udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Helymutató: Pélmonostor

2002. augusztus 17.

Hagyomány és identitás címmel került sor a Heltai Alapítvány és a Szarkaláb Együttes által szervezett IV. Szent István-napi Néptánctalálkozó keretében arra a konferenciára, amelyen az öt országból érkező hat néptáncegyüttes vezetője és esetenként önkormányzati képviselői vettek részt. Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke hangsúlyozta: egy kisebbségi kultúra képviselőinek annyi adatik meg, amennyit ki tudnak maguknak harcolni. Ezért nagyon fontos a civil önszerveződés. Ezek után sorra felszólaltak a jelenlévő csoportok képviselői, kiemelve sajátos nehézségeiket és eredményeiket. Elhangzott: a horvátországi magyarok száma a Trianon előtti 128 000-hez képest mára már 16 500-ra apadt. Pélmonostoron a II. világháború után még 3000 magyar élt, ma 800-an vannak. Nincs magyar nyelvű iskola, mégis megalakult a Pélmonostori Kulturális Egyesület, amelynek keretében asszonykórus, valamint gyermek és ifjúsági néptáncegyüttes működik. Juhász Sándor véleménye szerint erős a horvát nacionalizmus. A szlovákiai Zselizről érkező Kincső Néptáncegyüttes vezetője elmondta, hogy a nyolc és fél ezres lakosú felvidéki város 50-50 százalékban magyar-szlovák összetételű. Létezik egy-egy magyar és szlovák nyelvű általános és középiskola, s bár a lakosság összetétele fele-fele arányú, a szlovák nyelvű általános iskolába mégis több gyerek jár, mint a magyarba. /Köllő Katalin: IV. Szent István-napi Néptánctalálkozó. Hagyomány és identitás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./

2002. augusztus 19.

Kettős ünnepség helyszíne volt a hét végén Mákófalva. A Szent István-napi rendezvény mellett az Ilona-napi Falutalálkozót is megszervezték. A IV. Szent István-napi néptáncfesztivált Pillich László, a Heltai Alapítvány ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a több helyszínen zajló rendezvény üzenete, hogy addig vagyunk és élünk magyarként a Szent István király által bírt területeken, amíg át tudjuk adni gyerekeinknek és unokáinknak a falvaink, folyóink, hegyeink, dombjaink magyar neveit és a hagyományainkat. Fellépett többek között a szlovákiai Zselíz városból érkezett Kincső néptánccsoport. Pélmonostor hagyományőrző tánc- csoportja a horvátországi Dráva-szög magyar táncait hozta el. A Horváth Béla Stúdió Színpad /Kolozsvár/ versekkel és népdalokkal szerepeltek, a szentmihályi vegyes dalkör népdalcsokorral, a györgyfalviak pedig néptánccal. A mákófalvi Kós Károly népház hagyományőrző csoportja népi vásári komédiát adott elő. /Valkai Krisztina: Kettős ünnepség Mákófalván "Fordítsd arcodat a nap felé, hogy az árnyékok mögéd kerüljenek". = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

2003. augusztus 15.

Megkezdődött az immár hagyományos Szent István-napi Néptánc-találkozó Kolozsváron. Aug. 15-én a Heltai Alapítvány székhelyén 10-13 óra között Hagyomány és identitás címmel tartanak konferenciát. Délután Magyarfenesen folytatódik a rendezvénysorozat. Aug. 16-án, Kolozsvár környéki településeken rendeznek ünnepségeket, Mákófalván a jugoszláviai Cirkalom néptánc-együttes és a gyimesfelsőloki Vadhajtás Hagyományőrző Együttes, Györgyfalván pedig a horvátországi Pélmonostor néptánc-együttes lép fel, Aranyosgerenden a szlovákiai Új Hajtás néptánc-együttes, Bánffyhunyadon pedig a jugoszláviai Maroknyi néptánc-együttes mutatja be műsorát. A vendég-együttesek fellépnek még Mérában és Kalotaszentkirályon is. Aug. 18-án, vasárnap Kolozsváron folytatódnak a rendezvények. Aug. 18-án, 19-én és 20-án Erdőcsinádon, Székelykeresztúron, illetve Székelyudvarhelyen lépnek fel a népi táncosok. /Megkezdődött az V. Szent István-napi Néptánc-találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./

2003. augusztus 18.

Népviseleti felvonulással, ünnepi szentmisével, valamint a Diákművelődési Házban megtartott ünnepi zárógálával ért véget aug. 17-én, vasárnap az V. Szent István-napi Néptánctalálkozó. A táncoló ifjúság, a színes kavalkád sokakat megállított Kolozsvár főterén. Néhány perc erejéig a különböző tánccsoportok bemutatták táncaikat, majd tovább haladva bevonultak a főtéri Szent Mihály-templomba, ahol fél tizenkettőkor vette kezdetét az ünnepi szentmise, amelyet dr. Czirják Árpád érseki helynök celebrált. Czirják Árpád prédikációjában elmondta: A haza mi vagyunk, a haza addig él, amíg vannak bátor, elkötelezett katonái. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: Szent István király volt, és szent lett. Szent lett, mert nagy király volt, és nagy király, mert nagy ember, de olyan pogánynak született és kereszténnyé lett magyar is, ki kereszttel oszlatta el az ázsiai sorstalanságot, és adott európai sorsot a magyarságnak. A következő napokban a meghívott néptáncegyüttesek Maros és Hargita megyében vesznek részt az ottani Szent István-napi ünnepségeken. Az V. Szent István-napi Néptánctalálkozó ünnepi nyitógálájának Magyarfenes kultúrháza adott otthont aug. 15-én. A gála előtt történt meg a népviseleti felvonulás: a falu Kolozsvár felőli végétől a központig vonultak fel a néptánctalálkozóra érkezett csoportok, melyet három népviseletbe öltözött lovas és egy régi falusi időket idéző fogat vezetett. A református templomban ökumenikus istentisztelet volt. A kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes, egyben a néptánctalálkozó társszervezője, kezdte meg a csoportok táncbemutatóját. Őket követte a nyolc vendégegyüttes: a magyarországi Vokányi Német Nemzetiségi Együttes, a vajdasági Cirkalom Néptáncegyüttes, a dél-bánáti Maroknyi Néptáncegyüttes, a felvidéki Új Hajtás Néptáncegyüttes, a Pélmonostor Néptáncegyüttes Horvátországból, a Gyimesfelsőloki Vadhajtás Hagyományőrző Együttes, a Deer Hana Folk-Group Izraelből és a Hasder Folk Art Foundation Ciprusból. A nyitógálán résztvevő együttesek aug. 16-án különböző Kolozs megyei helységekben léptek fel. Helyet adott a néptánctalálkozói ünnepségnek Mákófalva, Györgyfalva, Bánffyhunyad, Méra, Kisbács, Kalotaszentkirály és Aranyosgerend. /Köllő Katalin, Szentes Szidónia, Valkai Krisztina: Ezer esztendőn át tündöklő csillag. Szent István-napi rendezvények Kolozs megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

2002. június 24.

Jún. 23-án elkezdődött Budapesten a határon túli magyar fiatalok találkozója. A július 1-jéig tartó találkozóra az idén tizennégy országból mintegy hatszáz, a magyar kultúra hagyományait ápoló magyar ajkú középiskolást várnak. /Határon túli magyar fiatalok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 24./ A Vendégségben Budapesten című programsorozat keretében hetedik alkalommal rendezik meg a határon túli magyar fiatalok találkozóját. A nyitó napi programban a Hobo Blues Band és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közös produkciójában a Vadászat című előadás került színre a Nemzeti Színházban. A nemzetközi ifjúsági gálaműsoron többek között fellépett a Mikófalvi Kós Károly Népház Hagyományőrző Színköre, a Mezőbándi Komlód Néptáncegyüttes, a pusztinai és klézsei csángó fiatalok néptánccsoportja, a sepsiszentgyörgyi Szerenád Kamarazenekar és a Klasszikus Gitár Duó, a farnadi Nádas Néptáncegyüttes, a füleki Rakonca Néptáncegyüttes, a Pélmonostori Néptáncegyüttes, valamint a Beregszászi Művészeti Iskola Fúvósegyüttese is. /Határon túli magyar fiatalok találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

2005. június 3.

Május 27. és 29. között került sor az Égtájak Fesztivál rendezésében a néptánc találkozóra, Horvátországban. A fesztiválsorozat öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött, majd Mezőbándon, Balánbányán, Gyergyószárhegyen, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Eszenyben, Zselízen, Zentán és Péterrévén folytatódott. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein a közösségeknek lehetőségük nyílt megismerni az egységes magyar kultúra sokféleségét. Horvátországban négy település, Csúza, Erdőd, Pélmonostor és Várdaróc művészeti együttesei mellett három határon túli régióból érkeztek hagyományőrző csoportok: Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből. Erdélyt a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes képviselte. A tizenhét fős csoport már többször részt vett az Égtájak Fesztiválon. A Vajdaságot a péterrévei Tisza Néptáncegyüttes és a zentai Szélrózsa Leánykórus, Felvidéket pedig a farnadi Nádas Néptáncegyüttes és Soóky Éva, valamint Sotkovszky Lajos verséneklők képviselték. A csúzai Csárdás Néptáncegyüttes, az erdődi Petőfi Sándor Kultúregyesület Hagyományőrző Tánccsoportja, a pélmonostori Magyar Kultúregyesület Néptánccsoportja és a várdaróci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Tánccsoportja fogadták a messziről érkezőket. /Köntös Imola: Égtájak Fesztivál Horvátországban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

2005. október 8.

Október 6. és 9. között hetedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Égtájak Irodája és a szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány az idei esztendő negyedik Égtájak Fesztiválját Vendégségben Szamosújvárt címmel. Az Égtájak Iroda tíz éve az anyaországi és határon túli régiók, valamint az egyes régiók kulturális kapcsolattartásának elősegítésén dolgozik. Öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött a Kárpát-medence különböző pontjain megvalósuló Égtájak fesztiválsorozat, majd folytatódott szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. Tavasszal Sepsiszentgyörgyön kezdődött, majd a horvátországi Pannónián (Csúzán, Erdődön, Pélmonostoron és Várdarócon), ezt követően pedig a szlovákiai Farnadon folytatódott az idei Égtájak fesztiválsorozata, melynek keretében négy határon túli régió (Erdély, Felvidék, Horvátország, Vajdaság) tizennyolc művészeti együttese, közössége mutatkozott be, összesen közel harminc ezer néző előtt. Az Égtájak fesztiválok lehetőséget biztosítanak az 1996 óta évente egyszer 10 napon át tartó Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója résztvevőinek, hogy más-más régiókban ismét találkozhassanak Budapesten megismert barátaikkal. Szamosújváron a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia bemutatja a Mátyás király és a kolozsvári bíró című bábjátékot, reneszánsz táncok és középkori vásári játékokkal érkezik a Passamezzo Historikus Együttes. Este táncház zárja a rendezvényt. /Szamosújvár. VII. Őszi Fesztivál – Égtájak vendégségben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék