udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 633 találat lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-633

Helymutató: Csík

2004. szeptember 28.

Szondy Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség csíki szervezetének leköszönt elnöke, részt vesz az RMDSZ október 10-i előválasztásán. Szondy Zoltán veszélyesnek minősítette az önálló erdélyi magyar politizálásról való lemondást. „Az, hogy Szondy Zoltán részt vesz az RMDSZ előválasztáson, nem jelenti azt, hogy közös RMDSZ– MPSZ előválasztásokat szerveznénk” – hangsúlyozta Tulit Attila, az MPSZ alelnöke. Tulit sajnálatosnak nevezte a Szondy jelölése által kialakult helyzetet. Szondy Zoltán 2000-ben RMDSZ-esként jutott mandátumhoz Csíkszereda helyi tanácsában. A csíkszeredai újságíró idén tavasszal a helyhatósági választásokon MPSZ-esként próbált szerencsét, akkor listavezető volt a szervezet csíkszeredai tanácsosi listáján. /D. Balázs Ildikó: Szondy Zoltán MPSZ-tagként indul az előválasztáson. = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./

2004. október 6.

Borboly Csaba lett az RMDSZ-szel együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke. Az elnöki tisztségéből távozó Kovács Péter volt MIÉRT-elnök a következő két évben a társelnöki tisztséget tölti be. Borboly hangsúlyozta: a szervezetnek párbeszédet kell folytatnia a felsőoktatási intézményekben tanuló magyar fiatalokkal. A MIÉRT országos küldöttgyűlése megerősítette tisztségében Benedek Árpád Csabát, Borbély Károlyt és Kereskényi Gábort, ők töltik be a MIÉRT székelyföldi, szórvány-, illetve partiumi alelnöki tisztségét. A 11 tagú elnökség tagjai továbbá Szabó Ödön, Szabó József, Krisztián Zoltán, Lőrincz Csilla, Kovács Attila és Nagy Zoltán. Borboly Csaba kifejtette, hogy a MIÉRT megalakuláskor megfogalmazott célkitűzések nagymértékben megvalósultak. Meg tudták szólítani azokat a kevésbé tevékeny fiatalokat, akik nem vállaltak szerepet egyetlen ifjúsági szervezetben sem. A MIT vezetővel próbáltak tárgyalni, de az csekély eredménnyel végződött. Borboly szerint jó lenne, ha az erdélyi összmagyar ifjúsági struktúra nem fentről kezdeményezett egyezséggel valósulna meg. Borboly Csaba 2001–2003 között az Itthon, Fiatalon mozgalom alelnöke volt, 1999-től Csík Terület Ifjúsági Tanácsának elnöke. 1994-ben lett a Csíki Területi RMDSZ Választmány tagja, 2000-től Hargita megyei tanácsos, 2003-tól az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa Új Erő frakciójának vezetője és az RMDSZ Csíkszéki Szervezete Területi Küldöttek Tanácsának elnöke. /Borbély Tamás: Borboly és Kovács a MIÉRT élén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6/

2004. október 11.

Hét végén további 14 RMDSZ területi szervezetben tartottak előválasztásokat. Ezek közül 6-ban (Arad, Brassó, Bukarest, Szatmár, Temes, Történelmi Máramaros) elektoros választást tartanak, Háromszék, Felsőháromszék, Csík, Gyergyó, Udvarhelyszék, Kolozs és Nagybánya területi szervezetek esetében a közvetlen, állóurnás módszert választották. Az alig 12,51 százaléknyi magyar lakosú Arad megyében Király András megyei RMDSZ-elnök pályázott a képviselői helyre, ő kapta a legtöbb szavazatot az okt. 9-én tartott küldöttgyűlésen. Hasonló a helyzet Brassó megyében (a magyarok aránya 9,88 százalék). Az egyetlen befutónak számító képviselői helyre négy jelölt volt, a megyei küldöttek szavazatai alapján a listavezető Kovács Attila, a megyei szervezet elnöke lett, aki a jelenlegi képviselőre, Kovács Csabára leadott szavazatoknak majdnem a háromszorosát kapta. Máramaros megyében (10,16 százaléka magyar) az RMDSZ-lista két, a nagybányai és a Történelmi Máramaros területi szervezetek javaslatai alapján állt össze. A képviselő-lista vezető helye ezúttal a nagybányaiaké, akik szintén közvetlen előválasztásokon döntöttek a jelölt személyéről. Szatmár megyében (35,02 százalék magyar) négy évvel ezelőtt a magyar szavazók magas választási részvételének köszönhetően 2 szenátora és 3 képviselője volt az RMDSZ-nek. Az okt. 9-i küldöttgyűlés döntése értelmében a szenátori lista első két helyére ismét Szabó Károly és Kereskényi Sándor szenátorok kerültek. A három esélyes képviselőjelölt: Varga Attila, Erdei Dolóczki István és Vizsnyai Csaba, aki alig egy szavazattal előzte meg a szintén parlamenti helyre pályázó ifjabb Kereskényit. Pécsi Ferenc, a hivatalban lévő képviselők egyike úgy döntött, hogy nem jelölteti magát. Szeben megyében (4,2 százalék magyar) az RMDSZ-nek soha nem volt parlamenti képviselője. Amennyiben a töredékszavazatok visszaosztásakor egy képviselői mandátumra futja, Jakab Eleké a mandátum, ha a szenátusi listavezetőnek kedvez a sors, akkor Benedek Zakariás kerül a parlamentbe. Temes megyében (8,98 százalék magyar) a befutó helynek számító képviselőházi listavezető ismét Toró T. Tibor lett, akire a 123 küldöttből 75 szavazott. Az újraválasztott Temes megyei képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöki tisztségét is betölti, jelen pillanatban az egyetlen az RMDSZ belső ellenzékéből, aki az RMDSZ színeiben vállalta a megmérettetést, és aki további mandátumban reménykedhet. Hargita megyében (84,71 százalék magyar) tűnik a legszorosabbnak a harc az RMDSZ szenátorjelöltjei között. A befutónak számító 2 helyre olyan személyek pályáznak, mint például Dézsi Zoltán egykori alprefektus, majd prefektus, aki több évig töltötte be az SZKT elnöki tisztségét is, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke, Verestóy Attila szenátor, valamint az RMDSZ belső ellenzék köreihez tartozó Sógor Csaba szenátor. A képviselőjelöltek közül a csíkiak helyeire a legesélyesebb Kelemen Hunor képviselő, illetve Kóródi Zoltán. A versenybe beszállt az MPSZ-szel szakító Szondy Zoltán is. Udvarhelyszéken a két jelenlegi képviselő, Antal István és Asztalos Ferenc az esélyesek, a gyergyóiak pedig Garda Dezső jelenlegi képviselő és Melles Előd közt kell hogy válasszanak. Kovászna megyében (72,24 százalék magyar) a 2 szenátusi hely egyikére nagy valószínűséggel Puskás Bálint Zoltán jelenlegi szenátor pályázik, kérdéses, hogy a másik RMDSZ-es szenátor, Németh Csaba meghosszabbítja-e mandátumát vagy sem. /Sz. K.: Valamennyi RMDSZ-szervezetben lezárultak az előválasztások. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2004. október 11.

Okt. 10-én tartották Hargita megyében az RMDSZ előválasztásait, ahol az urnáknál megjelent választópolgárok egyetlen kivétellel az eddigi szenátoroknak és képviselőknek szavaztak bizalmat. A szenátorjelölti előválasztásokat Verestóy Attila nyerte meg, akit a második, bejutónak számító helyen a csíki Sógor Csaba követett, Dézsi Zoltán harmadikként, Zsombori Vilmos negyedikként került ki a megmérettetésből, azonban a megyének csupán két szenátora lehet. A képviselőjelöltségért folyó versenyben Udvarhelyszéken Antal István és Asztalos Ferenc eddigi képviselők diadalmaskodtak, ők a területi egyeztetésen a területi szervezetek közt felállított sorrend alapján a megyei választási lista második és negyedik helyét foglalják majd el, az első helyet pedig Kelemen Hunor. Garda Dezső Gyergyóban elért sikerének köszönhetően ismét elfoglalhatja a lista harmadik helyét. A képviselői lista csíki ötödik helyéért folyó versenyben Korodi Attila legyőzte Szondy Zoltánt. /Rédai Attila: A folytonosság mellett voksoltak az RMDSZ-előválasztásokon. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 11./ Az öt képviselőjelölt megmérettetése – a szavazatok összesítése után: Antal István és Asztalos Ferenc parlamenti képviselők nyerték el a szavazók többségének bizalmát: Antal István 13.064, Asztalos Ferenc 12.895, Sebestyén Csaba 6.832, Benedek Csaba 4.928 és Ványolós István 2.062 szavazatot kapott. A szenátorjelölteknél megyei szinten Verestóy Attila 23.967 szavazattal lett első. Udvarhelyszéken 13.224-en szavaztak rá. Másodikként Sógor Csaba 22.985 szavazatot összesített. Udvarhelyszéken 9625-en voksoltak rá. Továbbá Udvarhelyszéken Borbáth István szenátorjelöltként 6.475, Zsombori Vilmos 4.538, Dézsi 4.238 és Nagy István 1.021 szavazatot kapott. A megyében több mint 46 ezren járultak az előválasztások urnáihoz. /(bágyi): Magabiztosan nyertek a favoritok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 11./

2004. október 13.

Az RMDSZ előválasztások alkalmával Hargita megyében több ezer támogató aláírást gyűjtöttek az RMDSZ államfőjelöltje, Markó Béla javára. Csíkban 11 925 aláírás, Gyergyóban mintegy 7000 aláírás gyűlt össze. Udvarhelyszéken a begyűlt aláírások számát 17 000-re becsülték. /Folytatódik a támogató aláírások gyűjtése. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 13./

2004. október 19.

Maros megye kivételével minden székelyföldi széken lezajlottak az RMDSZ állóurnás előválasztásai. Sógor Csaba RMDSZ-szenátor az idei előválasztásokon ismét listavezető lett Csíkban. A Hargita megyei előválasztások rendben zajlottak, Udvarhelyen tapasztaltak néhány rendellenességet: nem volt választói névjegyzék, a választó bármelyik körzetben jelentkezhetett személyazonossági igazolvánnyal, függetlenül attól, hogy melyik utcában lakik. /Makkay József: Református lelkészből csíki szenátor. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 19./

2004. október 20.

A magyarországi Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a Progress Alapítvány támogatásával 30 millió forint értékű támogatást nyert el a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa /CSTIT/. A nyertes pályázat eredményeként a vidéki település számára elérhetővé lesz a világháló. A tervek szerint, harminc napon belül elkészült a rendszer első része – jelentette be Lőrincz Csilla, a CSTIT elnöke Borboly Csaba, a CSTIT alelnöke, valamint Becze István programfelelős. A tervek szerint 25 település számára teszik elérhetővé a világhálót. /(Daczó Dénes): Internet kapcsolat a falvaknak. Egy hónap alatt kiépül a Hargita Háló első része. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

2004. november 8.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai az RMDSZ kampánykörútja során a csíki településeken felléptek. A körút során bemutatkoznak az RMDSZ jelöltjei: Sógor Csaba szenátorjelölt, Kelemen Hunor és Korodi Attila képviselőjelöltek. Ráduly Róbert, a Csíki Területi RMDSZ elnöke elmondta: fontos az, hogy tudjuk értékelni, amit együtt megvalósítottunk. /(Daczó Dénes): Erdélyi táncok forgatagában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./

2004. november 12.

A Szentmárton Napok nyitórendezvényeként vendégszerepelt nov. 10-én Csíkszentmártonban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Csíki Területi RMDSZ karavánja keretében az együttes eddig tíz előadást tartott a csíki falvakban. Ráduly Róbert Területi RMDSZ elnök az RMDSZ politikusai nevében elnézést kért azért, hogy nem mindig úgy döntöttek a politikusok, ahogy azt elképzelték volna. Csíkkozmáson a helyi közösség erejéből felújított, modern kultúrotthonban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes fellépése is rendhagyó volt, hiszen a hangosító berendezés meghibásodása következtében a közönség a táncok mellett a népdalok szövegeit is élvezhette. Az előadáson az együttes tagjai rímbe is szedték gondolatikat: tulipánra sok stampilla/ kormányfő lesz Markó Béla. /(Daczó Dénes): „Tulipánra sok stampilla”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

2004. november 25.

Nov. 23-án ünnepélyes keretek között avatták fel több alcsíki és felcsíki településen a Hargita Hálót, amely lehetővé teszi a csíki településeken a szélessávú internet szolgáltatást. Az ünnepélyes átadás első állomása Kozmáson, a helyi Teleházban volt, ahol a jelenlévők a karcfalvi Teleházban történteket is figyelemmel követhették, az internetes közvetítés segítségével. A magyarországi Informatikai és Hírközlési Minisztérium 10 millió forinttal támogatta a beruházás megvalósítását. /(Daczó Dénes): /Hamuban sült pogácsa helyett internet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./

2004. december 3.

Miklós József nem sokkal halála előtt írt előszót a negyven év gyűjtőmunkája eredményeként megszületett könyvéhez, a Csíki lexikonhoz. Nem érhette meg könyve megjelenését, mely a csíkszeredai Pro-Print Kiadó gondozásában látott napvilágot. Miklós József az előszóban jelezte: „Könyvembe belefoglaltam a földrajzi keret, az emberi települések, nevezetes történelmi események és helyek, kiemelkedő személyiségek bemutatását, de olyan közszavakat is sorba állítottam, mint a csíki székely tájszólás sajátos kifejezései vagy a csíksomlyói egyházi központhoz tartozó idegen eredetű szavak.” /Csíki Lexikon. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 3./

2004. december 17.

Dec. 15-én Gyarmathy Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója mutatta be Székelyudvarhelyen a Városi Könyvtárban a helyi Areopolisz történészcsoport negyedik kötetét /Areopolisz. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok IV. Hargita Megyei Kulturális Központ. Csíkszereda–Székelyudvarhely, 2004/ Az Areopolisz-műhely keretében szerencsés módon találkozott a pályakezdő fiatalok tudományos kíváncsisága a már beérkezett történetkutatók szakmai tapasztalatával. Körvonalazódni látszik egy olyan hosszú távú projekt, melynek keretében elkészülhet Udvarhelyszék monográfiája. Az Areopolisz igazolja, hogy a történetkutatás hagyományos fellegváraként számon tartott Kolozsváron kívül is kialakulhat szervezett formában működő, színvonalas tudományművelés. /A negyedik Areopolisz-kötet. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 17./

2004. december 29.

Dr. Molnár Jenő professzor nemrég ünnepelte nyolcvannegyedik születésnapját. Az életét a földrajzi tudományokkal eljegyzett erdélyi tudós nemzedékek egész sorát indította útnak tanári és kutatói pályájukon. December elején volt tanítványai tiszteletkötetet adtak ki Molnár Jenő legértékesebb tanulmányaiból. A Táj és társadalom c. szöveggyűjtemény (szerkesztették Péter Pál és Kassay János) tartalmazza az idős professzor munkáinak időrendes jegyzékét is. A régióhatárok ide-oda tologatásának történelmi előzményei is voltak, hiszen már Nagy Gyula Székelyföld-meghatározása is látványos egyszerűsítéssel az 1876-ban létesített négy megyével (Maros-Torda, Csík, Udvarhely és Háromszék) azonosította. A magyarság fogalomtárában a székelység, a Székelyföld soha nem szűnt meg létezni, éppen csak a közigazgatási határok szabdalták át a pillanatnyi igények szerint e történelmi régiót. /Cseke Gábor: Változatok az autonómiára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

2004. december 30.

A Csíki Székely Múzeum az idén 14 kiállításnak adott otthont. A legutóbbinak népes közönsége volt: 60 restaurált és tisztított, régi, a XIV–XIX. századból származó fegyvert tettek közszemlére. /Kristó Tibor: Egy igazi múzeumi tárlat. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./

2005. január 8.

A pusztinai csángók és a csíki települések képviselői emlékeztek az 1764-es madéfalvi vérengzésre. Tamás József, Madéfalva község polgármestere emlékeztetőjében rámutatott, hogy kettős gyászban van a székelység: gyászolja a 241 évvel ezelőtt elesett hősöket, ugyanakkor gyászolja a december 5-ei népszavazás eredményét, „amikor meghalt az édes anyaország és mostohaanyánk lett” – fogalmazott a polgármester. Magyarországról Szabó Tibor a FIDESZ nevében mondott ünnepi beszédet, tolmácsolva Orbán Viktor üdvözletét. Madéfalváról jelenleg is több mind száz fiatal csángált el Magyarországra és Európa más országaiba.. /(Daczó Dénes): Nem az ágyútűz, a bizalomvesztés okoz vérveszteséget. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./

2005. január 17.

Közép-európai Örökség Díjat vehetett át január 15-én Máréfalván az Artera Alapítvány részéről Lőrincz Zsuzsanna igazgatónő a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány igazgatójától, Potozky Lászlótól a 2004-es Mirákulum-projekt megvalósításáért, elismerésként a székelyudvarhelyi alapítvány hagyományteremtő munkájáért. A Partnerség a Környezetért konzorciumot alkotó 6 alapítvány Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában (Polgár-Társ Alapítvány) 2002-től pályázatot hirdet a Közép-európai Örökség Díj elnyerésére. 2003-ban a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület „A Nádas-fürdő ökológiai újjáépítése” projektért nyerte el a díjat. /Díj az Artera Alapítványnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 17./

2005. július 4.

Mikházán harmadik alkalommal rendezték meg a Csűrszínházi Napokat július 1-je és 3-a között. A Csíki Játékszín, a Gruppenhecc Kabarétársulat, Kilyén Ilka színművésznő, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatói és a jókedv várták az érkezőket. Ezzel felélesztették a régi Székely Színház hagyományát: a vidéki színjátszás ápolását, falubeli turnék szervezését. Szélyes Ferenc színművész volt az ötletgazda. /Nagy Botond: Csűrszínház a jókedv jegyében. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./

2005. július 5.

Július 2-a óta zajlik több felcsíki településen a hagyományőrző gyermektábor. Szervezői a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Tiszta Forrás Alapítvány, a Pántlika Egyesület és a Csíki Gyermekek Egyesület. Csíkmadaras, Csíkdánfalva és Csíkkarcfalva–Jenőfalva művelődési intézményei, önkormányzatai és nem utolsósorban a székelyföldi és magyarországi gyermekeket fogadó helyi családok támogatják a szervezők munkáját. /II. Felcsíki Hagyományőrző Gyermektábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 5./

2005. július 6.

Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) Csíki Területi Szervezete megalakulása óta szívügyének tekintette a tehetségkutatást, a tehetségek nyilvántartását és támogatását a moldvai csángómagyarok körében. Idei tehetségkutató útjukat egyeztették Hegyeli Attilával, a moldvai magyar oktatás felelősével és Róka Szilviával, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének bákói elnökével. Pusztinán a megnézték a nem hivatalos magyartanítást. Frumószán Vass Ibolya tanít, Külsőrekecsinben hárman tanítanak magyart. Bende Edit két hónapja érkezett. Szarka Felícia házában folyik az iskolán kívüli oktatás. A csíkdánfalvi Szász Csilla immár itt tanít. A moldvai csángómagyar gyermekek havi rendszerességgel megjelenő lapja a Reverinda. /Zsigmond Márton: Moldvában jártunk. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 6./

2005. július 8.

Hogyan lehet összebékíteni a nézői igényt a szakmai elvárásokkal? Milyen irányba fejlődik a magyar és a román színjátszás? Parászka Miklós rendező, a Csíki Játékszín igazgatója próbál választ adni. Írását vitaindítónak szánják. A Csíki Játékszínnek nyolcezer bérletese van. A színház a konfliktusok természetrajzával foglalkozik. Az embereket természetszerűen megosztja a gazdasági élet, a politika és a vallás. A színház viszont egymás felé fordít. A társadalom megtartó erejéhez járul hozzá. Egy fesztivált a közönség érdeklődése hitelesít. Ha nagy az elvárás, kemény szelekció révén igényes műsorkínálat állhat össze. A díjak azonban torzulásokhoz vezetnek: a megjelenő társulatok nem a közönséggel való találkozásra, hanem az egymással való ,,megütközésre” koncentrálnak. Hiszen a díjak jelentik majd az újabb támogatások garanciáját! Innen már a piaci logika érvényesül. A kisvárdai fesztiválon évről évre ugyanazok a társulatok jelennek meg ,,nagydíjakért” versenyre kelni, ez „kifejezetten komikus”. A kisvárdai fesztivált a kiüresedés fenyegeti. /Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója: Színház (lesz) az egész világ? = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

2005. július 8.

Csíkszeredában kiállítják a századfordulón készült miseruhákat. Várallyaly Réka művészettörténész elmondta, hogy 2002-ben Felső-Háromszék komplex település-felmérését végezték el. Ennek részeként ő az egyházi ingóságok számbavételével foglalkozott. Ekkor merült fel az ötlet, hogy megmutassák ezeket mindenkinek. 2004 októberében a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete és a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum közös szervezésében sor került a felső-háromszéki miseruhák kiállítására. Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson is kiállították az anyagot. Csíkban a gyulafehérvári érsekség végezte a felmérést, itt is nagyon gazdag anyag került elő. A XIX–XX. század fordulójának egyházművészete eddig feldolgozatlan terület. A II. Vatikáni Zsinat után ezek a miseruhák „kimentek divatból”. Ezért is lenne fontos egy egyházművészeti múzeum létrehozása, mondjuk Csíksomlyón. /Takács Éva: Egyházművészeti múzeumra lenne szükség. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

2005. július 11.

Július 9-én befejeződött Tusnádfürdőn a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) által szervezett II. Kárpát-medencei Ifjúság és az Európai Unió című diákszemináriumon. Tariceanu miniszterelnök bejelentette, hogy lemond, emiatt több miniszter nem jött el a szemináriumra, köztük Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Winkler Gyula gazdasági és kereskedelmi miniszter sem. Borbély László területrendezési miniszter úgy ítélte meg, hogy a kormánynak nem kellett volna lemondania. Valamennyien elmondták: a válság veszélybe sodorja Románia európai uniós csatlakozását. Borboly Csaba főszervező, a MIÉRT elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy a táborba nem jött el Csáky Pál, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese, Baráth Etele, a magyar kormány integrációs minisztere, illetve Szabó Vilmos államtitkár. Idén a magyarországi Ifjúsági Minisztérium nem támogatta ezt a tábort. Sokan ígértek pénzt, azonban csupán a Táncsics Alapítványtól és a Határon Túli Magyarok Hivatalától kaptak anyagi támogatást a diáktábor megszervezésére. /Kiss Olivér: Véget ért a tusnádfürdői diákszeminárium. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

2005. július 14.

A József Attila Kör (JAK) írószervezet nemrég véget ért szentendrei fordítótáborának egyik szervezője a csíki származású Dánél Móna volt. Elmondta, hogy idegen anyanyelvű fordítók többek között erdélyi meghívottakkal is megismerkedhettek a táborban. Dánél Móna egyszerre doktorál a budapesti és a kolozsvári bölcsészkaron, a nyugati magyar irodalom neoavantgard irányát kutatja. Négy éve Budapesten, Kolozsváron és csíki szülőfalujában, Pottyondon él, közben ösztöndíjjal Moszkvában, Bécsben, Firenzében is járt. Budapesten erdélyi magyar, romániai magyar lett, míg Firenzében román útlevéllel rendelkező személy, és spanyol és bolgár barátnőinek történelmet kellett mesélnie, hogy miként magyar, ha román... /Gergely Edit, Budapest: Pihegő moha a csíki Pottyondon. Beszélgetés Dánél Móna irodalomkutatóval és -szervezővel. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

2005. július 21.

Július 30-án kezdődik Libánfalván Egyéni és közösségi értékeink címmel a II. KALOT-tábor vidéki fiatalok számára. A táborban olyan 16–30 év közötti Csík és Gyergyó vidéki fiatalok vesznek részt, akik számára fontos a keresztény önképzés és közösségépítés. A tábor előadói Hofher József és Sebestyén Ottó jezsuita atyák. Az előadásokon, beszélgetéseken, műhelymunkákon kívül fafaragás, bábjátszás is lesz. /II. Kalot-tábor fiatalok számára. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 21./

2005. július 22.

Birtók József, a csíkszeredai Státus Könyvkiadó igazgatója újságolta: eljutottak a századik könyvig. A Státus tíz évvel ezelőtt Ferencz Imre Gyalogszekér című verseskönyvével indult. Birtók József 1980-ban kezdett dolgozni a Hargita szerkesztőségében. 1983 augusztusában a Mikes honismereti kerékpártúra vezetőjeként nacionalista bűnökkel gyanúsították, ezért egy vállalathoz helyeztek át, esztergályosnak. Itt dolgozott 1990-ig, azután a Romániai Magyar Szó munkatársa lett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán szerzett diplomát. Azért választotta a vallásszociológiát, mert meggyőződése, hogy szükség van a hit és a társadalom összefüggéseit értő (szak)emberekre. Bitrók 1995 őszén megvált a Romániai Magyar Szótól és a Szövetség, az RMDSZ folyóirata főszerkesztője lett, majd az 1996-os választások után megvált a laptól. 1997–98-ban a Pro Democratia Egyesületnél dolgozott. 1999-ben döntött úgy, hogy megpróbál megélni a könyvkiadásból. Addig a Státus Kiadó tulajdonképpen egy számítógépet jelentett az íróasztalán. 1999-ben megvették az első nyomdagépet és elkészült 11 saját kiadványuk. Közte olyanok, mint a nagysikerű Kuláksors, Vincze Gábor: Illúziók és csalódások, Garda Dezső: Főnépek, lófők, gyalogkatonák Csíkban és Gyergyóban vagy a Gegő Elek-reprint a Moldvai magyarokról. Bérmunkában, másoknak is készítettek kiadványokat Kolozsvárról, Brassóból, Szegedről, Budapestről, Bécsből, Stockholmból és Németországból. A kiadó lassan csíkszeredai értelmiségi műhely lett. Ebbe a műhelybe beletartozik a szegedi Vincze Gábor, a szatmári Bura László, a Linzben élő Vencser László, a csíki-bécsi-budapesti jezsuita András Imre, a már budapesti Beke György vagy Kalmár János, a kolozsvári András Szilárd által vezetett matematikus-csoport, továbbá Garda Dezső képviselő. A kiadó célja az igényesen és tudományos megalapozással megírt művek megjelentetése. Első sorozatuk 1997-ben indult, éppen a Hargita Népe segítségével. A Történetek a fogságból című gyűjtemény indította a Szemtanú könyvek című sorozatukat. Itt jelent meg a Kuláksors is. Boros Ernő faluról falura bejárta Szatmár településeit, s dokumentarista igényességgel 700 oldalban rögzítette a svábok emlékezéseit a „málenkij robot”-ra Volt minekünk jó életünk, van most nekünk jaj címmel. Buzás László könyve, A szekuritáté karmai között című emlékezése iránt egy év alatt nem csökkent az érdeklődés. Fontos szerepet kapnak kiadványaik között a reprintek. A csíksomlyói ferences kolostor kincsei című sorozatuk létrejöttében a legtöbbet Muckenhaupt Erzsébetnek köszönhetik. Gregorius Coelius Pannonius magyarázatai Szent Ágoston regulájához latinul és magyarul 1537-ben jelentek meg Velencében. A XIX. században egy példányt ismertek a világon, a XX. században azt hitték, elveszett. Reprint kiadását a világ minden részéről keresik. Restitutio sorozatukban vannak reprintek (pl. Veszely–Imets–Kovács: Utazás Moldva–Oláhhonban – 1868), de feldolgozások is (pl. Erdélyi Iskola – laptörténet, antológia, repertórium). A Státus-tanulmányok sorozat első kötete Vécsey Károly Magyarok és nem-magyarok Romániában című tanulmánykötete volt. Demográfiai, statisztikai, szociológiai tanulmányokat tartalmaz. Halála előtt egy hónappal tudták átnyújtani a kötetet az idős marosvásárhelyi akadémiai kutatónak. Hamarosan minden könyvüknek elkészítik a digitális változatát is. Szegedi munkatársuk, Vincze Gábor történész kétévente egy-egy új forráskiadással jelentkezik. A Státus Kiadó eddigi száz könyvéből mindössze 12 készült magyarországi támogatással (is). /Ferencz Imre: A Státus száz könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 22./

2005. augusztus 6.

A magyarországi Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége és a Debreceni Hőszolgáltató Rt. 17 nagy teljesítményű számítógépet és 3 lézernyomtatót tartalmazó adományt juttatott el Csíkkozmásra, a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) által elindított Hargita Háló rendszerben működő teleházak számára. A csíkkozmási ifjúsági szervezet, a KOMISZ vezetője, Szántó László megköszönte az adományt, amelyből tíz gép és egy nyomtató a kozmási teleházban marad, hármat Kovászna megyei, illetve négyet más csíki teleházak kapnak meg. /Magyarországi adomány a teleházak számára. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug.6./

2005. augusztus 12.

Augusztus 11-én került sor Csíkszentmártonban a magyarországi Jászapáti 2000 Rt. által Hargita megyébe irányított búzaszállítmány kiosztására. A küldemény 20,8 tonna csávázott őszi búza, amelyet gyergyói és csíki községek, illetve a csíkszentkirályi Agromec, a tusnádi Dako és a helyi Burgabotek vehettek át. Az adomány kiosztása előtt Bunta Levente megyei tanácselnök és Török Jenő mezőgazdasági és vidékfejlesztési vezérigazgató tájékoztatták a sajtót és az adomány átvételére érkezett polgármestereket, delegáltakat arról, hogy a megye árvízkárainak enyhítésére milyen segítségadásban részesültek. Az adomány legalább 80 hektár bevetéséhez elég, talán továbbszaporításra is alkalmas lesz a vidéken, ahol külön gond azon fajták hiánya, amelyek korábban érnek be, és amelyek bírják az itteni éghajlatot. Az adományozók korán érő és az itteni természeti viszonyainkat tűrő őszi búzát küldtek. A megye vezetősége, az igazgatóság köszönetet mondott Keresztes Vencel mérnöknek és a Burgaboteknek, hogy részt vállalt a raktározásban és szétosztásban. /Magyar búza megyénknek. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 12./

2005. augusztus 31.

Bensőséges ünnepséggel emlékezett meg Úz völgyében 1944. augusztus 26. napjáról, az akkori harcokról Háromszék, Csík és Magyarország közel félezer zarándoka. A tizenegy évvel ezelőtt felszentelt emlékmű azóta zarándokhellyé vált. A hősök temetőjében a gyülekezet együtt énekelte a zsoltárt és a Boldogasszony anyánk egykori himnuszt. A nap fénypontja a sepsiszentiványi Székely István Dalkör közismert katonadalainak előadása volt. Kegyelettel emlékeztek meg a napokban elhunyt, Úz-völgyéhez hű Molnár Tiborról, aki minden alkalommal felkérés nélkül cserkészegyenruhában állt őrt az emlékmű mellett. Jelenlétével immár tíz éve tisztelte meg az ünnepséget Szabó József János ezredes-hadtörténész, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, aki a vidék történelméről négy könyvet írt: Az Árpád-vonal, Az utolsó székely határőrök, Székely határőr ballada és Háromszék második világháborús frontharcosai és hadifoglyai. Az emlékmű, a szentgyörgyiek kopjafája és a szentmártoniak keresztje elé a kegyelet koszorúit helyezték el a m. kir. honvéd 11. székely határőr zászlóalj sepsiszentgyörgyi bajtársai, a Csíkszentmártoni Polgári Szövetség, a Szent Márton Alapítvány, a csíkszentmártoni Aklos Erdő-közbirtokosság, a Csíkcsekefalvi Erdő-közbirtokosság, a Csíkbánfalvi Erdő-közbirtokosság és Mórahalom testvértelepülés küldöttsége. Mindezekről Somogyi Csaba készített felvételeket, melyeket a Duna TV és a TV2 adásaiban lehetett látni. /Dr. Szőts Dániel: Az Úz völgyébe zarándokoltunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./

2005. szeptember 28.

Tavalyhoz képest megkétszereződött az iskolában hetente háromszor magyar órákat látogató csángó gyermekek száma a Bákó megyei falvakban, ennek ellenére zaklatottabb hangulatban indult a tanév a moldvai magyarok számára. A megyei tanfelügyelőség az országos tanévnyitó után egy héttel engedélyezte a magyar oktatás megkezdését, több helyen jelenleg is a magyar tanítók ügyességén múlik, hogy megtarthatják az órákat. Diószénben a tanítónő kopaszra nyírással fenyegette a csángó gyermekeket, ha magyarul akarnak tanulni, a Külsőrekecsinhez tartozó Csík faluban pedig a római katolikus pap úgy vette rá a szülőket a lemondásra, hogy a vakációban tartott egyik szülői értekezleten egy ellenszegülő felnőttet gallérjánál fogva eltávolított. Egyik csángó faluban az iskola takarítónőjét fenyegette az igazgató azzal, hogy ha magyar órákat kér gyermeke számára, állás nélkül marad, máshol a hivatalos okmányokért a helyi tanácshoz forduló szülőt azzal utasította rendre a polgármester, hogy bezzeg amikor a magyar órákat követelte, nem ment igazolványért a faluházára. Hegyeli Attila, a moldvai magyar oktatási program irányítója elmondta, több helyen igazgatócsere történt, sőt, Bákó megye korábbi főtanfelügyelőjét is menesztették, a jelenlegi Radu Ababei pedig nem akarja érteni a csángók moldvai jelenlétét és követeléseit, egyes falvakban pedig a régi igazgatók és helyi plébánosok részéről tapasztalnak rosszindulatot. Ennek ellenére tizenkét faluban közel hatszázötven csángó gyermek jár heti három magyar órára román tannyelvű iskolában, a háznál tartott délutáni órákat ezren látogatják. Kósteleken és Csík faluban idén először kerül be az órarendbe a magyaróra, és több mint negyvenöt év óta először hirdetnek magyar tanári állást Moldvában, jelesen Magyarfaluban. Hegyeli Attila szerint a moldvai magyar oktatási programra fordított pénz és az ebből megfizethető tanár, tanító nem elegendő ahhoz, hogy a csángó gyermekek körében a magyar nyelvet első nyelvvé lehessen fejleszteni, de az elérhető, hogy a kevertnyelvűség egy tisztább kétnyelvűséggé alakuljon. Az elmúlt tizenöt év alatt közel ezer csángó diák érettségizett magyar tannyelvű iskolában Csíkszeredában, Gyimesfelsőlokon, Székelyudvarhelyen és Bukarestben. Jelenleg százöt középiskolás tanul a négy városban a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége ösztöndíjával, és évente tízen folytatják tanulmányaikat anyanyelvükön magyarországi egyetemeken a magyar oktatási minisztérium támogatásával. Lesújtó ellenben, hogy az 1990 óta magyarországi egyetemeken végzett kilencven csángó fiatalból alig négyen-öten tértek vissza Moldvába. A csángó falvakban jelenleg tanító erdélyi pedagógusok két-három évente cserélődnek. /Fekete Réka: Fenyegetnek a magyar szóért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 28./

2005. szeptember 30.

Szeptember 29-én sokan zarándokoltak Gyulafehérvárra, a hívők busszal, vonattal, gépkocsival érkeztek az ünnepre. Ezen a napon van Szent Mihály arkangyalnak, a római katolikus főegyházmegye védőszentjének ünnepe, továbbá Márton Áron püspök halálának 25. évfordulója, és a római katolikus teológiai szeminárium évnyitója. Az ünnepi szentmisét dr. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, Magyarország prímása mutatta be, mellette helyet foglaltak a romániai katolikus püspöki kar tagjai, élükön dr. Jakubinyi György érsekkel, illetve a testvéregyházak képviselői. A hívők között volt Orbán Viktor FIDESZ-elnök, az RMDSZ vezetősége, élén Markó Béla szövetségi elnökkel és Takács Csaba ügyvezető elnökkel, Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul is. A bíboros példaként állította a hívők elé Márton Áron püspököt, az egykori 6202. számú rabot. A főpap elmondta: keresztény hitünk, világnézetünk értékei ma is támogatásra szorulnak. Erdő Péter emlékezett: maga is találkozhatott Márton Áron püspökkel. Bátorítása, derűs személyiségének kisugárzó ereje felejthetetlen emlék, erőforrás maradt papi hivatása számára. A püspökök elé járult az egykori Csík vármegyei Közbirtokosságok Szövetségének küldöttsége, amely a gyulafehérvári székesegyház javítására 2006 és 2007 folyamán a szövetség által birtokolt erdők kitermelése után hektáronként évente 1 eurós támogatást ajánlott fel. A kolozsvári Szent Mihály-templomban tartott ünnepi szentmisén szintén Márton Áron püspökre emlékeztek. Oláh Dénes plébános a mesék hétfejű sárkányára utalt, jelezve: ez a szörnyeteg kilépett a meséskönyvek világából, és jelen van hétköznapjainkban. „…ennek a sárkánynak, ma nem hét, hanem legalább ezer feje van, és ott van mindenhol. Fölfalta a királykisasszonyokat, a keresztény értékrendet, a megtartó hagyományokat, a szolgálat és hűség értékét. Most pedig éhes dühében, bombákat, mérges gázt, gyárak szennyét, alkoholt, kábítószert, fajgyűlöletet, önzést, bizalmatlanságot, kétségbeesést, téves értékrendet, a fogyasztói társadalom én-vesztését okádja a világra” – fejtette ki. Márton Áron feladatvállalása példaértékű, emelte ki Oláh Dénes, aki szerint „…kiszolgáltatott és vélt legjobbjaitól magára hagyott népünk, még megmenthető, a mi önzetlen szeretetből fakadó, alázatos szolgálatunk által. Lehet, ha meg kell küzdeni, idegölő és embert próbáló csatát kell vívni minden barázdáért, minden munkahelyért, minden iskolapadért, katedráért, parlamenti helyért, kórházi ágyért, de ez a nép megérdemli.” Még az idén Kolozsváron felállítják Márton Áron három méteres egész alakos szobrát. Bocskay Vince szovátai szobrászművész elkészítette a szobrot, amelyet nemsokára a magyarországi Karcagra szállítanak, hogy bronzba öntsék. Előzőleg Vekov Károly volt önkormányzati képviselő javasolta a szobor felállítását. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Szent Mihály-napi ünnepségek Gyulafehérváron és Kolozsváron. Márton Áron püspökre, „Isten becsületes szolgájára” emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./


lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-633




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék