udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 4621-4650 | 4651-4680 | 4681-4710 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

2004. november 18.

A Fidesz információi szerint a szocialisták titokban kampányújságot készíttetnek Erdélyben, Székelyudvarhelyen, amelyben "nem" szavazatra buzdítanak a december 5-i, kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazáson – mondta Szijjártó Péter (Fidesz) sajtótájékoztatóján Budapesten. A magyarországi terjesztésre szánt kampányújságot azért készíttetik Erdélyben, mert ott olcsóbb. A kampányújságban a szocialisták ismételten riogatnak: tömeges áttelepüléssel, gazdasági következményekkel. Nyakó István, az MSZP szóvivője cáfolta, hogy a fideszes politikus állításai igazak volnának. A Magyar Rádió megszólaltatta Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármestert, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnökét, aki elmondta: ő maga látta a szórólapot. Ebben Gyurcsány miniszterelnök mellett Hiller István pártelnök is gyakorlatilag a kettős állampolgárság ellen agitál. Mindezt Székelyudvarhelyen, a székely anyavárosban, az RMDSZ-hez közelálló nyomdában, készítik, ahol RMDSZ-kampánylapokat, -plakátokat, -szórólapokat is nyomnak. A felelős döntés című MSZP-s kampányfüzet kiadását a székelyudvarhelyi Infopress nyomdának tulajdonítják – értesült az MTI. Ebben az egyik írás arról szól, hogy milyen költségtöbbletet jelentene a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak. Minden oldal alján ez olvasható: "A december 5-i népszavazás: 2 X nem". /Fidesz: Erdélyben készítteti a népszavazási nemre buzdító kampányújságját az MSZP. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./ A kiadvány nyomtatásával hírbe hozott a székelyudvarhelyi nyomda, az Infopress vezetősége közleményben reagált a híresztelésekre, kifejtve, semmilyen kereskedelmi és másféle kapcsolatban nem állnak a Magyar Szocialista Párttal. Az Infopress rengeteg magyarországi nyomda alvállalkozójaként dolgozik. Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete közleményében kifejtette: a sajtóból értesültek az MSZP által állítólag Erdélyben, Székelyudvarhelyen nyomtatott kiadványról, amely a kettős állampolgárság ellen való szavazásra szólítja fel a magyar választópolgárokat. Az állásfoglalás szerint: „Ilyen vagy hasonló kiadvány tartalmával nem érthetünk egyet, hiszen az RMDSZ változatlanul és határozottan fenntartja álláspontját, mely szerint méltányosnak tartja a határon túli magyarok igényét, hogy aki magyar nemzetiségű, kedvezményesen juthasson magyar állampolgársághoz.” /J. Á.: Botrány egy kampányújság körül. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 18./

2004. november 18.

A mártír tábornok, Nagysándor József 200. éve született Nagyváradon, a bihari megyeszékhely magyarsága idén több rendezvénnyel is adózott a szabadsághősnek. A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban emlékülést tartottak a hétvégén, amelynek jeles vendége, dr. Katona Tamás, budapesti történész professzor volt és bemutatták dr. Fleisz János váradi történész Nagysándor Józsefről írott könyvét. A Bihar megyei Civil Szervezetek Szövetsége, illetve a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság szervezte emlékülésen Fleisz János ismertette kutatásainak eredményét. /Balla Tünde: Nagysándor József emlékülés és könyvbemutató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./

2004. november 19.

A felelős döntés című füzetet az állampolgárok tájékoztatása miatt készítette az MSZP a december 5-i népszavazásra, de a párt nem tudott arról, hogy Székelyudvarhelyen nyomtatják – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője nov. 18- án Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint az MSZP hazudott, amikor azt állította, nem tud a kampánykiadványról. A kiadvány elkészítésével a Pauker Nyomdaipari Kft.-t bízta meg az MSZP, a nyomdaipari cég pedig az év végi sok megrendelés miatt három hazai és egy székelyudvarhelyi vállalkozást bízott meg a füzet elkészítésével – közölte a szóvivő. Nov. 18-án a Fidesz felszólította az MSZP-t, hogy fejezze be a hazudozást, és öntsön tiszta vizet a pohárba a december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás szocialista kampányújságjának kinyomtatásáról – közölte Szijjártó Péter /Fidesz/ országgyűlési képviselő, aki szerint pártja ízléstelennek tartja, hogy erdélyi magyaroknak kell kinyomtatni azt a szórólapot, amely "az erdélyi és más határon túli magyarok ellen kampányol", arra biztatva a magyarországi magyarságot, hogy nemmel szavazzon kettős állampolgárságuk lehetőségére. /Fidesz: hazudott az MSZP. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

2004. november 19.

Budapest több kerületében szórólapokat szórtak.  NE FIZESSÜNK RÁ A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGRA! – áll a papírfecnin.  ,,Ne fizessünk havi 20 000 forintot családunk pénzéből!” ,,Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat!” ,,Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt!” ,,Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet!” ,,December 5-én szavazzunk nemmel!”      Ezzel egy időben Budapesten Hiller István, az MSZP elnöke közleményt fogalmazott: ,,Felszólítom a kormányt, alkossa meg a magyar nemzetpolgárság fogalmát, és egy héten belül dolgozza ki annak bevezetésének jogi feltételeit. Azt várom és azt várjuk, hogy a Fidesz és annak elnöke dolgozza ki és haladéktalanul nyújtsa be a parlamentnek ezt a javaslatot…”,,Az MSZP elutasítja a rossz kérdést, elutasítja a kényszerpályát. Nemet mondunk december 5-én, hogy igent mondhassunk a nemzetpolgárság programjára.” A pártelnök másnap már helyesbített: a magyar útlevéllel egyenrangú okmány megadásának jogi feltételeit alkotmánymódosítással kell biztosítani.    Észérvek, nemzeti érzelmek nincsenek, állapította meg erről Sylvester Lajos, ez a magyar nemzet egységének szétverési kísérlete. Nincs olyan európai nép és nemzet, amely hatalomféltésében kormányzati és tömegpárti szinten fordulna az övéi ellen. /Sylvester Lajos: Álmukban is hazudnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./

2004. november 19.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének nyílt levelet írt a testvérvárosok – Zalaegerszeg, Szeged, Baja, Kecskemét, Budapest XI. ker. – választópolgáraihoz, felkérve az anyaországi választókat, hogy szavazzanak IGEN-nel a kettős állampolgárságra. Kérésük jogos, írták, hiszen a trianoni katasztrófa őket szülőföldjükkel együtt szakította el az anyaországtól, saját akaratunk ellenére. /Nyílt levél. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 19./

2004. november 19.

Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön címmel zajlott Budapesten parlamenti vitanap nov. 17-én, egy nappal korábban pedig négypárti egyeztetés a kettős állampolgárságról. A vita mutatta, hogy a magyarországi kormányzati és ellenzéki politikai erők nyilvánosság előtt képviselt álláspontja a MÁÉRT óta nem változott. /Guther M. Ilona: Nemzetpolitika ügyben. Megalázó és riasztó belháború. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

2004. november 20.

Kétnapos tisztújító küldöttgyűlés kezdődött a Magyarok Világszövetségénél (MVSZ) nov. 19-én Budapesten, a szervezet jelenlegi elnöke, Patrubány Miklós újrajelölteti magát. A gyűlésen a Kárpát-medencei és a Kárpát-medencén kívüli (korábban nyugatinak nevezett) régióból érkező tagok 100-100 küldöttet állíthatnak. A Kárpát-medencei régió elnöke Sárközy Csaba szombathelyi magyartanár, míg a Kárpát-medencén kívüli testület elnöke Pungor József Kanadában élő református lelkész lett. A régióelnökök személyét a nov. 20-i küldöttgyűlés erősíti meg. /Tisztújító küldöttgyűlés az MVSZ-nél. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 20./

2004. november 22.

Gyalogos zarándoklat indult nov. 21-én, vasárnap Nagyváradról Budapestre, hogy elvigye a magyar lakossághoz a romániai magyarságnak a kettős állampolgárságot támogató üzenetét. Lakatos Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei elnöke elmondta: magyarországi fiatalok egy csoportja kezdeményezte korábban ezt a zarándoklatot, most eljöttek Nagyváradra, felajánlva, hogy elviszik Magyarországra az erdélyi és a partiumi magyarság üzenetét. A felajánlást a helyi RMDSZ és Tempfli József nagyváradi katolikus püspök egyaránt örömmel fogadta. Így a zarándokok – akikhez csatlakoztak romániai magyarok is – útjuk során megállnak a nagyobb magyarországi helységekben, felkeltve az ottani lakosság empátiáját a határon túli magyarok ügye iránt. Nov. 21-én Tempfli püspök misét celebrált a nagyváradi bazilikában. A mise után a bazilika melletti utcán felolvassák azokat az üzeneteket, amelyeket a fiatalok magukkal visznek. /Gyalogos zarándoklat Nagyváradról Budapestre. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./

2004. november 22.

Nov. 20-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). Lényegében egyhangúlag döntöttek arról, hogy a következő négy évben is a kolozsvári Patrubány Miklós lesz a szervezet elnöke. Patrubány egyedüliként indult az elnöki posztért, miután a korábban jelölt szombathelyi Sárközi Csaba és az ausztráliai Kardos Béla még a szavazás előtt visszalépett. Az 53 országból Budapestre érkezett MVSZ-tagok által állított 200 küldött közös állásfoglalásban szólította fel a magyar választópolgárokat, hogy a kettős állampolgárságról tartott dec. 5-i népszavazáson mind „a nemzet egységéről”, mind „a nemzet egészségéről” szóló kérdésre szavazzanak igennel. Patrubány Miklós kifejtette: a világszövetség azért támogatja az általa kezdeményezett referendumot, mert úgy látják: „A haldoklás évtizedei után eljött az újjászületés ideje a magyarság számára.” A Kárpát-medencei régióelnöki tisztségben Sárközy Csaba szombathelyi magyartanár váltja Borbély Imre temesvári politológust, aki egészségi okokból nem vállalta tovább a sok utazással járó posztot, és a stratégiai bizottság elnökeként tevékenykedik tovább. A Kárpát-medencén kívüli (korábban nyugatinak nevezett) régió elnöke Pungur József Kanadában élő református lelkész lett, aki a franciaországi Léh Tibort váltja a tisztségben. /Salamon Márton László: Status quo a világszövetség élén. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./

2004. november 22.

Nov. 20-án tartották az EMKE, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, valamint Adyfalva, Gencs és Tasnád RMDSZ–szervezetei a közös rendezvényt, tizenötödik alkalommal került sor az érmindszenti zarándoklatra. Katona Tamás volt az idei megemlékezés főszónoka. Sagyebó Lászlónak, a Határon Túli Magyarok Hivatala főosztályvezetőjének beszéde után András Gyula és Marcel Mirea színművészek szavaltak Ady–verseket. Az érmindszenti református templomban zajlott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Ady Endre Társaság és a Nagyváradi Magyar Művelődési Céh Ady–megemlékezése. Tőkés László püspök a magyarság fogyására, az anyaországon kívül élő magyarok egyre súlyosbodó helyzetére hívta fel a hallgatók figyelmét. Kalász Márton budapesti költő és Indig Ottó nagyváradi irodalomtörténész előadása után Melegh Vilmos nagyváradi színművész és a helyi fiatalok szavaltak Ady–, vagy Adyról írt verseket. A templomban a karzat alatt lévő széket, amelyben egykor az Ady család foglalt helyet, Ady–emlékhellyé nyilvánították. /Elek György: Tizenötödik alkalommal emlékeztünk Ady Endrére. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 22./

2004. november 23.

Kányádi Sándor Kossuth-díjas író, költő, műfordító kapta az idei Maecenas-díjat nov. 22-én Budapesten. Maradandó költői életművéért, mély humánumáért, az összmagyarság nemzettudatának erősítéséért, az örök és egyetemes emberi értékek melletti példamutató elkötelezettségéért ítélték Kányádi Sándornak a díjat. Az elismerés átadásakor Kányádi Sándort Szántó György Tibor, a Maecenas Kiadó igazgatója, a Maecenas-díj Bizottság titkára köszöntötte. A díjátadás után a Kaláka együttes megzenésített Kányádi-verseket adott elő. Kányádi Sándort /sz. Nagygalambfalva, 1929/ 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2000-ben a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) millenniumi különdíját, 2002-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját nyerte el, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. /Kányádi Sándor kapta az idei Maecenas-díjat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

2004. november 24.

Immár ötödik esztendeje Budapesten a Hilton Szállóban jótékonysági estet rendez a csángókért a Frater Julianus Alapítvány javára, amely a határon túli magyar kisebbségek megsegítését tűzte ki céljául. Nov. 21-én megtelt a terem. Mint ahogy 1999 óta minden esztendőben, ezúttal is kitüntette jelenlétével a rendezvényt Mádl Ferenc köztársasági elnök, illetve Dalma asszony, aki az esemény fővédnöke volt. Idén első ízben meghívták a rendezvényre a szatmárnémeti Harag György Társulat színművészét, Bessenyei Istvánt is, aki fiával a több országos és nemzetközi irodalmi, illetve előadói versenyen díjazott Bessenyei Gedő Istvánnal lépett fel a közönség előtt. Nagy tapssal üdvözölték Tőkés László püspököt, illetve a politikai szférát képviselő Áder Jánost és Semlyén Zsoltot. /(Dancs Artur): Jótékonysági est a csángókért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

2004. november 26.

A budapesti postaládákba bedobják a Magyar Szocialista Párt 2XNEM-re buzdító 16 oldalas szórólapját A felelős döntés! címmel, alcíme: Nélkülözhetetlen gondolatok a december 5-i népszavazáshoz. A miniszterelnökkel készített interjú címe: Nem kettős, hanem másodrendű állampolgárság ez… Minden egyes magyar állampolgár zsebét – a kormány számításai szerint! – évi 160 ezer forintnyi pluszadóval megterheli, ha a határon túli magyaroknak megadnák a magyar állampolgársággal járó jogokat. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezen a szórólapon kijelentette: „Amikor azonban elmondjuk, hogy a határon túli fiatalok jelentős része vagy a közel 800 ezer magyar igazolvánnyal rendelkező határon túli nemzettársunk valószínűnek tartja, hogy áttelepedik Magyarországra, itt venné igénybe az egészségügyi és szociális támogatásokat, itt tartana igényt nyugdíjra, akkor nem riogatunk, hanem tájékoztatunk, és nem alaptalan dolgokat híresztelünk, hanem a tényeket soroljuk." Az MSZP szórólapja országosan 537,4 milliárd Ft többletkiadást jelzett. A kormány 800 ezer áttelepülővel számolt a jelenlegi 3,2 millió fő személyi jövedelemadót fizetőre, oly módon, hogy a feltételezett áttelepülők 16%-a óvodás-iskolás gyermek (közoktatás), 50%-a álláskereső (munkanélküli ellátások), 30%-a nyugdíjas. Ebből következik, hogy a magyar kormány szerint az áttelepülőknek csupán 4%-a lenne kereső, adófizető polgár. /Guther M. Ilona: Magyar „nechezol". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

2004. november 26.

Nov. 25-én Budapestre érkezett az RMDSZ busza, melyen 30 erdélyi fiatal két hét alatt 14 erdélyi városban próbálta felmérni, miért vándorolnak el a fiatalok szülőföldjükről a jobb megélhetés reményében. "A magyar közösségnek nagyon fontos Budapest támogatása, elsősorban kulturális és oktatási téren" – mondta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A körút nem titkoltan kampánycélokat is szolgált. "Itt akarjuk elmondani az itt tanulóknak, illetve az itt dolgozó (erdélyi) fiataloknak, hogy van út hazafelé" – közölte a társaság budapesti programjával kapcsolatban Kovács Péter. A megszerzett tapasztalatok alapján az RMDSZ politikusainak átnyújtandó összefoglalóban főleg a kultúra, az oktatás, és az ifjúságpolitika területén szükséges reformokra hívják fel a figyelmet a túra résztvevői. /Úton hazafelé. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./

2004. november 27.

Ferenczes István hosszúverseit tartalmazza legújabb kötete /Minerálnájá pesznyá /Pro-Print, Csíkszereda, 2004/. Ennek egyik darabja, a Didergés, amely a Domonkos István-poéma, a Kormányeltörésben méltó párja, a nyelvében is magányosodó, magukra maradt csángók monológjaiból egyetlen panasszá áll össze: ,,Tatöl nostru / mint vagy a mennyekbe / akképp a fődön es / övéjük az ország / az impöröcia királság / hatalom, dicsőség / Adzsud Isztambul / Budapest Bukarest / mennyei kapuk / nyitatlan nyílanak / mennyei gyortyák / gyújtatlan gyúlanak / münk csak a munka / münk csak nem gondol / eccer se itt / máccor se ott / lett lettem / vót / izé / léleknek lélek / halálnak halál.”    A Minerálnájá pesznyá egy romba dőlt világot idéz. Lepusztul a természet, fertőzött víz és levegő. /Bogdán László: ,,…kilöknek egy hazátlan virradatba”. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./

2004. november 29.

Tőkés László, Duray Miklós és Ágoston András nyilvános televíziós vitára hívja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a kettős állampolgárság, az erre vonatkozó népszavazás kérdésével kapcsolatban. A miniszterelnök dec. 3-án áll kihívói rendelkezésére. Tőkés László püspök hangsúlyozta: a velünk élő Trianon következményeinek csak akkor vethetünk gátat, ha tudjuk, mi a tennivalónk, ha komoly jövőképünk van, s ha tudjuk, hova adjuk le szavazatunkat. Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „erőszakkal vonták meg tőlünk a magyar állampolgárságot", tehát most arról van szó: ebben a vonatkozásban fel tudjuk-e újítani a magyar jogfolytonosságot. Azzal, hogy „817 ezer magyar elindul Budapest irányába és felzabálja Magyarországot. (...) Hogyan merik feltételezni azt, hogy az elszakított magyarság csak vérszívókból áll" – tette hozzá indulatosan. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke azt hangsúlyozta, pártja szerint egy új, demokratikus, EU-tag magyar nemzetállamra van szükség. (MTI) /Nyilvános tv-vitára hívják Gyurcsányt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

2004. november 29.

Ma a nemzeti radikalizmus és a bátor hazafiság küzd egymással – jelentette ki nov. 28-án Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP baloldali tömörülésének budapesti tanácskozásán. Aki azt állítja, hogy Magyarországon egy nagy nemzeti kérdés van, az nem mond igazat. December 5-én nemcsak a szavazólapon szereplő kérdésre kell választ adni, hanem többek között arra is, hogy lesz-e elegendő munkahely, vannak-e még szegénységben élők, tisztességes nyugdíjból élnek-e az idősek, csökkentek-e a társadalmi különbségek, és a dilemmákat a politikai erők meg tudják-e oldani az arra hivatott intézményekben – mondta Gyurcsány Ferenc. Ezekre a kérdésekre a parlamentben kell választ adni, és nem az utcán – tette hozzá. „A mi tisztességünk próbáját nem Orbán Viktornak hívják" – mondta a kormányfő, aki elfogadta a határon túli politikusok nyilvános vitára szóló kihívását. A vitán valóban elválhat a szenny a víztől, és kiderül az is, mi a szenny, és mi a víz – mondta Gyurcsány Ferenc. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke arra buzdította a koalíciós pártok szavazóit, hogy pártállástól függetlenül két igennel szavazzanak a dec. 5-i népszavazáson. „Jó szándékkal fordulunk mások felé, hiszen szándékaink nemesek, és így őszintén fordulhatunk azok felé is, akikről tudjuk, hogy számos kérdésben nem értenek velünk egyet" – mondta a politikus. Dec. 5-én arról kell dönteni, hogy abból a szabadságból, ami „nekünk már megvan, adunk-e a határon túli magyaroknak is" – mondta a volt miniszterelnök. /Gyurcsány elfogadta a kihívást. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 29./

2004. november 29.

A kettős állampolgárság témájáról, a dokumentáció és a tudományosság igényével indított honlapot a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete, a Teleki László Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Nemzetközi Jogi Tanszék. A www.kettosallampolgarsag.mtaki.hu címen elérhető honlap magyarországi és külföldi jogászok, politológusok, szociológusok, történészek részvételével szakmai ankétot indított a témával kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében. Emellett elérhetők a Magyarországon és a szomszédos államokban érvényes állampolgársági törvények és egyéb, a kérdéskörhöz kapcsolódó dokumentumok. /Tudományosan a kettős állampolgárságról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

2004. november 30.

Budapesten Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kifejtette a kettős állampolgárságról, hogy a magyar gazdaság számára nem mérhetők fel a következmények, csak feltételezésekből lehet kiindulni. Szerinte a beáramló olcsó munkaerő javíthatja az ország versenyképességét, bővítheti az államháztartás bevételeit, ugyanakkor a kettős állampolgárság megadása növelheti is az államháztartás kiadásait és a munkanélküliséget. A szakképzett, minőségi munkaerő hiánya viszont fékezi a gazdaság növekedését, a kettős állampolgárság bevezetésének feltételezett hatásai eredményképpen viszont évente növekvő mértékű nettó többletbevételhez jut a költségvetés – áll az MKIK hatástanulmányában. Ennek összege az első évben 34 milliárd forint lehet, a későbbiekben a summa csökken, majd a tizedik évtől megközelíti az 59 milliárdot. /A kereskedelmi kamara pozitívumokat is emleget. = Krónika (Kolozsvár), nov. 30./

2004. november 30.

A magyarországi baloldal a külhoni magyarok esedékes szavazataitól retteg.  Amikor Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető leszerencsétlenezi azokat az erdélyi magyarokat, akik közül ő maga is vétetett, talán elfelejti, hogy ezzel megalázza az erdélyieket. A mai magyar kormány székelyföldi elfogadtatásáról nem kell fölméréseket végezni, elég, ha megkérdezik Vass Lajost, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkárát, aki Hiller István megbízásából jött el Sepsiszentgyörgyre.    Az egyik tüntető ezt a feliratot tartotta: ,,Hiller elvtárs! Pártotok van, de szívetek nincs; Elek apó-emlékszoba, nem lehet iroda soha, Nem = Trianon.” A tüntetők     lenemzetárulózták a budapesti államtitkárt. Nagyszámú ókirálysági csendőr állt a tüntetőkkel szemben, „hogy megvédje a székelytől a magyart. Ide jutottunk a kettős állampolgárság ellen folytatott negatív baloldali kampány miatt.” „Kuncze Gábornak, Lendvai Ildikónak, Gusztos Péternek, Eörsi Mátyásnak, Pető Ivánnak és társainak már nem kell aggódniuk a külhoniak szavazataitól. Mi őket azon a novemberi napon már úgyis leszavaztuk.”  /Zonda Attila, Sepsiszentgyörgy (Magyar Demokrata): Nekünk haza nem jutott, csak szülőföld. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 30./

2004. november 30.

A népszavazás kérdéseire mondott igennel történelmi tettet hajthatunk végre, a tízmilliós Magyarországból tizenöt milliós nemzetet teremthetünk és összeilleszthetjük a nemzeti öntudat darabokra tört tükrét – hangoztatta Orbán Viktor nov. 27-én, a Fidesz budapesti nagygyűlésén. Az MSZP szóvivője a volt kormányfő beszédére reagálva azt mondta: az Orbán-Torgyán kormány még magyar útlevelet sem biztosított a határon túli magyaroknak. Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke a Városligetben, az Összetartozás napja címmel megrendezett nagygyűlésen, több ezer ember előtt tartott beszédében a nemzeti öntudatot egy tükörhöz hasonlította, amely a történelem során darabokra tört, "és már nyolcvannégy éve nem látható benne az összetartozás". Hozzátette: büszke és erős nemzet leszünk ismét, amely biztonságos életet teremt magában, gondoskodik állampolgárairól, békességben él szomszédaival és segít azokon, akik magukon nem tudnak segíteni. Orbán igen szavazatot kér a kormánypártiaktól is. "Jó szándékkal fordulunk mások felé, hiszen szándékaink nemesek, és így őszintén fordulhatunk azok felé is, akikről tudjuk, hogy számos kérdésben nem értenek velünk egyet" – mondta a politikus Miskolcon, több ezer ember előtt tartott nagygyűlésén. December 5-én arról kell dönteni, hogy abból a szabadságból, ami "nekünk már megvan, adunk-e a határon túli magyaroknak is" – mondta a volt miniszterelnök. /Orbán a tízmilliós országból tizenöt milliós nemzetet teremtene. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./

2004. november 30.

A Magyar Állatorvosok Világszervezete nov. 19–20-án tartotta idei konferenciáját Budapesten, amelyen mintegy harminc háromszéki állatorvos is részt vett.    Dr. Szibert István elnök, majd Szabó Vilmos államtitkár köszöntötte a megjelenteket.   A találkozó különleges missziója a szakmai, emberi kapcsolatok, az együvé tartozás megerősítése volt. Nincs magyar tudomány magyar tudományos nyelv nélkül – hangzott el konferencián. Az erdélyiek részéről dr. Sikó Barabási Sándor főorvos-igazgató tartott előadást.  Befejezésként levetítették a Trianon című filmet, melyről az alkotóval és meghívottakkal folyt beszélgetés. A közös nemzetépítés feladatait Duray, a lelki együvé tartozás fontosságát Koltay hangsúlyozta. /Dr. Gyerő Dávid: Magyar állatorvosok találkoztak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 30./

2004. november 30.

Megtartotta évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete. Az évi tevékenységről szóló beszámolót dr. Ábrám Zoltán megyei elnök ismertette. Sikerült rendbe tenni a székhelyet, infrastrukturális befektetésre is sor került. Az új kezdeményezések közül az EMKE Tavaszi Fesztivál bizonyult a legsikeresebbnek. Az év során az EMKE tartott Petőfi-megemlékezést, emlékezett a Don-kanyari áldozatokra, volt közművelő-képzés, a Budapesti Székely Kör estje, Nyirő József-megemlékezés. Együttműködtek a Gyöngykoszorú-találkozók megszervezésében, népfőiskolai rendezvényeken, kiadták a Bernády Kamarakórust bemutató füzetet, valamint a Cinige együttes CD-lemezét. /Nagy Botond: Továbbvinni a hagyományt. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./

2004. november 30.

Megjelent a Mesélő képeslapok – Kolozsvár, 1867–1919 után a Város a Szamosnál /Noran Könyvkiadó, Budapest/ című könyv. A magyar írók kolozsvári novellái alcímet viselő kiadványban Sas Péter válogatásában 26 szerző vall Kolozsvárról, Ady Endrétől Szabédi Lászlóig és Szabó Dezsőig. /(nj): Városok, városok – Kolozsvár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

2004. december 1.

Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakcióvezetője – „nem” szavazatra biztatva a magyar választópolgárokat – arra figyelmeztetett: a Romániával és Ukrajnával megkötött nemzetközi szerződések értelmében a magyar állam biztosítja az áttelepült és állampolgárságot szerzett idősek nyugdíját. A Fidesz frakcióvezetője, Áder János közölte: a Budapest és Bukarest közötti, a tervek szerint az állampolgárságról szóló népszavazás után egy nappal szentesítendő egyezmény azt rögzíti, hogy az áttelepülők nyugdíját, sürgősségi egészségügyi ellátását a román társadalombiztosítás fizeti. /Rostás Szabolcs: „Kettős” nyugdíj: ki állja a számlát? = Krónika (Kolozsvár), dec. 1./ A Fidesz azt akarja bebizonyítani, hogy az innen áttelepedettek nyugdíját a jövőben Románia fogja fizetni, azonban Románia éppen ezt szeretné halogatni. Ha viszont mégis elfogadná, a Magyarországon élő idős erdélyiek esetleg itteni nyugdíjukat kapnák meg, forintba átszámítva, ami számukra anyagilag tragikusnak bizonyulhat. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője jelezte, hogy elkészült a magyar–román szociális megállapodás, amelynek aláírását a magyar kormány csak azért halasztotta el, hogy a magyarországi nyugdíjfizetés káros hatásaival érvelhessen a határon túli magyaroknak járó kettős állampolgárság ellen. Közölte: diplomáciai információik szerint a magyar–román megállapodás aláírására december 6-án, egy nappal a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás után kerül sor. Az egyezmény rögzíteni fogja, hogy az áttelepülők nyugdíját a román társadalombiztosítás fizeti, illetve ez vonatkozik a sürgősségi egészségügyi ellátásra is – mondta Áder János. Magyar kormányzati források ennek az ellenkezőjét állították, mondván, nincs még megállapodás. A román–magyar szociális egyezményt több mint negyven esztendővel ezelőtt, 1961-ben írták alá, és számtalan előírása már nem időszerű. A minisztérium elismerte, hogy a jelenleg hatályos egyezmény értelmében a Romániából Magyarországra áttelepülő személyek nyugellátmányát Magyarország fizeti, nem pedig Románia. Az 1961-ben kötött egyezmény előírásait kihasználva sok nyugdíjas telepedett át formailag Magyarországra, a magyar jogszabályok által kiszámított nyugellátmány ugyanis többszöröse a romániainak. Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke rendkívüli ülésre hívta össze a testületet, a magyar–román szociális biztonsági egyezménytervezet tárgyában. /Vita az áttelepültek nyugdíjáról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2004. december 1.

Véglegesíthető formában van az új román–magyar nyugdíjegyezmény szövege – közölte Camelia Hristea, az Országos Nyugdíjpénztár illetékes osztályvezetője, aki a román tárgyalóküldöttség tagjaként december 6-án maga is Budapestre utazik. A dokumentum a társadalombiztosításra vonatkozó európai uniós jogszabályoknak megfelelően előirányozza, hogy a felek a másik országba áttelepedő személyekkel szemben időarányos nyugdíjfizetési kötelezettséggel tartoznak. Vagyis annak arányában folyósítják az egymás országába áttelepedett személyek nyugdíját, illetve nyugdíjrészét, hogy hány évet, hónapot és napot dolgoztak az előző lakhelyükül szolgáló országban. /Véglegesítés előtt az új román–magyar nyugdíjegyezmény. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2004. december 1.

A népszavazásról is szóltak a napirend előtti felszólalások Budapesten az Országgyűlés nov. 20-i ülésén. Kocsi László (MSZP) a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kérdése kapcsán azt mondta, hogy a kérdés rossz, és rosszkor jött. Hiller István kulturális miniszter úgy fogalmazott, hogy a kérdés zsákutca, hiszen aki igennel szavaz, az nem azt adja a határon túli magyaroknak, amire valóban szükségük van. /Napirend előtt az Országgyűlésben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2004. december 1.

Az MSZP szerint egyre durvább ellentmondások mutatkoznak a Fidesz érvelésében azzal kapcsolatban, hogyan érintené a munkaerőpiacot a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője Budapesten, sajtótájékoztatón. Orbán Viktor szerint a magyar állampolgárság megadása nem kerül semmibe, nem települ át senki, Pokorni Zoltán évi nyolcezer betelepülőről beszél, míg Patrubány Miklós évi 100 ezerre becsüli az áttelepülők számát – közölte a politikus, hozzátéve, hogy a népszavazás támogatóinak érvelésében "egyre durvább ellentmondások mutatkoznak". Az MSZP bejelentette be, hogy a kampány hátralévő részében minden nap két, a népszavazással kapcsolatos kérdést tesz fel, hogy segítse a választókat a döntésben. Nov. 30-án a szocialista párt arra várt választ, hogy "Ön szerint a magyar munkaerőpiac fel tudja venni az új álláskeresők tömegét?" Lendvai Ildikó a kérdés kapcsán elmondta: a kettős állampolgárságról a szakma, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is nyilatkozott. A kamara elnöke szerint 300–400 ezer új munkavállalóra lehet számítani, az első két évben pedig évente 20 ezer család települ át, és ez lassíthatja a reálbérek emelkedését. A szocialista politikus hozzáfűzte: az MSZP-nek nincs oka kétségbe vonni a kamara elnökének a szavait és becslését. /Egyre durvább ellentmondások. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2004. december 1.

Nov. 29-én emlékeztek Kolozsváron Cs. Szabó Lászlóra, a magyar esszé klasszikusára, halála huszadik évfordulója alkalmából a Kolozsvár Társaság, az EMKE és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre szervezésében. Vetési László, a Kolozsvár Társaság elnöke bevezető beszédében emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy Cs. Szabó László Kolozsvár szerelmese volt. Kötő József, az EMKE elnöke Cs. Szabó László életművéről szólt, Cs. Szabó László Erdélyi metszetek című kötetéről pedig Kántor Lajos és a kötet összeállítója, Pomogáts Béla. A kötet verseket, tanulmányokat, jegyzeteket, esszéket és elbeszéléseket egyaránt tartalmaz, egyik legszebb darabja az Erdélyben című útirajz. Nov. 30-án előadásokkal folytatódott az emlékünnepség. Bányai János: Az esszé és az esszéíró, Kántor Lajos: Csé, a Kolozsvár–Bázel–London tengelyen, Pomogáts Béla: Cs. Szabó László Budapesten, Gömöri György: Cs. Szabó és Anglia címmel tartott előadást. /F. I.: Cs. Szabó László emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2004. december 2.

Dec. 1-jén Budapesten a Szülőföld Alapról beterjesztett törvény- és a szülőföldprogramról szóló határozati javaslatról tartottak országgyűlési vitanapot. Az Országházban felszólaltak a határon túli magyar szervezetek vezető politikusai is, egybehangzóan magyar állampolgárságot kérve az anyaországtól.  A magyar kormány a nemzetpolgárság megteremtésével, egymilliárd forintos kezdőtőkéjű Szülőföld Alap létrehozásával, húszmilliárd forintos hitelprogrammal, valamint az akadálytalan Magyarországra utazást lehetővé tevő úti okmány biztosításával kívánja segíteni a szomszédos országokban élő magyarság szülőföldön való boldogulását – mondta Petrétei József igazságügy-miniszter. A kormány szülőföldprogramja nem helyettesítheti a kettős állampolgárság megadását – ezt az álláspontot fejtették ki a határon túli magyar szervezetek képviselői a Szülőföld Alapról szóló törvényjavaslat vitájában.    Németh Zsolt (Fidesz) közölte: a kormány téved, ha azt hiszi, hogy a szülőföldcsomag eltereli a figyelmet a népszavazásról, és téved abban is, hogy ,,néhány milliárddal megvásárolhatja a határon túli magyarokat”. Eörsi Mátyás, az SZDSZ vezérszónoka közölte: miközben a „szegény” határon túli magyarok azt gondolják, hogy róluk van szó, addig ez a vita valójában a magyar politikáról szól, arról, hogy ,,ki hogyan gyűri le a másikat”. Eörsi Mátyás szerint a népszavazásért nagymértékben Orbán Viktor a felelős azzal, hogy aláírta az arról szóló kezdeményezést. Csapody Miklós (MDF) közölte: a népszavazás előtt bejelentett tervezet ,,propagandisztikus”, de végre kézzelfogható javaslatokat tartalmaz, ami jelzi, hogy a cselekvés sürgető kényszerét mindenki érzi. Markó Béla, az RMDSZ elnöke felszólalásában kijelentette: a kormány szülőföldprogramját – a vitás kérdések tisztázása után – támogatják, ugyanakkor a program nem helyettesítheti a kettős állampolgárságot. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azt mondta, hogy minden olyan programot támogatnak, amely a szülőföldön való megmaradást segíti elő, ugyanakkor kifogásolta, hogy a kormány törvényjavaslatát nem ismerhették meg időben, arról nem kérték ki a véleményüket. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta: a szülőföldön való megmaradás feltétele a kettős állampolgárság, a szülőföldprogram és az autonómia megvalósítása. /Magyar állampolgárságot kérnek a határon túli vezetők (Budapesti vita a Szülőföld programcsomagról). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./ Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a magyarok egyek voltak és egyek lesznek. A nemzet erőszakkal szétszakított részeit senki nem kérdezte, akarnak-e idegenként élni szülőföldjükön. Rólunk ismét mások döntenek, az anyaországi testvérek. Kikérjük magunknak, hogy élősködő, haszonleső hordaként állítsanak be minket, akik romba döntjük Magyarország gazdaságát – hangsúlyozta Kasza József. A délvidéki politikus emlékeztetett arra a szórólapra is, amely a határon túli magyarok betelepítésével riogatja az anyaországi polgárokat, s mint fogalmazott, ez a sárga cédula a zsidó csillagra emlékeztet, majd a kormánypárti padsorok felé fordítva fejét, kijelentette: ,,szégyen, de nekünk szántátok”. Kasza is azt mondta: a kettős állampolgárságot nem helyettesítheti a kormány által beterjesztett Szülőföldprogram. Hozzátette: idegenekké még egyik nemzet sem nyilvánította saját testvéreit. A kettős állampolgárság elutasítása a megsemmisülés útjára küldené a határon túli magyarokat, s megkezdődne az anyaországi magyarság sorvadása is. – Ha így lenne, visszaköveteljük teljes jussunkat, Adyt, Mátyás királyt, Zrínyit, az aradi vértanúkat és az Országház nekünk járó részét. Ez csupán annyira képtelenség, mint a nemzetegyesítés megtagadása – vélekedett Kasza József. /(sylvester): Forr a világ bús tengere). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./ Ágoston András, a vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke úgy vélte, a kettős állampolgárság eszköz ahhoz, hogy Magyarországból új típusú demokratikus nemzetállam jöjjön létre, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke pedig azt fejtette ki, a kettős állampolgárság intézményét egyfajta belső „indíttatásból kérik, amely abból fakad, hogy Horvátország a saját nemzettársainak ezt már megadta.” Radda István, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének főtitkára javasolta, hogy a törvényjavaslatba „be kellene venni a Nyugat-Európában élő magyarokat is.” Pozsonec Mária, a Szlovén Köztársaság parlamentjének képviselője szerint „a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson az igennek kell győzni. A nem nagyon fájna“ – tette hozzá. Szintén a kettős állampolgárság megadása mellett érvelt Tomka György, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Országos Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: a kormány Szülőföld-programja „kizárólag kiegészítője lehet a kettős állampolgárság megadásának.” Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke „reményét fejezte ki, hogy legközelebb már a magyar állampolgárságról szóló törvény vitájában vehet részt a magyar parlamentben, miután a kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikeres lesz.” /Igen, igen, mindörökké! = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 3./ Németh Zsolt /Fidesz/, a külügyi bizottság elnöke kifejtette: pártja elutasítja a tervezetet, ez nem helyettesítheti a kettős állampolgárságot. Mint mondta, inkább a rossz lelkiismeret dolgozik a kormányban, mint a felfokozott érzékenység a határon túliak irányában. Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc azon hazug kijelentését akarják ellensúlyozni, hogy 539 milliárd forintba kerül majd az anyaországiaknak a 800 000 betelepülő. /(sylvester): Forr a világ bús tengere). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./ Markó Béla kifejtette: úgy adódott, hogy 630 ezer szavazattal a hátuk mögött nem Budapesten, hanem Bukarestben folytathatnak hamarosan koalíciós tárgyalásokat, amelyek valószínűleg erős befolyással lesznek az erdélyi magyarság sorsára; hogy a román parlamentben bármikor megszólalhat jog szerint, a magyar parlamentben pedig csak egészen kivételesen, a házszabálytól való eltérés szerint. „Valójában nem adottság, nem elrendelés, nem történelmi fátum hozta így – mondta –, hanem a Trianon előtti és utáni rövidlátás, magyar politikusoké és másoké is. Eleink hibáiból is vagyunk, ahol vagyunk, és éppen ezért egy pillanatig sem hiszek abban, hogy amit elrontottunk, azt nem lehet kijavítani. A XX. században ez nem sikerült, de sikerülnie kell a XXI.-ben.” Leszögezte, a Szülőföld Alap nem helyettesítheti a kettős állampolgárságot. /Guther M. Ilona: A Szülőföld Alapról szóló vitában Határon túliak is felszólalhattak a magyar parlamentben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./ A Népszabadság tudósítása szerint megdöbbenésükben és felháborodásuk miatt levegőért kapkodtak a kormánypárti képviselők Kasza József hozzászólása közben: a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a zsidócsillag színére asszociált egy sárga szórólapról, s azt sugalmazta, hogy azt az MSZP osztogatja. /Rányomta bélyegét a népszavazási kampány a Szülőföld-programcsomag vitájára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./


lapozás: 1-30 ... 4621-4650 | 4651-4680 | 4681-4710 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék