udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 324 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 301-324 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2011. szeptember 15.

MOGYE: tovább gyűrűzik a botrány az egyetemi tanévkezdés küszöbén
Nem vette át a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége azt az aranykeretes óriáspannót, amit a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) a tegnap délelőtt az intézménynek próbált ajándékozni. A civil szervezet képviselői az új tanügyi törvény 135. cikkelyét írták rá 199x170 centiméteres pannóra: a rendelkezés értelmében a multikulturális egyetemeknek, mint amilyen a MOGYE is, létre kell hozniuk az önálló magyar nyelvű intézeteket, karokat, tagozatokat vagy oktatási vonalakat.
A vásárhelyi egyetem román többségű szenátusa, amint arról beszámoltunk, több ízben is figyelmen kívül hagyta ezt a cikkelyt, és az új egyetemi chartát sem ennek szellemében alkotta meg.
Nem kellett a magyar „ajándék”
A RMOGYKE ügyvezetője, Ádám Valérián és társai hiába sétáltak a főtérről az egyetemre a pannóval, a titkárságon kiderült, hogy az intézményben egyetlen döntéshozatali joggal rendelkező személy sem tartózkodik. Elena Nistor titkárnő csak annyit mondott az „ajándékozóknak”, hogy a MOGYE szenátusának éppen úgy jogában áll elutasítani, mint elfogadni az adományt. Miután az intézmény alkalmazottja telefonon konzultált Constantin Copotoiu rektorral, a biztonsági őrökkel még az udvarról is kitessékelték a táblával kint várakozó és a törvénycikkelyt hangosan felolvasó tüntetőket. Alig fél óra elteltével már a helyi rendőrség „vette kezelésbe” az ügyet. A hatóság emberei előbb furgonnal szándékoztak elszállítani a pannót és annak értelmi szerzőjét, tiltakozására azonban „megengedték” neki, hogy gyalog térjen vissza a RMOGYKE belvárosi székhelyére. „Önkormányzati engedély híján a 2008/20-as tanácsi határozat értelmében tilos ekkora felirattal az utcán sétálni. Ma akár meg is büntethettük volna Ádám Valériánt, aki egy közönséges provokátor” – mondta a lapunk által megkérdezett Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója. A RMOGYKE ügyvezetője viszont azzal vágott vissza, hogy az ő pannójuk éppen azért csak 199 centis és nem kétméteres, mint ahogy eredetileg tervezték, hogy ne számítson reklámfeliratnak. „Nem érdekel, mit mondanak, mi addig sétáltatjuk a táblát a főtér és az egyetem között, amíg a MOGYE vezetősége hajlandó átvenni azt. Ha a rendőrség megbüntet, a bírságot átadjuk egy-egy RMDSZ-es politikusnak. Ha nem tudnak érvényt szerezni a törvénynek, legalább fizessék ki a büntetést” – nyilatkozta a Krónikának Ádám Valérián.
A chartát csak formailag kell módosítani
Az egyetem szenátusa kedd délutáni ülésén ismét elutasítóan viszonyult a magyar tagozat létrehozásának kérdéséhez. Közösen aláírt levelükben a testület magyar tagjai a közvélemény tudomására hozzák, hogy ők már minden, a rendelkezésükre álló törvényes eszközt kimerítettek ebben a harcban. „Felelős vezetőink is felismerték a probléma jelentőségét. Ezt tanúsítja a 2011. szeptember 2-i anyanyelvi oktatási szeminárium megrendezése is, de az itt elhangzott ígéretek ellenére nem történt érdemi előrelépés. Tekintettel a közelgő egyetemi évkezdésre, sürgős jogorvoslatot kérünk, elsősorban a kormány felelős vezetőitől és választott képviselőinktől. Ellenkező esetben felgyorsul a magyar anyanyelvű oktatás régóta tartó felmorzsolódása” – áll a közvéleménynek szánt, de lényegében a kisebbik kormánypártnak szóló levélben, melyet kollégáival egyetemben Nagy Örs helyettes rektor is aláírt.
A magyar tanárok hiába reménykedtek abban, hogy az oktatási minisztérium ragaszkodni fog az új oktatási törvény betartásához. Kiderült, hogy Daniel Funeriu tárcavezető valóban visszaküldte módosításra az egyetem román szenátustagjai által megszavazott chartát, azonban a magyar tagozat létrehozásának hiányával kapcsolatban semmilyen kifogást nem emelt. A minisztérium által megfogalmazott észrevételek zöme jelentéktelen formai dolgokra vonatkozik.
Csatasorba állt a politikum is
Közben a romániai magyar pártok is hallatni kezdték szavukat a MOGYE kérdésében. A parlamentben Kötő József interpellált, rámutatva, hogy a multikulturálisnak nyilvánított felsőoktatási intézményekben, mint amilyenné a marosvásárhelyit is nyilvánították, a kisebbség nyelvén intézetek, karok, tagozatok, oktatási vonalak kell, hogy létrejöjjenek. „A törvény világosan és egyértelműen fogalmaz az említett struktúrákkal kapcsolatban – működik, létrejön, szerveződik – nem használ megengedő kifejezéseket, és nem ad helyet különböző értelmezéseknek” – hangsúlyozta a szövetség alsóházi képviselője, aki szerint a szenátus döntése egyértelműen korlátozza az anyanyelven való oktatást, ez pedig negatív hatással van az anyanyelvű tanítás intézményesülésére, amely megfelelő döntési jogkörök hiányában ennek elsorvadásához vezethet. „Bízom abban, hogy a minisztérium visszaküldi a tervezetet felülvizsgálat céljából a MOGYE szenátusának, annak érdekében, hogy egy teljesen törvényes változat születhessen” – zárta a Daniel Funeriu tárcavezetőnek intézett interpellációját Kötő.
Bojkottot javasol az MPP
Tiltakozó állásfoglalásában a Magyar Polgári Párt (MPP) marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete az RMDSZ-nek is odafricskázott, feltéve a kérdést, miként fordulhat elő egy efféle jogtiprás Romániában, ahol a kormány miniszterelnök-helyettese, Markó Béla az oktatásért felel? „Nyilvánvaló, hogy az elmúlt évtizedekben kisebbségvédelminek nevezett politika eredménytelenségének tudható be a MOGYE szenátusának többségét alkotó oktatók sovén megnyilvánulása, hiszen az országos döntésekben részt vevő magyar képviselők sosem tekintettek szívügyükként a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzésre. Ettől felbátorodva szisztematikusan hajtják végre a sorvasztó intézkedéseket, hiszen a magyar oktatókat senki nem támogatja, még miután megszabadultak az árulóiktól sem” – áll az MPP lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A polgáriak a diákok képviselőihez is fordulnak, arra biztatva őket, hogy akár a polgári engedetlenség eszközeivel élve akadályozzák meg az új tanév megkezdését ebben a helyzetben. A polgáriaknál is radikálisabb álláspontra helyezkedett az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége. A civil szervezet szerint amennyiben az RMDSZ képtelen az egyetemet megmentő politikai döntést kicsikarni, és nem tudja megóvni az elsorvasztástól az 1945-ben magyar tanintézetként elindított orvos- és gyógyszerészképző felsőoktatást, felszólítják a szövetséget, lépjen ki a tanügyi törvényt felrúgó román kormányból.
RMDSZ: nevetséges, ami történik
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese tegnap szintén közleményben jelentette be: az RMDSZ az új oktatási törvény 135. cikkelye alkalmazási módszertanának érvényesítését kéri az egyetem szenátusától és a minisztériumtól. Ez a cikkely rendelkezik ugyanis arról, hogy miként szerveződik a felsőoktatási képzés a nemzeti kisebbségek számára. „A múlt héten az egyetem szenátusa arról is döntött, hogy a 65. életévüket betöltött és nyugdíjazott professzorok óraadó tanárként sem folytathatják tevékenységüket. Ez a döntés érzékenyen érinti a magyar nyelvű oktatást, hiszen a magyarul oktató professzorokból amúgy is hiány van az egyetemen, a most nyugdíjazott oktatók között pedig kilencen magyarok voltak” – mutatott rá Magyari Tivadar.
Úgy véli, a marosvásárhelyi egyetemen „a jog által is sarokba szorított román fél egyre nevetségesebben zárkózik el az oktatási törvény alkalmazásától, minimális bölcsességet sem mutat, és úgy viselkedik, mint egy dacos óvodás”. Az RMDSZ számára az, ami a marosvásárhelyi egyetemen történik, újabb érveket szolgáltat a valóban teljesen önálló, autonóm módon döntéseket hozó magyar egyetem létrehozása mellett – mondta Magyari.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 15.

Negyven éve hunyt el Konsza Samu
Konsza Samu 1887. december 15-én született Nagybaconban. Az elemi iskolát szülőfalujában, középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd Budapestre ment magyar-latin szakra. Életének meghatározó időszaka volt az első világháború. Előbb Szászvárosban, 1925-től Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban tevékenykedett tanárként és könyvtárosként.
Doktori értekezése Nagybacon nyelvjárása címen 1916-ban jelent meg a Magyar Nyelvőrben. A mai néprajztudomány is úttörő elődként tiszteli. A Székely Nemzeti Múzeum tárgygyűjteményét gyarapította. Néprajzi tárgyú tanulmányai: Közmondások (1917), Káromkodás (1917), Szólások (1918), Katonadalok a székely népköltészetben (1934), Kakaslövés Apácán (1968).
1927-től diákjait Kovászna megyei népköltészeti gyűjtésre ösztönözte. A három évtized alatt öszegyűjtött anyag Háromszéki magyar népköltészet címmel látott napvilágot Marosvásárhelyen, 1957-ben. 1969-ben jelent meg az ugyanebből a gyűjtésből válogatott A szegény ember kincse című meseanyag.
A Konsza Samu munkásságát meghatározó elődök Kriza János és Benedek Elek. Háromszék Krizájaként emlegették, szakmai teljesítménye ma is az erdélyi magyar folklorisztika egyik mérföldköve.
Irodalmi, nyelvészeti és néprajzi munkásságát sokszínűség jellemezte. Élete során jelentős népköltészeti és tárgyi anyagot tárt fel, átfogó és gazdag gyűjteményt alkotott meg Háromszék népköltészetéből.
Konsza Samu 1971. szeptember 15-én hunyt el.
CSERGŐ MELINDA. Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 15.

Fülöp Sándor emlékére
Sándor bácsi is elment. Nemrég elesett, és már nem tudott újra talpra állni. Pedig az ő kilencvenkét éve alatt hányszor, de hányszor próbálták térdre kényszeríteni, járatva vele a poklok poklát, de mindahányszor fel tudott állni. Pontosabban: talpon tudott maradni. Három ízben volt a szó szoros értelmében arasznyira a haláltól, kétszer arcvonalszolgálata közben, később pedig a hadifogságban kiütéses tífusszal fertőzötten. Egy értelmetlen botlás és esés bizonyult végzetesnek, saját otthonában.
Amikor néhány nappal ezelőtt telefonon kerestem, hogy elújságoljam neki az örömhírt, miszerint a Pallas Akadémia könyvkiadó visszahozatta Budapestről tavaly megjelent visszaemlékezés-kötetének utolsó megmaradt példányait – Erdélyben hónapok alatt mind egy szálig elkelt –, és a kötetből Kolozsvárra is küldtek, hogy a magyar könyvesboltokban kapható legyen, felesége sírva közölte: Sándor bácsi nemrég elesett, nagyon rosszul van, egészségi állapota hirtelen megromlott. A lelkem mélyén tudtam és éreztem, hogy akarata ellenére Sándor bácsi ezt a csatát már nem fogja megnyerni. Pedig reméltem, hogy szeptember végén együtt megünnepelhetjük az Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című, visszaemlékezését tartalmazó kötete nagy sikernek örvendő bemutatójának egyéves évfordulóját.
Nem szeretnék nagy szavakat használni, de meggyőződve állítom: kötetének minden könyvespolcon ott kell lennie, hiszen a szerző életútja jelenkori történelmünk egészét öleli át. Mert Fülöp Sándor egyidős volt az erdélyi magyarság kálváriájával: 1920. augusztus 17-én született, valamivel több, mint két hónappal az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírása után. 1942. október 4-én vonult be katonai szolgálatára, mígnem 1944. szeptember 17-én harcközben, lőszerhiánnyal és az ellenség túlerejével szemben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 nyarán szabadult. Itthon teljesen új politikai helyzet fogadta: az 1946. novemberi kommunista hatalomátvétel után szembesülnie kellett mindazzal, amit a népi demokráciának csúfolt vörös diktatúra jelentett. A szovjet fogságban szerzett kiváló orosz nyelvtudását kamatoztatva a Bolyai Tudományegyetemen tanított, amikor a kommunista hatalom elleni agitáció vádjával 1956-ban letartóztatták, és hat év javítóbörtönre ítélték. Megjárta a marosvásárhelyi és a szamosújvári börtönt, a Duna-delta kényszermunkatáborait, s csak teljes büntetése letöltése után, 1962 őszén szabadult. A történtek után azonban csak fizikai munkát vállalhatott, oktatóit nem, ezért tartotta mindig életfogytiglaninak a rá kimondott ítéletet. Nem véletlenül.
Sándor bácsi most örökre eltávozott közülünk. De azáltal, hogy bőröndjéből egy kötetet nekünk hagyva, emlékeit és életútját nem hallgatta el, számunkra mindig élni fog. Azért, mert elmondta, leírta, megörökítette a vele megtörténteket, hogy az eljövő nemzedékek tanuljanak s okuljanak, ha lehet. Sándor bácsi és háborút, fogságot, politikai börtönt megjárt sortársainak az élete, erkölcsi és emberi talpon maradása minden kétséget kizáróan követendő példaként szolgálnak. Mindenkoron.
Isten nyugtassa békében!
PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 15.

Elkezdődött az oktatási támogatás kiutalása
Szeptember elején megkezdődött a határon túli magyar kérelmezők számára az idei oktatás-nevelési támogatások utalása; Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) új vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy az idén életbe lépő banki átutalásoknak köszönhetően jelentős megtakarításra számítanak, amelyet korábban a lebonyolító szervek működése és a postai költségek emésztettek fel. Mint a BGA vezetője kiemelte: az érintettek így az előző évhez képest korábban juthatnak hozzá a támogatásokhoz.
Lélfai Koppány tájékoztatása szerint Erdélyből mintegy 110 ezer kérelem érkezett (ez 150 ezer pályázót jelent a családi átfedések miatt), míg Felvidékről 48 ezer, Vajdaságból közel 25 ezer, Kárpátaljáról 20 ezer, Horvátországból több mint ezer, Szlovéniából pedig közel 400 kérelmet regisztráltak.
A támogatásokat az OTP-n keresztül utalják majd egy közelmúltban kötött megállapodásnak köszönhetően, így a juttatások direkt módon, költséghatékonyan és követhetően jutnak el az érintettekhez.
„Azért választottuk a banki átutalást, mert megfelel a XXI. századi kihívásoknak; egyszerűbb és olcsóbb, mint az eddigi postai vagy készpénzes megoldás” – fogalmazott az alapkezelő közelmúltban hivatalba lépett vezetője. Lélfai Koppány közlése szerint az utalások szeptember 9-én elkezdődtek.
A gyorsabb utalásnak köszönhetően a támogatottak – várhatóan Erdélyben is, ahonnét a legtöbb pályázat érkezett – még idén megkaphatják a juttatásokat, szemben az elmúlt tanévvel, amikor volt, aki csak februárban kapta meg az összeget. Kitért arra is, hogy az iskoláztatási támogatásokra mintegy 5,4 milliárd forint áll rendelkezésre.
Lélfai Koppány elmondta, hogy „A magyar kultúráért és oktatásért” nyílt pályázatra, amelynek 1,2 milliárd forint a keretösszege, összesen 1 904 kérelem érkezett. Ezek a kifizetések már augusztusban megkezdődtek.
Megfelelő ütemezéssel lehetőség lesz arra, hogy a következő évi támogatások kiírása hamarabb megtörténjen, mint idén – jelezte Lélfai Koppány, aki kitért a Magyarság Háza kialakítására is, amely szintén az alap feladatai közé tartozik.
A Magyarság Háza a főváros I. kerületében a Szentháromság téren, a Magyar Kultúra Alapítvány eddigi székházában kap otthont. A teljes rekonstrukció a tervek szerint két évet vesz majd igénybe – mondta.
„Célunk, hogy minél hamarabb rendezvényekkel, kiállításokkal töltsük meg az épületet, amely azonban komoly rekonstrukcióra szorul” – fogalmazott Lélfai Koppány. Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 15.

Népfogyatkozás
Nem igaz, hogy minden pénzbe kerül. Egy jó lúdbőrt például teljesen ingyen – és nem kizárólag az őszi végkiárusítások időszakában – beszerezhet bárki. Nemcsak a szenzációszagú médiacsatornákból lehet efféle "gúnyát" kihalászni, szakértők által végzett gazdasági elemzések és felmérések is alkalmasak időnként a "borzongatásra." Az Országos Statisztikai Intézet legújabb adatai alapján például újabban amiatt aggódhatunk, lesz-e megállás – és ha igen, mikor – a demográfiai lejtőn. Merthogy – az év elejétől július végéig született romániai gyermekek száma szerint legalábbis – egyértelműen lefelé vettük az irányt. Fél évszázada nem gyarapodott ilyen aprót új állampolgárokkal az ország, és két évtizede nem csökkent akkorát a lakosság számaránya, mint mostanság – figyelmeztetnek a szakértők. A szociológusok szerint az – amúgy is ingatag – oktatási rendszer és a munkaerőpiac számára is hoz majd kedvezőtlen változásokat a jövőben ez a jelenség. Első látásra az egyénre szabott gazdasági válsággal hozható összefüggésbe a gyermekvállalási kedv visszaszorulása, a létminimumért mókuskerekező fiataloknak sem kedvük, sem bátorságuk családalapításra gondolni – nyugtázhatnánk –, de a kérdés azért ennél összetettebb. Családsegítők is megállapították már, hogy a második, harmadik testvér megérkezésével nem kell feltétlenül drasztikus kiadásokra számítani, mi több, a gyerekszám növekedésével – ügyesen "menedzselt" famíliákban – még a költségek csökkenése is elképzelhető. A munkahelyhiány és a külföldi lehetőségek vonzása viszont valóban szerepet kaphatott a népszaporulatot mérő inga mozgásában. Igaz, hogy áprilisban jelentősen csökkent – ezután pedig újra növekedésnek indult – a romániai állástalanok száma, múlt évben viszont még korántsem volt érzékelhető pozitív változás ezen a téren.
A fogyatkozás szűkebb köreinkben is érzékelhető – mégpedig évek óta –, de kisebb mértékben. A magyar értelmiségiek esetében ugyanis nem kizárólag anyagi szempontoktól függ, sok esetben nemzettudatos – az erdélyi magyarság gyarapítása érdekében születik – a döntés négy-öt gyermek vállalásáról. Jövő hónapban bekövetkező "megszámláltatásunkhoz" mégsem kell nagy reményeket fűzni, a szakemberek szerint érhetnek kellemetlen meglepetések a kisebbségi jogainkat biztosító "bűvös húszas" kapcsán. Főleg akkor, ha visszatérő motívumként újra megnyilvánul sorainkban a széthúzás, és jelenlétünket a "székelység" vagy a "csángóság" leple alatt gyengíti a tudatlanság és a balga büszkeség
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

2011. szeptember 15.

Tanulmánykötet a magyar- román kapcsolattörténetről
(MTI) Megközelítések – Tanulmányok a magyar-román (román-magyar) kapcsolattörténetről és identitásról címmel mutatták be Borsi-Kálmán Béla történész, egyetemi tanár kötetét – amely a Lucidus Kiadó Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában jelent meg – az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Borsi-Kálmán Béla elmondta az MTI-nek, hogy egész életében a magyar-román-francia viszonnyal, a magyar és a román nemzettudat konfliktusos ága-bogaival, kölcsönös összefüggéseivel foglalkozott. A magyar nemzetfogalom tisztázását tartja fontosnak, és elemzi a román történelmi elhallgatásokat is, kutatásait pedig francia "tükörbe" helyezi.
Legújabb kötete három témakört ölel fel: a szerző vizsgálja, hogy a Kossuth-emigráció Havasalföldre került tagjai hogyan látták a román nemzeti törekvéseket, elemzi, hogy mi a különbség a magyar és a román nemzetstratégiai és érdekérvényesítési törekvések között, valamint újragondolja a magyar nemzettipológia új szempontjait.
Borsi-Kálmán Bélát meglepte kutatásai közben, amikor rátalált arra az adatra, hogy a Bánság központjában, Temesváron az 1850-es évekbeli 8-9 százalékról 1910-re a magyarság arányszáma 50 százalék fölé emelkedett.
"Kiderült, hogy az emberek számára vonzó volt a civilizálódással egybekötött iparosodás, urbanizáció, és ennek akkora volt a dinamikája, hogy spontán asszimilációs hajlamot váltott ki az ott élő szerbek, németek, zsidók körében, de ez kevésbé hatott a románokra. Ennek hátterében a magyar nemesi típusú társadalomfejlődés rejtett törvényszerűségei állnak" – fejtette ki.
Cholnoky Győző, a kiadó vezetője azt írta a Megközelítések című kötet elé, hogy "a szerző az ELTE egyetemi tanára, a magyar-román kapcsolattörténet legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében a Kossuth-emigráció román társadalomképétől a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásáig, a román-magyar párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig veszi végig a kapcsolatok alakulását."
Az egyik korábbi kötet kritikusa pedig kiemelte, hogy a szerző legmarkánsabb és – román-magyar vonatkozásban – legmeglepőbb képessége az empátia. Szinte belebújik a megérteni próbált történeti személyiség bőrébe, újraéli a kort, rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek a szereplőket mozgatják. A szerző nem ítélkezni akar hősei fölött, megérteni akarja őket – írta Bíró Béla.
Borsi-Kálmán Béla 1948-ban született a Szatmár megyei Csengerbagoson, diplomáciai szolgálatban volt a magyar nagykövetségen Bukarestben 1990 és 1995 között, majd Párizsban 1999 és 2003 között. Borsi-Kálmán Béla elárulta az MTI-nek, hogy újabb diplomáciai megbízást kapott, és Párizsban teljesít majd szolgálatot a magyar nagykövetségen. Népújság (Marosvásárhely)

2011. szeptember 15.

Állásfoglalás
Figyelembe véve a 2011. szeptember 13-án tartott szenátusi gyűlés kimenetelét és az egyetemi chartát övező felfokozott médiavisszhangot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának magyar oktatói a következő állásfoglalást teszik közzé:
Az új oktatási törvény egyértelműen előírja a magyar tagozat létrehozását, de ennek gyakorlatba ültetését az egyetemi szenátus jogkörébe utalja. Sajnos, minden erőfeszítésünk ellenére a MOGYE szenátusának kétharmados román többsége ezt megtagadta.
Felelős vezetőink is felismerték ezen probléma jelentőségét. Ezt tanúsítja a 2011. szeptember 2-i anyanyelvi oktatási szeminárium megrendezése is, de az itt elhangzott ígéretek ellenére nem történt érdemi előrelépés. Bár a Tanügyminisztérium módosításra visszaküldte a chartát, a magyar tagozat létrehozásának hiányával kapcsolatban semmilyen kifogást nem emelt, és az észrevételek zöme jelentéktelen formai dolgokra vonatkozik.
A közvélemény tudomására hozzuk, hogy a magyar tagozat létrehozására a rendelkezésünkre álló összes törvényes lehetőséget kimerítettük. Tekintettel a közelgő egyetemi évkezdésre, sürgős jogorvoslatot kérünk, elsősorban a kormány felelős vezetőitől és választott képviselőinktől. Ellenkező esetben felgyorsul a magyar anyanyelvű oktatás régóta tartó felmorzsolódása.
A MOGYE szenátusának magyar oktatói:
Prof. dr. Nagy Örs rektorhelyettes
Prof. dr. Szabó Béla, Általános Orvostudományi Kar, dékánhelyettes
Prof. dr. Kovács Dezső, Fogorvostudományi Kar, dékánhelyettes
Dr. Sipos Emese, Gyógyszerészeti Kar, dékánhelyettes, egyetemi docens
Prof. dr. Ábrám Zoltán
Prof. dr. Egyed-Zsigmond Imre
Prof. dr. Szilágyi Tibor
Dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi docens
Dr. Szatmári Szabolcs egyetemi docens. Népújság (Marosvásárhely)

2011. szeptember 15.

Dr. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettesének szeptember 14-i sajtónyilatkozata
"Az új oktatási törvény 135. cikkelyének alkalmazási módszertanát kell kérnünk a minisztériumtól. Eredetileg a több tucat alkalmazási rendelet között kevés olyant tervezett a minisztérium, ami a felsőoktatásra vonatkozott, tekintettel az egyetemi autonómiákra. Viszont úgy látszik, hogy erre szükség van, miután a MOGYE-n a jog által is sarokba szorított román fél egyre nevetségesebben zárkózik el a törvény alkalmazásától, minimális bölcsességet sem mutat, úgy viselkedik, mint egy dacos óvodás. A törvény világosan értelmezhető: a vegyes tannyelvű egyetemeken az egyes nyelvi részek működtetői különálló egységekbe kerülnek, és a magyar ilyen egységek a román megfelelőikkel egyenlő státusúak. Ami most történik a marosvásárhelyi orvosin, de a BBTE biológia és geológia karán is, abban az RMDSZ Oktatási Főosztálya csak újabb érveket lát a valóban teljesen önálló, autonóm módon döntő magyar egyetem mellett. Világossá kell tennünk, hogy a többnyelvű egyetemek magyar részeinek státusa alapvető kérdés, napirenden van, és a másik fél tekintse annak. Akkor tudunk erről értelmesen tárgyalni, ha minden fél legalább abban megegyezik, hogy a felvetett kérdés valóban problémás. A BBTE és a MOGYE román vezetői tekintsék ezeket a kérdéseket állandó napirendi pontnak, érezzék azt, hogy ezek nem szűnő, csak elodázott problémák, akkor is, ha nem látnak mindennap tüntetőket, tiltakozókat az ablakuk alatt." Népújság (Marosvásárhely)

2011. szeptember 15.

Megjelent a 2009–2010-es Romániai Magyar Évkönyv
A Szórvány Alapítvány gondozásában a napokban megjelent a Romániai Magyar Évkönyv újabb, 2009–2010. évi kettős kiadványa.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, az Évkönyv felelős szerkesztője a Nyugati Jelennek elmondta: komoly gondok voltak a politikai évkönyv finanszírozásával, mióta átalakult a magyar támogatási rendszer. Korábban három forrásból sikerült a finanszírozást biztosítani, erre az évkönyvre csak a Szülőföld Alaptól sikerült támogatást nyerni.
– Ebben a helyzetben az Évkönyvet szerkesztő csapatnak új megoldást kellett találnia – mondta dr. Bodó Barna. – Mivel a magyarországi politikai évkönyvet a Corvinus Egyetem mellett működő szakalapítvány adja ki, adott volt a gondolat, hogy próbáljunk a Sapientia Egyetem kolozsvári karának a vezetőségével közösen megoldást találni az évkönyv megjelentetésére. Az egyetem dékánja, Tonk Márton nyitott volt a megoldás irányába, hiszen egy egyetem számára egy tizedik évfolyamában levő évkönyv komoly szakmai publikáció. A tárgyalások után idén tavasszal sikerült aláírnunk a megállapodást az évkönyv kiadására. Az évkönyvet 2012-től kezdődően a Kolozsvári Sapientia Scientia kiadója fogja kiadni.
– Hogyan sikerült végül a 2009–2010-es évkönyvet megjelentetni?
– A most megjelent évkönyv költségeiből a Sapientia Egyetem kevesebbet vállalt, de már a közös koncepcióban készült el az évkönyv anyaga. Újdonság, hogy Tonk Márton a Sapientia képviseletében belépett az évkönyv szerkesztő tanácsába, amelynek most a tagjai Bodó Barna felelős szerkesztő, mellette Bakk Miklós és Somai József, akik évek óta társzerkesztők, a negyedik Tonk Márton. A rovatszerkesztők vonatkozásában is újítottunk. A 2008-as évkönyv esetében Fazekas Emese kolozsvári nyelvi docens vette át a kulturális rovat vezetését. Idéntől a felsőoktatási kérdések felelőse lesz Tonk Márton, illetve a társadalmi folyamatokkal foglalkozó szociológia rovat vezetésére dr. Sorbán Angela szociológust kértük fel, aki a Sapientia Kutatási Programok Intézetének a vezetője. Somai József, aki az idén a 80 évet tölti, kérte, hogy a gazdasági rovat vezetésébe vonjunk be egy fiatalabb munkatársat, így került sor dr. Fekete Szilveszter, a BBTE közgazdasági karának oktatója belépésére a csapatunkba.
– Tartalmi szempontból milyen újdonságokkal szolgál a 2009–2010-es Romániai Magyar Évkönyv?
– Ismételten dupla számot kellett kihoznunk, hiszen az anyagiak miatt nem tudtuk megjelentetni a tavalyi számot, így ez is egy 700 oldalt meghaladó évkönyv, amire érdemes odafigyelni! Van benne egy felsőoktatási blokk: Romániában a felsőoktatás nem csak magyar vonatkozásban élesre járatott kérdés. Az egyetemeket minősítik, egy sor olyan kérdés merült fel, ami az egyetemek finanszírozását és jövőjét határozza meg. Nagyon alaposan újra kell gondolni a felsőoktatás kérdését – ezzel egy hat anyagból álló tömb foglalkozik. A nyelvmegőrzés, identitás kérdése két rovatban is jelen van – a szociológia és a kulturális rovatban is. A nyelvi revitalizáció kérdésével külön is foglalkozunk, ennek a szórványban meghatározó jelentősége van. Jelen vannak a hagyományosnak mondható dolgozatok, mint az elmúlt időszak politikai eseményeivel, az elnökválasztással, az EP választásokkal foglalkozó anyagok, illetve a román alkotmány reformja, ezzel is két dolgozat foglalkozik. Az évkönyv megőrizte a pozitív értékeket, amelyekkel az eddigiek során rendelkezett és bízunk benne, hogy a jövő év elején már megjelenhet a következő, a 2011-es évkönyvünk. Nyugati Jelen (Arad)

2011. szeptember 15.

Törvényszegés a MOGYE-n?
Az egyetem szenátusa továbbra sem ért egyet a magyar tagozat létrehozásával
Az RMDSZ-hez és az oktatási minisztériumhoz fordultak segítségért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar pedagógusai, miután az egyetem szenátusa ismételten megtagadta a magyar tagozat létrehozását
Törvényt sért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa a magyar intézetek létrehozásának elmulasztásával – szögezte le tegnap lapunk kérdésére Magyari Tivadar.
Az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesét annak kapcsán kerestük meg, hogy a MOGYE magyar pedagógusai szerda este közleményben fordultak segítségért az RMDSZ-hez és az oktatási minisztériumhoz, mert az intézmény szenátusa továbbra sem hajlandó az új oktatási törvény előírásainak megfelelően létrehozni az intézmény magyar tagozatát. Ezt a jogszabály 135. paragrafusa írja elő.
Magyari Tivadar szerint az jelenthet megoldást a hosszú hónapok óta húzódó ügyben, ha az oktatási minisztérium pontosítja az érvényben lévő törvény alkalmazásának módszertanát, és „segítene” az egyetemi szenátusnak a megfelelő – a magyar kisebbségi képzés számára is elfogadható – egyetemi struktúra kialakításában.
„Úgy látszik, hogy erre szükség van, miután a MOGYE-n a jog által is sarokba szorított román fél egyre nevetségesebben zárkózik el a törvény alkalmazásától, minimális bölcsességet sem mutat, úgy viselkedik, mint egy dacos óvodás” – fogalmazott a főtitkárhelyettes. Magyari szerint a 135. cikkely félreérthetetlenül kimondja: a vegyes tannyelvű egyetemeken az egyes nyelvi részek működtetői különálló egységekbe kerülnek, és az ilyen magyar egységek a román megfelelőikkel egyenlő státusúak.
Minisztériumi látszatkifogások
Mint ismeretes, az új oktatási törvény értelmében a hazai felsőoktatási intézményekben megszűnnek az eddig működő szakok, és helyüket az intézetek veszik át. Ezek a szerkezeti egységek az oktatás- és kutatásszervezés terén is nagyobb önállóságot élveznek. Az egyetemi autonómia jegyében a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen már folyik a magyar intézetek létrehozása, a MOGYE-n azonban erre még nem került sor.
A marosvásárhelyi egyetem szenátusa júniusban szavazott először az intézmény chartájáról, ám a magyar oktatók nem vettek részt a szavazáson, így tiltakoztak a kari tanács korábbi, a magyar intézetalakítást elutasító előzetes állásfoglalása ellen. Később a magyar oktatók, a hallgatók és a civil szervezetek is nyomatékosan kérték a magyar intézetek létrehozását a MOGYE szenátusától. Augusztus folyamán több tiltakozó megmozdulás is történt ennek érdekében Marosvásárhelyen.
Az érvényben lévő egyetemi chartát – amely az intézményi struktúráról is rendelkezik, de a magyar intézetalapítást nem teszi lehetővé – az oktatási tárca formai okokra hivatkozva elutasította. A MOGYE szenátusa szerdán igyekezett orvosolni a minisztérium formai kifogásait, de a magyar oktatók és hallgatók által igényelt módosításokra, így az intézetek létrehozására nem került sor.
A tanárok kitartanak
Ezt követően tették közzé állásfoglalásukat a MOGYE magyar oktatói. Közleményük szerint a minisztérium a várakozásokkal ellentétben a marosvásárhelyi egyetem törvényszegésével szemben semmilyen lényegi kifogást nem emelt, és az észrevételek zöme jelentéktelen formai dolgokra vonatkozik.
„A közvélemény tudomására hozzuk, hogy a magyar tagozat létrehozására a rendelkezésünkre álló összes törvényes lehetőséget kimerítettük. Tekintettel a közelgő egyetemi évkezdésre, sürgős jogorvoslatot kérünk, elsősorban a kormány felelős vezetőitől és választott képviselőinktől. Ellenkező esetben felgyorsul a magyar anyanyelvű oktatás régóta tartó felmorzsolódása” – figyelmeztet többek között Nagy Örs rektorhelyettes, Szabó Béla, az általános orvostudományi kar dékánhelyettese, Kovács Dezső a fogorvos-tudományi kar dékánhelyettese és Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar dékánhelyettese.
Nagy Örs: megígérték!
Dr. Nagy Örs rektorhelyettes lapunk érdeklődésére elmondta, számítanak arra, hogy az oktatási tárca a magyar képzés lényegét érintő állásfoglalást bocsát ki, mert erre konkrét ígéretet kaptak. Az egyetemvezető emlékeztetett: az RMDSZ szeptember 2-ai oktatásügyi egyeztetésén elhangzott, kormányzati szinten orvosolják azt, amit helyi szinten nem tudnak megoldani.
„Számítunk egy olyan kormányhatározat érvénybe lépésére, amely révén létrejönnek majd a magyar intézetek” – szögezte le Nagy Örs. A rektorhelyettes leszögezte: nem törvényi lehetőség, hanem kötelezettség a magyar intézetek létrehozása, és ezzel a MOGYE szenátusa tartozik a kisebbségi képzésnek.
Az oktatási minisztérium mindeddig nem foglalt állást az ügyben, Király András államtitkárt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Brânzaniuc hárít
A MOGYE tudományos rektorhelyettese, Clara Brânzaniuc tegnap lapunknak arra hivatkozott: az egyetem éppenséggel akkor követne el törvénysértést, ha eleget tenne a magyar pedagógusok kérésének. Tájékoztatása szerint az újonnan létrehozott intézetek már nem felelnének meg az akkreditációs követelményeknek, mert a MOGYE-n nem tanít elegendő számú magyar pedagógus. „A törvény szerint bizonyos számú diákra bizonyos számú diák kell hogy jusson. Akad olyan klinikai szaktantárgy, amelyet csupán egyetlen tanár taníthatna magyarul” – példálózott a rektor-helyettes.
Clara Brânzaniuc beszámolt arról, hogy korábban volt olyan magyar pedagóguskollégája az egyetemen, aki anyanyelvén oktathatta volna a tantárgyát, ám mégsem tette, a diákjai érdekében. „Az illető törvényszéki orvostant oktatott. Ha ezen a területen a diák nem sajátítja el a román terminológiát, egyetlen jelentést sem tud megírni, és ezzel a kollégám is tisztában volt” – mondta Brânzaniuc.
A rektorhelyettes korábban, egy marosvásárhelyi konferencián azzal érvelt: a MOGYE esetében a multikulturalitás csupán annyit jelent, hogy bárki tanulhatja az elméletet románul, magyarul vagy akár angolul, de a gyakorlati oktatásban és a vizsgákon csakis az állam egyetlen hivatalos nyelvét használhatja. „Mindenki tud románul, így természetes, hogy mindenki így is beszéljen” – szögezte le az orvosprofesszor asszony.
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (MOKGYE) tegnap újabb figyelemfelkeltő akcióval tiltakozott az ellen, hogy az egyetem nem tartja be az oktatási törvényt.
Az egyesület bekeretezte a jogszabály 135. paragrafusát, amely a multikulturális egyetemekre vonatkozik, s a tablót a MOGYE főbejárata mellé helyezte, hogy az érkező tanárok és diákok megtekinthessék.
A MOKGYE tagjai a 190 x 170 cm-es „ajándékot” orvosi ruhába öltözve vitték az intézményhez. Közleményük szerint ha az egyetem vezetősége nem veszi át a tablót, akkor a következő napokban megsétáltatják majd a város központjában, szövegét pedig felolvassák a lakosságnak. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. szeptember 15.

Leleplezték Urmánczy Nándor szobrát Maroshévízen: Méltó emlék a névadónak
Szobrot lepleztek le Urmánczy Nándor, néhai magyar országgyűlési képviselő tiszteletére a negyedik alkalommal szervezett Dr. Urmánczy Nándor Emléknapok rendezvény keretében Maroshévízen. Az esemény házigazdája az az Urmánczy Nándor Egyesület, amely jogerősen pert nyert három román civilszervezet ellenében. Az eseményen jelen volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája. Szobrot lepleztek le Urmánczy Nándor, néhai magyar országgyűlési képviselő tiszteletére a negyedik alkalommal szervezett Dr. Urmánczy Nándor Emléknapok rendezvény keretében Maroshévízen. Az esemény házigazdája az az Urmánczy Nándor Egyesület, amely jogerősen pert nyert három román civilszervezet ellenében. Az eseményen jelen volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája.
„Le kell számolni azzal a téveszmével, hogy az államhatárok tologatása megoldja a román-magyar együttélés és egymásrautaltság gondjait” – hangoztatta beszédében Kövér László, aki szerint magyaroknak és románoknak ma a múlt kölcsönös tisztelete mellett az a közös feladata, hogy egy határok nélkülivé váló Európában a 21. század kihívásaira adjanak közös válaszokat. Az országgyűlés elnöke beszédében egyébként párhuzamot vont a szintén maroshévízi születésű Miron Cristea román politikus és Urmánczy Nándor pályafutása között, kihangsúlyozva azokat a történelmi momentumokat – trianoni békediktátum, bécsi döntés –, amik mentén az eleinte barátként indult politikusok pályája ellentétes irányt vett. Urmánczy munkásságát méltatva kiemelte azokat a megvalósításokat, amelyből a térség valamennyi lakója – románok és magyarok – egyaránt profitáltak.
Urmánczy Nándor tizenhat éven át, 1902–1918 között egy olyan körzet parlamenti képviselője volt, amelyben többségben románok éltek. 1895-ben létrehozta az első helyi újságot, majd egy évre rá a magántulajdonában lévő területen felépíttette az első állami iskolát. Pénzt adományozott az ortodox katedrális felépítésére, és neki köszönhető az első bíróság létrejötte a kisvárosban, illetve az 1909-ben kiépített Déda – Gyergyószentmiklós vasútvonal.
Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája köszönetet mondott mindazoknak, akik ápolják az egykori politikus emlékét, különösen kiemelve Czirják Károly, az Urmánczy-egyesület elnökének érdemeit abban, hogy „újra divatba jött a nagyapja”. Mint hangsúlyozta, a maroshévízi ünnepség után arra fog törekedni, hogy az anyaországban is ismertté tegye politikus nagyapja munkásságát.
Czirják Károly egyesületi elnök beszédében bevallotta, hogy egy évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy a következő Urmánczy emléknapon szobrot avatnak az egyesületük névadójának tiszteletére. Főleg olyan körülmények közepette, hogy ez idő alatt perben álltak három román civilszervezettel. Az Urmánczy-egyesület korábban perben állt három szintén maroshévízi román civilszervezettel: a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Cãlimanilor alapítványokkal. Az Ilie Sandru nyugdíjas történelemtanár kezdeményezésére indított perben azért kérték a kulturális egyesület tevékenységének beszüntetését, mert úgy vélik, az Urmánczy nevét viselő magyar egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti.
A Blaskó János szobrászművész készítette mellszobrot Kövér László leplezte le.
Jánossy Alíz. Új Kelet (Gyergyószentmiklós)

2011. szeptember 15.

Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének kálváriája
Mai nap, 2011. szeptember 15-én a Bukaresti Táblabíróság jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét.
. 2010. december 4. – Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozásáról döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése. Az autonomista elveket valló új politikai szervezet, az Erdélyi Magyar Néppárt megalapításáról szóló előterjesztést 221 küldött támogatta, ellenszavazat nem volt, nyolcan tartózkodtak. Markó Béla, az RMDSZ elnöke „felelőtlennek” tartotta a pártalapítási szándékot.
· 2011 januárjában felállították az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésével foglalkozó bizottságot, amelynek tagjai: Toró T. Tibor koordinátor, László János, Gergely Balázs és Orbán Mihály régióelnökök, Borbély Zsolt Attila, Papp Előd, Szilágyi Zsolt, Tőkés András, és Zatykó Gyula. Január második felében elindult az aláírásgyűjtés. Amint arra Bakk Miklós politológus nemrégiben ismételten felhívta a figyelmet: a Velencei Bizottság által is elmarasztalt román párttörvény támasztja Európában a legdrasztikusabb feltételeket a bejegyzés útjába. A 25.000 tagot előíró feltétel ‒ akiknek legalább 18 megyéből és Bukarestből kell lenniük ‒ valóban egyedülálló. Az Európai Unión belül egyedül Portugália követi ebben Romániát, de messze lemaradva: ott „csak” 7500 tag igazolását kérik. Az államok többségében néhány tíztől ezerig terjedően határozzák meg a taglétszám-kritériumot (például: 10 tag ‒ Ausztria, Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Magyarország; 50 tag ‒ Bulgária; 1000 tag ‒ Lengyelország, Észtország). De még EU-n kívül is megengedőbbek e tekintetben a feltételek: Macedóniában 500, Afganisztánban 700 taggal lehet pártot bejegyezni. A 18 megyés területi feltétel pedig teljesen egyedülálló. Az RMDSZ vezetői több ízben elítélően nyilatkoznak a pártbejegyzésről, de hozzáteszik, a nagyobbik magyar párt nem akadályozza a néppárt bejegyzését.
· Bár az aláírások javarészét terepen, házról-házra járva gyűjtötték be, az EMNT által működtetett, a könnyített honosításban több mint százötvenezer erdélyi magyarnak segítséget nyújtó erdélyi Demokrácia Központokban is lehetőséget biztosítottak az EMNP támogatói listájának aláírására. Májusban – a „feketemunka elleni küzdelem” jegyében – napokon keresztül több Demokrácia Központban tartott vizsgálatot a román Pénzügyőrség, átvizsgálták a pénzügyi jelentéseket, iratokat, a könyvelést. A vizsgálat eredményéről egészen sajátos módon az Evenimentul Zilei bukaresti napilapban lehetett olvasni június elején, a tendenciózus cikkben a bruttó fizetéseket „felfele kerekítve” lebegtették meg, illetve a nepotizmus vádját is megfogalmazták – névrokonság alapján! A román Pénzügyőrség vezetője egyébként Ladányi Árpád RMDSZ-es funkcionárius.
· 2011. május 5-én az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának kezdeményezői benyújtották a bukaresti törvényszéken a párt jogi bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat. A Bukaresti Törvényszék május 26-án tárgyalta első ízben az EMNPbejegyzési kérelmét. Az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzése ellen akkor három óvást nyújtottak be. A Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja (Partidul Solidarităţii Democratice pentru Şanse Egale şi pentru o Societate mai Bună) az Európa Tanács alapjogi Chartájának előírásait kérte számon az Erdélyi Magyar Néppárt programjában. A Néppárt (Partidul Popular) azt kérte a törvényszéktől, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó. Egy magánszemély, Adrian Drăghici azért nyújtott be óvást, mert szerinte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató aláírások között hamisak is találhatók.
· A pártbejegyzést megóvó magánszemély, Adrian Drăghici közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét a dokumentumok tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van a bukaresti törvényszéknél iktatott 2011/3/32654-es iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is. Vagyis a román ügyvéd megbízásából az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit.
· A bukaresti törvényszék több fordulót követően 2011. július 14-én első fokon elutasította az EMNP bejegyzését, de nem az aláírásokkal volt problémája. A bíró indoklásában a többpártrendszer lényegét megkérdőjelező módon arra hivatkozott, hogy a párt nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. Az EMNP kezdeményezői megfellebbezték az ítéletet.
· A másodfokú tárgyalás „előkészítéseképpen” júliusban egy román-magyar médiakommandó kezdte vegzálni a néppárt támogatóit. A Néppárt támogatói listáját homályos – és valószínűsíthetően: törvénytelen – módon megszerezve az RMDSZ-es pártlap, a bukaresti Új Magyar Szó a magyargyűlöletéről és szekus besúgói múltjáról hírhedté vált Dan „Felix” Voiculescu lapjával, a Jurnalul Naţionallal karöltve több részben „leleplező” cikkeket közölt a vélelmezett hamisításokról. A „tényfeltárás” érdekessége, hogy olyan „nem létező támogatókat” leplez le, akik valóban nem léteznek: legalábbis egyikük a Néppárt bíróságon leadott támogatói jegyzékében tényleg nem szerepel. A tényfeltárás további érdekessége, hogy saját eredményként állítja be azt, hogy az illetékes bukaresti ügyészség a rendőrség révén kívánja ellenőrizni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások hitelességét. Ezzel szemben a tény az, hogy még június 17-én ugyancsak az RMDSZ-es ügyvéd, Adrian Drăghici megkeresésére és segítségével tett feljelentést Mircea Vasile Ion rendőr (egyébként saját bevallása szerint Drăghici barátja), illetve június 27-én egy bizonyos Buta Levente, aki szintén nem szerepel a Néppárt támogatói listáján (mi több: sehol semmi nyoma annak, hogy valaha bármelyik erdélyi demokráciaközpontban járt volna). A feljelentések következtében az EMNT által működtetett demokráciaközpontok munkatársait rendre berendelik az illetékes rendőrkapitányságokra, és vallatják őket – fogalmazhatunk úgy is, hogy strómanokon keresztül az RMDSZ rászabadította a rendőrséget arra az irodahálózatra, amely több mint százötvenezer erdélyi magyarnak segített eleddig a magyar állampolgársági dosszié összeállításában.
Reméljük, hogy Adrian Drădhici honoráriumát nem közpénzből fizették, ugyanis ügyvédként egy kissé drágás. Amint az a „Termoelectrica-dosszié” elnevezésű korrupciós botrány sajtóanyagaiból kiderül, Adrian Drăghici vádlottként szabadlábon védekezhet a 97 millió lejes (mintegy 23 millió eurós) korrupciós ügyben – a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) adatai szerint az RMDSZ ügyvédje abban az esetben 16 millió lejt (több mint 3,8 millió eurót) számlázott ki. És innen eredhet a szenvedélyes elkötelezettsége a hamisítás ügyében is: harmadmagával éppen ezzel vádolják.
· 2011. szeptember 15-én a Bukaresti Táblabíróság jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét. erdon-ro

2011. szeptember 15.

Tiltakozik az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége marosvásárhelyi orvosi egyetemen történt nyugdíjazások ellen
Nyilatkozatban tiltakozik a Erdélyi Családszervezetek Szövetsége az ellen, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) az elmúlt hétvégén nyugdíjaztak kilenc magyar oktatót.
A szervezet „szomorú felháborodással vette tudomásul” a tanárok leépítését, „akik nélkül elsorvad a magyar orvos- és gyógyszerészképzés Erdélyben”. A Marosvásárhelyen kiadott és az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozat megfogalmazói, Csíki Sándor, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke, valamint Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége alelnöke a két szervezet nevében felszólítják a román kormányt és a kabinet RMDSZ-es tagjait, hogy „határozott fellépéssel helyeztessék vissza a magyar oktatókat helyükre, mert annak ellenére, hogy az egyetem diákjainak fele magyar, a tanároknak csak elenyésző hányada magyar nemzetiségű”.
A nyilatkozat megfogalmazói úgy vélik, hogy az egyetem nyugdíjazásokról döntő – román többségű – szenátusa megakadályozza „a román tanügyi törvény betartását, amely szerint a marosvásárhelyi orvosi, valamint gyógyszerészeti egyetemen önálló magyar főtanszékeket, karokat kell (törvény szerint) létrehozni”. Ezért arra szólítják fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy lépjen ki a román kormánykoalícióból, ha „képtelen a magyar orvosképzést megmentő politikai döntést kicsikarni, képtelen megvédeni az elsorvadástól az 1945-ben magyar egyetemként elindított romániai magyar orvos- és gyógyszerészképző felsőoktatást.”
erdon.ro

2011. szeptember 15.

Megfoszthatják címeitől Kertész Ákost
Újabb botrány kavarta fel a magyarországi közéletet: Kertész Ákos levele, amelyet az Amerikai Népszavában jelentetett meg. Veszélybe került az író Kossuth-díja és budapesti díszpolgári címe is.
Kertész Ákos, József Attila- Kossuth- és Hazám díjas magyar író a baloldali radikális Amerikai Népszavának írt nyílt levelében a következő gondolatokat adta közre „a” magyarokról: „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást.”
Kilátásba helyezett „büntetés”
Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén megjelent nyílt levelében írtak miatt, s „amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra” – fogalmazott Halász János államtitkár hétfőn a Magyar Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában. A jobbikos Farkas Gergely azt kérdezte a kormánytól, hogy kezdeményezik-e a köztársasági elnöknél az író Kossuth-díjának megvonását.
Halász János államtitkár a kormány nevében adott válaszában leszögezte: Kertész Ákos cikke elfogadhatatlan és védhetetlen, a kormány pedig visszautasít „minden rágalmat, amit Magyarországra vagy a magyar népre mond bárki”. Éppen ezért „ha nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra” – tette hozzá. (A Kossuth-díjat – a törvény értelmében – kormány előterjesztésére a köztársasági elnök vonhatja vissza attól, „aki arra érdemtelenné vált”.)
Vélemények – pró és kontra
Kertész Ákos szeptember 2-án úgy reagált, hogy amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, s véleménye szerint azt itthon nem kérhetik rajta számon. Szintén szeptember 2-án az Amerikai Népszava szerkesztősége közleményben szögezte le, hogy a lap kiáll Kertész Ákos szólásszabadsága és írói szabadsága mellett, mert véleményük szerint „a cikkre adott negatív reakciók többsége gyűlölködő, antiszemita, rasszista és suttyó”, s pontosan igazolja mindannak igazságát, amit Kertész Ákos leírt.
A „szélsőjobboldali” és „antiszemita” elfogultsággal – amellyel az Amerikai Népszava megvádolta Kertész Ákos bírálóit – nehezen vádolható Raoul Wallenberg Egyesület számára is vállalhatatlan a magyarellenes író kirohanása. Az általuk „rasszistának”, vagy „fasisztának” tekintett jelenségeket árgus szemekkel figyelő szervezet ugyancsak elítélte az uszító cikket. Az egyesület szerint Kertész Ákos „komoly hibát” követett el azzal, hogy „nem áramlatokkal, nézetekkel vitázott, hanem a nemzetről fogalmazott meg olyan kritikát, amely sértő és elfogadhatatlan”.
Egy mondat helyreigazítás
Az író végül kedden helyreigazította a viták kereszttüzébe került nyílt levelének azt állítását, amely szerint „a magyar genetikusan alattvaló”. Helyreigazítását a következő módon fogalmazta meg: „Helyesen ilyen mondat nincs.” A helyreigazítást a Klubrádió honlapján megjelentek szerint az író az Amerikai Népszavának címezte, de az a Klubrádió szerkesztőségébe is „eljutott”. Az Amerikai Magyar Népszava honlapján kedd délután fél hat után még nem lehetett elolvasni a helyreigazítás szövegét.
De veszélybe került Kertész budapesti díszpolgári címe is, a főváros közgyűlése rendkívüli ülést tart szeptember 21-én, amikor egyebek mellett erről is határozhatnak. A kezdeményező Jobbik azt is bejelentette, hogy feljelentést tesz közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanújával az író ellen. Miután a budapesti Fidesz-frakció csatlakozott az indítványhoz, az MSZP tiltakozik ez ellen, mert úgy gondolja, hogy nem indokolt a cím visszavonása.
Az MSZP szerint minden esetben fel kell lépni, amikor a véleménnyilvánítás szabadságát éri támadás, mint ahogyan legutóbb Kertész Ákos esetében történt, aki íróként „hirdetett ítéletet” – közölte Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője.
„Reménytelen vita abban a korban elemezni az író, költő munkásságát, amelyben él. Nem fogjuk engedni, hogy Sztálinnal, Haynauval egy csoportba sorolják a szélsőségek Kertészt azzal, hogy megfosztják díszpolgári címétől! Ma ő, holnap a Nobel-díjas Kertész Imre kerülhet sorra, aki a radikális jobboldal számára zavaró tisztánlátással mutatta be történelmünk egy szégyenteljes szegletét. Mert nem az a bűnös, aki felismeri a gonoszt és rámutat! Hiszen tudjuk: „vétkesek közt cinkos, aki néma” – fogalmaz a fővárosi MSZP-frakció Szálasi kísértete járja be Budapestet címmel közreadott állásfoglalása.
Gy. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. szeptember 15.

Tanulmánykötet a magyar-román kapcsolattörténetről
Megközelítések - Tanulmányok a magyar-román (román-magyar) kapcsolattörténetről és identitásról címmel mutatták be Borsi-Kálmán Béla történész, egyetemi tanár kötetét - amely a Lucidus Kiadó Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában jelent meg - az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Borsi-Kálmán Béla elmondta az MTI-nek, hogy egész életében a magyar-román-francia viszonnyal, a magyar és a román nemzettudat konfliktusos ága-bogaival, kölcsönös összefüggéseivel foglalkozott. A magyar nemzetfogalom tisztázását tartja fontosnak, és elemzi a román történelmi elhallgatásokat is, kutatásait pedig francia "tükörbe" helyezi.
Legújabb kötete három témakört ölel fel: a szerző vizsgálja, hogy a Kossuth-emigráció Havasalföldre került tagjai hogyan látták a román nemzeti törekvéseket, elemzi, hogy mi a különbség a magyar és a román nemzetstratégiai és érdekérvényesítési törekvések között, valamint újragondolja a magyar nemzettipológia új szempontjait.
Borsi-Kálmán Bélát meglepte kutatásai közben, amikor rátalált arra az adatra, hogy a Bánság központjában, Temesváron az 1850-es évekbeli 8-9 százalékról 1910-re a magyarság arányszáma 50 százalék fölé emelkedett. "Kiderült, hogy az emberek számára vonzó volt a civilizálódással egybekötött iparosodás, urbanizáció, és ennek akkora volt a dinamikája, hogy spontán asszimilációs hajlamot váltott ki az ott élő szerbek, németek, zsidók körében, de ez kevésbé hatott a románokra. Ennek hátterében a magyar nemesi típusú társadalomfejlődés rejtett törvényszerűségei állnak" - fejtette ki.
Cholnoky Győző, a kiadó vezetője azt írta a Megközelítések című kötet elé, hogy "a szerző az ELTE egyetemi tanára, a magyar-román kapcsolattörténet legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében a Kossuth-emigráció román társadalomképétől a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásáig, a román-magyar párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig veszi végig a kapcsolatok alakulását."
Az egyik korábbi kötetnek kritikusa pedig kiemelte, hogy a szerző legmarkánsabb és - román-magyar vonatkozásban - legmeglepőbb képessége az empátia. Szinte belebújik a megérteni próbált történeti személyiség bőrébe, újraéli a kort, rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek a szereplőket mozgatják. A szerző nem ítélkezni akar hősei fölött, megérteni akarja őket - írta Bíró Béla.
Borsi-Kálmán Béla 1948-ban született a Szatmár megyei Csengerbagoson, 1962-ben, 14 évesen Szinérváraljáról került szüleivel Magyarországra. Az áttelepülés számára nem jelentett teljes szakítást, magával hozta a családi örökséget, a román kulturális értékek, a román nyelv, az észak-erdélyi románság, a máramarosi magyar zsidóság ismeretét, a románok, a zsidók és a svábok iránti empátiát - jegyezte meg.
Középiskoláit a szatmárnémeti kollégiumban kezdte, majd Sárospatakon és a budapesti Eötvös Collegiumban folytatta. Számtalan tanulmányt publikált itthon és külföldön, a Megközelítések a kilencedik kötete, de műfordításokat is készített a román irodalomból. Az Aranycsapat és kapitánya címmel pedig Puskás Ferenc életpályáját írta meg. Diplomáciai szolgálatban volt a magyar nagykövetségen Bukarestben 1990 és 1995 között, majd Párizsban 1999 és 2003 között. Borsi-Kálmán Béla elárulta az MTI-nek, hogy újabb diplomáciai megbízást kapott és Párizsban teljesít majd szolgálatot a magyar nagykövetségen. Múlt-kor.hu

2011. szeptember 15.

NYILATKOZAT
az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése kapcsán
 „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk,
és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
(Kós Károly: Kiáltó szó, 1921)
 Hosszú, fölösleges és néha abszurdba hajló akadályoztatás után, ma, 2011. szeptember 15-én végre bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot. Köszönet érte támogatóinknak, és mindazoknak, akik a sorozatos buktatók ellenére hittek ügyünk sikerében.
A munka neheze igazából még csak most kezdődik el.
Meggyőződésünk, hogy a politikai szervezkedés, illetve egy nemzeti párt bejegyzése sohasem lehet öncél, hanem mindenekelőtt egy eszköz a kitűzött célok megvalósítására.
Az Erdélyi Magyar Néppárt hatékony, modern és európai eszköze kíván lenni az erdélyi magyaroknak, mely alacsony költségvetéssel a legmagasabb nemzeti célok elérésére törekszik.
Hiszünk az önrendelkezésben. Minden eddigi kiábrándító tapasztalatunk ellenére hiszünk abban, hogy képesek leszünk saját kezünkbe venni sorsunkat.
Otthon vagyunk Erdélyben, belső anyaországunk Székelyföld. Szeretjük szülőföldünket, innen el nem megyünk, óvjuk és építjük örökségünket, mert ez a mi utódaink öröksége is egyben.
Magyarként büszkék vagyunk arra, hogy erdélyiek vagyunk, és erdélyiként büszkék vagyunk arra, hogy európaiak vagyunk.
Hiszünk a saját erőnkben. Hiszünk abban, hogy erőink összeadódván képesek leszünk „megépíteni a régi romokat” (És. 58,12). – Hiszünk a nemzeti összefogásban.
Ady Endrét idézve: „...építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
Az emberi és magyar jövőben hiszünk.
Hiszünk abban, hogy „egy a nemzet", és abban, hogy „minden magyar felelős minden magyarért" (Szabó Dezső).
Hiszünk abban, hogy a XXI. században megvalósul a határok fölötti nemzetegyesítés: a magyar unió az Európai Unióban.
Valljuk, hogy: „magyarnak lenni jó".
Most közösen, vállt vállnak vetve kell cselekednünk. Nem mások ellenében – hanem saját sorsunk, nemzetünk és közös jövőnk érdekében.
Dolgoznunk kell: újra kell építenünk Erdélyt és meg kell építenünk Székelyföldet. Erről szól a Mikó Imre Terv, a gazdasági összefogás lehetséges keretstratégiája.
A '90-es évek elején Párizsban egy újságíró megkérdezte tőlem: Kié is Erdély? Akkori válaszomat változatlanul érvényesnek tartom: Erdély nem a románoké és nem a magyaroké, hanem azoké, akik lakják.
Erdély az erdélyieké. Székelyföld pedig a székelyeké! Mindannyiunknak egy és oszthatatlan közös öröksége.
Strasbourg, 2011. szeptember 15.
Tőkés László
az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke

2011. szeptember 16.

Újabb két csángó településen tanulhatnak magyarul a gyerekek
Két új moldvai településen indította idén el a magyar nyelv oktatását a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Így már több mint 2200 csángó gyerek tanul magyarul a szövetség oktatási programjának. köszönhetően.
Az elmúlt tíz évben 25 moldvai faluban szervezte meg a magyar nyelv oktatását a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Volt, ahol a hatóságok ellenezték, de a szülők kitartóak voltak, kérték, hogy tanítsák gyermekeiket írni-olvasni magyarul. Jelenleg nyolc csángó diák tanul egyetemeken, Romániában és Magyarországon, 61-en magyar középiskolába járnak. A Csángómagyarok Szövetsége saját felmérése szerint még tucatnyi eldugott faluban beszélnek magyarul, hamarosan ott is megszervezi a délutáni oktatást. hirado.hu. Erdély.ma

2011. szeptember 16.

A tartótisztek „szocialista versenyben” szervezték be a besúgókat
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi átvilágításról
Kis túlzással úgy fogalmazhatnánk, hogy Romániában a szekuritátés múlttal történő szembenézés néhány történelmi magyar egyház belső ügye. Önszántából a református, az unitárius és az evangélikus egyház teremtette meg lelkészei és világi tisztségviselői számára az átvilágítás intézményes kereteit. A három egyház által elindított úttörő munkához a római-katolikus egyház nem csatlakozott, az ortodox egyház pedig csúcsvezetőségi szinten útasította el lelkészeinek, tisztségviselőinek átvilágítását.
Múltheti lapszámunkban indított sorozatunk első stációi a történelmi magyar egyházakban mutatja be az eddigi átvilágítás eredményeit. E heti lapunkban Pap Géza református püspököt kérdeztük az eddig elvégzett munkáról.
– Az Erdélyi Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága közzétette a lelkészek átvilágításának első jegyzőkönyveit. Mikor létesült a bizottság? Mekkora mennyiségű iratcsomót vett át a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól? Milyen szempontok szerint történik az átvilágítás sorrendje? – Pontosítani szeretnék: az Átvilágító Bizottság nem most tette közzé az első jegyzőkönyvét. Az Átvilágító Bizottságot az egyházkerületi közgyűlés határozata alapján az Igazgatótanácsunk hozta létre még 2009 szeptemberében, amely jóváhagyta a Bizottság Működési Szabályzatát és megválasztotta az öttagú bizottságot. A Bizottság megválasztotta elnökét, és kijelölte azokat, akik kutatói engedélyt kértek. Ezt követően kezdődött meg a dossziék kikérése és az átvilágítás folyamata. A sorrendet az határozza meg, hogy mikor jutunk egyik, vagy másik dosszié birtokába. Mondanom sem kell ugyanis, hogy a CNSAS lassan dolgozik, nem minden kérésünkre válaszol. A kikérhető 10 dossziéból általában csak hatot bocsát rendelkezésünkre, miközben a hiányzókról mélységesen hallgat, amelyek olykor váratlanul megjelennek. A megkapott dossziékat két bizottsági tag olvassa át és írja meg az átvilágítási jegyzőkönyvet, amit az egész bizottság átolvas és javítások, egyeztetések után jóváhagy. Ezt a jegyzőkönyvet az Igazgatótanács elé terjesztjük, amely véglegesíti azt. Ezt követően jelenhet meg az egyházkerület hivatalos lapjában, az Értesítőben. A CNSAS-tól kapott dokumentumok alapján eddig a Bizottság 95 személyt világított át és hozta meg határozatát, s a következő ülésünkön még 123 személy (lelkipásztorok, egyházmegyei és egyházkerületi tisztségviselő presbiterek, kántorok, kollégiumi tanárok) esetében fog dönteni.
– Milyen folyománya lehet az átvilágított, és „könnyűnek találtatott” lelkészek esetében a bizottság elmarasztaló döntésének? Mennyi időn belül kell megváljon választott tisztségétől egy olyan lelkész, aki együttműködött az egykori román politikai rendőrséggel? – A Működési Szabályzat pontosan meghatározza az Átvilágító Bizottság hatáskörét, és megszabja a meghozható büntetés mértékét is, ami az Igazgatótanács jóváhagyásával jogerőre lép. Az áttanulmányozott iratgyűjtőben található enyhébb esetekben a Bizottság javasolhat szóbeli és írásbeli intést, bocsánatkérésre kérheti fel az érintettet. Súlyosabb esetekben az érintett felszólítást kap arra, hogy választott tisztségeiről azonnali hatállyal mondjon le, a legsúlyosabb esetekben az Igazgatótanács határozata alapján az elnökség fegyelmi eljárás beindítását kéri. Egyházi rendtartásunk szerint ugyanis a megválasztott tisztségből csak fegyelmi határozattal lehet a lelkipásztort elmozdítani. Ugyanez a Fegyelmi Bizottság vonhatja meg, a lelkészi szolgálat kivételével, más egyházi tisztségekre szóló választói és választhatósági jogot 1-5 évig tartó időszakra. – Amennyiben egy lelkész együttműködött a Szekuritátéval, az egyházi vezetés csupán választott tisztségeinek visszavonását kérheti, a lelkész ugyanakkor megmaradhat lelkészi szolgálatban. A lelkészi hivatás összeegyeztethető-e egy ilyen múltbéli magatartással? Lát-e esélyt arra, hogy olyan törvényi szabályozás szülessen, amely bizonyos hivatások számára – mint például a lelkészi hivatás – egy ilyen tett összeférhetetlenséget hozzon?
– Lehet, hogy válaszom meg fogja lepni, de nem látom esélyét annak, hogy olyan szabályozás szülessen, amely a lelkipásztorok „palástvesztéséhez” vezessen. Álláspontomat több érvvel is szeretném alátámasztani:
1. Először is meg kell szabadulni attól az általános látásmódtól, amely feketében, vagy fehérben látja az eseményeket és az érintett személyeket. Tudomásul kell venni, hogy a politikai rendőrséggel való együttműködést nagyon nehéz rangsorolni, s különbséget tenni azok között, akik jószántukból jelentettek, és azok között, akik kényszer alatt álltak. A tartótisztek sajnos nem írtak le mindent, olykor pedig éppen a többszöri átszámozás jelzi, hogy a dossziékból lapok hiányoznak. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a jelentések egy olyan „világban” születtek, amelyben a tartótisztek teljesítményét a beszervezések és a jelentések számával mérték. A tartótisztek pedig nagyon hamar rájöttek arra, hogy ebben a „szocialista versenyben” hogyan lehet a tervet túlteljesíteni az egyházban is. Bevezették a teológusok számára is a kötelező katonai szolgálatot, s ebben a kényszerhelyzetben, katonai büntetőszázaddal fenyegetőzve könnyen kicsikartak egy „kötelezvényt” a fiatalokból, akik közben arra gondoltak, hogy kényszer alatt aláírnak, de úgysem fognak jelenteni. A tartótisztek azonban ennél okosabbak voltak, mert miután a beszervezetteknek fedőnevet adtak, olykor az érintett tudomása nélkül, az egyetemi évek megkezdése után rendszeresen meglátogatták őket és beszélgetettek velük. Az érintettek örvendtek, hogy nem kell semmit leírni, de a tartótiszt az ártatlannak tűnő beszélgetésből is ütőképes jelentést formált, amely úgymond az „informátor” szóbeli jelentése alapján született. A tartótisztek ugyanis a szóban, vagy az írásban kapott információ között nem tettek különbséget. A fontos az volt, hogy a jelentések száma növekedjen és az előléptetés reményében, a tervet teljesítsék. Ezek a tények elővigyázatosságra intenek bennünket a határozatok meghozatalánál. 2. Továbbá a kérdés megítélésében nem feledkezhetünk meg a bibliai alapról sem. Mi tudjuk, hogy van bocsánat. Hadd hozzak néhány példát. Dávid Istennek választott királya volt, ennek ellenére meggyilkolta Betsábé férjét és az asszonnyal paráználkodott. Méltó a halálra. Amikor viszont Nátán próféta megintette őt az ismerős tanmeséjével, Dávid beismerte bűnét és kimondta: „Vétkeztem az Úr ellen”, amire elhangzott Isten bűnbocsátó szava: „Megbocsáttattak a te bűneid, nem fogsz meghalni”. Vagy gondoljunk Péterre, aki háromszor tagadta meg Jézust a főpap házában, de utána tudott keservesen sírni bűnei miatt. Amikor pedig a feltámadott Jézus megjelent neki, méltán kérdezte meg tőle: „Péter Jónának fia, szeretsz-e engem?”. A Péter válasza („te tudod, Uram, hogy szeretlek téged”) és őszinte bűnbánata hozza magával a teljes rehabilitációt: „Legeltesd az én juhaimat”. Ilyen bibliai érvek mellett nehéz a palástvesztés gondolatát fenntartani. A bizottságnak különben nem az a célja, hogy a lelkészeket pellengérre állítsa, vagy megalázza őket, hanem az, hogy mindenkinek hirdesse, még a tagadóknak is, hogy az őszinte bűnbánat bűnbocsánatot eredményez. Persze, tetteinek következményét mindenkinek hordoznia kell, de a bizottság alaptételként fogalmazta meg, hogy „az ellenállás nem érdem, az együttműködés pedig nem megbocsáthatatlan bűn”. 3. Végül de nem utolsó sorban palástvesztés gondolatát az állami átvilágítási törvény sem engedélyezi, amikor kimondja, hogy az alapállásától senkit sem lehet megfosztani besúgó múltja miatt. Képzeljük csak el, az ország egyharmada egyik percről a másikra munkanélkülivé vált volna. Bármilyen hasonló próbálkozás a munkaügyi bíróságon bukásra lenne ítélve. A Működési Szabályzatunk is ilyen keretek között gondolkozik.
– Ön szerint, az egyházon belül milyen a megítélése az átvilágítási folyamatnak? Mennyire támogatják ezt az egyházi és a világi tagok? – Az átvilágítás megkezdése előtt egyházi körökben, még a közgyűlésen is, élénk vita kerekedett arról, hogy egyházunk hogyan viszonyuljon az átvilágításhoz. Ellenérvként elhangzott, hogy nem lehet megbízni a sokszor megcsonkított, leválogatott dossziékban. Nekünk ne azok a tartótisztek mondják meg, hogy kik voltak a besúgók, akik annak idején beszervezték őket. Vajon elképzelhető az, hogy az elmúlt 20 évben gyártottak dossziékat a kellemetlenkedőknek? Lehet hinni az egykori iratoknak? Nos, több mint 15 ezer oldal titkosszolgálati anyag áttanulmányozása után annak a meggyőződésemnek adok hangot, hogy a dossziékat valóban leválogatták, de csupán az tűnt el belőlük, ami az egykori titkosszolgálat számára kompromittáló volt, amikor saját törvényeiket sem tartották be, aminek alapján ma perelni lehetne az államot. Na, persze egyházi viszonylatban is vannak olyan dossziék, amelyek teljes egészében „eltűntek”, de mivel a jelentéseket több példányban gépelték le és több más iratgyűjtőben is elhelyezték, ezeknek alapján rekonstruálni lehet a legtöbb esetet, és át lehet világítani az érintetteket. Azt nem hiszem, hogy 1990 után dossziékat gyártottak volna, s a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb iratgyűjtő alapján világos választ lehet kapni arra, hogy kik tartoztak a hálózathoz, és kik voltak a megfigyeltek. Persze vannak nehezen kezelhető esetek is. A fogadtatásra térve, azt mondhatom, hogy az átvilágítás vegyes érzéseket gerjeszt a egyházi és világi közvéleményben. A médiát általában csak az érdekli, hogy ki volt a besúgó, s ezt a bombahírt egyetlen mondatba bele is sűrítik. Mi szeretnénk ennél mélyebbre hatolni, a helyzetek bonyolultságát is bemutatni, s nem csak a tartótisztek, illetve az informátorok működését, de az ellenállók helytállását is bemutatni. Ezen kívül mindenkit személyesen meghallgatunk. Az egyházi közvélemény nem érintett része megelégedéssel fogadta az átvilágítást, s biztattak is, hogy ezt folytatni kell. A kételyeket általában azok fogalmazták meg, akiket beszerveztek. Ők az átvilágításnak nem örülnek, de sokan vannak, akik megértették fontosságát, már bocsánatot kértek és kaptak. Persze vannak néhányan, akik tagadnak, sőt olyanok is, akik világi perrel fenyegetőznek. Vannak olyanok is, akik őszintén aggódnak, azt állítván, hogy az átvilágítás többet árt az egyháznak, mint használ, íme az ortodoxok és a katolikusok is mélységesen hallgatnak, nekünk sem kellene kiteregetni a szennyest. Erre pedig csak azt tudom mondani, hogy a hallgatás sohasem jelentett megoldást a bűn kérdésére. Az elhallgatott bűn tovább dolgozik a lélek mélyén és még a csontokat is megemészti. Persze szeretnénk diszkréten végezni, nem kívánunk nagy port kavarni az átvilágítás körül, s nem örvendünk annak, ha a média az átvilágítási eredményeinket akarja nemes egyszerűséggel lefölözni, és a besúgók névsorát világgá kürtölni. Mi a szennyest a családban szeretnénk kimosni.
– Ezek szerint nem tartja szerencsésnek, ha egy világi lap foglalkozik az egyházi átvilágítás ügyével? – Ezzel kapcsolatban szeretném jelezni, hogy az Erdélyi Napló legutóbbi számában kizárólag a Bizottságunk kutatásaira támaszkodva tette közzé Vetési László átvilágítási jegyzőkönyvének részletes összefoglalását, anélkül, hogy erre engedély kért volna, vagy engedély kapott volna. Sőt további jegyzőkönyvek közlését tervezi. Nem tudom, hogy törvényt sért-e ezzel, de véleményem szerint nem etikus kizárólag mások kutatásainak eredményeire támaszkodni, a határozatot megcsonkítva közölni, s olyan sorozatot indítani, amire nézve a Bizottságunkat nem kérdezték meg, és amihez engedélyt nem kaptak. Véleményem szerint tervük mindenképpen egyeztetést igényel.
– Reményeim szerint ez az egyeztetés immár megtörtént. A sorozat első cikkének a visszajelzései is azt igazolják, hogy az embereket továbbra is foglalkoztatja közelmúltunk szomorú történései, amikor a titkosszolgálatnak bedolgozók sok-sok tisztsséges embernek tették pokollá a mindennapjait. Az átvilágításnak tehát az egész társadalom szempontjából fontos szerepe lehet. Ön miben látja az átvilágítás jelentőségét? – Az átvilágítás jelentősége nem abban áll, hogy kielégíti a kíváncsiságunkat, s végre megtudjuk, hogy kik jelentettek rólunk. Nagy hiba volna, ha az átvilágítás alapján két részre osztanánk a társadalmat, vagy akár az egyházat, „jókra” és „gonoszokra”. Én más szempontokra szeretném felhívni a figyelmet. 1. Úgy látom, hogy a kommunizmus 45 éve az ember, de az egyház próbája is volt. Isten tudatosan olyan körülményeket teremtett körülöttünk, amelyekben próbára tett bennünket. Megpróbálta hitünket, kitartásunkat, hangoztatott elveinket, emberségünket, gondolkodásmódunkat, embertársainkhoz való viszonyunkat. Terhet helyezett a vállunkra, nemcsak azért, hogy teherbírásunkat megpróbálja, de azért is, hogy gerincünk egyenességét megvizsgálhassa. Egyeseket kohóba vetett, hogy megedzve kerülhessenek ki belőle. Mindig voltak és mindig lesznek emberpróbáló idők, de éppen ezekben a nehéz időkben derül ki, hogy kik vagyunk, s milyen lélek lakozik bennünk. Aki elbukott, kérjen bocsánatot, és vállalja tettei következményét, aki pedig kiállta a próbát, Istennek adjon érte hálát. 2. Továbbá érdemes odafigyelni arra, hogy Isten úgy látta jónak, hogy a huszadik század második felének egyházi történetírásával nem a lelkészeket, hanem egy olyan egyházellenes közeget bízzon meg, amely naprakészen mindent feljegyzett. A Szekuritaté egyháztörténelmet is írt, s ennek mindnyájan így, vagy úgy szereplői vagyunk. Feltárta, leírta és megőrizte a legapróbb részleteket is. Nemcsak arról vannak feljegyzések, hogy a politikai rendőrség hogyan próbálta befolyásolni az egyházi választásokat, mit tekintett nacionalista megnyilvánulásnak, vagy mikor látogatták meg külföldiek a lelkészt, de a lehallgatások révén baráti beszélgetések és legbelsőbb gondolatok is napvilágra kerülnek. Érdemes egykori önmagunkkal, gondolatainkkal, cselekedeteinkkel szembenézni, mert az ilyen önmagunkkal való találkozásból új élet születhet. Mindezen túl tudomásul kell vennünk, hogy jelenkori egyháztörténetünk értékes leletei a Szekuritáté levéltárában nyugszanak. De ez a történelem nem az övék, hanem a miénk. Ha ismerni akarjuk valós történelmünket, a hűséges kitartásokkal, no meg a nagy árulásokkal együtt, akkor ezt az anyagot nem szabad nekik hagyni. Szüksége van egyházunknak olyan példaképekre, akik egyértelműen bizonyítják, hogy lehet az egyházellenes diktatúrával szembeszállni, tiszta lelkiismeretben megmaradni, egy Úrnak szolgálni, mert Isten védelmezi, oltalmazza és megtartja az övéit, és még csak egy hajszál sem eshetik le a fejünkről az Ő akarata nélkül. De szüksége van egyházunknak azoknak a példájára is, akik felismerik a bűn hatalmát, és őszinte bűnbánattal szabadulni akarnak tőle. 3. Végül szeretném jelezni, hogy a hallgatás azért a legrosszabb megoldás, mert ezzel azt üzenjük a következő nemzedéknek, hogy a nehéz ügyeket az egyházban is el kell kenni. Ha nem nézünk szembe múltunkkal, ha mindenki őrizgeti kicsiny, nyavalyás titkát, ha átlépünk felette, akkor azt üzenjük a jövő nemzedékének, hogy nem érdemes ebben a világban elvek szerint élni, nehéz időkben is tisztességesnek maradni, hanem felismerve az „idők szavát”, engedni kell a kényszerítő hatalomnak, még akkor is, ha ez az egyházat pusztítja. A bűn rejtegetése arra tanítja az elkövetkezendő nemzedékeket, hogy balgák voltak azok, akik meggyőződésükért a börtönt, a deportálást, a meghurcoltatást is elviselték, mert ha beadják a derekukat, életük álma valósult volna meg. A hallgatásunk azt hirdeti, hogy lehet az életet megalkuvással, meggyötört lelkiismerettel is élni, két urat szolgálni, a barátot, családtagot feljelenteni, embertelenségek sokaságát elkövetni, mert az sohasem fog kiderülni, annak soha semmi következménye nincs. Az átvilágítás üzenet a következő nemzedéknek: Vigyázzatok! Lesz számonkérés, egyszer majd minden napvilágra kerül. Az átvilágítás tehát a történelmünk, az önmagunkkal való szembenézés és az utánunk jövő generáció szempontjából fontos. A következő nemzedék, amely nem tapasztalta meg a „próbára tevő idők nyomorúságát” árgus szemekkel figyeli, hogy milyen megoldást találunk erre a nehéz élethelyzetre, és ők is azt a modellt fogják követni. Én ezért tartom fontosnak a megkezdett átvilágítás folytatását. – Tudomása szerint más kelet-európai országokban miként sikerült lebonyolítani az ilyen típusú átvilágítást? Vannak-e olyan példák, amelyeket erdélyi viszonylatban alkalmazni lehet? – A Működési Szabályzat megalkotása előtt áttanulmányoztuk a magyarországi evangélikus egyház szabályzatát, együttműködtünk a hazai unitárius és evangélikus egyházak átvilágító bizottságaival, de valójában úttörő munkát végzünk. A munkamódszerünket is nekünk kellett kialakítanunk. Az áttanulmányozott dossziékból kijegyzeteljük a fedőneveket, amelyeket betűrendi sorrendbe állítjuk, mellé írjuk az azonosítást, valamint azt is jelezzük, hogy melyik iratgyűjtőben találkoztunk vele. Jelenleg több mint 1200 fedőnévvel találkoztunk, s ezeknek egy része református lelkész, de vannak evangélikus, unitárius, római katolikus, illetve ortodox lelkészek is, s természetesen vannak bőségesen gyülekezeti tagok is, akik a helybeli lelkészről jelentettek. A fedőnevek 70%-át sikerült eddig azonosítanunk. Ezen kívül a különböző dossziékban előforduló jelentéseket fedőnevek szerint leválogatjuk, úgy hogy minden azonos fedőnév alatt adott jelentés egy helyre kerüljön. Ez sokat segít nekünk az átvilágításnál, hiszen bármely személyről azonnal tudhatjuk, hogy fedőnevén mikor, kiről és mit jelentett. A statisztikai adatokat kedvelők számára elmondom, hogy egyházkerületünkben a ma is aktív református lelkészi karnak a 24%-a írta alá az együttműködési kötelezvényt és lett a hálózat tagja, de ha ebből levonjuk azoknak számát akik nem jelentettek, illetve megtagadták az együttműködést, akkor ez a szám a 8%-ot sem teszi ki. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

2011. szeptember 16.

Új esély
Volt, aki remélte, volt, aki biztosra vette, s volt, aki mindenáron meg akarta akadályozni. Tegnap délután hivatalossá vált: új magyar párt száll ringbe az erdélyi magyarság bizalmának megszerzéséért, az RMDSZ és az MPP után immár egy harmadik politikai alakulat, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) neve is bevésődhet a köztudatba.
A pártbejegyzés – akárcsak 2008-ban az MPP esetében – ezúttal sem bizonyult akadálymentes, könnyű feladatnak, gáncsoskodások, fellebbezések, halasztások, ellenséges bukaresti sajtókampány fűszerezte és nyújtotta több hónaposra az amúgy rutinszerűnek tekintett procedúrát. Nem hiányoztak a feljelentések, a törvénytelenül kiszivárogtatott aláírási ívek, a lefizetett akadékoskodók, s mivel Romániában élünk, egyértelmű volt: bármi lehetséges. Végül az EMNP zöld utat kapott a bukaresti táblabíróságon, kezdeményezői számára pedig most kezdődik a valódi kihívás: nemcsak újat, de hiteleset kell hozniuk a romániai magyar politikában, ma már a választás szabadságát, az alternatíva lehetőségét emlegetni nem elég, a kiábrándultak, a döntésektől sorozatosan távol maradók megszólításához ennél jóval többre van szükség. Nem lesz könnyű feladatuk, a politikai harcok során nemcsak a húsz év alatt jól beágyazódott, komoly apparátussal és jelentős támogatottsággal rendelkező RMDSZ-szel kell megküzdeniük, de a jelek szerint vetélytársuk lesz a jobboldalt mostanáig egyedül reprezentáló MPP is, amely ugyancsak ellenzéki szerepből indul, és amellyel kibékíthetetlennek tűnnek az ellentétek annak dacára, hogy Szász Jenő pártelnök a korábbi fagyos elzárkózás után hónapok óta a közös alternatíva kialakítását ajánlgatja. Megmérettetés lesz az erdélyi magyar politikai porondon, s bár igaz a mondás, hogy valós demokrácia csak versennyel építhető, sajátos helyzetünk miatt szükséges lenne a vetélkedés utáni megegyezés is. Talán jó jel, hogy épp most kezdődik egy olyan kampány (a népszámlálásé), amely során hosszú évek óta először mindhárom magyar politikai alakulat ugyanazt akarja, lehet, árnyalatnyi különbséggel, de egyformán ugyanarra ösztönöznek mindenkit: büszkén valljuk magunkat magyarnak! Választási verseny lesz tehát, mely során győz majd a jobbik. S talán éppen az új párt ringbe szállásának is köszönhetően megtörténhet, hogy ezúttal nemcsak egyik vagy másik alakulat, személy lesz a nyertes, hanem a magyar közösség. Rajtuk múlik, rajtunk is múlik.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 16.

Kezdődik a pártépítés (Bejegyezték az EMNP-t)
Hivatalos politikai alakulattá vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a bukaresti ítélőtábla elfogadta kezdeményezői fellebbezését, és a végleges, visszavonhatatlan ítélettel elrendelte bejegyzésüket a romániai pártok regiszterébe. Elkezdődhet a települési és megyei szervezetek létrehozatala, megerősítése, a pártstruktúrák kiépítése, a jövő évi választásokra való felkészülés – mondta el a Háromszéknek a bejegyzéssel megbízott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki azt is kiemelte, a jelentős munkát igénylő szervezés mellett nem feledkeznek meg a közeljövő két legfontosabb feladatáról: a népszámlálásról és a programjuk alapját is képező Mikó-terv társadalmi beágyazottságának megteremtéséről.
A pártalapítást kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége és országos választmánya ma és holnap ülésezik Gyergyószentmiklóson, meghallgatják a bejegyzésről szóló beszámolót, és döntést hoznak a stratégiai partnerség megalapozásáról – mondta el Toró. "Az EMNT stratégiai partnersége nélkül nem lehet sikeres az EMNP, mint ahogy az is egyértelművé vált, egy közéleti szerepet vállaló civil szervezet csak erős pártpolitikai háttérrel lehet eredményes" – fejtette ki az ügyvezető elnök. Toró elmondta, bíznak benne, a következő két-három hónapban megalakulnak, megerősödnek a helyi, megyei, regionális pártszervezetek, és év végén, jövő év elején megtarthatják a párt kongresszusát, amelyen megválaszthatják az új politikai alakulat vezetőit is. Tőkés László már jelezte, nevét adja a párthoz, támogatja az új alakulatot, de elnökségét nem vállalja, Toró T. Tibor egyelőre kitért a válasz elől, túl korai még erről beszélni – mondta lapunk kérdésére. Pártépítés ide vagy oda, a következő egy hónap legfontosabb kérdése a népszámlálás, tíz évre határozza meg az erdélyi magyarság sorsát, éppen ezért ők is teljes gőzzel erre koncentrálnak majd – hangsúlyozta az ügyvezető elnök. A másik kiemelt feladatuk a magyar közösség gazdasági építkezését segítő Mikó-terv népszerűsítése, társadalmi beágyazása, ez képezi majd az új párt programjának egyik alapját is – mondotta. A pártbejegyzés halogatása miatt sokan ódzkodtak az egyértelmű állásfoglalástól, bíznak benne, most már az eddigi bizonytalanok is csatlakoznak csapatukhoz. Toró megfogalmazta a párt két kiemelt célját is: az autonómiaprogramok következetes képviselete, illetve visszacsábítani a politikai közéletbe azt a félmillió magyar választópolgárt, aki az elmúlt húsz évben kiábrándult, eltávolodott.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 301-324




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék