udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
123
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-123
Helymutató:
Prága
1997. február 27.
Romániának az első körben való NATO-csatlakozása érdekében Dumitru Ciausu államtitkár márc. 4-én Belgiumba, majd Hollandiába és Luxemburgba utazik, ugyanakkor Sorin Ducaru, a külügyminisztériumi NATO-ügyekkel foglalkozó igazgató Prágában konzultál ugyanebben az ügyben. Febr. 25-27-e között román-finn megbeszélés volt, márc. 3-4-én pedig román-olasz megbeszélés lesz Bukarestben. Márc. 5-én Hans van der Broek látogat Romániába. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./1997. április 10.
A Reformátusok Világszövetségének augusztus 8-20-a között Debrecenben sorra kerülő 23. Nagygyűlésének előkészítése történt meg a szervezet Európai Területi Tanácsának Prágában tartott, ápr. 4-7- között értekezletén. Az ülésen részt vett Tőkés László is a testület választott tagjaként. A vezetőség dokumentumot dolgozott, mely újraértékeli a területi szervezet teendőit, valamint felépítését és működését. Az értekezlet a debreceni nagygyűlés napirendjére ajánlotta a kisebbségek kérdését. Tőkés László öt pontból álló előterjesztésében az ETT támogatását kérte többek között a magyar kisebbségek követeléseinek támogatására. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./1997. április 30.
Magyar vonatkozású anyagok gyűjtésével többen foglalkoznak a nagyvilágban. Svédországban az Északi Magyar Archívum 1973 óta Skarholmenben Szöllősi Antal vezetésével gyűjti a magyar könyveket, folyóiratokat, a gyűjtemény később kibővült hang- és képtárral, valamint a kommunizmus magyarok elleni bűneinek dokumentációs osztályával. Magyarországon az állami intézmények mellett /Széchényi Könyvtár, Országos Levéltár/ mellett néhány magán, illetve alapítványi kezdeményezés, egyesület is foglalkozik magyar vonatkozású anyagok gyűjtésével. A Magyarok Világszövetsége hosszú ideje archiválja az egész világra kiterjedő levelezéseket, a magyar egyesületek rendezvényeiről készült anyagokat. Archívuma van még a Határon Túli Magyarok Hivatalának és a Magyar Távirati Irodának is. Lakiteleken működik az Emigrációs Gyűjtemény, amely a nyugati magyar közösségek sajtóját, dokumentumait gyűjti. Az Ajkán működő Magyar Archívum a szomszédos országokban élő magyar kisebbség dokumentumait gyűjti /újságok, könyvek, térképek, képeslapok, bélyegek, régi pénzek, érmek, jelvények, kitüntetések, plakátok, fényképek, video- és hangfelvételek. A Magyar Archívum magángyűjtemény. /MTI, aug. 30. - a Prágai Tükör (Kiadja a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége) 1996/5. száma alapján/ A bemutatás kiegészítésre szorul: Svédországban Szöllősi Antal egyedül végzi a munkát. A Teleki László Alapítványnak a határon túli magyarsággal kapcsolatos jelentős dokumentumgyűjteménye van.1997. június 4.
Erdélyi Géza szlovákiai református püspök adott tájékoztatást az egyház helyzetéről. Erdélyi Gézát 1996. júl. 9-én Révkomáromban választották püspökké. Elmondta, hogy kidolgoztak egy hat évre szóló munkaprogramot. Trianon után megalakult a szlovákiai és kárpátaljai egyetemes református egyház, melyet három egyházkerületre tagoltak, mindegyiknek volt püspöke, a kárpátaljainak Bertók Béla munkácsi lelkész, halála után Magda Sándor. 1945 után a magyar ellenes diszkriminatív törvények, az állampolgárságtól való megfosztás lehetetlenné tette az egyházi életet. Az egyház csak 1950-től működhetett újra. A szlovák reformátusok megfelelő képviselethez jutottak. A lelkészeket 1950-től a prágai egyetem teológiai fakultásán képezték. Varga Imre püspök 1980-ban meghalt, utána négy éves interregnum volt, az állam egyházpolitikájából adódóan feszültségek keletkeztek. 1984-ben Horváth Zsigmondot választották püspöknek, aki 1988-ban meghalt, nem tudta megszüntetni a széthúzást az egyházon belül. Mikó Jenő pozsonyi lelkipásztort választották meg következő püspöknek. Jelenleg 110-115 ezer lehet a hívek száma, közülük százezer magyar, a többi szlovák. A keleti végeken az elmúlt századokban sok magyar református szlovákká vált. Szlovák nyelvű hívek alkotják a nagymihályi és ondava-hernádi egyházmegyét. A krónikus lelkészhiány pótlására indult három éve Komáromban a Calvin J. Teológiai Akadémia, ahol jelenleg 62 teológus és 46 hitoktató tanul. /Magyar Nemzet, jún. 4./1997. június 23.
Prágában jún. 23-án NATO-konferenciát tartottak, melyen részt vett Emil Constantinescu államelnök és Kovács László külügyminiszter is. A két politikus megbeszélést folytatott. A tárgyalás után Kovács László elmondta, hogy a román elnök leszögezte: Románia továbbra is az európai normákhoz kíván igazodni, az alapszerződést teljesíteni fogja, mert mindezt benső meggyőződésből tette, nem pedig a madridi NATO-kibővítés érdekében. Constantinescu kifejtette: Románia tudja, mit tett Magyarország a román NATO-csatlakozás elősegítése érdekében, s ezért hálás. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./2000. október 30.
Okt. 26-27-én Prágában tanácskoztak a Visegrádi Csoport országai és Románia kisebbségi ügyekért felelős kormánytagjai. A megbeszélés célja, hogy a Romániával bővült visegrádi négyek kisebbségi ügyekért felelős vezető kormánytagjai egyeztessék tapasztalataikat, és kölcsönösen tájékoztassák egymást a megtett intézkedésekről. A konferencián a miniszterelnök-helyettesek és miniszterek országaik kisebbségpolitikájának keretében kiemelten foglakoztak a roma kisebbségeket érintő társadalompolitikai kérdésekkel. /A Visegrádi Csoport és Románia kisebbségi kérdésekben is együttműködik. A romák felzárkóztatása megoldásra váró probléma. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./2000. április 19.
Ápr. 18-án háromnapos bemutatkozó látogatásra Székelyudvarhelyre indult a Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciójának delegációja, amely korábban már Prágában, Eszéken és Zágrábban is járt, a képviselőcsoport regionális bemutatkozó programjának részeként. A küldöttséget ápr. 19-én fogadja Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára ugyanaznap előadást tart a Városházán helyi kamarai tagoknak, magánvállalkozóknak a vállalkozás és az infrastruktúra fejlesztéséről. Horváth Zsolt, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a kormány társadalompolitikai céljait ismerteti iskolák, valamint egészségügyi és szociális intézmények vezetőivel. /Fidesz-frakció bemutatkozó látogatása Székelyudvarhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./2000. május 22.
A június 1-jén kezdődő Ünnepi Könyvhéten tizenöt határon túli magyar kiadó, illetve könyvműhely több mint félszáz kötettel jelentkezik, a kolozsvári Kalota és az ungvári Pánsíp most mutatkozik be először az olvasóknak. A határon túli kiadványok többsége művelődéstörténeti, néprajzi és irodalomtörténeti munka, illetve több történelmi témájú tanulmány is helyet kapott a kínálatban. Gajdos Balogh Attila Fegyencek az utcában (Stúdium Kiadó, Kolozsvár) című regénye a második világháború utáni Kolozsváron játszódik, egy kisebbségi sorban élő fiatalember zsarnokság elleni lázadását ábrázolja. Balla D. Károly Ne gondolj a fehér elefántra /Pánsíp, Ungvár/ címmel a kárpátaljai szerző öt színpadi művel jelentkezett. A memoárok sorában lát napvilágot Sinkó Ervin háborús naplója (1939-1944) /Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, Újvidék/ amely az 1973-ban bezúzott kötet első teljes magyar kiadása. Az irodalomtörténeti munkák között szerepel Magyar Zoltán: Petőfi a Felvidéken című könyve. Utasi Csaba: Csak emberek című kötetében (Forum, Újvidék) az elmúlt nyolcvan év vajdasági magyar költészetét tekinti át. - Rákos Péter, a prágai Károly Egyetem Magyar Tanszékének tanára Nemzeti jelleg: a miénk és a másoké című kötete a nemzetek más nemzetekről és önmagukról alkotott képének kérdéskörét járja körül. - A Kolozsvári harmincadjegyzék 1599-1637 (Kriterion) bemutatja, hogy mennyire virágzó volt az akkori kereskedelmi élet a "kincses" városban. Nagy Sándor - 1921-1940 között bukaresti lelkész - A regáti magyarság című könyve (Kalota Kiadó, Kolozsvár) a Kárpátokon túlra került magyarság beolvadásának, illetve megmaradásának esélyeit vette számba. A pozsonyi Madách-Posonium közreadja Czibulka Imre munkáját, a szlovákiai településnevek magyar megfelelőit. /Könyvheti készülődés. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./2000. szeptember 23.
A kormány elfogadta a pótköltségvetést. Az infláció idei várható ütemét 40 százalékra módosították az eredetileg várt 27 százalékról, a GDP-növekedés ütemét pedig 1,5 százalékra mérsékelték a tervezett 3 százalékhoz képest. Az idén várható lej/dollár árfolyamot 20 481 lejről 21 600 lejre emelték. A módosított költségvetés kérdését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank Prágában jelenleg zajló közgyűlésén is megvitatják. /Elfogadták az idei pótköltségvetést. 40 százalékra módosult az infláció üteme. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./2001. március 9.
Adrian Nastase miniszterelnök febr. 8-án fogadta Edgar Bruckley NATO-főtitkárhelyettest, aki szakértői delegáció élén az elmúlt napokban Románia felkészülését tekintette át Bukarestben a román illetékesekkel. Nastase emlékeztetett arra, hogy a NATO a jövő év elején dönt a prágai csúcstalálkozó napirendjéről, egyebek között arról, hogy napirenden szerepeljen-e a további bővítés kérdése. A román miniszterelnök szerint a bővítés kérdésének napirendre tűzése mind Románia, mind a szövetség érdeke lenne. A román esélyek növelése érdekében a kormány javaslatára a parlamenti pártok közös nyilatkozatban támogatták az ország csatlakozási szándékát. /Prágában dönthetnek a NATO-bővítésről. Bukarestben az észak-atlanti szövetség főtitkára. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./2001. április 11.
A NATO tagjai azt kérik Romániától, hogy a tennivalókat a hadsereg költségvetéséhez méretezze, úgy, hogy azokat meg is valósítsa, ne csak papíron maradjanak. George Maior védelmi államtitkár a NATO brüsszeli értekezletén 13 objektum megvalósításáról számolt be. A szövetség összesen 84 pontban fogalmazta meg elvárásait. Ezek megvalósításától függ a 2002-ben Prágában tartandó NATO-csúcson az ország csatlakozási kérelmét elbíráló döntés. Tetteket vár a NATO. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./2001. május 3.
Románia a NATO-csatlakozás útján fog haladni akkor is, ha a szövetség nem veszi fel tagjai közé a 2002-es prágai csúcstalálkozón - jelentette ki máj. 1-jén Mircea Geoana. Geoana szerint Románia csatlakozási esélyei komolyan megnövekedhetnek, ha időközben megtörténne a katonai reform, illetve a gazdasági növekedés. Ugyanakkor visszautasította a Washington Post újság múlt heti vezércikkében megjelenteket, miszerint a romániai politikai helyzet törékeny, és így nincs túl sok esély arra, hogy 2002-ben Románia csatlakozhasson az észak-atlanti szövetséghez. - A diplomáciai hadjárat része, hogy Adrian Nastase miniszterelnök máj. 14-én részt vesz a brüsszeli NATO-összejövetelen, amely a 2000-2001-es Nemzeti Csatlakozási Tervezet teljesítését vizsgálja majd. /NATO-csatlakozás akár 2002 után is. Nastase Brüsszelbe látogat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./ 2001. május 8.
Az akadémiai akkreditációs bizottság máj. 7-i döntése nyomán ősztől beindul az alakuló Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredába kihelyezett részlege: a testület jóváhagyta a magánegyetem első három szakának - vidékfejlesztés, könyvelés és gazdasági informatika, valamint agrárközgazdaság - működési engedélyét. Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány elnöke. szerint a döntés fontos eseményt jelent mind az alapítvány, mind az alakuló Erdélyi Magyar Tudományegyetem életében. Mint fogalmazott, úgy tűnik, hogy az az ellenállás - amely hónapokon át akadályozta az alapítvány tevékenységét - részben megtört. Tonk úgy véli: ebben a politikumnak fontos szerepe volt; amennyiben az RMDSZ vezetői nem lépnek, ez a döntés nem születik meg. - Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: elégtétellel vette tudomásul az akkreditációs tanács döntését, hiszen az RMDSZ nagy erőfeszítéseket tett az utóbbi időszakban, hogy szakmai és politikai támogatást szerezzen a magyar magánegyetem ügyének. Markó tájékoztatása szerint az elkövetkező egy-két hétben további más szakok helyszíni ellenőrzésére is sor kerül. Azok a szakok, amelyeket engedélyeztek, őszre már beindulhatnak" - mondta Markó Béla. /Papp Annamária: Jóváhagyták az erdélyi magyar egyetem első három szakát. Az RMDSZ elégedett a döntéssel. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./ "Kétségtelen, hogy ebben a döntésben nagy szerepe volt a politikának - nyilatkozta Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány elnöke. - Ha az RMDSZ vezetése nem áll ki mellettünk, valószínűleg nem született volna meg ez a döntés." A működési engedély kibocsátásáról a kormány határoz. Felvételit csak azután lehet hirdetni, ha az utóbbi határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Tonk Sándor elmondta, felgyorsítják az alapítvány tulajdonába került csíkszeredai Hargita Szálló átalakításának folyamatát, hogy az épületet alkalmassá tegyék új rendeltetésének. /Gazda Árpád: Zöld út az Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek? = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./ Székelyföldnek szüksége van az egyetemre, amely megnyitja előtte a fejlődés, a modernizáció perspektíváit. Az egyetem nem csupán Magyarország "euroatlanti nyomásának" eredményeképpen jön létre, és nem is pusztán a román hatóságok "engedékenységéből" fakadóan, hanem a harmadik fél, az RMDSZ helyzetet kihasználó taktikus lépésének eredményeképp is szögezte le Bakk Miklós. A jövő évi prágai NATO-bővítési döntés előtt álló Romániának jelét kell adnia annak, hogy belpolitikai konfliktusokat tud megelőzni, és hogy meg tudja őrizni szomszédai tartós támogatását. /Bakk Miklós: Az egyetem háromszögei. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./ 2001. május 17.
Mircea Geoana külügyminiszter Csehországba utazott, máj. 15-én tárgyalt Milos Zeman cseh kormányfővel, aki kijelentette: Prága jelenleg nem számol azzal, hogy vízumkényszert vezessen be a látogató román állampolgárok számára. Csehország az utóbbi években román állampolgárok ezreit toloncolta vissza hazájukba, mert egy részük a cseh-német határon át megpróbált illegálisan Nyugatra jutni, míg mások loptak, koldultak és különféle bűncselekményeket követtek el az ország területén. A cseh kormány ezért még 2000-ben felszólította Bukarestet, hogy vessen gátat a Csehországba irányuló "álturizmusnak", különben Prága vízumkényszert vezet be a román állampolgárok számára. Zeman Geoanával arról is tárgyalt, hogy Csehország fegyvereket szállíthatna a román hadseregnek. /Románia cseh fegyverek iránt érdeklődik Prága nem vezet be vízumkényszert.= Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./2001. május 28.
Budapesten ünnepelték a 75 éves Korunk (Kolozsvár) folyóiratot az Erdélyről Európában - mítosztalanul című rendezvényen, amelyet a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Friedrich Naumann Alapítvány és az Apáczai Sajtóhíd Alapítvány támogatásával tartottak meg. Kántor Lajos főszerkesztő köszöntője után Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke beszélt a lapról, annak marxista, majd reformkommunista, 1990 után pedig nemzeti liberális szellemiségéről. R. Várkonyi Ágnes a fejedelemkori Erdély történetéről, Marosi Ernő a prágai Szent György szobrot alkotó kolozsvári fivérekről, Benkő Samu a marosvásárhelyi Bolyai Jánosról, Romsics Ignác pedig a független Erdély gondolatának a nemzetközi politikában való jelenlétéről tartott előadást. Láng Gusztáv Németh László és a német filozófia kapcsolatáról, Salat Levente pedig az évezred eleji erdélyi multikulturalitásról beszélt. /Budapesti ünnepség a Korunk 75. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./2001. július 5.
Július első napjaiban Adrian Nastase miniszterelnök Portugáliában részt vett a Szocialista Internacionálé 50. évfordulóján. A portugál Publico nevű lapnak adott interjújában a Magyarország parlamentje által elfogadott státustörvényről nyilatkozva kifejtette, hogy ennek meghozásával Magyarország a Romániában élő magyarok védelmét, támogatását vállalta fel, holott ez ellenkezik az Európai Unió által szabályozott törvényekkel, hiszen a nemzeti kisebbségekért az az ország felelős, amelyikben élnek. A lap riporterének arra a felvetésére, hogy a magyarok anyaországa három hónapos munkavállalási engedély kibocsátását, az orvosi ellátás biztosítását szögezi le ebben a törvényben, Adrian Nastase azt válaszolta, hogy ezt Románia állampolgárainak etnikai megkülönböztetése nélkül kellene megtegye. "Szerintünk ez a törvény nemzetiségi megkülönböztetésen alapul, és a 19. századot idézi." A román miniszterelnök furcsállta, hogy azok az államok, amelyek annak idején részt vettek Prága lerohanásában, már NATO-tagok, míg Románia nem. Nastase szerint a Balkánon Románia a legnagyobb és legstabilabb ország. Arra a kérdésre, hogy hogyan vélekedik Milosevicsről, akit nemzetközi törvényszék elé állítottak mint háborús bűnöst, azt válaszolta, hogy a politika Milosevicset feláldozta, bár ő volt az, aki öntörvényűen meghatározta Jugoszlávia és az európai hatalmak valamint az amerikaiak közti tárgyalások kimenetelét. "De ez a jugoszláviai politikai pártok ügye: én erről nem mondhatok határozott véleményt, nem kommentálhatom" - hangzik Nastase ez ügyben tett óvatos nyilatkozata, aki reméli, hogy nemsokára Románia NATO-tagállam lesz. /B. B. J.: Nastase szerint a volt jugoszláv elnök áldozat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./2001. július 6.
Júl. 6-10-e között tartják Kolozsváron a Dél-Kelet-Közép-Európai Református-Evangélikus Teológiai Fakultások II. Kongresszusát, a bécsi, prágai, pozsonyi, komáromi, budapesti, debreceni, sárospataki, pápai, kolozsvári és nagyszebeni teológiai tanárok részvételével. A kongresszus témája Biblia-Lelkiség-Társadalom. A résztvevő teológiai tanárok a Biblia és az exegézis jelentőségét vitatják meg a mai átalakuló társadalom kihívásai és a lelkiség-kegyesség összefüggésében. Előadást tart többek között dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és dr. Tonk Sándor kolozsvári professzor. A kongresszus német nyelven folyik. /A Dél-Kelet-Közép-Európai Református-Evangélikus Teológiai Fakultások II. Kongresszusa. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./2001. július 19.
Júl. 13-án a Legfelső Védelmi Tanács az Oroszországgal kötendő kétoldali szerződésről tárgyalt. Románia még nem rendezte diplomáciai kapcsolatait Moszkvával. A Szabadság átvette a Cotidianul de Transilvania lapból Ioana Lupea írását. Az alapszerződés megtárgyalásának pozitív jelzése is lehet, az, hogy a bukaresti hatalom a jövő évi prágai NATO-integráció szemszögéből próbálja tisztázni Oroszországgal a szövetségek kérdését. Azonban mivel magyarázható Ion Iliescu elnök és Adrian Nastase kormányfő kijelentése a második román államról, Moldováról? A kormányfő a német integrációs modellt tekinti alapnak, egészen az egyesülésig. Nastase javasolta a föderációt Moldovával, azzal az állammal, amely csatlakozni fog az Orosz-Fehérorosz államszövetséghez. Feltételezhető, hogy Romániának más biztonsági alternatívát ajánlottak föl. A NATO-val kapcsolatos másik kétarcúság a magyarországi státustörvénnyel szembeni magatartásban mutatkozik meg. Egy évvel a prágai NATO-összejövetel előtt Romániának elintézetlen területi vitája van Ukrajnával - a Kígyó-szigetéről van szó -, miközben felmerül a két román állam konföderációja, ám az egyik fél már közel van az Orosz-Fehérorosz államszövetséghez, ráadásul feszült a viszony Magyarországgal, egy NATO-tagországgal és a végtelen vita Moszkvával. (A Cotidianul de Transilvania című lap július 16-i számában megjelent írás fordítása) /Ioana Lupea: Múlt meghatározta jelen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./2001. július 20.
Júl. 19-én Ion Iliescu államfő fogadta a NATO és az Európa Unió (EU) tagországainak Bukarestbe akkreditált nagyköveteit. Iliescu elmondta: Brüsszelben nyílt párbeszédet folytatott a NATO főtitkárával a 2002-ben Prágában sorra kerülő csúcsértekezlet perspektíváiról. Az államfő elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a NATO-tagállamok képviselői egyértelmű álláspontot fogalmaztak meg a bővítési folyamat kiszélesítéséről. Iliescu ugyanakkor rámutatott: a NATO-bővítés stabilitási tényezőt jelent a térségben, megjegyezve, hogy Európa legtörékenyebb pontja a volt Jugoszlávia területe. /Iliescu fogadta a NATO és EU tagországok bukaresti nagyköveteit. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./2001. augusztus 18.
Adrian Nastase kormányfő szokásos felvetette a román politikai erők "fegyvernyugvásának" gondolatát a jövő évi prágai csúcstalálkozóig, hogy egységesen tehessenek meg mindent Románia sikeres csatlakozásáért. Ebben fontos szerepet szán a konstruktív szomszéd-politikának, külön hangsúlyozva az oroszok felé való gazdasági kapcsolatokban való nyitás szükségességét. /Nastase a NATO-csatlakozásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./2001. augusztus 20.
Adrian Nastase miniszterelnök a jövő évi prágai NATO-csúcsig terjedő "politikai fegyverszünetet" javasolt a parlamenti pártoknak, az ország NATO-csatlakozási programjának sikere érdekében. Markó Béla RMDSZ-elnök egyetértéssel fogadta a kormányfő kezdeményezését, de emlékeztetett rá, hogy a felzárkózási folyamat támogatására vonatkozólag az ország politikai erői már korábban is és ismételten kinyilvánították egyöntetű támogatásukat. A Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt képviselői fenntartásokkal fogadták a kormányfő kezdeményezését. Hangoztatták ugyan, hogy egyértelműen támogatják a NATO-csatlakozást, de rámutattak: nem mondhatnak le ellenzéki szerepükről a kormány politikájával szemben. Az egyetlen parlamenti politikai erő, amely egyértelműen elutasította a "politikai fegyverszünet" gondolatát, a Nagy-Románia Párt (NRP) volt. /"Politikai fegyverszünet" a NATO-csatlakozás érdekében? Markó Béla: Ideje a szavakról áttérni a tettekre. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./2001. augusztus 22.
Halálának 25. évfordulóján Nagy Imre festőművészre /Csíkzsögöd, 1893. július 25. - Csíkszereda, 1976. aug. 22./ emlékezett a lap. Nagy Imre a budapesti Rajztanárképzőn, a szolnoki művésztelepen és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, Olgyai Viktor irányításával. A Képzőművészeti Főiskolán együtt dolgozott Varga Nándor Lajossal, Aba-Novák Vilmossal és Szőnyi Istvánnal. 1924-ben hazaköltözött Erdélybe; néhány évig a nagybányai művésztelepen is dolgozott. 1929-ben, 1931-ben az Ernst Múzeumban volt kollektív kiállítása; 1936-ban és 1937-ben ismét gyűjteményes kiállításokkal jelentkezett a fővárosban; 1938-ban pedig Londonban volt egyéni tárlata. 1939-ben Szinyei-díjat nyert. 1949-1950-ben a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola tanáraként működött. Több európai országban járt tanulmányúton; az említetteken kívül rengeteg kiállítása volt több erdélyi városban, Berlinben, Zürichben, Prágában és Nürnbergben. 1976-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezett műveiből gyűjteményes kiállítást. Utolsó éveit visszavonultságban töltötte Zsögödön. A fametszés kiváló mestereként tartják számon. 1962-ben zsögödi házát Csíkszereda városának adományozta, itt nyílt meg 1973-ban a Nagy Imre Képtár. /Nagy Imre. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 22./2001. szeptember 19.
Románia NATO-csatlakozásának kérdéseiről, a biztonságpolitikai együttműködésről, valamint az európai uniós integrációról és az azon belül megvalósítható magyar-román kooperációról folytatott szept. 18-án Budapesten konzultációkat a magyar-román kormányközi vegyes bizottság külpolitikai, európai és euroatlanti integrációs stratégiai együttműködési szakbizottsága. Lőrincz Csaba helyettes államtitkár, a szakbizottság magyar tagozatának elnöke hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy 2002-ben, a prágai NATO-csúcstalálkozó alkalmával az arra felkészült országok meghívást kapjanak a szövetségbe. Mihnea Ioan Motoc, a testület román tagozatának elnöke közölte, hogy Románia kellőképpen felkészült a NATO-tagságra. /Ülésezett a román-magyar vegyes bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2001. október 30.
A Sepsiszentgyörgyön született Moyses Márton költő lelkébe az 1956-os magyar forradalom kitörölhetetlen szabadságvágyat ültetett. Az akkor tizenöt éves baróti diák október utolsó hetében titokban útra kelt, de nem jutott át Magyarországra. Vizsgálati fogságba került, majd más iskolába, Marosvásárhelyre kényszerítették. 1960-ban a kolozsvári tudományegyetem első éves magyar irodalom szakos hallgatóját a Securitate emberei a tanteremből vitték el. Az akkor 19 éves Moysesnek kommunistaellenes, forradalmi versei miatt kellett bűnhődnie. Verseit elkobozták, őt pedig hét év börtönre ítélték. Szabadulásával a megaláztatások nem értek véget. Nagyajtára kényszerítették - istállószolgának. A költő 1970. február 13-án, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, leöntötte benzinnel, és meggyújtotta magát. Megtagadták tőle az orvosi ellátást. Rettenetes kínok között szenvedett hónapokon át, május 15-én halt meg. - November 3-án Brassóban Moyses Mártonra fognak emlékezni. Brassó, Alsó-Háromszék és a Barcaság templomaiban délelőtt 11 órától öt percig szólnak majd a harangok, utána a város főterén a magyar egyházak, a Magyarok Világszövetsége és a megyei RMDSZ tiszteleg emléke előtt. Raduch Zsolt evangélikus lelkész igehirdetését követően Tófalvi Zoltán beszél a mártír költővel kapcsolatos kutatásairól, utána az egykori osztálytárs, Kincses Előd emlékezik a mártír költőre. /Brassó (és Erdély) Moyses Mártonra emlékezik. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 30./ November 3-án Moyses Mártonra emlékeznek Brassóban, a prefektúra előtt, ott, ahol a nagyajtai ötvenhatos a kommunista rendszer elleni tiltakozásként 1970. január 13-án az akkori pártszékház előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. A székely Jan Palachra egykori osztálytársa, Kincses Előd emlékezik. Jelen lesz Tófalvi Zoltán újságíró is, akinek bemutatják a Moyses életútjáról szóló filmjét. Délután Földváron a volt fogolytábor utolsó közös sírdombjánál lesz halottak napi megemlékezés. Az 1944 ősze és 1945 ősze között itt szenvedett, illetve elhunyt erdélyi és anyaországi magyarok emlékére koszorúkat helyeznek el, majd Hídvégen megtekintik a Fogoly-emlékszobát. /(be. l.): Megemlékezés Brassóban és Földváron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./0. november 1.
Adrian Nastase miniszterelnök egyesült államokbeli körútja alkalmával okt. 30-án Washingtonban, a Johns Hopkins egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézetében tartott előadást. A kormányfő beszédében hangsúlyozta: a szeptember 11-i tragikus események nyomán egy új, mindennél erősebb atlanti szövetség van születőben, hiszen a Vilniusi Tízekként emlegetett, a NATO-hoz csatlakozni kívánó országok - köztük Románia is - konkrét katonai és titkosszolgálati segítséget ajánlottak fel a NATO-nak a terrorizmus elleni küzdelemben. A kormányfő kifejezte azon reményét, hogy ezeket az országokat a NATO jövő évi prágai csúcsértekezletén meghívják a szövetségbe. A kormányfő ugyanakkor katonai együttműködési megállapodást írt alá Colin Powell amerikai külügyminiszterrel, a két ország közötti stratégiai partnerség jegyében. Ez felhatalmazza az amerikai erőket a román hadsereggel való közös gyakorlatozás. A találkozó után Adrian Nastase kormányfő kijelentette: a NATO csak nyerne Románia csatlakozásával. Mint fogalmazott, a megállapodásnak fontos szerepe van Románia és az Amerikai Egyesült Államok közti partnerségi kapcsolat alakulásában, valamint a NATO-csatlakozás folyamatában. A kormányfő ugyanakkor felkérte Colin Powellt, hogy kísérje figyelemmel, Románia milyen mértékben teljesíti a NATO-csatlakozáshoz szükséges feltételeket. A kormányfő okt. 31-én washingtoni pénzügyi körök vezető illetékeseivel folytatott megbeszélést. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa valószínűleg pozitívan dönt majd egy újabb, 18 hónapra szóló, 400 millió dollár értékű készenléti hitelmegállapodás megkötéséről. /Washingtonban Adrian Nastase kormányfő. Katonai együttműködési megállapodást írtak alá. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./2001. november 5.
Brassóban Moyses Mártonra emlékeztek, aki 29 éves korában, iszonyú vallatások és megalázások után úgy döntött, életét adja a szabadságért, és a brassói megyei pártbizottság előtt önmagát felgyújtva tiltakozik az elnyomás ellen. Moyses Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1941/ 1960-ban az elsőéves irodalom szakos hallgató, amikor elhurcolták a politikai rendőrség emberei. 7 év börtönnel sújtották kommunistaellenes, forradalmi versei miatt. 1970 február 13-án fölgyújtotta magát. Ugyanúgy választotta a szabadító halált, mint Prágában Jan Palach, Budapesten Bauer Sándor vagy, mint később ugyancsak Brassóban Liviu Cornel Babes. Három hónapon át szenvedett, majd május 15-én halt meg. - Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke azt szerette volna, hogy azon a helyen emlékezzenek meg, ahol elszánt tettét véghezvitte. Végül a csendőrség és a prefektúra a brassói tehergépkocsigyár két nappal későbbi tüntetésétől való félelmében elrendelte, hogy a prefektúra épülete előtt nem lehet gyülekezni. Az emlékezők az evangélikus templomba vonultak, ahol végül Tófalvi Zoltán publicista elmondotta: Moyses Márton mártíriumának felkutatása, a dokumentumok megszerzése, a megtartott emlékezés előkészítése 11 évbe került. /(Tóásó Áron Zoltán): Megváltozott helyszín. Moyses Márton példája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./2001. november 9.
Az amerikai kongresszus képviselőháza nov. 7-én támogatásáról biztosította azt a tervet, hogy újabb NATO-bővítési hullámot hajtsanak végre Kelet-Európában. A NATO 1997-ben hívta meg a szervezetbe Magyarországot, Lengyelországot és a Cseh Köztársaságot. E három állam 1999 tavaszán lett a szövetség tagja. A tervek szerint a következő bővítési fordulóról 2002 végén, a prágai NATO-csúcson döntenek, akkor nevezik meg azokat az államokat, amelyek meghívót kapnak. A pályázók között tartják számon a három balti államot (Észtországot, Lettországot és Litvániát), továbbá Szlovéniát, Szlovákiát, Romániát és Bulgáriát. Az amerikai kongresszus képviselőháza nov. 7-én a NATO jövő évi bővítése mellett olyan törvénytervezetet fogadott el, amelynek alapján anyagilag támogatná hét jelölt ország katonaságának reformját. Az a tény, hogy épp Románia kapná a legnagyobb összegű segítséget - 11,5 millió dollárt - , bizakodással töltötte el a román politikusokat. Ezt a pénzösszeget a hadsereg tisztjeinek szakképzésére fordítják majd. Az amerikai törvénytervezet támogatói között szerepel Tom Lantos is. /Újabb NATO-bővítési hullám Kelet-Európában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./2001. november 14.
A szervezett bűnözés elleni harcról szóló együttműködési megállapodást írt alá nov. 13-án Prágában a cseh és a román belügyminiszter, Stanislav Gross és Ioan Rus. Gross a dokumentum aláírása után újságíróknak kijelentette: reméli, hogy a megállapodás hozzájárul a román állampolgárok illegális csehországi útjainak a korlátozásához is, ami miatt Prága vízumkényszer bevezetését fontolgatja a román állampolgárok számára. Rus leszögezte: a román fél természetesen segédkezet nyújt Prágának a kényes probléma megoldásához. A román kormány már eddig is számos intézkedést foganatosított annak érdekében, hogy lehetetlenné tegye olyan személyek kiutazását, akik potenciális emigránsok. Szerinte ennek köszönhető, hogy míg augusztusban 340 román állampolgár kért politikai menedéket Csehországban, addig szeptemberben már csak 240, s októberben pedig csak 80. /Cseh-román belügyminiszteri megállapodás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./2001. december 12.
Románia katonailag felkészül a NATO-csatlakozásra a jövő évi prágai csúcsértekezletig, jelentette ki George Maior, a védelmi minisztérium államtitkára, az Euroatlanti Integrációért és Védelmi Politikáért Osztály vezetője dec. 11-i sajtóértekezletén. George Maior vezetésével múlt héten Brüsszelben román küldöttség vett részt a NATO politikai és katonai testületének ülésén, amelynek témája a román hadsereg átszervezése volt. Maior kifejtette: a román hadsereg átszervezésre valószínűleg 2002. februárjában kerül majd sor, amely alkalomból a NATO magasrangú képviselőiből álló küldöttséget várnak Romániába. /Románia jövőig felkészül a NATO-csatlakozásra. Februárban elkezdik a román hadsereg átszervezését. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./2001. december 14.
Dec. 13-án Romániába látogatott Lord George Roberston, a NATO főtitkára. Ion Iliescu államfővel folytatott megbeszélése után kijelentette: Románia fontos előrelépéseket tett a NATO-csatlakozás útján. Robertson szerint a román hadsereg reformja jó úton halad. A főtitkár nem volt hajlandó elárulni azoknak az országoknak a névsorát, amelyeket a 2002-es prágai csúcsértekezleten meghívnak a csatlakozáshoz. /Előrelépések a NATO-csatlakozás terén. Romániába látogatott George Robertson. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./