udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 3751-3780 | 3781-3810 | 3811-3840 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

2003. október 29.

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki a Kárpát-medence kilenc magyar református egyházkerülete, illetve egyháza az Európai Unió alkotmánytervezetéhez, a dokumentumot az Európai Egyházak Konferenciájához és országai kormányához is eljuttatták - közölte Tőkés László az egyházak képviselőinek okt. 28-i sajtótájékoztatóján, Budapesten. A kezdeményezők szorgalmazzák, hogy a kisebbségek védelme és a keresztyén örökség kerüljön be az unió alkotmányába - tette hozzá a püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnöke. A közös javaslatcsomagot a négy magyarországi református egyházkerület mellett a romániai, a szlovákiai, a szerbia-montenegrói és az ukrajnai református egyház vezetői írták alá. /Magyar református egyházak javaslata. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

2003. október 29.

Székelyudvarhelyen okt. 25-én a konferencián a szórvány- és a tömbmagyarság helyzetét elemezték. A Budapesten megjelenő Polisz folyóirat közli majd az előadások rövidített változatait. Kitűnő előadók voltak, csak a hallgatóság, valamint az illetékesek hiányoztak. "Mintha mindenre támogatást várnánk, holott pontosan és gondosan szervezett közösségi életet éltek e közösségek, s ahhoz nem igényeltek semmilyen külső segítséget - fejtegette a Pozsonyban élő Balázs F. Attila. Vetési László szórványmagyarságról és a kiút megtalálását sejtető tanulmányára nem voltak kíváncsiak a politikusok. - Nemzetünk a tömbben is apró darabokra hull, mert vezetőit okosan osztják meg nap mint nap, jegyezte meg az újságíró. /Bajna György: Szórvány- és tömbmagyarság. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./

2003. október 29.

Okt. 18-án tartották az ötödik székelyföldi geológustalálkozót Sepsiszentgyörgyön, amelyet Papucs András egyetemistaként, a kolozsvári GEKKO tagjaként kezdeményezett 1999-ben. Ezeken a találkozókon határozták el a Székelyföld földtana című monográfia megírását. 2001 novemberében Wanek Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Bolyai Társaság elnöke vitára bocsátotta az általa elkészített kötet tervét, fejezetcímekre lebontva és megjelölve a szerzőket, akik azokat megírnák. Ennek támogatására létrehozták a Pro Geologia Egyesületet, amelyet Csíkszeredában jegyeztek be. A negyedik tanácskozásig, 2002-ig gyakorlatilag semmi sem valósult meg a korábban elképzeltekből, s az akkori, egyre kevesebb előadó jelenlétével zajló egyeztetésen. A Székelyföld földtanát áttekintő monográfiáról szóló vitában elhangzott: a mű elkészítése vakvágányon van, összeállítása csak intézményes háttérrel és szakszerű irányítás mellett remélhető. Az időközben szakmát váltott geológusok elmondták: az egykori vizsgálati eredmények egy része elavult, mi több, az adatok eltűntek az időközben felszámolt csíkszeredai kutatóvállalat archívumából. Többen hangsúlyozták, hogy a szervező-szerkesztő munkára Wanek Ferenc lenne alkalmas. Ez a szellemi vállalkozás mégsem jelentéktelen, ezt jelezte a budapesti Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) négyfős küldöttségének jelenléte, támogató érdeklődése. Az anyaországi geológusok szorgalmazzák, hogy a Székelyföld földtana minél előbb elkészüljön. A társulat Budapesten megvitatta, miként segíthetik a monográfia elkészítését, és úgy döntöttek, 2004-ben az MFT vállalkozik arra, hogy megjelentessen egy 100-150 oldalas ötödik különszámot a Földtani Közlönyből, amely a Székelyföld geológiájával foglalkozó tanulmányokat tartalmazna. Ehhez viszont az kell, hogy a Wanek Ferenc által nevesített szerzők jövő áprilisig beküldjék cikkeiket. Zólya László csíkszeredai geológus kijelentette, a földtani monográfia csak intézményes háttérrel születhet meg, úgy, hogy van pénz a felmerülő problémák megoldására. /Mózes László: Szubjektív vázlat egy tudományos kezdeményezésről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./

2003. október 30.

A vajdasági magyar pártok jogi szakértői teljes jogú állampolgárságot kértek a délvidéki magyarok számára a magyar külügyminisztérium szakmai bizottságával folytatott budapesti tárgyalásokon. Szorgalmazták továbbá, hogy a vajdasági magyar pártokhoz hasonlóan az anyaország parlamenti pártjai is jussanak közös nevezőre a kettős állampolgárság kérdését illetően. A szerbia-montenegrói, illetve a szerbiai jogrendben semmi akadálya nincs annak, hogy a vajdasági magyarok megkapják a magyar állampolgárságot. /A Vajdaságban teljes jogú magyar állampolgárságot kérnek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./

2003. október 30.

Az újvidéki Magyar Szó napilap azt a gyanút fogalmazta meg, hogy a magyar kormány győzte meg a szerb vezetést arról, hogy baj lenne abból, ha a vajdasági magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot. A lap szerint noha Kovács László kételkedik benne, videó- és hangfelvételek tanúskodnak arról, hogy Medgyessy Péter szabadkai látogatása alkalmával Zoran Zsivkovics szerb kormányfő kijelentette: semmi akadályát nem látja annak, hogy a vajdasági magyarok megkapják a kettős állampolgárságot. /Budapest "dolgozta meg" Zsivkovicsot? = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

2003. október 30.

Háború, hadsereg és média, Gutenbergtől napjainkig címmel nyitott kiállítást a román Nemzeti Katonai Múzeum Budapesten okt. 28-án, a román hadsereg napja alkalmából. A tárlat a román-magyar barátság jelképe - hangoztatta Mihail Stefan-Nicolin, a román múzeum vezetője. Holló József dandártábornok, a Hadtörténeti Intézet igazgatója elmondta: immár hagyománnyá vált, hogy a román hadsereg napján Budapesten, míg a magyar honvédelem napján Bukarestben rendeznek kiállítást. A kiállítás megnyitóján részt vett Gheorge Matache védelmi minisztériumi államtitkár is. /Román katonai kiállítás Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./

2003. október 31.

Okt. 27-28-án mutatták be Budapesten, Románia Kulturális Központjában Szatmár megye kulturális életének egy kis szeletét. A Szatmár Megyei Tanács finanszírozásával megszervezték a Szatmári Kulturális Napokat. A rendezvényt Szabó István, a Megyei Tanács elnöke és Riedl Rudolf alprefektus nyitotta meg. Bemutatták a Poesis című költészeti lapot és a Nagybányán szerkesztett Nord Literar című irodalmi lapot. A Művészeti Iskola Gaudeamus kórusa sikert aratott. Repertoárjukban a világhírű román és magyar szerzők művei mellett külföldi klasszikusok darabjai is helyet kaptak. /Túrós Lóránd: Szatmári (Román) Kulturális Napok Budapesten. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 31./

2003. november 3.

Megállíthatatlannak látszik a határon túli magyarok elvándorlása. Az elmúlt tizenhárom évben szakértői becslések szerint félmillió határon túli magyar hagyta el szülőföldjét, és települt át az anyaországba vagy távozott Nyugat-Európába. A magyar kormányok egyelőre képtelenek kidolgozni olyan stratégiát, amely elérte volna a meghirdetett célt, a szülőföldön tartást. Csak részeredményeket hoztak az olyan jogszabályok, mint például a státustörvény. Nem változtattak gyökeresen a tendencián a kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodások és a milliárdos nagyságrendű (részben vállalkozási) támogatási programok. Az sem, hogy magyar (felső)oktatási és kulturális központok kezdték meg működésüket a szomszédos országokban. 1998-ban 3224 romániai, 810 jugoszláv és 798 ukrán állampolgár nyújtott be bevándorlási kérelmet a magyar hatóságoknak, 2001-ben sokkal többen követték ezt a példát. A román állampolgárok közül két éve ugyanis 6093-an, a volt Jugoszláviából 1577-en adtak be bevándorlási kérelmet. Kivétel Ukrajna: 388 polgára kérte a letelepedést Magyarországon 2001-ben. 1990 és 2000 között a legtöbben Romániából vándoroltak be Magyarországra. A letelepedési engedéllyel rendelkező román állampolgárok száma 1990-ben még 15250 volt, de két évvel később már elérte a 40754-et. Tavaly, a státustörvény hatálybalépésének évében 37996 román állampolgár élt bevándorlási engedéllyel Magyarországon. A Romániából bevándoroltak zöme magyar nemzetiségű. A Belügyminisztérium adatai szerint 1993 és 2002 között 54100 román, 12149 jugoszláv, 962 szlovák és 6950 ukrán útlevéllel rendelkező személy kapott magyar állampolgárságot. A BM kimutatása 1990 és 1993 között pontos, valószínűsíthető, hogy a magyar nemzetiségű külföldiek közül még jóval többen szerezhettek magyar állampolgárságot a rendszerváltás óta eltelt 13 évben. Becslések szerint 1990 óta akár 20 ezer jugoszláv állampolgár (többségében délvidéki magyar) kaphatott magyar állampolgárságot, letelepedési engedélye tavaly 9781-nek volt. A cseh és szlovák állampolgárok közül tavaly 1728-an rendelkeztek letelepedési engedéllyel Magyarországon. A BM a bevándorlási és letelepedési engedéllyel rendelkezők között tavaly 5859 ukrán állampolgárt tartott nyilván. Az első magyar-magyar csúcstalálkozó 1996-ban volt, amely 1999-ben Magyar Állandó Értekezletre változtatta a nevét, és egyfajta összmagyar parlament szerepét vette át. A Horn-kabinet idején alapszerződések készültek Szlovákiával (1995-ben) és Romániával (1996-ban), amelyek részben rendelkeznek a kisebbségek jogairól is. Az Orbán kormány alatt (2001-ben) a parlament elfogadta a státustörvényt. A számítások szerint Budapest 1992 és 2003 között összesen 49,13 milliárd forinttal támogatta a határon túli magyarokat abban, hogy szülőföldjükön maradva és boldogulva megőrizzék nemzeti, kulturális és nyelvi identitásukat. Az Antall-Boross-kabinet idejéből származó adatok nem teljesek, az első szabadon választott kormány összesen mintegy egymilliárd forintot különíthetett el a határon túliak támogatására. A Horn- kormány idején (1994 és 1998 között) ez az összeg már 6,29 milliárd forintra emelkedett, az Orbán-kabinet alatt pedig ennél is magasabbra: 20,74 milliárd forintra. A 2002-ben kormányra került balközép koalíció 21,41 milliárd forint kiosztásáról döntött. A tavalyi költségvetési támogatási összeget, 10,2 milliárd forintot még az Orbán-kormány hagyta jóvá, de az ideit, a 11,21 milliárdot már a Medgyessy-kabinet irányozta elő. A támogatások egy tekintélyes részét (köz)alapítványok ítélik oda. Ezek közül a legismertebb az 1990 óta működő Illyés Közalapítvány (amely az utóbbi 13 évben összesen 8,52 milliárd forint támogatásról határozhatott), az Új Kézfogás Közalapítvány 3,39 milliárd forint közvetlen gazdasági segítséget nyújtott 1995-ös megalapítása óta közvetlen költségvetési forrásból a szomszédos országokban élő magyarok egzisztenciateremtéséhez és szülőföldön maradásának elősegítéséhez. A magyar kisebbség felsőoktatásával, szakképzésével és pedagógusainak továbbképzésével foglalkozó Apáczai Közalapítvány az utóbbi öt évben 3,77 milliárd forint támogatást biztosított. A határon túli magyarok szociális és egészségügyi támogatását magáravállaló Mocsáry Lajos Alapítvány 1992-es megalapítása és 2002 között összesen 421,1 millió forint támogatásról döntött. /Szabó József: Átjönni, elmenni vagy maradni? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 3. - átvéve a Népszabadság okt. 30-i számából/

2003. november 3.

Fodor László, egykori kollégiumi diák, ny. zenetanár, kórusvezető Zenetörténet címen idén kiadott munkáját adományozta a nagyenyedi Bethlen Könyvtárnak. A Csíkszeredában kinyomtatott kézikönyv e műfaj európai fejlődéstörténetének legfontosabb mozzanatait taglalja.Aknay Tibor, a budapesti Szabó Ervin Könyvtár könyvtárosa évtizedes búvárkodása által szépapjáról, Gáspár Jánosról (1816-1892), a Bethlen Kollégium tanítóképző tagozatának első igazgatójáról állított össze a Nagyenyeden és Budapesten őrzött dokumentumokból értékes válogatást, mely gazdagítja a jeles nagyenyedi professzor életművéről szóló irodalmat. Fülöp István, aki hosszú éveken át a csombordi Gazdasági Iskola tanáraként és aligazgatójaként működött, nagyszámú szerző bevonásával értékes diákantológiát adott ki Hogyan tovább erdélyi fiatalság? címmel. Az aradi Nyugati Jelen a napokban megjelentett Évkönyvében minden érdeklődő megtalálhatja a maga olvasmányát. A 10 évvel ezelőtt, 1993-ban Nagyenyeden megalakult s jelenleg Marosvásárhelyen működő Castellum Alapítvány az erdélyi történelmi családok tájékoztatóját, a Castellum Értesítő idei, augusztusi számát postázta. Varga László ny. lelkipásztor két becses munkája: A fegyencélet fintorai. Románia 1956 után, valamint: A Sátán halott! c. tanulmányokat, cikkeket, előadásokat tartalmazó kötete. /Győrfi Dénes: Hazajáró lelkek - nagyenyedi könyvek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./

2003. november 4.

Vekov Károly Kolozs megyei képviselő a megosztás-meghátrálás politikáját 1997-től számítja, Jakabffy Attila szerint viszont 1990-ben. Jakabffy szemtanúként állította, hogy a meghátrálás, cserbenhagyás politikája, a megosztottság már a marosvásárhelyi fekete márciust követő napon, vagyis 1990. márc. 21-én elkezdődött. Akkor a pogromkísérlet két napját, március 19-ét és 20-át Budapesten töltő Markó Béla, továbbá valamint Borbély László és Béres András Kincses Elődnek, a Maros megyei Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa alelnökének kifejezett tiltakozása ellenére leült tárgyalni a Vatra Romaneasca vezetőségével. Kincses azzal érvelt, hogy nem szabad összemosni az agresszort és az áldozatot. Ragaszkodott ahhoz, hogy valamennyi román párttal kell tárgyalni, nem csak a Vatrával. Markóék azonban Verestóy Attilára hallgattak, aki már akkor a román központi hatalmat képviselte, és Kincsest eltávolítva leültek tárgyalni - írta Jakabffy. Ezzel kialakították magukról a toleráns, a román hatalommal mindenáron egyezkedő politikus képét - későbbi karrierjüket így alapozták meg. A cserbenhagyott Kincses Elődnek el kellett menekülnie az országból, csak közel hat év után, a gyilkosságra való felbujtás vádjának visszavonását követően térhetett haza. A "tárgyalók" pedig kisajátították a romániai magyar érdekképviselet vezetését. /Jakabffy Attila, Marosvásárhely: Mikor kezdődött az osztódás? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./

2003. november 4.

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki a Kárpát-medence kilenc magyar református egyházkerülete, illetve egyháza az Európai Unió alkotmánytervezetéhez. A dokumentumokat az Európai Egyházak Konferenciájához és országai kormányához is eljuttatták - közölte Tőkés László püspök az egyházak képviselőinek sajtótájékoztatóján, Budapesten. - Szükség van a nemzeti kisebbségek védelmére az Európai Unióban - jelentette ki Erdélyi Géza szlovákiai református püspök. Erdélyi Géza, a Magyar Református Egyházak Tanácsadó Zsinatának elnöke elmondta: valóban nélkülözhetetlenül szükséges egy kisebbségvédelmi politikai stratégiát kidolgozni európai szinten. Tőkés László református püspök a határokon átívelő nemzetegyesítés lehetőségére hívta fel a figyelmet. A püspök kezdeményezésére hamarosan megalakul az Erdélyi Magyar Tanács, ami a romániai magyarság autonómiájának megvalósítását tűzte ki célul. Tőkés László így fogalmazott: "az autonómia senkit sem sért, demokratikus intézményrendszer, évezredes gyökerei vannak, erősíti a térség stabilitását, már az Európa Tanács közgyűlési tanácsa is ajánlotta, legutóbbi 1334-es határozatában." /A magyar református egyházak javaslata az EU-nak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./

2003. november 4.

A Kárpát-medencei magyar színházak szövetsége, a Játékszíni Társaság első ízben nyújtott át az Életmű-díjat. Senkálszky Endre érdemes művésznek, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjának Budapesten, okt. 28-án Gálaest keretében adták át a kitüntetést, laudációt mondott dr. Kötő József színháztörténész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke. Senkálszky Endre először Aradon lépett színpadra. A kolozsvári Thália színházban Kemény János, Bánffy Miklós, Tóth Elek, Fényes Alice, Tamási Áron társaként vállalta a helytállást kisebbségi sorsban. /(köllő): Korok tanúja. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2003. november 4.

Okt. 26-27-én Budapesten vendégszerepelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi esték program keretében. A társulat a Thália Színházban Eric-Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok és Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux Két nő közt című darabjait mutatta be. A társulat az elszármazott színészekkel, rendezőkkel is találkozott. /Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár: Vendégségben Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./

2003. november 4.

Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetője a vele készült beszélgetésben közölte, hogy a sepsiszentgyörgyi társulat hosszú turnésorozaton jutott túl, nemrég voltak Craiován, a budapesti Bárka Fesztiválon pedig elnyerték a fődíjat. - Az anyaországi színjátszás kezd "bennünket észrevenni, mert erős műhelyek alakultak ki, Beregszászon, Újvidéken, nálunk Sepsiszentgyörgyön", jegyezte meg. /Karácsonyi Zsolt: Egyfajta sűrítés. Interjú Bocsárdi Lászlóval, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetőjével. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./

2003. november 6.

Tamás Gáspár Miklós a Szabad Európa Rádiónak román nyelven adott interjújában azt a véleményét fogalmazza meg, hogy a romániai magyar közösségen belül kiéleződött politikai viták, törekvések - lásd mérsékeltek, radikálisok, RMDSZ és Székely Nemzeti Tanács, autonómia kérdése és egyebek - úgynevezett székely-magyar konfliktushoz vezethetnek. /!/ A Cotidianul lap Fennáll a székely-magyar konfliktus veszélye címmel közölte az interjút. A Romániai Magyar Szó munkatársa erről kérdezte. TGM azt állítja, hogy Székelyföldön elég nagy mértékben egy "de facto" autonómia kialakult, ott a magyarok elég erősek ahhoz, hogy az adott körülmények szorításában ugyan, de maguk irányítsák az ügyeiket. De, akkor mi lesz a bánsági, szatmári, bihari, kolozsvári, dél-erdélyi magyarokkal?- kérdezte. Azt elismerte, hogy nem tudja, mi lenne a teendő. Az erdélyi magyarság vagy Budapestre figyel, vagy Bukarestre. Sokkal több magyarországi könyv fogy, mint az erdélyi saját termelés. A lapok, az országos lapok is nagyon gyöngén fogynak. Az RMDSZ-nek nagyon súlyos belső problémái vannak, a belső demokráciája nem kielégítő. Kolozsvárt és Nagyváradot, Szatmárt és Aradot nem szabad feladni, nem szabad minden erőt Székelyföldre koncentrálni. A románoknak nem kell félni a székelyföldi autonómiától. Teljes képtelenség, amit a román sajtóban lehet olvasni az autonómia törekvésekről meg a Székely Nemzeti Tanácsról. /Guther M. Ilona: Egy rádióinterjú nyomán... Beszélgetés Tamás Gáspár Miklós budapesti egyetemi tanárral, filozófussal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2003. november 6.

Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián bemutatták a Magyar Nemzeti Szövegtár címmel létrehozott digitális nyelvi szövegtárt. Az 1998 és 2001 között végzett gyűjtéssel létrehozott írott, vagy lejegyzett beszélt nyelvi adatok bázisa a legújabb magyar írott nyelvhasználat hű tükre, amely mintegy 150 millió szót tartalmaz, és reprezentatívan tartalmazza a mai magyar nyelv jellegzetes megnyilvánulásait. A szövegtárban szófaj és nyelvtani jellemzők, valamint több szó együttes előfordulása alapján is lehet keresni. Használatát elsősorban nyelvészeknek, szótáríróknak, számítógépes nyelvészeknek és társadalomtudósoknak ajánlják, de bárki számára elérhető, aki regisztráltatja magát a https://www.corpus.nytud.hu/mnsz honlapon. /Bemutatták a Magyar Nemzeti Szövegtárt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2003. november 6.

Tízéves a Reménység Szigete - az Erdélyi Gyülekezet története címmel nov. 8-án kiállítás nyílik Zilahon, a Kalvineumban. Levetítik Beke Mihály András és Farkas György A reménység szigete című filmjét, és kötetlen beszélgetésre is sor kerül a film kapcsán. Ezt követően Németh Zsolt, az Erdélyi Gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke tart előadást. Nov. 8-én Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkésze tart istentiszteletet a belvárosi református templomban. A kiállítás egyik fele krónika a legfontosabb eseményekről, a 80-as évek végi menekülteket segítő missziótól és a gyülekezetalapító Németh Géza életútjától kezdve 2002-ig. A kiállítás másik fele bemutatja a gyülekezet szolgálatát: a hitéletet, a Magyarországon élő erdélyiek húsvét utáni második vasárnapokon tartott nagy találkozóját, a november 1-jei Erdélyi Halottak Napját, az erdélyi menekültek által alapított Budapest melletti falu, Dányszentkirály lelkigondozását, az ottani templomépítést; az egész Kárpát-medencét behálózó, határon átnyúló és ökumenikus kapcsolatokat, a Reménység Szigetén a karitatív munkát, különösen a betegszállást, a tanfolyamokat, konferenciákat, nyári táborozásokat. A tervek szerint a kiállítás havonta más-más erdélyi városba "vándorolna". /Tízéves a Reménység Szigete. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2003. november 7.

A kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról, kisebbségvédelmi kérdésekről és az aradi Szabadság-szoborról folytatott megbeszélést Kovács László külügyminiszter Markó Béla RMDSZ elnökkel nov. 6-án Budapesten. "Az RMDSZ elnöke pozitív fejleményekről adott számot: több mint 38 000 családra nézve született döntés, és mintegy egymilliárd forintos (4 millió euró) támogatás átutalása történt meg, amelynek eredményeképpen több ezer család már hozzájutott az oktatási-nevelési támogatáshoz" - áll a külügyi közleményben. "A kedvezménytörvény ügye hosszabb időszak után lekerült a magyar-román kapcsolatok vitás kérdéseinek listájáról, és mint a legújabb brüsszeli országjelentésből egyértelműen kiderül, megfelel az európai normáknak és a magyar nemzeti érdekeknek is" - olvasható a dokumentumban. "A találkozón szó volt az aktuális kisebbségvédelmi kérdésekről is, így a kisebbségi jogok szerepeltetésére vonatkozó magyar javaslatról az EU alkotmányos szerződésében, amit az RMDSZ a maga részéről üdvözölt, és reményét fejezte ki, hogy a román kormány is támogatja a javaslatot". "Az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatban elhangzott, hogy Kovács László és Markó Béla reményei szerint az RMDSZ és a kormányzó SZDP év végéig megoldást talál az emlékmű köztéri elhelyezésére" - fogalmaz a szóvivői iroda. "Magyarország fontosnak tartja és a saját eszközeivel támogatja az erdélyi gazdasági központokat is összekötő észak-erdélyi autópálya megépítését a déli nyomvonal mellett, ennek érdekében a román féllel további közös erőfeszítéseket tesz brüsszeli források megszerzéséért" - áll a közleményben. /Kovács-Markó megbeszélés Budapesten. Eddig 4 millió eurót utaltak át. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

2003. november 8.

Kasza József , a Vajdasági Magyar Szövetség /VMSZ/ elnöke, Böröcz József, a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom és Ricz György, a Kereszténydemokrata Európa-mozgalom elnökének társaságában tartott Szabadkán sajtótájékoztatót. Kasza József kijelentette: Magyarország a felelős a határon túliak állampolgárság-vesztéséért. Már nem kérik, hanem követelik az állampolgárságot. - Közel ötvenezer, a kettős állampolgárság odaítélését kérő aláírást sikerült összegyűjteniük a délvidéki magyar pártoknak. A VMSZ egy hónap alatt közel harmincezer aláírást gyűjtött össze. "Hiszek abban, hogy az anyaország végérvényesen felfogja: a kettős állampolgárság igénye nem a vajdasági pártok, hanem a vajdasági magyar polgárok igénye - mondta Kasza. - Ha egész Európában más nemzeteknek megadatott a jog a kettős állampolgárságra, akkor a vajdasági magyarok igényét sem kérdőjelezheti meg senki, legkevésbé Magyarország, amely jóvoltából veszítettük el az állampolgárságunkat az első és a második világháború eseményei miatt". Kasza szerint a délvidéki magyarok e történelmi igazságtalanság kiigazítást követelik. Kasza az MTI-nek azt nyilatkozta: sajnálatos, hogy nincs kellő politikai akarat a magyarországi parlamenti pártokban a kettős állampolgárság kérdésének rendezésére. Mindhárom pártelnök élesen bírálta az aláírásgyűjtés kezdeményezőjét, a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot, amiért a többi párttól külön, már nov. 5-én a nyilvánosság elé tárta az aláírásgyűjtés eredményeit. Kasza azt is felrótta Ágoston Andrásnak, hogy a VMDP Szabadkán koalícióra lépett két ellenzéki párttal, és az interneten közzétette a budapesti tárgyalásokról készült jelentést. /Már követelik a kettős állampolgárságot. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

2003. november 8.

A Magyar Állandó Értekezlet kulturális szakértői bizottsága Budapesten tartott nov. 6-i ülésén beszámoló hangzott el a kedvezménytörvény végrehajtásának eddigi tapasztalatairól a kultúra területén (előadó Vass Lajos államtitkár), tájékoztató a NKÖM által kezelt határon túli támogatási keretek felhasználásáról, pályázati rendszeréről (Portik Piroska osztályvezető, NKÖM Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztálya) és a készülő határon túli magyar kulturális intézményi kataszter jelenlegi állásáról (dr. Szarka László igazgató, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézet). A Máért-on képviselt anyaországi és határon túli pártok, szervezetek küldöttei mellett részt vettek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakemberei, illetve egy-egy küldött a Miniszterelnöki Hivataltól és a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól. Az RMDSZ részéről Márton Árpád képviselő volt jelen. Az ülést követő sajtótájékoztatón Vass Lajos, a bizottság elnöke kifejtette: tudják, mennyire szükség van a határon túli magyar közművelődési intézményrendszer minden tekintetben történő segítésére, különösen az anyagi támogatásra az anyaország részéről, de ez nem elég. Meg kell találni azokat a szükséges diplomáciai csatornákat is, melyek révén az adott ország az eddiginél jobban segítse a magyar kulturális élet jelenlétét. /(Guther M. Ilona): Támogatási prioritások a MÁÉRT kulturális szakbizottságában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./

2003. november 10.

Az Erdélyi Gyülekezetnek az lenne a legfontosabb célkitűzése, hogy megszűnjön, ne legyen többé szükség rá, tagjai pedig visszatérjenek szülőföldjükre, jelentette ki Zalatnay István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora a Zilahon tartott bemutatkozón. A gyülekezethez tartozó otthon, a Reménység Szigete fennállásának tizedik évfordulója alkalmából megtartott filmvetítésen és kiállításon Németh Zsolt, a gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke is részt vett. A zilahi Kalvineumban Fekete Károly alpolgármester ismertette a budapesti Erdélyi Gyülekezet munkáját és bemutatta a vendégeket: Zalatnay István lelkipásztort, Lovas Józsefné főgondnokot, Németh Zsolt tiszteletbeli főgondnokot, valamint Veress Lajos ügyvédet, az Új Kézfogás Alapítvány jogi tanácsadóját. Ezután levetítették Beke Mihály András és Farkas György A reménység szigete című filmjét, amely az Erdélyi Gyülekezet munkáját mutatja be. Az Erdélyi Gyülekezetet Németh Géza református lelkipásztor alapította, aki, miután az 1956-os forradalomban való részvétele miatt letartóztatták, majd 1971-ben elbocsátották a hivatalos egyházi életből, összegyűjtötte a kivándorolt erdélyieket, és gyülekezetet alapított számukra. 1995-ben bekövetkezett halála után fia, Németh Zsolt vette át a gyülekezet gondozását. Az Erdélyi Gyülekezet 1992-ben hozta létre a Reménység Szigete nevet viselő karitatív és kulturális központot, amely az évek során 276, erdélyi településről érkezett, magyarországi kezelésen részt vevő betegnek nyújtott otthont. A gyülekezet 1995-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részévé vált, azóta ennek keretében fejti ki tevékenységét. Célja, hogy elérje a Budapesten tartózkodó, Erdélyből és más határon túli régióból kitelepedett embereket, és lelki vigaszt nyújtson számukra. Zalatnay István lelkipásztor elmondta: a bemutatkozóra hat erdélyi városban kerül sor: ismertetik a gyülekezet munkáját, és kérik az egybegyűlteket, tudassák velük, ha vannak Magyarországon tartózkodó rokonaik. Németh Zsolt így nyilatkozott: "Az Erdélyi Gyülekezet az, amelyben én felnőttem, hiszen hétéves voltam, amikor édesapám létrehozta a házi gyülekezetet, és azóta vagyok a tagja, bár önálló egyházként csak 1990-ben jegyezték be hivatalosan. Ennek a gyülekezetnek a magja gyermekkoromtól végigkísért, azt jelenti nekem, amit egy hívő keresztény embernek, aki a vallásban nevelkedett föl, a templom jelentett". /Pap Melinda: Menedékhely kivándorolt erdélyiek számára. Zilahon mutatkozott be a hét végén a budapesti Erdélyi Gyülekezet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

2003. november 11.

Nyárádszeredában, a Konzultációs Központban 1993-ban kezdődött a kertészmérnöki oktatás, miután a budapesti Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara létrehozta a városban a levelező tagozatát. Azóta a hét évfolyamon 205 végzős vette át a mérnöki diplomát. Dr. Jakab Sámuel, aki kezdettől a levelező tagozat vezetője, elmondta, hogy a szeptemberben indult évfolyamnak 50 hallgatója van Erdély csaknem minden magyar vidékéről. Rákapcsolódtak a világhálóra. Tizennégy számítógépet helyeztek üzembe. Közvetlen kapcsolatot tudnak teremteni a budapesti anyaintézettel, a Szent István Egyetemmel. (Neve 2004. január 1-jétől megváltozik, Corvinus Egyetem lesz.) A hallgatók közül bárki kérhet az egyetem kertészettudományi karáról információkat, a könyvtárból szakanyagokat. Kapcsolat teremthető más könyvtárakkal is, többek között a Magyar Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Intézettel. 8000 kötetes könyvtárukat idén korszerűsítették, a teljes könyvállomány nyilvántartását számítógépre viszik. A 72 éves Jakab Sámuel hatalmas erővel dolgozik, sokszor utazik Budapestre, nemcsak Nyárádszeredán tanít, Kolozsváron is oktat az egyetemen. "Az, amit csinálok, nem fáraszt. Értelmét látom a munkámnak, mert az eredmény mindig megmutatkozik, ez újabb kedvet, erőt ad a folytatáshoz." "Ezt a munkát nem szabad pénzért végezni, csak belső indíttatásból" - vallja. /Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

2003. november 11.

Nov. 8-án, az egri Petrás Incze János Kulturális Egyesület emléktáblát helyezett el Egerben a Hittudományi Főiskola falán a néhai klézsei minorita áldozár, neves népköltészeti gyűjtő emlékére, aki ebben az intézetben végezte tanulmányait, ott szentelték pappá 1836-ban. Az emlékünnepségre Petrás Incze János születésének 190. évfordulója alkalmából került sor. Az 1813-ban Forrófalván született szerzetes előbb Pusztinán volt segédlelkész, majd plébános Klézsén, 1886. szept. 6-án bekövetkezett haláláig, amikor rablógyilkosság áldozata lett. Döbrentei Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia titoknoka buzdította a népköltészeti gyűjtőmunkára. 1842-től kezdődően közölte moldvai csángó ballada- és népdalgyűjtéseit különböző magyarországi folyóiratokban; gyűjtőmunkájának gyümölcsét egészében Domokos Pál Péter és Rajeczki Benjamin tette közzé három kötetben, Csángó népzene címmel, 1956-61 között. Domokos Pál Péter e szavakkal méltatta személyiségét: "...a moldvai életnek legrokonszenvesebb, legkedveltebb és legtevékenyebb papja, valószínűleg a Zöld Péter által említett forrófalvi krónikaíró, Petrás Mihály kántornak egyenes leszármazottja". A bronz dombormű Csoma Gergely szobrászművész munkája. A Petrás Incze János portréja melletti szöveg hirdeti az arra járónak: "Petrás Incze János emlékére. 1813 Forrófalva - Megölték 86-ban Klézsén. Moldvai csángómagyar minorita pap. Ő volt az első csángó népdalgyűjtő, aki a papi szemináriumban fejezte be tanulmányait 1836-ban. Állíttatta a Petrás Incze János Kulturális Egyesület." A néhai pap és tudós emlékét dr. Csizmadia István, az Egri Érseki Hittudományi Főiskola rektora és Mag Lászlóné, a Petrás Incze János Kulturális Egyesület elnöke idézte meg a szép számmal összegyűlt hallgatóság előtt. Az eseményen közreműködött a külsőrekecsini csángómagyar népdalkör és Petrás Mária, Magyarországon élő csángó keramikusművész és népdalénekes. A városháza dísztermében tudományos üléssel tisztelegtek a népdalgyűjtő emléke előtt. Az ülésen dr. Kartal Ernő, a minorita rend magyarországi tartományfőnöke a szerzetesközösség múltját elevenítette fel; Halász Péter néprajzkutató, a budapesti Lakatos Demeter Csángómagyar Egyesület titkára előadása Petrás Incze János életútját elevenítette fel, Harangozó Imre néprajzkutató pedig a róla őrzött emlékeket idézte meg. Domokos Mária zenetörténész, "a csángók apostola", néhai Domokos Pál Péter leánya a csángó népzenekutatás történetéről tartott előadást; Jáki Sándor Teodóz bencés tanár, a Lakatos Demeter Csángómagyar Egyesület elnöke, aki az utóbbi negyedszázadban nyolcvan alkalommal járt Csángóföldön, az ott még ma is megőrzött népénekekről beszélt a hallgatóságnak. Az ünnepségre romániai előadókat is meghívtak: dr. Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi oktató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke a csángómagyarok múltjáról és mai helyzetükről, Bilibók Jenő, a Moldvai Csángómagyar Szövetség alelnöke pedig a moldvai magyar nemzeti közösségnek az anyanyelv megőrzéséért vívott küzdelméről tartott előadást. Petrás Mária keramikusművész Csángó passió című kiállítását tekinthették meg a látogatók. Az emlékünnepség részeként rendezett csángó népköltészeti elődáson Petrás Mária, Tampu Tatjána, a külsőrekecsini csángómagyar népdalkör és helybeli együttesek adtak ízelítőt a csángó népköltészet értékeiből, ma is élő hagyományaiból. Este a Megyei Művelődési Központban csángó táncházat szerveztek. /Máriás József: Csángó ünnep Egerben. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 10./

2003. november 11.

Incze Ferenc /Gyergyószentmiklós, 1910. aug. 5.- Kolozsvár, 1988. aug. 21./ festőművész halálának 15. évfordulója alkalmából figyelemre méltó kiállítás nyílt meg Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Galériában. Incze Ferenc művészi tanulmányait Budapesten, majd Bécsben folytatta, 1934-ben visszatért Nagyszebenbe, ahonnan 1939-ben végleg átköltözött Kolozsvárra, itt élt hivatásának egészen haláláig. 1973-ban, a Francia Képzőművészek Szalonja háromszázadik évfordulója tárlatán önarcképét ezüstéremmel tüntették ki. 1973-tól a Francia Képzőművészek Társaságának örökös tagja. Munkái egy része nagyszebeni, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, székelykeresztúri múzeumokban, másik része műgyűjtőknél található Romániában és külföldön. /Csomafáy Ferenc: Démonikusan nagy festő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

2003. november 11.

A Tudomány Világfórumára világhírű kutatóintézetek vezetői és a tudomány iránti elkötelezett politikusok gyűltek össze 63 országból a hétvégén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. - A tudósok és a politikusok egyaránt felelősek az emberiség jövőjéért, és ezt a felelősséget nem oszthatják meg, illetve nem ruházhatják át egymásra - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök a tudományos világfórum nov. 8-i megnyitóján. A tudományos és a politikai világnak egyenlően kell osztoznia ezen a felelősségen. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt hangsúlyozta: ebben az évszázadban a tudomány fogja formálni a világot, jobban, mint eddig bármikor. Ugyanakkor a nem megfelelően alkalmazott tudomány negatív következményekkel járhat. Három volt magyar miniszterelnök is felszólalt a fórumon. Orbán Viktor azt hangoztatta, a politika felelőssége, hogy megadjon minden segítséget a tudománynak, a kultúrának, valamint a közösségeknek és társadalmaknak ahhoz, hogy lelassítsák, majd megállítsák a globális üzleti világ terjeszkedését. Orbán szerint utópia, hogy létrejöhet a gazdaságilag és kulturálisan egységes globális szabadpiac a világon. Boross Péter szerint a tudománynak felelősséget kell vállalnia a társadalom jövőjéért. Horn Gyula úgy véli: a XX. század legnagyobb európai vívmánya, hogy megszülettek a közös európai értékek, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok rendszere. A nyitónap főelőadóját, Lámfalussy Sándort, a belga Leuven katolikus egyetemének professzorát az euró egyik atyjának nevezik. Az Európai Monetáris Intézet elnöke, a világ egyik legjelentősebb pénzügyi szaktekintélye úgy vélekedett, hogy az európai gazdaság lassulásának fő oka a legyengült növekedési kapacitás, ami részben a munkaerő alacsony kihasználtságának (a kevesebb munkaidőnek), másrészt a termelékenység stagnálásának köszönhető. /Palugyai István, Népszabadság: Tudományos csúcstalálkozó Budapesten. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 11./

2003. november 12.

A kormány nemrég módosította a közutak korszerűsítéséről szóló törvényt. A változtatás nyomán kimaradt a megépítendő autópályák közül a Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó szakasz. A leendő Budapest-Bukarest sztráda Kolozsvártól délnek fordulna, és Gyulafehérvárnál csatlakozna a dél-erdélyi sztrádához. A politikusok úgy tudják: az európai uniós nyomásra történő módosításnak nem lesznek negatív következményei, a Marosvásárhelyt érintő sztráda megépül, ám nem uniós forrásokból. Hideg zuhanyként hatott a módosítás - jelentette ki a Krónikának Kónya-Hamar Sándor. Kónya elmondta, az eredetileg tervezett nyomvonalnak a képviselőházban és a szenátusban elfogadott változatairól okt. 8-án döntöttek, másnap a kormány megkérdezésük nélkül fogadta el a 2003/94-es sürgősségi kormányrendeletet, amelyben az eredeti útvonal nem szerepel mint uniós támogatással megépítendő sztráda. A módosított mellékletben a határt Nagyváradnál "átlépő" autópálya Kolozsvártól Gyulafehérvár felé kanyarodik, ahol csatlakozik a dél-erdélyi sztrádához. Kónya-Hamar elmondása szerint a változtatás nyomán a Székelyföld kimarad mind az autó-, mind pedig a vasutak 2015-ig tartó uniós támogatású fejlesztési tervéből. A marosvásárhelyi, szatmárnémeti és nagybányai repülőterek sem szerepelnek a fejlesztési-korszerűsítési tervezetben. A képviselő mindezt "a rendeleti kormányzás eredményének" tekinti. Borbély László RMDSZ-képviselő szerint Miron Mitrea miniszterrel folytatott tárgyalásukon a tárcavezető megerősítette, továbbra is támogatják az eredeti, Marosvásárhelyt is érintő változatot. Borbély állítása szerint az RMDSZ-frakció már benyújtotta javaslatát a sürgősségi kormányrendelet módosítására. /Benkő Levente, Lázár Lehel: "Ködben" az észak-erdélyi autópálya. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

2003. november 13.

Nov. 12-én szilágysági napok kezdődtek Budapesten. A Román Kulturális Központ ad otthont a kétnapos rendezvénynek. Ennek keretén belül több mint harminc tagú szilágysági küldöttség mutatja be a megyét hangban, képben, élőszóban, tájékoztatott Fekete András megyei alelnök. /Szilágy megye. Szilágysági napok Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

2003. november 13.

A zilahi Népi Alkotások Központja szervezésében mintegy negyven fős csoport - román és magyar költők, írók, képzőművészek, néptáncosok, népdalénekesek, újságírók - érkeztek november 12-én Budapestre, a Román Kulturális Intézet vendégeiként. A kétnapos rendezvényt Mircea Oprita, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója nyitotta meg. A Szilágyságot fényképekben bemutató vetített előadást mellett az Origini és Hepehupa kulturális folyóiratokat főszerkesztőik - Liviu Bordas, illetve Fejér László, a Romániai Magyar Szó Szilágy megyei tudósítója - mutatták be. Nov. 13-án Ilut Ioan és Szabó Vilmos festőművészek munkáiból nyílt tárlat. /(Guther M. Ilona): Szilágysági művelődési napok a budapesti Román Kulturális Intézetben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./

2003. november 13.

Nagy Pál kiosztotta György Pétert, a budapesti ELTE tanárát, fejére olvasta az idegen szavak használatát. A Népújság viszont azonnal védelmébe vette, mondván, Nagy Pál "bűncselekményt szimatol, ott, ahol még csak balsejtelmű sóhaj sem hallik." Nagy Pál megfeledkezett arról, hogy a magyar nemzeti kultúra lehetőségei nyolcvanöt éve, 1918 óta jelentősen megváltoztak. Nagy Pálnak "botor felvetései" vannak, de érveit kifejtheti az A Hétben. /A Hét: Nemzetféltés noteszlapon. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./Előzmény: Nagy Pál: Notesz. Harmadik nekifutás. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

2003. november 13.

A dec. 12-13-án megrendezésre kerülő második Apáczai Konferenciáról és a most megjelent Apáczai Emlékkönyvről tartott sajtótájékoztatót nov. 11-én a közalapítvány budapesti székházában Kőnig Sándor, a kuratórium elnöke és Csete Örs irodaigazgató. Erdélyből meghívottként jelen volt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, a KIDA és a LAM Alapítvány létrehozója, Felvidékről Szabó Zoltán, a Selye János Kollégium igazgatója, a Selye János Egyetemért Alapítvány elnöke. Kőnig Sándor rámutatott, általános volt az a kérés, hogy a közoktatás teljes területét támogatni kell, az óvodától az egyetemig, illetve egy új elem, a felnőttképzés szükségessége, így a kuratórium az igényeknek megfelelően alakíthatta támogatáspolitikáját. A második konferencián is várják a visszajelzéseket az elmúlt egy év munkájáról. A közalapítvány az elmúlt öt esztendőben 321 szervezet 726 pályázatát támogatta több mint 3 milliárd forinttal. Az első konferencián mintegy százan vettek részt, a másodikra eddig közel másfélszázan jelezték részvételi szándékukat. Csete Örs hangsúlyozta, a tanácskozásra az előző év győztes projektjeinek vezetőit várják. A közalapítvány által kiadott Apáczai Emlékkönyv - Szemelvények a határon túli magyar oktatásból c. kötet a határon túli magyar oktatás szereplői közül mutat be 67 személyt: iskolaalapítókat, szórványkollégiumok fenntartóit, oktatásszervezőket. A kötet Csete Örs munkája. A könyv saját internetes oldalán (www.magyariskola.hu) megtalálható az interjúk teljesebb változata, a szereplőkről szóló fényképek és videofelvételek. /(Guther M. Ilona): Emlékkönyvet adott ki az Apáczai Közalapítvány. Készülődés a második konferenciára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./


lapozás: 1-30 ... 3751-3780 | 3781-3810 | 3811-3840 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék