Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Helymutató: Délkelet-Erdély

1999. június 15.

Jún. 15-én nyílt meg a rendhagyó kerámiakiállítás Csíkszeredán. Négy erdélyi múzeum (Brassói Néprajzi Múzeum, Fogarasi Múzeum, Székely Nemzeti Múzeum, Csíki Székely Múzeum) Délkelet-Erdély fazekas központjainak termékeit mutatja be a vándorkiállításon. Elsőként, a kezdeményező sepsiszentgyörgyi múzeum adott helyet a tárlatnak. Egy év teltén az anyag megérkezett Csíkszeredába is. Farkas Irén muzeológus, aki egyben a már előzetesen megjelent katalógus munkatársa (a csíki kerámia történetét bemutató dolgozat szerzője is) szakszerű elrendezésében tekinthető meg az értékes gyűjtemény a Mikó-várban. A fogarasi várból előkerült Bethlen-korabeli kerámia-töredékek, a kézdivásárhelyi fazakas céh termékei, a berecki céh ládája, magyarhermányi csempedúc, karcolt és írott bokályok, edények láthatók a kiállításon. A csíki fazakas központok (Csíkmadaras, Dánfalva) edényei, mázas és fekete, korai és kései formaváltozatai képezik a tárlat anyagának egyharmadát (több mint 300 darab). /Kerámiatárlat nyílt a Mikó-várban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 16./

1999. június 16.

Szabó András, a csíkszeredai Székely Múzeum igazgatója elmondta, hogy nyáron két kiállításuk lesz: Századvégi keresztmetszet a magyar képzőművészetben. A budapesti Körmendi Galériával közös rendezésű kiállítás. A másik a brassói, fogarasi és sepsiszentgyörgyi múzeumokkal közösen készített Fazekas központok Délkelet-Erdélyben című vándorkiállítás, melyet jún. 15-én nyitnak meg. Az anyagi fedezetről annyit mondott az igazgat, hogy ezt az évet túléli az intézmény. /Forró Miklós: Ezt az évet túléli ? Beszélgetés SZABÓ ANDRÁSSAL a csíkszeredai Székely Múzeum igazgatójával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 16./

2000. szeptember 4.

Szept. 3-án temették dr. Székely Zoltánt /sz. Dés, 1912. nov. 18./, Délkelet-Erdély legjelentősebb régészét. A 88 évvel ezelőtt Désen született tudós életpályája, alkotómunkája elválaszthatatlanul kapcsolódott a Székelyföldhöz, Sepsiszentgyörgyhöz, ahol 1937-től élt, s amelynek díszpolgára. A Székely Mikó Kollégium tanáraként, majd 1949-től 1990-ig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatójaként maradandót alkotva rangos kutatóműhellyé alakította az intézményt. Személyiségével meghatározta a térség régészetének utolsó fél évszázadát. Akkor került a múzeum élére - olvasható a Székely Nemzeti Múzeum közleményében-, amikor a háború után a hatalom a kommunisták kezébe került. Ezekben a roppant nehéz, ellentmondásos, nemzetiségi létünk szempontjából kedvezőtlen évtizedekben állott a múzeum élén, és tette azt, amit tehetett, mentette azt, ami menthető volt. Munkálkodott azon, hogy a lehetőségek határán belül a múzeum megőrizze elődeink által kimunkált értékeit". Erdély ős, ó- és középkori történetének vizsgálatában értékes hozzájárulással gazdagította múltunk értékeit. Erdély / Székelyföld történetére vonatkozó szakközleményei jelentek meg világnyelveken is, nevét a romániai magyar tudományos élet nagyjai között tartják számon. A kilencvenes évi változásokat követően végre teljes egészében közölhette a zabolai-petőfalvi Árpád-kori temetők általa kiásott gazdag leletanyagát. És ami hasonlóan maradandó érték: irányításával regionális kiadványok jelentek meg a kutatásokról, támogatásával a régészek, kutatók új nemzedéke nőtt fel, akik továbbvihetik az elődök felvállalta szép munkát. /(Flóra Gábor): Értékeinket gazdagítva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

2002. július 10.

Pozsony Ferenc néprajzkutató a hét végén Jászvásáron megrendezett, a csángók eredetét, nyelvét vizsgáló nemzetközi konferenciának egyik résztvevője volt. Pozsony Ferenc nemrég kiadta a csángókról szóló román nyelvű kötetét. Ahogy a dr. Kós Károly, Szentimrei Judit és Nagy Jenő szerzőhármas által 1981-ben megjelentetett A moldvai csángók népművészete című kötet elhagyta a nyomdát, csakhamar átírták és 1985-ben nagy példányszámban kiadták Dumitru Martinas csángókról szóló munkáját. A dilettáns szerző művében azt próbálta bizonygatni, hogy a moldvai csángók ősei voltaképp Délkelet-Erdélyben félig-meddig elmagyarosított románok. A római katolikus egyház közreműködésével forgalmazott kötet tételeit a hivatalos propaganda csakhamar dogmává merevítette, majd 1990 után angol és olasz nyelven is megjelentette. A Benda Kálmán történészprofesszor által vezetett munkacsoport kutatásaiból megszületett Moldvai Csángó-Magyar Okmánytár című munka vitathatatlanul alátámasztja az erdélyi magyarság folyamatos kitelepedését a Kárpátok és a Szeret folyó közötti területre. A csángók anyanyelve tükrözi a moldvai magyar közösségek folyamatosságát is, hiszen közöttük találunk középkori nyelvjárásban beszélőket, mások pedig éppen a 18-19. századi Székelyföld nyelvállapotát őrizték meg. A hatalmas mennyiségben összegyűjtött magyar nyelvű folklóralkotásaik szintén magyar eredetüket és kultúrájukat támasztják alá. A kutatók csupán Klézsén az utóbbi másfél száz év alatt több ezer magyar népköltészeti alkotást gyűjtöttek össze, ami egész Európában páratlanná és híressé teszi ezt a moldvai falut. A konferencia légkörét tükrözi, hogy Tánczos csak háromperces felszólalási lehetőséget kapott, ő a moldvai csángóság nyelvi asszimilációjának a tényét igyekezett nyomtatott szöveggel dokumentálni. Felolvasta az 1880-ban, Szamosújváron megjelent Amicul Familiei-ből egy szövegrészt, amelyben Ioan Polescu helybéli író a kéthetes moldvai útján tapasztaltakról számolt be. Az erdélyi román értelmiségi megrökönyödve tapasztalta, hogy Moldvában az erdélyinél is rosszabb a helyzet, mivel kéthetes utazása alatt román nyelven még vizet sem tudott kérni a helybéliektől. Sokatmondó, hogy a 19. század végén a csángó gyerekek még jó napotot sem tudtak köszönni románul. Az író levélben tájékoztatta az akkor bukaresti román kultuszminisztert, akit felszólított a román nemzeti érdek által megkövetelt gyors románosítás végrehajtására. A szamosújvári író a leghatékonyabb asszimilációs eszközként a román nyelvű iskolai tanítás és liturgia bevezetését jelölte meg. - Az 1992-es népszámlálás szerint Moldvában összesen 239 938 római katolikus élt. Tánczos Vilmos terepkutatásai szerint a kilencvenes évek közepén a moldvai katolikusok 25,8 százaléka beszélte még ősei anyanyelvét, a magyart. A néprajzkutató a magyarul beszélők számát, különböző terepmódszerek segítségével 62 ezerre becsülte. A tizenkilencedik század végén a moldvai csángóknak több mint 70 százaléka magyar anyanyelvű volt. Bő száz év alatt a csángóság háromnegyede veszítette el anyanyelvét. - Az idei népszámlálás torz, mert számos megfélemlítési és manipulálási technika érte a moldvai csángókat. Például a jászvásári püspök körlevélben igyekezett befolyásolni a csángók identitásválasztását, amit a papok minden templomban tovább magyaráztak. Többek között azzal is győzködték híveiket, hogy ők azért románok, mert "sunteti romano-catolici", tehát a felekezet megnevezésében római szó voltaképpen a román eredetükre utal. Ezt csak betetőzték a számlálóbiztosok által elkövetett csalások is, amit akkor részletesen tálalt a magyar nyelvű sajtó. /Borbély Tamás: Az anyanyelvű mise esélye a csángóknál. Beszélgetés Pozsony Ferenccel, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

2003. június 3.

Rangos konferenciának ad otthont e héten Kovászna: az immár 37. kiadását megért régészeti ásatási beszámolók ülésszakát a kulturális és egyházügyi minisztérium, a Székely Nemzeti Múzeum, a Brassó megyei Történeti Múzeum, a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum és a Keleti-Kárpátok Múzeuma szervezi. Az egész hetes rendezvénynek jún. 2-án kezdődött.Az ülésszakhoz kapcsolódó, Új régészeti felfedezések Délkelet-Erdélyben című, az utóbbi öt évben Kovászna, Hargita és Brassó megyében végzett régészeti feltárásokat, fellelt tárgyakat bemutató időszakos kiállítás is nyílik. A tárlat anyagából azonos címmel magyar, román és angol nyelvű katalógus jelenik meg, a magyar nyelvű a Székely Nemzeti Múzeum saját kiadványaként, Bordi Zs. Loránd régész-muzeológus szerkesztésében. /Új régészeti felfedezések Délkelet-Erdélyben (Szakmai konferencia Kovásznán). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./

2005. november 14.

November 11-13-án, a hét végén tartották meg az Erdélyi Magyar Régészek III. konferenciáját a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. Az előzőekhez viszonyítva a csíksomlyói találkozó volt a legsikeresebb: több mint 100 egyetemi hallgató, érdeklődő volt kíváncsi a két szekcióban bemutatott, közel 50 előadásra. Az előadók között volt a budapesti dr. Takács Miklós régész; a szintén Budapesten élő kollégája, Benkő Elek, a székelykeresztúri múzeum egykori munkatársa; valamint Kacsó Károly és Bajusz István történészek, továbbá a házigazda szerepét betöltő Botár István és Darvas Lóránt régészek. Műsorfüzet tartalmazta az előadások jegyzékét. Két évvel ezelőtt alakították meg a Pósta Béla régész nevét viselő egyesületet, hogy támogassák a különböző intézményekben kutató szakemberek kapcsolattartását, információcseréjét – mondta Botár István, az egyesület igazgatótanácsának tagja. /Kristó Tibor: Erdélyi magyar régészek konferenciája. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 14./ A szervezők (Pósta Béla Régészeti Egyesület, Mikó Ferenc Egyesület, Csíki Székely Múzeum) nagy nevű szakembereket, régészeket, történészeket hívtak meg. Bajusz István, a Pósta Béla Régészeti Egyesület igazgatója elmondta, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezett konferencia lehetőséget kínál elsősorban az erdélyi magyar régészek számára, hogy kutatásaikról beszámolhassanak a szakemberek előtt. Reményét fejezte ki, hogy ebből a konferenciából egyszer talán Magyar Régészeti Konferencia lesz, ahol az egész Kárpát-medence magyar régészei tarthatnának seregszemlét, és folytathatnának tudományos vitákat. Paszternák István, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodájának vezetője tartott előadást A kulturális örökségvédelem Magyarországon címmel. Ezt követően az előadások két (I. őskor–ókor, II. népvándorláskor–középkor) szekciókban folytatódtak. A résztvevők a három nap alatt közel ötven előadást hallgathattak meg (ízelítőül csak a Székelyföldhöz kapcsolódó néhány előadás témáját emeljük ki: Sztáncsúj József: Ember- és állatábrázolások a kora rézkori Erősd-kultúrában; Szabó Gábor–Dénes István: Régészeti topográfiai munkálatok a délkelet-erdélyi Vargyas-patak szorosában; Méder Loránd: Bronzkori balta Lisznyó határából; Asztalos István: Római határvédelem Délkelet-Erdélyben; Székely Zsolt: Újabb gót leletek Háromszéken; Benkő Elek: Középkori udvarház a Székelyföldön; Derzsi Csongor–Sófalvi András: Régészeti kutatások Kányád középkori templománál; Botár István: Régészeti kutatások Csíkmindszenten; Darvas Lóránt: A csíkszeredai Mikó-vár régészeti kutatása). /Mihály János: III. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia Csíksomlyón. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./

lapozás: 1-6