udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 64 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-64

Helymutató: Bereck

2006. augusztus 16.

Augusztus 17-én kerül sor Ojtozban, a római katolikus templom kertjében az első világháborús Honvédemlékmű alapkövének letételére. A hányatott sorsú Honvédemlékmű egyben a Kárpát-medence magyarságának sorsjelképe is. 1917-ben az Ojtoz völgyében a Magyar Királyi Soproni 18-as Honvéd Gyalogezred augusztus 8-tól négy napon át hősiesen állt ellen az orosz túlerőnek, miközben az ütközetekben elveszítette tiszti állományának háromnegye­dét és legénységének mint­egy felét. A gyalogezred 1917-es hősi helytállását honvédemlékmű örökítette meg, amelyet barbár kezek leromboltak. A soproni 18-as Bajtársi Kör kezdeményezésére ennek mását Dabóczy István szobrászművész elkészítette, ezt avattak fel Sopronban 1934. augusztus 5-én. /Dabóczy István szobrászművész a hírhedt Recsken halt meg, ahová Rákosi pribékjei 1951-ben elhurcolták./ A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, berecki, ojtozi és több más támogatójának köszönhetően 2003-ban egy törött székely kapuból ihletett térplasztikai alkotással világháborús emlékjelet állított az ojtozi római katolikus templomkertben. Az ojtozi emlékmű és az Ojtoz-völgyi harcokat felelevenítő írások hatására a Soproni Erdélyi Kör elhatározta, hogy elkészítteti a M. Kir. 18. Sz. Soproni Gyalogezred emlékműve honvédalakjának hű mását. A kicsinyített bronzmásolatot Sz. Egyed Emma soproni éremművész készítette el. Augusztus 17-én azt az alapkövet helyezik el, amelyre egy következő ünnepi alkalommal a Soproni Erdélyi Kör képviselői ráerősítik a bronzba öntött féldomborművet. /Sylvester Lajos: Honvéd­emlékmű Ojtozba (Alapkőletétel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./

2006. augusztus 24.

Kézdiszentléleken a falunapok keretében az önkormányzat által a Caritas rendelkezésére bocsátott helyiségben felavatták az otthoni beteggondozó székhelyét és egy díszkaput. A több mint tíz éves Szent Klára Öregotthon mellett az otthoni beteggondozóra is nagy szükség van, a magukra maradott idős embereknek segítséget jelent a most beinduló szolgálat. Szeptember elején Torján és Bereckben is beindul az otthoni beteggondozás. Dr. Borcsa János javaslatára a községi könyvtár felvette Kemény Zsigmond nevét. Az ünnepségen Rabocskai László tanár a könyvtárnak adományozta az író Pusztakamaráshoz kapcsolódó, általa összegyűjtött gazdag dokumentációs anyagának a fénymásolatát, Budapest XI. kerületének küldöttei pedig közel háromszáz könyvvel ajándékozták meg a könyvtárat. A művelődési otthonban dr. Tüdős Simon Kinga művészettörténész és dr. Borcsa János bemutatta a Kézdiszentlélek templomai című könyv második kiadását. /Iochom István: Kézdiszentléleki falunapok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 24./

2006. december 11.

A berecki művelődési központban bensőséges ünnepség keretében avatták fel az Illyés Kinga-emlékcsarnokot december 10-én, a pontosan ezen a napon hatvanhat évvel ezelőtt Bereckben született színművész emlékére. Az ünnepségen a helybeliek és Illyés Kinga közeli rokonai mellett dr. Béres András rektor és dr. Kovács Levente tanszékvezető egyetemi tanár személyében a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola is képviseltette magát. Felvételről Wass Albert Üzenet haza című, Illyés Kinga által szavalt verse, illetve Kányádi Sándor egyik megzenésített verse hangzott el. /Iochom István: Illyés Kinga-emlékcsarnokot avattak Bereckben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

2006. december 29.

A berecki Református Missziói Egyházközség az egyházkerület legfiatalabbjai közé tartozik. 1922-ben Kézdi Egyházmegye vezetősége úgy döntött, hogy önállóvá szervezi a Bereck környéki szórványokat. Ma már tizenöt felsőháromszéki település tartozik ide Berecktől Szászfaluig, a hívek száma közel háromszáz. Raff Róbert, a frissen kinevezett lelkész kifejtette, segítségre van szükség, az Oroszfalván levő templomot kellene megmenteni, kilyukadt a bádogtetőzet. 150 ezer lejre becsülik az elvégzendő munkálatok értékét. A tiszteletes adakozásra szólított fel. /Dimény Haszmann Árpád: Mentsünk meg egy templomot. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 29.


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-64




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék