Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Helymutató: Bere

2003. augusztus 2.

Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, valamint Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere közösen leplezték le 1-jén Székelyudvarhelyen a berei Soó Rezső botanikus centenáriumára készített emléktáblát. Az ünnepség aug. 1-jén tudományos ülésszakkal kezdődött. A magyarok által lakott vidékek növényvilágát rendszerszerűen elemző, udvarhelyi születésű Soó Rezső munkásságát magyarországi tudósok ismertették és méltatták. A tanulmányokat és kordokumentumokat még az idén kötetben kívánják megjelentetni. /Centenáriumi emléktáblát avattak Soó Rezső botanikus emlékére. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./

2003. november 6.

Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./

2003. november 24.

A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./

2003. december 9.

A dec. 7-i, vasárnapi helyi népszavazás alapján Maros megyében Mezőmadaras, Koronka és Székelybere központtal három új magyar község létesül. Az urnák elé járulók arról is szavaztak, hogy Mezőbánd városi rangot nyerjen. A mezőcsávási referendum elbukott a gyenge részvétel miatt, itt főként a románság nem voksolt. Mezőbándon Mezőmadaras leválását is támogatták. Mezőmadaras mellett két másik színmagyar község jöhet létre. Sikerült kettéválasztani a tíz települést magába foglaló Nyárádmagyaróst. Egy új, berekeresztúri központtal létrehozandó község megalakítását is megszavazták. Koronka Székelybóssal együtt válik ki Jeddből. /Orbán Zsolt, Szucher Ervin: Három új magyar község létesül. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./A népszavazáson az erdőszentgyörgyiek 51,6 százaléka voksolt a várossá válás mellett. Ennek alapján a parlament törvénybe iktatta Erdőszentgyörgy városi rangra emelését. A döntést az okt. 22-én megjelent Hivatalos Közlöny tartalmazza. Ettől a naptól számít városnak Erdőszentgyörgy. Közigazgatási szempontból hozzá tartozik Bözöd, Bözödújfalu, valamint Borzond és Lóc tanyák. A 2002-es népszámlálás adatai szerint lakóinak száma 5484, nemzetiségi megoszlás szerint 4149 magyar, 1088 román, 244 roma, egy német és egy szász. Vallásilag: 3011 református, 1060 ortodox, 581 unitárius, 464 római katolikus, a többiek más vallásúak. Az iskolaközpontban 1283 diák tanul. Információs és dokumentációs központot is létrehoznak az iskolában. Az utcák nevét két nyelven tüntették föl. Második éve rendszeresen megjelenik az Erdőszentgyörgyi Figyelő, elődjét, az évente egyszer, a Szentgyörgy-napra szerkesztett kiadványt is az iskola diákjai és tanárai hozták össze. Celldömölk a testvérvárosuk. /Bölöni Domokos: Erdőszentgyörgy - Celldömölk. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./

2004. április 17.

Szatmár megyében önálló lett Csomaköz és Egri. Az 1500 lakost számláló Csomaköz, Bere és Ponyvástanya a Szaniszlóhoz való csatlakozás óta mindig is mostohagyermek volt, mondták az önállóságra szavazók. Egri már 1992–ben is a különválás elkötelezett híve volt, de akkor nem valósulhatott meg az elképzelés. Az 1800 lakost számláló Egri, Batizgombás és Újegri komoly fejlődés előtt áll, eddig Batizhoz tartoztak. /Fodor István: Újabb két községgel gyarapodott Szatmár megye. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 17./

lapozás: 1-5