udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6109
találat
lapozás: 1-30 ... 5761-5790 | 5791-5820 | 5821-5850 ... 6091-6109
Helymutató:
Budapest
2006. augusztus 23.
1893. augusztus 23-án Csíkverebesen született Sándor Imre. A vértanú papok egyike, a kommunista rezsim áldozata lett. A teológiát Gyulafehérváron és Budapesten végezte. Majláth Gusztáv Károly püspök 1916-ban szentelte pappá. 1930-ban az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség ügyvezető igazgatójává választották. 1940-től öt éven át Kolozsváron ő irányította a kettészakított egyházmegye északi részét, mint általános helynök. 1950 májusától, Boga Alajos letartóztatásával ő lett az ordinarius substitutus, azaz püspöki helytartó, de közel egy évre rá őt is letartóztatták. 1952. január 14-én a bukaresti Katonai Törvényszék 25 év kényszermunkára, vagyonelkobzásra és 10 évi állampolgári jogfosztásra ítélte hazaárulás címén. Négyévi raboskodás után 1956 telén a Ramnicu Sarat-i börtönben halt meg. /Erdély vértanú papja volt. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./2006. augusztus 24.
Hazaérkezett Kiss Ildikó, a budapesti viharban megsebesült és megözvegyült fiatalasszony. Kiss Ildikó férjét vesztette el az augusztus 20-i budapesti ítéletidőben. Ildikó hátgerinc-sérülést szenvedett. Mindössze négy hónap adatott meg neki, hogy felesége legyen a 28 éves Kiss Lajosnak. Férjére rádőlt egy fa, és szörnyethalt. Egész Kraszna gyászolja Kiss Lajost, vagy ahogy mindenki hívta: Öcsit. Egy öregotthonban dolgozott ápolóként, felesége szüleinek háza mellett. Mindenki szerette, „olyan jó gyermek volt”, mondták. A fa vele együtt egy 12 éves kislányt is agyonütött. Krasznáról rengetegen mentek el megnézni az ünnepi tűzijátékot, kész csoda, hogy a többiek épségben hazatértek. /Both Abigél: Kraszna gyászol és hálát ad Istennek. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./2006. augusztus 24.
Aki romániai vagy vajdasági magyar lapokat olvasta, azt hiheti, hogy a magyar–magyar együttélést a budapesti kisebbségi kulturális, identitásépítő, oktatási támogatási rendszer átalakítása veszélyezteti. A lapban rendszeresen író budapesti Tamás Pál szerint azonban lassan a határon kívüli magyar közösségek is érzik, hogy az „elmozdulások” a reformokból és gazdaságpolitikai lépésekből vezethetők le. Nagyobb változások lesznek, még Tamás Pál is azt írja: „Nem jó hírekről számolok be.” Ha Izrael bajban van, akkor a világ zsidó diaszpórája maradéktalanul mellé áll. Nálunk azonban az „elhidegülés újabb korszaka következhet.” Magyarországon a következő másfél évet sok család személyes próbatételként fogja megélni. „S ilyenkor másokra nem nagyon figyelünk.” A határon túliak kevesebb emberi szóra számíthatnak. Nőni fog a magyarországi állami hivatali szolgáltatások – kiadott igazolások, beadványok, engedélyek ára, illetéke. /Tamás Pál: Új rabló-pandúr. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), aug. 24./2006. augusztus 24.
Erdélyi magyar találkozhat Magyarországon a lerománozással. Szűcs László főszerkesztő nemrég maga is tapasztalhatta mindezt Szegeden. Nyolcéves fia közölte vele: „Na látod, mondtam én, hogy mi románok vagyunk…” Miféle nemzetpolitika folyik itt bő másfél évtizede immár? Mit tettek az egymást váltó kormányzatok, hogy a határon belül élő tízmillió fogadja el a határon túl élő néhány millió magyart? – kérdezte. A legtöbb magyarországi hírműsor már harmadik napja román férfiként emlegeti az augusztus 20-i tűzijáték idején kitört viharban a Dunába veszett erdélyi magyart. A sportsajtó zöme következetesen CFR Clujként említi a román labdarúgó-bajnokságban vezető kolozsvári csapatot? Nem beszélve Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere legutóbbi, határon túli magyarokkal foglalkozó cinikus megnyilatkozásáról. /Szűcs László: „Na látod, mondtam én, hogy mi románok vagyunk…” – Idegen magyarok. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), aug. 24./ Demszky hívta a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek minél többen át dolgozni. 2006. augusztus 24.
Kézdiszentléleken a falunapok keretében az önkormányzat által a Caritas rendelkezésére bocsátott helyiségben felavatták az otthoni beteggondozó székhelyét és egy díszkaput. A több mint tíz éves Szent Klára Öregotthon mellett az otthoni beteggondozóra is nagy szükség van, a magukra maradott idős embereknek segítséget jelent a most beinduló szolgálat. Szeptember elején Torján és Bereckben is beindul az otthoni beteggondozás. Dr. Borcsa János javaslatára a községi könyvtár felvette Kemény Zsigmond nevét. Az ünnepségen Rabocskai László tanár a könyvtárnak adományozta az író Pusztakamaráshoz kapcsolódó, általa összegyűjtött gazdag dokumentációs anyagának a fénymásolatát, Budapest XI. kerületének küldöttei pedig közel háromszáz könyvvel ajándékozták meg a könyvtárat. A művelődési otthonban dr. Tüdős Simon Kinga művészettörténész és dr. Borcsa János bemutatta a Kézdiszentlélek templomai című könyv második kiadását. /Iochom István: Kézdiszentléleki falunapok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 24./2006. augusztus 25.
Demszky Gábor, Budapest polgármestere, a Szabad Demokraták Szövetségének oszlopa azonnal hírhedtté vált mondása, hogy az erdélyi magyarok menjenek bátran dolgozni, vállalkozni Budapestre. Mennyire képmutató ez a meghívás egy olyan személy szájából, aki a 2004. december 5-i népszavazáson azért harcolt, hogy NE kaphassanak magyar állampolgárságot a határon túl rekedt magyarok, emlékeztetett a Hargita Népe. Ősi településeken fogyott-fogy a magyarság Munkácstól Szabadkáig, s ezért a mindenkori magyar kormányzat a felelős. Fogy a magyar Magyarországon is. S magához tér az elszegényített, elbutított nemzetecske politikai elitje? Ugyan, dehogy! /Szondy Zoltán: Maradjunk csak nyugodtan itthon… = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 25./2006. augusztus 25.
Megtalálták az augusztus 20-i budapesti viharban csónakjából kiesett és eltűnt széki származású Szegedi János holttestét a Dunában. Felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna holttestét már korábban megtalálták. A budapesti katasztrófának öt halálos áldozata volt, közülük 3 erdélyi. Hazaszállították a Szilágy megyei Krasznára Kiss Lajos holttestét. /Budapest: megtalálták a széki férfi holttestét is. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./2006. augusztus 25.
Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./2006. augusztus 26.
Magyar-román kormányülésre készül a Gyurcsány- és Tariceanu-kabinet. Gönz Kinga külügyminiszter jön előkészíteni a nagy eseményt. Annál több hozadéka aligha lesz, mint az egy évvel korábban tartott, hasonló eseménynek. Akkor sem kerültek terítékre a magyar kisebbséget foglalkoztató, igazán fontos témák, az autonómiáé, vagy például a tömbmagyar területek jelentős gazdasági lemaradásáé. Amolyan protokollesemény volt. Most mindkét kormány rosszabb helyzetben van az egy évvel korábbinál, Gyurcsányék olyan megszorító intézkedéseket akarnak bevezetni, melyeket nehezen nyel le a magyar nép, Tariceanuék kezében meg esik szét a kormány. Budapesten az Észak-Erdélyt átszelő autópályáról, a kisebbségi törvényről és a Sapientia Egyetem közös finanszírozásáról kívánnak tárgyalni jelentette be a külügyminiszter asszony, ami igen szegényes programnak tűnik. A vendéglátó kormány sincs a legjobb állapotban, népszerűségi indexük a választások óta 20 százalékkal visszaesett. Most fontolgatják, hogy nagy nyugati példaképeikhez hasonlatosan lezárják a határokat a romániai munkavállalók előtt, ami enyhén szólva nagy meghökkenést okozott a románság körében. /Simó Erzsébet: Találkoznak, s annyi. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./2006. augusztus 26.
Új, hiánypótló magyar szakkönyvtárral gazdagodott Székelyudvarhely. A Dr. Bányai János Műszaki Szakközépiskolában nemrégiben nyitották meg az első regionális jellegű szakkönyvtárat. A tanintézmény a magyarországi Apáczai Közalapítványnál pályázott sikeresen, a könyveket a budapesti Nemzeti Szakképzési Intézet biztosította az iskola számára. A mintegy 2,6 millió forint értékű, kétezer kötet számos szakágat felvonultat, a bútoripar, nyomdaipar, építkezés, vízgazdálkodás, burkolás és festés stb. területén. A szakkönyvtár berendezéseit, így a számítógépek, a videoprojektor és egyéb technikai eszközök beszerzését szintén a magyarországi alapítvány támogatásából szerezte be a tanintézmény. /Szász Emese: Regionális szakkönyvtár. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./2006. augusztus 26.
Az 1940. évi bécsi döntés augusztus 30-i évfordulóján a román médiában kötelező módon feltámad halottaiból Dücső Csaba, hogy megtestesítője legyen a vérszomjas magyarnak, aki Észak-Erdély megszállása után az itt rekedt egymillió főnyi román közösség jogfosztásával, mi több, véres „rendcsinálással” igyekezett a Trianon óta elszenvedett sérelmeket megtorolni. Dücső Csaba neve az elkövetkező napokban biztosan újólag feltűnik a román sajtóban. Ezelőtt nyolc évvel, 1998 decemberében történt, hogy bizonyos Traian Golea, az amerikai román emigráció floridai egyletének élharcosa levélben hívta fel Románia elnökének figyelmét a veszélyre: Dés város magyarjai emléktáblát akarnak állítani Dücső Csabának, annak az írónak, aki hatvan évvel azelőtt Nincs kegyelem című regényében az erdélyi románok kiirtására buzdította olvasóit. Valójában a dési tervből egy szó sem igaz. Dücső Csabát Ion Lancranjan hírhedt, 1982-ben Bukarestben megjelent meg könyve, a Cuvant despre Transilvania mentette ki a megérdemelt feledésből. Lancranjan magyarellenes vádaskodásait tartalmazó könyvét valószínűleg Nicolae Ceausescu hagyta jóvá. A budapesti ellenvéleményt Száraz György fogalmazta meg Válasz egy furcsa könyvre címmel (Valóság, 1982/10): lapról lapra mutatta ki légből kapott adatait, sorolta fel románellenes „idézeteit” Illyés Gyulától, Méliusz Józseftől, sőt Kádár Jánostól, mely „idézetek” soha, sehol nem hangzottak el. Lancranjan könyve Ceausescu 1978. évi amerikai látogatása után, az annak nyomán elszabadult ádáz magyarellenes kampány része volt, azzal a céllal, hogy kimutassa: a Ceausescu ellen New York-ban szervezett, emlékezetes tüntetéssorozatot horthysta háborús bűnösök, vagyis a bécsi döntés után Észak-Erdélyben ártatlan románokat gyilkoló magyar hóhérok szervezték. Ion Lancranjan ezek ideológusává avatta Dücső Csabát, aki aztán 1989 után a román extrémizmusnak is fő érve maradt a magyarság kollektív bűnösségének bizonygatására. Varga János irodalomtörténész felkutatta és a Mozgó Világ 1987/6-os számában közzétette, mi az igazság Dücső Csabával kapcsolatosan. Létezett ugyan, de egész életében ismeretlen, dilettáns író maradt. Nincs kegyelem címmel 1939-ben adta ki kisregényét. Regény volt, nem pedig mozgósító tettekre serkentő röplap, mint ahogy azt Lancranjan állította. Hőse, Torday Levente valóban arról álmodozik, hogy megöl minden útjába kerülő románt, miután elborzadva olvasott a Horea-felkelés magyarellenes atrocitásairól, amelyek egyébként valóban megestek, lásd David Prodan akadémikus monográfiáját. Dücső Csabát bizonyára Eminescu Geniu pustiu című regénye ihlette meg: ebben az 1848–1849-es események során a főhős, egy erdélyi román tanító arról ábrándozik, hogy kiirtja a magyarokat. Lancranjan nem tudott magyarul, adatait, „idézeteit” tálcán kapta a párttól. Ilyen fedezettel a háta mögött nem jött zavarba, mikor Száraz György cáfolata nevetséges helyzetbe hozta, hanem Vocatie constructiva című, sebtében összecsapott cikkgyűjteményében válaszolt. Forrásait most sem jelölte meg. Ion Lancranjan 1991. március 4-én meghalt, de magyarellenes műveinek köszönhetően megérte, hogy az Iliescu-rendszertől és az 1989 után színre lépő sovén-nacionalista pártoktól minden kitüntető címet, díjat megkapott. Azután könyveivel együtt feledésbe merült, ami azonban Dücső Csabáról nem mondható el. /Barabás István: Az élet fonákja. Ismerkedjünk Dücsővel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./2006. augusztus 26.
Négy évtizedes pályája során a hetvenedik életévét nemrég betöltő Sigmond István írt ugyan kisregényt (Valaki csenget, 1971), drámát (Vétó. Egy mai Szókrátész, 1980), regényt (Egy panaszgyűjtő panaszai, 1971, Szerelemeső, 1979), a regény színpadi változata is ismert (Félrevert harangok, 1987), de indulásától a novella számított kitüntetett műfajának, ahogyan ez legutóbbi könyveiből (És markukba röhögtek az égiek, Csókavész) is világosan látszik. Elbeszélései összefüggenek, színterük egy elképzelt erdélyi falu. Az idő, a háború és nagyjából az ezt követő esztendők hősei magyar falusi kisemberek, öregek, árvák, tehetetlenek, kisemmizettek, megalázottak, megszomorítottak. Új könyvének /Csókavész. Novellák. Kortárs Kiadó, Budapest, 2006/ címadó elbeszélése nem ismeretlen az olvasó előtt, néhány esztendeje olvasható volt a Helikonban, s nagy feltűnést keltve megjelent az Erdélyi Szép Szó 2004-es antológiájában is. /Bogdán László Sigmond Istvánról pontosan, pontatlanul. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./2006. augusztus 28.
Augusztus 28-án Bukarestbe látogat Göncz Kinga magyar külügyminiszter, aki román kollégájával, Mihai Razvan Ungureanuval a novemberi közös román-magyar kormányülés napirendjének előkészítéséről is tárgyal. Niculescu Tóni, a román kormány külügyi államtitkára elmondta, a kilencvenes évek elején a román-magyar diplomácia hűvös volt, olykor viharossá fajult. A mostani látogatást azonban a normalitás része. A tavalyi együttes kormányülésen, 2005. őszén a magyar és a román miniszterek jogilag érvényes kormányhatározatot fogadtak el. Idén Romániában a külügy a kormányfőtitkársággal, Cseke Attilával egyezteti a magyar féllel folytatandó projekteket, a menetrendet. Napirenden levő érzékeny kérdés Magyarországon a külföldi munkaerő beáramlásának, helyzetének szabályozása. Magyarország, a többi tagállamhoz hasonlóan, élhet a „hét plusz kettő” szabály lehetőségével, a csatlakozást követően legfeljebb kilenc évig felfüggesztheti a román munkaerő szabad áramlását. A román fél ezt nem akarja. Valószínű, hogy a magyar fél szóvá teszi többek között a kisebbségi törvénytervezet és a Gozsdu Alapítvány ügyét is. Mind a Külügyminisztérium, mind a miniszterelnök azon van, hogy mindkét tervezetet elfogadtassa a román parlamenttel. Mindkét tervezet nagy ellenállásba ütközik, a kormánypárti kollégák részéről is. Budapestnek elsőként ratifikálta Románia NATO-csatlakozási szerződését, majd második tagállamként Románia EU-csatlakozási szerződését. A magyar kormány régóta megosztja Romániával előcsatlakozás tapasztalatait. /Ágoston Hugó: Hatékonyság, természetesség, tartalom. Göncz Kinga Bukarestben tárgyal. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./2006. augusztus 28.
A magyar kormány úgy döntött, a Márton Áron Szakkollégiumot beolvasztja a Balassi Bálint Intézetbe. A Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) nemcsak másfélezer kollégiumi ágyat jelent, hanem ugyanannyi ügyet is. Ugyanis ahány hallgató, annyiféle probléma akad az idegenrendészeti kérdésektől az ösztöndíjazásig, a szülőföldre való visszatérés megkönnyítéséig – nyilatkozta Drescher J. Attila, a MÁSZ főigazgatója. Ő a hivatalos közlönyből értesült arról, hogy az eddig önálló költségvetési szervként – az Oktatási Minisztérium háttérintézményeként – működő szakkollégiumi hálózatot 2007. január 1-jei határidővel beolvasztják a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézetbe. A 15 éves múltra visszatekintő, másfélezer határon túli magyar diákot befogadó szakkollégium Budapesten kívül Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendelkezik telephellyel. A MÁSZ-t 1991-ben azzal a céllal alapították, hogy elhelyezést biztosítson a Magyarországon tanuló, határon túli magyar hallgatóknak. Költségvetésének immár csupán felét kapja az államtól, a többit „kitermeli”. A BBI a magyar kultúra éltetésére és terjesztésére 2002 januárjában jött létre, a Magyar Nyelvi Intézet és a Nemzetközi Hungarológiai Központ jogutódjaként.”Tartunk attól, hogy kényszerből idővel háttérbe szorulna az általunk képviselt felsőoktatási profil” – nyilatkozta Drescher J. Attila. Korábban is történt kísérlet a MÁSZ beolvasztására a BBI-be. A Medgyessy-kormány idején, 2004 februárjában is született olyan kormányrendelet, amelyben összevonásra jelöltek ki intézményeket. A MÁSZ ezen a listán is szerepelt, de 2004 novemberében éppen a Gyurcsány-kormány vette ki ezt az elemet a kormányrendeletből, így két évvel ezelőtt nem hajtották végre a beolvasztást. A főigazgató hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen olyan intézmény Magyarországon, amely a határon túli magyar hallgatók komplex ellátását, szakkollégiumi oktatását és karriertámogatását biztosítja, kiegészítve saját kutatási tevékenységével és kiadványaival. Azt még nem lehet tudni, hogy mi történik majd a határon túli hallgatók kollégiumi elhelyezésével, hisz ez hamarosan az egyetemek feladata lesz, ha valóban vállalják amúgy is szűk kapacitásuk terhére, miközben nőnek a határon túli hallgatók költségei is, de csökkennek az ösztöndíjösszegek. A Márton Áron Szakkollégiumba felvették már a hallgatókat a 2006/2007-es tanévre. A másfélezer hely betelt, nagy a túljelentkezés, már eddig mintegy száz fős várólista van. A kormányzati döntések az oktatási és kulturális intézményrendszer térképét alaposan átszabják, méghozzá nagyon rövid, 2007. január elsejei határidővel. Az érintett intézmények vezetői a kormány hivatalos lapjából, a Határozatok Tára 31. számából értesültek az átszervezésről, előzetesen a döntéshozók nem konzultáltak velük. /Guther M. Ilona: Megszűnik a határon túliak kollégiuma. A HTMH sorsára jut a budapesti Márton Áron Szakkollégium. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./2006. augusztus 28.
Az Úz völgyében augusztus 26-án, az észak-erdélyi szovjet katonai behatolás 62. évfordulóján került sor minden idők legnépesebb ünnepségére a hősök temetőjének emlékműve előtt. Két kórus, a bodoki és a szentivánlaborfalvi énekkar is jelen volt, az ökumenikus egyházi szertartást csíkszentmártoni római katolikus papok és Dénes Csaba sepsi református esperes celebrálta, s a több száz jelenlévőhöz a háborús veteránok nevében dr. Szőts Dániel, valamint Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere szólt. Hagyománnyá vált az is, hogy az úzi ünnepséget megelőzően és ezt követően a csíkszentmártoni fiatalok és a budapesti Zrínyi Katonai Egyetem tiszti növendékei táboroznak a völgyben. A budapesti honvédtiszt-jelölteket tanáruk, dr. Szabó József János vezette. A táborozás hivatalos, a román-magyar katonai együttműködés programjának egyik elemeként szerepel. /Sylvester Lajos: Nagyszabású ünnepség az Úz völgyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./2006. augusztus 28.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a budapesti Nemzeti Színház együttműködésében augusztus 21-én Budapesten megkezdődtek Shakespeare Lear király című tragédiájának próbái. A darabot a Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László viszi színre, és azért tekinthető egyedülálló vállalkozásnak, mert a rendező egyszerre dolgozik a két társulattal. Jelen esetben a két társulat közös munkájából két különálló produkció jön majd létre Budapesten, illetve Sepsiszentgyörgyön. /Budapesten a Tamási Áron Színház társulata. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./2006. augusztus 29.
Göncz Kinga külügyminiszter Bukarestbe utazott, augusztus 28-án tárgyalt Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszterrel. A következő közös román–magyar kormányülés előkészítése, a regionális együttműködés, a romániai magyar nyelvű felsőoktatás, a Nabucco-gázvezeték programja, a romániai kisebbségi törvény mielőbbi elfogadása, a Gozsdu Alapítványról szóló megállapodása romániai ratifikálása, a magyarországi román kisebbség helyzete egyaránt szerepelt a két külügyminiszter tárgyalásán. A megbeszélések után Göncz Kinga elégedetten állapította meg, hogy kedvezően fejlődnek a két ország gazdasági kapcsolatai. Elmondta, Magyarország gyakorlati, kézzelfogható eredményeket vár a tervezett közös kormányüléstől. Magyarország eddig is egyértelműen támogatta Románia mielőbbi európai uniós csatlakozását. Budapest számára fontos, hogy a romániai kisebbségi törvény tervezetét még az ősz folyamán, az EU-csatlakozás előtt eredeti – tehát a román kormány által előterjesztett – formájában fogadja el a román parlament. A magyar fél felvetette a verespataki aranykitermeléssel kapcsolatos beruházás tervének témáját. A magyar álláspontot szerint a beruházás megvalósulása kockázatos lenne Magyarország és a többi környező ország számára. Göncz Kinga a romániai magyar nyelvű felsőoktatás ügyét is megemlítette a tárgyaláson. Szerinte fontos, hogy ne csak a humán tudományok terén legyen lehetőség erre. Beszéltek a Sapientia Egyetem akkreditálásáról, finanszírozásáról. Ungureanu kifejezte Románia érdekelt abban, hogy az EU-csatlakozást követően a magyar munkaerőpiac megnyíljon a román munkaerő előtt. Göncz Kinga Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is megbeszélést folytatott. Markó hangsúlyozta, a kisebbségi törvény elfogadása garancia lenne arra, hogy ebben az országban ne lehessen már visszalépni a helyi magyarságot érintő eredmények terén Markó Béla a megbeszélésen aggasztónak nevezte, hogy Szlovákiában a kisebbség és a többség, azaz a magyarság és a szlovákság között az utóbbi időben feszültségek tapasztalhatók. „Jónak tartjuk, hogy a magyar kormány ebben a kérdésben erőteljesen fellépett. Az a kérésünk, a következőkben is minél határozottabban álljon ki” – hangoztatta az RMDSZ elnöke. Markó kifejezte elégedetlenségét amiatt is, hogy a kisebbségi törvény parlamenti elfogadásának folyamata nem halad előre Romániában. Kérte a miniszter asszonyt, hogy a magyar kormány továbbra is támogassa az RMDSZ-t ennek a kérdésnek a megoldásában. A magyar külügyminiszter a romániai magyar nyelvű oktatás témájával is összefüggésbe hozta a kisebbségi törvény tervezetét. Az egyetemi autonómia és a kisebbségi jogok akár összeütközésbe is kerülhetnek egymással. A kisebbségi törvénnyel kapcsolatosan Göncz Kinga megbeszélgetést folytatott Basescu elnökkel, aki kifejtette: nem tud elfogadni semmiféle pozitív diszkriminációt, elutasítja a kisebbségek képviseleteinek vétójogát. Göncz Kinga tárgyalt Tariceanu miniszterelnökkel, aki derűlátó a kisebbségi törvénnyel kapcsolatosan, és azt reméli, hogy a román parlament ősszel megszavazza azt. A román miniszterelnök nem foglalt állást a verespataki beruházás ügyében, a román államfő pedig a közmeghallgatások eredményét szeretné megvárni. /Magyar–román külügyminiszteri találkozó. Bukarestbe látogatott Göncz Kinga. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./ Az oktatási támogatások kapcsán Markó Béla és Kelemen Hunor parlamenti képviselő a támogatási rendszer újragondolását, valamint a hatékonyság és az európai versenyképességet biztosító támogatás biztosítását szorgalmazta. /Gujdár Gabriella: Változó viszonyok a magyar-román és a magyar-magyar kapcsolatokban. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./2006. augusztus 29.
Göncz Kinga, a Gyurcsány-kormány külügyminisztere az elmúlt napokban kijelentette: „miközben a felszínen az atrocitások felkorbácsolták az érzelmeket, addig Magyarország és Szlovákia, a két uniós ország között sok területen jól fejlődik az együttműködés”. Tehát a szlovák szélsőségesek zsigeri magyargyűlölete, és pesti fajtársaik „méltó” reakciói csupán a felszín. A magyar lány megverése, Slota hőzöngései, a magyar stadionban lobogtatott „Szlovákok! Örökre a rabszolgáink lesztek” felirat, stb. nem lényeges. Lassan az egész Kárpát-medence megtelik etnikai gyűlölettel. A szlovákok ősellenségüknek tekintik a magyarokat. Göncz Kinga Bukarestbe érkezett. Az napirendben nem szerepelnek a nagy kérdések. Újabb közös kormányülés lesz. Ha már az elsőnek sem volt sok értelme, legyen második. Felmerül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásának, valamint román és magyar állami támogatásának a kérdése is, bár Gyurcsány vezér a Fidesz magánvállalkozásnak tartja a dolgot. Szó esik a kisebbségi törvényről is, vállvonogatásos stílusban. Göncz Kinga nem fog rákérdezni a csángók anyanyelvhasználati jogára, a kétnyelvűség alkalmazásával kapcsolatos gondokra, a Vadim–Becali-féle retorikára, a hokimeccseken divatos bozgorozásra, a kolozsvári Szent Kamill Otthon elvert munkatársának esetére, a kolozsvári buszon elhallgattatott, magyarul beszélő fiatalokra. Nem kérdi majd meg, mit keres az újságárus-standokon a Vasgárda hivatalos lapja, és nem fog tiltakozni a székelyföldi görögkeleti létesítmények sokasága ellen. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Sztrapacska és puliszka. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./2006. augusztus 29.
A magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) szerint a tervezett verespataki aranybánya projekt komoly környezeti kockázatot jelent, ezért határozottan ellenzi az aranybánya megnyitását. Budapest nagyra értékeli viszont, hogy a román hatóságok biztosítják a nyilvánosság és a magyar fél részvételét a verespataki beruházás környezeti hatásainak vizsgálatában, olvasható a minisztérium közleményében. /Verespatak-fórumok Magyarországon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./2006. augusztus 29.
Budapestre utazott háromszéki elöljárókból álló küldöttség, támogatáskeresés céljából találkoztak budapesti kormányintézmények képviselőivel. Albert Álmos, az RMDSZ alsóháromszéki területi szervezetének elnöke ismertette, hogy Szili Katalin országgyűlési elnökkel, illetve a gazdasági és kulturális tárcák tisztségviselőivel tárgyaltak. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában tárgyaltak a sepsiszentgyörgyi Lábasház, a bodvaji vashámor, illetve a kézdivásárhelyi volt katonanevelde rehabilitációs munkálatainak részfinanszírozásáról. /Erdélyi hírek. Háromszéki küldöttség Budapesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./2006. augusztus 29.
Erdélyi körútjának kolozsvári állomásaként az Erdélyi Napló hetilap vendége volt Rácz Sándor, az 1956-os munkástanácsi vezető, a Magyarok Világszövetségének a tiszteletbeli elnöke, találkozott a kolozsvári magyar média képviselőivel. „1956-ról valóban sokkal többet kellene beszélnünk” – hangsúlyozta, mert sokat hazudtak 56-ról. A magyar forradalom nem csak a magyaroké volt, hanem az egész világé. Azzal, hogy megállította a kommunizmus terjedését, világjelentőségre tett szert. A rendszerváltáskor elkezdtek a forradalomról beszélgetni, az Országgyűlés egyik első törvénye nemzeti ünneppé nyilvánította a forradalmat. A törvény elfogadása után azonban megkezdődött a forradalom eszméitől való eltávolodás. Most, az ötvenedik évforduló közeledtével azt mondják, hogy az élő 56-sok kötelesek a hatalommal együtt részt venni a megemlékezésen. Azonban a Magyarországon ma létező hatalom kommunista hatalom. Tagjai a Kádár-rendszer folytatói. Sokak szerint terhei a társadalomnak az élő 56-sok. „A forradalomról szóló hazugságokkal könyvtárakat lehet megtölteni” – hangsúlyozta. Elmondta, ő is írt egy könyvet, a forradalommal kapcsolatos hazugságáradat megtörése céljából. Magyarországon a kormányok idegen érdekeket szolgáltak, jelentette ki. Honnan indult a magyar forradalom? 1956 június 28-án Posdamban lengyel fölkelés zajlott, száz halott volt, a kommunista rendszer fegyverrel válaszolt a munkások követeléseire. A forradalom leverése után Szerov tábornok ötezer magyar fiatalt vitt Magyarországról ukrajnai börtönökbe. Rácz Sándor ekkor a munkástanácsok elnökeként megkereste Budapest szovjet parancsnokát, hogy szóvá tegye a deportálásokat. A szovjet tiszt erre parancsot adott, hogy a fiatalokat hozzák vissza Magyarországra. A magyar munkástanácsoknak ekkor még nagy tekintélyük volt a szovjet vezetés előtt. A szovjet katonai vezetéssel három éjszaka, a magyar politikai vezetéssel tíz éjszakán át tárgyalt. December 11-én Rácz Sándort letartóztatták, és 23 éves korában életfogytiglanra ítélték. A börtöben tudta meg, mi történt az erdélyi magyarsággal. Mindez bizonyossá tette számára, hogy a Kárpát-medence egy és oszthatatlan. Amikor munkástanácsi vezetőként tárgyalt, az első követelés volt, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki Magyarországról. Apró Antal inkább fölajánlott neki miniszteri tálcát, majd Kádárék útlevelet és pénzt ajánlottak, hogy hagyja el az országot. Rácz ezt nem vállalta. Isteni szerencse mentette meg az akasztófától. Most két emlékmű épül: az egyik a kormány, Gyurcsány Ferenc szobra lesz, a másik az üldözött szervezeteké, az Egyetem előtt. /Makkay József: Az 1956-os szabadságharc túllépett a francia forradalmon. Beszélgetés Rácz Sándorral, a Nagy Budapesti Központi Munkástanács elnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 29./2006. augusztus 30.
Senkit sem sikerült meggyőznie Göncz Kinga külügyminiszternek arról, hogy Magyarország valójában nem készül korlátozni 2007 után a romániai állampolgárok magyarországi munkavállalását. A látogatása előtti napon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelezte, korlátozásokat tervez a romániai állampolgárok munkavállalásával kapcsolatban. Lehet, hogy Gyurcsány Ferenc előre megfontolt szándékkal cselekedett így, vagy pedig diplomáciai hibát követett el. Magyarország kormánya tizenhét évvel a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása után sem tud mit kezdeni a határon túli magyar közösségekkel. Ezt mutatja a korlátozásokat jelző Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a Bukarestben magyarázkodó Göncz Kinga külügyminiszter, vagy a határon túli magyarokat Budapestre édesgető Demszky Gábor főpolgármester esete. /Salamon Márton László: Zavar. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./2006. augusztus 30.
„Aki a szülőföldjén kíván boldogulni, azt ebben segíteni kell, de aki úgy dönt, hogy a magyar fővárosban kíván élni, tárt karokkal várjuk „ – fejtette ki az ÚMSZ-nek adott interjúban Demszky Gábor főpolgármester. Kifejtette, hogy Budapestnek az elöregedés az egyik legfőbb problémája. Ezért minél több fiatalt kell Budapestre vonzani vidékről és a határon túlról is. A lap felvetésére, hogy a jelenlegi jogszabályok semmilyen könnyítést nem tartalmaznak a határon túli magyarok munkavállalási lehetőségeire vonatkozóan, Demszky úgy reagált, hogy valóban nehéz a munkavállalási engedély megszerzése a határon túliaknak, mégis van arra törvényes lehetőség, hogy dolgozhassanak Magyarországon. Demszky azt is mondta, hogy az épülő új lakások rájuk is várnak. A lap munkatársa felvetette, a határon túli magyarok nem élveznek semmilyen előnyt, hisz nekik is éppúgy meg kellene vásárolniuk a lakást, és egy fiatalnak erre általában nincs pénze, Magyarországon pedig külföldi állampolgárként nem vehetnek igénybe kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt. Demszky szerint aki akar, találhat magának a pénztárcájának megfelelő otthont. /Guther M. Ilona: Budapesten is boldogulhat a határon túli magyar. Exkluzív interjú Demszky Gáborral, a magyar főváros főpolgármesterével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./2006. augusztus 30.
Varga Andrea történész kutatásai alapján tekintette át a magyar-román tárgyalásokat, visszamenve Grósz Károly rossz emlékű 1988-as aradi látogatására. Göncz Kinga augusztus 28-án Bukarestbe látogatott. A román és magyar kapcsolattörténet tompítani képes a várakozás optimista hangoltságát. A két ország viszonyában folytonosan kiemelt szerepet játszott a kisebbségi kérdés, főként a magyar diplomácia nézőpontjából. A magyar kisebbség mindenkori helyzete minőségileg függött Bukarest magyarságpolitikájától. Az 1948-49-ban kiépült sztálini típusú rendszer alapvetően megváltoztatta a két ország kapcsolatrendszerét. A sztálini államközi rendszerben a külpolitika diplomáciai jelentősége devalválódott, degradálódott. A pártközpontú külkapcsolatokra szakosodott külügyi apparátusok igyekeztek a nemzetek közötti ellentéteket háttérbe szorítani. Az 1956-ban hatalomra került, Kádár János nevével fémjelzett politikai vezetés a problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett – ezt is várta el tőle a Kreml. A mosolydiplomáciát erőltették, annak ellenére, hogy a hatvanas évek első felében a budapesti külügyminisztériumban is felismerték: Romániában a nacionalizmus a párt- és állampolitika hivatalos, bár nem nyilvános részévé vált, és a magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlik. Ennek ellenére az 1956-ot követő jó 30 évben az erdélyi magyarság problémáját minden esetben alárendelték a Moszkva által megkövetelt szívélyes „jószomszédi” politikának. A budapesti külügyminisztérium illetékesei számos – évek óta húzódó, megoldatlan, vitás – kérdésre hívták fel a pártvezetés figyelmét. (Például már ekkor javasolták, hogy az 1955-ben egyoldalú román lépésre megszűnt kolozsvári Útlevélhivatalt – már konzulátusi rangban – újra meg kellene nyitni, könnyíteni kellene a kölcsönös látogatás feltételeit stb.) Ennek ellenére az 1958. február 20-28. között Romániában „vendégeskedő” Kádár János és Kállai Gyula a bukaresti tárgyalásokon – a román fél szándékának megfelelően – a „kényes” problémákat még csak föl sem vetették, mindenben elfogadták a szomszédok ajánlásait. A román fél ugyanis ügyes taktikával elérte, hogy semmiféle konkrét megállapodásra nem került sor! A közös nyilatkozatban – az eredeti magyar javaslat ellenére – még csak utalás sincs a nemzeti kisebbségekre. Kádár és Kállai látogatása tulajdonképpen két momentum miatt maradt emlékezetes az erdélyi magyarság köreiben. A Marosvásárhelyre érkező delegáció nevében Kállai Gyula a Simó Géza Bútorgyárban megtartott nagygyűlésen előbb „megdicsérte” az RMP vezetését a kisebbségpolitikájáért („Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén, [...] a szabad nyelvhasználat természetessé vált.”), majd sorra került „Erdély kérdése”. Először is kijelentette, hogy „a magyarországi ellenforradalom nyíltan felvetette területi követeléseit a szomszédos népi demokráciák felé”, és „felelevenítették a határkérdést”. Majd gyorsan hozzátette: „Megmondjuk világosan: Nekünk semmiféle területi igényünk nincs; azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje, és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját”. Kállai után két nappal, a bukaresti nagygyűlésen Kádár kijelentette, hogy „a Magyar Népköztársaságnak nincs egyetlen országgal szemben sem területi, sem más igénye”. Majd Kolozsvárott tartott beszédében leszögezte: „Mi természetesen elsősorban forradalmárok vagyunk. A határok problémája csak alárendelt kérdés...” Kállai és Kádár kijelentései nagy megdöbbenést keltettek az erdélyi magyar tömegekben. Sokan sejtették, hogy ez nem mást jelent, mint hogy Budapest „levette a kezét” az erdélyi magyarságról, és Bukarest szabad kezet kapott az asszimilációs politikájához. A félelmek igen hamar beigazolódtak. A találkozó után egy évvel bejelentette a bukaresti politikai vezetés a két kolozsvári egyetem, a Bolyai és a Babes „egyesítését” – amihez egy szava sem volt Kádáréknak – sőt, az 1959 júliusi titkos bukaresti tárgyalásain Kállai Gyula megnyugtatta a román partnereit (köztük N. Ceausescut!), hogy „pártunk Politikai Bizottsága tagjainak az a véleménye, hogy e kérdést az önök belső ügyének tekintik.” A két ország viszonya a hetvenes évek elején sem volt probléma-mentes. Hiába volt több magas szintű találkozó is a két ország párt-és állami vezetői között (1972. február 24-26. közt Bukarestben tárgyalt a Kádár János vezette párt- és kormánydelegáció), valódi előrelépés nem történt. Ekkor már a budapesti külügyi vezetés is tisztában volt vele, hogy az RKP vezetésének „alapvető célja továbbra is a nemzetiségek gyors asszimilálása”. A Kádár-Ceausescu találkozó közvetlen előzménye Lázár György miniszterelnök 1976. december 20-21-i bukaresti látogatása volt, amelyen a felek – a közös közlemény szerint – megállapodtak abban, hogy „az illetékes szervek gyorsítsák meg a kishatárforgalmi egyezmény megvalósítását, fejezzék be a konzulátusok (kölcsönösségi alapú) létesítésére vonatkozó tárgyalásokat, terjesszék ki a magyar-román turisztikai együttműködést (beleértve a két ország lakossága közvetlen kapcsolatainak bővítését is)”. Ugyancsak ekkor állapodtak meg abban, hogy „meggyorsítják” a budapesti román, ill. bukaresti magyar kultúrházak megnyitását. (Erről még 1969-ben állapodtak meg!) Kádár és Ceausescu 1977. június 15-16-i nagyváradi-debreceni „baráti találkozó” magyar diplomáciai sikernek bizonyult. Ceausescu ugyanis hajlandó volt a közös nyilatkozatban kitérni a nemzeti kisebbségekre is, és magyar javaslatra bekerült az a kitétel, miszerint a két ország nemzetiségei „híd” szerepet töltenek be a kapcsolatok építésében. Megállapodtak arról, hogy mihamarabb megnyitják a kolozsvári, ill. debreceni főkonzulátusokat és a budapesti, ill. bukaresti kulturális központokat. Azonban, hogy a román fél – következetesen és kiszámíthatóan – nem tarja meg a korábbi ígéreteit. A kulturális központok 1989-ig nem is nyílhattak meg. A magyar főkonzulátus is csak a megállapodás után két évvel, 1979-ben nyithatta meg kapuját (hogy aztán egyoldalú román döntésre 10 év múlva megszűnjön). Az MSZMP legfelső vezetése tisztában volt a magyar kisebbség helyzetének fokozatos romlásával, amely a nyolcvanas évekre elviselhetetlenné vált. Ennek ellenére Kádárék nem léptek fel határozottan a helyzet javítása érdekében. Ennek okát egy hetvenes évek végi belső feljegyzésben így rögzítették: „Az MSZMP politikájának fő irányvonala, hogy előmozdítsa a MNK és a RSZK kapcsolatainak erősítését a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. (...) Az alapvetően problematikus kérdéseket napirenden tartjuk, és találkozóinkon azokat szóvá tesszük. Változatlanul érvényes, hogy a román relációban türelmes, higgadt magatartást kell tanúsítanunk és érdekeinket szívósan és következetesen kell képviselnünk. (...) A nemzetiségi kérdést úgy tekintjük, mint amelynek megoldása minden ország belső ügye. Nem kívánunk abba kívülről beavatkozni.” A nyolcvanas évek elejétől fokozatosan elhidegül a viszony a két pártvezetés közt, aminek okaként említhető Kádár személyes ellenszenve Ceausescuval szemben, akivel nem volt hajlandó találkozni. 1988-ban színre lépett az új első titkár, Grósz Károly. Grósz abból indult ki: „nem tehetjük meg, hogy két szomszédos szocialista ország első számú vezetői több mint tíz év óta nem találkoztak”. Noha a Külügyminisztérium, és a pártvezetés reformerei is azt javasolták, kösse előre tisztázott szigorú feltételekhez a találkozót, Grósz csak magamagára hallgatott. Ennek meg is lett az eredménye. Az 1988. augusztus 28-i aradi magyar-román csúcstalálkozó román relációban a magyar diplomácia egyik legnagyobb kudarcának tekinthető. Összefoglalásul megállapítható, hogy az 1956 és 1989 közti évtizedekben a magyar párt-és állami vezetés mindvégig – a Moszkva által elvárt – problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett. A magyar küldöttségek tárgyalási és megegyezési szándékait a román partnerek szinte minden alkalommal a magyar bátortalanságára épülő tétovaságnak tekintette. S ez a magatartás mindmáig érvényes. /Varga Andrea: Arad 1988/2006. A mosolydiplomácia nem talál fogást. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./2006. augusztus 30.
Főképpen a Romania Mare hetilap 16 év óta következetesen démonizálja a magyarságot. A szélsőségesség térhódítását jelzi, hogy július elején a közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a Nagy-Románia Párt (NRP) népszerűsége meghaladta a szociáldemokratákét. Corneliu Vadim Tudor, az NPR elnöke 15 éve jósolja, hogy ő lesz Románia elnöke. Megszállottságában a véres eszközöktől sem riad vissza. 1999. január 15-én felhívást intézett a Zsil völgye tüntető bányászaihoz, hogy foglalják el Bukarestet, a hatalom fényűző irodáit. Miron Cozma szakszervezeti vezetővel (akkor egyben a Nagy-Románia Párt alelnöke volt) az élen mintegy kétezer bányász el is indult Bukarest főváros felé, miközben állandó kapcsolatban álltak C.V. Tudorral. A karhatalomnak csak az olténiai Stoeneti-nél sikerült a menetoszlopot szétszórnia, és Miron Cozmát őrizetbe vennie. Az esemény után több személyiség követelte a Nagy-Románia Párt törvényen kívül helyezését, de ezt nem tudták elérni. Barabás István emlékeztetőnek idézett a szélsőséges lapok előző évfolyamaiból. Romania Mare, 1990. november 9.: Mikor magyar fiatalok Sepsiszentgyörgyön valamilyen államellenes akcióba kezdenek, a házak ablakaiba gyertyát vagy asztalilámpát helyeznek, hogy veszély esetén a harcosok oda menekülhessenek. Hargita és Kovászna megyei erdők mélyén olyan fiatalok sátoroznak, akik budapesti akcentussal beszélnek, a lakossággal nem érintkeznek, hanem beintésre várnak, hogy elinduljanak célpontjaik felé. Mivel az RMDSZ segíti őket, követeljük e szervezet azonnali betiltását, ellenkező esetben „a nagyon közeli jövőben” Erdély-szerte súlyos zavargásokra kerül sor. A Nagy-Románia Párt lapjában, a Politica címűben 1992. március 14-én Eugen Barbu /azóta elhunyt/ író felhívással fordul olvasótáborához: „Testvérek, készítsétek elő fegyvereiteket, és vonuljatok ki az utcára, mert ez így nem mehet tovább: mindenféle idegbetegek éjjel-nappal álmodoznak sokat próbált ősi földünk megszerzéséről!” A hang nem változott az évek során. Romania Mare, 2006. június 23.: „Hargita és Kovászna megyében kitört az autonómia hisztériája. Ennek szellemében, az RMDSZ üldözi a románokat, leváltja őket tisztségeikből, szükség esetén tettlegességtől sem riad vissza. Megmentésük csak úgy lesz lehetséges, ha a NRP kerül hatalomra, és az RMDSZ vezetőit nyakukon kővel a Balatonba veti.” Vasile Mateinek, a Román Nemzeti Egységpárt képviselőjének 1997. november 18-i sajtónyilatkozatából: A román állam elvesztette befolyását Hargita és Kovászna megyében, a helyi hatalom irányító központja Budapest lett. A két megyét félkatonai jellegű magyar alakulatok hálózták be, de van már belőlük Moldvában és a Duna-deltában is. Valamennyien felkészültek egy esedékes polgárháborúra. Ziua, 1997. december 16.: Miután találkozott a Vatra Romaneasca tagjaival, George Pruteanu szenátor a marosvásárhelyi ortodox esperesi hivatalban tartott sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a Székelyföldön náci, rasszista mentalitás érzékelhető. Tricolorul, 2005. január 15.: A NRP felhívja a figyelmet a magyar irredentizmus egyre veszélyesebb terjedésére. Ha Traian Basescu elnök nem zárja ki a kormányból a terrorista RMDSZ-t, úgy napjai az állam élén meg vannak számlálva, mert egy minden eddiginél hevesebb népfelkelés végképp elsepri székéből. Gheorghe Funar (jelenleg szenátor, a NRP főtitkára) kezdettől reményteljes harcosa az extrémizmusnak. Egyik jellemző megnyilvánulása a szatmári Informatia Zilei 1994. október 27-i számában: „A magyar nép és romániai kisebbsége nomád, barbár szelleme nem tűnt el az ezer év alatt. Nekünk, románoknak kell kigyógyítanunk, hogy civilizált, európai, békés néppé változzék és ne fájjon a foga idegen területekre. Isten óvja attól, hogy mancsát még egyszer román területek felé nyújtsa.” Funar bálványa, C.V. Tudor közben a roma közösséget vette célba (Romania Mare, 1998. augusztus 21.): „A cigányokat munkatáborokba kell küldeni.” National, 1997. szeptember 14.: Lazar Ladariu képviselő, a Vatra marosvásárhelyi ideológusa: „A magyar szeparatisták régi terve, hogy saját külön iskoláik legyenek. Így térünk vissza Marosvásárhely 1990. márciusának mini-államcsínyjéhez. Ha az erdélyi fejlemények veszélyes méreteket öltenek, megtaláljuk a módját, hogyan lépjünk fel az RMDSZ provokációi ellen, mert ez így nem mehet tovább!” C.V. Tudor rálicitál (Romania Mare, 1997. november 21.): „Mikor kormányra kerülünk, megalakítjuk Erdély Újjáépítésének Minisztériumát, hogy végre lecsillapítsuk a magyarokat, vegyük el Ázsia szülöttjeinek kedvét attól, hogy beavatkozzanak a mi kétezeréves nemzeti konyhánk dolgaiba. Vegyük kézbe a puskát!” Gheorghe Funar hozzáfűzte (Jurnalul National, december 10.): Hargita és Kovászna megyében szükségállapotot kell bevezetni, amíg nem késő! Evenimentul Zilei, 1998. október 15.: A NRP Kovászna megyei szervezetének elnöke ismerteti a helyi Román Nemzeti Gárda felépítését. 127 tagja közül heten zsoldosok, akik harcoltak Jugoszlávia megmentéséért is. A gárdák állandó készenlétben állnak, miközben kapcsolatot tartanak fenn Brassó és Bákó megyei alakulatokkal. Joguk van védelmezni őseik földjét, ahogy a kurdok, baszkok és palesztinok is teszik. Ha az RMDSZ gyakorlatba ülteti autonómia-terveit, vezetőit lakásukon fogják el és kivégzés céljából törvény elé állítják őket. A soviniszta-rasszista uszítás mindmáig legfőbb fóruma, a Romania Mare hetilap első száma – Ion Iliescu államelnök engedélyével – 1990. június 8-án jelent meg az erőszak kultuszának és az Erdély-hisztériának teljes fegyvertárával. Június 22-én már arról cikkezett, hogy a magyarok mozgolódnak, „veszélyben vagyunk államként és nemzetként egyaránt.” Atentie la Ungaria! (Figyeljünk Magyarországra!) cím alatt szeptember 7-én kezdi el közölni cikksorozatát, mint a „védekezés” stratégiáját és taktikáját. 1990. december 7-én C. V. Tudor írta: „Az ország veszélyben. Vegyük hát kézbe Horea lándzsáját, védjük meg magunkat nemcsak Magyarország, hanem az ENSZ ellen is!” Felhívta Ion Iliescu elnök figyelmét arra, hogy ha nem tudja elfojtani a magyar sovinizmust, ahogy Ceausescu tette, katonai diktatúrára lesz szükség. 1998. szeptember 13.: „Az RMDSZ hiába határolja el magát Tőkés Lászlótól, mert ugyanazokat a revizionista eszméket hirdeti. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy Budapesten horthysta kormány került hatalomra. Mivel az RMDSZ halálos veszély a román államra, követeljük, hogy vezetőit állítsák bíróság elé, szervezetüket helyezzék törvényen kívül, Tőkés Lászlót sürgősen toloncolják ki az országból, az etnikai tisztogatásnak alávetett Hargita és Kovászna megyében vezessék be a sürgősségi állapotot, és legkésőbb 1998 novemberéig szervezzük meg az előrehozott választásokat. Ha az RMDSZ-t nem sikerül megfékezni, a NRP erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy a lakosságot önvédelemre mozgósítsa, ahogy a világon mindenütt történik, a terrorista szervezetek ellen.” Ez a hang nem változott: 2006. június 23-án C.V. Tudor a Romania Mare vezércikkében büszkén hirdette, hogy mindaz, amit ő 1990-ben az Atentie la Ungaria! cikksorozatban jósolt, mind beigazolódott, mert a magyar revizionizmus ma is Trianon revízióját hirdeti, hogy Erdélyt bekebelezze. Az erőszak hirdetésében már 1990 őszétől új erők csatlakoztak C. V. Tudor mellé. Zig-Zag, 1993/20.: Radu Sorescu, a frissiben alakult Noua Dreapta neofasiszta párt vezére nyilatkozott programjáról: „Szükségesnek tartjuk az erőszakot, hogy fajtánk megtisztuljon erkölcsileg. A demokrácia a nemzeti szellem árulója. Ha egymillió magyar nem ismeri el a román államot, egymillió magyart ki kell tiltani az országból. A cigányok számára rezervátumokat kell létesíteni. A csavargók és az idegen elemek megfékezésére javasoljuk nemzeti gárdák létrehozását. Mi nem irodai politikát akarunk művelni, hanem nyílt harcba kezdünk, első lépésként katonai diktatúra segítségével.” Ion Solcanu szociáldemokrata szenátor 1997 novemberében a parlamentben politikai nyilatkozattal és a sajtóban felhívással fordult a Demokrata Konvenció kormányához: „Nemzeti érdek megtartani Hargita és Kovászna megye román lakosságát a maga iskoláival, templomaival, ortodox püspökségével, múzeumaival és román katonai alakulataival együtt, ideje lenne tehát felépíteni a sepsiszentgyörgyi csendőr-zászlóalj laktanyáját. Megtörténhet, hogy szükség lesz a csendőrökre, hamarább, mint bárki is gondolná”. National, 1997. szeptember 17.: Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor nyilatkozatából: „Erdély kérdésében Románia rendkívül nehéz helyzetben van. Még néhány év, és elveszíthetjük, mert Magyarországé lesz. A megelőzésre legjobb megoldásnak látom azt, amit 1990-ben is javasoltam az akkori hatalomnak: Erdély militarizálását. Telepítsünk be ezredeket, hadosztályokat, növeljük meg a helyőrségek állományát, tehát helyezzük ide a Román Hadsereg súlypontját. Nem háborús meggondolásból, mert egy NATO-tagállam ellen nem győzhetünk, hanem megfélemlítés céljából. Jó volna nagyvállalatokat is létesíteni és oda más tájakról román munkásokat hozni. Ameddig nem szórjuk szét Erdély magyarságát, addig nem tudjuk asszimilálni és nem szabadulhatunk meg az ősi román föld elvesztésének rémálmától.” 1999. március elején Anghel Andreescu tábornok meglátogatta a Hargita és a Kovászna megyei csendőrparancsnokságokat, majd Marosvásárhelyen találkozott a sajtóval. „A régió specifikumával” kapcsolatban bejelentette, hogy a csendőrség kötelékében külön alegységeket képeznek ki a szeparatista próbálkozások meghiúsítására. C. V. Tudor 1999. november 29-én megjelent kiáltványából: „Ha a magyarok abszurd módon kikiáltják Erdély autonómiáját, ti, románjaim, hogyan reagáltok? Tudom, én mit teszek: fogok egy gépfegyvert, mert megelégeltem, hogy csúfot űzzenek belőlünk; inkább haljak meg oroszlánként, mintsem patkányként. Nem vagyunk extrémisták, de azt akarjuk, hogy a magyarok, cigányok, zsidók, egyéb kisebbségek tiszteljenek bennünket, románokat, mert mi vagyunk a házigazdáik. A NRP készen áll, hogy átvegye a hatalmat.” Ziua, 2006. március 10.: Bizonyára közelgő nemzeti ünnepünkre való tekintettel, riportot közöl a Hargita és Kovászna megyei interetnikai konfliktusok megelőzésére kiképzett PSYOPS rohamosztagról. Ugyanebben a lapszámban a kolozsvári Sarmisegetuza hazafias alapítvány figyelmezteti az államelnököt, hogy napirenden van a Székelyföld autonómiájának kikiáltása. A megelőzés érdekében fel kell oszlatni a félkatonai Székely Légiót, és román nemzeti gárdákat kell alapítani. Romania Mare, 2006. március 3.: Az Ungurii oldal szalagcíme: Közeledik március 15.: riadó, fegyverbe! Revizionista utcai tüntetések várhatók, hogy átalakuljanak területi követelésekké! 1998. október 29-én Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei képviselője politikai nyilatkozatban figyelmeztette a parlamentet a veszélyre: a Nemzeti Egységpárt (PUNR, akkori elnöke Gheorghe Funar) Maros megyei szervezete sajtóértekezleten jelentette be, hogy egyetért a NRP kezdeményezésével az Erdélyi Nemzeti Gárda megalakítására. A képviselő hozzátette: az erdélyi magyarok bőrükön érezték, mit jelentett számukra a Vasgárda meg a Maniu-gárda, ezért fenyegetésnek fogják fel a tervet, annál inkább meglepő, hogy sem az Államelnökség, sem a kormány, sem a politikum nem foglal állást ellene. Hogy mi lett a figyelmeztetés foganatja, bizonyítja Kónya-Hamar Sándor képviselő 2000. március 7-i politikai nyilatkozata: Kolozsvárott, a NRP keretében újra szervezkedik a legionárius mozgalom, első lépésként megalakult a Keresztény Nacionalista Klub. Az extrémizmus térhódításával egyidejűleg, Ion Iliescu elnök a Tineretul Liber 1992. június 5-i számában megnyugtatta a kedélyeket: „Mind törvényhozási, mind intézményi szempontból, de társadalmi-politikai gyakorlatunkban is, a kisebbségeknek minden jogot megadtunk.” /Barabás István: Az extrémizmus vért kíván. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./2006. augusztus 30.
Tizenegyedik alkalommal tartották meg a szlovéniai Alsólendván, augusztus 24–27. között, a Kárpát-medencei Magyar Művelődési Napokat. A rendezvénysorozatot immár harmadik alkalommal szervezték Magyarországon kívül, régen a Magyar Kultúra Alapítvány égisze alatt Budapesten a Várban, a Szentháromság tér adott otthont e rangos fesztivál jellegű programsorozatnak. Felvidék (Révkomárom, 2004), Vajdaság (Zenta, 2005) után az idén a muravidéki Alsólendva várta a magyar határon kívülről érkezett kulturális csoportokat. Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, Burgenland, Muravidék és a horvátországi magyar közösség közművelődési ernyőszervezetei vettek részt a program összeállításában. A rendezvény házigazdája a helybéli Magyar Művelődési Intézet volt. Erdély részéről az EMKE volt a társszervező. A rendezvénysorozat keretében a különböző régiókból érkezett művelődési csoportok színházi produkciókkal, zenés irodalmi összeállításokkal, film- és könyvbemutatókkal, népdalok és népi táncok előadásával szórakoztatták a helybéli magyar közönséget. Nagy sikerrel szerepelt a Zurboló néptáncokkal. Hamar a közönség kedvence lett Érsek Csaba Sándor gyimesi és moldvai csángó népdalaival. Megrendezték az Eszmecsere a határon túli magyar kultúráról című tanácskozást, ahol nemcsak a különböző régiók ernyőszervezeteinek a képviselői vettek részt, de a magyarországi új és leköszönő, határon túli ügyekkel foglalkozó, intézmények képviseletei is jelen voltak, mint az Oktatási és Művelődési Minisztérium, az Illyés Közalapítvány, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia. A rendezvény közös záródokumentum elfogadásával ért véget, amelyet a különböző magyarországi és határon túli régiók intézményeihez fognak eljuttatni a szervezők. /Dáné Tibor Kálmán: Kárpát-medencei Magyar Művelődési Napok Alsólendván. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./ Az elfogadott állásfoglalás: Zárónyilatkozat 1. Ismételten bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tekintet nélkül arra, hogy milyen földrajzi-államigazgatási keretek között nyilvánul meg. Ezért rendkívül fontos, hogy Magyarország döntéshozó testületei ennek értelmében döntsenek stratégiai, szervezeti és anyagi kérdésekről. 2. Az illetékes magyar állami szervek a szomszédos államokkal történő bilaterális kapcsolatok keretében fordítsanak külön figyelmet az adott országban élő magyar közösség nemzeti és kulturális jogainak tényleges megvalósulására. 3. A Magyarország határain túl élő magyar közösségek kulturális tevékenységük keretében érvényesíteni kívánják a szakmaiság, a tevékenységek szervezésénél a fontossági sorrend betartásának és a helyi sajátosságok érvényesítésének az elvét. E tekintetben előrelépést kizárólag a magyarországi állami szervekkel és a szakintézményekkel karöltve lehet elérni. 4. Az illetékes magyarországi állami szervek a határon túli magyar kultúra támogatása során legyenek tekintettel a helyi sajátosságokra, amelynek feltétele a régiókban tevékenykedő legitim kulturális szakemberek és képviselők álláspontjának ismerete és figyelembe vétele. Minél rövidebb időn belül el kellene jutni a szubszidiaritás elvének lehető legteljesebb megvalósításához. 5. Létfontosságú követelmény, hogy a határon túli magyar kultúra támogatási kerete ne szűküljön, mi több, reális és stratégiailag indokolt program szerint szükségszerű annak fokozatos növelése. A jövőbeni támogatáspolitika szempontjából nagyon fontos az egyre jobban hozzáférhető európai keretek igénybevétele. Másrészt úgyszintén fontos, hogy a határon túli magyar kultúra segítése, támogatása jól szervezett és szakszerűen működő magyarországi intézmények, alapítványok révén valósuljon meg. 6. Az adott helyzetben rendkívül fontos, hogy a jelenleg legveszélyeztetettebb határon túli magyar közösségek (Vajdaság, Kárpátalja) az illetékes magyar állami szervek és szakintézmények megkülönböztetett figyelmét és támogatását élvezzék. Alsólendva, 2006. augusztus 27. Csemadok – Görföl Jenő, főtitkár; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – Dáné Tibor Kálmán, ügyvezető elnök; Horvátországi Magyarok Szövetsége – Csörgits József; Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége – Dupka György, elnök; Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Alsólendva – Göncz László, igazgató; Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség – Dudás Károly, elnök. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./2006. augusztus 30.
Dr. Sólyom László köztársasági elnök részvétlevelét tolmácsolta Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul az augusztus 20-i tragikus eseményekben elhunyt széki áldozatok – Szegedi János és felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna – Kolozsváron élő rokonainak. Cseh Áron a Szilágyságba utazik, ahol a budapesti Szent István-napi ünnepség harmadik erdélyi áldozatának, a krasznai Kiss Lajosnak a családját keresi fel, és tolmácsolja dr. Sólyom László részvétüzenetét az elhunyt fiatal özvegyének. /Sólyom együtt érez az erdélyi áldozatok hozzátartozóival. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./2006. augusztus 31.
Pert indíthat a magyar állam ellen Szegedi Márton, a budapesti vihar egyik áldozatának testvére. Szegedi Márton elmondta: „a történtekért a felelőst a magyar állam a törvényes eljárások betartásával fogja megállapítani, de ha nem vagyok elégedett az eredménnyel, akkor nem zárom ki a per lehetőségét”. A család visszautasította a Magyarok Világszövetségének segítségét, de Szegedi Márton nem kívánta kommentálni miért. A nemzeti ünnepet záró budapesti tűzijáték alatt kitört viharban öt ember veszítette életét, ebből három erdélyi. /Vincze Judit: Hazahozták a vihar áldozatait. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./2006. augusztus 31.
Rablótámadás áldozata lett Gergely István, a Hír TV székelyudvarhelyi származású munkatársa, akire erdélyi utazása közben támadt rá egy háromfős banda. A támadás a Szászmedgyest Segesvárral összekötő szárnyvonalon, Erzsébetváros előtt néhány kilométerrel érte a 26 éves fiatalembert. Három roma fiatal rátámadt a Budapesten élő grafikusra. Az erzsébetvárosi állomáson leszálló tettesek magukkal vitték a kárvallott mobiltelefonját, hordozható számítógépét, hátizsákját és pénztárcáját. Gergely István a segesvári rendőrségen tett feljelentést az ügyben. Egyik támadóját úgy sikerült azonosítania, hogy a nyomozók a nyilvántartásukban szereplő gyanús személyek arcképét tartalmazó fényképalbumot mutattak neki. – Példaértékűen jártak el a segesvári rendőrök, – nyilatkozta Gergely István. Támadóit az erzsébetvárosi romakolónián fogták el a rendőrök, akik addigra már túladtak a vonaton rabolt, vagyontárgyakon. Ezeket azonban később maradéktalanul sikerült visszaszerezni. /Rostás Szabolcs: Kirabolták a Hír TV munkatársát. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./2006. szeptember 1.
Göncz Kinga egynapos hivatalos bukaresti látogatása után hazatérve, otthon folyamatosan Szlovákiával kapcsolatos, súlyos gondokról beszélt. A magyar külügyminiszter asszony bukaresti látogatása utáni ,,mellébeszélésének” viszont más oka is van. A találkozó napirendjén szerepelt a romániai magyar nyelvű felsőoktatás, a romániai kisebbségi törvény elfogadása. Göncz Kinga és a magyar diplomácia konkrétumokat várt ettől a találkozótól. A magyar diplomáciának szüksége van sikerélményre. A magyar mosolydiplomáciának az az ,,eredménye”, hogy Traian Basescunak más a véleménye a kisebbségi törvénytervezet parlamenti elfogadásáról, mint a román kormányfőnek. Ráadásul az egyik román parlamenti képviselő Göncz Kingát kioktatta, hogy a román törvényhozásnak ne szabjon feltételeket. A román-magyar kapcsolatok alakulását tekintve Varga Andrea bukaresti-budapesti levéltári kutatásokra alapozott elemzései tűnnek irányadónak. A szerző előzőleg a moldvai csángók ,,román eredetének” kidolgozásában a Szekuritáté és a moldvai papság szánalmas szerepét tárta fel. Most az Új Magyar Szóban (A mosolydiplomácia nem talál fogást) – hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyar küldöttségek tárgyalási és megegyezési szándékait a román partner szinte minden alkalommal a magyar bátortalanságra épülő tétovaságnak tekintette. S ez a magatartás mindmáig érvényes. A román politikumnak a magyar veszélyre való hivatkozása mint állandó fenyegetettségi tényező van jelen a sajtóban, közpolitikában, parlamenti vitákban, nemzetközi kapcsolatokban. A fél évszázados történetre visszanéző mosolydiplomácia kudarcsorozata, Kádár és Kállai 1958-as, Grósz Károly 1988-as látogatásának szégyene legyen intő példa. /Sylvester Lajos: Bátortalan tétovaság (Határhelyzetek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./