udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Pusztaszentmárton

2002. május 24.

Tordatúr község öt faluból áll: Pusztaszentmárton, Kiscsán, Komjátszeg, Mikes, illetve maga a községközpont, Tordatúr. Tordatúr lakosságának száma meghaladja az 1020 személyt. Az öt falu közül Tordatúrban és Komjátszegen él magyar lakosság. A községközpont lakosságának a fele magyar, Komjátszegének csak 23 százaléka. A tanácsban három RMDSZ-es tanácsos képviseli a magyar lakosság érdekeit a tizenegyből, mindhárom tordatúri. A község összlakosságának 20 százaléka magyar anyanyelvű. A kétnyelvű településjelző táblákat ki fogják helyezni. Jelenleg folyik a víz bevezetése. A falu magyar gyermekei ötödik osztálytól ingázni kénytelenek, ehhez hiába kértek kisbuszt. A katolikus templomot rendbehozták. A katolikus egyháznak 81 híve van a faluban. Tordatúr egyetlen, a falu közösségében élő lelkésze, Dimény József unitárius lelkész. A faluban 170unitárius van, a lelkész ökumenikus vallásórákat tart a falu magyar gyerekeinek, ezen felül pedig magára vállalta az anyanyelvi oktatást is: magyarórákat tart a román osztályba járó V–VIII. osztályos magyar gyermekeknek. A faluban nincs kulturális élet, az embereknek nincs hol összegyűlniük. /Valkai Krisztina: Tordatúr — városhoz közel és mégis távol. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./

2005. augusztus 25.

Az augusztus 23-i árvizek hat megyében okoztak számottevő károkat. Az elmúlt két napban 10 személy meghalt, 8 eltűnt, az anyagi károk jelentősek. Elsősorban Bihar, Beszterce-Naszód, Hargita, Hunyad, Maros és Prahova megyében észleltek jelentős árvízkárokat: 15 ház teljesen tönkrement, 1478 kisebb károkat szenvedett, 594 gazdasági épület megrongálódott, ezenkívül 30 hektár termőföldben, 25 hídban tettek kárt a medrükből kilépett folyók, patakok. Villany nélkül maradt 53 helység. Kolozs megyében elsősorban Magyargorbón észleltek árvízkárokat. Szinden, Koppándon, Tordán, Tordatúron, Pusztaszentmártoton, Bácsban és Szucságban is jeleztek károkat. Hargita megyében több mint tízen vesztették életüket az elmúlt 24 óra alatt, további négy személyt kórházban ápolnak. Udvarhelyen, Galambfalván, Farkaslakán, Siménfalván, Korondon, Felsőboldogfalván és Bögözben jeleztek árvízkárokat, 14 személyt kiköltöztettek. Farkaslakán 9 házat, 2 hidat pallót rongált meg az ár. Bétában, Székelydobón és Vágásban nincs villany. Udvarhely és Segesvár között szünetel a vasúti közlekedés. Székelyudvarhelyen megkezdték a Szombatfalva nevű városrész kiürítését. Szemtanúk szerint a víz másfél-két méteres volt, másutt nyakig ért. Bihar megyében Popfalván, Berettyószéplakon, Érmihályfalván jeleztek árvízkárokat. Beszterce-Naszód megye központjában 30 házat és gazdaságot érintett az ár. Hunyad megyében Guraszáda és Burzsuk községekben jegyeztek árvízkárokat. Prahova megyében az esőzések 8 helységet érintettek. Maros megyében három településen, Maroskeresztúron, Sáromberkén és Szászszentivánon észleltek nagyobb mértékű árvízkárokat. Sok családot kitelepítettek. A legnagyobb károkat Fogaras környékén észlelték. Az esőzések több országutat és megyei utat érintettek. /H. D.: Továbbra is nagy károkat okoz az árvíz. Riasztó a helyzet az ország több megyéjében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./ Tizenhárom halottat és legalább három eltűntet jelentettek a Székelyudvarhelyt és környékét sújtó árvíz áldozataiként. Székelyudvarhelyen és környékén több mint ezer házat öntött el a víz, Farkaslakán, Székelyszent­lél­eken és Malomfalván száz házat öntött el a víz. Székelyudvarhely felől nem lehet eljutni Székelykeresztúrra az oda vezető főútvonalon. Pusztított az ár a Maros megyei Sáromberkén, Maroskeresztúron, valamint Szászszentivánon is. A Katolikus Karitász ötmillió forintos gyorssegélyben részesíti a székelyudvarhelyi és környékbeli árvízkárosultakat. Kilencven katonai lakósátorral segíti a romániai árvíz károsultjait több magyarországi székhelyű bank; a belügyminiszter kezdeményezésére indított akció 18,5 millió forintba kerül. /Katasztrófa Udvarhelyszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék