udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
324
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 301-324
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2011. szeptember 9.
Új tanév előtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem
Látványában és felszereltségében is megújult tantermekkel, valamint új tervekkel és nagyratörő célkitűzésekkel áll az új tanév kihívásai elé a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A siralmas érettségi és pótérettségi eredmények ellenére, a napokban záruló beiratkozási időszakban is nagy volt érdeklődés az egyetem oktatási kínálata iránt. A nyári felvételi vizsgák után betöltetlenül maradt tandíjas, esetenként tandíjmentes helyekre a napokban pályázhatnak az érdeklődők. Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nemcsak azok jelentkezésére számítanak, akik most érettségiztek, hanem azokéra is, akik már rendelkeznek egyetemi diplomával. Az alapképzésen nagy érdeklődés mutatkozott a Magyar nyelv és irodalom, a Reklámgrafika, az Angol nyelv és irodalom, a Menedzsment és a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana elnevezésű szakok iránt, melyeken már csak tandíjas helyeket tudnak biztosítani a leendő egyetemisták számára. A már meglévő négy mellett további négy új szakkal bővült a mesterképzők száma. Ezeken ingyenes és fizetős helyeket egyaránt biztosítanak. A rektor ugyanakkor elmondta: örömükre szolgál, hogy lejárt a három éven át tartó monitorizálási folyamat, így a hallgatók teljes egészében a PKE oktatói előtt államvizsgázhatnak, magyar nyelven.
A romániai egyetemek nemrég nyilvánosságra hozott rangsorolásával kapcsolatosan János-Szatmári Szabolcs kifejtette, hogy semmiben sem hoz változást az intézmény életébe az, hogy a harmadik – legutolsó – kategóriába sorolták be. Románia egyetlen akkreditált magyar nyelvű egyeteme eddig sem részesült állami támogatásban, és valószínűleg ezután sem fog. Szerencsére a magyar kormánytól kapott finanszírozás szilárd lábakon áll, fogalmazott az intézetvezető. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közös fejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben megállapították a jövőre vonatkozó prioritási köröket. Ezek közül a rektor megemlítette az új főépület építésének megkezdését.
Októberben beindulhat az engedélyezési folyamat, majd az időjárás függvényében, legkésőbb tavasszal startolhat az építkezés is. Az intézmény tervei között szerepel a képzési lehetőségek bővítése, további új szakok beindítása, az Erasmus-hálózat kiterjesztése, a nemrég alapított Janus Pannonius Szakkollégium elitképző szerepének megerősítése, a magyarországi egyetemekkel való együttműködés szorosabbá tétele. Elhangzott, hogy az Óbudai Egyetem a múlt héten díszdoktori címet adott át Tőkés László EP-alelnöknek, a PKE elnökének, ami egy ígéretes együttműködés kezdeményezését jelenti. A Budapesti Műszaki Főiskola jogutódjának számító egyetem mellett nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Nyíregyházi Főiskolával, a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, melyekkel közös konferenciák és szemináriumok szervezése is tervek között szerepel. Folyamatban van több határon átnyúló európai uniós finanszírozású projekt is.
Végezetül János-Szatmári Szabolcs a PKE keretében fél éve alakult Colloquia Nyelvvizsgaközpontról szólt, mely fennállása óta, a rektor véleménye szerint, „ezer százalékosan” teljesített. A felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló angol, német és francia nyelvtanfolyamok mellett magyar kurzusokra is várják az érdeklődők – akár a román ajkúak – jelentkezését.
A tanévnyitó egyébként október 7-én, 10 órai kezdettel lesz, rendhagyó módon a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erdély.ma2011. szeptember 9.
Erdélyi Hívogató: Civilek Éjszakája
Van egy hely Budapesten, az V.ker. Molnár u.5. szám alatt ahol az erdélyiek, az Erdély iránt érdeklődők rendszeresen találkozhatnak. Hírlevelünk címe, Erdélyi Hívogató szerint is ide várjuk mindazokat akik közösségre, kikapcsolódásra vágynak és az erdélyi műveltség, értékek ismerete is fontos számukra. Rendezvényeink változatosak, mindenki találhat igényeinek megfelelőt. Most a hónap fő eseményéről a Civilek Éjszakájához kapcsolódó rendezvénysorozatról adunk hírt. Aki pedig szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatát az Erdélyi Magyarok Egyesületével csak írjon az [email protected] címre.
2011.09.10. Szombat CIVILEK ÉJSZAKÁJA
Egyesületi kiadványok bemutatója (EME, ESZ) A tájékoztató során bemutatásra kerül Takács Ferenc, nemrég megjelent „Mihály Arkangyal Légiója” – azaz, amit a román Vasgárdáról tudni kell című kötete is. A szerzővel Vincze Gábor történész beszélget. A rendezvény lebonyolításában résztvevő szervezetek: Erdélyi Magyarok Egyesülete, (EME), Újrahasznosított Mesék Társasága/Erdélyi Magyarok Egyesülete, (ÚMT/EME), ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület, (CNC), Civil Börze Club/ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület (CBC/CNC), Villa Galamb Küküllő Közhasznú Egyesület (VGKKE), Magyar Olvasástársaság (MOT), Erdélyi Szövetség (ESZ), Regionális Humán Program Egyesület (RHPE), Tollal.hu Közéleti és Kulturális Magazin (Tollal.hu) Erdély.ma2011. szeptember 9.
Nosztalgia
A hétvégén van a 71. évfordulója annak, hogy a magyar hadsereg elérte a Székelyföldet, és elkezdődött az a rövid korszak, amire úgy emlékszünk, mint a „kis magyar világ”. A tényeket ismerjük, a kis magyar világot úgy elvitte a történelem szele, mintha nem is lett volna... Akik élték, azok emlékeznek még rá. Mi is, akik tőlük hallottuk a történeteket, nosztalgiával gondolunk arra az időszakra, mint az utolsó reménysugarára annak, hogy Trianon igazságtalanságát orvosolni lehet területi korrekciókkal. Arra a négyéves időszakra ipari és befektetési szempontból is gondolhatnánk nosztalgiával, hiszen vasútvonalak épültek, és a magyar állam igyekezett komolyan venni szerepét itt is. A háború mindent lerombolt...
Van egy áramlat a magyar közgondolkodásban, hogy hibás dolog nosztalgiával emlékezni arra, ami akkor volt. Aki felsóhajt, ha a bevonulásra gondol, az valójában a zsidók üldözését, a háború förtelmeit igenli, állítják többen is azok közül, akik jelen vannak a publikus térben.
Nehezen feldolgozható, ami Európában történt a második világégés alatt. De az erdélyi magyar emberek nem azért gondolnak nosztalgiával a negyvenes bevonulásra, és arra a rövid, nehéz, de mégis magyar világra, mert egyetértenek a mészárlással, mert holnap fegyvert akarnak ragadni, és elkezdeni lövöldözni. És nem is arról van szó, hogy képtelenek vagyunk elfogadni a realitásokat, belátni az új világrendet. A legtöbbünknek nincs személyes élménye az időszakról, hisz nem is lehet. Arról van szó, hogy mi magyarok (nem tudom, mások hogyan vannak vele), szeretjük a saját sorsunkat a saját kezünkben tartani. Ha nehezebb nekünk, ha érezzük, hogy beleszakadunk, akkor is jobb szeretjük magunk intézni a magunk dolgait. Akkor azt vártuk, hogy úgy lesz.
Annak ellenére, hogy az első világháború óta halljuk az ígéreteket mindenhonnan, nem kaptuk meg a minket megillető jogokat. Nap mint nap el kell szenvedjük, hogy mások és máshol döntenek rólunk, az általunk lakott területek kincseinek sorsáról, a megtermelt javakból származó haszonról. Az ember egyénként nem lehet szabad, ha közösségileg is nem örvend bizonyos szabadságoknak. Ha ebből a szempontból nézzük, nem vagyunk teljesen szabadok. Ahogy pedig most látszik, szabadságunkig nagyon hosszú az út. Hinnünk kell abban, hogy megszerezzük újra azt, ami nekünk jár. És ha néha elér a nosztalgia, mert érezzük, hogy Erdély értékeit mégiscsak magyar időben építették fel, hosszú évszázadok alatt, akkor nincs amiért szégyelljük magunkat. Felsóhajtunk, és az élet megy tovább. A költőt idézve: A víz szalad, a kő marad...
Isán István Csongor
Hargita Népe. Erdély.ma2011. szeptember 9.
Minden magyar számít – tanácskozás a népszámlálásról
Kelemen Hunor pártelnök vezetésével zajlott tegnap Kolozsvárott, az RMDSZ Elnöki Hivatalában az a tanácskozás, amelynek témája a soron következő népszámlálás volt. Ezen részt vettek a szövetség megyei tanácselnökei és alelnökei, a magyar prefektusok és alprefektusok, valamint az RMDSZ megyei szervezeteinek képviselői – adat hírül a pártközpont.
A megbeszélésen elhangzott: a népszámlálás eredményei átfogó képet adnak a népesség számáról, összetételéről, életkörülményeiről, illetve az utóbbi évtizedben bekövetkezett változásokról. Másrészt ezek az adatok határozzák meg a következő tíz évben a területfejlesztéssel, a szociális helyzettel vagy a munkanélküliséggel kapcsolatos döntéseket.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: „nekünk, magyaroknak, sokkal fontosabb ez az összeírás, mint másoknak. Mindannyiunkat érdekel, hogy hány magyar él Erdélyben. Csökkent vagy nőtt a számunk, változott-e az arányunk? Számos, eddig elért jogunk függ attól, hogy hányan élünk ebben az országban. Mi, magyarok az idei népszámlálás adatai alapján kérhetjük kisebbségi jogaink érvényesítését. A népszámlálás az elkövetkező tíz évben a magyar nyelv használatát, iskoláink, egyetemeink, egyházaink, kulturális intézményeink sorsát is meghatározza. Ezért is fontos, hogy mindenki büszkén és bátran vállalja magyarságát!”
Kovács Péter, a párt főtitkára elmondta, az RMDSZ tájékoztató és tudatosító kampánya szeptember 15-én indul a „Minden magyar számít!” szlogennel. Ennek két fontos része lesz: „egyrészt biztatjuk a magyarokat, hogy vállalják bátran nemzeti identitásuk, anyanyelvük, vallási hovatartozásuk, másrészt pedig fontos technikai tájékoztatást nyújtunk az összeírás folyamatáról, gyakorlatilag arról, hogy mire figyeljenek oda a válaszadók” – ismertette a tájékoztató kampány céljait a főtitkár.
Az RMDSZ által támogatott és szakértők által működtetett honlap (www.nepszamlalas.ro) minden népszámlálással kapcsolatos kérdésre választ ad, segít az összeíróknak, a szervezőknek és a válaszadóknak egyaránt. A tanácskozáson elhangzott továbbá, nagyon fontos, hogy az eddig jelentkezett magyar kérdezőbiztosok regisztráljanak a www.nepszamlalas.ro honlapon, amely révén hasznos, technikai jellegű információkhoz jutnak. Ezek részletes ismertetését Székely István, a párt társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese és Barna Gergő szociológus vállalta a csütörtöki tanácskozáson. Reggeli Újság (Nagyvárad)2011. szeptember 9.
Markó: nem prioritás a magyar összefogás
Az RMDSZ számára jelenleg nem prioritás, hogy együttműködési lehetőségeket keressen más romániai magyar politikai szervezetekkel a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ februárban leköszönt elnöke.
A magyar összefogás esélyeiről kérdezett politikus szerint a Magyar Polgári Pártnak (MPP) és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) azonosak a céljai: szembe akarnak szállni az RMDSZ-szel, meg akarják törni a szövetséget. „Teszik mindezt olyan személyek, akik korábban távoztak a szövetségből, és akik továbbra is az RMDSZ lejáratásával próbálnak megszólítani potenciális szavazókat ahelyett, hogy konkrét programokat mutatnának be” – fogalmazott Markó.
A leköszönt szövetségi elnök szerint mindkét szervezet gyakorlatilag ugyanazt akarja, amit az RMDSZ már elért: mandátumok megszerzésére, hatalomra törekednek. „Hol vannak a programok, a konkrét célkitűzések, elképzelések, melyek újdonságnak számítanak az RMDSZ céljaihoz képest?” – tette fel a kérdést a politikus. Markó szerint az MPP is eredménytelenül próbálkozott az RMDSZ-szel szembeni alternatívaként viselkedni, s úgy véli, a 2008-as önkormányzati választásokon elért szerény eredményektől függetlenül lassan el fog tűnni. A miniszterelnök-helyettes szerint az RMDSZ-nek most az a fontosabb, hogy megpróbálja megszólítani szavazóbázisát, hogy minél jobban kommunikáljon a romániai magyar választókkal, és nem az, hogy más magyar politikai szervezetekkel lépjen szövetségre. Markó ugyanakkor bírálta az EMNP bejegyzését kezdeményező Tőkés László EP-alelnököt is. „Néhány éve az Európai Parlamentben dolgozik, de nem tudok arról, hogy bármit is megoldott volna ott” – jegyezte meg.
Tőkés László az Erdélyi Naplónak adott interjúban arra a kérdésre, milyen esély van arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a bejegyzés előtt álló új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel, úgy fogalmazott: „Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel.” Az EMNT elnöke szerint az RMDSZ „minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját”. Megjegyezte: kirívó, orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az EMNP bejegyzésével kapcsolatban.
„Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az néppárt bejegyzésének megakadályozását – mutatott rá Tőkés. – Azért kezdeményeztük az EMNP létrehozását, mert szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét.”
Tőkés László ugyanakkor a hetilapnak megjegyezte, az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására, mivel véleménye szerint a polgári párt elveszítette hitelét és tagságát is. „Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni” – hangsúlyozta Tőkés az Erdélyi Naplónak. Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)2011. szeptember 9.
A Székelyföld egységéről szóló népszavazás megtartását, a Kovászna és a Hargita Megyei Tanács együttes ülését szorgalmazza a Magyar Polgári Párt (MPP).
Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke, Kovászna megyei önkormányzati képviselő a testület csütörtöki ülésén felszólalásában arra kérte az RMDSZ-es tanácsosokat, segítsenek az MPP-nek, győzzék meg vezetőiket, hogy tartsák meg az együttes ülést, és írják ki a népszavazást. „Ha a választott képviselők és a népakarat is kinyilvánítja, hogy nem fogadunk el olyan régiót, amelyben megváltoznak az etnikai arányok, ezzel segítünk az RMDSZ-nek, hogy a kormánykoalícióban is előnyös egyezséget kössenek” – fogalmazott Fazakas, aki attól tart, az egyéni érdekek miatt a szövetség kompromisszumot köt a régióátszervezésről. Emlékeztetett, hogy korábban a két megye tanácselnökei azért utasították vissza a kezdeményezést, mert meglátásuk szerint a régióátszervezés lekerült napirendről. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke szerint a háromszéki önkormányzatnak kellene jó példával elöl járnia. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke elmondta, a jövő héten sorra kerülő megyeközi egyeztetésen újra felveti a kérdést.
Kövér az MPP „Orbánja”
Felháborítónak tartja a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete Dan Manolăchescunak, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi elnökének azon nyilatkozatát, miszerint azért választották Kövér Lászlót tiszteletbeli elnöknek, mert kifogytak a humán erőforrásból. „Dan Manolăchescu két évvel ezelőtt könyörgött nekünk, segítsük Traian Băsescu kampányában. Mi melléálltunk, ezért úgy véljük, a nyilatkozat hátterében valójában barátja, Antal Árpád áll” – fogalmazott Kulcsár Terza Józsefp. A polgári politikus szerint az RMDSZ hiába keresi a Fidesz kegyeit, ezért javasolják, kérje fel Gyurcsány Ferencet vagy Lendvai Ildikót tiszteletbeli elnöknek. „Az EMNT-nek van egy Tőkés Lászlója, a Fidesznek egy Orbán Viktorja, nekünk pedig van egy Kövér Lászlónk” – szögezték le az MPP háromszéki politikusai.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)2011. szeptember 9.
Magyar állami kitüntetéseket adtak át a főkonzulátuson
A magyar nemzet közösségének szolgálatáért, a magyar identitástudat megőrzéséért, erősítéséért, a magyar–román barátságért tett fáradhatatlan munkájuk elismeréseként több művész, pedagógus vagy lelkész vehetett át magyar állami elismerést a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán.
A meghívottakat Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a kitüntetett személyek önzetlenül járultak hozzá a magyar nemzet szolgálatához, bizonyítva ezzel, hogy magas szinten él a magyar kultúra Erdélyben.
Biró Gábor festőt, restaurátort munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Szarka Gábor csíkszeredai konzul laudációjában elhangzott, Biró Gábor mint a Székelyföld egyik legjelentősebb festője értékteremtő munkájával, nevelési tevékenységével segíti az erdélyi magyar közösség identitásának megtartását, ugyanakkor műveivel hozzájárul az erdélyi magyar alkotóközösség támogatásához és a szülőföldhöz való ragaszkodás erősítéséhez is. Gazda József pedagógust, irodalom- és műkritikust, esszéírót szintén a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
„Mindenképp figyelemreméltó, és a mai magyar társadalomra vonatkoztatva tanulságos Gazda József azon megállapítása, amely szerint a magárahagyottság és a veszélyeztetettség az erdélyi magyarságban azt tudatosította, hogy addig marad meg egy nép, egy nemzet, amíg kultúrája van, és kultúrát teremt” – hangzott el a laudációban, míg maga az író szerényen úgy vélekedett, ő csupán a dolgát végezte az évek folyamán.
A Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst érdemkeresztjét vehette át Monica Ioniţă, aki a moldvai Lészped település általános iskolájának volt igazgatója, itt találkozott először a csángóföldi magyar nyelvoktatás problematikájával. Elősegítette a magyar nyelvtanulás lehetőségét, állandó szaktermet biztosított a tanároknak a magyar nyelvoktatásra, ezek a „műhelyek” a hagyományos kulturális tevékenység otthonául is szolgáltak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át Boros Károly esperes, aki több mint 20 éve az Ezer Székely Leány Napja rendezvény kuratóriumi elnökeként tevékenykedik, és hosszú évekig szolgált a szórványvidékeken is. Szintén kitüntetésben részesült Haáz Sándor, a szentegyházi Mártonffy János Általános Iskola igazgatója, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója, a zenekar „megváltoztatta egy egész vidék zenei műveltségét, zenei hagyományokhoz és kultúrához való hozzáállását” – hangzott el a laudációban.
Haáz Sándor a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Farkas Miklós, a segesvári művelődési élet egyik főszervezője a Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át. A rendezvény keretében Vargha Mihályt is elismerésbe részesítették: a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Pro Cultura Hungarica emlékplakettjét vehette át.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)2011. szeptember 9.
Markó koalícióról, választásdokról, szövetségekről
Az ellenzék hatalmasat téved, ha azt hiszi, hogy az RMDSZ számára csak a kormányzati pozíció és a hatalom fontos – nyilatkozta Markó Béla kormányfő-helyettes az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában. A szövetség volt elnöke, aki egyébként tegnap ünnepelte hatvanadik születésnapját, megállapította: bár az RMDSZ képesnek bizonyult különböző ideológiájú politikai alakulatokkal koalícióra lépni, a szövetségek alapját a romániai magyar etnikum sajátos igényeinek és az országos érdekeknek egyaránt megfelelő programok képezték.
Markó Béla úgy vélte, kissé gyermetegnek minősül az ellenzéki pártok vezetőinek a hozzáállása, amelynek értelmében az RMDSZ-nek ki kell lépnie a koalícióból, különben a Szociál-Liberális Szövetség (USL) kormányra kerülése után ellenzékbe kerül a magyar érdekvédelmi testület. A politikus szerint a fenyegető nyilatkozatok helyett inkább azt kellene tisztázni, hogy milyen megfontolásból lépne koalícióra az USL és az RMDSZ, s milyen célokat tudnának közösen megvalósítani.
A verespataki kitermelés tervét illetően Markó Béla hangsúlyozta: a döntést nemcsak a környezetvédelmi és kulturális tárca vezetőinek, hanem a teljes kormánykoalíciónak fel kell vállalnia, akár engedélyezik, akár leállítják a projektet. Mint kiemelte, a kisebbségi törvénytervezet elfogadása elsőbbséget élvez az RMDSZ célkitűzései között az őszi parlamenti ülésszak idején. A helyhatósági és parlamenti választások összevonása, az ország területi-gazdasági átszervezése nem szerepel sem a közös kormányprogramban, sem a koalíciós egyezményben, amelyek a választási rendszer újragondolását, a gazdasági fejlesztési régiók újrarendezését írják elő – fejtette ki a miniszterelnök-helyettes.
A szövetség és koalíciós partnere, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) egyetért az önkormányzati és parlamenti választások összevonásával, amely –véleménye szerint – a kampányra fordított összegek megtakarítása mellett nagyjából ugyanolyan mértékben lenne előnyös vagy előnytelen minden politikai párt számára. Az ország területi-közigazgatási átszervezését illetően az RMDSZ álláspontja változatlan, a felvetett nyolc új óriásmegye megnehezítené a közigazgatást, illetve a magyarlakta megyék sajátos problémái sem kezelhetőek megfelelően ezekben a hatalmas közigazgatási egységekben – emelte ki Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke úgy vélte, az államfő kisebbségi tanácsosának tisztségéről lemondott Eckstein-Kovács Péter egyértelmű és összefüggő álláspontot tanúsított a verespataki bányaterv kapcsán, hiszen egy korábbi törvénytervezettel is a ciántechnológiás kitermelés betiltása mellett foglalt állást. Kifejtette: Eckstein-Kovács jelentős politikai érzékről tett tanúságot lemondásával, de ezt nem kellett volna a verespataki kérdéshez kötnie még akkor, ha ez is hozzájárult döntéséhez, amelyet Markó Béla tudomása szerint már hónapokkal azelőtt fontolgatott.
Az RMDSZ szervezeti formáját illetően a politikus kiemelte: a szövetségnek nem kell politikai párttá alakulnia, hiszen jelenlegi keretei között a pártoknál jóval rugalmasabban működhet, nagyobb mértékű véleményszabadságot engedélyez, és a szavazóbázis ideológiai változatosságának megfelelően különböző platformjai is létezhetnek. Mindemellett a politikai életben az érdekvédelmi szövetség pártként tevékenykedik, az RMDSZ politikai jellegű döntéseit minden tagjának tiszteletben kell tartania – magyarázta Markó Béla.
A bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozása kapcsán Markó Béla úgy gondolja: az új politikai alakulat semmiben nem különbözik majd a Magyar Polgári Párttól (MPP), amely annak reményében jött létre annak idején, hogy lekörözze az RMDSZ-t a politikai képviselet terén. – Az MPP tulajdonképpeni eredményeket csak a helyhatósági választások szintjén ért el, de támogatottságuk egyre csökken, és szerintem el is fog tűnni – mondta a kormányfő-helyettes, hozzáfűzve: az RMDSZ „megtörését” célzó személyeknek nem kellett volna kiválniuk a szövetségből, ahol sikereket érhettek volna el. – Az RMDSZ-nek jelenleg a választóközönségével való minél jobb kommunikációra, és nem más magyar pártokkal való szövetségekre kell gondolnia. A koalíciók megkötése előtt – akárcsak a román politikai alakulatok esetében – tisztázni kell a programokat, illetve mindazokat a célokat, amelyek az RMDSZ-szel való együttműködésben újat hozhatnak – jelentette ki Markó Béla. Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 9.
Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 9.
Idén lassan, de biztosan jön a támogatás
Évek óta biztosan érkező anyagi segítségnek számít a magyarul tanuló iskolások számára a Szülőföldön magyarul névvel meghirdetett nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás.
A 20 ezer forintnyi összeget 2002 óta ajánlja fel a magyar állam mindazoknak a diákoknak, akik szülőföldjükön magyar nyelvű oktatásban vesznek részt. Idén újdonságként az óvodások is megkaphatják a támogatást. Kolozs megyében összesen 9800 pályázati csomagot osztottak szét (ez a kinyomtatott pályázati adatlapot és pályázati útmutatót, valamint a pályázati iroda címével ellátott válaszborítékot tartalmazta) – mondta el lapunknak Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke, aki a pályázatok elbírálásának és az összeg átutalásának menetét is ismertette. A Pedagógusok Szövetségét idén május 4-én kérte fel a Bethlen Gábor Alap a pályázat lebonyolítására. Az adatlapokat tartalmazó pályázati csomagokat pedagógusaink segítségével juttattuk el a szülőkhöz. Az RMPSZ adatbázisa alapján Kolozs megyében több mint 9800 adatlapot kézbesítettünk, eljutva minden kis településre, ahol magyar tagozat működik. De figyelembe vettünk olyan helységeket is, ahol nincs magyar tagozat, de a diákok fakultatív módon tanulnak magyarul: Mezőkara jó példa erre, itt hat kisdiákot tanít magyarul az egyik pedagógus, aki el is juttatta hozzájuk az adatlapokat. Nem részesülhetnek azonban támogatásban azok a magyar gyermekek, akiknek lenne ugyan lehetőségük anyanyelvükön tanulni, mégsem teszik, hanem román óvodába, iskolába járnak – ismertette a megyei elnök. Kérdésünkre, hogy mi az eljárás azon diákok esetében, akiknek a településén nem működik magyar tagozat, és inkább a román oktatást választják ahelyett, hogy a szomszédos településre ingáznának, Tárkányi Erika elmondta: ezek egyéni elbírálásban részesülnek, és bár az RMPSZ írhat egy ajánlást vagy indoklást ilyen esetekben, a támogatás odaítéléséről a pályáztató szervezet, esetünkben a Bethlen Gábor Alap dönt. – A szövetség csak a pályázati csomagok kézbesítését, majd a visszajuttatott adatlapok összegyűjtését és az adatok feldolgozását kellett hogy elvégezze. A szovátai Teleki Oktatási Központban el is készültek a munkával, sikerült tartani a határidőt. Az átutalások megkezdését a Bethlen Gábor Alap szeptember 17-e utánra ígérte, idén ezt az OTP bankon keresztül oldja meg. – mondta az alelnök. A Pedagógusok Szövetsége, vállalt kötelezettségének megfelelően értesíteni fogja a szülőket arról, hogy sikeresen pályáztak-e, hol és hogyan vehetik fel a bankkártyát és a megítélt támogatást. Az értesítéseket nem postai úton, hanem akárcsak a pályázati adatlapokat, pedagógusaink által juttatjuk el a pályázókhoz. Esetenként az OTP bank útján már jutottak el bankkártyák a pályázóknak. Ők is megkapják a Szövetség értesítését, amelyben megtalálják a kifizetés módjával kapcsolatos tudnivalókat.
Az előző évekhez képest a késlekedés természetes, ha arra gondolunk, hogy idén nem áprilisban, hanem június végén járt le a pályázati határidő, és a létszám is növekedett az óvodásokkal. A szülők megszokhatták, hogy az őszi szezon elején biztosan érkezik a támogatás, és ez idén is így lesz, csak a folyamat valamivel több időt vesz igénybe – biztosított a megyei elnök.
S. B. Á. Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 9.
Kulturális Örökség Napjai Székelyudvarhelyen
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szeptember 16. és 17. között második alkalommal szervezi meg a Kulturális Örökség Napjait. A budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által életre hívott program nagy sikert aratott az elmúlt években mind az anyaországban, mind a határokon túl. A program célja, hogy az átlagember ingyenesen bepillanthasson azokba a különleges terekbe, épületbelsőkbe, amelyek a magyar kultúra és az épített örökség részét képezik. A program Székelyudvarhely fontosabb épületeit kívánja ingyenesen a látogatók figyelmébe ajánlani, a kulturális értékeket minél szélesebb tömegek számára hozzáférhetővé tenni. A rendezvény szeptember 16-án, péntek délután 5 órakor kezdődik Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállításával, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében.
A kiállítást megnyitja: Kovács Árpád művészettörténész, verset mond Péter Beáta, az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola VIII. osztályos tanulója. Másnap szeptember 17-én, szombaton Séta Székelyudvarhelyen címmel folytatódik a program. Diákoknak, fiataloknak reggel 9 órától indul a városi séta a Forrásközpont székhelyétől (1918. december 1. utca, 9. szám). Útvonal: Kossuth utca – Városháza tér, ahol a városközpontot veszik szemügyre. Műemlék-látogatás: Református templom, Szent Miklós-hegyi templom, Egykori vármegyeháza ma Polgármesteri Hivatal), Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Tamási Áron Gimnázium, Ferences templom. Déli 12 órától a felnőtteket várják városnéző sétára. Vezető: Kovács Árpád. Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 9.
Feléledhet az irodalmi élet Nagykárolyban
Csütörtök este négy nagykárolyi költő kezdeményezésére irodalmi találkozó zajlott egy helyi kávézóban. A jövőben legalább havi rendszerességgel kerülne sor hasonló eseményekre a kisvárosban.
Hiánypótló szándékkal került megrendezésre csütörtök este 7 órától Nagykárolyban az az irodalmi est, amelyet négy helyi költő, Fischer Botond, Kádár Ferenc, G. Katona József és Sróth Ödön hozott össze egy nagykárolyi kávézóban. A tervek szerint a jövőben havi rendszerességgel megrendezésre kerülő kezdeményezés célja újjáéleszteni az irodalmiéletet a kisvárosban könyvbemutatók és hasonló rendezvények szervezésével, akár fiatalok bevonásával is, továbbá alkotásra ösztökélni a helyi költőket, valamint azokat, akik fogékonyságot éreznek magukban a szépirodalom iránt. Mindez előreláthatólag a Kaffka Margit Művelődési Társaság keretén belül működne.
A transzközépről beszélgettek
A csütörtöki találkozó fő témája a transzközép irodalom volt. Vitaindító gyanánt Fischer Botond röviden összefoglalta az irányzat irodalomtörténeti jelentőségét, verstani sajátosságait. A transzközép ezek szerint a 90-es évek elején tört be az erdélyi irodalomba, ekkor kezdte el az Orbán János Dénes, Sántha Attila, Farkas Wellmann Endre neveivel fémjelzett nemzedék verseik és elméleti írásaik publikálását. Az irányzaton belül alkotó költők a túlzott pátoszt, a fölöslegesen nagy témákat félretéve a mindennapok kis dolgait helyezték előtérbe, ugyanakkor a kötött, virtuóz versformákat részesítették előnyben. Öniróniával átitatott alkotásaikban a vulgáris kifejezések használatától sem riadtak vissza.
A csoportosulás következő találkozója, amelyre több érdeklődőt várnak, szeptember 22-én délután hat órakor lesz a Kaffka Margit Művelődési Társaság termében. Az eseményen újból a transzközép irodalom lesz terítéken, emellett pedig a szabadvers jellegzetességeit is megvitathatják majd a jelenlévők. erdon.ro2011. szeptember 9.
A besorolás nem befolyásol
Mivel a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) eddig sem kapott román állami támogatást, így a minisztériumi besorolás nem befolyásolja az intézmény tevékenységét.
Dr. János Szatmári Szabolcs a PKE rektora tegnapi sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét a Tanügyminisztérium által elvégzett besorolásról, melynek keretében a hazai felsőfokú oktatási intézményeket rangsorolták. A rektor kifejtette, hogy az egyetemek rangsorolásának késleltetése óriási károkat okozott az állami felsőfokú oktatási intézményeknek, hiszen a mesterképzések beindítása előtt egy-két héttel hozták nyilvánosságra a kategóriákba sorolás eredményét. Ugyanakkor kifejtette: ez a rangsor az állami egyetemek finanszírozását érinti, nem az intézmények képzéshez való jogát, így a PKE harmadik, oktatói kategóriába történő besorolása nem módosítja az egyetem tevékenységét, hiszen a PKE eddig sem kapott semmilyen anyagi támogatást a román államtól. János Szatmári elmagyarázta, hogy az egyetemek a továbbiakban is indíthatnak bármilyen mesterképző iskolát, de ezek állami finanszírozása függ majd a besorolásuktól. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy az ország összes magánegyeteme a harmadik kategóriába esett, „vélhetően azért, hogy ne jusson eszükbe esetleges kutatásaikra állami támogatást kérni” – fogalmazott a rektor. János Szatmári Szabolcs jelezte, hogy még most sem tudják, hogy milyen kritériumrendszer került a harmadik kategóriába a PKE, és mint mondta, hivatalosan fogják kérni az erre vonatkozó adatok kiadását a szükséges magyarázatokkal együtt.
Akkreditálva
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az akkreditáció megszerzése után az eddigi négy mesterképzés mellett további négyet indíthat az egyetem vallástudományok, vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, zeneművészet az audiovizuális kultúrában valamint vizuális kommunikáció tematikákban. A mesterképzésekre a beiratkozások a tegnapi nap folyamán lezárultak, a felvételik ma zajlanak, illetve szeptember 24-én lesz még egy felvételi. Hangsúlyozta, hogy az idén végzett az egyetem első mesterképzős évfolyama, és mivel lejárt a három éves monitorizálási időszak, ezért jövő évtől a hallgatók már a PKE oktatóiból álló bizottság előtt, magyarul vizsgázhatnak Nagyváradon.
Alapképzés
Az alapképzésről szólva a rektor kijelentette, hogy szeptember 13-ig tart a pótfelvételi a megmaradt helyekre. A rektor felhívta a figyelmet arra, hogy a szakok többségén maradtak még tandíjmentes helyek, ezalól kivétel a PKE legkeresettebb szakjainak számító magyar, angol, reklámgrafika, menedzsment és turisztika szakok, de még ezekre a szakokra is be lehet iratkozni tandíjas helyekre. Megtudtuk, hogy a legcsekélyebb az érdeklődés a filozófia és a teológia szakok iránt. János Szatmári Szabolcs aláhúzta, hogy az egyetem nem csak azokat várja, akik az idén érettségiztek, hanem a másoddiplomásokat és a korábbi években érettségizőket is. Bejelentette továbbá, hogy az idén nem indul be a tanítóképző valamint a bank és pénzügy szak, ellenben beindul a legtehetségesebb diákoknak szóló szakkollégiumi képzés, melynek keretében neves szakembereket is meghívnak előadásokat tartani. Hangsúlyozta, hogy a Colloquia nyelvvizsga központot alig fél éve indították, de máris nagy sikerük van a különböző nyelvoktatásoknak. Hozzátette, hogy a nyelvközpontban már óvodás korú gyerekeknek is indítanának képzési formákat.
A finanszírozásról
A PKE állami támogatása kapcsán a rektor elmondta, hogy a román államtól csak az egyetem által a HU-Ro programok keretében elnyert pályázatok önrészét kapták meg, de az egyetemfenntartás és az oktatás költségeinek 85 százalékát a magyar állam biztosítja, a fennmaradó tizenöt százalékot pedig az egyetem saját bevételeiből fedezi. Elmondta, hogy a magyar államtól a romániai felsőfokú oktatási intézmények finanszírozására szánt összeg 70-30 százalékos arányban oszlik meg a Sapientia és a PKE között. Ezt követően elárulta, hogy a tavalyi kormányváltás után azonnal félmilliárd forinttal emelkedett a támogatás teljes összege, mely így jelenleg eléri a kétmilliárd forintot. Emellett a magyar kormány kérte a két romániai magyar felsőfokú oktatási intézményt, hogy állítsák össze fejlesztési prioritási listáikat, a magyar kormány ugyanis külön fejlesztési alapot kíván létrehozni a határon túli magyar egyetemek támogatására. János Szatmári Szabolcs elmondta, hogy a PKElegfontosabb prioritása az új egyetemépület felépítése, melyet szintén a magyar állam anyagi támogatásával kívánják megépíteni. Az egyetemnek már megvan a pénze az építkezés engedélyeztetésének költségeire, és ezt a folyamatot már idén októberben szeretnék beindítani.
Kapcsolatok, fejlesztések
János Szatmári Szabolcs beszámolt az intézmény külkapcsolatainak bővítéséről, melynek köszönhetően az Erasmus program keretében a PKE már szakmai gyakorlatra is tud ösztöndíjakat nyújtani diákjai számára különböző külföldi cégekhez, intézményekhez. A PKE most írt alá egyzeményt a Sevillai Egyetemmel, és aláírás előtt áll az egyezség a Liszaboni Katolikus Egyetemmel, a közeljövében pedig várhatóan egy svájci és egy vagy két németországi egyetemmel köt hasonló együttműködési szerződést. Az infrastukturális beruházásokról szólva a rektor kiemele azt, hogy az egyetem épületét teljesen felújítják, a legfelső emeleten légkondicionálást, a nagyteremben és a Bartók teremben kihangosítási rendszert szereltek be, a többi tanteremet pedig projektorral és interaktív táblákkal látják el. Beszámolt arról is, hogy két tudóstól közel hatezer kötetes, főként szépirodalmi és szakirodalmi könyvadomány érkezik a PKE-hez. A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitója egyébként október 7-én tíz órai kezdettel lesz a váradi színházban. erdon.ro2011. szeptember 9.
Egyházi iskola – kényszerrel?
A szülők egy részének döbbenetére egyházi iskolában kezdi az új tanévet hétfőn a nagyváradi Partenie Cosma Kereskedelmi Szakközépiskola három magyar osztálya. „Mindenféle előzetes értesítés nélkül tegnap (szerdán – szerk. megj.) tájékoztattak, hogy a szakközépiskola magyar tagozatát átvette a Szent László Római Katolikus Gimnázium, a diákok pedig hétfő reggel fehér ingben és fekete nadrágban jelenjenek meg a székesegyházban a reggeli ájtatosságon” – panaszkodott az ÚMSZ-nek az egyik anyuka, aki tegnap este „kupaktanácsot tartott” az érintett szülőkkel a tiltakozásuk esetleges formájáról.
A panaszos szülő szerint a Szent László Nagyvárad egyik leggyengébb iskolája, ahol a nyári érettségin egy egész osztály megbukott, és nincsenek olyan pedagógusai, akik a kereskedelmi iskola magyar diákjainak a szaktantárgyakat oktathatnák. Elmondta: a magyar osztályok „átmentésének” ötlete nem új keletű. „Szó volt már erről egy évvel ezelőtt is, de akkor csak szóbeszéd volt, senki nem erősítette meg” – jelentette ki.
Elmondása szerint a szülők legutóbb három nappal ezelőtt érdeklődtek a magyar osztályok sorsa felől, viszont arról biztosították őket, hogy „minden marad a régiben”. Az anyuka szerint az egész ügy hátterében valószínűleg az áll, hogy a katolikus gimnázium „egy új szakot kap anélkül, hogy belebonyolódna annak bürokratikus vonatkozásaiba”.
Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Gimnázium igazgatója tudomása szerint az érintett szülők „jó ideje” értesültek arról, hogy gyerekük az egyházi iskolában kezdi majd az új tanévet. Lapunknak az ügy hátteréről elmondta: az egyház visszakapta azt az épületet, amelyben a Partenie Cosma Kereskedelmi Szakközépiskola működött. A román iskola ennek következtében kiköltözött, s a tanfelügyelőség ajánlotta fel, hogy a három magyar osztály maradjon az épületben, s tagolódjon be az egyházi tanintézménybe.
„Mi nem repestünk az örömtől, ám a román szakközépiskola vezetősége igen, mert szabadulni akart a magyar osztályoktól. Ráadásul az új épületben nem volt hely, a magyar gyerekeknek több váltásban kellett volna tanulniuk” – magyarázta az igazgatónő. Zalder úgy tudja, a magyar szülők idejekorán tudomásul vehették, hogy három opciójuk van: román osztályba íratják a gyereküket, átíratják valamelyik másik magyar iskolába, vagy beleegyeznek abba, hogy az egyházi gimnáziumban kezdjék a tanévet.
Zalder szerint a három kereskedelmis magyar osztályt csak úgy vehette át az egyházi iskola, ha idéntől kereskedelmi szakoktatást is indít. Ez is meg is történt, megkapták a minisztériumi engedélyt, idéntől meghirdették a kilencedik osztályt, így az átvett három osztállyal együtt négy évfolyam tanul hétfőtől kereskedelmi szakon.
Az igazgató hangsúlyozta, azt a három szaktanárt is átvették Partenie Cosmából, akik a magyar gyerekek szakképzését biztosítják. Emlékeztetett arra is, hogy miközben idén a román szakközépiskolába már ötössel be lehetett jutni, a Szent László kereskedelmi szakának kilencedik osztályába hetes volt az utolsó bejutó médiája.
Az intézményvezető szerint a gyerekeknek és szülőknek nincs mitől tartaniuk: a Szent László Gimnáziumban ugyanolyan a házirend, mint más iskolában. Emellett hetente egyszer fél órás szentmisén kell részt venniük, s viselniük kell az egyenruhát. „Nem áll szándékunkban katolikust nevelni belőlük. A reformátusok saját vallásukat tanulhatják a vallásórán” – magyarázta.
Szabó József, a nagyváradi önkormányzat tanügyi bizottságának tagja szerint „csak hangulatkeltés” egyes szülők elégedetlenkedése. Lapunknak elmondta: több szülői értekezletet is tartottak már idén ebben a témában Biró Rozália alpolgármester, illetve a tanfelügyelőség képviselőinek részvételével, így tudhatták, mi vár rájuk.
„A Partenie Cosma vezetőségével nem volt könnyű tárgyalni, szabadulni akartak a magyar osztályoktól” – magyarázta. Elismerte ugyanakkor, hogy a hivatalos döntés csak ezen a héten szerdán született meg a gyerekek sorsáról. „Meg kellett még kapni valami engedélyeket a minisztériumtól és tanfelügyelőségtől” – tette hozzá.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. szeptember 9.
„Cselekedni a csodát”
Mustármag címmel Wass Albert írásaiból összeállított egyéni műsort mutat be az idei évadban is Kulcsár-Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja.
A színművész lapunknak elmondta, a Csurulya Csongor által rendezett produkció célja, hogy „egy-egy előadást a szórványmagyar vidékekre is eljuttasson, valamint olyan magyarlakta településekre, ahol egy nagyszínpadi produkciót technikai okokból nem lehet bemutatni” – a helyszín pedig minden esetben az adott település katolikus vagy református temploma.
Nem szavalóest
A Mustármag bemutatójára a Fehér megyei Tűrben került sor a 2010/2011-es évadban, majd egy magyarországi turné után Kulcsár-Székely Attila Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, a magyar nagykövetségen is előadta egyszemélyes produkcióját.
Holnap és holnapután a Maros megyei Mikházán mutatja be a színművész az egyszemélyes produkcióját, szeptember 18-án Jobbágytelkén, október 7-én pedig Marosvásárhelyen, a vártemplomban lesz egy előadás.
„Itt nem szavalóestről van szó, hanem egy kerek előadásról” – magyarázza Kulcsár-Székely, aki kérdésünkre elmondja, azért templomban adja elő a Mustármagot, mert „a szórványvidéknek, az isten háta mögötti magyarságnak készült, ahová színház nem juthat el”.
Mint mondja, az előadást úgy építették fel, hogy minimális díszletre legyen szükségük. Felvetésünkre, hogy miért Mustármag a produkció címe, a színművész elmondta: „az előadás zárómondatai közé tartozik a jézusi mondat, ››ha csak egy mustármagnyi hitetek is lenne... ‹‹ és nagyon összhangba van a templommal, mint helyszínnel és az előadás vallásos jellegével”.
Kulcsár-Székely Attila főként a szórványvidékekre akarja elvinni Mustármag című produkcióját
A közönségnek tetszik
„A tűri ősbemutatón, amikor az előadás közepétől láttam, ahogy az öreg nénik és bácsik sírva hallgatják, amit mondok, vagy ahogyan odajöttek hozzám előadás után azzal, hogy nekik még ilyen élményben nem volt részük, ők nem gondolták már, hogy Tűrben valaha még ilyen magyar nyelvet, beszédet fognak hallani.
Ugyanilyen nagy élményben volt részem Máján, de említhetném az Udvarhelyi előadást, amit direkt június 4-re időzítettük a Trianon emléknapra, ahol perceken keresztül tapsolt felállva a közönség” – mesélt érdeklődésünkre a közönség reakcióiról a színművész.
Egy „másik” Wass Albert
Amikor egyik barátom megtudta, hogy egy Wass Albert előadáson gondolkodom, azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én ezzel a búsongó, búba forduló, nacionalista, román gyűlölő szerzővel dolgozok” – mesélte az előadás születésének körülményeit Kulcsár-Székely. Elmondása szerint az előadásban nyoma sincs a többség által ismert Wass Albertnek, a megbocsátáson, az együttélésen, a pozitív jövőképen van a hangsúly. „A csodát nem várni kell, hanem a csodát meg kell cselekedni” – összegezte a Mustármag mondanivalóját Kulcsár-Székely Attila.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. szeptember 9.
Antológia a Grádicstól
Rendhagyó könyvbemutatót tartott szerdán este Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör, amely öt éves tevékenységéből Az eltérített felvonó címmel jelentetett meg kötetet a Kriterion Könyvkiadó. A rendezvény házigazdája, Nagy Miklós Kund újságíró köszöntőjét követően Bögözi Attila, az antológia szerkesztője árulta el, hogy „miért súrolnak grádicsot”.
Mint fogalmazott, „a hajdanvolt kiskocsma neve hallatán, amely a Klastrom utca elején, szemben a Kálváriával állott, hamarább jut eszébe az embernek a zaftos zónapörkölt marhavelő pirítóssal, jóízű flekken meg vargabéles, mint karakteres irodalmi ínyencségek svédasztala – legyen míves próza vagy veretes vers.
Pedig a Súrlott Grádics kötődése az irodalomhoz legalább annyira nagy múltú, mint amilyen legendás hírű maga a hely, ahol Ady Endrétől Móricz Zsigmondig a magyar irodalom sok jeles alakja megfordult”.
A Súrlott Grádics ugyanis a maga sajátos kisvárosi mikrokozmoszával helyszínként is megjelent több irodalmi alkotásban, Molter Károly Örökmozgó című színdarabjától a Vári Attila-novellákig. Az antológiát H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója és Nagy Pál irodalomtörténész méltatta, majd Nagy István színművész a kötet írásaiból olvasott fel.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. szeptember 9.
Betű- és számvetés között
Ágoston Hugó
Beszélgetés a hatvanadik születésnapjához érkezett Markó Bélával
Időutazásra invitáltuk beszélgetőtársunkat, életútja és pályája eddigi jelentős stációit érintve. Óhatatlanul is onnan indultunk, ahol a költő és politikus Markó Bélával készülő interjúk többsége „megfordul”: alkotás és közéleti szerepvállalás mindig kihívást jelentő mezsgyéjéről. „Évtizedes” léptékű kor-sétánk során nemcsak múltat és jelent szemlézünk, miközben valamiképpen a gyökerekhez való visszatérésről esik szó, hanem a közeljövőbe is előrenézünk ... egy keveset, amennyire interjúalanyunk enged az ilyenfajta „kísértésnek”.
Markó Béla hatvan éves. Mit tudsz felhozni a mentségedre? Készülsz számvetéssel? Hát betűvetéssel?
– Általában nem ragaszkodom az ilyen konvenciókhoz, hogy ha az ember elrúgja az ötvenet vagy a hatvanat, ha kerek évfordulója van, akkor annak van valami jelentősége. Biológiailag nem pontosan szeptember 8-án öregszem én sem, hanem azelőtt is és azután is, és folyamatosan, mint mindannyian. De az emberi konvencióknak mégis van jelentőségük, mert megteremtik a számvetés kényszerét, és én az utóbbi időben – szintén nem éppen szeptember 8-án vagy ezekben a napokban, hanem ezekben az években – folyamatosan készítem a magam számvetését.
Ennek része volt az is, hogy úgy döntöttem, politikai pályámat fokozatosan lezárom, és ott próbálom folytatni, ahol abbahagytam, vagyis az irodalomban. Ez viszont tagadhatatlanul kötődik az életkorhoz, mert most még úgy érzem, van még egy életem, vagy lehet még egy életem, vagyis esetleg még képes vagyok kiteljesíteni egy hivatást. Ez válasz arra is, hogy készülök-e betűvetéssel. Igen, természetesen.
Most abban a szerencsésnek mondható lelkiállapotban vagyok, hogy több a megírnivalóm, legalábbis én így gondolom, mint amennyit nap mint nap meg tudok írni, különösen úgy, hogy azért más felelősségem is van. Itt nem csak versírásról van szó, hanem arról, hogy azt is meg kell írnom, ami az én tudásom és tapasztalatom szerint az elmúlt húsz évben velünk történt.
Vegyük sorra felnőtt életed stációit! 1971 szeptembere: Markó Béla húsz éves, a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke. Gyönyörű életkor, de a rendszer kezd bekomorulni...
– Talán nem a húsz éves kor volt ilyen szempontból számomra emlékezetes, hanem a tizenhét, tizennyolc éves kortól el egészen húsz, huszonegy, huszonkét éves koromig, ugyanis hogyha valaki belenéz, ha nem másba, akkor a történelemkönyvekbe, akkor látni fogja, hogy ez az időszak volt, általában Európában is, tehát nem csak a szocialista világban, hanem Nyugat-Európában is, egy radikális nyitás pillanata: a párizsi diáklázadások, mozgalmak, minden ami ide kapcsolódik, el egészen a zenéig, a Beatlesig – az valamivel hamarabb robbant be.
Romániában is ez a kor a kommunista diktatúrán belül mégiscsak a nyitás kora volt. Tehát én kamaszként és aztán fiatalon is, húsz évesen, úgy érezhettem, hogy van remény, hogy a világ minálunk is megnyílhat, hogy a dolgok elindulhatnak jó irányba. Ugye, köztudott, hogy a hatvanas évek végén új magyar intézmények jöttek létre Romániában, akkor történt a közigazgatási átszervezés, ez megpezsdítette a különböző erdélyi régiókat, beleértve a Székelyföldet is.
Az más kérdés, hogy ez utólag mind illúziónak bizonyult, és aztán a hetvenes évek elején, valamikor 1972–1973 körül tényleg, ahogy mondod, kezd a rendszer bekomorulni, de nekem azelőtt módom volt a legérzékenyebb életkorban azt is megtapasztalni, hogy nyílhat is a rendszer.
1981 szeptembere: harminc éves vagy, gyakorló kétgyermekes családapa, háromkötetes költő, folyóiratszerkesztő, írószövetségi tag.
– Igen, harminc évesen túl vagyok már a huszonéves kor dilemmáin, megtorpanásain, aprónak tűnő, de fontos személyes válságain, amelyek, nyilván, elsősorban a hivatáshoz kapcsolódnak: hogy ki tudom-e magamat teljesíteni az irodalom és a vers által... igen, a húsz éves és a harminc éves kor között sok dilemmát meg kellett nekem is élnem: vajon jól választottam-e hivatást, vajon tudok-e érvényeset alkotni ebben a hivatásban?
Meg kell mondanom, hogy nekem az emlékezetem nagyon szelektív: hangulatokra, közérzetekre emlékszem, tapintásélményeim, illatélményeim sokkal inkább vannak, mint például adatok a fejemben – tehát fogalmam sincs, hogy 1981 szeptemberében harminc évesen hogyan ünnepeltem, de az biztos, hogy akkor már bizonyosnak tűnt számomra a pályaválasztás, akkor már úgy látszott, hogy szerkesztőként és íróként, költőként megtaláltam a magam helyét, már az első irodalmi díj is mögöttem van, mögöttem vannak már méltató, értékelő, fontos kritikák a verseimről, és család van, gyermekek vannak körülöttem, ennek következtében megjelenik a gyermekvers is az életművemben, de a tankönyv is, hiszen pontosan ezekben az években írtam a Magyar irodalom tankönyvet, miközben a világ körülöttünk nagyon cudar. Akkor már lassan-lassan érződik az anyagi nyomor is körös-körül.
1991 szeptembere: negyven éves vagy, RMDSZ alapító tag, vezetőségi ember, Maros megyei szenátor. Az eltelt tíz évben további nyolc köteted jelent meg. Nemcsak a rendszerváltás eufóriáján, de a marosvásárhelyi „fekete március” okozta megrázkódtatáson is túl...
– Én azt hiszem, hogy 1991 szeptemberében fiatalabbnak éreztem magam, mint akár 1981-ben, és legalább annyira, mint 1971 szeptemberében. 1991-ben ugyanis hatalmas idő van már mögöttünk 1989 decemberéhez képest. Azok olyan évek voltak, amikor megtapasztaltam, hogy a népmesei fordulatban, amely azt mondja, hogy három nap egy esztendő, nagy igazság rejtőzik. 1991 szeptemberében már mögöttem volt az RMDSZ-alapítás, természetesen másokkal együtt, mögöttem volt sok-sok remény, rengeteg illúzióvesztés, reggeltől estig tartó munka sok-sok hónapon át, Marosvásárhely márciusa. Egy egész történelem – nekünk abban sűrűsödött az egész életünk...
Fiatal is voltam, és nagyon öreg is 1991 szeptemberében. Ha 1989 előtt a körülöttünk levő életben alig történt valami, és alig változott valami, és ilyen értelemben az akkori rendszer minket erőszakosan fiatalnak tartott meg, nem engedte, hogy minden szempontból felnőhessünk, akkor legalább annyira igaz, hogy 1989 decembere után villámgyorsan öregedtünk a felelősség terhe alatt. Úgyhogy én nem is tudom, hogy politikailag nekem ez a most betelt hatvan évem mennyi. Úgy véltem, hogy – ha biológiailag nem is – politikailag sokkal több, és azért is döntöttem úgy, hogy abba kellene hagyni. 1991 szeptemberében – mindenképpen és összességében – mégis nagyon fiatal voltam, mert megint csak pályaválasztás előtt álltam.
Igaz ugyan, hogy 1989 decemberében teljes energiával beleártottam magam a politikába, de legalább annyira igaz, hogy ugyanakkor az irodalomban is felelősséget vállaltam: az addigi lapot, az Igaz Szót átalakítottuk, az lett a Látó, én voltam a főszerkesztője, és éles választás állt előttem, hogy a politikát rövid kitérőnek tekintem-e és folytatom az irodalmi hivatásomat, vagy pedig egy időre a politika lesz a legfőbb felelősségem.
Meg kell mondanom, hogy akkor én rövid kitérőnek szántam – még 1991 szeptemberében is – a politikát, és tulajdonképpen csak 1992 második felében lett ez másként, amikor az 1993-as januári RMDSZ-kongresszusra készülve el kellett döntenünk, hogy ki vállalja az elnöki tisztséget, és végül is kollégáim feltették nekem a nagy kérdést, és meglehetősen sok érvvel és vehemensen győzködtek, hogy vállaljam el. Tehát 1991 szeptemberében még úgy tudtam, hogy a politika szép, embert próbáló, de rövid kitérő az életemben.
2001 szeptembere: ötven évesen hét esztendeje vagy szövetségi elnök (kétszer újraválasztva, majd 2003-ban harmadszor is), napvilágot látott összegyűjtött verseid reprezentatív kötete. 2000-ben megszületett harmadik gyermeked, Balázs fiad is. Nélküled nincs román és romániai magyar politika.
– Már 1991-ben vagy akár 1981-ben is, ha éppen számvetést készítettem, az irodalomra gondolhattam vissza elégtétellel, és valamennyire a szerkesztői munkára is, hiszen nekem az irodalomhoz való viszonyomat nemcsak az írás határozta meg, hanem az is, hogy szerkesztőként mindenképpen irodalmi mozgást próbáltam kiváltani, és ez nagyon sokszor sikerült is: fiatal, tehetséges embereket behozni a közfigyelembe, a reflektorfénybe...
Ilyen elégtételeim voltak nekem azelőtt. 2001 szeptemberében, azt hiszem, ahogy visszagondolok, a politikai elégtételek voltak az elsődlegesek. Akkor már mögöttünk volt két óriási eredmény: az egyik az új oktatási törvény elfogadása 1999-ben, amelyet aztán meg kellett változtatni, rá több mint tíz esztendőre, de jóval tágabb keretet adott az anyanyelvi oktatásnak, 2001 elején pedig elfogadtuk azt a közigazgatási törvényt, amely a húsz százalékos nyelvhasználati szabályozást bevezette Romániában.
2001-ben tehát, ha volt időm és energiám a magam számvetését elkészíteni, ezekre az eredményekre gondoltam vissza, és minden bizonnyal némi elfojtott fájdalommal az irodalomra, mert 1994– 1995 után hosszú-hosszú évekig – beleértve 2001-et is és még utána néhány évet – semmi verset vagy szépirodalomnak tekinthető szöveget nem vetettem papírra. És persze, éppen fiatal apa voltam, ez is igaz.
Sokszor fiatalodtam és sokszor öregedtem én meg ezekben az általad idézett korszakokban, tehát hol hirtelenjében megfiatalodtam, és harminckilenc-negyven évesen ifjú politikusként kellett tapasztalat nélkül megtanulnom egy hivatást, hol aztán megfiatalodtam mint családapa, és most megint próbálok fiatalodni mint költő.
2011. szeptember 8.: hatvanadik születésnapod. Köteteid száma a harmadik ikszet tapossa. Már nem vagy az RMDSZ szövetségi elnöke, de – hét éve, kis megszakítással – a román kormány miniszterelnök-helyettese, második embere, mérvadó vélemények szerint a Kárpát-medence legnagyobb formátumú magyar politikai vezetője. Érdemes volt? Ha újrakezdhetnéd, mit tennél másképpen? Mikor fogsz már neki a naplódnak?
– Mindenképpen érdemes volt. Egyébként rám az jellemző, hogy nem szoktam hosszan rágódni a saját hibáimon. Tudom őket, ismerem, azt is tudom, hogy mikor hoztam jó döntést, mikor nem, fölmérem, elemzem ezeket, de általában irtózom az olyan közérzettől, hogy akkor most valamit is újra kellene kezdeni. Ezt egyébként az eredményekkel kapcsolatosan is így gondolom. Nekem nagyon fáj, ha valamit lerombolnak, valamit, amit már felépítettünk, vagy elrontanak valamit, amit már felépítettünk, de ilyenkor is meg tudom teremteni magamnak azt a közérzetet, hogy ne omoljak össze, mert mindig azt mondom, hogy ami volt, az volt, azt nem lehet megsemmisíteni.
Tehát ami jó példa megtörtént velünk, azt nem lehet utólag megsemmisíteni, akkor sem, ha lebontják, ha elrontják a törvényt, az intézményt, amit létrehoztunk – ez nagy baj, nagyon fáj –, de a múltat ilyen szempontból nem tudják megsemmisíteni, s ami jó történt velünk, azt sem tudják ilyen értelemben megsemmisíteni. Így, most, hogy elém tetted ezeket a kérdéseket és ezeket az évfordulókat, azon gondolkodom, hogy érdekes alkat bontakozik ki belőle, és hogy én minden bizonnyal olyan ember vagyok, aki időről-időre a pályamódosítást szeretem, tehát az ilyen fajta változásokat: az irodalomból hirtelen a politikába, aztán egy idő után, amikor úgy érzem, hogy át kell venni másoknak a stafétabotot, vissza az irodalomba.
Egyébként az irodalmon belül is mindig így voltam, sohasem hittem azt, hogy húsz évesen az ember megtalál egy hangot, egy stílust, és akkor azt hatvan évesen is művelni kell; időről-időre váltottam, kísérleteztem, kerestem a formát, az új stílust, az új műfajt, de emögött – bízom benne – egy nagyon is kiszámítható és átvilágítható alkat van. Vagyis én nem gondolom úgy, hogy az irodalomban mást csináltam, mint a politikában, vagy mást csinálnék, ezek ugyanannak a jó vagy rossz alkatnak, világlátásnak, világszemléletnek a lecsapódásai.
Nem gondolkozom azon, hogy ha újrakezdeném, akkor mit tennék másképpen. A legnagyobb nyereség abból, hogy politikára vállalkoztam, hogy semmilyen értelemben nem vagyok fatalista – most hirtelenjében ez a kifejezés ötlött az eszembe, de megfogalmazhatnám ezt másképp is, közelebb vagy távolabb a teológiától vagy akár a filozófiától is –, más szóval nagy nyereségem, hogy jól láthattam azt, hogy mennyi minden függ tőlünk, és hogy az ember befolyásolhatja a világ menetét.
Ma már egy pillanatnyira sem hiszek abban, hogy ki vagyunk szolgáltatva a történelemnek, azt gondolom, hogy a történelmet emberek csinálják – persze, bizonyos adottságokból nem tudunk kilépni –, de ami a legfontosabb: tudom, hogy nagyon sokszor gyarló, gyenge, nem is mindig jól felkészült emberektől mennyi minden függhet, és hogy milyen fontosak egyéni döntéseink a jövő szempontjából.
Nem biztos, hogy ezt korábban, 1981, 1991 szeptemberében is így gondoltam, de most így gondolom. Ennek ellenére egy pillanatig sem kísért az a gondolat, hogy valamit is másként kellett volna tennem. Én is ismerem Ray Bradbury népszerű sci-fi novelláját, hogy, ugye, ha a múltba visszatérünk és véletlenül eltaposunk egyetlenegy pillangót, akkor attól megváltozik az egész történelem.
Aki arról kezd el gondolkodni, hogy mi történik, ha eltapossa vagy nem tapossa el a pillangót, annak azon is gondolkodnia kell, hogy jó, de akkor ettől mennyit változott volna a világ – ezt pedig magam sem tudom és nem is tudhatom megmondani. A naplómat nem fogom megírni, mert nincs naplóm, hanem sok-sok feljegyzésem van. Ezek nem azzal a céllal készültek, hogy valamikor könyv lesz belőlük, hanem a napi munkám eszközei voltak, az előjegyzési naptáraktól elkezdve el egészen addig, hogy nyilván tárgyalásokról, beszélgetésekről rövid vázlatokat én magam is ott helyben írtam. Tehát naplót nem fogok írni, de ennek a több mint két évtizednek a személyes történetét megírom, természetesen.
Játsszunk mi is az idővel, ha már ő játszik velünk. 2021 szeptembere: Markó Béla hetven éves. Hol van a politika? Hol van a költészet? Vagyis hát hol lesznek ezek az életedben?
– Ahogy a változó múlttal nem szeretek eljátszadozni, ugyanúgy a jövőt sem szeretem kísérteni. Tehát, hogy hetven évesen hol leszek, és leszek-e, ez már nem tartozik a saját döntések körébe, amiről az imént beszéltem. De ha szándékomtól és akaratomtól is függ majd ez, akkor meg kell mondanom, hogy hetven évesen nagyon távol lesz tőlem a politika – nem mintha a világ nem lenne körülöttünk tele hetven éves politikusokkal, de én nem fogok akkor közéjük tartozni –, és remélem, nagyon közel a költészet és az irodalom.
Ha úgy megy minden, ahogy én gondolom, akkor jó néhány kötetettel gyarapszik a könyvespolcomnak az a része, ahol a saját köteteimet tartom, és remélhetőleg ez nem csak mennyiségi, hanem minőségi gyarapodást is jelent. Van, mit megírnom, úgy gondolom, hogy tudom, hogyan kellene megírnom, de ez nem olyan egyszerű.
Meg kell mondanom, hogy a politikai döntések is őrlik, gyötrik, morzsolják az embert – ugyanúgy az irodalomban is az írás előtti és az írás utáni pillanatok a fontosak és felemelőek. Írni nehéz, gyötrődést jelent a számomra. Remélem, hogy hetven évesen sok újabb gyötrődés lesz mögöttem.
Markó Béla
Ujjongó kertem
Azt mondják, mintha húzná valaki, talán az Isten, úgy nőnek az égre, körték, meggyek, cseresznyék ágai kapaszkodnak egy láthatatlan kézbe,
amely kacagva, szaladva viszi a gyámoltalanokat, helyben s mégis előre az időben, s azt hiszi mind, hogy sietni kell, azt hiszem én is,
ujjongva méricskélem sorra őket, hogy izmosodnak, egyre fennebb nőnek, tavaly az árnyék még csak térdig ért
nekem, s idén, igaz, hogy csak leülve, de végig eltakar már nyári hűse, mert nő az is, szorítja ki a fényt. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. szeptember 9.
Lágerben kötött irodalmi barátság
Egyikük, a Nobel-díjas remekíró, Ivan Gyenyiszovics egy napjának utolérhetetlen ismerője, a Gulág szigetvilágnak velejéig kiismerője és megörökítője – halott. De másikuk, a magyar tanítvány, akit fiatalemberként sodort az író mellé a sors, tovább folytatja azt, amire fogsága idején kimondatlanul is fölesküdött: papírra vetni azoknak a magyar embereknek a sorsát, akik a szovjet lágerekben sínylődtek és pusztultak el.
Ehhez a példát és a kellő tudást, a módszert barátjától, Szolzsenyicintől tanulta, s amellett, hogy kilenc évi fogságának megírta legkegyetlenebb fél esztendejét, mintegy ötezer magyar fogolysorsból összeállította a Gulág-lexikont is, s ezért 2001-ben magas állami kitüntetésben részesült.
Az elmúlt napokban Rózsás János Erdélyt s különösképpen a Székelyföldet járva, amelyre mindig nagyon kíváncsi volt, felelevenítette az őt megismerni óhajtó népes hallgatósága előtt a lágerélet és a rendkívüli irodalmi barátság halhatatlan történetét.
A Gulág szigetvilágból már tudhattuk, hogyan látta Rózsást Szolzsenyicin baráti szeme:
„... Észreveszem, hogy engem és könyvemet gyakran figyelmesen néz, oldalvást oda-odapillant, de megszólalni mégis vonakodik egy sovány, hosszú orrú, nyurga fiatalember, aki szembetűnő, kívülről hozott jólneveltséggel, nagyfokú szerénységgel kelti fel a figyelmemet. Megismerkedünk egymással. Halk, elfogódott hangon beszél, az orosz kifejezésekkel bajlódik, mulatságos szófordulatokat használ, melyekért bocsánat kérőleg mosolyog. Kiderül, hogy - magyar, és Rózsás János a neve. Megmutatom neki Dalj nagy értelmező szótárát, és a lágeri nélkülözésektől elcsigázott arcával helyeslően bólint. Igen, igen. Kívülálló dolgokra kell terelni a figyelmet, nemcsak az evésre gondolni szüntelen.
Csak huszonöt éves, de hiányzik a fiatalos pír az arcáról. A szél által kicserzett száraz, vékony bőr mintha egyenesen a koponyájának hosszúkás, keskeny csontjaira volna húzva. Fájnak az ízületei, égető reuma kínozza, melyet Északon, erdőirtás közben szerzett.
Van itt a lágerben még két-három honfitársa, de azokat napról napra csak egy foglalkoztatja: hogyan lehet túlélni? Hogyan lehetne jóllakni? János pedig zúgolódás nélkül megeszi azt, amit a brigádvezető kiírat a számára. Éhen marad ugyan, de nem engedi meg magának, hogy ételszerzés után járjon. Mindig éberen szemlélődik, odafigyel a beszélgetésekre, mindent meg akar érteni. És mi az, amit meg akar érteni?... Minket, oroszokat akar megérteni!...
...Északra szállították, ahol erdőirtáson dolgozott, majd leromlott és bekerült a kórházba. Mind ez ideig Oroszország csak az egyik oldaláról fordult feléje, azzal az oldalával, amelyik leülteti az embereket, - most pedig bemutatkozott a másik oldaláról is.
Szolikamszk városának közelében, a Szimszk-i lágerkerület kis kórházában volt ápolónővér Duszja, egy negyvenöt éves asszony. Köztörvényes elítélt, szabad mozgással a környéken, öt éves büntetés idővel. Duszja nem csak abban látta munkájának az értelmét, hogy magát fenntarthassa, hogy a büntetésideje valahogy leteljen (ami nálunk rendkívül gyakori jelenség, és a maga rózsaszínű szemüvegén keresztül János nem volt képes észrevenni ilyesmit), hanem abban, hogy a haldokló és már senkinek a számára nem szükséges embereket talpra állítsa.
De azzal, amit a láger kórháza nyújtott, nem lehetett az embereket megmenteni. És Duszja nővér a saját 30 dekás reggeli kenyérfejadagját cserélte be a faluban fél liter tejre, és ezzel a tejjel hozta vissza Jánost (és őelőtte még másokat is) az életbe...
Duszja nővér személyén keresztül szerette meg János országunkat és mindannyiunkat. És igyekezettel kezdte tanulni a láger börtönőreinek és őrkatonáinak a nyelvét - a roppant gazdag orosz nyelvet. Kilenc esztendőt ült le lágereinkben, Oroszországot csupán a börtönvagon ablakából, kis képeslapokról és a lágeren keresztül láthatta meg. És mégis - megszerette.”
Rózsás János pedig ekképpen beszélt nekünk Szolzsenyicinről a csíkszeredai polgármesteri hivatal fogadótermében:
„Közös lágerben voltunk Kazahsztánban, és haláláig tartó barátság szövődött köztünk. Csodabogaraknak számítottunk, akik nem a konyha, hanem a könyvtár körül sündörögtek. Kis illegális irodalmi társaság alakult körülötte, sokszor olyan szerzőkkel foglalkoztunk, akik ugyanúgy ültek, mint mi. Ő korábban szabadult, én későbben, címet nem cserélhettünk, mert akkor kaptuk volna rögtön a következő tíz évet kémkedésért, merthogy ezáltal kölcsönösen beszerveztük egymást. Amikor az Iván Gyenyiszovics egy napja című könyve megjelent 1962-ben a Novij Mir irodalmi folyóiratban, sok részlete visszaköszönt belőle közös életünknek, hiszen én is ültem abban a táborban.
Én rajtuk keresztül felvettem a kapcsolatot Szolzsenyicinnel, levelezni kezdtünk irodalmi témákról. Aztán mikor politikailag kényelmetlen személlyé vált, a leveleimet a feleségének címeztem. Azt hittük, hogy kicselezzük a KGB-t; naiv dolog volt. Amikor 1974-ben kiutasították a Szovjetunióból, megkeresett engem Moszkvából a politikai kiadó, hogy írjam meg az emlékirataimat a számukra. Abban bíztak, hogy én Szolzsenyicinnel ellentétben jót fogok írni a lágeréletről, mert szeretem az orosz kultúrát, foglalkozom az orosz irodalommal, együtt érzek a világ legtöbbet szenvedett népével.
Rákérdeztem, hogy mindezt honnan tudják. Közölték, hogy olvasták a Szolzsenyicinnek írt összes levelemet. Úgy gondolták, hogy én majd ellenpontja leszek a barátomnak. Eleinte nem akartam megírni, de aztán mégis megírtam, persze nem kaptam érte dicséretet. Nem azt kapták, amit vártak. Szerencsémre éppen közbejött a gorbacsovi korszak. Később kikerült Münchenbe a kéziratom, ahol meg is jelent. Közölték velem illetékes elvtársak, hogy belőlem nem csinálnak mártírt, nem leszek magyar Szolzsenyicin.”
Később azért mégis csak elvégezte azt, amiért megérdemli a magyar Szolzsenyicin elnevezést: a Gulág lexikonba átmentette a szovjet lágerekben szenvedő ártatlan magyar foglyok élettörténeteit. Különösen kényes arra, hogy sokan összetévesztik a gulág fogalmát a lágerrel. Leszögezi:
„A Gulág az a különleges intézményrendszert, az ügyosztályt jelenti, ami a lágereket működtette, szervezte. Szolzsenyicin adatai szerint közel 40 ezer lágerben 6-7 millió lágerlakó raboskodott. Ebből körülbelül 100 ezer volt magyar. Elfogásunk pillanatában szovjet állampolgároknak minősítettek és ilyen minőségben hazaárulásért ítéltek el tíz évre. Én akkor úgy tudtam, hogy soha nem léphetek többé a hazám földjére.
Amikor kiderült, sőt bizonyossá vált, hogy 1953 nyarán összeszedett, Lembergben összegyűjtött körülbelül ezerötszáz magyar, nők és férfiak, hazajöhetnek, – az első szívfájdalmunk az volt, vajon mire jövünk haza? Ugyanis, mint külföldi állampolgárok, nem levelezhettünk hozzátartozóinkkal, nem tarthattuk a kapcsolatot szeretteinkkel. Mi történt velük az elmúlt nyolc-tíz évben? Hogyan ért véget a háború a mi vidékünkön? Ki és hogyan élte túl a front és megszállás borzalmait? Ki fogad bennünket, és lesz-e, aki hazafogad minket?
A Lembergben várakozás hónapjaiban mindenkit hívattak a parancsnokságra. Meg kellett neveznünk, hogy hová és kihez akarunk hazamenni. Jaj volt annak, akit másodszor is hívattak és közölték vele: az általa megadott cím nem jó, nem megfelelő, nevezzen meg másikat! Vagy akinek végül azt mondták: majd kijelölt lakhelyre megy haza. Idegőrlő hónapok voltak, amit várakozással töltöttünk a gyűjtőtáborban. Néhányan megzavarodtak közöttünk...”
A hazaérkezésről:
„Két csoportban indították útnak a hazatérésre váró, volt magyar rabokat. A-tól P-ig, majd R-től Ja-ig, az orosz ABC sorrendje szerint. A második csoportba kerültem, amely az első csoportot egy hét múltán követte, 1953 november 24-25-én. A szovjet kísérők nem zárták be a vagonok ajtaját, nem féltek szökéstől. Engedélyezték, hogy a magunk varrta nemzetiszín zászlókkal feldíszítsük mind a mozdonyt, mind pedig a vagonokat.
November 25-én délelőtt történt az átadás-átvétel még a szovjet oldalon, Csap állomáson. Minden huzavona nélkül átolvastak minket név szerint a vagonokból a magyar, keskeny nyomtávú síneken várakozó személykocsikba. Délben indult el a szerelvény, a fegyvertelen kísérő orosz katonák leugráltak, és sapkájukkal integettek, szerencsés utat kívánva... Átértünk a magyar oldalra, és a vonat lassan gördült tova, majd hirtelen lefékezett.
A töltést szegélyező fűzbokrok fedezékéből orosz egyenruhás katonák rohanták meg a szerelvényt, de magyarul rivalltak ránk: - Felhúzni az ablakokat, az előtérből bemenni, és leülni a kupéban! És láttuk, ahogy az állig fegyverzett marcona katonák lövésre készen tartott géppisztollyal ácsorognak a vasúti kocsik lépcsőin... Szinte megkövülten, némán ültünk a helyünkön, a vonat pedig robogni kezdett, most már a magyar rónán át, ragyogó napsütésben...
A Nyíregyháza melletti Sóstófürdő egyik üdülőjébe kísérték lehorgasztott fejű csapatunkat...Ott a belügyi kormánybiztos kemény beszédet tartott: mire jöttünk haza, és mihez tartsuk magunkat. Aztán helyrevergődtünk a kijelölt, bútor nélküli szobákban. Őrök állták körül az épületet, szoros csatárláncban. Kibiztosított géppisztollyal ellenséges vagy talán riadt tekintettel lesve mozdulatainkat...”
Rózsás János nyolcvanöt éves korában, annak ellenére, hogy súlyosan mozgássérült, vállalta az élete nagy élményének számító erdélyi-székelyföldi körutat, melynek állomásai: Kolozsvár, Gyimesek, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Barót és Gyergyószentmiklós voltak, s megosztotta velünk a gulág-lét tanulságait és a lágerben kötött irodalmi barátság történetét. Köszönet érte.
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. szeptember 9.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kövér László, a két macska
Übü király mennyországa
Aczél Endre, Népszabadság
Egy erdélyi barátommal, aki parlamenti képviselő Bukarestben, azon viccelődtünk a kettős állampolgárságról szóló magyarországi törvény hallatán, hogy ő, ha felvenné a magyar állampolgárságot, papíron akár két parlamentnek is lehetne elnöke.
A bukarestinek és a budapestinek: egyidejűleg. Miért is ne? Valóban világtörténeti jelentőségű eseménynek számítana, ha két szomszédos ország parlamentjét egyugyanazon ember vezetné, körülbelül Karinthy modorában: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.”
Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke nem álmában lett Karinthy-epigon, hanem a nemzetegyesítés „véres valóságában”: tiszteletbeli elnökké választotta őt egy romániai (inkább székelyföldi) magyar párt, az MPP. Mely, ellentétben a kétharmados Fidesszel, még csak nem is ugrotta meg az ötszázalékos parlamenti küszöböt, azaz nincs képviselete Bukarestben, ráadásul vezére, Szász Jenő még a székelyudvarhelyi polgármesteri tisztét is elveszítette a legutóbbi választásokon. (Viszont az Erdély és Órománia egyesítéséről szóló nemzeti ünnepen, december 1-jén vidáman pezsgőzött Basescu elnökkel a Cotroceni-palotában. Medgyessy? Ugyanaz egy budapesti szállodában, ugyanakkor? Mit kapott érte idehaza, tetszenek emlékezni?)
Ha Kövér valóban a Fidesz második embere, akkor ez a marosvásárhelyi esemény különösnek mondható. Tudniillik a Fidesz és Orbán száz százalékig elkötelezte magát Tőkés László mellett, aki azonban Szászt körülbelül annyira szereti, mint Petőfi a tejfölös tormát. Tőkés a minap – nemcsak az RMDSZ, hanem Szász MPP-je ellenében is – pártot kívánt alapítani Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) néven.
A támogató cédulák körüli visszásságok (keményebben: csalások) azonban majdnem kilátástalanná teszik az EMNP bejegyzését, ilyenformán az MPP marad egy darabig az RMDSZ „hivatalos” alternatívája. De ebben a minőségében elég agresszív. Szászék felszólították a magánéleti botrányokkal terhelt Tőkést, hogy éljen tisztességes családi életet, és ne „rágalmazza” az MPP-t; másfelől közölték, hogy az erdélyi magyarság 85 százalékát képviselő RMDSZ mint kormánytényező „közösségáruló, népnyúzó és ciános”.
Azt megszoktam, hogy az RMDSZ, mert nem táncol a Fidesz karmesteri pálcájára, ellenség. Az azonban új, hogy a nagy magyar kormányzó erő olyan fokon vegyen pártfogásába egy jelentéktelennek is mondható romániai magyar politikai erőt, mint Kövér tette. Arról mindig is tudtam, hogy létezik Kövér– Szász-tengely, de azért Tőkés püspök, EP-alelnök talán többet érdemelne, mint azt, hogy a Fidesz az ő pártcsírájával szemben lehorgonyozzon a „reménytelen” MPP mellett.
Csak nem az van, hogy Tőkés és Szász a magyar kormány pénzbeli támogatásáért versenyez, és az MPP Kövért lengeti maga előtt, mint szponzort? Mindegy. A lényeg az, hogy csak ne az RMDSZ nyerjen. Inkább bukjanak a törpepártok együtt, az egyik Orbán-, a másik Kövér-kitűzővel. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. szeptember 9.
Markó: nem tetszett, hogy Eckstein a verespataki ügyre hivatkozva mondott le
Markó Béla szerint Eckstein-Kovács Péternek nem kellett volna a verespataki aranykitermelés ügyéhez kötni lemondását. A miniszterelnökhelyettes hozzátette, hónapok óta tudott az államelnöki tanácsos lemondási szándékáról. “Nem tetszett, hogy Eckstein-Kovács Péter a verespataki aranykitermelés kérdésében képviselt, Traian Băsescu véleményétől különböző álláspontjához kötötte lemondását, ugyanis már hónapokkal a lemondás előtt tájékoztatott engem ebbéli szándékáról. Akkoriban még a verespataki ügy nem volt a politikai napirend középpontjában” - vázolta Markó, aki hozzátette: szövetségbeli kollégájának Verespatak kapcsán képviselt álláspontja mindvégig következetes volt. “Eckstein-Kovács Péter nem is olyan rég még az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségéért indult. Miért akart egy olyan alakulat elnöke lenni, amely ilyen kockázatokban érintett?” - tette fel a kérdést az RMDSZ februárban leköszönt elnöke. Eckstein-Kovács Péter szeptember elsején jelentette be lemondási szándékát államelnöki tanácsosi pozíciójáról. A kisebbségügyi tanácsadó a Verespatak ügyében képviselt véleménykülönbségekkel indokolta lemondását. (agerpres) Transindex.ro