Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 20 találat lapozás: 1-20

Helymutató: Braila

1990. július 13.

Nagy Endre hat éve a galaci református egyházközség lelkésze, Konstancán és Brailán is ő fogja össze a reformátusokat. ? Galacban is megalakult a helyi RMDSZ. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./

1994. december folyamán

Az 1956-os forradalom után sok magyart letartóztattak és elítéltek Romániában. Egyiküket, a medgyesi Dobay Szilvesztert /sz. 1939/ 1958. okt. 30-án tartóztatták le és 1963. januárjában szabadult. 1957 tavaszán Medgyesre jött Lay György, a brassói illegális magyar szervezet, az EMISZ /Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége/ tagja, hogy tagokat toborozzon szervezetébe. Medgyesről Dobay négy barátjával csatlakozott. Egyetlen tevékenységük a fehéregyházi Petőfi emlékmű megkoszorúzása volt, 1958. márc. 15-én. Ezután kapcsolatuk megszakadt az EMISZ-szel. Ennek ellenére letartóztatták őket. Rengeteget verték, kínozták a fiatalokat, hogy írják alá a koholt vádakat: Erdély elszakítása, a kutak megmérgezése /!/, átszökés Magyarországra, hogy harcoljanak a szovjet csapatok ellen. A kínzás ellenére nem írták alá ezeket a kitalált vádakat, csak a tényeket /EMISZ-tagság és koszorúzás/. A tárgyalás 1959. márciusában volt Marosvásárhelyen, katonai bíróság ítélt el 74 magyar fiatalt, EMISZ-tagság vádjával. A legtöbbet, 25 év kényszermunkát Orbán Árpád EMISZ-elnök kapott, Dobayt 7 év súlyosbított fegyházra ítélték, majd Brailára vitték, munkatáborba. Napi négy köbméter földet kellett kiásniuk, nyáron naponta háromszor, télen kétszer kaptak enni. Szállásuk fabarakkokban volt, télen nem volt fűtés. Nagyon sokan meghaltak az embertelen bánásmód miatt. Azokat, akik este munka után nem tudtak bejönni a barakkokig, segítették, erre az őrök rájuk eresztették a farkaskutyákat. Aki nem tudta teljesíteni a normát, azt megverték. Dobay szabadulása után nem tudott elhelyezkedni, csak fizikai munkás lehetett. /Nagy-Küküllő (Medgyes), dec. - I. évf., 8. szám/

2000. július 21.

Fehéregyházán Hegyi Mózes, a falu 57 éve, 35 évesen elhunyt pap-költője, brailai és bukaresti misszionáriusa kéziratban maradt lírájából és prózájából mutattak be a fiatalok válogatást. Benefi Sándor lelkipásztor pedig bemutatta a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület legújabb kiadványát, az évente, nemzeti költőnk halálának évfordulójára megjelenő Fehéregyházi Emlékeztetőt. /(Máthé Attila): Restitúció Fehéregyházán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./

2000. július 24.

Az Alter-Image nevű dokumentáris program keretében a 18 romániai kisebbség életét bemutató fotóalbum készült, ennek képeiből pedig etnofotográfiai kiállítást. A kisebbségi közösségek életét ábrázoló felvételek az alábbi helyeken készültek: az albánok bukaresti, az örmények szamosújvári, a bolgárok temesvári, a csehek Garnic-i és Sfanta Elena-i, a horvátok krassóvári, a zsidók kolozsvári, a németek szászföldi, a görögök brailai, az olaszok iasi-i, a magyarok csíksomlyói és türei, az olaszok paltinoasai és Solonetul Nou-i, a romák bánffyhunyadi, a lipovánok tulceai, a szerbek csanádi és nagyszentmiklósi, a szlovákok nagylaki, a tatárok konstancai, medgidiai, a törökök baskaredei, az ukránok a tiszai, felsőrónai és bisztrai mindennapi életük pillanatait tárják a nyilvánosság elé. Az albumot az 1992-es, legutóbbi romániai népszámlálás kisebbségekre vonatkozó adatai, illetve a programvezetőkként az utószóban tapasztalataikról beszámoló Feleki Károly és Gaina Gerendi Dorel esszéje egészítik ki. /(Cseke Gábor): Alter-Image. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./

2001. augusztus 28.

Brassó megyében a 200 főre zsugorodott zsidóság aug. 24-26 között négyes ünnepet ült. A Zsidó Nőegylet fennállásának 125. évét ünnepelték, a Chevra Kadisa társaság megalakulásának 150. évfordulóját, a hitközösség megalapításának 175. évét, és nem utolsó sorban a Fekete-utcán lévő, Kelet-Európa egyik jelentős zsinagógájának centenáriumát, felújításának ünnepét. Az épület javítására a világban szétszórtan élő zsidók szervezeteinek és a brassói zsidóközösség vezetőjének, Roth Tibornak köszönhetően kerülhetett sor. Aristotel Cancescu független megyei tanácselnök abban is reménykedik, hogy majd, Izrael állam helyzetének stabilizációja, továbbá Románia életszínvonalának emelkedése után újra visszajöjjenek ide az itt született elüldözöttek. Négy órás ünnepi szertartás következett, beszédek hangzottak el, a brassói zsidók Bnei Milu kórusa énekelt hálaadó dalokat, majd esti imádságra került sor. Aug. 26-án tartották a zsidó kórusok fesztiválját. Kórusok érkeztek Máramarosszigetről, Nagyváradról, Temesvárról, Brailából, Jászvárosról, Bukarestből, Ploiestiről, Bákóból és Kolozsvárról. /(Tóásó Áron Zoltán): Brassói zsidóünnep. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./

2001. december 13.

Nov. 11-én, vasárnap szórványtalálkozó volt Konstancán. Immár hagyománnyá vált, hogy esztendőnként találkoznak a galaci, brailai és konstancai egyháztagok. A zsúfolásig megtelt imaházban Szabó Attila ramnicul-valcea-i lelkipásztor hirdette az Igét. /Fazekas Lóránd: Szórvány a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

2002. augusztus 5.

Kiss Jenő, a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatója közölte: évről-évre nőtt az olvasók száma, elérve 2000-ben a 10 990-es számot, ami akkor a megye lakosságának kb. 16 százalékát jelentette. Amióta bevezették az éves könytárlátogatási díjat (25 ezer lej felnőtteknek, 15 ezer gyermekeknek), kb. 3000-rel visszaesett a beiratkozottak létszáma, de ez nem jelenti az olvasók számának csökkenését - mondotta az igazgató -, azok morzsolódtak le, akik férjüket, feleségüket is felíratták, hogy egyszerre több könyvet tudjanak kivenni. Kiss Jenő a hetvenes évek közepétől áll a Megyei Könyvtár élén. Jelenleg kevés falusi könyvtár működik. Két éve a községi önkormányzatokhoz tartoznak ezek a könyvtárak pénzügyileg, ritkán tartanak nyitva, a polgármesterek a könyvtárosokat mindenféle más munkára fogják, nem biztosítanak pénzt a könyvvásárlásra. A Megyei Könyvtár 200 000 fölötti könyvállománya értékes. Olyan könyveket is megkapnak itt a diákok, ami után hiába kutatnak Kolozsváron, vagy más egyetemi városokban. Kiss Jenő beszámolt arról, hogy az Erdélyben megjelenő magyar könyvek nagy részét sikerül megvásárolni, de a kiadók nem segítenek abban, hogy e könyvek eljussanak a könyvtárakba. Valamikor a Széchényi Könyvtár rendszeresen küldte a Magyarországon megjelenő könyveket, aztán a nyolcvanas években ennek is gátat vetettek, és akkor a további Széchényi-s ajándékcsomagok turisták hátán vándoroltak be a könyvtárba, vagy antikváriumon keresztül. "Volt egy egyezség a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumával, mely szerint az általa támogatott könyvekből a kiadók kötelesek juttatni a Kovászna Megyei Könyvtárnak. Sajnos nem működött ez, mert tudtak ugyan erről az erdélyi kiadók, de a minisztérium nem kérte számon tőlük, hogy küldtek-e vagy sem könyvet." Egyre kevesebb könyvre jut pénz, százmillió lejt kap egy évre a megyei könyvtár állományának gyarapítására, amikor a brailai könyvtár évi egymilliárdot kap. /Éltes Enikő: "Az erdélyi magyar kultúra támogatásáról ne beszéljünk, ha a pénzt nem adjuk hozzá!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

2002. december 27.

Életének hetvenharmadik esztendejében elhunyt Ács Alajos színművész /Braila, 1930. júl. 28. - Szatmárnémeti, 2002. dec. 26./, az elmúlt öt évtized erdélyi magyar színjátszásának meghatározó alakja. 1956-tól Szatmárnémetiben játszott, 1969-től tíz éven át a szatmárnémeti színház igazgatója volt. Pályája során több mint száz főszerepet játszott. Az összmagyar színjátszás és kultúra érdekében kifejtett munkásságát 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjével tüntették ki, de megkapta az EMKE Kovács György-díját és a Harag György-emlékplakettet is. 2000-ben Szatmárnémeti város díszpolgárává avatta. Ács Alajostól a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában felállított ravatalnál vehetnek végső búcsút tisztelői, innen kísérhetik utolsó útjára. /Elhunyt Ács Alajos. = Krónika (Kolozsvár), dec. 27./

1997. szeptember 13.

A hetvenéves Beke György író nyilatkozott munkásságáról. 1950-től 1973-ig Bukarestben élt, különböző lapok munkatársa volt. Románia minden magyarlakta helységébe ellátogatott, református egyházközségek vannak Ploiesti-en, Galacon, Brailán, Bákóban is. Az író sokat járt a moldvai csángók között. Bukarestben megőrződött egy erős magyar közösség. Ennek anyagi jele a Petőfi Művelődési Ház, amelyet a román hatóságok most negyedszer adnak vissza. Először 1916-ban vették el a magyar közösségtől, majd visszakerült magyar kézbe. Azután Antonescu vette el, majd Petru Groza. 1969-ben visszaadták, de olyan magyar vezetőket tettek az élésre, akik éppen csak megtűrték a magyar szót. Újból elvették a Petőfi Művelődési Házat és most ismét vissza fogják adni. - Beke szorgalmasan tanulmányozta a bukaresti magyar közösség történetét, ennek eredménye volt több könyve. Érdekes, hogy Sükei Imre református lelkész 1815-ben hozta létre az első magyar iskolát Bukarestben, egy évvel hamarabb, mint az erdélyi származású Gheorghe Lazar az első bukaresti román nyelvű iskolát. Addig Havasalföldön az oktatás nyelve görög volt. Beke György a bukaresti emlékírókról monográfiát írt, két éve nyomdakész állapotban van, de nincs pénz a kinyomtatására. - Megcsappant az érdeklődés az irodalom iránt, állapította meg az író. A szépirodalmi művek példányszáma ezer között mozog. Emlékeztetőül megjegyezte, hogy Boltívek teherbírása című riportkönyve /1983-ban/ Romániában 30 000 példányban jelent meg és elfogyott, külön Magyarországra kiment 5000 példányt, az is elfogyott. /Németh Júlia: Beke György 70 éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2003. július 9.

Székelyudvarhelyen érettségi találkozóra jött el dr. Sass Huba főiskolai docens, csillagász, Komoróczy György /Székelyudvarhely/ nyelvész gyermekkori barátja. Mindkettőjüket kitelepítették, deportálták, Sass Hubát 1959-ben, Komoróczyt 1949-ben; mindkettőjük édesapja 54 éves korában meghalt. Dr. Sass Huba az 1956-os forradalom ürügyén hazaárulással vádolt, majd kivégzett érmihályfalvi református lelkipásztor, néhai Sass Kálmán legkisebb fia. Sokan összetévesztik az érmihályfalvi 56-osok perét a szintén 56-os Szoboszlay-perrel. Ma már van ennek a kérdésnek megbízható irodalma. Elég, Balaskó Vilmos, Péterszabó Ilona és Tófalvi Zoltán kutatásaira, könyveire gondolni. Balaskó Vilmos cellatársa volt Sass Kálmánnak. Az ő könyvében található az egyetlen hiteles dokumentum másolata Sass Kálmán kivégzéséről (Élet a föld alatt, Nagyvárad, 2002; kiadja a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Sajtóosztálya). A kivégzés dátuma: 1958. december 2. Sass Kálmánt az úgynevezett érmihályfalvi csoport perében ítélték halálra, mint a csoport vezetőjét, a Szoboszlay-perben egy másik, bánsági csoportot ítéltek el. Az előbbit Nagyváradon, utóbbit Temesváron szinte azonos külsőségek mellett. És mindkét csoportnak egyforma bűne volt: az, hogy tagjai magyarok voltak. Semmi más. Az igazságszolgáltatás és annak végrehajtói elé egy célt tűzött ki a kommunista párt: minden olyan embert, aki az erdélyi magyarságot valamilyen formában össze tudja fogni, önazonosságtudatát ébren tudja tartani, el kell tüntetni, meg kell semmisíteni fizikailag.Sass Kálmánt 1957 februárjában letartóztatták le. A családja soha nem kapott értesítést arról, hogy hová vitték és mi történt vele. Sass Kálmán családját kitelepítették, csak 1964-ben jöhettek el a kényszerlakhelyről, a Baraganból. Sass Kálmán egyik gyermekét, Bélát szintén elítélték három év börtönre, agyba-főbe verték, megjárta Jilava, a Braila környéki hírhedt Duna-szigetének poklait. Dr. Sass Huba hangsúlyozta, hogy a mai napig tapasztalhatják a hátrányos megkülönböztetésnek bizonyos jeleit, ugyanis Romániában még nem volt igazi rendszerváltozás. Sok régi magas beosztású vezető ma is vezető. Ma is él a döntéshozók egy részében a gyűlölet például a volt történelmi osztály, a volt gazdagok, sőt az értelmiségi elit iránt is. A család például még nem kaptunk vissza semmit az elkobzott vagyonból, Sass Kálmán nincs rehabilitálva jogi értelemben. /Komoróczy György: A véndiák a küszöbről még egyszer visszanéz... = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

2003. augusztus 25.

Galócás ünnepelt: aug. 14-én emlékművet avattak, 15-én pedig fölszentelték a galócási magyarság új római katolikus templomát. A Gyergyói Kisújság legfrissebb számában Gergyely Géza Megvalósult a galócásiak régi álma címmel részletesen írt mindkét eseményről: az emlékművet a kommunista rendszer két áldozata, Ábrahám Árpád és Lőrincz János Raymond emlékére emelték. Ábrahám Árpád 1939-1940-ben teljesített papi szolgálatot Gyergyóhodoson és Galócáson, 1957-ben tartóztatták le, majd 1958. szeptember 1-jén végezték ki a zsilávai börtönben, mert "csatlakozott ahhoz az ellenállási mozgalomhoz, amely Temesvárról indult a Szoboszlai Aladár irányításával". A katonai szolgálatot teljesítő Lőrincz Jánost 1989. dec. 27-én gyilkolták meg Brailában. Gergely Géza cikkében azt is megemlíti, hogy a kiskatona tragédiájáról a Romániai Magyar Szó 1990. ápr. 6-án adott hírt. A nyitott történelemkönyvet ábrázoló emlékmű két alapján a két áldozat fényképe, s alatta felirat: "Beteg rendszer és beteg ember halálos áldozata". Az aug. 15-én a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt katolikus templom alapköveit 2001. jún. 17-én szentelte meg Tamás József segédpüspök, fölépítése bel- és külföldi támogatásokból és a galócási katolikus hívek összefogásával valósult meg. "Ez a közösség bebizonyította, hogy életképes. Élni akar, tehát élni fog! 225 személy dolgozott itt 3500 munkanapot díjtalanul. Ennek a teljesítménynek több mint 15%-át nők végezték." - írja a templomépítésről Gergely Géza. A csaknem 3000 lelket számláló Galócáson 700 római katolikus él, a község plébánosa Salamon József. /Új katolikus templom Galócáson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

2004. augusztus 25.

Marosvásárhely nagy öregje, Kövesdi Kiss Ferenc áldásos, gazdag életének 92. évében 2004. július 22-én hunyt el. Tizenegy gyermekes földműves családban született Székelykövesden. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjének diákja volt, a tanítói diplomát a kézdivásárhelyi képzőben kapta meg, ahol szintén felfigyeltek szorgalmára. Lévita tanító pályáját Maroskeresztúron kezdte, majd Székelyföldvárra s onnan a szórványok szórványába, Brailába helyezték, ahol csak egy évet tanított, de ez alatt is Felfedezte azon magyar családokat, kiknek gyermekeit a magyar elemi iskolába íratta. Visszatért, a Nyárád mente kicsiny, színmagyar falvaiban fogalmazta meg a kor parancsát, miszerint: "Elvész az a nép, amely elfelejti kultúráját, és nem vigyáz arra." Ott vált kultúrfelelőssé és közügyek intézőjévé. Magyar irodalomtanári diplomát szerzett Kolozsváron, majd megmaradt szórványban tanítónak. Sok évtizede foglalkoztatta a mezőségi szórvány sorsa. Ötven éven át gyalogolt mezőségi úttalan utakon. Több mint 270 települést ismert, járt be. 147 falu helyzetét mérte fel és írta meg konkrét dokumentumok alapján. Munkájából egy rövid ismertető rész jelent meg Még szólnak a harangok című kötetében. Halála előtt adták ki Budapesten hat kötetnyi könyvének első részét Riadóra szól a harang címmel. Fáradhatatlan szervező volt. Kicsiny mezőségi szórványfalvak református híveinek találkozókra, konferenciákra, zarándoklatokra való összegyűjtését vállalta. Nevéhez haranglábak, templomok összeomlásának megállítása fűződik, testvérgyülekezetek segítségével. Példa erre a Cege községbe olvasztott Göc falu összeomlással fenyegetett kis református temploma. /Kovács Zoltán: In memoriam Kövesdi Kiss Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2004. október 4.

Okt. 3-án tartották Konstancán a konstancai, braila-i, galat-i magyarok éves találkozóját. Az esemény szervezői, Pálosi Ferenc, a konstancai RMDSZ szervezet elnöke, Magyarország konstancai tiszteletbeli főkonzulja, valamint Nagy Endre református lelkipásztor elmondták, immár ötödik alkalommal kerül sor erre a találkozóra. A konstancai, galati, brailai magyar közösség száma meghaladja az ezret, tagjai az egyház segítségével az említett éves találkozón kívül a lehetőségekhez mérten havonta-hetente is találkozhatnak. A rendezvényen részt vett Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ államelnök-jelöltje, valamint Bogár Ferenc, a bukaresti magyar nagykövetség külügyi attaséja és Vajda Lajos, a Kovászna megyei tanács alelnöke. Az istentiszteleten Bíró Tivadar fiatal ploiest-i lelkész hirdette az igét. Ezt követően Nagy Endre "házigazda", Konstanca, Galati és Braila református lelkipásztora köszöntötte a vendégeket. /RMDSZ Tájékoztató, okt. 4., 2826. sz./

2004. november 9.

A Maros megyei RMDSZ székházát a bíróság visszaszolgáltatta az egykori tulajdonosnak, Hankó Tibor Ausztriában élő leszármazottainak. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy az RMDSZ nincs politikai pártként bejegyezve, a törvény szerint pedig csak a politikai pártok által használt épületek képeznek kivételt a visszaszolgáltatás alól. Az RMDSZ vezetősége többször is hangoztatta, hogy kárpótlást fog követelni, mivel több milliárd lejt költött a Braila utcai székház felújítására /Visszaszolgáltatták egykori tulajdonosának az RMDSz székházat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2004. november 12.

Brailán a belvárosban van a református templom. Hegyi Mózes egykori brailai pap 1937-ben adta ki Végvár című könyvecskéjét a helyi református egyház fennállásának 75. évfordulója alkalmából. Hegyi Mózes részletesen megadta, hogy melyik esztendőben hány fiatal tanult a helyi magyar iskolában. Az 1887-88-as tanévben nem kevesebben, mint 126-an jártak oda. A brailai református templom, 1892-ben épült. Azonban megfogyatkozott és megöregedett a helyi magyar közösség. A reformátusok templomát immár az itteni román pünkösdisták használják, alkalomszerűen továbbra is helyük van benne a reformátusoknak. /Sike Lajos: Vendégségben a regáti magyaroknál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

2005. március 4.

Élesen bírálta az Amnesty International a romániai elmegyógyintézetek állapotát. Nicola Duckworth programigazgató a brailai Szent Pantelimon kórház példáját említette, ahol a betegeket embertelen körülmények között tartják. A nemzetközi szervezet képviselői pozitív esetekkel is találkoztak. Ez a javulás azonban csak azután történt, hogy tavaly novemberben a nemzetközi szervezet szintén elmarasztaló jelentést tett közzé az elmegyógyintézetek helyzetéről. /Újból bírál az Amnesty International. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2006. május 11.

Romániában évente 9 ezer gyermeket hagynak árván a szülészeteken, a kicsik pedig rendszerint szabad prédái az emberkereskedelemnek. Az árvaházakban uralkodó embertelen körülmények miatt Románia továbbra is a nemzetközi közvélemény középpontjában van. Az UNICEF adatai szerint az árván maradt gyerekek száma 1989 előtt is hozzávetőlegesen ennyi volt. Azóta a születések száma azóta folyamatosan csökken, ezért százalékarányban ez az érték több a rendszerváltás előttinél. Theodora Bertzi államtitkár, az Országos Örökbefogadási Hivatal (OÖH) elnöke is elismerte: többen jelezték, hogy a kórházban elhagyott csecsemőket pénzért adják tovább. A csecsemőkkel való üzérkedésről az ország egész területéről érkeztek jelzések. A New York Times közzétett egy, a fogyatékosok jogait védő nemzetközi szervezet által végzett felmérést, miszerint a romániai árvaházakban tengődő gyerekek sorsa nem sokat változott a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest. A romániai árvaházakban jelenleg 30 ezer gyermek él – ez különben jókora csökkenést jelent a tíz évvel ezelőtti 170 ezerhez képest –, de a fogyatékos gyerekeket illetően vajmi kevés történt, ugyanolyan rosszak az életkörülményeik, mint eddig. /Gyermekkereskedelem és erőszak Romániában. Még mindig elrettentők az árvaházi körülmények. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./ A román hatóságok tagadják, hogy igazak lennének a New York Times-ban a brailai fogyatékos gyerekek helyzetéről megjelentek. /Isán István Csongor: A román kormány tagadja a New York Times-ban megjelent információkat. „Román Auschwitz” Brailán? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

2006. október 3.

Hat évig raboskodott román fegyházakban Jancsó Csaba, amiért sepsiszentgyörgyi társaival együtt szolidarizált a budapesti ötvenhatos eseményekkel. Bukását a Székely Ifjak Társasága szervezésében történt negyvennyolcas obeliszk megkoszorúzása hozta. Tizenöt éves, nyolcadik osztályos diákja volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak, amikor Budapesten kitört a forradalom. Október 24-én tizennegyedmagával együtt létrehozták a Székely Ifjak Társaságát (SZIT). A szervezet célja volt a felkészülés arra a pillanatra, amikor a magyarországi forradalom eléri Erdélyt, Székelyföldet. 1956 novemberében elbukott a szabadságharc Magyarországon, a szervezet tagjai azonban úgy döntöttek, hogy tenniük kell valamit. 1957. március 15-re virradóan megkoszorúzták titokban Sepsiszentgyörgyön a negyvennyolcas obeliszket. A következő évben, az 1848-as szabadságharc 110. évfordulója alkalmából ismét koszorúzásra készült a SZIT. A szekusok előre megjelentek, számítva arra, hogy a koszorúzás megismétlődik. Amikor Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba és Jancsó Sándor elhelyezte a koszorút, váratlanul több helyről származó rendőrsíp füttye hallatszott. Csak Bordást tudták elkapni, a másik két fiatal elfutott. Bár nem vett részt az éjjeli akcióban, Jancsó Csabáért az iskolába jöttek el a szekusok, a másik két fiatalt is bevitték. Júniusban volt a tárgyalás, Macskássi Pál kolozsvári katonai törvényszéki bíró vezetésével. Jancsó Csabát 10 évre, a 29 éves Szalai Attila 18 évre, Molnár Bélát 6 évre ítélték, a többiek 7 és 15 év közötti elzárásra. Zsilaván a börtönben megverték Jancsó Csabát, mert megcsókolta az őt meglátogató édesanyját. Később Brailától 75 kilométerre lévő munkatelepre vitték, több száz társával együtt, ahol gátat építettek. Egy főnek naponta 3,2 köbméter földet kellett kiásnia. A kosz, a hiányos táplálkozás miatti legyengülés, a fertőzött, Dunából származó ivóvíz miatt 1960-ban kitört a tífuszjárvány, s ennek áldozata volt Jancsó Csaba is. Könnyebb munkára vitték, répát szedni Gradinára, ahol Páskándi Gézával együtt dolgozott. Jancsó Csaba 1964. augusztusában szabadult. Munka után esti líceumba járt, elvégezte a X. és XI. osztályt, majd érettségi után beiratkozott a faipari technikumba. A szekusok az évek során egy percig sem hagyták alább megfigyelését. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. Tíz év koszorúzásért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

2006. október 10.

Bikfalvi György tasnádi nyugalmazott műbútorasztalost, könyvkereskedőt 17 éves korában tartóztatta le a Szekuritáté. 15 év kényszermunkára ítélték. Tasi Gyula nevű korábbi iskolatársa által csatlakozott a Nagyváradon fiatalok által megalakított Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetéhez, a SZVISZ-hez. A Szabad Európa Rádió híradásaiból tájékozódva terveket gyártottak. Ő sejtvezető volt Tasnádon, feladata emberek beszervezése volt. A szervezet évekig élt, egymáshoz kapcsolta a fiatalokat. Ápolták a magyarságtudatot. Amikor Tasnádon megszűnt a magyar középiskola, röpcédulákon tiltakozott. Ez volt a főbűne, meg a magyarságtudat ápolása, ami miatt később letartóztatták. A szervezet felgöngyölítése 1960 októberében kezdődött. Bikfalvi Györgyöt 1961. január 13-án vitték a váradi szekura. Mindössze 17 éves volt, mégis hatan jöttek érte, a helyi rendőrfőnök kíséretében. Mikor elhurcolták őt, kint volt az egész utca. Gumibottal verték. Kb. egy évig tartott a kihallgatás, kimerültek, éjjel sem hagyták őket aludni, többször megtörtént, hogy kivitték a hidegzuhany alá, aztán a szabadba, rugdosták, szíjjal verték őket. 1961. szeptember 15-én megkezdődött a tárgyalásuk. Románul nem tudott, aláíratták vele a jegyzőkönyvet, amiről mai napig sem tudja, mit tartalmazott. Tasit és őt 15 év kényszermunkára ítéltek, Ruff Mihály pedig 6 év javítót kapott. 1962 áprilisának közepéig börtönben tartották Nagyváradon, ezután Jilavára került, a földalatti börtönbe. Innen Galacra vitték, majd a brailai nagyszigetre, kényszermunkára. Sok képzett emberrel volt együtt, úgy mint: Páskándi Géza író, Antal József református esperes, Kósza József katolikus esperes, Léta Áron unitárius esperes, Lőrinczi Mihály unitárius lelkész, Nyitrai Mózes későbbi unitárius püspök-helyettes. Ők előadásokat tartottak a fiataloknak, ki-ki a szakterületén. Arra törekedtek, hogy rendes, becsületes magyar embert neveljenek a fiatalokból. Végül 1964 júliusában hazaengedték őket, amerikai nyomásra. Vonattal jöttek haza, vasárnap reggel volt. Az utcára kitódultak az emberek, főleg azok, akik megjárták Oroszország poklait. /Buchmüller Ildikó: Erdélyi ötvenhatosok. A rossz jó oldala. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./

lapozás: 1-20