udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 200 találat lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-200

Helymutató: Róma

2006. február 7.

Hátborzongató magyar dokumentumfilm az Új Eldorádó, többéves munkával készítette el Kocsis Tibor. A film bemutatója 2005. szeptember 30-án volt, azóta bejárta a Földet, Rómától Los Angelesig, Londontól Szöulig mindenütt sikere volt, díjakkal halmozták el. Felhívta a figyelmet Kelet-Közép-Európa egyik nagy fenyegetésére. Minden idők legnagyobb természeti katasztrófája készül Verespatakon. A föld hatalmas arany- és ezüstkincset rejt. A cianidos technológiát alkalmazó kanadai Rosia Montana Gold Corporation multi cég felvásárol, bontani kezd, holott még nincs végleges engedélye a tervezett aranybánya beindítására. Amennyiben megtörténik a ciános aranykitermelés, az akkor épülő 180 méter magas gát bármikor átszakadhat. /B. D.: Vigyorog Belzebub Verespatak felett. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./

2006. február 8.

A Partium és Erdély első magánszínházáról, a Kiss Stúdió Színházról készült filmet is bemutatták a Budapesten megrendezett 37. Magyar Filmszemlén. A váradi Kiss Stúdió tíz esztendejéről forgatott film versenyen kívül szerepelt. Varga Vilmos művészeti vezető és felesége, Kiss Törék Ildikó színházalapító színművész munkásságát Koptatott szavak című produkciójában Czencz József rendező-operatőr vitte filmre. A stábot a budapesti Böröcz István volt országgyűlési képviselő indította útjára, ő a film kezdeményezője, ötletgazdája és finanszírozója egy személyben. Neki köszönhetően léphetett publikum elé a Kiss Stúdió Színház olyan világvárosokban, mint München, Stuttgart, Bécs vagy Róma. /G. K. E.: Nagyváradiak a 37. Magyar Filmszemlén. Bemutatták a Kiss Stúdió Színházról készült filmet. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 8./

2006. február 10.

Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek február 13-án tölti be 60. évét. A vele készült beszélgetésben emlékezett, érettségi előtt másfél évvel döntötte el, hogy pap lesz. Lelkipásztornak készült és tanár lett. Márton Áron püspök továbbtanulásra küldte őt Rómába, hogy hazatérve tanár legyen a teológián, Gyulafehérváron. 1990-ben megindították a mai római katolikus szemináriumi líceumokat, amelyeknek az volt a céljuk, hogy átvegyék az 1948-ban bezárt katolikus gimnáziumok örökségét. 1996 óta a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetemen is van római katolikus hittanárképző kar, az állam tartja fenn, de a tanárok kinevezéséhez egyházi jóváhagyás szükséges. Egyesek a jövőt abban látják, hogy az egyház inkább bentlakásokat, azaz katolikus kollégiumokat működtessen, mert az igazi nevelés inkább ott folyik. A tanítást pedig az államra kellene hagyni. Egyelőre mindkét téren haladnak, iskola és kollégium is van. Egyház és politika viszonyáról az érsek kifejtette: minden keresztény a társadalomban betöltött szerepében is megvallja hitét szóban és cselekedetben. A mindennapi politika tehát nem a papok dolga, hanem a politikusoké – ilyen értelemben az egyházé is, mert a keresztény politikus a politikában is kell hogy hitéről tanúságot tegyen. A kivándorlás ellen keveset tudnak tenni. A katolikus Caritas-szervezet az egyház szociális tanítását igyekszik megvalósítani: öregotthonok, árvaházak, gyermeknyaraltatók, otthoni beteggondozás, földműves ifjak külföldi felkészítése a hazai munkára, és még lehetne sorolni. Szent István király tíz egyházmegyét alapított, 1009-ben alapította az erdélyi püspökséget. A tíz között ez az egyetlen, amelyet nem székhelyéről nevezett el, hanem a tartományról: Erdély. Az alapítás ezredik évfordulója jó alkalom arra, „hogy megújuljunk lelkileg: erősödjünk meg hitünkben és nemzeti érzésünkben”, nyilatkozta az érsek. Arra a hírre, hogy XVI. Benedek pápa 2007-ben talán Romániába látogat, az érsek elmondta, hogy a Szentszék még nem nyilatkozott. 2007-ben Nagyszebenben szervezik meg az Európai Ökumenikus Nagygyűlést, erre az eseményre hívták meg a pápát. Amennyiben a pápa eljön Nagyszebenbe, látogatása az Európai Ökumenikus Nagygyűlésnek szól, és nem Romániának, sem Csíksomlyónak. /Takács Éva: Erősödjünk meg hitben és nemzeti érzésben. Születésnapi beszélgetés dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 10./ Dr. Jakubinyi György /sz. Máramarossziget, 1946. feb. 13./ Rómában folytatott tanulmányai után a budapesti Pázmány Péter Katolikus Akadémián doktorált. 1974-től püspöki kinevezéséig a gyulafehérvári „Megtestesült Bölcsességről” nevezett Hittudományi Főiskolán a szentírástudomány, valamint a héber és a görög nyelv professzora volt. 1990. április 29-én szentelték gyulafehérvári segédpüspökké. A pápa 1994. április 8-án nevezte ki gyulafehérvári érsekké, székfoglalására ugyanazon év április 21-én volt. Több könyve és szaktanulmánya jelent meg, ő lektorálta a Magyar Katolikus Püspöki Kar felkérésére az átdolgozott Ó- és Újszövetségi Szentírást is. /Fodor György piarista confrater: 60 éves dr. Jakubinyi György érsek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./

2006. február 21.

Ájtatos süketelés címmel jelent meg A Hétben Parászka Boróka cikke, amely a toleranciáról szóló képmutató szólamokat vette célba. Az első kijelentés szerint a csíksomlyói búcsújárás karikatúra, a szerző szerint e vallási zarándoklatot meglovagolja a politika, és nemzeti összetartozás kirakatának szerepét erőltette rá a sajtó. Mi köze a gyalog több tíz, esetleg száz kilométert is megtevő, kizárólag vallási indítékból zarándokló csángónak az esemény mediatizálásához? A népviselet tenné jelmezbállá a búcsút? A szerző toleranciáról beszél, akkor több szempontot is figyelembe kellene vennie. Nem mindenki turista azon a búcsún, vannak, akik imádkozni mennek oda. Talán a média kritizálása szerencsésebb lenne, mint közel négyszázezer erdélyi katolikus önérzetének célbavétele. Itt a saját toleranciáról szóló tétel kerül kínos helyzetbe. Nem lehet következtetést levonni az összes pap műveletlenségére vonatkozóan, ahogyan azt a szerző teszi. Vállalná-e a papság vallási műveletlenségéről hangoztatott véleményét a szerző mondjuk egy római vagy freiburgi oklevéllel rendelkező pappal szemben állva? A Hét tavalyi, pápa halála utáni száma hozott egy cikket Hans Küngtől, a vezető katolikus teológustól, a hetilap Künignek nevezte a szerzőt. Helytelen, hogy egy iskola rákényszerítse a vallásoktatást a gyerekekre és a szülőkre. Bűncselekménynek számítana, ha a szülő, törvényes jogaival élve, írásban kérte volna azt, hogy gyereke más tantárgyat vehessen fel vallás helyett, és ezt az igazgató megtagadta volna tőle. De ilyen konkrét esetet nem hoz fel a szerző. Sohasem hallotta, hogy valakit kényszerítettek volna imára állami iskolában, írta Nemes István. Parászka szerint Erdély iskoláinak „jelentős részében” kényszerítik vallásórára járni a gyerekeket. Ez rágalmazás. – Romániában az alapvető jogokkal van probléma. Érdemesebb is lenne ez ellen küzdeni, mint az egyházat egy már nem létező középkorba gyömöszölni vissza... eléggé nagy energiával és cinizmussal. /Nemes István: A tolerancia dilemmái avagy profán süketelés. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 21./(A szerző katolikus hitoktató. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán szerzett oklevelet, jelenleg a Sapientia EMTE csíkszeredai karának könyvtárosa.).

2006. március 24.

Mind a Fidesz, mind az elnök hivatala cáfolta, hogy Traian Basescu elnök jelen lesz a Fidesz, a nagyobbik magyarországi ellenzéki párt április 2-ra meghirdetett nagygyűlésén. Az erről szóló híresztelések A Hét című hetilapban megjelent cikk kapcsán kaptak lábra. A Mélyponton a Fidesz külföldi megítélése – Basescuval pótolják Merkelt? című írás nem hivatkozik forrásra. Szász Attila államtanácsos tagja annak a delegációnak, amely a Néppárt római kongresszusán az RMDSZ-t képviseli. Az államtanácsos nem akarta elhinni, hogy Traian Basescu elmegy Rómába, képviselni a Demokrata Pártot. A Demokrata Párt 2005-ben doktrínát váltott, és eldöntötte: a baloldali szociáldemokrácia helyett a jövőben a jobb-közép néppárti ideológiát követi. Ennek megfelelően kérte felvételét az Európai Néppártba, amelyben jelenleg megfigyelői státust tölt be. A kisebbségi törvény kapcsán felmerült ellentétek kapcsán az RMDSZ jelezte: ha a PD nem változtat magatartásán, az RMDSZ használja fogja vétójogát, amikor az EPP-nek a Demokrata Párt teljes jogú tagságáról kell döntenie. /Basescu képviseli a PD-t a Néppárt kongresszusán. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./ Előzmény: M. László Ferenc: Penészes széna. Mélyponton a Fidesz külföldi megítélése – Basescuval pótolják Merkelt? = A Hét (Marosvásárhely), márc. 23./

2006. március 27.

125 esztendővel ezelőtt született Nagyszentmiklóson a XX. század egyik legnagyobb komponistája, népdalgyűjtő és előadóművész: Bartók Béla. A Pro Bartók Társaság egy hétig tartó rendezvénysorozatot szervezett a zeneszerző tiszteletére. A magyar és a román kormány, valamint az Európai Parlament képviselői, a két ország művelődési életének személyiségei, világhírű muzsikusok, politikusok hajtottak fejet a népek testvérré válásának eszméjét hirdető Bartók Béla emléke előtt. Bartók-domborműavató ünnepséggel emlékezett névadójára a Bánság legnagyobb magyar iskolája, a Bartók Béla Elméleti Líceum /Temesvár/, mely 35 éve lett önálló magyar középiskola. A nagyszentmiklósi Bartók-mellszobor után a zeneszerzőt másodszor is megörökítő Jecza Péter jelenlétében ünnepélyesen leleplezték a Bartók Bélát hangjegyként stilizáló domborművét a középiskolában. Nagyszentmiklóson, a Nákó-kastélyban megtartott tudományos értekezleten a kolozsvári Almási István és László Ferenc, Gheorghe Firca bukaresti és Stachó István budapesti zenetudósok számoltak be Bartók Béla munkásságával kapcsolatos kutatásaik eredményéről. Az etnomuzikológus Bartók című népzenei hangversenyen a kolozsvári Mircea Campean és zenekara, valamint a budapesti Muzsikás együttes és vendégei, Petrás Mária népdalénekes és a világhírű hegedűvirtuóz, a londoni Alexander Balanescu lépett fel az erre az alkalomra felújított nagyszentmiklósi Művelődési Ház színpadán. A Bartók-rendezvénysorozat zárónapján, március 26-án Nagyszentmiklóson bemutatták Szekernyés János Bartók és a Bánság című könyvét. Délután a II. Szegedi Nemzetközi Bartók Zongoraverseny díjazottjainak gálaműsorát, és a kolozsvári Magyar Opera szimfonikus zenekarának hangversenyét hallgathatta meg a nagyszentmiklósi közönség. Cseh Áron kolozsvári magyar konzul részvételével Bartók Béla emlékkiállítást avattak, végül a Szegedi Kortárs Balett Csodálatos mandarin előadása zárta az ünnepségsorozatot. A jubileum alkalmával a Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében megkoszorúzták Bartók Béla bukaresti szobrát, s a román rádió több műsorral ünnepelte a zeneszerző születésnapját. Bartókra emlékeztek a nagybányai Teleki Magyar Házban. Ünnepeltek a világ magyar intézetei is, Londontól Kairóig. Limában Bartók-szobrot avattak, Mongóliában első ízben került sor Bartók-koncertre az ulánbátori operaházban. /Pataki Zoltán: Szentmiklósi Bartók-ünnep. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./ Március 25-én kezdődtek Bartók Béla szülővárosában a világhírű magyar zeneszerző, emlékére szervezett rendezvények. New York, Róma, Budapest után Nagyszentmiklós is felkerült a nemzetközi Bartók-év térképére, köszönhetően a Bartók-kultuszt ápoló helybéli Pro Bartók Társaságnak, illetve elnöke, Tamás Sándor állhatatos szervező munkájának. – Temesváron a Bartók-szobornál Tamás Sándor után többek között Becsey Zsolt fideszes euro-parlamenti képviselő, Benedek András, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, Zsehránszky István, a román Kisebbségügyi Hivatal igazgatója, Szép Gyula, az RMDSZ országos művelődési alelnöke, valamint Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő beszélt és koszorúzott. /Pataky Lehel Zsolt: Bartók-emléknapok Nagyszentmiklóson. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 27./

2006. március 31.

Felemás sikerrel járt az RMDSZ küldöttsége Rómában, ahol az Európai Néppárt (EPP) kongresszusát tartják. Míg a szövetségnek nem sikerült elfogadtatnia azt a határozattervezetet, miszerint a néppárt tagszervezetei támogassák a kisebbségi törvénytervezetet, addig sikerült elérniük, hogy a legerősebb europarlamenti frakció támogassa Románia 2007. január 1-jei uniós csatlakozását. – Az RMDSZ-nek nem sikerült az Európai Néppártban (EPP) arra kényszeríteni a Demokrata Pártot (DP), hogy elfogadja a kisebbségi törvényt – áll a DP közleményében. A dokumentum szerint az Európai Néppárt (EPP) római kongresszusa elutasította az RMDSZ által ezzel kapcsolatban sürgősségi eljárással benyújtott határozattervezetet. A dokumentum előírta volna, hogy a néppárt romániai tagjai támogassák a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet a kormány által elfogadott formában. Emil Boc DP-elnök az EPP kongresszus előtt is megismételte a már jól ismert érveit. E szerint elfogadhatatlan, hogy a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának vétójoga legyen a köztisztségekbe való kinevezések kapcsán Boc szerint nincs összhangban a nemzetközi kisebbség-szakértői testület ajánlásaival, hogy etnikai alapon a román állami intézményekkel párhuzamos struktúrák jöjjenek létre. Az RMDSZ küldöttsége megbeszéléseket folytatott az EPP vezetőivel, több találkozón, véleménycserén vett részt. Markó Bélának találkozott Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is, akit az EPP ismét alelnöknek jelölt e tisztújító kongresszuson. /Részleges RMDSZ-siker Rómában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

2006. április 1.

Március 31-én beszédet mondott Basescu elnök az Európai Néppárt római kongresszusán, a Demokrata Pártot képviselve. Az elnök arról biztosította a néppárt politikusait, hogy Románia 2007-es csatlakozása nem okoz majd gondot az Európai Uniónak. Felháborodásának adott hangot a Szociáldemokrata Párt elnöke, Mircea Geoana amiatt, hogy az államfő elutazott Rómába az EPP kongresszusára. Az alkotmány szerint az ország elnökének tartózkodnia kell a politikai tevékenységtől. /Basescu DP logóval lobbizott a demokratáknak az EPP-kongresszuson. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./

2006. április 3.

Néppárti csúcs Rómában: RMDSZ, Parasztpárt és a nevető harmadik PD Románia elnökeként vettem részt a néppárti kongresszuson – jelentette ki Rómából hazatérve Traian Basescu. Az államfő ezzel cáfolta, hogy egykori alakulata, a Demokrata Párt néppárti tagságáért lobbizott az Európai Néppárt (EPP) összejövetelén. A meghívást Románia államfőjeként kapta, nyilatkozta az elnök. Traian Basescu tagadta, hogy neki vagy a Demokrata Pártnak köze lett volna ahhoz, hogy beszéde közben a háttérben Románia zászlaja, illetve a PD jelvénye volt látható. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint szerencsétlen balesetről van szó, amelyért azonban azok tehetők felelőssé, akik „túlfeszítették a húrt és kierőszakolták a logó jelenlétét”. Markó szerint „meglehetősen furcsa” az államfő Traian Basescu jelenléte egy pártszövetség kongresszusán, viszont hasznos is, mert így tolmácsolhatta a csatlakozással kapcsolatos üzenetét. Az Európai Néppárt elvárja a PD-től, hogy elítélje a kommunizmust – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Markó Béla szerint az EPP nem kényszeríti rá akaratát egyetlen pártra sem, de az átvilágító bizottsággal kapcsolatos álláspontja biztosan nem válik javukra a demokratáknak. Előzőleg az államfő közölte, csak azt követően hajlandó elítélni a kommunizmust, hogy a bukott rendszerről alapos, történelmi tanulmány készül. /(Szőcs Levente): Néppárti csúcs Rómában. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

2006. június 5.

Markó Béla RMDSZ-elnök személyesen gratulált Tempfli Józsefnek püspöki megbízatása meghosszabbításáért. A miniszterelnök-helyettes Bihar megyei látogatása során nagyváradi otthonában kereste fel az egyházvezetőt. Markó Béla őszinte elismerését fejezte ki annak kapcsán, hogy római katolikus szentatya, XVI. Benedek pápa meghosszabbította Tempfli Józsefnek püspöki tisztsége gyakorlását. A püspök kifejtette, megbízatásának hátralévő részében kiemelt feladatként kezeli a nagyváradi püspöki palota teljes visszaszerzését és felújítását, valamint más restitúciós kérdések megoldását. /A szövetségi elnök gratulált Tempfli József püspöknek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./

2006. június 13.

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem néhány éve hivatalos iratokban is vállalja Kolozsvár felsőoktatási múltját, amely több mint 400 évre nyúlik vissza. Június 14-től román és latin nyelvű tábla hirdeti majd az Egyetemiek Házának bejáratánál a Báthory István által alapított első erdélyi egyetemet. Rövid kolozsvári látogatásra érkezik Rómából Zenon Grocholewski bíboros, a Katolikus Nevelés Kongregációjának prefektusa, a Gergely Pápa Egyetem nagykancellárja. A magas rangú vatikáni méltóság dr. Jean-Claude Périsset bukaresti apostoli nuncius és dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kíséretében érkezik Kolozsvárra. Amint dr. Nóda Mózes, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Vallástanárképző Kar dékánhelyettese, kancellárja és tanszékvezető professzora – a látogatás egyik szervezője – elmondta, a bíboros rövid, néhány órás ittléte alatt felkeresi a görög katolikus és az ortodox teológiát is. Ugyanezen a napon leleplezik a Farkas utcai Egyetemiek Házának bejáratánál azt a táblát, amely a Báthory István által 1581-ben alapított Erdély első felsőoktatási intézményének állít emléket. A kétnyelvű – román és latin – tábláról hiányzik a magyar nyelvű felirat. Mihail Hardau oktatási miniszter bejelentette, hogy a Vatikán jelenleg tanulmányozza egy romániai katolikus egyetem létrehozásának indokoltságát. /B. T., F. GY.: Kolozsváron a Vatikán „tanügyminisztere”. A Babes–Bolyai Tudományegyetemen ismét sérült a multikulturalizmus elve. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

2006. június 22.

Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényét az a soproni születésű Mora Terézia fordította németre, aki Németország ünnepelt írójaként látogatott vissza szülőhazájába. Esterházy Péter Harmonia caelestis-ét is Mora Terézia ültette át németre, az ő regényeit viszont Nádori Lídia és Rácz Erzsébet fordította magyarra, mert az 1971-ben született, de 1990 óta Berlinben élő hölgy anyanyelvéről csak fordít, de szépirodalmat németül alkot. Nagyjából minden harmadik magyar hazánk határain kívül él. Közülük a tollforgatók vagy nyelvet váltottak idegenben (mint például Arthur Koestler, Arnóthy Kriszta, Mikes György, Ephraim Kishont, azaz Kishont Ferenc vagy Sebestyén György, aki a Magyar Nemzet cikkírójából lett az osztrákok legolvasottabb írója s a bécsi PEN főtitkára), avagy megőrizték anyanyelvüket s magyarul alkottak, mint Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kabdebó Tamás, Határ Győző, Gömöri György és még annyian mások. Lénárd Sándor csak nyolc esztendőt élt Magyarországon (latinra fordította a Micimackót), németül írott verseit Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, a római konyháról írott szakácskönyvét pedig Tandori Dezső és Tandori Ágnes terelte vissza a fogantató anyanyelvhez. Az oslói Sulyok Vince norvégra fordította többek között Csoóri Sándor írásait Mennesker, grener (Emberek, ágak) címmel. A legutóbb Széchenyiről írott könyvével feltűnt Oplatka András németül írja cikkeit (Andreas Oplatka néven) a Neue Züricher Zeitung hasábjain, akárcsak Georg Paul Hefty (Hefty György) a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, de ha egy sajtótájékoztatón találkoznak, anyanyelvükön érintkeznek egymással. /Juhani Nagy János: Magyar fordít magyart. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

2006. július 5.

Grendel Lajos Kossuth-díjas szlovákiai magyar író Einstein harangjai című regénye nyerte el a Giuseppe Acerbi Irodalmi Díjat, amelyet Castel Goffredo városa alapított, és idén 14. alkalommal ítélték oda – közölte az MTI-vel a Római Magyar Akadémia igazgatója, Csorba László. /Grendel Lajos irodalmi díja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./

2006. augusztus 4.

Xantus Géza Római harmónia című kiállításának megnyitójával kezdődtek el augusztus 3-án a Csíkszeredai Városnapok. A szeredai születésű művész több évig élt Rómában és Budapesten, tavaly tért vissza szülővárosába – ahol ezúttal először nyílt egyéni tárlata. A Mikó-vár Szász Endre Galériájában főként festményeket állított ki, továbbá grafikákat, exlibriseket. /Római harmónia Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./

2006. augusztus 11.

A dél-tiroli németek autonómiája példaként szolgálhat a romániai magyarok számára is – mutatott rá Oskar Peterlini, az 5. Kárpát-medencei Nyári Egyetem Dél-Tirolból érkezett meghívottja Nagyváradon. Az olaszországi német politikus, aki egyben a római szenátus tagja is, előadásában ismertette az Erdélyhez és a Partiumhoz hasonlóan az anyaországtól az első világháború után elcsatolt Dél-Tirol autonómiájának kiépítését. Emlékeztetett arra, hogy az olasz hatóságok az előzetes ígéretek ellenére, csupán azután hajlottak az önrendelkezés biztosítására, hogy az ötvenes-hatvanas években a németek robbantásokkal is nyomatékosították követeléseiket: többek között magasfeszültségű villamosvezetékeket röpítettek a levegőbe. Az autonómia jellegzetességeiről elmondta, Trentóban 70 tagú tartományi parlament működik, Bozenben pedig 35 tagú regionális törvényhozás. A regionális kormányban az etnikai arányoknak megfelelően képviseltetik magukat a különböző nemzetiségek. Az autonóm tartomány statútuma szerint helyi szinten dönthetnek az önkormányzatok ügyeiről, a telekkönyvi hivatalokról. Emellett az oktatás – beleértve a szakoktatást is -, valamint a legtöbb gazdasági terület a helyi döntéshozók hatáskörébe tartozik. A kormány az itt beszedett adók mintegy hetven-kilencven százalékát visszajuttatja a tartománynak. Dél-Tirolban teljes mértékben biztosított a kétnyelvűség, a közhivatalnokoknak a német és az olasz nyelvet is ismerniük kell, és ebbéli tudásukról külön vizsgán kell számot adniuk. Teljes a kétnyelvűség a rendőrségeken és a bíróságokon is, valamint törvény biztosítja, hogy a közhivatalnokok nemzetiségi megoszlása tükrözze a tartomány etnikai arányait. A német előadó után Szilágyi Zsolt politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke ismertette a romániai helyzetet, rámutatva, hogy a rendszerváltás után tizenhat évvel sem tapasztalható bizalom a román hatalom részéről, és a magyar közösség önrendelkezési törekvéseit továbbra is a nemzetbiztonság elleni merényletnek tekintik. /Balogh Levente: Konfliktusok helyett: autonómia. Dél-tiroli példa Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./

2006. augusztus 26.

Hosszan tartó betegség után elhunyt Acél Ervin /Temesvár, 1935. jún. 3. – 2006. aug. 24./, a Nagyváradi Állami Filharmónia állandó karmestere. 1971 óta volt szereplője a nemzetközi koncertéletnek Európa számos országában, de Japánban, Észak- és Dél-Amerikában is. Karmesteri művészetét több mint 40 lemez örökítette meg. Számos mesterkurzust tartott Nagyváradon, Rómában, Assisiben, Bécsben és Szegeden. 1996-tól a Bécsi Zeneakadémia karmesterképző szakának docense volt, 1997-től az akadémia tanára. 1999 őszétől ismét a Nagyváradi Állami Filharmónia állandó karmestere lett. /Meghalt Acél Ervin. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./

2006. október 19.

Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./

2006. október 29.

A váradi egyházmegyében, Biharszentjánoson az egykori apátsági templom helyett hosszú évszázadok óta újból templomot építettek. A helység történetéről és a katolikusok hitéletéről kevés írásos dokumentum maradt fenn. Az utóbbi évtizedekben végbement demográfiai változások az országhatár-menti lakosok vallásbeli összetételét is megváltoztatták. Jelenleg 180 fős katolikus közössége van Biharszentjánosnak. Elhatározták, hogy saját templomot építenek maguknak. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök megbízásából Pafka Ernő építész 2002-ben látott hozzá a munkálatokhoz. A Keresztelő Szent János tiszteletére épített templom ünnepélyes felszentelésére október 8-án, Magyarok Nagyasszonyának ünnepén került sor. A zsúfolásig megtelt templomban Tempfi József püspök felszentelte a templomot, köszöntötte a híveket, miután megköszönte a református egyházközségnek, hogy otthont adott híveinek a vasárnapi istentiszteleten. Tempfli József bemutatta a templomot díszítő Keresztelő Szent János főoltárképet, Szent István, Szent Imre és Boldog Gizella képeit, Simon Veronika munkáit, valamint a Rómában tevékenykedett Prokopp Péter által festett keresztutat. /K.F.: Templomszentelés Biharszentjánoson. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 29./

2006. november 10.

A magyar szolidaritási ünnepségen, a Budavárban a Háromszék napilap főszerkesztője, Farkas Árpád révén átvehette az idei Bethlen Gábor-díjat. Bakos Istvánnak, a kuratórium elnökének felvezető szövege szerint Székelyföld és a magyar közösség hiteles tájékoztatásáért kapták a díjat. Az autonómia a kitüntetés-átadások alapszavaként is értelmezhető. Az idei Tamási Áron-díjat Ferenczes István nyerte el, a székelyföldi, a Székelyföld és a Moldvai Magyarság költő-főszerkesztője, s Sylvester Lajos Teleki Pál-érdemérmet kapott, mindez az erdélyi térségnek az autonómiaigényét emelte az érdeklődés középpontjába. A budapesti érdeklődésnek a kisugárzása eléri a világ legtávolabb lévő tájait is, ahol magyarok élnek. Az idei Márton Áron-díjat Sisa István, Egyesült Államokban élő közíró kapta, a budapesti Magyar Kultúra Alapítvány és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség társaságában. A Teleki Pál Emlékérem esetében. jelen van Ausztrália, Latin-Amerika, Észak-Amerika, Európa, a Kárpát-medence egésze, és a kurátorok nyitottságára jellemző, hogy a Trianon 86. évfordulóján Rieger Tibor szobrászművész Teleki-érdeméremmel jutalmazott 18 anyaországi kitüntetett mellé előbb 15 határon túli és nyugati szórványban élő magyar neve társult, akikhez a kitüntetések átadását megelőző napokban a Vértesaljai László atya neve is, Rómában és a forradalom 50. évében végzett magyarságszolgálata révén. Piotr Górecki pedig a Lengyel TV október 23-i hiteles tudósításáért és emberjogi kiállásáért kapott érdemérmet. Mindez a legkevésbé a magyarhoni sajtót érdekelte. /Sylvester Lajos: Díjat kapni öröm. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. november 24.

Külföldi meghívásoknak tesz eleget a Transylvania Barokk Együttes és a Flauto Dolce. Előbbi november végén Rómában lép fel, egy hétre rá pedig a Flauto Dolce Madridban hangversenyezik. Mindkét alkalommal adventi, barokk és kortárs zeneművek hangzanak el. Majó Zoltán előadóművész, aki mindkét együttesben tevékenykedik, elmondta, külön öröm számukra, hogy idén e két kolozsvári együttesre esett a választás. /Nagy-Hintós Diana: Kolozsvári régizene-együttesek külföldi fellépése. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./


lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-200




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék