udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 2881-2910 | 2911-2940 | 2941-2970 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

2002. augusztus 28.

Markó lapja, a Népújság A Népszabadságban olvastuk címmel beszámolt a lap vádaskodásáról: Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke egyetlen rendezvényére nagyobb összegű támogatást kapott a leköszönt Orbán-kormánytól, mint amennyit az Illyés Közalapítvány az erdélyi magyarság idei egész éves támogatására utalt át. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a hét végén, Orbán Viktor erdélyi látogatása alkalmával újabb heves támadást intézett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői ellen, akiket azzal vádolt, hogy kisajátították a magyarországi támogatásokat. Tőkés felrótta a szövetség vezetőinek, hogy "monopolizálják" az erdélyi magyar közösség teljes anyagi erejét, s a támogatásképpen kapott összegeket "tetszés szerint használják fel". Tűrhetetlen, hogy az elosztást egy "RMDSZ-es klikk" sajátítsa ki. Az Illyés Közalapítvány erdélyi alkuratóriuma útján idén összesen 221 millió forintnyi támogatást juttatott az erdélyi magyarságnak. Ebből mintegy 200 milliót a hét - oktatás, írott és elektronikus sajtó, önkormányzatok, ifjúság, egyházi és szociális, tudományos és gazdasági - szaktestület útján, nyilvános pályázati alapon osztottak el az illető területek szakmai képviselői. A fennmaradó összeg az alkuratóriumi iroda működését és a szaktestületek költségeit fedezte. Tőkés László az ötnapos nagyváradi református világtalálkozóval kapcsolatos költségekre a leköszönt Orbán-kormány 242 millió forintos támogatást utalt ki. Közvetlenül az Orbán- kormány leköszönése előtt, az Illyés Közalapítvány Budapesten elkülönített "stratégiai alapjaiból" 80 millió forintot juttatott a kolozsvári Easy Alapítvány útján Erdélybe. Az összegből a Krónika 60 millió forintot, az RMDSZ belső ellenzékének számító Reform Tömörülés egyik vezetőjének magáncége (Erdélyi Magyar Könyvklub) pedig 20 millió forintot kapott. Szintén az Orbán-kabinet leköszönése előtt, az Új Kézfogás Közalapítványtól a Krónika napilap 30 ezer dolláros támogatást nyert el. Ehhez adódik az a számtalan kisebb - de egészében véve sok tízmillió forintra rúgó - összeg, amelyeket a napilap a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és magyar állami cégek képviseletei útján, reklám- és kiadói szolgáltatásokért kapott. A Krónikát a Nagyváradon bejegyzett Krónika Kiadóház Rt. adja ki, amelynek jelenlegi főrészvényese - 82 százalékos arányban - Veres Lajos budapesti lakos, aki - a Népszabadság szerint - Orbán Viktor barátja. A Krónika - a Népszabadság szerint - egész évben látványosan a Fidesz mellett kampányolt. /A Népszabadságban olvastuk. Tőkés László volt az Orbán-kormány kedvezményezettje. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./

2002. augusztus 28.

Életének 62. évében, aug. 26-án elhunyt Gion Nándor vajdasági magyar író. A vajdasági magyar prózaírás kiemelkedő alakja 1941-ben született a magyarlakta Szenttamáson. Tizennégy regénye közül a legsikeresebbek a szerbiai területen élő népek XX. századi sorsáról szólnak. Gion Nándor 1963 és 1983 között újságíróként, 1983-tól 1985-ig az Újvidéki Színház igazgatójaként dolgozott, 1985-től az Újvidéki Rádióban főszerkesztői posztot töltött be. 1979 és 1982 között a Vajdasági Magyar Íróegyesület elnöke volt. 1992-ben Magyarországra költözött. 1973-ban adta ki fontos művét, a Virágos katonát. Ezt később trilógiává bővítette, és Latroknak is játszott címmel 1999-ben jelentette meg Budapesten. Legrangosabb irodalmi kitüntetései között szerepel a jugoszláviai Híd-díj (1973), a József Attila-díj (1988), a Soros-életműdíj (1993) és a Márai Sándor-díj (1998). A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetést 2000-ben vehette át, ugyanabban az évben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választotta. /Elhunyt Gion Nándor vajdasági magyar író. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./

2002. augusztus 29.

Szávai Géza /Budapest/ hajdanában a bukaresti Hét szerkesztője, többkötetes prózaíró, kritikus és kiadói ember Sepsiszentgyörgyön beszélt az általa létrehozott hiánypótlásra vállalkozó Pont Kiadóról. Szávai Géza, amiután bemutatta a Pont Kiadót és könyveit, átadta a Pont Fix igazgatójának, Szonda Szabolcsnak a könyveket, a Pont-kiadványokat ezentúl Sepsiszentgyörgyön lehet megvásárolni. /Éltes Enikő: Pont, s ami mögötte van. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./

2002. augusztus 30.

Aug. 29-én Tonk Sándor, a Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora cáfoló levelet juttatott el a Népszabadság szerkesztőségéhez, melyben a budapesti lap aug. 27-i számában megjelent, Tőkés László volt az Orbán-kormány kedvezményezettje című cikkének egyik állítását cáfolja. A Népszabadság idézett cikke szerint a Krónika az Orbán-kabinet leköszönésekor több nagy összegű támogatást kapott. Ehhez adódik az a "számtalan kisebb, de egészében véve sok tízmillió forintra rúgó összeg", amelyeket a napilap a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és magyar állami cégek képviseletei útján, reklám- és kiadói szolgáltatásokért kapott. Ezzel az állítással ellentétben, Tonk Sándor levele szerint az EMTE a Krónikának 57 417 343 lejt, azaz 434980 forintot fizetett ki felvételi tájékoztatói, nyilvános pályázati kiírásai, valamint álláshirdetései közzétételéért. Leveléhez Tonk Sándor egy táblázatot is csatolt, amelyből kiderül, hogy más erdélyi lapok is jutottak hasonló vagy ezzel arányos reklámbevételhez. A Népszabadság cikke egyébként több, a Krónikának megítélt nagy összegű juttatásról beszél. A lap júl. 31-i számának Alternatív posta című cikkében beszámolt arról, hogy a Krónika kiadója az Illyés Közalapítvány támogatásával többfunkcióssá fejleszti saját terjesztési hálózatát. A kiadó, mint írtuk, a kolozsvári Easy Alapítvánnyal - figyelembe véve az Erdélyi Magyar Könyvklub könyvküldő szolgáltatásának bővítésére vonatkozó terveit is - mintegy 330 ezer dolláros támogatást nyert el az Illyés Közalapítványtól. E támogatással a lap terjesztési hálózata egy alternatív csomagküldő szolgálattá bővül, amely bármilyen sajtóterméket házhoz szállít (nemcsak a Krónikát), és emellett könyvek, csomagok és kiadványok továbbítására is alkalmassá válik. /Más lapoknak is jutott. Tonk Sándor helyesbítést kér a Népszabadságtól. = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./

2002. augusztus 30.

A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház életében elkezdődött a 4. évad. A színház a városé, gazdaságilag a Művelődési Házhoz tartozik, annak égisze alatt működik. Szabó K. István rendező elmondta, hogy a próbákat már augusztus első napjaiban elkezdték. A teljes évadra kész repertoárral rendelkezik a színház, de az anyagi gondok megmaradtak. - Gyergyószentmiklóson a második évtizedét taposó Figura Stúdió Színház sikeres évadot zárt, nyári magyarországi körútja pedig állandó budapesti fellépések lehetőségét is felvillantotta. Aug. 3-11. között Várpalotán, Nagyvázsonyban, Zsámbékon és Budapesten fel a társulat. /Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 30./

2002. augusztus 31.

Aug. 29-én kezdődtek Marosvásárhelyen a II. Erdélyi Református Értelmiségi Konferencia rendezvényei Kereszténység feladatai a XXI. században címmel. A nyitó istentiszteleten igét Tőkés László királyhágómelléki református püspök hirdetett. A püspök hangsúlyozta a romániai magyar értelmiség szülőföldön maradásának, értékrendünk helyreállításának szükségességét. Az istentiszteletet követően a magyarországi támogatások kapcsán Tőkés László elmondta: "Való igaz, hogy nagyon komoly támogatást kapott egyházkerületünk az Orbán- kormánytól. Kikezdtek a Népszabadságban emiatt, nem is tagadtuk, meg is jelent a magyarországi Hivatalos Közlönyben is a támogatás. A történet másról szól, arról, hogy most megint össztüzet indítanak ellenem. Abból a támogatásból nyomtattuk ki a híres Váradi Bibliát, amely a Károli-féle bibliának egyik legjelesebb kiadása. Egy támadássorozat célpontja vagyok. Pimaszul azt mondták, hogy Tőkés Lászlót kedvezményezték bizonyos összegekkel. Ez távolról sincs így. Az egyházamat kedvezményezték. Antall Józseftől Orbán Viktorig minden kormány támogatta a pápalátogatást, a református világtalálkozót, a hasonló rendezvényeket, és nyilvánvaló, hogy ezek rendkívüli elbírálásban részesülnek. A kapott pénz természetesen nem hívságokra ment, nem protokollra, hanem például ezt a tízmillió forintnyi végösszegű bibliát ebből adtuk ki közel ezer példányban, de ebből a támogatásból jutott rengeteg beruházásra, kiadványra, építkezésre, templomépítésre, infrastruktúrára". Az előadók között volt Erdős Bartha István (Svédország), dr. Horváth István (Budapest) , dr. Dávid László egyetemi tanár (Marosvásárhely) és dr. Weszely Tibor egyetemi előadótanár, dr. Toró Tibor akadémikus (Temesvár). /II. Erdélyi Református Értelmiségi Konferencia. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./

2002. augusztus 31.

Aug. 29-én megkezdődött a Magyarországról elszármazott tudósok nemzetközi találkozója Debrecenben. A korábbi négy alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában rendezték a magyar származású orvosok találkozóját. A mostani eseményre a világ tizenegy országából érkezett mintegy száz meghívott összesen 82 előadás keretében ismerheti meg egymás legújabb kutatási eredményeit. /Magyar származású tudósok találkozója Debrecenben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

2002. augusztus 31.

Budapesten, a Vármegye Galériában láthatók Paulovics László munkái Erdélyi íróportrék címmel. Paulovics László festő-grafikus Szatmárnémetiben élt, 1985-ben távozott Romániából. Németországba ment, Iserlohnban telepedett le, néhány év alatt ott is elismerést szerzett művészetének. Az utóbbi esztendőkben kétlakivá vált, ideje egy részét Szentendrén tölti. Erdély irodalmi életének vezéralakjai késztették portrézásra, régiek és maiak. A portrék közé derűs tájképeket iktatott a festő, az emeleti teremben Paulovics sokrétű művészetének egy másik vonulatából is ízelítőt nyújt: a D43 sorozattal a II. világháború, a Don-kanyar magyar áldozatainak állít felkavaró művészi emléket. /(nk): Erdélyi íróportrék. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./

2002. szeptember 2.

Szept. 1-jén zárult a marosvásárhelyi Vártemplomban megtartott II. Erdélyi Református Értelmiségi Konferencia. A szervezésben oroszlánrészt vállaló Moldován Béla, a Maros-Mezőség Református Egyházmegye főgondnoka rámutatott: a konferencia célja az volt, hogy az értelmiségi bibliakörök egyéves tevékenységük után megint találkozzanak és megvitassák a legégetőbb kérdéseket. Mindig tele volt a 90 férőhelyes terem, sokszor pótszékekre is szükség volt. Vendégek érkeztek Kolozsvárról, a Székelyföldről, Budapestről az előadókkal együtt. Minden előadás után kerekasztal-beszélgetésre került sor. Sokat rontott az erdélyi magyarság lelkivilágán a kommunizmus, vagy akár a mostani neoliberalizmus és sorolni lehetne ezeket az áramlatokat, amelyek az embereket eltávolítják Istentől. A konferencián megállapították, hogy az elmúlt 50 év eredményeképpen az erdélyi értelmiség félreállt az egyháztól. /Véget ért a II. Erdélyi Református Értelmiségi Konferencia. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 2./

2002. szeptember 2.

Aug. 31-én a Kárpát-medencei Petőfi-emlékhelyek ifjú küldötteinek immár harmadik találkozója keretében Nagykárolyban a Petőfi-szobor előtt került sor ünnepi műsorra és koszorúzásra. A helyi református IKE és a Camerata Cantorum kórus fellépése után Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke, a Szatmár megyei Petőfi-ünnepségek főszervezője elmondta: Az idei ünnepség aug. 30-án kezdődött. Szelestyehután azt az üveggyárat nézték meg, amelyet Petőfi annak idején ugyanolyannak látott, amilyen ma is. Utána Szamoskrassón álltak meg, a Bem emlékeket és a néprajzi múzeumot megtekintetni. Dávid Gyula és Kalla Zsuzsa vezetésével a Petőfi-emlékekről, a Petőfi-kutatásról, a Petőfi-kultuszról folyt kerekasztal-beszélgetés. Szatmárnémetiben megkoszorúzták a szatmári Petőfi-emléktáblát. Erdődön egyebek között Dávid Gyula és Pomogáts Béla mondott beszédet. Az idei találkozón dévaiak, kolozsváriak, désiek, magyardécseiek, szatmáriak, nagypeleskeiek, erdődiek, szatmárhegyiek, debreceniek, kazincbarcikaiak, budapestiek, bukarestiek, nagykárolyiak vettek részt. /Boros Ernő: Szatmár megyei Petőfi-ünnepségek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 2./

2002. szeptember 3.

Idén nyáron második alkalommal rendezték meg augusztus 14-18-a között Kismaroson az Összmagyar Ifjúsági Találkozót, melyre a tavalyi másfél százzal szemben mintegy másfél ezren zarándokoltak el a Kárpát-medence magyarok lakta vidékeiről. Az esemény szervezője az a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) volt, mely tagszervezeteivel behálózza az egész Kárpát-medencét a Székelyföldtől a Délvidékig, Budapesttől a Felvidékig. A HVIM a határon túli fiataloknak ingyen biztosította a szállást és az étkezést a Magyar Szigeten. Beregszászi Olga fél évszázad betiltott, megzenésített verseit énekelte meg, Dévai Nagy Kamilla és tanítványai legutóbbi albumuk zenei anyagát adták elő. Cseresznyés Pál, a marosvásárhelyi pogrom áldozata meghurcoltatásáról szólt megrázó erejű beszámolójában. Felvidéket Popély Gyula történész képviselte, aki a szlovákok magyarellenességét és történelemhamisításait ecsetelte. Szakács Gábor és Zsuzsa a Magyar Rovásírók képviseletében érkeztek. A tábor vendége volt Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke és munkatársa, Kotis Mihály. Duma előadásában vázolta a csángók történetét. Andrási Attila színházi rendező a Délvidéki Magyar Közösség részéről hangsúlyozta, hogy a második világháború előtt az ún. Vajdaságban még többségben volt a magyar elem. Az ötnapos rendezvény legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye a Sajtóklub volt, Bencsik András (Demokrata), Bayer Zsolt (Magyar Nemzet), Haeffler András és Molnár Balázs (Vasárnapi Újság) részvételével. Az ún. határon túli sajtóklubon Erdélyből György Attila és Borbély Zsolt Attila volt jelen. Sok táborozó fiatal sietett segíteni az árvíz veszélyeztette Kismarosnak, töltötték a homokzsákokat. Kereskényi Sándor Szatmár megyei RMDSZ-szenátor a partiumi magyarság helyzetét és jövőjét taglalta, Raffay Ernő történész pedig a trianoni diktátumról értekezett. /Fábián Tibor: Magyar Sziget, 2002. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 3./

2002. szeptember 5.

Szept. 4-én Bukarestbe érkezett Kovács László külügyminiszter, aki román kollégáján kívül Nastase kormányfővel és Ion Iliescu államfővel tárgyalt a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről, majd szept. 5-én Moszkvába repül. A mostani tárgyalásokon a felek várhatóan érintik a státustörvény módosításának kérdését, illetve olyan fontos témákat, mint például a román fél által javasolt stratégiai partnerség, a még mindig nem véglegesített munka- vállalási megállapodás, a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, illetve a vitatott Gozsdu-vagyon ügye. /Bukarestbe érkezett Kovács László. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./ Mádl Ferenc köztársasági elnök októberi látogatását is előkészíti Kovács László külügyminiszter. Kovács László a Krónikának nyilatkozva rámutatott, Magyarország számára mind az integrációt, mind a határon túli magyarság érdekeit tekintve fontos a szomszédokhoz fűződő jó viszony. Mind Nastase kormányfővel, mind Geoana külügyminiszterrel egyetértettek abban, jó irányban haladnak a román-magyar kapcsolatok. A magyar diplomácia vezetője átadta Adrian Nastasenak Medgyessy Péter kormányfő levelét, melyben meghívja a román kabinet vezetőjét Budapestre. Nastase elfogadta a meghívást, és látogatása alkalmával a két miniszterelnök aláírja a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodást. A külügyminiszter beszámolója szerint a megbeszélésein szó volt a gazdasági együttműködésről és az emberek közötti kapcsolattartás megkönnyítéséről. Kovács László felvetette a csíkszeredai konzulátus kérdését, valamint két határátkelőhely bővítését. A felek megegyeztek abban, hogy a gazdasági vegyes bizottság októberben, Bukarestben folytat megbeszéléseket. A gazdasági kérdések kapcsán hangsúlyt kapott a környezet- és árvízvédelmi együttműködés. A megbeszéléseken felmerült, hogy a két ország "esetleg közösen lépjen fel az orosz és a balkáni piacon". A kisebbségi kérdéskör keretében a román fél kifogásolta, hogy a magyarországi önkormányzati választások előtt különböző csoportosulások románoknak tüntetik fel magukat, hogy kormánytámogatáshoz jussanak. Kovács László megígérte partnereinek, a magyar kormány elejét veszi ezeknek az ügyeskedéseknek. A Bukarestben vendégeskedő külügyminiszter elismeréssel szólt a román kormánynak az egyházi vagyon visszaszolgáltatására tett lépéseiről, de elmondta azt is, ennek megvalósulása a végrehajtáson múlik. - Szept. 9-én Gyulán ül össze ismét az illetékes román-magyar vegyes bizottság. /Simon Judit: Kétoldalú stratégiai partnerség ősztől. = Krónika (Kolozsvár), szept. 5./

2002. szeptember 5.

Képességvizsgának és útravalót tarisznyálónak minősítette Vida Katalin a hatodik alkalommal megrendezett Tövisháti Napokat megnyitó beszédében. Szilágycseh Művelődési Házában aug. 31-én nemcsak a helybéliek jelentek meg, hanem a zilahi, szilágysomlyói, kárásztelki civil szervezetek képviselői mellett budapestiek is. Kistáj a Tövishát Szilágy megyében, több mint húsz település tartozik hozzá, s Szilágycseh a központja, egyben székhelye a Tövishát Kulturális Társaságnak. Varga D. István, a társaság elnöke szerint a rendezvény az apadó magyar közösség megmaradását szolgálja. Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke Kossuth Lajosról beszélt. Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezető tanára "A tövisháti nyelvjárás - múlt és jelen" címmel tartott előadást. A program ezúttal is magába foglalta az Ipp Art művészcsoport tárlatának megnyitóját. Volt történelmi vetélkedő is, középiskolások részvételével. Meleg Vilmos nagyváradi színművész "Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!" című előadóestje nagy érdeklődést váltott ki. /Fejér László: VI. Tövisháti Napok. Szülőföld, történelem, anyanyelv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./

2002. szeptember 6.

Kovács László külügyminiszter szept. 5-én megbeszélést tartott az RMDSZ vezetőivel. Kovács a megbeszélés után kijelentette: mind a kormánypárt, mind az RMDSZ részéről a kölcsönös bizalom növekedését tapasztalta. Kovács László hangsúlyozta, hogy a magyar támogatásnak a jövőben "átláthatóbbnak" kell lennie. A találkozón felmerült továbbá a magyar konzulátusok megnyitásának szükségessége is. Markó Béla a találkozó után elmondta, Kovács Lászlóval a két ország kapcsolatairól is beszéltek. - Stratégiai partnerségi megállapodást írnak alá Adrian Nastase kormányfő budapesti látogatása alkalmával, jelentette be Kovács László. Tanultunk az előző kormány hibáiból, és most tudjuk, hogy a státustörvénynek mely részei keltettek elégedetlenséget a szomszédos országokban - jelentette ki a külügyminiszter. Adrian Nastase kormányfő és Kovács László eszmecserét folytattak a státustörvény alkalmazásáról, új határátkelők létrehozásáról, környezetvédelmi kérdésekről, Románia euro-atlanti integrációjáról, valamint az egyházi javak visszaszolgáltatásáról. A magyar államfő októberben látogatást tesz Romániában, a román miniszterelnök pedig részt vesz a gazdasági együttműködéssel foglalkozó vegyes bizottság ősszel, Budapesten sorra kerülő ülésén. /Átláthatóbb támogatási rendszer kell. Befejezte kétnapos romániai látogatását Kovács László. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./ Kovács László magyar külügyminiszter díszvendégként részt vett Románia nagyköveteinek és főkonzuljainak gyűlésén. /Kovács László mint díszvendég. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 6./

2002. szeptember 6.

Kovács László külügyminiszter bukaresti tárgyalásai befejezése után az elért eredményekről nyilatkozott. Az erdélyi magyarságnak azt ígérte: Budapest anyagi támogatása nem csökken, csak átlátható lesz, s többé nem fordul majd elő olyan helyzet, hogy a kormányhoz közel állók kevésbé fontos rendezvényeire százmilliók, igazán fontos célokra pedig alig néhány tízezer forint jusson. Mostani látogatása eredményes volt, sikerült mindkét célját elérnie. Egyik, hogy megerősítse: az új magyar kormány fontosnak tekinti a jó viszonyt, az együttműködés erősítését Romániával. A másik, hogy konkrét ügyekben is hozzájáruljon a látogatás az együttműködés bővítéséhez és a bizalom erősítéséhez. - Minél jobb a két kormány közötti együttműködés, annál többet tudunk tenni a Romániában élő magyarságért, annál hatékonyabban tudjuk őket támogatni, szögezte le. Kovács szorgalmazta a csíkszeredai főkonzulátus megnyitását, a Vállaj-Csanálos közúti, illetve az ágerdőmajori vasúti átkelő nemzetközivé tételét és a Létavértes-Székelyhíd közúti határátkelő megnyitását. Szorgalmazta a határ menti együttműködést, illetve a háromoldalú együttműködést, elsősorban Magyarország, Románia és Jugoszlávia, illetve Magyarország, Románia és Ukrajna között. Két konkrét esetre kérte a román fél támogatását: az egyik a Mol Rt. részvétele a Petrom olajtársaság, a másik az OTP Rt. részvétele a Román Kereskedelmi Bank privatizációjában. Kovács hangsúlyozta: "mi nagyra értékeljük az RMDSZ politikáját, azt a körültekintő, bölcs, megalkuvást nem ismerő, de ésszerű kompromisszumokra mindig hajlandó politikát, amely nem konfrontációra, hanem éppenséggel megállapodásra törekszik. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ez sokkal eredményesebb, mint a harcias kakaskodás, aminek semmilyen gyakorlati eredménye nincs." /T. SZ. Z.: Eredményesebb az ésszerű kompromisszum a harcias kakaskodásnál. Interjú Kovács Lászlóval, Magyarország külügyminiszterével. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./

2002. szeptember 7.

Adrian Nastase kormányfő úgy értékelte: Kovács László magyar külügyminiszter romániai látogatása "nagyon sikeres volt", szerinte "pozitív hangulat" uralta a megbeszéléseket, amelyek során kiderült, hogy a felek "tágabb kérdésekre" kívánnak összpontosítani, nem csupán a napirenden régóta szereplő kényes problémákra, vagy a státustörvénnyel kapcsolatos kérdésekre. A találkozón Nastase és Kovács arról is tárgyalt, hogy a román kormánynak szándékában áll nagyobb mértékben támogatni a magyarországi románokat, és bátorítani kívánja a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is. A kormányfő reméli, hogy az ősz folyamán sorra kerülő magyarországi látogatása alkalmával újabb együttműködési lehetőségeket is találnak. A miniszterelnök reményét fejezte ki az iránt, hogy látogatásáig Budapest módosítja a státustörvényt. /Nastase elégedett Kovács látogatásával. A kormányfő bízik a státustörvény módosításában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2002. szeptember 7.

Sikeresen zárult az aug. 19-29. között a Márton Áron Szakkollégium által rendezett III. Márton Áron Nyári Egyetem. A százötven főnyi résztvevő a határon túli magyar vidékekről érkezett. Csak aki minden kötelező előadáson részt vett, és aláíratta indexét az előadóval, kaphatta meg ösztöndíjának második részletét a nyári egyetem utolsó napján. Az Egerben és Ópusztaszeren tett látogatást a Balaton követte, majd Budapest. /Boné Ferenc: III. Márton Áron Nyári Egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2002. szeptember 7.

Szept. 5-én megnyílt Miklóssy Gábor /1912-1998/ eddigi legjelentősebb gyűjteményes kiállítása Kolozsváron. Létrehozásáért művészeti hagyatékának őrzőjét, Miklóssy Gyulát és a Galériát illeti köszönet - mondotta a megnyitón a festő életművének legbehatóbb tanulmányozója és ismerője, a Miklóssy-monográfia szerzője, Sümegi György, budapesti művészettörténész. Sümegi György vázolta a Rudnay-tanítvány Miklóssy Gábor életútját. /Németh Júlia: Megnyílt Miklóssy Gábor gyűjteményes kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2002. szeptember 7.

Szegeden, a Belvárosi Temetőben ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra került sor szept. 6-án a Székely Himnusz zeneszerzője halálának 80. évfordulója alkalmából. Az ünnepi megemlékezésen jelen volt Gyulai Endre csongrád-csanádi megyés püspök. A Székely Himnusz 1921-ben született. Szerzői Erdélyből Magyarországra települt és ott tanuló fiatalemberek: Csanády György és Mihalik Kálmán. Csanády György /Székelyudvarhely, 1895. febr. 23. - Budapest, 1952. máj. 3./ - 1920- 21-ben ötödmagával megalakította a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. Mihalik Kálmán /Oravicabánya, 1896. febr. 21. - Szeged, 1922. szept. 6./ tífuszban halt meg. Sírja Szegeden van. /A Székely Himnusz zeneszerzőjére emlékeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 7./

2002. szeptember 9.

Az elmúlt hétvégén került sor a Tusnádfürdői Napok megszervezésére. Volt vetélkedő gyermekek számára, folklórműsor, tárlatmegnyitó (a helyi Molnár Elemér grafikusé), tűzijáték, ezt követően pedig reggelig tartó utcabál. A nap fénypontját mindenképp a millenniumi parki szoboravatás jelentette, amelyen jelen volt Sógor Csaba szenátor, Ráduly Róbert képviselő és Romfeld Magdolna, a prefektúra főtitkára: ünnepélyes keretek közt kerültek helyükre Szent István, Bethlen Gábor és Hunyadi János impozáns (az előbbi magassága 3,5 m) faszobrai. Ezeket a tavasz folyamán megszervezett tusnádfürdői szobrásztáborban alkották budapesti művészek, s adományozták a városnak. Szept. 8-án a helybeliek, anyaországi (tabi, budapesti, jánoshalmi) vendégeik és a környékbeliek hagyományaikhoz híven Kisboldogasszony-misés búcsún vettek részt. /Millenniumi szoborpark Tusnádfürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 9./

2002. szeptember 9.

A budapesti Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány kiadványának legújabb száma /Pro Minoritate 2002/Tavasz/ azt vizsgálta, ami Európában zajló nemzetiségi és nemzeti kérdésekben végbemegy. A nemzeti államok funkcióinak az Európai Unióban történő csökkenésével párhuzamosan felértékelődnek a kulturális sokszínűség szempontjából egyenrangú, történelmi identitással rendelkező közösségek. A kisebbségek helyzetét a tagállamokon belül kell rendezni. A folyóirat foglalkozott a nagybányai művészteleppel, a művésztelepnek a román-magyar képzőművészeti kapcsolatokban betöltött szerepével is. /Németh Júlia: Pro Minoritate 2002/Tavasz. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

2002. szeptember 10.

A kolozsvári Krónika aug. 10-i számában kétoldalas összeállítás jelent meg abból a Transindex című internetes fórumon folyó csevegésből, amely az RMDSZ csúcsvezetésének közpénzgazdálkodását, a magyar és román államtól kisebbségtámogatásra kapott összegekkel való sáfárkodását feszegette. Elsőként Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke reagált, de nagyon gyanús körülmények között: a párt szócsövének mondott Romániai Magyar Szóban egy hír jelent meg - éppen aug. 10-én (!) - arról, hogy Takács interjút adott a Magyar Hírlapnak, természetesen cáfolva minden, a szövetséget ért vádat. Ám ezt az állítólagos interjút a balliberális budapesti lap internetes honlapjának nem lehetett megtalálni. Takács szerint hazugság, hogy az RMDSZ vezetői a Communitas Alapítvány révén főleg hozzájuk közel álló intézményeket támogattak. Hazugság, hogy az alapítvány elnökeként Markó Béla kivételezett helyzetbe hozott olyan lapokat s egyéb intézményeket, amelyeket ő maga irányít, illetve amelyek közel állnak hozzá. Az igaz ugyan, hogy Markó lapja (a marosvásárhelyi Látóról van szó) is kapott egy csomó pénzt, de ez csak egy kiadvány volt a megannyi támogatott közül. A Népszabadság aug. 27-i számában Tőkés László püspököt vádolták. A püspök "saját rendezvényének" állítják be a Református Világszövetség európai területi nagygyűlését, amelyet együtt támogatott a leköszönt jobboldali magyar és a még mindig regnáló baloldali román kormány. A Népszabadság a Fidesz lapjának nevezte azt a Krónikát, amelynek egyik társtulajdonosa Verestóy Attila. A Népszabadság elhallgatja, hogy a lap nem adományként kapta a számára megítélt összegeket a megnevezett alapítványoktól, hanem konkrét projektekre és invesztíciós tervekre (pl. egész Erdélyre kiterjedő lapterjesztési és csomagküldő hálózat kiépítésére, amely évtizede várat magára). A Magyar Hírlap aug. 31-i számában Takács Csaba ügyvezető elnök Tőkés püspökről és a Reform Tömörülés tagjairól mint magyar közpénzekből agyontámogatott magánemberekről beszélt, hozzájuk sorolva Szász Jenő udvarhelyi polgármestert és Boros Zoltán tévést is, mi több, a Krónika mellett immár az Erdélyi Naplót is a "legtámogatottabb" lapnak nyilvánította. Ez már ízléstelenség. Időközben folyamatosan jelentek meg más érintettek magyarázkodásai a befolyt és elköltött meg állítólag visszautalt pénzek sorsáról. Előbb Kuszálik Péter "tisztázta" a Markó lapjának számos támogatója közé sorolt, látszólag "ártatlan" Aranka György Alapítványt (Krónika, aug. 24.), majd Borbély László mentegette a Communitast és a forintnyelő automataként működő Bernády Alapítványt (uo., aug. 31.). /Dénes László: Megindult a maszatolás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 10./

2002. szeptember 10.

A Budapesten élő Szekeres Szabolcs, az IID Gazdasági Tanácsadó Kft. vezetőjének anyagi és szellemi támogatásával jött létre a Mezőmadaras Fejlesztési Egyesület. Elkészült egy egyetemi hallgatók helyszíni munkája alapján megírt tanulmány Mezőmadaras település gazdasági tevékenységének modellezése, a mezőgazdaság színvonalának fejlesztése címmel. A mezőgazdasági tanulmányon kívül a Határon Túli Magyarok Hivatalától szociológiai tanulmány elkészítésére kaptak támogatást, az Új Kézfogás Alapítványtól pedig a falu fejlesztési tervére. A Mezőbánd községhez tartozó 1800 lelkes falu, Mezőmadaras a vonzáskörében levő kisebb településekkel közösen már nem itt tartana a fejlődésben, ha maga intézhette volna a dolgait. Az önállóvá válás érdekében az aláírásgyűjtés megtörtént, azt eljuttatták Kelemen Atilla képviselőnek, és azóta is várják, hogy valami elmozdulás történjen. A Pro Professione Alapítványtól céladományként negyvenmillió lejt kaptak, amiből 60 kocsi követ terítettek el a faluba vezető útra. Valamennyi pályázatuk eredményes volt az Illyés Közalapítványnál is, ahonnan irodafelszerelést, számítógépet és nyomtatót nyertek, továbbá egy videovetítő készüléket és tartozékait valamint a Rendhagyó történelemóra kazettáinak beszerzésére szükséges összeget. 800.000 forintos támogatást nyertek egy ifjúsági ház engedélyezési tervének költségeire. Az Illyés Alapítvány jóvoltából a szénáságyi iskola felszerelését egy tévé- és videokészülékkel gyarapították, s az Illyés Alapítványnál sikeresen pályáztak az ingázó gyerekek támogatása érdekében. /Falufejlesztési egyesület. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./

2002. szeptember 10.

Kisiratoson másodszor rendezték meg a régiós médiatábort. Idén 17 középiskolás érkezett Szilágysomlyóról Nagyváradról, Békéscsabáról. A programot a táborszervező Puskel Tünde Emese tanár, tévészerkesztő állította össze. Bereczki Károly újságíró sajtótörténeti bevezetője után Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője, a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságíró szakának tanára az újságírás elméletébe és néprajzi kérdésekbe nyújtott gyakorlati bepillantást. A fiatalok Bartók László budapesti színművész, a Duna TV Aula ifjúsági műsorának szerkesztője, Kósa Árpád, a Duna TV budapesti és Sándor István aradi operatőrök vezetésével több napos forgatáson vettek részt. Elkészítették a Ficzát, a médiatábor lapját. /P. P.: A II. régiós médiatábor Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./

2002. szeptember 10.

Dr. Lipcsey Ildikó - a történelemtudományok kandidátusa, az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett a budapesti székhelyű Erdélyi Szövetség ügyvezető elnöke. Az Erdélyi Szövetség korábbi elnöke Székelyhídi Ágoston, lemondott tisztségéről. Dr. Lipcsey Ildikó alelnök az Erdélyi Szövetség elnökségének soron következő üléséig ügyvezető elnökként vezeti az egyesületet. Az Erdélyi Szövetség a Magyarok Világszövetsége tagszervezete és az MVSZ budapesti székházában működik. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

2002. szeptember 11.

Románia és Szlovákia reméli, hogy az új budapesti kormány figyelembe veszi a Magyarországgal szomszédos országok által a státustörvény kapcsán megfogalmazott ajánlásokat, jelentette ki Ion Iliescu, illetve Rudolf Schuster szlovák államfő szept. 10-én, sajtótájékoztatón. Schuster hangsúlyozta: nem kell "összesküvést" szőni Magyarország ellen, azonban Szlovákia és Románia is meg szeretnék védeni területüket és polgáraikat és el szeretnék kerülni a diszkriminációt. /Románia és Szlovákia megoldást vár a kedvezménytörvényre. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./

2002. szeptember 11.

Nagy F. István, az RMDSZ oktatási alelnöke szept. 9-én részt vett az Oktatási Tanács soron következő ülésén Budapesten, az Oktatási Minisztériumban. Az ülés napirendi pontjai közt szerepel a határon túli nyári akadémiák értékelése, a kedvezménytörvény keretében megrendezett magyarországi pedagógus továbbképzések tapasztalatainak összegzése, a jövő évi továbbképzések előkészítése. / Nagy F. István a magyar Oktatási Tanács ülésén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

2002. szeptember 11.

A Vízi Imre által vezetett Teodidaktos Alapítvány életében fontos esemény, hogy szept. 15-én új, 27 férőhelyes fiúbentlakást avatnak, ahova Erdély bármely területéről fogadnak olyan diákokat, akik Kolozsváron járnak magyar tannyelvű középiskolába. Vízi Imre a mai Báthory Líceum igazgatóhelyettese volt 1990-től nyugdíjazásáig. A kapcsolatteremtéssel is foglalkozott, Pécstől Mosonmagyaróvárig és Budapesten át több mint tíz élő testvériskolai kapcsolatuk van. 1994-ben létrehozták a Teodidaktos Alapítványt, a Szent Mihály plébánia védőszárnyai alatt, és azóta működik a leánybentlakás, amely 31 diáklánynak nyújt otthont. Az ingatlanvásárláshoz és a felszereléshez hozzájárult a bécsi Szent István Egylet, a budapesti Apáczai Közalapítvány, a szintén budapesti Mocsáry Lajos Alapítvány, az Egyesült Magyar Alap San Franciscó-i fiókja, ezenkívül segített a Máltai Szeretetszolgálat is ágyneművel és étkészlettel. /Köllő Katalin: Új fiúbentlakás a Teodidaktos Alapítványnál Beszélgetés Vízi Imre elnökkel. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

2002. szeptember 12.

A romániai magyarság, az RMDSZ helyzetéről, a kedvezménytörvényről és Románia NATO-tagságra való felkészüléséről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Valer Dorneanu, a román képviselőház elnöke és küldöttsége folytatott szept. 11-én Budapesten az Országgyűlés Külügyi Bizottságával. A romániai magyarság helyzetéről szólva a román házelnök kiemelte, hogy országa teljesíti a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi előírásokat. Vannak még rendezésre váró problémák, mint például az egyházi javak visszaszolgáltatása, ez viszont - mint mondta - nem csupán magyar probléma, hiszen az ortodox egyház is követeli tulajdonát az államtól. Tabajdi Csaba (MSZP) a megbeszélésen arra kérte mindkét ország képviselőit, hogy a kétoldalú problémákat ne vigyék ki nemzetközi színtérre. /Új alapokra helyezett parlamenti együttműködés. Novemberig elkészül a megállapodás. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./

2002. szeptember 14.

Gyulán szept. 13-án megkezdte tanácskozását a román-magyar vegyes bizottság kisebbségi szakbizottsága. Első alkalommal történik meg, hogy nem fővárosban, hanem egy kisebbség lakta településen ülésezik a román-magyar kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szakbizottsága - jelentette ki a Krónikának Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke. A magyarországi kormányváltás óta első alkalommal ülésező bizottság élén magyar részről Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára foglalta el a társelnökei tisztséget Cristian Diaconescu román államtitkár mellett. A felek áttekintik az előző ülésen megfogalmazott ajánlásokat. Szabó Vilmos elmondta, az ajánlások közül jó néhány összefügg a magyarországi román és a romániai magyar kisebbség helyzetével. "Ezek átfogják az oktatás, a kultúra ügyét, illetve a politikai és civil szervezetek kérdését." Az államtitkár a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban hangsúlyozta, meg kell találni azokat a pontokat, melyek elfogadhatóak a román fél számára, és az RMDSZ-szel folytatott egyeztetések után bekerülhetnek abba a csomagba, melyet megtárgyal a Magyar Állandó Értekezlet. A magyar kormány ezt követően készíti elő a kedvezménytörvény módosítását a parlament számára. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke, a Krónikának hangsúlyozta: a megbeszélések nyílt, őszinte légköréből arra lehet következtetni, hogy egyre jobbak a két ország közötti kapcsolatok. A megbeszélésen a magyar fél elmondta, a budapesti tanügyi tárca segíti a román oktatást és a magyarországi ortodox egyházat. Folyamatban van a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletének a megoldása és a román önkormányzat gondjainak orvoslása. Bálint-Pataki József kifejtette, teljesült a romániai közigazgatásban a nyelvhasználatot szavatoló végrehajtási szabályzatra vonatkozó ajánlás, és megszületett az egyházi javak visszaszolgáltatását szabályozó törvény. Ennek a végrehajtási utasításait kell még elkészíteni. Részben teljesült a kolozsvári egyetemre vonatkozó ajánlás is, ugyanis létezik magyar prorektor, vannak magyar dékánok, de a magyar vonal autonóm működését akadályozza, hogy a szenátus leszavazhatja a magyar professzorok indítványait. /Simon Judit: Az emlékeztető néhány pontját kipipálták. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./


lapozás: 1-30 ... 2881-2910 | 2911-2940 | 2941-2970 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék