udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Ráckeresztúr

2001. szeptember 18.

A Keresztúr nevű települések II. találkozóját Budapest XVII. kerületének önkormányzata, Rákoskeresztúr rendezte meg szept. 14. és 16. között. A rendezvénysorozat a résztvevő 18 település képviselői és a népviseletbe öltözött művészeti csoportok felvonulásával kezdődött. A résztvevők meglátogatták a parlamentet is. A résztvevő magyarországi települések polgármesterei aláírták a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége alapszabályzatát. A határon túli Keresztúr nevű települések egyelőre - adminisztratív, illetve jogi okok miatt - nem írhatták alá az alapító okiratot, erre remélhetőleg sor kerülhet az elkövetkező évben, években. Sikerül baráti kapcsolatokat kiépíteni a települések képviselőinek.Fülöp Lajos, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum igazgatója elmondta, hogy örültek a balatonkeresztúriak tavalyi meghívásának, a kezdeményezésének, mert így a Keresztúr nevű települések is összefoghatnak. "A Keresztúr nevű települések egytől egyig magyar települések voltak, és nem véletlen, hogy a Szent Kereszt nevet kapták" - mondta Fülöp Lajos. Jövőre Székelykeresztúr szervezi a találkozót. Székelykeresztúr polgármestere átvette a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége vándorzászlazékelykeresztúré a vándorzászlóját, 2002-ben pedig Ráckeresztúrnak fogják átadni. /Guther M. Ilona: Keresztúr nevű települések II. találkozója. Székelykeresztúré a vándorzászló. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

2004. június 18.

Két kézen meg lehet számolni a magyarigeni református gyülekezet tagjait. A Kolozs megyei Bonchidán szolgáló katolikus pap több mint száz kilométert utazik vasárnaponként, hogy Kidében, Válaszúton, Bálványosváralján és Récekeresztúron megtartsa a szentmisét. Récekeresztúron a liturgia magánháznál zajlott, a misén az egyik alkalommal összesen három hívő vett részt. A példákat tovább lehetne sorolni. A magyar kormány intézkedésének köszönhetően ezek a lelkészek – szórványban munkálkodó társaikkal együtt – ezentúl évente százezer forintos juttatásban részesülnek. Összesen 370 lelkészt érint a rendelkezés, Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban és Montenegróban. A támogatás csepp a tengerben. Igazi szórványprogramra lenne szükség, nem látszatintézkedésre. /Lukács János: Csepp a szórványban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék