentegyházi. A felvonulás után a Székelykeresztúr melletti sóskúti szabadtéri színpadon léptek fel az együttesek. /Nagy P. Zoltán: Keresztúri fúvósfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 26./2000. augusztus 28.
Immár 22. alkalommal megrendezték a hírneves Parajdi Fúvóstalálkozót. Néhány zenekar (a homoródalmásiak, a csíkmadéfalviak, a Kovászna megyei barátosiak és uzoniak) pénzszűke miatt nem tudott eljönni. /Parajdi Fúvóstalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 28./2000. szeptember 12.
Homoródalmáson szept. 9-én millenniumi falutalálkozót, 10-én fúvóstalálkozót tartottak. Az első napon a Pálffy Tibor vezette almási fúvószenekar teherautón ülve muzsikált végig a falun, a székely ruhába öltözött sokaság pedig gyűlni kezdett a falu alsó végén, ahol dr. Szabó Árpád unitárius püspököt fogadták. A püspök és kísérete székely ruhás lovasok vezetésével vonult a falu központjában álló unitárius templomhoz, az ünnepi istentiszteletre. A testvértelepülés, a magyarországi Kőrösszakáll képviselői az almásiaknak adományozott címeres magyar zászlót nyújtották át Horváth Attila egyházgondnoknak. A helyi Dávid Ferenc Egylet tagjainak műsora után a templomkertben kopjafát avattak a kereszténység 2000., a magyar államiság 1000. évfordulója tiszteletére. Szabó Gyula író, a falu szülötte Almáson eltöltött éveire emlékezett. Kiállítás nyílt helybeli népművészek alkotásaiból. Másnap a fúvóstalálkozó meghívottjai: a székelykeresztúri, agyagfalvi, parajdi, szentegyházi, kápolnásfalusi, lövétei, oklándi és az almási zenekarok vonultak végig a főutcán, majd megkezdődött a műsor. A zenekarok közösen játszották el a székely himnuszt, utána mindenik együttes saját műsorát mutatta be. /Kovács Attila: Falustársak és fúvószenekarok találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 12./2000. szeptember 14.
Monostory László, Marcali város főtanácsosának vezetésével magyarországi küldöttség látogatott Maroshévízre. Nyolc marcali térségi polgármester is helyett kapott a küldöttségben - ők testvértelepülési kapcsolatok kiépítése céljából érkeztek Erdélybe. Marcaliból második világháborús frontharcosok is érkeztek Maroshévízre, akik találkoztak maroshévízi világháborús veteránokkal. A vendégek találkoztak Maroshévíz polgármesterével, helyi RMDSZ-vezetőkkel, majd ellátogattak Borszékre, Ditróba, Szárhegyre, Remetére, a Gyilkos-tóhoz és Parajdra. /(Czirják Károly): Testvértelepüléseket kerestek. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./2001. január 4.
Dec. 28-án nyílt meg Moldován Gyula székelyudvarhelyi képzőművész 17. egyéni kiállítása. A képeken parajdi tájak elevenedtek meg. Moldován Gyulának az elmúlt esztendőben két egyéni kiállítása volt Magyarországon, valamint három közös tárlaton is részt vett (Kőteleken, Szolnokon, és Makfalván). A művésznek ebben a hónapban Budapesten lesz egyéni tárlata. /Fekete B. Zoltán: Moldován Gyula kiállítása. A csodálatos parajdi tájak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 4./2001. március 8.
A Romániai Magyar Szó a helyi lapokban tallózott. Kedd (székelyudvarhelyi ifjúsági lap, januári szám) hasábjain ezúttal Lukács Csabával, a Magyar Nemzet parajdi származású, Aranytoll-díjas újságírójával készült beszélgetést olvasható. - Pro Europa (a marosvásárhelyi Pro Europa Liga kétnyelvű hírlapja, tavaly decemberi szám) foglalkozott a hazai kisebbségekkel való bánásmód terén az utóbbi 10-11 évben bekövetkezett fejleményekkel. - Erdélyi Gyopár (az Erdélyi Kárpát-Egyesület közlönye, Kolozsvár, 2000/5-6., tavalyi utolsó szám) beszámolt az EKE tavalyi évéről- - Nagykároly és Vidéke (regionális hetilap, február 7-i és 14-i szám) bővelkednek helyi és regionális jellegű hasznos információkban. - Moldvai Magyarság (a moldvai csángók kétnyelvű lapja, kiadja a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal a Székelyföld Alapítvány anyagi támogatásával, felelős kiadó: Ferenczes István; januári szám) - a "csángó-ügy" kiváló dokumentációját képezi a kiadványnak e száma is. - Fituica (a zsibói 1-es Általános Iskola kétnyelvű diáklapja, tavaly decemberi és idén januári szám) román-magyar irodalmi, kulturális egybecsengések. - Berecki Harangszó (független közéleti lap, kiadja a berecki - Kovászna m. - Művelődési Központ, főszerkesztő: Balogh András; januári szám) Bodó Iringó a helybeli általános iskola számítógéppel való ellátásáról írt. - 2001-es évkönyvet is kiadtak. /Szonda Szabolcs: Miről írnak a lapok? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./