udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
52
találat
lapozás: 1-30 | 31-52
Helymutató:
Barcaság
2002. október 8.
Aradon a Continental Szálló konferenciaterme szűknek bizonyult annak a nagy számú érdeklődőnek a befogadására, akik Dávid Ibolya könyvének aradi bemutatójára érkeztek. Az MDF elnökének tavaly jelent meg a Miért éppen én? (Kráter Műhely Egyesület, Budapest) című kötete. A Szövétnek irodalmi szemle meghívta Dávid Ibolyát, az Országgyűlés alelnökét, exminisztert író-olvasó találkozóra. A Szabadság-szobor kiszabadítója megkülönböztetett tiszteletnek és szeretetnek örvend az aradi magyarság körében. Dr. Pálfi Sándor, a folyóirat egyik szerkesztője köszöntötte az illusztris vendéget, aki Kálmán Zsuzsa újságíróval, íróval érkezett. Dávid Ibolya erdélyi, nevezetesen barcasági gyökereiről, a Szabadság-szoborhoz fűződő gyermekkori élményeiről beszélt, pedig a kötete egészen másról, a magyar közélet ismert személyiségeiről szól. Meggyőződéssel vallotta, hogy sikerül egyszer felállítani Zala György gyönyörű alkotását, a Szabadság-szobrot. Könyvében Dávid Ibolya olyan személyiségekkel beszélgetett, mint Antall Józsefné, Boros Péter volt kormányfő, Göncz Árpád, volt köztársasági elnök, Pitti Katalin operaénekes, Kovács István (Kokó), olimpia-bajnok ökölvívó, Müller Péter író stb. /(Puskel): Dávid Ibolya beszélgetései. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./2003. április 26.
Zenetanárok és karvezetők figyelmébe ajánlható Csire József kötete /Kiskertemben, 30 népdalfeldolgozás énekkarra. Publistar, 2003./, amely a szerző vokális műveiből nyújt válogatást. A romániai magyar folklórkincsből, többek között szilágysági, szatmári, mezőségi, háromszéki, moldovai, barcasági népdalokból ihletődött harminc mű kézírásos kottáit tartalmazó kötetet hivatásos, műkedvelő és iskolai együttesek egyaránt haszonnal forgathatják. Csire József zeneszerző, muzikológus, karmester, egyetemi tanár Nagyváradon született. Főiskolai tanulmányait Kolozsváron kezdte, de Bukarestben diplomázott. A hatvanas évektől a Zeneakadémián tanít, vezényel a hangverseny- és operastúdióban, az elméleti kar tudományos titkára, 1990-től pedig dékánja. Jelenleg konzultáns professzor. Számos szaktanulmánya jelent meg kül- és belföldön. A karvezetés műhelytitkaiból címmel 1968-71 között sorozatot közölt a Művelődés című folyóiratban. Több szakkönyve jelent meg románul, továbbá Csire Gabriellával közösen írta 1978-ban a nagyközönségnek szánt Bűvös dalnok című könyvét. Zenei időmérték című publicisztikai kötetét 1996-ban jelentette meg. /Csire József népdalfeldolgozásai. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./ 2003. július 13.
Jún. 23-29. között tartották Tatrangban a szórványban élő magyar gyermekek táborozását. A harminc gyermek többsége a Barcasági-medence nyelvi és vallási szempontból szórványnak számító vidékeiről érkezett. A zernyesti és rozsnyói szülők közel 70 százaléka munkanélküli, ami miatt nem tudják táboroztatni gyermekeiket. A gyermekek nagy érdeklődéssel hallgatták a környék történetét, a Tatrang vízéhez fűződő mondákat. A kis táborlakók naponta bizonyságot tettek leleményességükről, kézügyességükről. Ábrahám Imola tanárnővel festeni tanultak, és a linó-metszetek készítését is megismerték. Örömöt jelentettek a tábor lakói számára a cserkészekkel eltöltött esték is. /Főcze Edit: Szórványban élő magyar gyermekek tábora. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 13./2003. július 22.
Sylvester Lajos Csupa csapás az élet /Háromszék Lap- és Könyvkiadó Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2000/ Az elsorvadt moldvai magyar oktatás és a csángó szétrajzások emlékkönyve alcímmel írt riportkönyve arra a háttéranyagra épül, amelyet 1996- 99 között a Voltunk mük es hatvanperces történelmi dokumentumfilmhez a Kárpátok külső lábánál, Csángóföld ön és a Kárpát-medencében a Barcaságtól Sopronig gyűjtött. Sylvester felfigyelt az elmúlt napokban a csángóföldi magyarórák tárgyában közölt, többnyire euforikus hangvételű írásokra. Az eddigi csángómentő erőfeszítések óvatosságra intenek, figyelmeztetett Sylvester.A papság agresszívebbé vált magyarellenessége, és a helyi hatóságok jelenlegi támadása is erősebb minden ellen, ami a csángók magyar identitástudatát alakíthatná vagy megtarthatná. A helyi sajtó hajmeresztő hamisítás pedig egyszerűen példátlan. A hírek szerint júl. 3-án Bákóban egy olyan megbeszélésre került sor, amelyen a csángószervezetek vezetői, Markó Béla RMDSZ-elnök és kísérői társaságában jelen volt Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt alelnöke, Radu Catalin Mardare prefektus és Gheorghi Iorga megyei főtanfelügyelő. A megbeszélésen a magyar részvevők meglepetésére elvben megállapodtak, hogy szeptembertől magyar nyelvet tanuló csoportok indulhatnak a szülők közjegyző által hitelesített kérése alapján Frumószán, Külső-Rekecsinben, Lészpeden, Magyarfaluban és Somoskán is. Ekképpen a heti néhány órányi magyaroktatás Klézsével és Pusztinával együtt hét déli csángó településre terjedne ki. Ez a magyarkönyvmáglyákhoz, a gyermekek és szülők meghurcoltatásához és megfélemlítéséhez, a papság intoleráns viselkedéséhez viszonyítva üdvözlendő lépés. A csángókérdés kapcsán viszont nem szabad megfeledkezzünk alapvetően fontos dolgokról, írta Sylvester Lajos. A moldvai csángóság ősztől összesen 140 gyermekre kiegészülő heti néhány órás anyanyelvi oktatása nem helyettesíti a teljes értékű anyanyelvű oktatást. A mostani ígéret elsősorban gesztus- és szimbólumértékű. A mostani néhány órás magyar nyelvű oktatás és képzés, az anyanyelvi nevelés az első lépés a moldvai magyarság teljes értékű anyanyelvi oktatásának megszervezése felé. A csángó fiatalok erdélyi és magyarországi oktatását fenntartó támogatásra és ennek bővítésére alapvetően szükség van. /Sylvester Lajos: Moldvai magyar oktatás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./ 2003. október 11.
A romániai magyarság 1944. évi internálásának gyökerei 1943 nyaráig nyúlnak vissza. Sztálin ugyanis így fogalmazott a Nagy-Britannia kormányához írt levelében 1943. június 7-én: ,,A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott (...), a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell." 1943. december 12-18-án a szovjet-csehszlovák szerződés, valamint a Németországgal és magyarokkal szembeni háború utáni álláspont kialakítása tárgyában Moszkvában Sztálinnal és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztossal, a későbbi szovjet külügyminiszterrel tárgyalt Eduard Benes száműzetésben levő csehszlovák elnök. Molotov kijelentette: ,,A magyarokat meg kell büntetni." (...) A Benes kezdeményezésére létrejött tárgyalások végkövetkeztetéseit 1943. december 18-án jegyzőkönyvben rögzítették a Kremlben. Úgy vélték: ,,(...) Mindkét fél elismeri, hogy Magyarország nagy felelősséggel tartozik a háborúért (...)", miközben Romániára vonatkozóan azt rögzítették a dokumentumban, hogy ,,(...) a román népet, ellentétben a rendszerrel, amely őt a háborúba bevitte, nem terheli közvetlen felelősség a háborúért". Ugyanakkor 1943-ban Románia még két hadsereggel harcolt szovjet területen a Vörös Hadsereg ellen, viszont Magyarországnak csak megszálló hadosztályai voltak szovjet területen. Ugyanezt a magyarellenes álláspontot fogalmazta meg később, 1944 őszén Romániában a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt is. Sajtójukban azt terjesztették, hogy a magyarság kollektíven bűnös, úgy kell elbánni vele, mint bűnös néppel. 1944. augusztus 23-án délután I. Mihály román király elrendelte Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását, 24-re virradó éjszaka pedig megalakult Constantin Sanatescu tábornok első kormánya. A belügyminisztérium augusztus 25-én elrendelte, hogy még aznap tartóztassák le a Német Nemzetiségi Csoport valamennyi vezetőjét, a szász és sváb lakosság ellenállásának megszervezőit, valamint a magyar kisebbség vezetőit; augusztus 27-én pedig a csendőrség főfelügyelősége újabb internálások végrehajtására adott utasítást. 1944. szeptember 12-én a szövetséges erők képviseletében a Szovjetunió, illetve Románia kormányai megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. A fegyverszüneti egyezmény aláírását követő első intézkedés az volt, hogy szeptember 15-én a csendőrség főfelügyelősége elrendelte minden magyar és német alattvaló családjával együtt történő internálását a Tg. Jiu-i táborba; a parancs azonban a zsidókra nem vonatkozott. Az észak-erdélyi magyar állampolgárságú, magyar útlevéllel rendelkező magyarokat internálták, az azonos állampolgárságú státusban levő észak-erdélyi román nemzetiségűeket nem. Amikor 1944. november 6-án a lágerek létrehozásáról szóló minisztertanácsi határozat megszületett, például Tg. Jiuban már 4650 internáltat tartottak fogva, a Brassótól nem messze levő barcaföldvári 2-es számú fogolytábor, a hetek múlva haláltáborként elhíresült láger is javában üzemelt. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barcaszentpéteren és Földváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Kőröstárkányban, továbbá Zsombolyán, Tg. Jiuban, Slobozia Vechen, Ciurelen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Pitesti-en, Vulkánban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve működtetnek tovább internálóközpontokat úgy, hogy gyakorlatilag minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 36 láger. A Földváron fogva tartottak számáról eltérő adatok léteznek. Niculae Spiroiu volt honvédelmi miniszter közlése szerint a lágerben felületes volt a foglyok nyilvántartása. 1944 októbere és 1945 júliusa között 298 fogoly halt meg a táborban pusztító kiütéses tífuszjárvány idején. A földvári fogolylétszám ennél valószínűleg nagyobb volt, hiszen a lágerből szabadultak között van, aki 8000 fogolyról tesz említést, a korabeli sajtó pedig a földvári haláltáborban sínylődő ,,hatezer magyar hadifogoly és internált" szörnyű sorsát teszi szóvá. A Dolgozók Szava /Sepsiszentgyörgy/ című hetilap egy kiszabadult fogoly vallomásai alapján arról számol be, hogy Földváron 2500-3000 magyar, német, román, szerb és zsidó sínylődik ártatlanul. Elmondása szerint 15 éves gyermekektől aggokig, minden korosztályból vannak foglyok a lágerben. Az összeszedett és előbb a sepsiszentgyörgyi börtönbe zárt székelyek közül ,,sokan úgy szabadultak meg, hogy átállottak románnak. Szabad börzéje működött az átállásnak, s akadtak tényleg olyanok, akik ilyen áron megszabadultak az elhurcolástól. Nagy üzletet bonyolított le Stefanescu nyug.(almazott) járásbíró is, aki kaján örömmel számolgatta az utolsó napok egyikén a Balog-ház kapuja alatt az ilyen módon harácsolt százpengősök tömkelegét, ami mind a szerencsétlen elhurcoltak családtagjainak szája elől elvont pénzecskékből tevődött össze." A fogoly elmondása szerint, mielőtt a lágerbe bevitték, hat könyvbe is bevezették az érkezők adatait, az ő odaérkezésekor pedig a valamikori gyárépület, az iskola, valamint a földbe vájt nyolc lyukban akkor már 2500-3000 fogoly szorongott. Magyarország legtávolabbi vidékeiről állandóan érkeztek az újabb és újabb foglyok, emiatt a földvári tábor annyira túlzsúfolt lett, hogy az internáltak egy részét átvezényelték a szomszédos Lügetre. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kérnek segítséget a külvilágtól, a környékbeli falvak, elsősorban Hidvég lakossága segít rajtuk lehetőségeihez mérten. /Mindez a szerző most megjelent könyvéből: Székely golgota, Kaláka-könyvek, Sepsiszentgyörgy. /Benkő Levente: A tervszerű merénylet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./2003. október 14.
Megnyílt Fazakas Tibor grafikusnak a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében rendezett tárlata. A Vasarely-követőként ismert vajdahunyadi grafikus barcasági, olasz, és német tájakat ábrázoló tusrajzait mutatta be. A megnyitón Schreiber István, az EMKE Hunyad megyei szervezetének elnöke mutatta be a Barcaújfaluban született alkotó életútját. Tanulmányait a kolozsvári Pedagógiai Főiskolán, majd a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézetben folytatta. Fazakas Tibor elmondta, hogy a kilencvenes évek derekán kezdte el megrajzolni neves emberek portréit. Előbb 16 magyar, aztán 16 román írót, majd 32 zeneszerzőt, 20 magyar tudóst. Művészként 30 országos, 6 nemzetközi kiállításon vett részt és 28 egyéni tárlaton mutatta be alkotásait. /Gáspár-Barra Réka: Fazakas Tibor grafikus tárlata Déván. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./2002. február 25.
A nemrég alakult Brassai Társaság legfőbb célja a barcasági magyar televíziózás ügyének felvállalása – derült ki az egyesület hétvégi bemutatkozó estjén. Céljuk nemcsak a televíziózás, hanem az erdélyi magyarság kulturális örökségének megtartása, Brassó polgáriasodásának elősegítése is. A brassói magyar tévéadást 2001 nyarán felfüggesztették. Bálint Ferenc közölte, a közeljövőben lehetőség nyílik arra, hogy a magyar nyelvű sugárzás újrainduljon. /Petki Judit: Tizenkét "dühös" ember. Újraindul a magyar tévéadás Brassóban. = Krónika (Kolozsvár), febr. 25./2002. április 9.
Ápr. 9-én mutatják be Budapesten, a Lítea Könyvszalonban a barcasági származású, Budapesten élő Veress Emese-Gyöngyvér Gergely napjától Péter-Pálig, Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál című, a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság gondozásában nemrég megjelent kötetét. Veress Emese szerint a hétfalusi csángók közé sorolhatóak a barcaságiak is. Ezért nem csupán Zajzon, Tatrang, Pürkerec, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu, hanem Apáca, Krizba és Barcaújfalu is kutatása színhelye lett. ?Húsz éve kutatom ezt a vidéket. Budapesten elsősorban újságíró vagyok, de nagyon sokat tartózkodom otthon.? ? vallotta Veress Emese. /Antal Erika: Gergely napjától Péter-Pálig. Veress Emese-Gyöngyvér kötetét mutatják be Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 9./2004. május 11.
A csángók támogatása kapcsán évek időnként felbukkan az az állítás, hogy az erre szánt pénzeknek csak töredéke jut el Moldvába, a többit Erdélyben és Magyarországon költik el. Lakatos Mihály, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának vezetője kifejtette, hogy a minisztérium nem „pénzeket költ el", hanem támogatásokat folyósít. A Hegyeli Attila által irányított oktatási program nagyon fontos dimenziója a feladatnak, de ugyanolyan fontos az is, hogy a csángómagyarok problémái napirenden legyenek az európai fórumokon. Korábban elhangzott, hogy tavaly a 100 millió forintos keretből 20 millió jutott Moldvába és abból is lefaragtak. Lakatos rámutatott, hogy a 20 millió kifejezetten a moldvai csángómagyar falvak gyermekeivel való magyar nyelvű foglalkozások folytatását és bővítését szolgálta. Emellett csak a pusztinai közösségi ház létrehozását a tárca tizenhárommillió forinttal támogatta. A csángómagyar vonatkozású kulturális kezdeményezésekre mintegy negyvenmillió forint jutott az elmúlt esztendőben. Iskolán kívüli oktatásra húszmillió, kutatási programokra hétmilliót, beruházásokra mintegy harmincmillió forintot fordítottak. A csángó gyermekek erdélyi és magyarországi táboroztatására mintegy hatmillió forintot költöttek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége közel ugyanennyit kapott a Székelyföldön továbbtanuló csángómagyar gyermekek nyári táborozásának biztosítására, több helyszínen. – A MCSMSZ több mint kétmillió forint támogatásban részesült hagyományőrző mozgalom szervezésére moldvai csángó falvakban, illetve a Pusztinai Napok megrendezésére. A különféle magyarországi rendezvényekre mintegy tizenkétmilliót fordítottak. Kiadványokra mintegy tízmillió forint jutott. Erdélyi kiadásban támogatták például Petrás Incze János és Janku Laura versesköteteinek, illetve a Codex Bandinus és a Világszárnya című könyvek megjelentetését, a Moldvai Magyarság című, magyar és román nyelven megjelenő folyóiratot és kétszázezer forint értékben járultak hozzá a Romániai Magyar Szó eljuttatásához csángó családoknak. Magyarországi kiadásban támogatták többek között a Moldvai csángó okmánytár, Aranyhajú ikergyermekek, A csángók mondavilága, Csángókról, igaz tudósítások című könyvek megjelentetését, illetve a Moldvai magyar helységnévtár térképét, A moldvai magyarság írott nyelvemlékei című fotóalbumot, a csángó irodalom digitalizálását, a csángó népzene CD formátumban való kiadását, moldvai csángó népdalgyűjtések feldolgozását, gondozását és megjelentetését, valamint 5000 db. oktatási célú CD-ROM előállítását a magyar közoktatás különböző szintjei számára. Az MCSMSZ hatszázezer forint támogatáshoz jutott évkönyv és weblap készítésére. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete a moldvai, gyimesi és barcasági csángók folklorisztikai vizsgálatára kapott támogatást, a Teleki László Intézet egy olyan levéltári kutatásra pályázott, amely a csángó kérdés jelentőségét vizsgálja a román-magyar politikai kapcsolatokban, a Magyar Nyelvtudományi Társaság pedig a moldvai csángó nyelvhasználat kutatására jutott támogatáshoz. Guther M. Ilona: Beszélgetés Lakatos Mihállyal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának vezetőjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./2004. augusztus 10.
A Timpul – 7 Zile in Romania si in Lume román hetilapban egy Zeno Millea nevű dilettáns (saját minősítése) évek óta írja magyarellenes cikkeit állandó rovatában. A dilettáns azt állítja magáról, hogy tökéletesen tud magyarul. A szerzőt az elmagyarosított román nevek és helynevek bosszantják. Nem ért egyet azzal a román szakértői véleménnyel, hogy az összes román “ui” végződésű főnévi igenév magyar eredetű (a locui, a tamadui, a tagadui, a zagazui, a birui stb.). Cikkeinek egész sora tanúskodik arról, hogy fogalma sincs a középkori írott latinról. Nem tudja, hogy ez erdélyi, azon belül magyar jelenség. Egyébként ez az egész román történetírás szándékos tévedése. A középkori Erdélyben – mint Magyarország részében – kancelláriájában és hiteles helyein latin nyelven állították ki a magyarok a középkorban az okleveleket és minden hivatalos iratot. A Barcaságnak nevet adó, eredetileg Bursa pataknév a magyar hangtörténet folyamán szabályosan fejlődött a mai Barca hangalakúvá. Az első okleveles adat 1211-ből való. A cikkíró nem tudja, hogy a székelyek nem telepedhettek a románok közé, és még kevésbé vehették át azok írását. A székelyeknek megvolt a maguk írása, a rovásírás, amelyet a románok sohasem használtak, nem is ismertek. Ugyanaz az elfogultság és tudatlanság jellemzi Zeno Millea véleményét a csángók kérdésében is, de valamennyi kérdésben, amelyhez érzelmi, nem pedig tudományos megfontolással közelít. /Rokaly József: Dilettáns magyarfaló. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 10./2004. szeptember 17.
Közintézménnyé válásának 125. évfordulóját ünnepelte szept. 16-án a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A háromszéki fővárosban találkozott az erdélyi és a magyarországi muzeológusszakma színe-java. Régi, vitathatatlan adósságát rótta le ma az intézmény: végre méltóképpen, szoborral is tiszteleg a múzeumalapító Csereyné Zathureczky Emília előtt, akit a székelység nagyasszonyának is neveztek – hangsúlyozta Kató Zoltán múzeumigazgató. Dr. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) nevében üdvözölte az ünnepelt intézményt. Dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója együttműködési ajánlatában a szellemi régiókban rekonstruálható történelmi Magyarország újrateremtését célozta meg. Az ünnepi beszédek után a múzeumkertben leleplezték Csereyné Zathureczky Emília bronz mellszobrát, amelyet Vargha Mihály szobrászművész készített. A veszprémi múzeummal kötött tavalyi testvérszerződés folytatásaként együttműködési megállapodást írtak alá a komáromi (Szlovákia) Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeummal. Bemutatták az ez alkalomra kiadott Rákóczi Emlékkönyvet. /Farkas Réka: Leleplezték Csereyné mellszobrát. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./ A szakemberek számára is nehezen hozzáférhető forrásanyag közreadását vállalta a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A Kónya Ádám által szerkesztett Rákóczi-emlékkönyv /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ az egykori múzeumőr Csutak Vilmos – a Rákóczi-szabadságharc legismertebb háromszéki kutatója – két tanulmányát tartalmazza; helyet kapott a könyvben a Rákóczi és Bercsényi aláírásával ellátott, brezáni pátensként ismert kiáltvány és a barcasági hadak 1704. március 14-i kiáltványa; a Kuruc krónika (Dálnoki Veres Gerzson, 1722)és báró Vargyasi Dániel István önéletrajzi részlete. /(fekete): 125 éves a Székely Nemzeti Múzeum: Rákóczi-emlékkönyv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./ 2004. október 22.
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök felidézte életútját. Szülőfaluja magyarságát a második világháborúban kifosztották a Vörös Hadsereg katonái, azután megkezdődött a Kommunista Párt tagjainak toborzása. A Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakáról másodévesen kidobták, amikor apját kuláklistára tették. Mózes Árpád ezután a teológiát végezte el. Argay György püspök maga mellé vette titkárnak és segédlelkésznek. Óriási lelkesedéssel fogadták az 1956-os forradalom hírét. Mózes Árpád más evangélikus fiatalokkal megfogalmazott egy beadványt Argay püspöknek, hogy vonja felelősségre azt a két evangélikus professzort, akik éveken keresztül a baloldali eszméket hirdették. 1958. december 16-án Mózes Árpádot letartóztatták. Felhozták ellene az Argay püspöknek 1956 októberében átadott beadványt, a magyar forradalommal való szimpatizálást és azt, hogy a szovjet beavatkozás ellen fekete jelvényekkel tiltakoztak. A legsúlyosabb vád a hazaárulás volt. Tudniillik a forradalom előtt a debreceni Kossuth-egyetem egy csoportjának látogatásakor beszámolt nekik az erdélyi helyzetről. Naponta eljátszották vele, hogyan fogják felakasztani. Sorra tartóztatták le kollégáit, négy-négy evangélikus lelkészt és teológust, név szerint Antal Lászlót, aki már meghalt, Dani Pétert, Kiss Bélát, Gödri Oláh Jánost, Török Andrást, Bibó Lászlót és Veress Károlyt. Hat hónapi vallatás és halállal való fenyegetés után mindnyájukat a katonai törvényszék elé állították. Az utolsó szó jogán megkérdezte a tárgyalást vezető Valeanu őrnagyot: Uram, a szó igazi értelmében mit tettünk mi a Román Népköztársaság területi biztonsága ellen? Azt válaszolta: „Nem tettetek semmit, mert nem tudtatok, de ha tudtatok volna, tettetek volna.” Fővádlottként ezért kapott 18 évi kényszermunkát, a többiek 16, 15, 14, 9, és így lefelé, 6 éveket. Hat hónapot töltött a szamosújvári börtönben, és kereken öt évet a Duna-delta mocsaraiban. Az 1964. augusztus 3-án megjelent kegyelmi rendelettel a legutolsó, 106-os létszámú csoporttal szabadult. A börtönben olyan kiváló embereket ismerhetett meg, mint dr. Dobri János református professzor, dr. Erdő János, a későbbi unitárius püspök, Hajdó Leander, a csíksomlyói volt rendházfőnök, és sorolhatná tovább. A kis létszámú nagykárolyi gyülekezet lelkipásztoraként húsz évig szolgált. Nem voltak könnyű idők, hiszen két ember állandóan rá volt állítva, szüntelenül követték és zaklatták. Az egyházmegye lelkészi karának határozott kiállása révén 1978-ban aradi lelkésznek és esperesnek választották. Az evangélikus püspökség a legkisebb Romániában, közel 33 ezer lélek van szétszóródva Orsovától Nagybányáig. 1992-ben Szedressy Pál püspök halála után titkos szavazással utódjává választották, és a megbízatást hosszas rábeszélés után elvállalta. – Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön egy-egy új templom, ezenkívül tizenkilenc felújított templom és imaház, vendégház fűződik a nevéhez, annak ellenére, hogy életfogytiglan választották püspökké, idén mégis lemondott, egészségi állapotára való tekintettel. Mózes Árpád nyugalmazott lutheránus-evangélikus püspök 1931. július 25-én született a barcasági Krizbán. A kolozsvári Protestáns Teológián 1956-ban lett lelkész. /Benkő Levente: „A magam történetét én írnám meg” Beszélgetés Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspökkel, önkéntes ’56-os politikai elítélttel. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./2005. február 3.
Aldoboly református lelkipásztorának mindenkori feladata a Prázsmáron, Farkasvágón, Vámoshídon élő református székelymagyarság lelki gondozása, mert itt él az összesen 415 lelket számláló gyülekezet egyharmada. Győrbíró Sándor aldobolyi református lelkész, aki tizenkilenc esztendeje szolgálja ezt a gyülekezetet, jelezte, hogy a lélekszám apadása is gondot okoz. Az anyaegyház temploma Aldobolyban van. Tavaly megújult a templombelső felújítása, idén a templom külső része következik. Prázsmáron van az egyháznak saját telke és azon egy régebbi épület, amit imaház gyanánt használnak. Szeretnének Prázsmáron megalakítani-építeni egy ökumenikus magyar egyházi központot, hogy összefogja a Barcaság északi peremén élő magyar szórványt. A prázsmári imaház mellett ebben az évben megnyitják az egyházi könyvtárat. Negyven magyar római katolikus lélek is él Aldobolyban, többjük vegyes házasságban. /Kisgyörgy Zoltán: Misszió Sepsiszék peremén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./2005. július 9.
Idén lenne hetvenéves Seres András néprajzgyűjtő. Két néprajzi vidék szerelmese, a Barcaságé és a moldvai csángó falvaké, amelyek gazdagságát tanulmányokban, önálló kötetekben mutatta be. Egy korrajznak is beillő interjúval emlékeznek a néprajzgyűjtőről, amelyet Pávai István 1992 tavaszán készített Seres András árkosi otthonában. A téma: Seres András moldvai emlékei és a Csángómagyar daloskönyv születése. 1991-ben jelent meg a Csángómagyar daloskönyv /Héttorony Könyvkiadó, Budapest/, Szervátiusz Tibor rajzaival. A közel 600 oldalt kitevő kottás kiadványban közölt 390 moldvai magyar dallamadat túlnyomó részét 1972 és 1988 között gyűjtötte Seres András. A teljes dallamanyagot, a szövegek tájnyelvi változatát Szabó Csaba jegyezte le. Ugyancsak ő rendszerezte és látta el jegyzetekkel a teljes gyűjteményt. Seres András húsz-huszonöt éve jár gyűjteni, mondta el 1992-ben. A Ceausescu-diktatúra idején magyarországi néprajzos nem mehetett a csángókhoz, mert rögtön felismerték és lefülelték. A falvak át voltak szőve besúgókkal. Klézsén viszont Seres András megismerkedett a falu besúgójával, Kotyor Andrással, nála viszont tudott gyűjteni, ő hívta el azokat, akik tudtak meséket, régi énekeket. Seeres megismerkedett Szabó Csaba zeneszerzővel, aki akkor Marosvásárhelyen, a Színművészeti Főiskolán tanított. Szabó Csaba lekottázta a gyűjtött dalokat. Seres András /Krizba, 1935. márc. 23. – Árkos, 1992. nov. 27./ a középiskolát Brassóban végezte. Volt gazdasági technikus, kazánfűtő, majd 1971-től – Sepsiszentgyörgyre költözésétől – a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalom Kovászna Megyei Központjának szakirányítója. Munkái: Barcasági csángó leányingek hímzésmintái, Sepsiszentgyörgy, 1972; Barcasági csángó férfiingek, menyecskeingek, öregasszonyingek és díszkendők hímzésmintái, Sepsiszentgyörgy, 1973; Barcasági magyar népköltészet és népszokások, Kriterion, 1984; Szabó Csaba–Seres András: Csángómagyar daloskönyv, Budapest, Héttorony Kiadó, 1991; 1848-as emlékek, 1992; Kicsi Péter, nagy Péter, 1992. Cikkei és tanulmányai a Művelődésben, az Alutában, a Népismereti Dolgozatokban, a Megyei Tükörben, valamint más heti- és napilapokban jelentek meg. /Fekete Réka: Seres András néprajzgyűjtő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 9./2005. július 17.
Idén június 20–26. között rendezték meg a szórványban élő magyar gyermekek táborát Tatrangon. A szervezést a brassó–bolonyai római katolikus plébánia és a Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészség vállalta. A 41 résztvevő a Barcasági-medence szórványtelepüléseiről érkezett. A tábor programja változatos volt: sok-sok játék, kirándulás, vetélkedő és kézműves foglalkozás. /Hurgoi Mónika: Szórványban élő magyar gyermekek tábora, Tatrang 2005. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 17./2005. július 19.
A barcasági csángóföldön, ahol a Tatrangnak hatalmas víztárolója van, amikor fenyeget az ár, útjára engedik az elképesztő mennyiségű vizet: ,,hadd menjen Kovászna megye felé, az ő dolga, hogy ott milyen bajokat okoz!” Bácsteleken tetőzik az ár, itt ömlik a Feketeügybe a Falupataka. Kökös községben egy négy házból álló tanyafélét körülvett az ár, elzárta a kijárást. Közel 50 hektárnyi mezőgazdasági területet és 90 hektárnyi kaszálót tett tönkre Kökös és Kökösbácstelek területén az árvíz. Három óra alatt pusztított Lisznyóban a Falupataka, temérdek kárt okozott. Lisznyóban hét házat öntött el a víz, és húsz bennvaló zöldségeskertjeit tette tönkre. Lisznyóban, Lisznyópatakon és Bikfalván egy-egy hidat rontott szét. A májusi áradás után is felmérték a károkat, de eddig még senki sem részesült kártérítésben. A hegyi patakok medreit is szabályozni kellene teljes hosszúságban. /Kisgyörgy Zoltán: Víz alatt az alsó-háromszéki róna. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 192005. október 25.
Lakókat keresnek a négyfalusi kollégiumba. Az épület a Barcasági Csángó Alapítvány tulajdona, huszonöt évig azonban diákszállóként működtetné a Bácsfalusi Evangélikus Egyházközség. A Barcasági Csángó Alapítványt a rendszerváltozás után alapították Hétfaluban azzal a céllal, hogy a vidék csángósága körében elősegítse a főként kulturális és oktatási összefogást. Az alapítvány nemcsak a barcasági csángó falvak magyar oktatási intézményeivel tervezett együttműködést, hanem a Négyfaluban működő magyar tannyelvű Zajzoni Rab István Középiskolával is. Az alapítvány által megvásárolt ingatlannak, a Csángó Háznak a helyi oktatási intézmény kollégiumaként kellett volna működnie. A középiskolával azonban nem alakult ki partnerségi viszony. Simon András, az alapítvány kezdeményezője, bácsfalusi evangélikus presbiter elmondotta: az ingatlant, az Illyés Alapítvány támogatásával vásárolta meg a 90-es években a Barcasági Csángó Alapítvány. Az épület rossz állapota miatt a tatarozás tetemes összeget igényelt, s emiatt lassan haladtak a munkálatok. A Bácsfalusi Evangélikus Egyházközség főként egyházi támogatásokból felújította az épületet és 2005 január elsejétől huszonöt évre átvette az alapítványtól a működtetési jogot. A Csángó Házat mára kilencven százalékban felújították. Most azonban benépesítése okoz gondot. A 46 férőhelyes bentlakásban jelenleg négy diák lakik. Az egyházközség nevelőt is alkalmazott, Nagy János nyugalmazott tanár személyében. A működtetők abban reménykednek, hogy minél több, más vidékről származó, Négyfaluban és Brassóban tanuló középiskolás és egyetemista ide jön lakni, s az általuk fizetett bérből legalább az épület költségeit fedezni tudják. Tóth-Pál Dávid bácsfalusi evangélikus lelkész, a Barcasági Csángó Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a lakhatási körülmények igen vonzóak. „Négyfalu és Brassó mára már annyira összenőtt, hogy nem jelent különösebb problémát Brassóból ide kijutni, a busz pedig igen gyakran jár” – mondotta a lelkész. /Bartha Réka: Négyfalusi Csángó Ház ajtaja. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./2005. november 18.
Elhunyt Dénes István /Oklánd, 1954. szept. 7. – Barót, 2005. nov. 1./ Tanulmányai befejeztével a csíkszeredai Hargita Földtani Kutató és Feltáró Vállalatnál gyakornokoskodott, majd a Barcasági-Háromszéki medence peremterületein elhelyezkedő széntelepek kutatását végezte. A szénkutatás mellett vasércek, azbeszt, mészkövek, dacittufák, diatomit, díszkövek és borvizek kutatásával is foglalkozott. Baróti barátaival 1971-ben barlangászkört alapított Barlangi Medvék (Ursus Spelaeus) elnevezéssel, és elkezdték a Vargyas-szoros barlangjai és a Súgó-Gódra karsztterület felkutatását. 1975-ben bekapcsolódtak a szervezett barlangkutatásba, így minden év végén képviselték a székelyföldi barlangkutatást a rendezvényeken. A Vargyas-szorosban, a Gódra-karszton és a Nagy Hagymásban több mint száz új barlang felfedezésében, felkutatásában és térképezésében vett részt. Több hazai és nemzetközi kongresszuson, konferencián és találkozón ismertette a székelyföldi barlangkutatási eredményeket. Számos dolgozata jelent meg hazai és külföldi szaklapokban, 2002-ben Székelyföldi barlangvilág címmel jelent meg könyve. 1999 márciusától – korán bekövetkezett haláláig – a baróti Elveszett Világ Barlangász és Természetvédelmi Egyesület elnöke volt. Kezdeményezésére tucatnyi erdővidéki területet nyilvánítottak védetté, amelyek közül a legnagyobb és a legjelentősebb a Vargyas-szoros. Kezdeményezésére az egyesület 2001-től tagja a Román Barlangász Szövetségnek, melynek felkérésére 2004 szeptemberében Baróton, illetve a Vargyas-szorosban szervezték meg a XXXII. Országos Barlangász Kongresszust. A barlangászat mellett régészettel is foglalkozott, illetve aktív résztvevője volt Erdővidék kulturális és közösségi életének. /Demeter Zoltán, Zsarnóczay Attila: A székely barlangvilág mentora. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 18./2006. március 20.
Egy évtizeddel ezelőtt március 15-én jelent meg Kézdivásárhelyen a Székely Hírmondó második sorozatának első száma. Erre emlékeztek a hét végén. Kocsis Károly, az új sorozat elindítója, aki a lap társtulajdonosa és igazgatója, kiemelte Török Sándor /ma polgármester/ támogatását. „Annak idején jómagam is részt vettem a Székely Újság szerkesztésében, megszűnte után nem hagyhattuk Felső-Háromszéket lap nélkül” – vallotta. A kezdetben kéthetente, Kézdivásárhelyen és környékén megjelenő lap ma már 24 oldalasan kerül az olvasó asztalára – egész Háromszéken, Erdővidéken, sőt Barcaságban és Csíkban is. /Bokod Gábor: Tízéves a „hadiújság”. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./2006. április 4.
Április 3-án Sepsiszentgyörgyön Gazda Enikő néprajzkutató bemutatta Veres Emese Gyöngyvér Ma leszek először házadban vendéged (Felnőtté válás a barcasági csángóknál) című könyvét. /Könyvbemutató. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./2006. július 6.
A baróti új református templom felszentelése előtti napon a Zathureczky Gyula énekkar által szervezett hagyományos kórustalálkozó zárószavaként Krizbai Imre tiszteletes azt kérte, hogy azokra a magyarokra, akik Erdély olyan részén laknak, hol lélekszámuk igen alacsony, ne mondjuk azt, hogy szórványságiak – utalt az eseményre meghívott fogarasi–kőhalmi összevont kórusra. Elég, ha szűkebb szülőföldjüknek megfelelően barcasági, mezőségi vagy éppen moldvai magyarságot mondunk. A székelyföldi közösségszervezőknek nagyobb szerepet kell vállalniuk abban, hogy az erdélyi tömbmagyarságtól távolabb szakadtak is nemzetünk részének érezzék magukat. Ennek egyik leghatásosabb módja, ha saját egyházi, ifjúsági, kulturális és közéleti rendezvényekre meghívják őket. /Hecser László: Ne legyen a szórvány – szórvány! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./2006. szeptember 21.
Olaszteleken műemléktemplom, kastély, kazettás mennyezet, emlékművek, emléktáblák, szobor hívja fel a látogató figyelmét. A falu szülötteinek idei találkozóján két emléktáblával lett gazdagabb a település. Id. Kolumbán Gábor Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott mérnök állított fémplakettes emléktáblát a református templom cinterme falu felé néző falára. Felirata: In memoriam Kolumbán Lajos etnográfus, tanár, kir. tanfelügyelő. Született Olaszteleken 1875-ben, meghalt Budapesten 1958-ban. A rézplakett Kába Zoltán csíkjenőfalvi fiatal szobrászművész alkotása. Kisebb emléktáblával jelölték meg azt a Gödör utcai telket, ahol a tudós egykori szülőháza állt. Kolumbán Lajos a hétfalusi csángókról írt munkáin kívül (A hétfalusi csángók a múltban és a jelenben, Brassó,1903, A Barcaság népe, Budapest, 1906) földrajzi utazóként is ismert volt. Erről tanúskodik Utazások Nagymagyarországon című sorozata, amely az első világháború küszöbén látott nyomdafestéket. /Emléktábla Kolumbán Lajosnak (Olasztelek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./