Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 35 találat lapozás: 1-30 | 31-35

Helymutató: Don-kanyar

1999. október 27.

Brassóban vendégszerepel a Maros Művészegyüttes okt. 28-án Az előadás címe: Sodrásban, a zenei összeállítás és koreográfia Könczei Árpád munkája. Könczei Árpád ebben szeretne emléket állítani mindazon honvédeknek, akik az 1848-49-es szabadságharcban, majd Galíciában, Fiuménél, az Isonzónál, a Kárpát-kanyarban vagy a Don-kanyarban elestek az első és második világháború alatt. /Hívogató előadásra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./

1999. november 1.

Okt. 31-én a pákozdi (Magyarország) doni emlékkápolnánál örök nyugalomra helyezték a Don-kanyarban elesett ismeretlen katona földi maradványait, amelyet okt. 30-án szállítottak haza. A koporsót katonai ünnepség keretében fogadták a tököli repülőtéren. A katona földi maradványaira a Dontól 300 méterre találtak rá. A 38-40 év körüli férfit valószínűleg 1943 januárjában ölte meg egy gránátszilánk. Becslések szerint a Don-kanyarban ekkor 10 nap alatt összesen 147 ezer magyar pusztult el. /Pákozdon eltemették a Donnál elesett ismeretlen katonát. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 1./ Ökumenikus gyászszertartás keretében, katonai tiszteletadással helyezték végső nyughelyére a Don-kanyar Emlékkápolna szarkofágjában az elesett ismeretlen magyar katona földi maradványait. Göncz Árpád köztársasági elnök kifejtette: a magyar településeinken mindenütt emléktáblák, emlékoszlopok őrzik a világtörténelem két, talán legvéresebb háborújában elesettek nevét. Azokét, akik - ma már nyugodt lélekkel mondható - áldozatok voltak, s akiket megillet a tisztelet, mert katonahalált, hősi halált haltak. Tisztességben képviselték hazánkat a Don mellett is, ahol az óriási túlerővel vívott csatában három nap alatt felőrlődtek, a fegyverek, a tömeg ereje legyőzte őket. Az egyházi szertartás keretében mondott imát az ő és hős társai lelkiüdvéért Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Márkus Mihály református püspök, valamint Labosa Lajos evangélikus püspök-helyettes, Fröhlich Róbert dandártábornok, vezető tábori rabbi pedig emlékbeszédet mondott. /Végső nyughelyén az ismeretlen magyar katona. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

1997. március 17.

Kerekes Károly RMDSZ-képviselő évek óta harcol a volt szovjetunióbeli magyar hadifoglyokkal szembeni diszkrimináció megszüntetéséért. Elérte, hogy egységesítsék a joggyakorlatot, ennek ellenére Maros megyében azok, akik jogaikat 1996 előtt kérelmezték és azt a bíróság elutasította, továbbra sem részesülhetnek a törvény szerinti jogokban. Kerekes Károly az ország főügyészéhez, Nicolae Cochinescuhoz írt ügyükben, azokban a főügyész 1997. febr. 13-i válaszlevelében a bíróknak adott igazat. Kerekes Károly ezután Valeriu Stoica igazságügyminiszterhez fordult, aki azt javasolta, hogy a megyei bizottságokhoz kell fordulni. A bizottság tagjai azonban elvakult nacionalisták, elutasították a kérvényeket. Kerekes Károly végül ügyvédként lépett fel, így sikerült egyes esetekben orvosolni a diszkriminációt. /Zsehránszky István: A hazai Don-kanyarban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./

1997. június 26.

Az idei nyáron újabb öt Don-kanyar környéki második világháborús magyar katonatemetőt hoz rendbe az erre a célra Fényeslitkén több éve megalakult Don Menti Honvédsírok Gondozása Alapítvány. A szervezet delegációja a tervek szerint jún. 29-én utazik el Oroszországba, és magyar címert helyeznek el a fejfákon. Felkeresik az orosz katonai levéltárakat is, hogy azonosíthassák a sírokban nyugvó honvédeket, hadifoglyokat és munkaszolgálatosokat. Erre a múlt évben kaptak először lehetőséget. /Záróra rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

2000. november 6.

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetsége és a Francia-Román Nemzetközi Alapítvány segítségével Segesváron nov. 3-án emlékművet, 45 keresztet állítottak azon magyar honvédeknek, akik a második világháború idején, illetve közvetlenül azután vesztették életüket, és tömegsírban nyugszanak. Az emlékmű-avatáson jelen volt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium több képviselője, román részről Adrian Nastase, a PDSR alelnöke, az említett alapítvány tiszteletbeli elnöke, a román Nemzetvédelmi Minisztérium több képviselője, Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke, Burkhárdt Árpád alprefektus és mások. Az ünnepségen eljátszották a két ország himnuszát, díszlövéssel tisztelegtek a hősök emlékének. Az emlékmű állítása nem utolsó sorban a segesvári RMDSZ-szervezet érdeme. Elnöke, Gál Barna ismertette a 45 kereszt történetét. /Emlékművet állítottak a magyar honvédeknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./ Az 1944. okt. 7-9-e között Magyarlónán és környékén elesett magyar katonák emlékére emelt kopjafát koszorúzta meg nov. 4-én dr. Béres Béla, magyar földművelésügyi és fejlesztési minisztériumi kabinetfőnök, Szelekovszky Ernő, a magyar honvédelmi minisztériumi főosztályvezető, valamint Keresztes Tibor honvédelmi minisztériumi tanácsos. Dr. Béres Béla elmondta, hogy hétszeres szovjet túlerővel szemben tartották magukat a honvédek Tordánál. Magyarlóna körül is kemény harcok folytak. "Akár a Don-kanyarban papírcsizmákban küzdő katonákról, erről a történelmi tényről is 1990-ig az anyaországban sem lehetett megemlékezni, és csak az utóbbi évtizedben emeltek Magyarországon második világháborús emlékműveket" - tette hozzá. A delegáció előzőleg Segesváron koszorúzta meg a magyar hadifoglyok újonnan átadott segesvári temetőjében állított emlékművet, majd Brassóföldváron kereste fel az egykori fogolytáborban elhunyt magyar katonák félig elkészült emlékművét, amelynek véglegesítését a helyi polgármester akadályozta meg törvénytelen akciójával: utasítására ledöntötték az emlékművet. "A NATO-ba és az Európai Unióba ilyen, és ehhez hasonló civilizálatlan tettekkel lehetetlen bejutni" - hangsúlyozta a magyar delegáció vezetője. /Salamon Márton László: Megkoszorúzták a magyarlónai emlékművet. Segesváron román katonazenekar játszotta el a magyar himnuszt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2000. március 25.

Márc. 18-án Budakeszin, az ÖTKOSZ (Önkéntes Tartalékos Katonák Országos Szövetsége) és az MNG (Magyar Nemzeti Gárda) Béri Balogh Ádám kuruc brigadérosról elnevezett díjat adományozott Patrubány Miklósnak, a VET elnökének, a Kárpát-medence régiója képviseletében. A kettős millennium alkalmából első ízben adták ki e díjat - mint a díszoklevelében olvasható: "a kisebbségi sorban élő magyarság erkölcsi, szellemi honvédelmében kifejtett önzetlen szolgálatért". Az anyaországi díjazott Szollár János volt, aki megjárta a II. világháborút, a Don-kanyart, majd a szovjet munkatáborokat. A nyugati régióból vitéz Szabó Ferenc volt a kitüntetett, aki 1956-ban a Jászai Mari téri felkelők parancsnoka volt. Nyugatra kényszerült menekülni. Angliában telepedett le, ahol fáradhatatlan szervezője volt a helyi magyarok kulturális tevékenységének. Patrubány Miklós helyett Borbély Imre, az MVSZ Stratégiai Bizottsága koordinátora vette át a kitüntetést, mert Patrubány jelenleg közszolgálatban, az 1848-49-es honvéd tábornokot, Czetz Jánost is megjelenítő Monumento a Hungaria emlékműről tárgyal Buenos Airesben a metropolis vezetőivel. /Béri Balogh Ádám-díjas Patrubány Miklós. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./

2000. július 24.

Júl. 22-én ünnepi istentisztelettel és a reformáció emlékművének megkoszorúzásával zárult Genfben a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, a rendezvény fővédnöke is részt vett. A genfi Szent Péter-katedrálisban Tőkés László püspök emlékeztetett, hogy a magyar reformátusok 1938-ban tartották első világtalálkozójukat, a folytatást azonban csak az 1989-es fordulat tette lehetővé Magyarországon és a határokon túl. Helyre kell tenni múltunkat és jelenünket, és emberközpontú világunkban Isten mindenhatóságát kell újra felismerni - mondotta. Orbán Viktor megjegyezte: "Mi, magyarok kalandozó nép vagyunk, a reformátusok is különösen azok". A magunkról alkotott képnek fontos vonása ez a vándorló, de mindig hazatérő, közösséget gazdagító magyar - mondta. Rámutatott, hogy a 20. században a Don-kanyarban elesettek, az odaveszett zsidó honfitársak, a kitelepített német származásúak, a szovjetunióbeli kényszermunkára hurcoltak és végül az 1956 után az országot elhagyó 200 ezer menekült együtt több mint egymillió embert jelent, ami szinte pótolhatatlan veszteség egy 10 milliós ország, de még egy 15 milliós nemzet számára is. - Bár ma is gyakrabban zúg a harang temetésre, mint keresztelőre, az utóbbi 10 évben visszaköltözött szívünkbe egy boldog családot építő, emelkedő magyarság és magyar nemzet reménye - mondta. Figyelmeztetett, hogy a külső szabadság aligha ér valamit belső szabadság nélkül. Aki megelégszik a jólét és a szabadság külső jegyeivel, az könnyen elveszítheti az emberi életet összetartó belső meggyőződését. A reformátusok kötelessége újra és újra emlékeztetni, hogy semmiféle szabadság sem segít a morális romlottság ellen - jelentette ki. Szent Ágoston, Szent Ferenc, Kálvin és a magyarságra gyakorolt befolyásuk jól példázza: az evangélium tanítása nélkül nincsenek életképes gyökerei a magyar összetartozásnak - mondta a miniszterelnök. Az ünnepi rendezvény résztvevői az istentisztelet után átvonultak a reformáció genfi emlékművéhez, ahol Péter Iván, a berni magyarok lelkésze emlékeztetett arra, hogy 1944-ben e helyen tüntetett mintegy 30 Svájcban tanuló magyar fiatal Magyarország német megszállása ellen. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a domborművek és a reformáció nagyjait, köztük Bocskai István fejedelmet ábrázoló állószobrok előtt szólva utalt arra, hogy annak idején a magyarok a svájciak után a második legnagyobb adománnyal, 40 ezer koronával járultak hozzá az 1917. október 31-én felavatott "reformátorok fala" megépítéséhez. Végezetül az egyház és a kormány képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait az emlékmű Bocskai Istvánt ábrázoló szoboralakja előtt. /Véget ért a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója. Koszorúzás a reformáció genfi emlékművénél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./

2000. augusztus 21.

Orbán Viktor kormányfő az augusztus 20-i központi állami ünnepségen mondott beszédében kifejtette: Ezer év erőt adó nyugalmával mondjuk: kell, hogy legyen újra magyar álom. Egy gazdag és erős Magyarország. Szent István királyra emlékezve a miniszterelnök kijelentette: István az idegen népek gyűrűjében, a keleti és a nyugati világ határán országot, hazát alapított. - Nem években gondolkodott, hanem nemzedékekben. Így kerülhette el, hogy foglyul ejtse álmát az idő - fűzte hozzá Orbán Viktor. Hangsúlyozta: az ezeréves keresztény magyar állam a magyar nemzet közösségének nagy és maradandó alkotása. - Közös alkotás, amely ezer esztendő összes nemzedékének, az ország összes valaha volt polgárának munkájából, harcából, szenvedéséből, kudarcából, sikeréből, reményéből és akarásából született. Közös alkotás, mindannyiunk tulajdona - fogalmazott Orbán Viktor. Emlékeztetett arra, hogy ″a XX. század minket magyarokat különösképpen megpróbált. Keserves és nagyképű század volt, csaknem összetörte álmunk, Szent István nagy álmát″. - Elviseltünk kilenc rendszerváltást, túléltünk hat államformát, négy határrevíziót, három forradalmat, két világháborút és kibírtuk, hogy háromszor léptek idegen csapatok az ország területére - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök kifejtette: ″csak az utolsó hatvan esztendőben több mint egymillió embert veszítettünk. A Don-kanyarban elesetteket, az elhurcolt zsidó honfitársainkat, a kitelepített német származásúakat, a málenkij robotosokat, s 1956 mártírjait és az elmenekült kétszázezer életerős, tehetséges magyart″. - Fájdalmas csapások ilyen sorozata más, talán népesebb nemzeteket is porba sújtott volna -mondta Orbán Viktor, majd megjegyezte: nem csoda, hogy Magyarországnak elege lett azokból az ebédmeghívásokból, ahol Magyarország volt az étel. - Tudja és érezze Magyarország minden polgára: csak együtt álmodhatunk nagyot. Mert senkit sem nélkülözhetünk, mert mindenkire szükség van, és mert senki sincs, akinek álmáról lemondhatnánk - hangoztatta Orbán Viktor. Hozzátette: érezze ezt Madéfalva minden székelye, a csíki és gyimesi keresztalja, Kolozsvár összes magyar lelkű polgára, érezzék a Márai nyelvét őrzők Kassán, érezzék Kárpátalja sűrű sorsú magyarjai, és érezzék a háború dúlta Délvidék megszomorítottjai is. - A gazdag és erős magyar nemzetet velük együtt álmodjuk. Szent István álmában ők is benne vannak. Mert az álmoknak nem lehet határt szabni - zárta szavait Orbán Viktor. /Orbán Viktor augusztus 20-i beszéde. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 22,/

2001. április 21.

Balogh Levente ironikusan kifejtette, hogy egyszer mindenkiben "horgadni kezd" "a mélyszittya öntudattal párosuló honfiúi bú". Most ehhez adott segítséget a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által a magyar államalapítás ezeréves évfordulójára megjelentetett kiadvány, a Magyar katonadalok és énekek a XX. Századból címmel. "Vége hát azoknak az ínséges időknek, amikor a turáni átoktól sújtott, népnemzeti érzéstől duzzadó, vájtfülű ifjak csupán az ősi szittya zenei műfaj, a rockzene területén nyomuló három őszülő halántékú sámán: Nagy Feró, Waszlavik Gazember László és Schuster Lóránt Igazságot Magyarországnak! című, gagyi kivitelezésű albumának hatodszor átmásolt, recsegő felvételeiről értesülhettek arról, hogy mit is művel a turul és a honvéd a Hargita bércein." A mostani felvételen az "egész 20. századi magyar történelem elénk tárul itten, ferencjóskástul, vérzivatarostul, fehérlóstul, donkanyarostul." "Aztán legyen úgy, mint régen volt, Horthy Miklós katonája vagyok, érces férfitorkok zengik, hogy Százados úr, sejehaj, Harminckettes baka vagyok én... És következik a csúcspont: Kolozsváron piros-fehér-zöld a lobogó, és honvéd áll a Hargitán." (Magyar katonadalok és énekek a XX. századból. Összeállította: Cseh Tamás, Péterdi Péter. Megjelent a MEGAFILM KFT. gondozásában, 2000) /Balogh Levente: Ferenc Jóska, vérzivatar és Don-kanyar. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 21./

2002. augusztus 2.

Medgyessy Péter miniszterelnökre célzott Dr. Sasi Nagy Béla cikkében: egy új hatalmasság, aki a régi rend düledező tanyájáról került ismét a felszínre, programbeszédet tartott. A politikus szerint ne a múlttal törődjünk, hanem a jövővel. Egy eminens író, volt Pen Club elnök még a könnyű drogok szabad forgalmazásáért is hősiesen síkraszállt. /Konrád Györgyről van szó./ El kell felejteni a 19-es vörös terrort, a világháborút, a Don-kanyart, továbbá azokat, akik megjárták a Duna csatornát, Recsket? Két ország összes börtöneit? Az egyik miniszterelnök "csak" az ifjú kommunisták felső vezetésében vett részt. /Iliescu/. A másik miniszterelnök kicselezte a KGB-t, hogy Európába vezesse országát a "nagy testvér" háta mögött. /Dr. Sasi Nagy Béla: Elmúlt-e a múlt? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 2-8./

2002. augusztus 31.

Budapesten, a Vármegye Galériában láthatók Paulovics László munkái Erdélyi íróportrék címmel. Paulovics László festő-grafikus Szatmárnémetiben élt, 1985-ben távozott Romániából. Németországba ment, Iserlohnban telepedett le, néhány év alatt ott is elismerést szerzett művészetének. Az utóbbi esztendőkben kétlakivá vált, ideje egy részét Szentendrén tölti. Erdély irodalmi életének vezéralakjai késztették portrézásra, régiek és maiak. A portrék közé derűs tájképeket iktatott a festő, az emeleti teremben Paulovics sokrétű művészetének egy másik vonulatából is ízelítőt nyújt: a D43 sorozattal a II. világháború, a Don-kanyar magyar áldozatainak állít felkavaró művészi emléket. /(nk): Erdélyi íróportrék. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./

2002. szeptember 28.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete, az Erdélyi Múzeum Egyesület és a történelmi egyházak tagjaiból nemrég alakult héttagú emlékbizottság kutatást és megemlékezést indítványoz az 1943. január 12-én kezdődött doni offenzívában elhunyt honvédek emlékére. Fiatal történészek, Berekméri Róbert és László Márton a Don-kanyarban maradt sokezer katona névsorából megjelölték azokat, akiket Maros megyéből vitt el végzetük. Felkutatták és meséltették azokat, akik a 27. Székely Hadosztály vagy más egység katonájaként túlélték az orosz áttörést. Az összegyűjtött anyagból a fiatal szakemberek könyvet szándékoznak kiadni. A 2. magyar hadsereg teljes levéltári anyaga elveszett, a történészek kérik azokat a Don-kanyart megjárt férfiakat, illetve özvegyeiket, ha akad mondandójuk, netán naplót, emlékiratot őriznek, szíveskedjenek a marosvásárhelyi unitárius egyházközség irodájában jelezni. Az emlékbizottság szervezi a megemlékezést, a rendezvény védnöke lesz dr. Szabó Péter, a budapesti Hadtörténeti Múzeum munkatársa és dr. Bús János alezredes, a történeti irattár vezetője, akik előadást tartanak Marosvásárhelyen. /(lokodi): A Don-kanyarban elesettek emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 28./

2002. december 16.

Tüntetést rendezett a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Budapesten, dec. 15-én, vasárnap; a demonstráció résztvevői a kormány határon túli magyarokat érintő nemzetiségpolitikája ellen tiltakoztak. A Károlyi Mihály-szobor elől a tömeg az Erzsébet térre, a Kempinski Hotel elé vonult, ahol a szomszédos országokban élő magyarok leveleit olvasták fel. A külföldön élő magyarok megdöbbenésüknek adtak hangot amiatt, hogy dec. 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Medgyessy Péter kormányfő a Kempinski Hotelben fogadáson vett részt Adrian Nastase román miniszterelnökkel. A rendezvényen elhangzó beszédeket a megjelentek magyar zászlókat és határon túli magyarlakta települések tábláit lengetve "Vesszen a kormány, vesszen Trianon!" bekiabálásokkal szakították meg. A felszólalók követelték Medgyessy Péter kormányfő lemondását, valamint a "nemzeti önérzetükben megsértett" magyarok megkövetését. A felszólalók bírálták a magyar kormányt az uniós csatlakozási tárgyalásokon elért "gyenge eredményéért". A demonstráción megjelent Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Grespik László, a szövetség elnökségi tagja, Lányi Zsolt volt kisgazda országgyűlési képviselő és Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. Patrubány Miklós szerint az Erzsébet téren mintegy negyvenezren gyűlhettek össze. /"Vesszen Trianon!" MVSZ-tüntetés a kormány politikája ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./ Az a magyar kormányfő, aki Erdély elcsatolására koccint, vagy elmebeteg, vagy hazaáruló, de valószínűleg nem az előbbi állítás igaz Medgyessy Péterre - mondta Horváth Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom szóvivője a dec. 15-i tüntetésen, amit a magyar miniszterelnök dec. 1-jei, Kempinski szállóbeli megjelenése ellen szerveztek Budapesten. Az ellen tüntettek, hogy Medgyessy Péter kormányfő - Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök társaságában - Adrian Nastase román miniszterelnökkel együtt ünnepelt. Kovács Dávid, a JMM elnöke azt hangsúlyozta, hogy emlékezni kell a marhavagonokban elhurcolt, kitelepített magyarokra, a Tito partizánjai által lemészárolt vajdasági honfitársakra, az 1990-es marosvásárhelyi harcokra és a Don-kanyarra is. Ez a magyar sorstalanság. Ezek nem hálás témák, ezekért nem jár Nobel-díj, mint ahogy Wass Albert nemhogy ezt a rangos elismerést nem kapta meg, de még magyar állampolgárságban sem részesült többszöri kérése ellenére. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, Balogh Norbert az 1918-as vörös terror szervezői és a mostani kormányzat közötti hasonlóságokra hívta fel a figyelmet. (A rendőrség a tüntetést megelőző napokban még a rendezvényt törvényesen népszerűsítők ellen is fellépett.) A fáklyás tüntetés végén a részvevők kiáltványt fogadta el, a több tízezres tömeg annak minden pontját közfelkiáltással erősítette meg. - Ma is vállalom azt, hogy elfogadtam a román miniszterelnök meghívását a román nemzeti ünnepre - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök. Hozzátette: a történelmi sérelmek felhánytorgatása nem vezet sehová. Kovács László külügyminiszter dec. 16-i nyilatkozatában történelmi fejtegetések és terminológiai tisztázások közepette próbált meg fölényesen rendreutasítani mindenkit, aki a történteket ellenzi. /Szakács Árpád: Tüntetés nemzeti önérzetért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ A dec. 15-i tüntetés résztvevői kiáltványt fogadtak el. Ebben leszögezték, hogy a december elsejei Kempinski-beli ünnepség magyar részvevői hasonlítnak az országvesztő Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond és társaik tevékenységére, akik amikor Magyarország kétharmad részére idegenek tették rá kezüket, a Károlyi-Jászi együttes a "végre elért nemzeti szabadságról" és a "függetlenségről" beszélt. A kiáltványban emlékeztettek az 1918-as gyulafehérvári gyűlést három héttel követő kolozsvári népgyűlésre. A korbeli Népszava tudósítása szerint "A hatalmas méretű gyűlésen mintegy százezer ember vett részt, sokkal többen, mint ama gyulafehérvári gyűlésen, ahol a huszonhat vármegye elszakadását mondták ki - a román imperialisták. A kolozsvári gyűlés határozata a wilsoni elvek alapján áll, a népek önrendelkező jogának érvényesülését kívánja és ezen az alapon jelenti ki (...), hogy a Magyar Népköztársaság állami közösségében akar maradni". A lap a felszólalásokból is idézett: "A magyarországi román szocialisták nevében Strengar Demian Szava elvtárs (...) kijelentette, hogy a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni. A román szociáldemokraták küldöttje, Avramescu György elvtárs beszélt ezután. Óriási hatás mellett fejtette ki tiltakozását a gyulafehérvári határozat ellen. 1914-ben - mondotta - összegyűltek az urak, és csináltak a világból egy mészárszéket. (...) Gyulafehérváron ismét összegyűltek az urak, és másik mészárszéket akarnak csinálni a világból. (...) A mai helyzet megoldása az, hogy Erdély független köztársaság legyen a svájci kantonok mintájára". A december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés határozatai még az erdélyi románságon belül sem arattak osztatlan elismerést. A kiáltvány szerint a tüntetők követelték, hogy a Kempinskiben fogadáson megjelentek kövessék meg az erdélyi magyarságot, a "méltóságában vérig sértett magyar nemzetet", határolódjanak el Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és társaik magyarság-gyalázó, országvesztő politikájától, a szomszédos államokkal folytatott tárgyalások során az elcsatolt nemzetrészek iránti felelősségérzettel járjanak el, a szomszédok EU-csatlakozásra irányuló törekvéseinek támogatását az ott élő magyar nemzeti közösség jogainak maradéktalan biztosításától tegyék függővé. Az Erzsébet téri tiltakozó nagygyűlés részvevői és támogatói, Magyarok Világszövetsége, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Erdélyi Körök Országos Szövetsége, Honfoglalás 2000 Egyesület, Magyar Földvédő Mozgalom, Százak Tanácsa, Bocskai Szövetség, Lelkiismeret 88 Csoport, Széchenyi Casino. /Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./

2002. december 19.

A Maros megyei EMKE dec. 18-i sajtótájékoztatóján összegezte az idei év eredményeit. Ábrám Zoltán, az egyesület Maros megyei elnöke elmondta: összesen 25 olyan rendezvényt szerveztek. Az elmúlt év eseményeiről készül egy füzet, illetve a filmarchívumból egy összeállítás. Jövőre januárban megjelenik az EMKE Megy a gyűrű című, gyermekdalokat és gyermekjátékokat tartalmazó kiadványa. A kötet Szabó Éva nyugalmazott tanárnő gyűjtéseit tartalmazza. Január 15-én fogják lerakni a Don-kanyari áldozatok emlékművének alapkövét Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben. /Antal Erika: Eredmények és tervek. Év végi EMKE-sajtótájékoztató Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./

1997. július 20.

Júl. 20-án Oroszországban, Borgyirevka /más lapok szerint Bordirjevka/ falunál emlékhelyet avattak a második világháborúban a II. magyar hadsereg Don-kanyarban elesett 150 ezer honvédje és munkaszolgálatosa tiszteletére. A halottaknak kijáró végtisztesség egy fél évszázadot váratott magára. Az emlékmű a Szent Koronát mintázza, hét kopjafájával a honfoglaló magyar törzseket jelképezi. A kegyhely avatására a magyar kormányszervek /köztük Fodor István, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára/, a Vitézi Rend képviselői és Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke jöttek el, rajtuk kívül az ökumenikus istentiszteleten Ladocsy Gáspár segédpüspök, dandártábornok, Szalay Tamás ezredes, tábori segédpüspök volt jelen. Az 1942-43-as doni ütközet áldozataira való emlékezést a Don Menti Honvédsírok Alapítvány kezdeményezte, ők 1992-ben egy keresztet állítottak az elesettek emlékére. A magyar és orosz kormány között 1995-ben született megállapodás az oroszországi katonasírok jogi helyzetét illetően.Ezt követően két évbe tellett, amíg központi támogatás híján a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből sikerült erre a célra egy összeget elkülöníteni. Az emlékhelyen Csoóri Sándor mondott beszédet. Ezen a napon, júl. 20-án számos magyar településen harangzúgással emlékeztek a Don-kanyar áldoztaira. /Új Magyarország, Népszava, Népszabadság, júl. 21./ A Kalotaszeg közölte Csoóri Sándornak, a Magyarok Világszövetsége elnökének Oroszországban, júl. 20-án a Don melletti katonatemetőnél felállított magyar emlékmű felavatásakor elmondott beszédét. "Köszönjük, hogy a Megbékélés Kapuját kinyitották előttünk." - mondta. A százötvenezer magyar katonának akarják megadni a végtisztességet. A magyar második világháborús részvétel bűn marad, "mentséget nem, legföljebb magyarázatot találhatunk rá." Az első világháborút követő békeszerződésekkel "elveszítettük országunk területének és lakosságának a kétharmadát, mint akinek két lábát s egyik karját levágják." Ha ez a békeszerződés jó lett volna, nem robbant volna ki az újabb háború. - A magyar nemzet összeroppanása nem a világháborúkkal kezdődött, hanem az 1848-49-es szabadságharccal. "Ez a fölavatásra váró emlékmű ne csak az Oroszországban elesett magyar katonák fejfája legyen, de legyen emlékeztető oszlopa a Megbocsátásnak, s annak az időnek, melyben elszakadunk a háborúk korától." /Kalotaszeg (Bánffyhunyad), aug., VIII. évf. 8. sz./

2003. január 6.

Jan. 5-én Marosvásárhelyen az unitárius egyházközség tanácstermében kiállítás nyílt a doni 2. Magyar Hadsereg pusztulása 60. évfordulójának tragikus emlékére, az EMKE megyei szervezete szervezésében, részt vettek történészek, egykori honvédek és néhány túlélő, a Don-kanyarban pusztult marosvásárhelyi és környékbeli katonák utódai. Jan. 11-én történelmi megemlékezés lesz Marosvásárhelyen, amelyre eljönnek a budapesti Hadtörténeti Múzeum munkatársai is. Sokáig beszélni sem volt szabad a doni tragédiáról, az anyaországban is csak alig több mint tíz esztendeje kutatják, beszélnek a 125 ezres pusztulásról. A Doni Emlékbizottság nevében felszólaló dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke elmondta, itt az ideje, hogy Erdélyben is megemlékezzenek a tragikus eseményekről, hiszen itteniekből is kerültek ki áldozatok. Berekméri Róbert és László Márton fiatal történészek kutatása során kitartó gyűjtőmunkájával létrejött a kiállítás. A katasztrófa történelmi hátteréről dr. Pál-Antal Sándor történész tartott előadást. Az emlékműterv makettjét is kiállították, amelyet az emlékbizottság már elfogadott, Bocskai Vince szovátai szobrászművész tervéről van szó. /(lokodi): Don-kanyart járt tárgyi emlékek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

2003. január 10.

A doni csatáról, a 2. magyar hadsereg majdnem teljesen megsemmisüléséről több visszaemlékezés jelent meg. Gellért Sándor (1916-1988) "A magyarok háborúja" címen állított emléket az elesetteknek. Vitéz Jankovic Lőrinc (1907-1992) századparancsnok is hazajött a Dontól huszár zászlóalja legényeivel. A visszaúton a lovakat a németek elvették, vagy elpusztultak. Ekkor legényeivel nyírfaágból sítalpakat csináltatott, s azon hatoltak át a hómezőkön. A "síszázad" csodálatos meneküléséről Horváth Miklós: "A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál" (Bp. Hadtörténeti Intézet 1959) c. könyvében lehet olvasni. 1972-ben jelent meg Nemeskürty István könyve "Requiem egy hadseregért" címmel. A nyolcvanas években vetítette a Magyar Televízió a "Krónika - végjáték a Donnál" c. sorozatot. Gellért Sándor is szerepelt benne. 1996 nyarán, az oroszországi pravoszláv egyház közreműködésével gyászszertartást tartottak a Don mentén elpusztult honvédek emlékére. Szatmárnémetiben 1997. nov. 2-án tartották a Németi templomban az első megemlékezést. Újsághirdetést adtak fel, hogy jelentkezzen, ha van még életben lévő személy, aki megjárta honvédként a Don-kanyart. Ekkor jelent meg Garda József (1917-2000) nyugdíjas főkönyvelő. A fronton töltött napjaira olyan élénken emlékezett, hogy kérték, írja le. Könyvét 1999-ben adta ki a Püski Kiadó: "Kint voltam a Donnál" címmel. A Németi templom kertjében márvány emlékmű emlékeztet a világháború hős honvédjeire, akik harcoltak, fogságba estek, szenvedtek azokban a nehéz években. /Ábrám Lídia: Szatmáriak a Donnál. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 10./

2003. január 11.

Nemrég jelent meg Szabó József János magyarországi hadtörténész Az Árpád-vonal (A Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere a Keleti-Kárpátokban 1940-1944, Timp Könyvkiadó) című hadtörténeti munkája, amely alapos dokumentációk egész sorával tisztázta azt az időszakot, amely a rendszerváltás előtt tabunak számított, illetve amiről csak hamis, téves információk voltak. "A második világháborúban küzdött magyar katonáról csak az évtizedekig sulykolt megállapítások élnek a köztudatban: "rosszul felszerelt", "rosszul kiképzett", fasiszta, "németbérenc", "tehetetlen, gyáva, feláldozott hadsereg", "Don-kanyar, utolsó csatlós" stb. Pedig a gyengén felszerelt, nehézfegyverzettel alig ellátott, sokszor megoldhatatlan feladat elé állított magyar honvéd semmivel sem volt rosszabb katona, mint a német vagy az orosz. A hazáját védő honvéd helytállása a Keleti-Kárpátokban nagyra értékelendő, mert olyan védelmi vonalat épített ki és védett, amelyet a második világháború folyamán nem tudtak áttörni, csak megkerülni..." Szabó József János közel egy évtizeden át kutatta a magyar királyi honvédség 1944-ben, a Kárpátokban folytatott harcait, ezen belül az Árpád-vonalat. Sok veteránnal elbeszélgetett, sok levéltári forrást feldolgozott, végigjárta a helyszíneket. Többek között felhasználta Ivás István egykori tizedes, rajparancsnok visszaemlékezését is, amelyek a Hargita Népe 1995. augusztus 22-i számában jelent meg. Ivás István Egy székely határőr visszaemlékezései címen rövidesen könyv formában is napvilágot lát Magyarországon. /Ferencz Imre: Az Árpád-vonal. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./

2003. január 13.

Jan. 11-én Marosvásárhelyen az EMKE és a történelmi egyházak szervezésében a Deus Providebit Házban a Don-kanyarban pusztult magyar katonákra emlékeztek. A megemlékezésre eljöttek budapesti történészek, ott voltak Don-kanyart járt frontkatonák. Délután a katolikus temetőben jelképesen a majdani emlékmű alapkövét helyezték el. És egy szelencét, a Maros megyéből származott áldozatok névsorával. Jan. 12-én Marosvásárhelyen a diakóniai központban a Művészet, majd jogutódja, az Új Élet - rendszerváltás után Erdélyi Figyelő hetilap - szerkesztőségének tulajdonában álló könyvtárát adták át használatra és megőrzésre a Kántor-tanítóképző Főiskolának. A mintegy 3800 kötetes könyvtár adományozásáról kiállított oklevelet Sütő András egykori főszerkesztő, Lázok János főmunkatárs és Nagy Pál szerkesztő, valamint a főiskolát képviselő Barabás László igazgató írta alá. "Meggyőződésem, harminc éven át jól válogattam, mert a kerti törpék helyett Petőfi Sándort, Adyt, Szilágyi Domokost, Kányádi Sándort, a klasszikusokból pedig azokat válogattam, akiket nagyon hosszú időn át tiltottak, bélyegeztek, kategorizáltak, vagy csak nagyon ritkán adtak ki. A könyvtárat úgy próbáltuk őrizgetni, hogy azt mások el ne hordják, azt más intézmény ne vegye tulajdonába, és ne jusson arra a sorsra, hogy hozzá nem értők, a nyelvünket sem értők rendelkezzenek vele. - mondta az ünnepélyes átadáson Sütő András író. Barabás László igazgató reméli, olyan könyvtárat hoznak létre, ami a későbbiekben egy hungarológiai központ szerepét is betöltheti. /(lokodi): Névsor egy majdani műemlék alapkövénél. A Don-kanyarban pusztult áldozatokra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./

2003. január 13.

A doni katasztrófa 60. évfordulója alkalmából Szatmárnémetiben a Németi Református Egyházközség, az RMDSZ szatmári szervezete, a MIK és a Szent István Kör ünnepségsorozattal emlékezik meg a hősi halottakról és a túlélőkről. A rendezvénysorozat jan. 11-én a Scheffler János Lelkipásztori Központban vette kezdetét. A résztvevőket köszöntötte Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör elnöke, majd az RMDSZ szatmári szervezete nevében Kereskényi Sándor szenátor emlékezett meg az eseményekről. Jan. 25-én köszöntik a Don-kanyar veteránjait, azok számára évfordulós emlékplaketteket adnak át, ez alkalommal kerül sor a Szilágyi Domokos Irodalmi Kör Gellért Sándor műsorára is. Febr. 2-án a Németi Templomban koszorúzási ünnepséggel egybekötött megemlékezést tartanak. Több községben a vidéken élő veteránok számára a helyi önkormányzatok és egyházak és adnak át emlékplaketteket, és köszöntik őket falujuk templomában. /Megemlékezés a doni katasztrófa 60. évfordulója alkalmából. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 13./

2003. január 21.

Szentgericén, a rendszeresen szerda délutánonként tartott unitárius nőszövetségi találkozókon előadások hangzanak el. Berekméri Árpád Róbert történész a Don-kanyari áldozatokról fog előadást tartani. /kk: Szerdai találkozók Szentgericén. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 21./

2003. február 3.

Szatmárnémetiben a helyi RMDSZ és a Szent István Kör imádsággal és történelmi előadásokkal emlékezett a hatvan évvel ezelőtti, a Don-kanyarnál bekövetkezett katasztrófa áldozataira és túlélőire. Tőkés László püspök emlékeztetett: a háború ideje alatt megfosztottak bennünket attól a jogtól, hogy eltemessük halottainkat. Erdély történelmét ma is meghamisítják. Takaró Mihály, budapesti egyetemi tanár, a Magyar Reformátusok Világszövetségének főtitkára beszédében kiemelte, a magyarság megszokta már, hogy leggyakrabban a veszteségeikre emlékezik. A Don-kanyarnál harcoló katonákat ma már nem háborús bűnösöknek, hanem hősöknek nevezhetjük. Sipos Miklós esperes rámutatott, a II. Magyar Hadseregnek 200 ezer áldozata volt, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint Erdély ugyanennyi magyart vesztett el békés körülmények között 1990 és 2002 között. Ha egy nép elfelejti a múltját, az azt jelenti, hogy újra át kell élni a múlt eseményeit, hangsúlyozta. /Elek György: A II. Magyar Hadsereg 60 évvel ezelőtti áldozataira és túlélőire emlékeztek a Németi református templomban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 3./

2003. február 25.

Szatmárnémetiben, a Németi református templomban 1997. nov. 2-án tartották az első megemlékező istentiszteletet a Don-kanyarnál életüket vesztett áldozatok és a második világháborúban elesettek emlékére. Garda József megírta emlékeit, az emlékezés megjelent Kint voltam a Donnál /Püski Kiadó, Budapest, 1999/ címmel. Kiadták Gellért Sándor verseskönyvét, A magyarok háborúját is. 1999 tavaszán, ápr. 3-án, nagypénteken a Németi református templomkertben felállított fehér és zöld márvány emlékművön a következő felirat áll: A második világháborúban és a Don mentén harcolók és elesettek tiszteletére. Minden év januárjában megkoszorúzzák az emlékművet. Most hatodik alkalommal, a hatvanadik évfordulón a helyi Szent István Körrel és az RMDSZ-szel együtt háromhetes tisztelgésre került sor. Legelőször jan. 11-én, az urivi áttörés napján a kör keretében volt összejövetel. Jan. 25-én a Gellért Sándor irodalmi est keretében az RMDSZ vezetősége évfordulós emlékplakettet adott át a Don-kanyart megjárt túlélőknek és a már meghaltak családtagjainak. Febr. 2-án volt a záróünnepség, igét hirdetett Tőkés László püspök. Takaró Mihály budapesti egyetemi tanár, a Magyar Reformátusok Világszövetségének főtitkára előadásában kimondta, hogy a Donnál elhunyt honvédok ma már nem háborús bűnösök, hanem hősök. /Ábrám Sámuel református lelkész, Szatmárnémeti: Ünnepélyes tiszteletadás Szatmárban is. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 25./

2003. május 5.

Máj. 5-én Bukarestben, a Petőfi Házban, a halálra ítélt második magyar hadsereg Don-kanyari pusztulásáról tart előadást Szele Péter újságíró, amit a Sára Sándor dokumentumfilmjéből kiragadott részlet követ. /Rekviem egy hadseregért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./

2003. június 30.

Sárközújlak Napjainak megnyitásakor egyetlen szó sem hangzott el magyarul a túlnyomóan magyar lakosságú Sárközújlakon. A községháza tanácstermében a helybeli MADISZ, valamint a Szent István Kör szervezésében a Don-kanyarban történt eseményekről tartottak előadást Danku Pál és Thoroczkay Sándor történészek. /Sárközújlak Napjai. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 30./

2003. október 10.

Trianon előzményei és következményei a címmel volt okt. 3-án előadás és könyvbemutató Nagybányán a Teleki Magyar Házban. A rendezvény meghívottja Ádám Sándor Budapestről, aki a "Trianon bűne", "Trianon jogszerűsége" és hasonló könyveit ismertette. Többféle aktualitása is lehet manapság Trianonnak, írta Vásárhelyi D. Miklós. Történelmi szempontból az elmúlt másfél évtized a nagy változásoké volt Kelet-Európában. Korában örökkévalónak vélt (hirdetett) politikai rendszerek bomlottak fel, mesterségesen létrehozott országok hullottak darabjaikra, más országok egyesültek, állam- és katonai szövetségek omlottak össze. Sokakban felmerülhetett a kérdést: vajon nem lehetne a kedvező politikai konjunktúrát a javunkra fordítani? Miért épp a magyar nemzet várja tehetetlenül, karbatett kézzel, hogy elmúljon a talán soha vissza nem térő alkalom? Ludwig von Lang, a Vatikán kezdeményezésére 1984-ben létrehozott emberjogi intézet, az Institutum Pro Hominis Juribus főtitkára által 2001 februárjában megfogalmazott, s az ENSZ Háborús Törvényszékéhez eljuttatott levelében többek között a következőket írta: "...a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan. Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el. Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg. [...] Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye akkori közömbösségét." Az egyetlen gondolat, amely az elmúlt másfél évtizedben reálisnak látszó kiutat kínált a tudati-történelmi zsákutcából, az a nemzetprogram, amelyet a magyar polgári kormány a Kárpát-medencei magyarság szellemi-gazdasági egyesítésében, a magyarságtudat erősítésében jelölt meg, s amelyet Orbán Viktor volt miniszterelnök röviden csak így foglalt össze: "Merjünk magyarok lenni". Nagybányai magyar középiskolás diáklányok FÉLNEK román társaságban magyarságukat elárulni. Tartanak attól, hogy még el is verik őket. Ezt a félelmet úgy látszik genetikailag hordozunk magunkban, ez ijesztő. Ránkfér tehát a biztatás: merjünk (és akarjunk) magyarok lenni. És beszélni KELL Trianonról. Ahogyan 1848-ról is, Nagyenyedről is, a Don-kanyarról is, Recskről is, a Gulágról is, Szárazajtáról is. Meg az aradi Szabadság-szoborról. Csak így, magyarságunk vállalásával oldhatjuk fel Mohácstól, Trianontól eredeztethető görcseinket. /Vásárhelyi D. Miklós: Merni és nyerni. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 10./

2003. december 3.

Nov. 28-án zajlott le Marosvásárhelyen a Maros megyei Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közgyűlése. Az ülésen Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke ez évi tevékenységről adott számot. Egy hónappal ezelőtt kapott az egyesület a Dózsa György úti volt Hangya épület harmadik emeletén új székhelyet, ezért újra be kellett jegyeztetniük magukat, ami kilenc hónapos jogi vesszőfutást eredményezett. Sikerült fénymásolót, nyomtatót szerezniük, számítógépre még nem tellett. Nagy sikernek örvendett a Don-kanyari megemlékezés, az anyák napi ünnepi műsor, a falugondnokokkal való találkozó, a két gyermek-Gyöngykoszorú-találkozó, a nyári színpadi nótaest, ezenkívül pedig több könyvbemutatót, kézművesvásárt szerveztek. Két kiadványt jelentettek meg: a Megy a gyűrű című gyermekdalkötetet és egy, az EMKE tevékenységét ismertető könyvecskét. A 2004-es rendezvénytervezetek sorában: népzenészképzés, mezőségi szórványprogram, Gyöngykoszorú- találkozó, a Don-kanyari áldozatok megidézése, Burustyán népművészeti fesztivál, Marosvásárhelyi Napok magyar nyelvű rendezvényei, Rákóczi-túra (egyházszolgálati és népismereti tábor), Katalin-napi bál, óévbúcsúztató rendezvény szerepel az egyesület tervei között. /Nagy Botond: EMKE- közgyűlés az új székhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 3./

2002. február 14.

Az EMKE Maros megyei szervezete kezdeményezésére a történelmi egyházak és egyes civil szervezetek képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult a Don-kanyarban 1943 telén elesett áldozatokért. Alakuló megbeszélésükön a bizottság tagjai fiatal szakemberek bevonásával kutatómunkát indítványoznak a Don-kanyarban nagyrészt megsemmisített 2. hadsereg erdélyi, elsősorban Maros megyei vonatkozásainak jobb megismerése érdekében. Ezért felhívással fordulnak azokhoz, akiknek személyes élményeik vagy másoktól kapott ismereteik, információik, dokumentumaik lennének, hogy jelentkezzenek. Az emlékbizottság elhatározta azt is, hogy a tragikus esemény hatvanadik évfordulója alkalmából, 2003. január 12-én kegyeletteljes megemlékezést tartanak Marosvásárhelyen. A tervezett megemlékezés tudományos rendezvényt, műsoros estet, emlékkönyv kiadását, templomi szolgálatokat, kopjafa-állítást foglalna magába. /(Ábrám Zoltán): Emlékbizottság a Don-kanyari áldozatokért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

2004. január 12.

Január 10-én Marosvásárhelyen, az unitárius egyházközség tanácstermében megnyílt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ Maros megyei szervezete és a Don-kanyari áldozatok tiszteletére létrejött emlékbizottság által szervezett tárlat. A kiállítás a Don-kanyari offenzíva kezdetének évfordulójához közeledve /1943. jan. 12./ nyílt meg. Ábrám Zoltán, a Maros megyei EMKE elnöke elmondta, Marosvásárhelyen is szeretnének a Don-kanyari áldozatok emlékére emlékművet állítani. Az előadók után a doni csatában egykor harcolt, vagy az azt követő fogságban meghurcolt honvédek, tisztek, főtisztek emlékeztek vissza erre az időre. /Nagy Botond: A doni csata emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./

2004. január 14.

Ismét Kolozsváron vendégszerepel a Maros Művészegyüttes. A Sodrásban című műsort jövő héten mutatják be. A művészeti vezető-koreográfus, Könczei Árpád szavait idézve, az előadás címe "szimbolikus, egyrészt az embertelen, száguldó, számunkra, magyarok számára tragikusan kegyetlen huszadik század sodrását, másrészt a tánc sodró lendületét is szimbolizálja. A katonákról szóló táncos történettel szeretnék emléket állítani mindazon honvédeknek, akik az 1848–49-es szabadságharcban, majd Galíciában, Fiuménél, az Isonzónál, a Kárpát-kanyarban, vagy a Don-kanyarban elestek az első- és második világháború alatt." A táncjáték két részből áll. Az első a bemelegítő, amelyben Nyárádselyéből és Nyárádmagyarósról, Marossárpatakról, Válaszútról és Köménytelkéről származó táncokat mutatnak be az együttes tagjai. A második rész a tulajdonképpeni "történet a katonákról". /(béva): Sodrásban. A Maros Művészegyüttes vendégjátéka. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

lapozás: 1-30 | 31-35