udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 2761-2790 | 2791-2820 | 2821-2850 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

2001. november 26.

Egyházi szolgálat írott szóval, felelősséggel címmel nov. 24-én rangos szakmai találkozót rendezett alapításának 10. évfordulóján a Partiumi Közlöny, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hivatalos lapja. Jelen volt a megbeszélésen Tőkés László püspök is. "A világi sajtó az egyházról szólhat, az egyháziból az ige, az örömhír szól" - mondta a püspök. Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő javasolta: évről évre jelenjen meg az Erdélyi Magyar Egyházi Évkönyv, melyben valamennyi történelmi egyház aktuális történéseit összefognák. A rendezvény Tőkés László püspök és Barabás Zoltán főszerkesztő ünnepi beszédével, valamint Zalatnay István budapesti lelkipásztor lapelemzésével folytatódott. Zalatnay István a Közlönyt az olvasó szemével láttató előadó úgy vélte: "Nem gyülekezeti, és nem egyházkerületi, hanem egyházközéleti újság akar lenni. S mint ilyen, be is tölti szerepét, hiszen valóságközeli, és leplezetlenül vállalja, hogy vitás kérdéseket tár az olvasók elé". Kiosztották a Pro Media Christiana díjat, amit "az egyházi sajtó és az anyanyelv szolgálatában végzett munkáért" ítélnek oda. A most először kiosztott elismerést Csűry István generális direktor, Radványi Károly grafikus művész, Mihálka Zoltán szerkesztő, Fórizs Attila nyomdaigazgató és Vetési László lelkipásztor kapta. /Pásztai András: Rangos eseménysorozat a jubileumi évfordulón. Tízéves a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hivatalos lapja. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 26./

2001. november 28.

Moldvában nem probléma a csángók templomi anyanyelvhasználata, mert akik misére járnak, mind románul beszélnek - jelentette ki Karl-Joseph Rauber érsek, a Vatikán budapesti nagykövete egy közelmúltban adott interjújában. A moldvai magyar nyelvű istentiszteletek kérdése a román illetékesek hatáskörébe tartozik, a Vatikán ugyanis nem küldhet magyar papot a csángókhoz - fűzte hozzá a nuncius. A nuncius hozzátette: a követségen dolgozó, moldvai származású apácáktól szerzett személyes tapasztalatai szerint a csángók egymás között románul beszélnek, román könyveket olvasnak és románul imádkoznak. A magyar katolikus egyház vezetése eddig nem értékelte a nuncius kijelentéseit. Paskai László bíboros szerint a csángók helyzete nagy figyelmet kapott a magyar médiától, ő azonban - a nunciushoz hasonlóan - nem elég tájékozott a kérdésben. - A magam részéről nem tudok véleményt nyilvánítani, mert egyszer sem voltam ott. Nagyon jól tudom azt, hogy egy nagyon összetett kérdés, és a pozitív véleménynyilvánítás felelőtlenség volna részemről. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel a csángó testvéreknek az életkörülménye, az ő egyházi életük, de véleménynyilvánítással még segíteni nem tudunk. - A magyar püspöki kar egyébként foglalkozik ezzel a kérdéssel? - érdeklődött a riporter. - A magyar püspöki karnak a joghatósága a magyar katolikusokra terjed ki, nem más országok katolikusaira, és ilyenformán ezzel konkrétan így nem foglalkozunk. (Duna Televízió híradója, nov. 20.) /Csángók és a nuncius. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

2001. november 30.

Nov. 28-án Marosvásárhelyen sajtótájékoztatón jelentették be a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) megyei vezetői, hogy újra bejegyezték a 90-es évek elején az egyik legerősebb pártként számon tartott PUNR-t. Lazar Ladariu azt szeretné, ha a párt "félelmetes politikai erővé válna a megyében, s megtenné majd mindazt, amit a Vatra Romaneasca kötelessége lett volna megtenni minden területen". Dec. 8-án találkoznak a megyei elnökök Brassóban, ahol megalakítják a párt szervezési bizottságát, megválasztják az országos megbízott elnököt és a vezetőtanácsot, amely a 2002. márc. 15-ére tervezett országos konferenciáig igazgatja a pártot. A megyei szervezet sajtónyilatkozata szerint, "ma, amikor veszélyben az állam autoritása Hargita, Kovászna és részben Maros megyében, a helyhatósági törvény okozta visszásságok miatt, amikor a Székelyföldön Budapesten nyomtatott tankönyvekből tanítanak, és megkísérlik az ország enklavizálását és föderalizálását" derül ki, mekkora szükség van a PUNR-ra. Továbbá "egy dölyfös, gőgös, arrogáns kisebbség követelései miatt" kellett nekik újraszületni, különben veszélyben az alkotmány, a szuverén nemzetállam, a hivatalos nyelv... /(mózes)[Mózes Edith] : Újraéled az Egységpárt. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./

2001. november 30.

Méltó túlélés címmel Páskándi Géza Kossuth-díjas író 1978 és 1995 között írt tanulmányait, esszéit, leveleit gyűjtötte kötetbe a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, a könyv bemutatóját nov. 30-án tartják Budapesten. A kötetet összeállította, válogatta és az előszót írta: Páskándiné Sebők Anna, szerkesztette: Szakolczay Lajos. Páskándi Géza /Szatmárhegy, 1933. máj. 18. - Budapest, 1995. máj. 19./ költő, író, drámaíró 1974-ben áttelepült Magyarországra. Ezekben az írásaiban a kor és a magyar közélet heves vitákat kiváltó kérdéseivel foglalkozott. Többek között a Korfordulóvita (1991), a Kolozsvári ötvenhatos napok - részlet egy készülő regényből (1992), az 1993-ból származó Év eleji levél, avagy a vízpart szól áradás előtt - Levél Esterházy Péternek, A logika erkölcséről - Levél Václav Havelnek (1993), a Zúg -e majd a vadkenderes - Levél Konrád Györgynek (1994), valamint A szabadság nem politikai téma, a szabadság: ösztön (1995) című írás. /Méltó túlélés - Páskándi Géza posztumusz esszékötetének bemutatója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

2001. december 1.

Nov. 29-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál Nagy Olgát, a néprajztudóst, a publicistát és az oktatót köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Átnyújtották az ünnepeltnek A magyar népi kultúráért emlékérmet. A Néprajzi Látóhatárnak idei 1-4-es összevont száma Nagy Olga munkásságának méltatására koncentrál, a nov. 30-án tudományos konferencia keretében mutatták be. A tanácskozásra érkezett más küldöttségek (Budapesti Folklór Tanszék, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, Honismereti Szövetség, Magyar Néprajzi Társaság) is köszöntötték az ünnepeltet. Pozsony Ferenc a Kriza János Néprajzi Társaság egyik alapító tagját köszöntötte a kitüntetett személyében, akinek nem volt tanszéke, de láthatatlan szakot vezetett, a letűnt hatalom leglehetetlenebb feltételei között is. Nagy Olga bejelentette, hogy miskolci barátainak köszönhetően hamarosan napvilágot lát antológiája. /Ördög I. Béla: Nagy Olga kitüntetése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2001. december 1.

Megjelent Kuszálik Péter sajtóbibliográfiája /A romániai magyar sajtó 1989 után. Teleki László Alapítvány - Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Budapest, Kolozsvár, 2001./ Az időszaki sajtó bibliográfusának nem könnyű fölkutatni, több ezerszámra kijegyezni, esetenként újra kézbe venni, akár mikrofilmen lepergetni a keresett hírlapokat és folyóiratokat, a hiányzó adalékokat távolinál távolabbi köz- és magán-lapgyűjteményekből pótolni. Kuszálik Péter már első sajtóbibliográfiai kötete [Erdélyi hírlapok és folyóiratok. Bp., 1996.] megírásakor nagy nehézségekkel találta szembe magát. Monoki István könyvében közreadta az 1919-1940 közötti romániai magyar periodikák jegyzékét. Az ő sorolását folytatta Kuszálik Péter, és míg első vállalkozása fél évszázad időszaki sajtóját öleli fel 690 cím alatt, addig jelen kötete az 1989. dec. 23. - 1998. dec. 31. közötti, alig tíz évből immár 935 tételben mutatta be a rendszerváltás utáni lapáradatot, melynek fenntartója a kötet névmutatója szerint közel 4800 hivatásos, illetve műkedvelő újságíró volt. A lapok külön-külön tizenöt adatsorba foglalt bibliográfiai leírásánál a szerző nagy példaképe, Monoki igényességét követi. /Huber András: Kuszálik Péter sajtóbibliográfiájáról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2001. december 3.

Nov. 30-án Budapesten a Teleki László Intézet és a XXI. Század Intézet közös szervezésében konferencián tartottak a státusztörvényről. Minden nemzetnek joga és kötelessége törődni a határon túli nemzetrészekkel és az Országgyűlés által elfogadott kedvezménytörvény is illeszkedik az európai trendekbe - jelentette ki Fritz Tamás politológus. Schöpflin György londoni egyetemi tanár elmondta: a kedvezménytörvény egy kísérlet Magyarország és a határon túli magyarok együttélésére. Schöpflin jelezte, hogy Európa számos országában alkottak hasonló törvényeket. Egyúttal megjegyezte, hogy a finn, a görög és az ír törvények messzebb mennek bizonyos kedvezmények megadásában, mint a magyar szabályozás. Varga Attila, a román parlament képviselője arról szólt, hogy számára egyaránt érthetetlen volt a román és a magyar kormány győzelmi ünneplése a velencei bizottság állásfoglalása után. A képviselő elmondta, hogy a kedvezménytörvény tulajdonképpen megegyezik a magyar alkotmány előírásával, amely szerint Magyarországnak felelősséget kell vállalnia a határon túli magyarok iránt is. Úgy látja, hogy a törvény a szülőföldön való boldogulást segíti elő, és nem szorgalmazza az elvándorlást. Varga szerint a román félnek nincs igaza, amikor azt hangoztatja, hogy a törvénynek határon kívüli hatálya van. Veress László, az Illyés Közalapítvány irodavezetője örvendetesnek tartotta, hogy a határon túli magyar közösségek támogatásában az európai trendeket követő alapítványi segélyezés áll, nem pedig "az erőszakos délszláv modell". Sürgette az egész Kárpát-medencét átfogó adatbázis megteremtését. /Budapesti szakmai konferencia a státustörvényről. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2001. december 3.

Horváth Gábor magyar külügyi szóvivő megítélése szerint a dec. 1-jén hatályba lépett rendelet, amely szerint a Magyarországra utazó román állampolgároknak legkevesebb öt napra naponként ötven eurót kell felmutatniuk a határátlépéskor, nincs összefüggésben azzal, hogy január 1-től hatályba lép a magyar kedvezménytörvény. A rendelet vélhetően azt a célt szolgája, hogy Románia teljesítse az Európai Bizottság és az uniós tagállamok elvárásait. Horváth közölte: a rendelet alkalmazásával kapcsolatban Budapest támaszkodni kíván a romániai magyar szervezetek, kiemelten az RMDSZ helyzetértékelésére. /A határpénzt nem a státustörvény miatt vezették be. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2001. december 3.

A magyar szellemi élet és kultúra újabb hat kiválósága vehette át a magyar miniszterelnök által adományozott Corvin-láncot dec. 1-jén az Országházban Orbán Viktor kormányfőtől. Az újrahonosított magas állami kitüntetésben Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, Lovász László Wolf-díjas matematikus, Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző és Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr részesült. A magyar kormányfő méltató beszédében kiemelte, hogy ezt a különleges kitüntetést a nemzet szellemi életéért, kultúrájáért legtöbbet tevő személyek kapják meg, akiknek életműve követendő példára ösztönöz, az egész nemzetet tiszteletre készteti. A korábbi hat kitüntetettel együtt válik teljessé a tizenkét főnyi Corvin-lánc testület. A miniszterelnök első ízben augusztus 24-én Budapesten adta át a Corvin-láncot Balogh János Kossuth-díjas zoológusnak, Lámfalussy Sándor közgazdász-bankárnak, Lukács János (John Lukacs) történésznek, Makovecz Imre Kossuth-díjas építésznek és Szabó Magda Kossuth-díjas írónak. A hatodik kitüntetett Teller Ede atomfizikus meggyengült egészsége miatt egyesült államokbeli otthonában vette át a Corvin-láncot. A Corvin-lánc Testület évente egyszer ülésezik. Felkérésre véleményt nyilváníthat majd a magyar tudományt, irodalmat és művészetet érintő, valamint a nemzet sorsát befolyásoló kérdésekkel kapcsolatban. Minden tagja háromévente egyszer, három évig terjedő időtartamra saját ösztöndíjast jelölhet ki, aki havi nettó félmillió forintban részesül alkotó tevékenységének támogatásaként. - A Corvin-lánc Testület Nemeskürty István irodalomtörténészt választotta elnökévé, elnökhelyettes pedig Makovecz Imre építész és Lukács János történész lett. /Corvin-láncok átadása Budapesten Kallós Zoltán néprajzkutató is a kitüntetettek között. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2001. december 4.

Színházi vita: Többen közös nyilatkozatukban kiálltak a színház vezetősége mellett, magukat színház- és művészetpártoló értelmiséginek nevezve. Az utóbbi időben a színházhoz is mindenki ért. A színház művészet, kellő nyitottsággal kell közeledni hozzá. "Tradíciónak álcázott múltbeli irányzatokat, egyéni emberi gyarlóságokat, politikai programokat és megannyi más, a kortárs művészettől idegen elveket kérnek számon rajta - ezáltal épp lényegétől, színház mivoltától fosztva meg." - olvasható közös nyilatkozatukban. A közönség igényeit egyszerre kielégíteni majdhogynem lehetetlen, és nem is kell hogy az egyetlen intézmény célja legyen. Az elmúlt években - egyes produkciók sikerületlensége, kudarca ellenére is - a kolozsvári színház stúdió- és nagyszínpadi előadásai kiemelkedő művészi színvonalúak, élményszámba menőek voltak. A színházzal kapcsolatban kialakult sajtó-vita "többszörösen ártalmas", hangsúlyozták. Árt a művészeknek, árt az olvasónak/nézőnek, és nem utolsósorban árt a sajtónak. Az aláírók: Bodó A. Ottó /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, egyetemi tanársegéd, Balázs Imre József /Székelyudvarhely/ szerkesztő, Bíró Béla /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, egyetemi adjunktus, Prof. Bokor Péter író, rendező, egyetemi tanár, Darvay Nagy Adrienne /Budapest/ színháztörténész, színikritikus, színházi szakíró, Demény Péter író, Fazakas Annamária programfelelős, Józsa István egyetemi adjunktus, Kántor Lajos kritikus, főszerkesztő, Kelemen Attila szerkesztő, Ketesdy Beáta újságíró, rovatvezető, Kötő József színháztörténész, egyetemi docens, Nagy Enikő /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, szerkesztő, Nagy Zsolt művészetpártoló értelmiségi, Nánó Csaba újságíró, Páll Zita kritikus, Sipos Géza újságíró, Stracula Attila /Marosvásárhely/ kritikus, az UNITER tagja, Szabó Anikó informatikus, Szilágyi N. Zsuzsa bölcsész, szerkesztő, Valádi István színikritikus, főszerkesztő-helyettes, Varga Anikó egyetemi hallgató, Varga P. Ildikó egyetemi gyakornok, Zágoni Balázs filmkritikus, szerkesztő, Salat Lehel színész, egyetemi tanár, továbbá több színész. /A színházért mint művészetért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2001. december 4.

Kemény bírálatot fogalmazott meg Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a kétnapos budapesti rendezvényen az elmúlt hét végén. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságát-Anyanyelvi Konferenciát szintén Pomogáts Béla vezeti. Mint mondotta: "A nemzet ügye nem kizárólag a magyar kormány ügye! A nemzet mi vagyunk, ehhez képest bármely kormány kisebbségben van". Ezzel többek között arra utalt, hogy a jelenlegi magyar vezetés nem áll szóba a legtekintélyesebb értelmiségiekkel. Sem a státustörvénnyel kapcsolatban nem kérte ki véleményüket, sem a Magyar Állandó Értekezlet munkájába nem vonnak be olyan egyéniségeket, akik évtizedek óta a magyar nemzet egységesülésén, közös boldogulásán fáradoznak, sőt a Magyar Tudományos Akadémia illetékeseinek a véleményére sem kíváncsiak. A másnapi konferencia témája így hangzott: Korszakváltás a nyugati magyar szórvánnyal való kapcsolattartásban. /A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának rendezvénye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

2001. december 5.

Az Aurul ausztrál-román vegyes vállalat mint alperes helyett a Transgold cég küldte el jogi képviselőjét Budapestre, hogy képviselje a céget a budapesti bíróságon a magyar állam által a tiszai ciánszennyezés miatt indított polgári perben. A dec. 4-én megkezdődött eljárásban a bíró 60 napot adott az alperesnek a jogutódlást, névváltozást tisztázó dokumentumok, így a cégkivonat hiteles magyar fordításának benyújtására. A bíróság ezt követően dönt minden egyéb, az üggyel kapcsolatos indítványról. A magyar állam jogi képviselője szerint az alperes tavasz óta, amikor megküldték számára a hivatalos felszólító levelet, ismeri a kártérítési igényt, tehát bőven lett volna ideje, hogy ajánlatot tegyen a nemzetközi választott bíróság előtti eljárásra vagy a peren kívüli egyeztetésre. /Megkezdődött a cián-per. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./

2001. december 5.

Dec. 9-én a kolozsvári Állami Magyar Operában Báthori Mária című előadáson jelen lesz Budapestről a Magyar Állami Operaház nemrégiben kinevezett két igazgatója, tájékoztatott Simon Gábor, az opera igazgatója. A Magyar Állami Operaház főigazgatója dr. Locsmándi Miklós, az operaház művészeti vezetője pedig Győriványi Ráth György lett. Simon Gábor igazgató azt is elmondta, hogy az első kapcsolatfelvétel 1990 tavaszán történt, amikor a budapesti operaház akkori vezetősége, Ütő Endre és Kürthy András tette tiszteletét a kincses város operájában. /Köllő Katalin: Jeles vendégek a kolozsvári operában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

2001. december 6.

Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós Napok keretében dec. 5-én a Pro Art Galériában ünnepi ülést tartottak, a Domkos Pál Péter Női Kórus fellépése és Pál Árpád polgármester köszöntőbeszéde után Kiss Károly, Kiskunmajsa polgármestere az 1941-ben kötött testvérvárosi szerződés emlékére zászlóval és emléklappal ajándékozta meg Gyergyószentmiklóst. Dr. Garda Dezső képviselő átadta Pál Árpád polgármesternek a két esztendeje készülő Gyergyószentmiklós monográfiája című könyvet. Kiskunmajsa küldöttsége mellett Bácskatopolyáról, Békésről, Egerből, Siófokról, Budapest V. és XVII. kerületéből, valamint Szigetszentmiklósról érkeztek vendégek, együtt tölteni az ünnepet. A Tarisznyás Márton Múzeumban festészeti tárlatot, és gyergyói kötődésű irodalmárok műveiből nyitottak kiállítást és szerzői jelenlétében bemutatták a régen várt településmonográfiát. /Bajna György: Ünnep meglepetésekkel Gyergyószentmiklóson. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 6./

2001. december 7.

Napvilágot látott a Művelődés legfrissebb kiadványa: Balaskó Nándor Lélekmadarak címmel megjelent a művész 50 válogatott grafikája. Kolozsváron volt már két összeállítás az öt éve elhunyt művész műveiből, köszönhetően a hagyatékot gondozó Orbán Istvánnak. Balaskó Nándor szobrászművész munkáinak ez egy része. Az előszó felvázolta a művész életútját szülőfalujától, az érmelléki Szalacstól Zilahon, Bukaresten, Budapesten át Kolozsvárig, ahol élete egyik leghosszabb periódusát töltötte szorgos alkotó- és gazdag kutatómunkával. /Csomafáy Ferenc: Lélekmadarak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

2001. december 8.

Miután az egyházak Szatmár megyei vezetői még nem jelöltek képviselőt a megyei státusirodák munkáját felügyelő bizottságba, a megyei RMDSZ állandó bizottságának dec. 7-i ülésén csak a szövetség és a magyar érdekeltségű civil szervezetek állítottak jelöltet. Az érdekvédelmi szervezetet Kereskényi Sándor szenátor, Visnyai Csaba nagykárolyi illetőségű megyei tanácsos, Bendel József tasnádi alpolgármester és Kabai István, a szatmárnémeti szervezet elnöke és Ilyés Gyula megyei elnök képviseli majd. A magyar érdekeltségű civil szervezetek közül a Szent-Györgyi Albert Társaságot Nagy Julianna, a Szent István Kört és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét Thoroczkay Sándor, a Kölcsey Véndiákszövetséget Grebur Miklós, a Vállalkozók Fóruma Egyesületet Veres Kupán Enikő, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét pedig Székely Ernő fogja képviselni. Ez a testület a kérvényezések körüli vitás kérdések megoldására korlátozza tevékenységét. - Az irodák által összegyűjtött igényléseket a kolozsvári konzulátusra küldik majd, ezek innen jutnak el az elbírálással és a magyar igazolványok kibocsátásával foglalkozó Határon Túli Magyarok Hivatalába (HTMH) Budapestre. /Princz Csaba: Egyelőre tizenegy tagú a megyei "státusirodát" felügyelő testület. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 8./

2001. december 10.

Valószínűleg a Kárpát-medence utolsó ezredéves emlékművét, Bocskai Vince szobrászművész alkotását avatták fel Székelykeresztúron, dec. 9-én, a város főterén. A 3,80 m magas andezit oszlopra Szent István kardját illesztette az alkotó, melyet két negyvennyolcas kard keresztez. A koszorúzással egybekötött ünnepi rendezvényen Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet, valamint Benyovszki Lajos polgármester, Bálint-Pataki József, a HTMH főosztályvezetője, Mikó Gergely, Budapest XII. kerületének alpolgármestere és dr. Farkas Csaba városi RMDSZ-elnök. /Millenniumi emlékműavatás Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

2001. december 11.

A budapesti Magyar Állami Operaház élére nemrégiben kinevezett két új vezető, Locsmándi Miklós főigazgató, valamint Győriványi Ráth György főzeneigazgató, művészeti vezető dec. 8-án látogatást tettek a kolozsvári Állami Magyar Operában, megnézték a Bátori Mária című előadást. Egyedül Locsmándi Miklós főigazgató érkezett meg, Győriványi Ráth György ugyanis időközben megbetegedett Az előadás után a két igazgató, a budapesti és a kolozsvári, sajtóértekezletet tartott. Simon Gábor kolozsvári igazgató elmondta, hogy a két opera közötti közvetlen kapcsolat 1990-ben jött létre, ám az akkori vezetőséget követő új budapesti igazgatóság már nem tartotta szükségesnek a kapcsolat fenntartását. Most örömmel vették tudomásul, hogy az új budapesti igazgató újra fel szeretné venni a kapcsolatot a kolozsvári társulattal. Locsmándi Miklós elmondta, hogy egy konkrét ajánlatot is hozott: 2002-ben Dohnányi Ernő évforduló lesz, amely alkalommal az Operaház több Dohnányi művet is bemutat, ezek közül az egyik a Vajda tornya című operája. Ennek a bemutatójára 2002. december 6-án kerül sor, majd azt követően nagyon szívesen elhoznák Kolozsvárra is ezt a művet, hiszen ez egy erdélyi témájú opera. Locsmándi Miklós, amikor megtudta, hogy Romániában nincs megfelelő utánpótlás-nevelés a színházi kiegészítő szakmák terén, mint például a fodrász-parókakészítő, vagy díszlet- és jelmeztervező, felajánlotta, hogy Kolozsvárról, vagy Erdély más területeiről Budapestre mehetnének fiatalok, akik hajlandóak elsajátítani ezeket a szakmákat. Egy másik lehetőség a művészcsere. /Köllő Katalin: Hasznos és elégedett látogatás a kolozsvári Operában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2001. december 13.

Az Illyés Közalapítvány, a Magyar Televízió Rt., a Duna Televízió Rt. és 19 határon túli magyar televíziós műhely képviselői dec. 12-én írták alá Budapesten a Kárpát-medencei magyar nyelvű televíziós együttműködési megállapodást. A magyar társadalom olyan partnernek tekinti a határon túli magyar közösségeket, amelyek együttműködnek abban, hogy Magyarország be tudja tölteni új szerepét a közép-európai térségben - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy az Illyés Közalapítvány pályázati programjának köszönhetően jelentősen javulnak a határon túli magyar nyelvű televíziós műhelyek műszaki feltételei, és a magyarországi közszolgálati televíziók növelhetik a határon túli megrendeléseiket. Halzl József, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, az alapítvány mintegy 900 millió forinttal támogatta a határon túli magyar televíziós műhelyeket. /Kárpát-medencei televíziós együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./

2001. december 14.

Románia és Magyarország külügyminiszterei dec. 13-án telefonon folytattak megbeszélést, megegyeztek abban, hogy Németh Zsolt magyar és Cristian Dobrescu román államtitkár megpróbálnak kompromisszumot találni a státustörvény alkalmazását illetően. A Mediafax diplomáciai forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy Orbán Viktor magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök között valószínűleg rövid találkozóra kerül sor a laekeni csúcsértekezleten. /Újabb Nastase-Orbán találkozó? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ Orbán Viktor miniszterelnök dec. 7-én Adrian Nastase román kormányfőnek írt levelében két konkrét javaslatot tett a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-román tárgyalások folytatására - nyilatkozta Horváth Gábor külügyi szóvivő dec. 13-án azzal kapcsolatban, hogy a román miniszterelnök dec. 12-i kijelentése szerint a román kormány a magyar féltől vár konkrét jelzéseket arra vonatkozóan, milyen formában folytatódjanak a tárgyalások a magyar kedvezménytörvényről. A magyar miniszterelnök levelét Martonyi János külügyminiszter adta át román partnerének, Mircea Geoanának dec. 7-én Brüsszelben. A magyar kormányfő levelében foglalt javaslatok a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-román kétoldalú tárgyalások folytatására vagy a kisebbségi szakbizottság haladéktalan összehívását, vagy a két kormányfő személyes megbízottjának késedelem nélküli találkozóját kezdeményezték. A konkrét magyar javaslatok tükrében tehát a magyar fél várja a román partner konkrét válaszát, méghozzá nem a sajtó útján, hanem hivatalos formában - mondta Horváth Gábor. A magyar javaslatok már közel egy hete a román fél térfelén vannak, de válasz eddig semmilyen formában nem érkezett. /Budapest két dolgot is javasolt Bukarestnek- válasz sehol. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

2001. december 14.

Négymilliárd lejes saját bevételt várna el Szatmár megye vezetősége a színháztól, szemben az ez évi másfélmilliárd lejes bevétellel. Az elmúlt évadot meghatározta a színházi szezon második felében bekövetkezett nézőtéri vakolatomlás következtében halaszthatatlanná vált felújítási munkálatok okozta jövedelemkiesés. A színházterem felújítása elkészült ugyan, de újabb meghibásodások merültek fel, ami megint kiesést jelentett. Lőrincz Ágnes társulatigazgató elmondta: a tavalyi előadásokat nem játsszák újra, így a csekély számú idei előadás nem sok nézőt vonz bérleten kívüli bemutatókra. A ritkaságszámba menő Shakespeare-előadást Hunyadi László színész elhalálozása miatt nem tűzik műsorra. Czintos József távolléte is elodázza az újraelőadást, aki az évad első felében Budapesten játszik. /(benedek): A színháznak nagyobb bevételre van szüksége. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 14./

2001. december 15.

A magyarországi Erdélyi Szövetség december 13-án a csángókat ért újabb hatósági zaklatások, a magyar nyelvhasználatukat akadályozó újabb intézkedések elleni tiltakozásként állásfoglalást fogadott el, melyben a csángók önazonosságának természetes, törvényes és biztonságos érvényesítéséért szállnak síkra. Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke kifejtette, hogy a csángók önazonosságának megőrzése érdekében tett lépéseket építő, jogszerű folyamatnak tekintik, és támogatják e törekvéseket. A sajtótájékoztatón kitértek a Csíkszeredában október 5-6-án megrendezett Csángómagyar önazonosság nevű - közösségi és szakmai tanácskozás munkálataira, bejelentve, hogy a tanácskozás eredményeinek összegezése alapján jövő év februárjában Magyarországon tartják a második tanácskozást, szélesebb körben. Szándékaik szerint ez alkalommal nemcsak a csángómagyar civil szervezeteket hívják meg, hanem azokat a magyarországi civil szervezeteket is, amelyek tevékenységükkel a nemzeti összefogás és a nemzeti felelősségvállalás erősítését szolgálják. Az Erdélyi Szövetség elnöksége támogatta azt a tüntetést, amelyet az Erdélyi Körök Országos Szövetsége szervezett december 14-én a budapesti román nagykövetség előtt, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a csángók helyzetére. /(Guther M. Ilona): Anyaországi állásfoglalás a csángókért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

2001. december 15.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tízéves múltjának egyetlen megvalósítása sem mérhető a Szovátán levő Teleki Oktatási Központhoz /TOK/, amely most már konferenciaközpont is. Márton Zoltán emlékezett a múltra, a balesetben 1999-ben elhunyt Bíró István hatalmas munkájára. A TOK egy vizionárius álma. Azonos Bíró Istvánnal. Az első években Bíró István Budapest, Bukarest, Csíkszereda és Szováta négyszögben mozgott, vagy inkább robogott autóján. A szövetség főtitkáraként és a Teleki Oktatási Központ igazgatójaként is tevékenykedő Bíró István kitűnően tudta hasznosítani személyes kapcsolatait, melynek köszönhetően a szövetségnek saját személygépkocsi és haszonjármű-parkja is lett, a felújításhoz szükséges építőanyaghoz jutányosan vagy ingyen jutott hozzá a Teleki. A dohos kis tetőtéri szobákban ő már európai szintű konferenciatermet látott pont ott, ahol az most áll. Számítógépes oktatóteremről mesélt, amikor a ház teljes kapacitása egy rozoga 486-os számítógép volt. A ház könyvtára akkor még sehol sem volt, de Bíró István tudta, hogy nemcsak könyvtár, de olvasóterem is szükséges és lesz is a Telekiben. A Bolyai Nyári Akadémia főszervezőjeként országos programot koordinált, melynek fő színhelye a csíkszeredai központ mellett Szováta lett. Letelepítette a békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola Tanítóképző Karának kihelyezett tagozatát. /Márton Zoltán: A vizionárius álma. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

2001. december 16.

Az Erdélyi Püspökséget 1009-ben alapította Szent István király, ebből a századból való a Gyulafehérváron épült első székesegyház is. Ennek helyén létesült a második katedrális is, amelyet valószínűleg Szent László király uralkodása alatt kezdek építeni. A történelem során többször kárt szenvedett és átépítették, így nyerte el mai formáját a gyulafehérvári székesegyház. Több történelmi személyiség nyugszik a templomban, így Hunyadi János, Hunyadi László, János Zsigmond és Izabella királyné, I. Rákóczi György fejedelem és Martinuzzi György bíboros. A Gyulafehérvári Egyházmegyének - a 2000. évben megjelent jubileumi sematizmus szerint - 500 ezer híve van, 304 temploma, ebből 258 plébániatemplom, 350 papja /közülük 43 nyugdíjas, 111 fő pedig 40 évnél fiatalabb/. /Czoborczy Bence: A Gyulafehérvári Egyházmegyében. = Keresztény Élet (Budapest), dec. 16./

2001. december 16.

Csíkszereda Árpád-kori település, de az ősi múlt ellenére a város központjában szinte csak modern épületek találhatók, ami a Ceausescu-rendszer eredménye. Üdítő kivétel a XVIII. században épült Szent Kereszt-templom, amely már régóta kicsinyek bizonyult. Az épület mögött több mint két évtizede áll az ideiglenes jelleggel épített ún. deszkatemplom. Ennek helyére Makovecz Imre és Bogos Ernő új templomot tervezett, ez lesz a Magyarok Nagyasszonya és a Magyar Szentek temploma. Az új templom jurta-alakú lesz, a fény az üvegkupolán át vetődik az oltárra, s onnan megvilágítja a teljes belső teret. Az alagsorban lesz három tanterem, konyha és több közös helyiség. Csíkszereda főutcájának másik végén épül a másik modern templom, a Szent Ágoston-templom. Az intenzív építkezést 1996-ban kezdték el. A templom csupasz falai között 2001 húsvétján mutatták be az első szentmisét. /Csíkszereda épülő templomai. = Keresztény Élet (Budapest), dec. 16./

2001. december 17.

Dec. 15-én tartották Marosvásárhelyen az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak (SZET) együttes ülését. A testület napirendjén a Markó Béla elnök tájékoztatója, az RMDSZ költségvetése és a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénnyel kapcsolatos kérdések megvitatása szerepelt. Borbély Zsolt Attila azt javasolta, hogy az SZKT vitassa meg, az RMDSZ milyen feltételek mellett hosszabbítsa meg jövő januárjában a kormánypárttal kötött együttműködési megállapodást. Az SZKT elnöke, Frunda György szenátor ezt elvetette, mondván, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) szakembereiből bizottság alakult a megállapodás kiértékelésére. A testület végül 37 nem, 17 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett elvetette Borbély javaslatát. Markó Béla szövetségi elnök ismertette politikai helyzetelemzését. Elmondta: az RMDSZ alapvető tényezője volt annak a politikai stabilitásnak, amelyet idén sikerült érvényesíteni Romániában. Úgy véli, ennek a stabilitásnak eredménye a vízummentesség bevezetése 2002. január 1-jétől, amely szerinte nagyrészt az RMDSZ-nek a kormánypárttal való együttműködésének a következménye is. Markó reméli, hogy a többség elégtétellel fogadja a Hivatalos Közlönyben megjelent 1002 magyar helységnevet, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) engedélyezését, a Székelyföldön visszajuttatott mintegy százezer hektárnyi erdőt, a marosvásárhelyi és kolozsvári magyar rádióadások bővítését. Markó a kormánypárttal való együttműködés híve, de nem minden áron, illetve nem minden feltétel nélkül. A székelyföldi megyék elleni támadásokról szólva Markó rámutatott: a konfliktus nem oldódott meg, s egy új megállapodás aláírásához garanciák kellenek, hogy ilyen helyzetek többé nem ismétlődnek meg. A szövetségi elnök kudarcnak nevezte az egyházi ingatlanok helyzetének teljes megoldatlanságát, illetve a nemzeti szimbólumok használatának korlátozását. Van egy konfrontációs stratégia, amely a megegyezést-kiegyezést tévútnak tekinti, mondotta Markó, ennek oka az agresszív román nacionalizmus, a szociális elégedetlenség, a biztos jövőkép hiánya. A státustörvényről szólva elmondta: "a jogszabályt jónak tartjuk, alkalmazásának előkészítését vállaltuk és vállalni fogjuk. " A vita során Borbély Zsolt Attila leszögezte: Markó Béla helyzetelemzése fordulópont az RMDSZ-retorikában, az "ökölrázós stratégiát" azonban Borbély költői túlzásnak tartotta. Kifejtette: az együttműködési politikával egyetlen aduját játssza el az erdélyi magyarság, ugyanakkor pedig a román politikát hitelesíti Európa felé. Szilágyi Zsolt sokkal több konkrétumot várt el az elnök beszámolójától. Úgy vélte, a szövetségen belül nem igazán működik a sokszínűség elve és azt javasolta, hogy az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása, a tanügyi kérdések, valamint a csángóügy rendezése az RMDSZ és a kormánypárt közti együttműködés alapfeltétele legyen. Erre reagálva Frunda György emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ törvénytervezetet terjesztett elő az egyházi javak visszaszolgáltatásáról, a kormány azonban erre nem reagált. Birtalan Ákos képviselő hangsúlyozta: fel kellene már vállalni az erdélyi magyar közösség építkezését. Kónya-Hamar Sándor szerinte az RMDSZ eddigi történetében mindig az értelmezéssel, a végrehajtással volt a gond. A státustörvényről szólva kifejtette: sikerült újra nemzetünket jogi és politikai szinten elfogadtatni Európában. Eckstein-Kovács Péter szenátor emlékeztetett arra, hogy mára sikerült gyakorlatba ültetni az RMDSZ egyik jelszavát: Vízum nélkül Európában. A kolozsvári magyar színház kapcsán kirobbant vitára utalva, a szenátor kifejtette, veszélyesnek látja a provinciális mentalitást és a múlthoz tapadó megoldáskeresést. Vekov Károly képviselő szerint nem lehet újabb protokollumot aláírni, mivel ezáltal magunkat tesszük nevetségessé, majd javasolta, hogy a testület foglaljon állást a nemzeti szimbólumokat tiltó jogszabállyal kapcsolatban. Toró T. Tibor képviselő úgy vélte, elsősorban a stratégiai elképzeléseket kellene közös nevezőre hozni. Szerinte létezik egy "konfrontációs" és egy "kollaborációs" gyakorlat. Egy nemzeti kerekasztal összehívását javasolta, hogy "nézzük meg milyen nemzeti stratégiáink vannak, próbáljuk meg azokat egyeztetni, és ne egymást kiszorítani". Ráduly Róbert képviselő kezdeményezte: amennyiben aláírják a kormánypárttal az új együttműködési megállapodást, azt az SZKT tűzze napirendre és ratifikálja. Kelemen Attila képviselő kijelentette: a protokollumot meg kell újítani a kormánypárttal. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Platform elnöke, Katona Ádám rámutatott: a jelenlegi körülmények között semmilyen optimizmusra nincs okunk. Szerinte jelenleg az RMDSZ rossz irányba halad, és az egykori kommunista párthoz hasonló pártként működik. Meg kell tartani a belső választásokat, mert ezáltal az olyan személyek, mint például Verestóy, nem jutnak majd be a RMDSZ "miniparlamentjébe". Verestóy Attila egyetértett azzal a javaslattal, hogy az új protokollumot az SZKT vitassa meg és ratifikálja. Frunda György szenátor úgy vélte, nem igaz az az állítás, hogy az erdélyi magyarság körében nagyfokú elégedetlenség uralkodik. Markó Béla kifejtette: annak legékesebb bizonyítéka, hogy az RMDSZ nem az egykori kommunista párt gyakorlatát követi, épp az, hogy Katona Ádám egyáltalán elmondhatja bírálatát. Szerinte tagadhatatlan, hogy a magyart közösség elégedetlen. Az SZKT-SZET zárt ülésen tárgyalta meg az RMDSZ költségvetését. Takács Csaba a köztudatban státustörvényként meghonosodott jogszabály jelentőségét hangsúlyozta. Szerinte helyesen járt el, amikor felszólította a magyar és a román kormányt a folyamatosan konzultációra a státustörvénnyel kapcsolatban. Az ügyvezető elnökség előterjesztett egy, a jogszabályt üdvözlő nyilatkozatot, amelyet az SZTK egyöntetűen megszavazott. Toró T. Tibor is üdvözölte azt a konszenzust, amely Erdélyben és Magyarországon is a státustörvényt övezte, illetve azt, hogy az SZKT-SZET, ha megkésve is, de végre napirendre tűzte a státustörvény kérdését úgy, ahogy azt a Reform Tömörülés korábban javasolta. A platform nevében azt indítványozta: a státustörvény erdélyi végrehajtását felügyelő, hármas paritású országos testületbe delegált RMDSZ-tagokat az SZKT jelölje ki. Markó Béla úgy ítélte meg, a lehető legobjektívebben járt el akkor, amikor a testület RMDSZ-képviseletét felkérte a feladatra. (Mint ismeretes, a szövetség részéről a SZET, az SZKT, az Országos Önkormányzati Tanács, a szenátusi és képviselőházi frakcióvezetők, az ügyvezető elnök és két alelnök, illetve a Területi elnökök Konzultatív Tanácsa által kijelölt személy vesz részt az országos felügyelő tanácsban.) Az SZKT végül nem kérte a bizottság RMDSZ-delegációja összetételének a módosítását. Nyilatkozatban erősítették meg az RMDSZ-nek a moldvai csángók jogai melletti kiállását, és elítélték a Román Hírszerző Szolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság Harkov-jelentését. A marosvásárhelyi tanácskozáson elítélték a román nemzeti jelképek használatáról szóló törvényt, amely pénzbírsággal bünteti más államok himnuszainak éneklését, nemzeti szimbólumainak használatát. A tiltakozás jeleként Takács Csaba javaslatára az ülés végén a szövetségi képviselők elénekelték a Himnuszt. /Papp Annamária, Székely Kriszta: Tisztázni kell a politikai véleménykülönbségeket. Együttes ülésen az SZKT és a SZET. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./ Bakk Miklós feltette a kérdést, miért csak most fogalmazta meg Markó Béla a stratégiával kapcsolatos dilemmákat az SZKT ülésén, hogy olykor választani is kell a két centrum, Bukarest és Budapest között? Velük szemben ki kell jelölni, hol van az autentikus erdélyi érdek igazi centruma. Szükség van egy Erdély-stratégiára, amely nem a klientúrák alkuján keresztül vet számot a Budapestről jövő modernizációs minták és a Bukarestből megszerezhető állami támogatások helyes arányával. /Bakk Miklós: Bukarest is, Budapest is. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

2001. december 17.

A Magyar Kollégium Kulturális Egyesület szervezésében a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Budapesten karácsonyi programmal köszöntötte a néptánc iránt érdeklődő magyarországi közönséget. December 12-én a Pesti Vigadóban léptek fel, közel nyolcszáz néző előtt. András Mihály, a Hargita Együttes igazgatója elmondta, hogy táncszínházas lehetőséggel még nem próbálkoztak. /Guther M. Ilona: Advent a Hargitával Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./

2001. december 18.

Németh Zsolt államtitkár Bukarestbe utazott, ahol dec. 17-én tárgyalt a kedvezménytörvényről. - Ha áttörésről még nem is lehet beszélni, jelentős haladás történt a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos hétfői bukaresti találkozón - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár, miután a magyar miniszterelnök személyes megbízottjaként tárgyalásokat folytatott Cristian Diaconescu külügyi államtitkárral, a román kormányfő képviselőjével. A találkozón megállapodtak arról, hogy hamarosan egyetértési nyilatkozatot dolgoznak ki és ezt a dokumentumot, remélhetőleg még ebben az évben a két miniszterelnök írja alá Budapesten. A tárgyalások után tartott közös sajtóértekezleten Németh Zsolt úgy fogalmazott: már látszik az alagút vége. Elmondta, hogy a készülő egyetértési nyilatkozat három részből áll majd. Tartalmazni fogja, hogy mindkét ország kölcsönösen támogatja egymás európai és euroatlanti integrációs erőfeszítéseit, azokat semmiképpen nem gátolja. Külön rész foglalkozik majd a kedvezménytörvény közös értelmezésével és végezetül megerősítik, hogy a két ország a jövőben minden téren fejleszteni kívánja kapcsolatait. A kompromisszum megfogalmazásában nagyon komoly szerepe volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek. A Velencei Bizottság állásfoglalását Németh Zsolt elsősorban a magyar igazolványok kiadásának módját és a kulturális, oktatási, valamint a gazdasági és szociális jogok közti különbségtételt illetően nevezte igen fontosnak. Cristian Diaconescu hangsúlyozta, hogy a román álláspont mindig is a nemzetközi jog alapján, annak keretein belül állt. A tárgyalások a tervek szerint Budapesten folytatódnak. /Már látszik az alagút vége? Magyar-román tárgyalások státustörvényügyben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

2001. december 19.

A kisebbségek napjának megünneplése alkalmas arra, hogy újból kimondhassuk: továbbra is számítunk a határon túli magyar közösségekre, ők is számíthatnak ránk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök dec. 18-án, a Kisebbségekért Díjak átadása alkalmából rendezett budapesti ünnepségen. Emlékeztetett arra: a XX. században magyarnak születni annyit jelentett, hogy elfogyásra, vereségre és szétforgácsolásra van ítélve az ember és a közösség, de 1990 után friss lendületet kapott a nemzeti önmegbecsülés. Megemlítette: a magyarországi gazdasági helyzet lehetővé tette az Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásának támogatását, valamint a határon túli televíziós műhelyek technikai felszerelésének javítását. A határon túli magyaroknak szánták a kedvezménytörvényt is. Magyarország számít a jövőben is a határon túli magyarokra, mert azok új szellemi és gazdasági erőt jelenthetnek az anyaország számára is - mondotta. Erdélyből Kisebbségekért Díjat kapott Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és a Bukaresti Televízió Magyar Adásának Szerkesztősége. - A kisebbségek napjáról Bukarestben is megemlékezett az egykori Kisebbségvédelmi Hivatalt magába olvasztó tájékoztatási minisztérium. A bukaresti szimpóziumon jelen volt Adrian Nastase miniszterelnök is, aki beszédében kijelentette: a kormány jövőre újabb lépéseket kíván foganatosítani a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése terén, és tervezi a Kisebbségek Nyelvi Chartájának ratifikálását is. Megfogalmazása szerint a kormány toleráns, kiegyensúlyozott magatartást tanúsít a hazai kisebbségek irányába. Nastase elmondta: amint az az Európai Bizottság novemberi országjelentéséből is kiderül, Bukarest teljesíti a kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó politikai feltételeket, és visszautasította az RMDSZ azon vádját, miszerint Romániában még mindig korlátozzák a kisebbségek jogait. /December 18 - Kisebbségek Napja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

2001. december 19.

Funar, Kolozsvár polgármestere közleménye arról tájékoztatott, hogy "valószínűleg az RMDSZ utasítására" Vasile Soporan prefektus arra kérte őt, vonja vissza a nov. 29-én kiadott rendeletet. Mint ismeretes, a polgármester Kolozsvár területén betiltotta a kedvezménytörvény alkalmazására létrejött Országos Felügyelő Tanács működését. Funar szerint kérésével Soporan bebizonyította, hogy a "budapesti kormány irredenta érdekeit képviselő" szervezet, illetve az Országos Felügyelő Tanács törvényesen fejti ki tevékenységét Románia területén. /(k. o.): Soporan: Vissza a polgármesteri rendeletet! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./


lapozás: 1-30 ... 2761-2790 | 2791-2820 | 2821-2850 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék