Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 9 találat lapozás: 1-9

Helymutató: Domahida

1999. június 3.

A hatszáz fős Domahida faluban szinte ugyanennyi a magyar anyanyelvű lakosság száma, annak ellenére, hogy magyarnak mindössze száznyolcvan személy vallja magát. Rajtuk, s néhány, magát svábnak vallón kívül a lakosság kétharmad része román görög katolikus. Vékony Mihály lelkész elmondta, hogy a reformátusok lélekszáma jelenleg százhatvankilenc. Fogyatkozóban vannak - 1998-ban két keresztelésre öt, ez év elejétől mostanáig egy keresztelésre négy temetés jutott -, az elmúlt két évben külföldi adományok révén sikerült a templomot felújítani. Egy éven belül megoldódik az ivóvíz-ellátás a faluban. Az anyagi fedezetet az évi rendszerességgel ide látogató holland vendégek fogják biztosítani. /Domahida. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 3./

2000. április 10.

Közel 66 ezer hektár termőföldet öntöttek el a megáradt folyók az elmúlt napokban. Ápr. 9-i adatok szerint 15 megye 410 településén okozott komoly károkat az árvíz (köztük Fehér és Beszterce-Naszód megyékben) 233 hidat, 3093 lakóházat, 3477 gazdaságot mosva el. Az országos útigazgatóság jelentése szerint az elmúlt időszakban 117 községi, 47 megyei, és 15 országút bizonyult többé-kevésbé járhatatlannak. /Országszerte pusztított az árvíz. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./ Tovább emelkedett a Kraszna vízszintje Domahidánál. Ápr. 7-én Kaplony határában megindult az átfolyás a töltések tetején. Szerencsére sikerült időben intézkedni, és megelőzni az árvizet. A Szatmár Megyei Katasztrófaelhárító Bizottság elvégezte a múlt heti áradás következtében keletkezett károk hozzávetőleges felmérését. A tavaszi áradás nyolc községet érintett: Szokond, Szopor, Borválaszút, Csaholy, Berekszó, Bogdánd, Hadad, Ákos. Az árvíz 177 lakóházban, 215 gazdasági épületben tett kárt, valamint közutakat, egy közúti és három kanális fölötti hidat rongált meg. A becslések szerint összesen 23 780 hektár szántóföld került víz alá, amely 17 milliárd lejes kárt jelent. Az építményekben keletkezett kár hozzávetőleges értéke húszmilliárd lejre emelkedik a felmérés szerint. A Krasznán, Domahidánál szintén harmadfokú volt a készültség, tegnap 17 órakor 563 cm-es volt a vízállás, ami 13 cm-rel haladja meg a veszélyességi szintet. De csökken a vízszint, Szopornál például már az elsőfokú készültség sincs érvényben. A Szamos áradása is megállt, tegnap 16 órakor Szatmárnémetinél 536 cm-t mértek (a pénteki 600 cm helyett), ami elsőfokú készültségnek felel meg. /Fodor István: Megint eső jön: megismétlődhet a múlt heti áradás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 10./

2001. április 30.

Az idei rendezvényen is nagyszámú érdeklődő vett részt a domahidi vasútállomás melletti emlékműnél, amelyet a szatmári béke emlékére állított a MÁV. Muzsnay Árpád, a rendezvény főszervezője ünnepi köszöntőjében kitért arra, hogy a majtényi fegyverletételt szenvedélyektől mentesen, a történelmi tények árnyalt elemzésével kell értékelni. Hármas évforduló az idei: 325 éve született II. Rákóczi Ferenc, 290 éve kötötték meg a szatmári békét, 130 éve adták át a Szatmárnémeti-Nagykároly közötti vasútvonalat. A megemlékezésen George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság igazgatója, Köpeczi Béla budapesti történész, Fülöp István, Mátészalka alpolgármestere és dr. Németi János nagykárolyi történész méltatta az eseményt. /Az élő Rákóczi. Megemlékezés és koszorúzás a Majtényi síkon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 30./

2003. július 28.

Júl. 27-é harmadik alkalommal rendezték meg Majtény napját. Gheorghe Todut a román nyelv és a nemzeti egység védelmében mondott beszédet, a kismajtényi és domahidi iskolák tanulói pedig román hazafias versekből és énekekből álló műsorral köszöntötték a meghívottakat. A műsorban miért nem szerepelt egyetlen magyar műsorszám sem? Iepure Zoltán nagymajtényi tanácsos adta meg a választ: minket nem hívott senki. Mi a magunk falunapját megtartjuk majd Nagymajtényban, a Mária-búcsún. /E. Gy.: Majtény napja a község román lakosságának ünnepe volt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 28./

2003. november 6.

Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./

2003. november 24.

A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./

2002. április 29.

Az EMKE és a Kölcsey Kör által 1990?ben elindított hagyomány szellemében ápr. 27-én megtartották a Majtényi síkon (a domahidi vasútállomás mellett) a szokásos emlékünnepséget az 1871?ben felavatott emlékműnél, amelyet 1711?ben, a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc fegyverletételének emlékére állítottak. Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke és a Kölcsey Kör elnöke köszöntötte a résztvevőket. Fellépett fel a kismajtényi református egyházközség kórusa, majd Visnyai Csaba irányításával a nagykárolyi Római Katolikus Iskolaközpont kórusa és szavalócsoportja. /E. Gy.: Megemlékezés a Majtényi síkon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./

2002. június 28.

Megjelent egy könyv az Ecsedi-lápról. Végh Balázs Béla, a szatmári tanítóképző főiskola tanára, a könyv egyik szerzője emlékeztetett: Az egykori láp peremén született Ady, Móricz, Kaffka, Krúdy szinte egyszerre emeli be a lápot a század eleji magyar irodalomba. Az ismert nagykárolyi régész, dr. Németi János az Ecsedi-láp vidékének településtörténetét rajzolta meg. Az élő falvak (Kaplony, Kálmánd, Börvely, Domahida, Kismajtény, Nagyecsed, Vállaj, Mérk) után képet adott az elpusztult településekről, nevesen Tagyról, Kozárdról, Szentmártonról, Bobáldról és Ebesfalváról. Karácsonyi Károly az Ecsedi- láp kialakulásáról és lecsapolásáról értekezett. Napirenden van a láp rehabilitációja, egy részének visszaállítása. Mára egyértelműen kiderült, hogy a száz évvel ezelőtti lecsapolással nem csak nyert (elsősorban termőföldet), de sokat vesztett is a vidék. /Sike Lajos: Lápi könyv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

2005. május 3.

Rákóczi halálának 270. évfordulójára emlékeztek Domahidán. Radu Bud Szatmár megyei prefektus is részt vett a hétvégén a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc emlékére szervezett ünnepségen. A domahidai vasútállomás melletti emlékművet, az 1711-es szatmári béke emlékművét a Szatmárnémeti–Nagykároly vasútvonalat kiépítő munkások állították 1971-ben. A megemlékezésen a nagykárolyi Collegium régizene-együttes Deák Endre vezetésével előadta a Rákóczi imáját, valamint kuruc nótákat. /Pesek Attila: Radu Bud a Majtényi síkon. = Krónika (Kolozsvár), máj. 3./

lapozás: 1-9