udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
633
találat
lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 631-633
Helymutató:
Csík
2000. november 22.
Két újabb füzettel gyarapodott a Csíki Műemlékek sorozat. Ezúttal a Szőcs-testvérek: Imre és Miriam két csíki műemléktemplom: a csíkkozmási és a csíkkarcfalvi bemutatására vállalkoznak. A Csíki Műemlékvédő Egyesület támogatásával, valamint a megyei tanács finanszírozásával újabb füzetet várhatók, a sorozatot 14 kiadványosra tervezték. /Kristó Tibor: Újabb műemlék-füzetek. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 22./2000. november 24.
Nov. 17-én Szatmárnémetiben a Harag György társulat a Csíki Játékszín közreműködésével bemutatta Páskándi Géza: László, szent király című történelmi drámáját. Az ősbemutató rendezője Parászka Miklós. A bemutatót rögzítette a Duna Televízió forgatócsoportja is. /Ősbemutató az ezredfordulón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./2000. december 8.
A lakosság legkevésbé a parlamentben bízik az állam intézményei közül, ez pedig elgondolkodtató kell legyen számunkra - jelentette ki Verestóy Attila újraválasztott RMDSZ-szenátor dec. 7-én Csíkszeredán, a megyeházán, amikor Dragomir Cornelia bíró, a választókerületi választási iroda elnöke ünnepélyesen átadta a megye hét törvényhozó testületi tagjának a megválasztásukat igazoló okiratot. Verestóy kifejtette, hogy a megye szenátorai és parlamenti képviselői valamennyien az RMDSZ jelöltjeiként nyertek mandátumot. ″Ez is azt igazolja, hogy mi nem veszítettük el választóinkat, mint koalíciós partnereink - mondta, hozzáfűzve: úgy kell dolgoznunk, hogy négy év múlva is hitelesek legyünk a választók előtt.″ Asztalos Ferenc képviselő magyarul szólt a jelenlévőkhöz, hangsúlyozva: "a törvényhozás lejáratásának nem voltunk aktív részesei″. Jelen volt Zsombori Vilmos, a megyei önkormányzat elnöke, Biró Albin, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke, Kontesveller József prefektus, Sarca Mihai alprefektus éd Romfeld Mária Magdolna, a prefektusi hivatal főtitkára is. /A parlament hitelét kívánják visszaszerezni. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./2000. december 13.
A csíkrákosi műemléktemplom helyreállítására a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2,5 millió forintot utalt át a Csíki Műemlékvédő Egyesület számlájára. A csíkmenasági, ugyancsak műemléktemplom restaurálásához a román Művelődési Minisztérium még tavaly 40 millió lejt utalt ki - idén 14 millióval megtoldta. Ugyanerre a célra a Magyar minisztériuma is felajánlott 700 000 forintot. /Csíki templomok restaurálása. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 13./2000. december 15.
Második évadját tartja Erdély egyik legfiatalabb - alig egy esztendős - magyar színháza, a Csíki Játékszín. Már túl vannak az évad első bemutatóján (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde) és most készülnek a második bemutatóra. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín művészeti vezetője kifejtette: a hagyományosan szervezett színházi intézmények nem finanszírozhatók. Ezért tartotta rendkívül izgalmas kísérletnek a csíkszeredai színház megteremtését. Parászka 1998 őszén azt vállalta, hogy egy ma Romániában működő vidéki színház évi költségvetésének fele összegéből megteremti a hatékony intézményt. A vállalást teljesítette, minden bemutatót a tervezett időpontban megtartottak. 14 fős társulatuk van, működésük folyamatos. A szatmári Harag György Társulat segítsége nélkül már megállt volna az élet a Csíki Játékszínnél. Ha a 2001-es pénzügyi év közepéig megvalósul a Csíki Játékszín felszerelése, ha gördülékenyen rendeződnek a színészház fenntartása körüli gondjaik, akkor lesz folytatás, mégpedig olyan, amire a város büszke lehet, jelentette ki Parászka. /Forró Miklós: Beszélgetés Parászka Miklós úrral a "Csíki Játékszín″ igazgatójával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./2000. december 20.
Gyergyószárhegy ferences kolostorában a 22. Szépteremtő Kalákán 26 pedagógus tanult, hogy majd taníthasson. Át kell menteni a 3. évezredbe a pusztulásra ítélt ismeretanyag, a népi mesterségek egy részét, ezt segíti elő a Szépteremtő Kaláka, amely a technika átadásán túl egy tájegység mintakészletét is megörökíti. Jelenleg Csík, Gyergyó és Árapatak mintegy 500 különböző írott tojását készítették el. - A Szépteremtő Kaláka szervezője, Kis Portik Irén néprajzos hangsúlyozta, hogy a céljuk: kiegészíteni a nemzeti kultúrát az elfelejtett, illetve feledőben lévő kézműves tudásanyaggal. - Jövőre más kézműveságazatok felpártolását tervezik. - Zöld Lajos 1979-ben megalapította a Szépteremtő Kalákát, majd évente újraszervezte két évtizeden át. Dr. Papp Kincses Emese megyei tanácsos 1999-től erkölcsi és anyagi lehetőséget biztosított az alkotó oktatás megvalósításához. A kalákára eljött és előadást tartott Hidán Csaba régész-történész és csapata. A különböző korok viseleteit, fegyvereit és azok használatát bemutató előadás-sorozatok rendhagyó, élménytől dús történelemórák voltak mind a táborozók, mind az előadásra érkezők számára. /Bajna György: Huszonhat pedagógus népi mesterséget tanult. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./2000. december 27.
Hatodik alkalommal adták át idén a Bálint András emlékdíjat. Az alapítvány, amely a Hargita Népe egykori újságírójáról kapta a nevét, hat éve folyamatosan kiosztja e díjat az év legeredményesebb újságírójának. Az oklevelet és az emlékplakettet az idén Szabó Katalin, a Csíki Tv szerkesztője kapta meg. A díjat a szerkesztő a három éve folyamatosan jelentkező Visszajátszás című műsoráért, valamint a megye több lapjában és a Székelyföld kulturális folyóiratban megjelenő dokumentumriportjaiért és az oral history műfajában készült alkotásaival érdemelte ki. Szabó Katalinnak az elmúlt hét végén első kötete is megjelent Visszajátszás címmel, amely Csíkszereda polgári múltját elemzi, hangsúlyt helyezve a két világháború közötti időszakra. /Bálint András díjas Szabó Katalin. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 27./2000. február 7.
A csíki, gyergyói és udvarhelyi ifjúsági tanácsok Marosfőn, febr. 5-6-án tartott megbeszélésükön megállapodtak abban, hogy a közelgő választásokon helyi és területi szinten segíteni kívánják az RMDSZ-t a minél eredményesebb választási kampány megszervezésében. A tanácsok képviselői erről tájékoztatták a rendezvényen megjelent RMDSZ-vezetőket. A megbeszélésen a Gyergyói Területi Ifjúsági Tanács 13, az udvarhelyszéki 17, a csíki 23 szervezet nevében képviseltette magát. A megbeszélések során a résztvevők egyetértettek abban, hogy létrehozzák az Itthon, Fiatalon Mozgalmat, melynek célja, hogy minél több területi RMDSZ alakítsa meg saját ifjúsági tanácsát, különös hangsúlyt fektetve a vidéki ifjúsági kezdeményezésekre, amelyek korábban háttérbe szorultak. A Hargita megyei ifjúsági tanácsok megbeszélését az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács szervezte, az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával. /Megyénkbeli ifjúsági tanácsok megbeszélése. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 7./2000. február 9.
A múlt év folyamán végre megkezdték a csíkszentimrei Henter-kúria restaurálását, továbbá a Csíki Székely Múzeumnak a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 1 millió forintot hagyott jóvá a csíkszeredai Mikó-vár környéki tér (beleértve a falumúzeumot is) rendezéséhez. A csíkrákosi műemlék templom restaurálási, valamint a szentegyházi vashámor helyreállítási terveinek elkészítésére pályázatot nyújtottak be különböző alapítványokhoz. Mihály Zita muzeológus, a Csíki Műemlékvédő Egyesület elnöke elmondta, hogy a megyei tanács az idei költségvetésből tisztességes összeget különít el műemlékvédelemre. Ennek egy részét a Gál Sándor-emlékház helyreállítására fordítják. A szentegyházi vashámor helyreállításához a megyének is hozzá kell járulnia. A Henter-kúria restaurálását idén is folytatják. A Mikó-vár környékének rendezésével kapcsolatban a szabadtéri múzeum terve elkészült. /Elkészült a Mikó-vár környékének rendezési terve. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./2000. február 23.
Ismeretes, hogy a Csíki Magánjavak a hajdani határőrezredek vagyonából alakult ki, Csík vármegyében közösségi vagyonként szolgálta a lakosságot, elsősorban oktatási, kulturális és szociális kérdések megoldására fordították. A Csíki Magánjavakat jelentő erdőknek, földterületeknek, ingatlanoknak stb. igen hányatott sorsuk lett 1920 után, az államosítással, téeszesítéssel pedig látszólag végleg múlttá lett a vagyontest. A Kovászna, Beszterce megyékben levő volt határőrvagyon már visszakerült községek tulajdonába, az 1/2000-es törvény pedig módot nyújt ezen javak visszaigénylésére is, azaz újra életrehívható a Csíki Magánjavak. Ennek érdekében kezdeményező bizottság alakult. Mivel a határidő szoros, az önkormányzatokkal, polgármesterekkel közösen hatalmas munka vár a szervezőkre. /Visszaigényelhető a Csíki Magánjavak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./2000. február 23.
Ismeretes, hogy a Csíki Magánjavak a hajdani határőrezredek vagyonából alakult ki, Csík vármegyében közösségi vagyonként szolgálta a lakosságot, elsősorban oktatási, kulturális és szociális kérdések megoldására fordították. A Csíki Magánjavakat jelentő erdőknek, földterületeknek, ingatlanoknak stb. igen hányatott sorsuk lett 1920 után, az államosítással, téeszesítéssel pedig látszólag végleg múlttá lett a vagyontest. A Kovászna, Beszterce megyékben levő volt határőrvagyon már visszakerült községek tulajdonába, az 1/2000-es törvény pedig módot nyújt ezen javak visszaigénylésére is, azaz újra életrehívható a Csíki Magánjavak. Ennek érdekében kezdeményező bizottság alakult. Mivel a határidő szoros, az önkormányzatokkal, polgármesterekkel közösen hatalmas munka vár a szervezőkre. /Visszaigényelhető a Csíki Magánjavak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./2000. február 26.
Febr. 25-én Csíkszeredában, a Corvina Könyvesházban mutatták be Muckenhaupt Erzsébet kutatónak, a Csíki Székely Múzeum főmuzeológusának kiváló munkáját, a csíksomlyói ferences könyvtár történetéről szóló művét. A közös magyar-román kiadásban kiadott könyvet dr. Deé Nagy Anikó, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár nyugalmazott osztályvezetője méltatta. /Kristó Tibor: Könyvbemutató a Corvinában. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 26./2000. március 1.
Csíkszeredában febr. 25-én dr. Deé Nagy Anikó, a marosvásárhelyi Teleki Téka nyugalmazott osztályvezetője mutatta be Muckenhaupt Erzsébet A csíksomlyói ferences könyvtár kincsei című könyvét. Munkájával, a kéziratok alapos vizsgálata, a leltárok és naplók bemutatása által megteremtődik a Csíksomlyói Nyomda és könyvkötő-műhely hiteles története - hangzott el a bemutatón. Az 1980-1985 között megtalált ősnyomtatványokról szóló könyv rajzokkal és fotókkal dokumentált. A szerző a csíksomlyói Mária-szobor alatt megtalált ősnyomtatványok kalandos útjáról mesélt, amelyek végül 1992-ben kerültek haza, a Csíki Székely Múzeumba. Jelen pillanatban ezek a könyvek országos szinten a 4. helyre állítják Csíksomlyót az ősnyomtatványok szempontjából Gyulafehérvár, Nagyszeben és Kolozsvár után. /Hátsekné Kovács Kinga: Az erdélyi könyves-múlt legjelentősebb hagyatékáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./2000. március 6.
Márc. 3-4-én Kolozsváron az erdélyi műemlék- és műtárgyvédelemről tartottak konferenciát a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és az RMDSZ rendezésében. Balogh Ferenc, a KLMT elnöke elmondta, hogy bár társaságuk megalakulásának tizedik évfordulóját is ünnepelhetnék, mégis inkább az égetően aktuális műemlékvédelmi kérdések megvitatását tartják célravezetőnek. Erdélyben nyolcezer műemlék vár megmentésre, a civil önszerveződésnek kell segítenie. Az előadások sokrétűek voltak, például Dukrét Géza: A Partiumi és Bánsági Emlékhely- és Műemlékbizottság munkája, Joikits Attila: A Báthory István Alapítvány műemlékvédelmi tevékenysége, Mihály Zita: A Csíki Műemlékvédő Egyesület célkitűzései, Venczel Árpád: Faoltárok restaurálása, Jakobovits Miklós: Római katolikus múzeum létrehozása Nagyváradon stb. /Ördög I. Béla: Műemlékvédők tanácskozása Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./2000. március 8.
András Mihály, a Hargita Állami Székely Népi Együttes igazgatója a Múltunk, jelenünk, jövőnk című előadás márc. 6-i főpróbája utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a világhírű táncmester, Tímár Sándor koreográfiájával készült a műsor. Tímár Sándor útiköltség árán dolgozott a csíki táncosokkal, még a ruhatár egy részét is biztosították néhány lelkes magyarországi támogató segítségével. Tímár Sándor megjegyezte: a magyarságnak nagyon fontos az értékek, hagyományok megőrzésén alapuló jövő. A 13 koreográfiát - rábaközi, szlavóniai, szatmári, mezőségi, sóvidéki és csíki táncokat tartalmazó előadás ízelítőt kíván adni a közönségnek a magyar nyelvterületen előforduló táncok sokszínűségéből. - Az együttes több országot érintő előadássorozatra készül ez évben, amely alkalmas lesz a magyar népi kultúra bemutatására, ugyanakkor meghívást kaptak a Hannoveri Világkiállításra is. Október 2-án a budapesti Vígszínházban sóvidéki, székely és szatmári táncokkal fogják köszönteni Tímár Sándort a születésnapján. A múltunk, jelenünk, jövőnk című előadást márc. 7-én mutatják be. /(Hátsekné Kovács Kinga): Hagyományaink megőrzése mindannyiunk feladata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./2000. március 23.
A Csík Területi Ifjúsági Tanács kiadja HétHolMi címen ifjúsági programajánlóját. A heti kiadványnak már az ötödik száma látott napvilágot. A HétHolMi egyre több olyan helyszínt és időpontot tartalmaz, ahová és amikor érdemes elmenni. /Orbán Ferenc: Van egy programajánlónk. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 23./2000. március 25.
Hargita megye sikerrel mutatkozott be azon a kiállításon, amelyet először szerveztek meg Kaposváron, a Kaposvári Tavaszi Fesztivál keretében. A kiállítás alkalmából megbeszélésekre is sor került a testvérmegye, Somogy vezetőivel. Hargita megyét Minier Gábor, a megyei tanács alelnöke, Péter Zoltán, a tanács urbanisztikai és területrendezési igazgatóságának igazgatója és Bodor István tanácsos képviselte Kaposváron. A kiállításon bemutatkozott Szilágy megye is. A Hargita megyeiek a leírások mellett borvizet, korondi és dánfalvi kerámiát is vittek magukkal. /Kovács Attila: Kaposvári kiállításon szerepelt Hargita megye. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./ Szilágy megye is hivatalos volt Kaposvári Tavaszi Fesztiválra, amelyen Ioan Sorin Cosma megyei tanácselnökön és Fekete András alprefektuson kívül a zilahi múzeum két román néprajzos munkatársa is részt vett. A szilágyságiak öt pannón mutatták be Szilágy megye történelmét, néprajzát, iparát, közigazgatását és idegenforgalmát. Szilágy megye küldöttei megbeszélést tartottak a kaposvári vezetőkkel a kapcsolatok fejlesztéséről, szeretnék a kapcsolatot kiépíteni a két megye levéltárai, múzeumai és a megyei könyvtárak között. A kaposvári kereskedelmi kamara munkatársai felajánlották, hogy a román cégeket ismertetik havonta megjelenő kiadványukban. Áprilisban a Magyar-Román Baráti Társaság részéről Kaposvárra várják Vaslui, Dés, Vajdahunyad, Zilah baráti társaságainak képviselőit. /Szilágyságiak Somogyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./2000. március 25.
A csíki falvak polgármesteri hivatalainak és közbirtokosságainak küldöttei márc. 24-én munkaülésen vettek rész Csíkszeredában, ahol Bíró Albin az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke a Csíki Magánjavak Alapszabályát pontonként ismertette. Javaslatot tettek a Csíki Magánjavak Ideiglenes Igazgató Tanácsának összetételére: Ráduly Róbert, Hajdu Gábor, Csiszer Vilmos, dr. Tompos Zsolt és Keresztes Vencel személyében, az Ideiglenes Ellenőrző Bizottságba pedig: Bíró Albin, Nagy Benedek és Tánczos Barna kerültek be. /Orbán Ferenc /Munkaülés a Csíki Magánjavakról. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./2000. március 31.
Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékát a Csíki Játékszín és a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ közös produkcióban mutatta be. A Csíkszeredában történt sikeres bemutató után Szatmárnémeti és környékének színházszerető közönsége láthatja az előadást. A rendező Parászka Miklós. /Színházi bravúr. A Csíki Játékszín és a Harag György Társulat közös produkciójának vendégjátéka. = Brassói Lapok (Brassó), márc. 31./2000. április 3.
Erdélyi környezet- és természetvédelmi egyesületek képviselői találkoztak a hét végén a hargitafürdői Ózon Szállóban, hogy elbeszélgessenek a környezeti nevelésről, s hogy megvizsgálják a környezetvédelmi szempontok érvényesítésének lehetőségeit a térségfejlesztésben. A találkozót a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület szervezte a bukaresti AIDRom anyagi támogatásával. Meghívott előadóként jelen volt Kolumbán Gábor, a megyei tanács elnöke. Átfogó romániai, ezen belül erdélyi környezetvédő mozgalmat akarnak létrehozni, a Pitypang mozgalmat. Felkutatnák a közös pályázási lehetőségeket, gyakrabban szervezhetnének tapasztalatcseréket, távlatilag közös könyvtár vagy információs központ létesülhetne. Fő feladata a környezeti nevelés lenne, méghozzá anyanyelven. A munkát az iskolákban kell elkezdeni. /Környezetvédelmi nevelés anyanyelven. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./2000. április 11.
Csíkszeredában ápr. 10-én megnyitották a József Attila Általános Iskola fennállásának 10. évfordulójára szervezett ünnepségsorozatot. Veress Emőke igazgatónő ismertette a tanintézmény történetét, majd a résztvevők megtekintették az iskolatörténeti, képzőművészeti és nyertes pályamunkákból álló kiállítást. Ápr. 11-én a Csíki Játékszín tagjai adnak műsort. /Megkezdődött az iskolajubileum. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 11./2000. április 12.
Burus János, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola és Szakmunkásképző tanára hosszabb ideje vezet már néprajzi szakkört, ápr. 11-én tudományos ülésszakon mutathatták be tanítványai helytörténeti, helyismereti, néprajzi kutatásaik eredményeit. A rendezvényre 25 kisdolgozatot állítottak össze, a legtöbben helynévi, személy-, gúny- és ragadványnév-gyűjtést végeztek el, de nem hiányoztak a helytörténeti, -történelmi írások sem. A dolgozatok a diákok szülőhelyeiről, Csíkról, Kászonról és a Gyimesekről szólnak. Az ülésszakkal egy időben és helyszínen "Ne menjen feledésbe!" jelszóval kiállítást is rendeztek a tanulók által hozott néprajzi anyagokból. /Diákok tudományos ülésszaka. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 12./2000. április 17.
Ápr. 13-án Takács Csaba ügyvezető elnök találkozott az ifjúsági szervezetek képviselőivel. A tanácskozáson részt vettek a megyékben működő ifjúsági szervezetek városi és falusi szervezeteinek vezetői, Csík terület ifjúsági szervezetei, Szilágy, Bihar, Máramaros, Hargita, Hunyad, Kolozs, Bukarest, Bákó, Arad megyei ifjúsági szervezetek képviselői, az RMDSZ területi szervezeteinek ifjúsági alelnökei. Takács Csaba rávilágított arra, hogy a jelenlegi kapcsolatot az ifjúság és a Szövetség között együttesen át kell szervezni. A megbeszélés során felmerült alternatívák között szerepelt a már több megyében működő - több ifjúsági szervezetet tömörítő - egyeztető tanácsok, szervezetek létrehozásának lehetősége. A résztvevők véleménye szerint, azokban a megyékben, ahol az RMDSZ vezető testületében nincs ifjúsági alelnök, e tisztség betöltése segítené az RMDSZ és az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolattartást, együttműködést. Hangsúlyozták, hogy ez az együttműködés akkor lenne a leghatékonyabb, ha az alelnök személyét az ifjúsági szervezetek javasolnák. A tanácskozáson részt vevő szervezetek közül néhány (Csík terület Ifjúsági Szervezete és az Udvarhelyi Ifjúsági Tanács) azzal a kéréssel fordult az RMDSZ vezetőihez, hogy szüntessék meg a Magyar Ifjúsági Tanács döntéseinek diszkriminatív jellegét. Fontos feladatként fogalmazódott meg a regionális, információbázistól elzárt ifjúsági szervezetek bevonása egy olyan kialakítandó információs hálózati rendszerbe, amely közvetlen kapcsolatot tud tartani az RMDSZ Ifjúsági Főosztályával is. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban az ügyvezető elnök elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy az ifjúsági szervezetek majdnem mindegyike több mint másfél évvel ezelőtt megfogalmazott kérése ellenére sem élt időben azzal a lehetőséggel, hogy a helyi és területi szervezetek szintjén, az RMDSZ-szel együttműködve, minél nagyobb számban tudjanak bejutó helyeken jelen lenni az RMDSZ önkormányzati választási listáin. A részvevők közül többen kérték, hogy az ifjúsági szervezetek és az általuk szervezett programok támogatására benyújtott pályázatok elbírálását végző testületek politikamentesen működjenek. Elfogadták az ügyvezető elnök azon javaslatát, hogy készüljön egy országos ifjúsági mintára épülő közvélemény-kutatás, melynek tematikája a romániai magyar ifjúságot foglalkoztató és érintő problémák megoldásához nyújtana hiteles információkat. A tanácskozáson felmerült az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Ifjúsági Főosztályának működtetése is, melynek újjászervezését az Ügyvezető Elnökség május 1-jére megoldja, különös tekintettel arra, hogy az ifjúsági szervezetek igényt tartanak a főosztály koordinációs, információközlő munkájára és szakmai együttműködésére. /Takács Csaba ügyvezető elnök találkozója ifjúsági szervezetek vezetőivel. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 17. - 1703. sz./2000. április 17.
Folynak az RMDSZ-előválasztások, jelöltállítások. Csík terület szervezet: ápr. l6-án előválasztásokat tartottak Csíkszeredában, 25%-os részvétel mellett. Vidéken a részvétel meghaladja az 50 %-ot. - Ápr. 15-én Sepsiszentgyörgyön 26 %-os részvétel volt az előválasztásokon (5955 leadott szavazat). Az előválasztások eredménye: Albert Álmos polgármester-jelölt, ugyanakkor a jelenlegi alpolgármesterek - Czimbalmos Kozma Csaba és Fodor László - az alpolgármester-jelöltek. A tanácsosi lista rangsorolása: Kónya Ádám, Szentes Ádám, Czimbalmos Kozma Csaba, Albert Ildikó, Kató Béla, Nemes Tibor, Pethő István, Gazda Zoltán, Dezső András, Kovács István, Nagy Gábor, dr. Kovács István, , Tulit Attila, Puskás Attila, Fodor László, Kalamár György, Balogh Klára, Jánó Mihály, Tóth B. Csaba. - Ápr. 15-én Kolozsváron a megyei tanácsosok rangsorolását végezte el a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa. A megállapított sorrend: Molnár Géza, Böjthe Dániel, Buchwald Péter, Váncsa Pál, Pállfy Zoltán, Lakatos András, Bitay Levente, Székely István, Pethő Zsigmond, Kerekes Sándor, Török Bálint, Takács Gyula, Barazsuly Emil, Balogh Csaba, Farkas Zoltán. - Ápr. 15-16-án Marosvásárhelyen 13 szavazókörzetben mintegy 7000 választó adta le szavazatát az RMDSZ tanácsosjelöltjeinek megállapítása céljából. Ez a szám azonban nem éri el a Maros megyei szervezet által megszabott 20%-os érvényességi küszöböt. A város polgármester-jelöltje Fodor Imre /a jelenlegi polgármester/. - Ápr. 14-én került sor Nagybányán a városi tanácsosok tevékenységét kiértékelő és jelölő küldöttgyűlésre. A polgármester-jelölt Szaniszló József, a megállapított tanácsosi sorrend: Szaniszló József. Ludescher István, Virág Árpád, Farkas Zoltán, Szentgyörgyi Sándor, Capusan Edit, Vida Zoltán, Simori Sándor, Vlaicu Zsuzsa, Vida István, Székely József, Kölcsez Ferenc. - Ápr. 15-én, Temesváron a Temes megyei küldöttgyűlés meghallgatta, majd rangsorolta a megyei tanácsosjelölteket. A kialakult sorrend:Marossy Zoltán, Bodó Barna, Szász Enikő, Szilágyi Géza, Kása József, Király Zoltán, Ferencz András. Ezt követően a városi küldöttgyűlés a Temesvár városi tanácsosjelöltek listáját állapította meg a következők szerint: Fórika Éva, Halász Ferenc, Oberst László, Somogyi Attila, Bárányi Ildikó, Dukász Péter. Április 14-én Székelyudvarhelyen a széki választmányi ülés megerősítette Antal István jelölését a polgármesteri tisztségre. /Előválasztások, jelöltállítások Erdélyben. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 17. - 1703. sz./2000. április 18.
Folynak az RMDSZ-előválasztások és jelöltállítások. Ápr. 17-én ülésezett az RMDSZ Fehér megyei Választmánya Nagyenyeden. A megyei tanácsoslista sorrendje a következőképpen alakult: Brendus Gyula, Köble Csaba, Cseterás János Bakó Botond. - A Csíki területi szervezetben a megyei tanácsosjelöltek kijelölésére lebonyolított előválasztások nyomán kialakult tanácsosi lista a következő: Zsombori Vilmos (10331 szavazat), Borbély Ernő (9732), Beder Tibor (9223), Papp Kincses Emese (8168), Gergely Matyás (7696), Mátéffy Győző (7414), Csillag Géza (5666), Borboly Csaba (5471), Deáky Tibor (5285), Rafain Zoltán (5008), Ábrahám István (5002), Hegyi István (4656), Kedves Imre (4540), Ördög Imre (4363), Eigel Tibor (4137), Gálfi Nándor (3986), Ilyés Ildikó (3939), Szász István (3792), Lukács Vilmos (3791), Fazakas Imre (3695), Vitos László (3331), Bencze Tibor (3300), Lukács Antal (3171), Albert Homonnai Márton (2892), Csutak István (2754), Biederman Attila (2561), Bálint Gábor (2439), Molnár József (2346), Farkas László Dezső (2218), Simon Repolski Péter (2079). - Ápr. 16-án előválasztást tartottak Sarmaságon és Kárászteleken. Sarmaságon az RMDSZ polgármester jelöltje Keresztes Zoltán lett (a szavazatok 63%-ával), Kárászteleken az RMDSZ polgármester-jelöltje Faluvégi Ferenc. /Folynak az előválasztások és jelöltállítások Erdélyben. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr.8. - 1704. sz./2000. április 22.
Désen az "Amicitia" Baráti Társaság szervezésében Kádár Józsefre emlékeztek születésének 150. évfordulója alkalmából. Kiss Ferenc történelemtanár előadásában felvázolta az ünnepelt életútját. A Szamosvidék múltjának kutatása napjainkban már elképzelhetetlen a hatalmas adatgyűjtés tanulmányozása nélkül, melynek felkutatásán és rendszerezésén Kádár József egy életen keresztül fáradozott. Kádár József /Várfalva, 1850. jan. 28. - Dés, 1939. febr. 12./ / a budapesti tanárképzőt végezte, majd a Dési Polgári Fiúiskola tanára, később igazgatója lett. Ifjúsági önképzőköröket alapított, de ő az alapítója a Szolnok-Doboka Megyei Tanítótestületnek is, a Szolnok-Doboka Megyei Történelmi, Irodalmi és Etnographia Társulat jegyzője és kiadványainak szerkesztője. Tudományos munkáit közölte a Szolnok-Doboka, az 1848-49 Történelmi Lapok, az Aranyosvidéke, a Keresztény Magvető, a Magyar Polgár és a Magyar Nép. Első nagyobb munkája a Deési Református Egyházközség története (Dés, 1882), ezt követte a Belső-Szolnok és Doboka vármegye története 1848-1849 (Dés 1890), majd Szolnok-Doboka vármegye nevelés és oktatásügyének története (Dés, 1896). Tíz éves kutatásának eredménye a Szolnok-Doboka Vármegye Monographiája, közel négyezer oldalon és hét kötetben, mely 1901-1905 között jelent meg Désen, saját költségén. Említést érdemelnek még Szamosújvár szabad város - a vár és uradalom története (Dés, 1903) és Székváros nagyközség története (Dés, 1904) című monográfiái. /Kiss Ferenc: Kádár József, a Szamosvidék kiemelkedő polihisztora. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./2000. április 26.
A csíkszeredai hivatásos táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette. Magyarország gazdasági minisztériumának meghívására a csíkszeredai együttes a Hannoveri Világkiállításon fog fellépni /június 23-26-a között/. Gérnyi Gábor miniszteri biztos levelében kifejtette, hogy ez az együttes "a legméltóbban tudja képviselni a határainkon túl élő erdélyi, csíki magyarságot a millenniumi év egyik legrangosabb világrendezvényén." /A csíkszeredai táncegyüttes a Hannoveri Világkiállításon. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 26./2000. május 9.
Sikeres volt a Csíki Játékszín /Csíkszereda/ sorrendben negyedik (saját) bemutatója, Ivancsits Tamás: A tékozló fiú (rockopera egy részben - rendezte Buzogány Béla) című előadása. A bibliai történet feldolgozása időszerű napjainkban is. A fiatalok elvándorlása a nemzeti közösség lemorzsolódását jelenti. Tékozló közösségekről, tékozló nemzetről lehet beszélni, mert "nem tudunk megfelelőképpen gazdálkodni hagyományainkkal, őseinktől öröklött értékeinkkel". /Forró Miklós: A megtérés erkölcsi folyamata. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 9./2000. május 9.
A csíkszeredai intézményesített művészeti oktatás 30. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat máj. 8-án kezdődött a Napra forgó igék címet viselő szavalóversennyel. Megnyílt a Mikó-vár kápolnatermében a művészeti iskola névadójának emlékkiállítása, Nagy István festőművész jelentőségéről Szabó András, a Csíki Székely Múzeum igazgatója beszélt, majd Pogány Ö. Gábor egyik kevésbé ismert tanulmányát idézte. A Riehen Egyesület székhelyének udvarán, Zsögödön állították ki az egyesület által meghirdetett illusztráció-pályázat díjnyertes munkáit. Megnyitóbeszédet Borbáth Erzsébet, a Riehen Egyesület elnöke mondott. /Harmincéves művészeti iskola. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 9./ A múzeumigazgató Nagy István munkásságát így foglalta össze: minden művében van valami időtlen, a magyarság erejét képviselik és történelmünk vázát alkotják a csíkmindszenti székely festő munkái. /(Hátsekné Kovács Kinga): A képletes egyszerűség alkotásai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./2000. május 19.
Tízéves a gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas-szervezet. A főegyházmegye területén Caritas-kirendeltségek a következő helységekben vannak: Gyulafehérváron (a központi iroda), Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Déva, Torda, Dés, Nagyenyed, Kolozsvár és Kapnikbánya. Csíkszeredában üzemel a Caritas központi raktára, Csíksomlyón van a Caritas információs iroda, valamint a Venczel József Vallásszociológiai Intézet. - A szegényekkel való találkozás a plébániai Caritas-csoportokon keresztül történik. - A képzésekre és továbbképzésekre a csíksomlyói, Jakab Antal Tanulmányi Ház nyújt lehetőséget. A gyergyószentmiklósi Szent Benedek Tanulmányi Házat 1994. április 30-án szentelték fel. Számos színvonalas találkozónak, szimpóziumnak, német nyelvkurzusnak adott helyet. - A Caritas gyergyószentmiklósi mezőgazdasági részlege 1994-től működik, ahol tavaly 124 fiatal gazdát készítettek fel, ezek közül 74 gyakornok utazott Svájcba, 50 pedig Németországba. - A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon ünnepélyes felavatását 1996. szeptember 18-án tartották, jelenleg 106 lakója van. - A kézdiszentléleki Szent Klára Öregotthont 1995. szeptember 10-én szentelték fel. - A csíkzsögödi gyermeküdültető /Caritábor/ 1996. szeptember 17-én nyitotta meg kapuit. - Roma gyermekek számára épült fel Sepsiszentgyörgyön a Néri Szent Fülöp Pasztorációs Központ, ebbe a Caritas is besegített. A város 70 ezer lakosából körülbelül 5 ezer a roma. Márkus András plébános megkezdte integrálásukat. 1999. október 15. óta romaiskola működik a központban. - A Caritas házi betegápoló és szociális gondozó központjainak feladatai: házi szak- és segédápolás, háztartási és szociális vonatkozású adminisztratív segítségnyújtás, önkéntes segítők felkészítése és tevékenységük megszervezése. Nagyenyeden és Déván 1997-ben alakultak meg a szakápoló központok, Székelyudvarhelyen és Szecselevárosban 1998 decemberében, Marosvásárhelyen és Szászrégenben pedig 1999 decemberében. Az öt éve működő székelyudvarhelyi Szent Lukács Egészségügyi Központ keretében három alaptevékenység zajlik: szakrendelések, gyógyszerkiosztó központ és művégtag-gyártás és -javítás. - 1999-ben kilenc árvíz sújtotta területen 851 családnak nyújtottak segítséget. - A Caritas működését három forrás biztosítja: a külföldi támogatók, a gyulafehérvári főegyházmegye híveinek adományai és a Caritas tulajdonában lévő három gazdasági egység. A Caritas tulajdonában lévő gazdasági egységek: a Com-Carlia és a Csíksomlyó Tours korlátolt felelősségű társaságok Csíksomlyón, valamint a gyergyószentmiklósi Fraternitas Kft. /Tízéves a gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas-szervezet. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 19./