udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
219
találat
lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-219
Helymutató:
Pécs
2006. szeptember 29.
A pécsi önkormányzat tavalyi kolozsvári látogatásának viszonzásaként érkezett húsztagú küldöttség Pécsre, a Kolozsvár Napokra. A rendezvény keretében kiállítások, könyvbemutatók és irodalmi estek zajlottak, valamint Kalotaszeg népművészete mutatkozott be. /-f-: Kolozsvár Napok Pécsett. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./2006. október 2.
Október 1-jén a lisieux-i Kis Szent Terézről elnevezett kármelita kolostort szentelt fel Marosszentgyörgy tófalvi határában dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári érsek. Életcélként az imádságot megnevező női szerzetesrend, a sarutlan karmeliták Erdélybe telepítése régi terve a Gyulafehérvári Főegyházmegyének, Jakubinyi György érseknek, aki ilyen értelemben vette fel a kapcsolatot a pécsi karmelita nővérekkel, akik vállalták a feladatot. Az alapkövet 2005 februárjában áldotta meg Jean Claude Perisset apostoli nuncius, az érsek és Tamás József segédpüspök. A munkálatok ezután kezdődtek meg. A kolostorban helyet kapnak: a kápolna, a közösségi terem, ebédlő, konyha, a nővérek cellái, gyertyakészítő és könyvkötő műhely, a varroda és a vendégfogadásra alkalmas helyiségek. Az építkezés költségét németországi és svájci segélyszervezetektől és érsekségektől, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferenciától, a magyarországi Miniszterelnöki Hivataltól, a romániai Kultuszminisztériumtól, egyházi elöljáróktól és a hívektől sikerült összegyűjteni. Dr. Jakubinyi György érsek kijelentette: a karmelita kolostor építésével Márton Áron püspök álma vált valóra. /Mezey Sarolta: Felszentelték a marosszentgyörgyi Kármel kolostort. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./2006. október 3.
Pécsen, a szeptember végi Kolozsvár Napokon, a Pécs Expón bemutatkozott három kolozsvári kiadó: a Polis, a Komp-Press és a Koinónia. Röviden ismertették Demény Péter a Koinonia Kiadó Éneklő Borz-sorozatában megjelent Visszaforgatás című regényét, a Komp-Press Buday György és Kolozsvár című könyvét, és Bányai Éva: Sikertörténet kudarcokkal. Bukaresti életutak című interjúkötetét, illetve a Polis Kiadó László Ferenc Bartók markában című művét. Ugyancsak Pécsen, a Korunk-Jelenkor irodalmi találkozón Kántor Lajos, Egyed Péter, Balázs Imre József és Demény Péter ismertették a Korunk történetét, majd felolvastak már megjelent, illetve készülőben levő munkáikból. A legnagyobb sikere a mini-konferencia volt, amelyen László Ferenc, Egyed Péter, Kántor Lajos, Balázs Imre József és Demény Péter tartottak előadásokat a Pécsi Tudományegyetem Irodalom Tanszékén egyetemista és doktorandusz hallgatóknak, az előadásokat beszélgetések, viták követték. /-f-: Mini irodalmi konferencia és könyvismertetők Pécsett. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./2006. október 9.
A Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai Erdélyben is egyedülálló módon emlékeztek az aradi vértanúkra. Az Őszi hadjárat elnevezésű, négynapos rendezvény október 6-án, csütörtökön a magyarországi – bicskei, pécsi, szarvasi, budapesti – huszárok fogadásával kezdődött. A program másnap megemlékezéssel, huszártanya-avatással és hangversennyel folytatódott, amelyen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia tagjai a helyi huszárokkal közösen ’48-as dalokat adtak elő. – 1849-ben Bem József tábornok felszólította a székelyeket, hogy jöjjenek harcba, mert az osztrákok ellepték a hazát – mesélte Mihály József, a Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Egyesület kapitánya. A hétvégi játékokon nyolcvan, korhűen felöltözött lovas huszár, valamint több mint húsz – fegyverkovácsokat, felcsereket, állatgondozókat, ételt, bort szállító – szekér vett részt. Az egynapos verbuválás alatt több tíz kilométert lovagoltak: Szentegyházáról indultak, és Lövéte, Homoródalmás, valamint Homoródszentmárton érintésével az Ilona-völgyén át estére érkeztek vissza a kisvárosba. Az említett településeken tánccal verbuválták a helyi legényeket a harcba. Íjász- és lovasbemutatóval ért véget az Őszi hadjárat. /Kozán István: Őszi hadjárat Szentegyházán. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./2006. október 15.
A Lisieux-i Kis Szent Terézről nevezett Kármel kolostor megáldása alkalmából Barth Ottó ismertette létesítésének történetét. A kármeliták Erdélybe telepítése régi terve a Gyulafehérvári Főegyházmegyének, főleg Jakubinyi György érseknek. A pécsi kármelita nővérek áttelepültek Magyarszékre. 2004 szeptemberétől kezdtek pályázni az anyagi fedezet megszerzésére. Az alapkő ünnepélyes megáldása 2005. február 11-én volt. /Barth Ottó pénzügyi igazgató: Felépült a kármelita kolostor. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 15./2006. október 17.
Felállva, hosszú percekig ünnepelt Aradon a közönség október 15-én, vasárnap a színházban, a Pécsi Balett előadásának végén: A notre-dame-i toronyőr című Victor Hugo-mű “táncos elbeszélése” mindenki tetszését elnyerte. Bognár Levente aradi alpolgármester, Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója és Ovidiu Cornea, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház irodalmi titkára a két, művelődési partnerségi kapcsolatban lévő város színházainak kibontakozódó együttműködéséről beszélt. /(Kiss): Fergeteges előadással zárt a klasszikusdráma-fesztivál. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./2006. október 17.
Családias hangulatban ünnepelte fennállásnak tizenöt éves évfordulóját Kolozsváron a Kuckó Játszóház. A Pro Iuventute Szocio-Kulturális Egyesület égisze alatt október 14-én egész napos gazdag porgrammal várták a régi és új tagokat a Mócok úti székházba. In memoriam ’56 címmel brassais diákok egy csoportja adott elő színvonalas emlékműsort. Este vetítettek egy filmet, amely a Kuckó tizenöt évét dolgozta fel. Csoltkó A. Mária elmondta: a Kuckó Játszóház másfél évtizede azzal a céllal indult, hogy egybegyűjtse a magyar anyanyelvű, de román iskolába járó diákokat. Az évek során összesen mintegy 300 gyermek fordult meg náluk. A gyerekek bevonták a szülőket is, így erős baráti kör is kialakult a játszóház mellett. Kirándulásokat, táborokat, előadásokat szerveztek, volt színjátszó- és néptánc csoportjuk is. A pécsi Szivárvány Gyermekház egy évtizede testvérintézményi kapcsolatot ápol a Kuckóval. A kolozsváriak rendszeresen felléptek a Pécsi Napok Fesztiválon. /Sándor Boglárka Ágnes: Másfél évtized a Kuckóban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./2006. október 25.
Sikeres volt a pécsi Bóbita Bábszínház előadása október 24-én Kolozsváron, a Magyar Színházban. A Puck Nemzetközi Báb- és Marionett-színházi Fesztiválon erre a napra időzítették valamennyi magyarországi társulat fellépését. A budapesti társulat a Michael Ende-mese alapján született Mackó és az állatokat mutatta be. A harmadik magyarországi előadás a budapesti Színművészeti Egyetem diákjainak fellépése volt. A fesztivál utolsó három napján még egy magyar előadás lesz, a marosvásárhelyi Ariel Színház társulata előadja a Mirkó királyfit. /Rostás-Péter Emese: Három előadás a kolozsvári Puck bábszínházi fesztivál „magyar napján”. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./2006. november 25.
„Ha 1848. március 15. a magyar nemzet születésnapja, akkor 1956. október 23. a magyar nemzet újjászületésének napja” – jelentette ki Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a Kolozsváron megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű fórumon. 1956 – A vég kezdete. Forradalom és ellenállás Közép- és Kelet-Európában című konferencia második napján Egyes Ákos elmondta: 1956 a huszadik század egyik történelemformáló eseménye, amelynek hatása kiterjedt Erdélyre, a Kárpát-medencére, az egész világra. Az értekezleten tizenöt előadást hallgathattak meg a jelenlévők, jeles magyarországi és hazai történészek elemezték az 1956-os forradalom eseményeit, illetve annak hatását Erdélyben, a Kárpát-medencében, a világtörténelemben. Előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, Gyarmati György, a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Fischer Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem tanára, Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatóság nyugalmazott főlevéltárosa, Dávid Gyula irodalomtörténész, Novák Zoltán Csaba, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Kutatóintézet képviselője, továbbá Tófalvi Zoltán, az ELTE doktorandusza, Buzogány Dezső egyetemi tanár, Vekov Károly docens, Bura László irodalomtörténész, Olti Ágoston, valamint az ELTE doktoranduszai, Ioanid Ilona és Benkő Levente kutatók. A rendezvényen hidvégi Gróf Mikó Imre emléklapokat nyújtottak át Pál Antal Sándornak, Dávid Gyulának és Bura Lászlónak az ’56-os események kutatása terén, illetve az EME-ben kifejtett munkásságuk elismeréseképpen. Ez alkalomból jelentette be Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, hogy 2007. január 1-től létrejön az MTA hatodik, egyben első határon túli akadémiai bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), amelynek az EME ad majd otthont, feladata a romániai magyar tudományos közösség munkájának a segítése és a tudományos ismeretterjesztés lesz. /P. A. M.: Magyar Tudomány Napja Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./