udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Helymutató:
Csöb
2000. augusztus 20.
Államalapító Szent István király nevét számos templom viseli a közel ezer éves erdélyi egyházmegyében, a legtöbb Székelyföldön található: Mikóújfalu, Árkos, Szörcse, Kovászna; Csöb, Ákosfalva, Mezőbánd, Mikháza, Disznajó, Csíkszentkirály, Ajnád, Hargitafürdő, Bükkhavas, Borszék, Borzont, Gyergyóbékás, Kicsibükk, Székelyszentkirály, Bethlen, Csicsókeresztúr, Mezőszengyel és Piliskitelep. /Szent István király védelme alatt. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 20./2005. március 4.
Gyulakután a művelődési otthon korszerűsítését kezdeményezte a helyi önkormányzat. Kóródszentmárton kultúrotthonát tavaly teljes körűen felújították. Egy holland református gyülekezet évek óta felvállalta Havadtő kultúrotthonának, iskolájának és óvodájának korszerűsítését, hasonlóan segítik Ravát is. Bordos művelődési otthonát tavaly a francia testvértelepülés adományából és a helyi költségvetésből elkülönített összegből felújították. 70 millió lejt különítettek el a Csöb művelődési házának javítására. /Nagy Annamária: Napirenden a kultúrotthonok javítása. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./
lapozás: 1-2