udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 496 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 481-496 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2013. november 7.

Pontáék magyarellenességét bírálta Cristian Preda EP-képviselő
A Szociáldemokrata Párt (PSD) "újjáéledő nacionalizmusát" és magyarellenességét bírálta Cristian Preda néppárti európai parlamenti képviselő - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
A jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) színeiben EP-képviselővé választott Preda, aki októberben lemondott párttagságáról, egy blogbejegyzésben azt fejtegette: a kommunizmus utáni Romániában a nacionalizmust a baloldal sajátította ki, egyebek közt etnikai intoleranciát hirdető megnyilvánulásokkal.
Az EP-képviselő úgy vélekedett: 2007 és a tavalyi politikai válság közti időszakban a román nacionalizmus teret veszített, de a PSD - és liberális szövetségeseik - hatalomra kerülése óta ismét előretört.
"A PSD-s nacionalizmus legfontosabb fűszerei: az Európai Bizottság bírálata és a magyarellenes diskurzus felélesztése" - állapította meg Preda. Szerinte Corina Creţu szocialista EP-képviselő azzal kreált magának új politikai identitást, hogy Tőkés Lászlóra "vadászik". A néppárti EP-képviselő szerint ideje lenne, hogy a román jobbközép erre a baloldali nacionalizmusra egy "felvilágosult hazafisággal", gátlásait félretéve válaszoljon.
Crețu: legitimen reagáltam
Corina Creţu, aki korábban hivatalos átiratban kérte a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságától Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását, szerdán ugyancsak egy internetes fórumon válaszolt Cristian Preda eszmefuttatására - közölte az Agerpres.
"A nacionalizmust a természetes hazafiság táplálja és ez egy legitim reagálás az olyan visszaélésekre és aberrációkra, amelyek Tőkés László viselkedését jellemzik" - írta a szociáldemokrata EP-képviselő.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP-képviselő azt kérte: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2013. november 7.

Orbán: sikeres anyaország áll a Kárpát-medence magyarsága mögött
A Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll a háta mögött a következő években - közölte Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén, a Parlamentben.
A kormányfő ezt az Európai Bizottság minap közzétett jelentésére utalva mondta, úgy fogalmazva: már nem az a vita, hogy amit Magyarország csinál, az sikeres-e, hanem hogy mennyire.
Orbán Viktor azt is mondta, bármi is lesz a következő parlamenti választás eredménye, az elég valószínű, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok "nem lesznek fölszedhetők".
Szólt továbbá arról: mindig erőt adott a magyar kormánynak, hogy amikor a nemzetközi viták idején kiállásra volt szükség, akkor a határon túli magyarokra mindig lehetett számítani.
kormányfő ezt az Európai Bizottság minap közzétett jelentésére utalva mondta, úgy fogalmazva: már nem az a vita, hogy amit Magyarország csinál, az sikeres-e, hanem hogy mennyire.
Orbán Viktor azt is mondta, bármi is lesz a következő parlamenti választás eredménye, az elég valószínű, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok "nem lesznek fölszedhetők".
Szólt továbbá arról: mindig erőt adott a magyar kormánynak, hogy amikor a nemzetközi viták idején kiállásra volt szükség, akkor a határon túli magyarokra mindig lehetett számítani.
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy "az az ellenszél", amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte a munkáját, a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog.
A magyar kormányfő úgy fogalmazott: a választás után, különösen ha ismét egy stabil kabinet jön létre, az ellenszél helyett a hátszél jelensége jelenik majd meg Magyarország és a vele szövetséges európai uniós országok kapcsolatában.
maszol/MTI

2013. november 7.

Háromnapos folklór-kavalkád Sepsiszentgyörgyön
Péntektől vasárnapig a háromszéki megyeszékhelyen találkoznak a néptánc és népzene szerelmesei, a profi, amatőr népzenészek és táncosok illetve adatközlők. A Háromszék Táncegyüttes 25-ik alkalommal szervezi Erdély legrégebbi és legátfogóbb népzene és néptánc-találkozóját. Az idei rendezvényre 60 hagyományőrzőt hívtak meg, de zenekarokkal és amatőr együttesekkel együtt összesen 100 meghívott lesz jelen.
Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője szerint ennyire gazdag program még nem volt az elmúlt években. A háromnapos folklór kavalkád holnap (pénteken) 17 órától Ferencz Csaba - Életképek és Forrásvidéken című fotókiállításaival majd István Ildikó „Utamra indulok” lemezbemutató koncertjével indít az Új Stúdióban, 19 órától pedig az újpesti Bem Táncegyüttes mutatja be Adok nektek aranyvesszőt című előadását a színház nagytermében.
Szombaton reggel 10 órától néptánc-kalákát szerveznek, ezt követően Pávai István népzene-kutató tart szakmai előadásokat: 13 órától Lajtha László és az erdélyi népzene, 15 órától pedig A tánckísérő zenész a néphagyományban címmel. Fekete Réka és Ferencz Csaba Forrásvidéken című könyvének bemutatójára 17 órától kerül sor a Új Stúdióban, Berecz András mesemondó közreműködésével.
A szerzők 32 településről szólaltatnak meg reprezentatív adatközlőket. A sepsiszentgyörgyi találkozókon is megfordult hagyományőrzők riportszerű beszélgetések keretében vallanak hagyományozásról, gyermekkorról, háborúról, kommunizmusról és a rendszerváltás utáni új korszakról. A Ferencz Csaba fotóival illusztrált könyv egyben korrajz az elmúlt 80 évről, a megszólaló adatközlők még megélték azt a hagyományt, amit ma népi kultúrának nevezünk.
A sepsiszentgyörgyi népzene és néptánc találkozó ünnepi gálaműsorát szombaton 19 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében, a 60 meghívott - mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, felső-marosmenti, bekecsalji, székely mezőségi, gyimesi és felcsíki - zenész és táncos mellett fellép a Bem Táncegyüttes, a Szilak legénytánckar, a Harmadik és Zerkula zenekarok, Berecz András, a Százlábú Néptáncegyüttes, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és Heveder zenekar. Mindkét estét hajnalig tartó táncház zárja a színház előcsarnokában.
A találkozó vasárnapja hagyományosan a gyermekprogramoké, november 10-én reggel fél 10-től délután fél 2-ig kézműves foglalkozások, játékok, Kelekótya koncert, gyermek gálaműsor és táncház várja a legapróbb néptánc kedvelőket a Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe.
A szervező Háromszék Táncegyüttes felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a harminc lejért megvásárolható bérlet a rendezvénysorozat minden előadására belépési lehetőséget biztosít. A találkozóról a Háromszék Táncegyüttes honlapján (www.hte.ro) találnak részleteket.
Maszol.ro

2013. november 7.

Visszahelyeznék a magyar címert
A múlt század elején készült fotók bizonyítják, hogy egykor magyar címer ékesítette a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot. Az iskola homlokzatát vissza akarják állítani eredeti állapotába, így a nemzeti jelkép is újból díszítheti a tanintézetet.
A múlt század elején készült fotók bizonyítják, hogy egykor magyar címer ékesítette a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot. Az iskola homlokzatát vissza akarják állítani eredeti állapotába, így a nemzeti jelkép is újból díszítheti a tanintézetet.
Tegnap az utolsó simításokat végezték a Tamási Áron Gimnázium épületének tetőzetén. A bádoglemezeket igazítgatták helyükre, és helyenként az esővíz-elvezető csatornát rögzítették. Ezzel egyelőre befejeződik a létesítmény felújítása. Van még tennivaló, de a pénz elfogyott. Az épület felújítása közben előkerültek olyan fotók, melyeken látszik, hogy a múlt század elején a gimnázium homlokzatának felső részén egy magyar címer díszítette az épületet. Erről a Kováts Fényképészet archív felvételei szolgálnak bizonyítékul. „1912 körül még ott volt a címer, azonban az 1920 után készült felvételeken már nem látszanak” – közölte Laczkó György, a gimnázium igazgatója. Arról nincs pontos információ, hogy mikor került le az épületről a címer – tudtuk meg.
Hosszas kutakodás után került elő a bizonyíték
Kérdésünkre ifj. Kováts Árpád, a Kováts Fényképészetet üzemeltető család egyik tagja elmondta, hogy alapos kutakodás után került elő az a felvétel, melyet az iskoláról 1912-ben készített dédnagyapja, id. Kováts István. A fotónegatívon, ami egy üveglap, tisztán látszik az gimnázium épületén a magyar címer. Laczkó György kérésére kezdtek el keresgélni a több mint száz év felvételeit őrző fotóarchívum 1912 és 1920 közötti részében.
Az egyház is támogatja a címer visszaállítását
Laczkó György közölte, hogy ő mindenképp azt szeretné, ha a koronás magyar címer visszakerülne a tanintézet homlokzatára, de az épület tulajdonosa, a katolikus egyház is támogatja ezt a helyreállítást. Jelenleg zajlik a dokumentálódás és a kérés összeállítása, melyet a műemlékvédelmi hivatalhoz nyújtanak be, hogy engedélyezzék a címer felrakását. Összeszedik azokat a bizonyítékokat, melyekkel igazolni tudják, hogy a magyar nemzeti jelkép valóban az épület részét képezte egykor. Ezt követően megpróbálják az eredeti méretben visszahelyezni a címert – mondta Laczkó, hozzátéve, azt még nem tudni, mikor kerül erre sor, de szeretné, ha mihamarabb le lehetne bonyolítani az ügyet. Ugyanakkor az egykori címer alatti névbetűket is sikerült kicserélni a régire (a Liceul Tamási Áron Líceum feliratot ma már az eredeti állapotában olvashatjuk: Róm. Kath. Főgimnázium – szerk. megj.).
Tegnap az utolsó simításokat végezték a Tamási Áron Gimnázium épületének tetőzetén. A bádoglemezeket igazítgatták helyükre, és helyenként az esővíz-elvezető csatornát rögzítették. Ezzel egyelőre befejeződik a létesítmény felújítása. Van még tennivaló, de a pénz elfogyott. Az épület felújítása közben előkerültek olyan fotók, melyeken látszik, hogy a múlt század elején a gimnázium homlokzatának felső részén egy magyar címer díszítette az épületet. Erről a Kováts Fényképészet archív felvételei szolgálnak bizonyítékul. „1912 körül még ott volt a címer, azonban az 1920 után készült felvételeken már nem látszanak” – közölte Laczkó György, a gimnázium igazgatója. Arról nincs pontos információ, hogy mikor került le az épületről a címer – tudtuk meg. Pál Gábor
Székelyhon.ro

2013. november 7.

Diszkriminált magyarok
Óriási felháborodást keltett a szatmári magyarok körében egy álláshirdetés, amelynek feladója kijelentette: nem fogad ékszerüzletébe magyar nemzetiségű jelentkezőket elárusítónak.
Óriási felháborodást keltett a szatmári magyarok körében egy álláshirdetés, amelynek feladója kijelentette: nem fogad ékszerüzletébe magyar nemzetiségű jelentkezőket elárusítónak.
Az ügyben hivatalból eljárást indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). Az álláshirdetés a Szatmár megyei román nyelvű Informația Zilei nevű napilapban jelent meg kedden. A helyi magyarság felháborodását mi sem jelzik jobban, mint hogy a botrány kirobbanása után egymást biztatva folyamatosan SMS-ekkel és telefonhívásokkal bombázták a hirdetés feladóját, aki egy idő után kikapcsolta a telefonját.
„Egyszer sem volt ilyen jellegű ügyünk, ha voltak is álláshirdetések kapcsán kikötések a jelentkezők nemzetiségét illetően, mindig a romák kárára ment a dolog, a magyarokat e téren mindeddig nem diszkriminálták” – jelentette ki portálunknak Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke, akitől megtudtuk, sajtóértesülések alapján, hivatalból indítottak eljárást a hirdetést megjelentető lap és a hirdető ellen egyaránt. Ugyanakkor az RMDSZ szatmári szervezete is jelezte csütörtökön, hogy feljelentést fontolgatnak.
„Felhívtuk a hirdetést közlő lap figyelmét a leközölt hirdetés szövegével kapcsolatos fenntartásainkra, és hivatalosan kikértük a hirdetés feladójának adatait, jelezve, hogy feljelentést teszünk az illető személy ellen” – áll a közleményükben. Információink szerint magát az újságot nem kívánják feljelenteni, mivel úgy vélik, „a hirdetés feladója és nem az azt leközlő sajtóorgánum vállalja a hasonló ügyekben a felelősséget a leközölt szövegért”. Asztalos Csaba viszont azt mondja, a lap is hibás, hisz nem lett volna köteles közzétenni a hirdetést. Szerinte, ha úgy döntenek, hogy diszkrimináció történt, 3 ezertől 100 ezer lejig terjedő bírságot szabhatnak ki.
Babos Krisztina
Székelyhon.ro

2013. november 7.

Bemutatni múltunkat nemzetközi síkon
Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő történész, 1991 óta a Babeş- Bolyai Tudományegyetem oktatója. Szakterülete a késő középkori és kora újkori Erdély története.
A BBTE Történelem és Filozófia Kar docense, a magyar oktatásért felelős dékán-helyettese. Ami azt is jelenti, nem csak a didaktikai, hanem az ügyintézési készsége is dicséretes. Az oktatásszervezői tevékenységéért az egyetem többször is „Az év menedzsere- BBTE” díjjal tűntette ki (2009, 2010, 2011). A Kolozsváron 2013. október 24-26. között tartott „Bethlen Gábor és Európa” nemzetközi konferencia egyik fő szervezője volt. Tanárai között megtalálhatjuk az erdélyi történészek kiválóságait, mint: Bodor András, Benkő Samu, Csetri Elek, Jakó Zsigmond.
2011-ben habitált az ELTE Bölcsésztudományi Karán.
A történelemoktatásnak a szerepéről, a jövő kutatóinak feladatáról, és a diák- támogatási lehetőségekről kérdeztem.
– Önazonossági tudatunk szempontjából, miért fontos a történelem ismerete?
- Ismervén gyökereinket, a jövőnk kiépítésének fontos tényezője lehet. Ezért nagy szükség van jól képzett történészekre. Nagyon felelősségteljes munka hárul ránk. Minél jobban feltárjuk múltunkat, és be tudjuk bizonyítani a valós tényeket, annál világosabban, tudjuk kutatási eredményeinket megfogalmazni. Nem egy esetben külföldön élő, de valamikor innen elszármazott egyének, vagy azoknak leszármazottjai keresnek meg minket.
– Publikációs lehetőségek milyenek?
- Két kötet jelent meg angol nyelven, olyan tanulmányokkal, melyek Erdéllyel foglalkoztak. Mivel Közép Európa kevésbé ismert a világ történelmében, ezért kell erre felhívnunk a figyelmet. A világban állandó változások vannak, ezért a jelenséget figyelembe véve, kell cselekednünk.
– Az utánpótlás?
- Amikor én felvételiztem, hárman kerültünk be. Most, a 2013-2014-es tanévben 300 hallgató került be. Ezeket a lehetőségeket továbbra is lehet fejleszteni.
– A jövő történészének mi lenne a feladata?
- Erdély magyar történészének a feladata: hangsúlyosan kell múltunkat bemutatni, nemzetközi síkon is. Meg kell találni azokat a jelzőket, amelyeket a többség is el tud fogadni. De úgy, hogy az igazságon ne változtassunk egy centit sem. Ez esetben főleg a tankönyvekre gondolok. De minden szónak súlya van. Ezért kell minden szót jelentésének megfelelően használni, mert a történelmi igazságot tartalmazza. De úgy, hogy az idegen nyelvűek is érezzék, miről beszélünk. Ezért lenne szükséges hosszabb időszak a tankönyvek megírásához. A diákok számára kellemesen megírt tankönyveket kell a kezükbe adni. A középiskolásoknak megírt tankönyvekkel kezdődik minden jó történelmi oktatás.
– Milyen a középiskolás könyvek nyelvezete?
- A jelenleg a középiskolásoknak megírt tankönyvekben elég sok a hiba. Elég sok, jó tollú történészünk van. A többségi történészek többen vannak. A kisebbségiek érthetően kevesebben vannak. Sokszor kell kompromisszum készségből vizsgáznunk. Vannak publikációk, melyek csak a szakmának szólnak. Az egyetemi tanár karrier megkövetel bizonyos számú publikációt, melybe az oktatási jelleg alig fér be. Az egyetemi oktatás nem tévesztendő össze a középiskolás oktatással. A jövő nemzedéke ügyesen megtalálja a helyét. Jó tollúak. Sokkal közelebb tudnak állni a nyugati publikációkhoz. Könnyebben kerülnek be a nyugat- európai egyetemekre. A hálózatban is jobban tájékozódnak. De van még tennivaló elég.
Nagyon fontos, tudjanak rólunk Nyugaton. Amerikában van egy nyitottság felénk, amit ki kellene használni. Az amerikai nyitottság valós kutatásokra alapozó valóság. Nem a szélsőséges ötletek után való kutatások. Felénk olyanok jönnek, akik elkötelezettek a magyar történelem felé, az erdélyi magyarság felé. Ha hőzöngő írásokat írunk, nem biztos, hogy szolgáljuk a magyar ügyet.
– A mesteri fokozat elnyerésében milyen lehetőségek vannak?
- Két lehetőség van. Az egyik nemzetközi kapcsolatú, melyen minimum 15-en vannak.
– A lemorzsolódás mennyi?
- Nem olyan, mint a román vonalnak. Ez köszönhető annak, hogy meg van a saját szerveztünk, mint például a Kolozsvári Magyar Diákok Szervezete, mely funkciónál. Az új diákokat elviszik egy városi sétára, bemutatják nekik azokat a helyeket, melyeket egy Kolozsváron tanuló diáknak illene tudni. Még a kocsmákba is. Szerintem ennek is köszönhető az az aktív élet, amit itt élhetnek. Minden csoportnak van egy vezetője. Ezek közelről látják, mi történik. Ha valakinek problémái vannak, igyekeznek megoldani. Még bentlakást is tudunk nyújtani. Akinek szüksége van szállásra, azt meg is kapja. Amióta én foglalkozom ezzel a kérdéssel, nem tudom, hogy magyar diák ne kapott volna lakást.
– Más karokon tanuló diák beülhet órát hallgatni, ha előzőleg erre engedélyt kért?
- Igen. Van rá példa. De mivel ez nem igen jut el a diákokhoz, nem hiszem, hogy 4 félév magyarság történetét végig tudnak törésmentesen hallgatni. Pedig olyan szakemberek tanítják nálunk, akiknek kutatásai igen figyelemre méltóak. Rendkívül jól ismerik ezeket az időszakokat, a középkort Vekov Károly, a korai kor történetét Sipos Gábor.
Arra is van lehetőség, hogy a szakkörökön, bemutató előadásokon, ismertessék legújabb eredményeiket. Ezek nyitottak bárki számára. A fiatalok nagyon lelkesek. Soknak lehetősége van külföldi egyetemeken tanulni. Minden magyar egyetemmel van szerződésünk. Rengeteg hálózattal kapcsolataink vannak. Szemmel látható az a nyitottság, ami ezen a területen dominál.
– A Romániában élő, sikeres magyar vállalkozók részéről volt- e valamilyen érdeklődés a BBTE magyar vonalával kapcsolatban? Olyan jófejű, de szerény anyagi körülmények között élő megsegítésével kapcsolatban?
- Ilyen fajta megkeresésünk nincs. De értesültem, a Székelyföldről volt anyagilag támogatott gyermek. Egy volt tanítványunk, mint vállalkozó támogatott egy arra érdemes tanítványunkat. Ellenben a történelmi egyházak ilyen jellegű támogatást tudnak megvalósítani.
Szakmai gyakorlat formájában már tudunk ilyen jellegű lépést tenni, az Erasmus programon belül. Három hónapot kell tölteni szakmai berkekben, ahol nagyon sokat tanulhatnak. Nem kis anyagi támogatással. Ezt a rendszert kezdjük kibővíteni a saját diákjaink számára. Ezért léteznek a szakmai gyakorlatok, ahol bő lehetőségek vannak. Ezeket kell jobban kiszélesítenünk.
Az Erasmus program lehetőségeit maximálisan kihasználva, képezni kell a diákokat. Minden arra lehetőséget kapó diáknak önérdeke. Felvenni azt a jó értelembe vett harci kedvet, mely az életben való megvalósulásodat segíti elő. Így érdemes diáknak lenni a XXI. század elején.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2013. november 7.

Borboly: a kormány rég megoldhatta volna a székelyzászló-ügyet
„A helyi szimbólumok, zászlók ügyét a kormány rendezhetné határozattal akármelyik heti ülésén, ha lenne erre bátorsága, ám inkább névtelen vagy nevüket vállaló feljelentők, provokáló megélhetési civilszervezetek, a prefektusok, igazságszolgáltatási szervek vagy a rendőrség mögé bújik” – jelentette ki csütörtökön Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke a székely zászló ügyében tett feljelentések kapcsán tartott sajtótájékoztatót. A Csíkszeredai Bíróság aznapi döntését nem kommentálta, mint mondta, megvárja az ítélet indoklását.
„ A gond az, hogy kormány nem elég bátor annak kimondására: az Európai Unióban használhatnak helyi szimbólumok, de Romániában nem! Felkérem, hozzon egyértelmű, világos rendeletet: vagy engedélyezze, vagy tiltsa be a helyi zászlók közintézményekben való használatát, ahhoz hasonlóan, mint ahogyan korábban sikerült rendezni törvénnyel a kétnyelvű feliratok kérdését is” – mondta Borboly Csaba, aki szerint a helyi szimbólumok betiltása nagyon rossz fényt vetne az országra, ráadásul precedenst teremtene olyan országok számára, amelyekben román ajkú kisebbség él.
A helyzetet a megyeelnök szerint a kormánynak az RMDSZ-szel együttműködve kell megoldania. A politikus felháborítónak nevezte, hogy munkájukat tisztességesen végző embereket meghurcolnak. „Sokuknak ez az első büntetőügyük, ezek az emberek nem bűnözők, csak azt tették, amit Románia más megyéiben is tettek: kitették a helyi szimbólumot, , hiszen Románia más vidékein is használnak helyi szimbólumokat, így Gorj, Temes, Kolozs, Máramaros, Fehér megyében és Târgu Jiu városban” – fogalmazott Borboly.
A sorozatos feljelentőről, Ilie Șandruról a megyeelnök közölte: nem tesz feljelentést a maroshévízi nyugalmazott tanár ellen hamis vádaskodásért, rágalmazásért, mert nem akarja, hogy a feljelentő és családja végigmenjen hasonló procedúrákon, mint ő. Az elöljáró szerint Ilie Șandru nincs tudatában annak, mekkora károkat okoz támadásaival: rontja a közhangulatot, és veszélyes precedenst teremt például a szerbiai vagy ukrajnai román kisebbség számára.
„A romániai közvéleménynek meg kell értenie: a helyi szimbólumok használata európai gyakorlat, sőt Románia más megyéiben is használnak helyi szimbólumokat. Ráadásul egy 2013. márciusi felmérés szerint a Hargita megyei román ajkúak többségét nem zavarja a székely zászló, sőt több mint egyharmaduk jónak vagy elfogadhatónak tartja a székely zászló hivatalos megyezászlóvá tételét” – szögezte le.
Borboly Csaba megköszönte az RMDSZ által létrehozott Mikó Imre Jogsegélyszolgálatnak, hogy felvállalta az ügyet, és biztosította a védőügyvédet. A megyeelnök végül kijelentette: Hargita megyében nyugalom van, nincsenek politikai cirkuszok, összefogás van minden szinten, a magyarok és románok között is, például idén a megyei tanács kezdeményezésére megalakult a Görgény–Kelemen Közösségi Fejlesztési Társulás, amely az északi térség településeinek fejlesztésének céljával hoztak létre, valamint magyar–román jó együttélési kódex készül.
maszol/MTI

2013. november 7.

Elnöki hivatal a maszol.ro-nak: Zákonyi jöhet, de Băsescu még nem fogadja
Jóváhagyta az államfő a leendő bukaresti magyar nagykövet kinevezését, ám hónapok múlhatnak el, amíg Traian Băsescu fogadni tudja Zákonyi Botondot, hogy átvegye a megbízólevelét – tudta meg a maszol.ro csütörtökön az elnöki hivatal szóvivőjétől.
Bogdan Oprea elmondta, a román külügyminisztérium rábólintása után néhány nappal, szerdán adta meg az államfő a beleegyezést (agrément) ahhoz, hogy az új magyar nagykövet megkezdhesse munkáját. Ám a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény értelmében addig nem élvezi a nagyköveti státussal járó diplomáciai kiváltságokat és mentességeket, amíg a megbízólevél átadása nem történt meg.
„Zákonyi Botond addig is elfoglalhatja hivatalát, gyakorolhatja hatásköreit. Rendszeresen előfordul – és nem csak Romániában –, hogy a nagykövetek a megbízólevél átadása előtt elfoglalják állomáshelyüket” – magyarázta Oprea. A szóvivő tájékoztatása szerint Zákonyi megbízólevelének átadása azért telhet hónapokba, mert „a szokásjog szerint” egy ceremónia keretében az elnök ugyanazon a napon fogad több nagykövetet egyszerre.
Oprea példának hozta fel, hogy jövő héten szerdán Traian Băsescu közel húsz nagykövet megbízólevelét veszi át az elnöki hivatalban. Felvetésünkre elmondta, Zákonyi Botond azért nincs a meghívottak között, mert a jövő heti ceremóniát „már korábban megszervezték”.
A román külügy késlekedett
Mint a maszol.ro korábban beszámolt róla, a magyar fél már július 21-én benyújtotta a Zákonyi Botond hivatalba lépéséhez szükséges agrément iránti kérését, Füzes Oszkár leköszönő nagykövet pedig október elején el is hagyta állomáshelyét.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek múlt heti gödöllői ülése után közölte: Románia arról biztosította Magyarországot, kizárólag technikai oka van annak, hogy csúszik a bukaresti magyar nagykövet akkreditációja és a napokban várható a diplomata akkreditálása.
Titus Corlătean külügyminiszter hétfőn egy lapinterjúban bejelentette, a bukaresti külügyminisztérium valamennyi procedúrát teljesített az új magyar nagykövet hivatalba lépéséhez, és a román elnöki hivatal végleges döntésére vár.
Zákonyi Botond 43 éves történész, nemzet- és szomszédságpolitikával foglalkozó kutató szeptemberig irányította a Magyar Külügyi Intézetet. Korábban a Külügyminisztérium munkatársaként Délkelet-Európával, elsősorban Romániával foglalkozott; diplomataként Romániában, a Moldovai Köztársaságban és Brüsszelben, az EU melletti magyar állandó képviseleten teljesített külszolgálatot. 2009-2010-ben ő volt a magyar nemzeti kisebbségek brüsszeli érdekképviseleti irodájának első vezetője.
Maszol.ro

2013. november 7.

Egy hét alatt két magyar fiatalember tűnt el Kolozsváron
Egy héttel azután, hogy családja bejelentette a húsz éves Szotyori Norbert eltűnését Kolozsváron, egy újabb magyar fiatalembernek veszett nyoma – hozzátartozói szerint – a kincses városban.
Az eltuntkereso.network.hu portál szerint Kardos Álmos a Gheorge Dima Zeneegyetemen tanul, 21 éves. Marosvásárhelyi származású, tanulmányai miatt tartózkodik Kolozsváron. November 4-től senki nem tud róla semmilyen információt. Ha valaki látta, értesítse hozzátartozóit a következő telefonszámon: 0745-698173.
Maszol.ro

2013. november 7.

Emlékkonferenciával ünneplik Kolozsváron Venczel József századik születésnapját
A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága és az EME Jog- Közgazdaság- és Társadalomtudományok Szakosztálya Venczel József erdélyi társadalomkutató születésének 100. évfordulója alkalmával emlékkonferenciát szervez 2013. november 8-án 10 órai kezdettel.
A rendezvény helyszíne a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Sociologica épülete, Dosztojevszkij/Plugarilor utca 34.
A rendezvényen áttekintik Venczel József életét és szakmai pályáját, szó lesz a bukaresti tanulmányútjáról, a Gusti iskolához való viszonyáról, az EME-beli munkásságáról, Bolyai egyetemi oktató munkájáról.
A Venczel-kutatók bemutatják a tudós erdélyi magyar birtokpolitikáról, a székely migrációról, a népfeleslegről, valamint a társadalomszerkezetről szóló kutatásainak értékét.
A tudományos emlékkonferencia programja
Időpont: 2013. november 8 Helyszín: Kolozsvár, BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Sociologica épület, Dosztojevszkij/Plugarilor/ u. 34 sz, 7. terem 10.00 – 12.15 Megnyitó: Magyari Tivadar dékánhelyettes, Vincze Mária EME szakosztály-elnök, Veres Valér intézetigazgató Magyari Tivadar: Venczel József élete és szakmai pályája Rostás Zoltán: Venczel József bukaresti tanulmányútja, környezete Tóth Bartos András: Erdélyi magyar birtokpolitika Venczel József munkásságának tükrében.(1940-1945) Horváth István: Venczel és a székely migráció elméleti keretbe helyezése 12.15-12.30 Kávészünet 12.30 – 14.15 Telegdy Balázs: Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola Veres Valér: Venczel József oktatói és kutatói munkássága a társadalomszerkezet területén a kolozsvári egyetemen Magyari Nándor László: Kirajzások a Székelyföldről. Venczel József Székely népfeleslegéről. Ilyés Szilárd: Venczel József munkássága az Erdélyi Múzeum Egyesületnél Hozzászólások Pozsony Ferenc: Venczel munkásságának szerepe az erdélyi néprajzkutatásban 14.15 Ebéd: állófogadás
Venczel József 1913. november. 4-én született Csíkszeredában. Végzettsége szerint jogász, de tudományos munkásságát a szociológia területén fejtette ki, főleg a falukutatás és népességkutatás vonatkozásában. Gazgag közéleti munkásságot fejtett ki a két világháború között. Egyetemi munkássága 1945-től kezdődik, amikor kinevezik a Bolyai Tudományegyetem a statisztika és a szociológia professzorának. Egyetemi karrierjét a politikai üldöztetések szakították meg, Piteşti, Văcăreşti, Nagyenyed, Szamosújvár és Dés börtöneiben raboskodott, 1961. jan. 11-én szabadult. Ezt követően alkalmi munkákból élt, amíg 1969-től Ion Aluaş professzornak sikerült visszahoznia őt az egyetemi szférába, a BBTE szociológiai munkaközösségébe, tudományos kutatói állásba. Itt több kutatásban vett részt, így a Csákigorbón végzett szociológia felmérés anyagát rendszerezte. Onnan került betegnyugdíjba, másfél hónappal halála előtt.
Fontosabb megjelent gyűjteményes kötetei: Az önismeret útján. Tanulmányok (szerk. és bev. Imreh István, Buk. 1980); Erdélyi föld – erdélyi társadalom (szerk. és bev. Székely András Bertalan); A falumunka útján (szerk. és bev. Katona Ádám, Székelyudvarhely–Budapest, 1993), Székely András Bertalan zárótanulmányával. (közlemény)
Transindex.ro

2013. november 7.

Máért Orbán: sikeres anyaország áll a Kárpát-medence magyarsága mögött
- Orbán Viktor miniszterelnök úgy számol, hogy a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte munkáját. A kormányfő csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén, a Parlamentben azt is mondta: a Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a következő években.
Orbán Viktor beszédében kijelentette: bármi is lesz a következő magyarországi parlamenti választás eredménye, az elég valószínűnek tűnik, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok "nem lesznek fölszedhetők", ezzel számolhatnak a határon túli magyarok is. A következő évek munkájának tehát az alaptörvényben most olvasható tételek lesznek a szilárd elvi és történeti alapjai - nyomatékosította.
A fokozatosan javuló gazdasági teljesítményt prognosztizáló, kedden közzétett európai bizottsági előrejelzésre utalva azt is mondta: a Kárpát-medence magyarsága számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a következő években. Mint fogalmazott, már nem az a vita, hogy amit Magyarország csinál, az sikeres-e, hanem hogy mennyire, ugyanis a három és fél évvel ezelőtt elindított gazdaságpolitika és társadalomszervezés meghozta a nemzetközi elismertséget. Szavai szerint Magyarország a jövőben a mindennapi megélhetés szempontjából is új lehetőségeket nyitó ország lesz.
Mindezek miatt arra számít - folytatta a határon túli magyar szervezetek, a kormánytagok és a meghívott vendégek előtt -, hogy az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte a munkáját, a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog. A választást követően, különösen ha ismét egy stabil kabinet jön létre, az ellenszél helyett a hátszél jelensége rajzolódik ki Magyarország és a vele szövetséges európai uniós országok kapcsolatában - mondta a kormányfő. Rámutatott ugyanakkor, hogy a választás előtt, a következő négy-öt hónapban - mivel nemzetközi pártszövetségek, testvérszervezetek működnek, így a magyar politikai életben "a külföldi elem részvétele meg fog erősödni" - még nem látszik majd az a kép, mely szerint Magyarország a vitákon túljutott ország a nemzetközi színtéren, "sőt épp az ellenkező képzet alakul majd ki".
Összegzése szerint az elmúlt három év munkája nemcsak számokban kifejezhető eredményeket, hanem jelentős presztízsnövekedést is hozhat Magyarországnak. Márpedig ha az anyaország erős, elismert, akkor nagyobb támaszt tud nyújtani a Kárpát-medence magyar közösségeinek is - fűzte hozzá.
Orbán Viktor egyúttal köszönetet mondott azért - hiszen erőt adott a magyar kormánynak -, hogy amikor a nemzetközi viták idején kiállásra, szolidaritásra volt szükség, akkor a határon túli magyarokra mindig lehetett számítani. Könnyen lehet, hogy ha nem lett volna ilyen széles, a nyugati magyarságot is magába foglaló kiállás Magyarország mellett, akkor a kormány nem is tudta volna keresztülvinni elképzeléseit - tette hozzá.
A magyarországi ellenzéknek is újra köszönetet mondott a jelentős nemzetpolitikai kérdésekben kialakult egyetértésért.
A mintegy huszonöt perces felszólalásában megismételte emellett azt az álláspontját, amely szerint a következő öt-tíz év legjelentősebb magyarországi gazdasági, gazdaságfilozófiai vitái az "Európai Unió versus nemzeti szuverenitás" összefüggésében zajlanak majd.
Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy Magyarország rendkívül szegény - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki beszédében ezzel kapcsolatosan bejelentette, hogy a kormány szerdai ülésén döntött az úgynevezett gyed extra bevezetéséről, amelyről Soltész Miklós szociális államtitkár csütörtök délelőtt tart sajtótájékoztatót. A gyed extra a kismamák munkaerő-piaci visszatérését hivatott segíteni.
Orbán Viktor véleménye szerint a következő években folyamatosan kormányzati intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a makrogazdasági helyzet javulása megjelenjen a mindennapi élet viszonyaiban is, hogy "a szabad élet feltételeit is megteremthessük".
Megerősítette, kormánya törekszik arra, hogy a makrogazdasági helyzet anyaországi javulása megjelenjen a határon túli területeken is. Ennek már vannak, igaz szerény, jelei, de még nem lehet kijelenteni, hogy az államhatárokon kívüli, magyarlakta területek gazdasági fejlődése összhangban van az anyaország gazdasági fejlődésének ritmusával, tartalmával és minőségével - mondta, majd közölte: a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb kérdése vélhetően éppen az lesz, hogy "a szellemileg már megalkotott Kárpát-medencei gazdasági stratégia" a valóságban is működővé váljon.
A miniszterelnöki beszéd után a tanácskozás zárt körben folytatódott. A napirenden a nemzetpolitikai stratégia megújítása, az egyszerűsített honosítás és a jövő évi választásra való felkészülés szerepel. Az ülés várhatóan zárónyilatkozat elfogadásával fejeződik be kora este.
(MTI)

2013. november 7.

Máért-ülés – Semjén: egyhangúan fogadták el a zárónyilatkozatot
- Egyhangúlag, valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával fogadták el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozatát - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a tanácskozás után csütörtök este a Parlamentben.
A dokumentum többi között rögzíti, hogy 2014 az egységes magyar nemzet közjogi kiteljesedésének éve lesz. A magyar nemzet most be tudja teljesíteni azt a feladatot, amely történelmi okok miatt előtte áll: a közös ügyekben közös döntést hozni, hogy a nemzet egységét megszilárdíthassák. "Felelősségünk is közös, hogy ezzel a történelmi lehetőséggel jól éljünk" - olvasható a dokumentumban, amely szerint a résztvevők történelmi eredményként értékelik az egyszerűsített honosítást.
Az aláírók üdvözlik, hogy az Országgyűlés 2012 novemberében elfogadta a választójogi törvény módosítását, amely szerint a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon. Fontos feladatnak tekintik, hogy a külhoni magyar állampolgárok megfelelő tájékoztatást kapjanak a regisztráció folyamatáról és a választási eljárásról annak érdekében, hogy minél többen részt vegyenek a választásokon. Sikeresnek tekintik a "2013 a külhoni magyar kisiskolások éve" programot, amely az előző évben az óvodás korosztálynál megkezdett munka folyatatásaként a kisiskolásoknál ért el számottevő eredményeket az óvodai-iskolai átmenet, az iskolai beiratkozások, valamint az alapfokú iskolák minőségének javításánál. Megállapodtak abban, hogy 2014-ben az év programja keretében a külhoni magyar fiatalok tehetségének kibontakoztatása a cél.
A zárónyilatkozat - amely "nemzetrészenként tartalmazza a legfontosabb megoldandó kérdéseket" - rögzíti, hogy a résztvevők tiltakoznak minden olyan területi és közigazgatási átalakítás ellen, amely - az érvényben levő európai normákat figyelmen kívül hagyva - hátrányosan érinti az erdélyi magyar közösséget. Támogatnak minden olyan törekvést, amely a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit követve segíti az erdélyi magyarság közösségként megmaradását, továbbá meggyőződésüket fejezik ki, hogy a szülőföldjükön való boldogulásuk garanciája a közösségi autonómiák közjogi rendszere.
Ebből a szempontból közvetlen demokrácia fontos eszközeként példaértékűnek tekintik a Székelyek nagy menetelését, és üdvözlik azt az akcióegységet, amely a szervezésben megmutatkozott. Támogatásukról biztosítják a romániai magyar közösség azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon, minden megkötöttség nélkül használhassa, és tiltakoznak a román hatóságok jogkorlátozó fellépéseivel szemben. Aggodalommal veszik továbbá tudomásul, hogy továbbra sem rendeződött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakításáról kialakult vita. Felkérik a román kormányt, hogy a magyar tagozat létrehozása érdekében érvényesítse a tanügyi törvényben biztosított jogokat.
A dokumentum aláírói elutasítják a szlovák oktatási tárca által bevezetni kívánt reformtervezetet, amelynek a jelenlegi tervek szerinti végrehajtása a magyar iskolák tömeges bezárásával járna.
Szerbia esetében aggodalmukat fejezik ki a nemzeti tanácsokról szóló törvény alkotmánybírósági felülvizsgálata miatt, és bíznak abban, hogy a testület döntése nem jelent majd visszalépést az eddig kivívott közösségi jogokkal kapcsolatban. Nyugtalanítónak tartják a szerbiai rehabilitációs és vagyon-visszaszármaztatási folyamatban tapasztalható problémákat is. Tekintettel arra, hogy a vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó kérelmek benyújtási határideje 2014. március 1-jén lejár, szorgalmazzák az eljárások felgyorsítását - olvasható a zárónyilatkozatban. Üdvözlik, hogy 2013. június 26-án a magyar és a szerb államelnök közös főhajtással emlékezett meg a második világháború ártatlan magyar és szerb áldozatairól.
Szorgalmazzák, hogy Ukrajnában, illetve Kárpátalján hozzák meg a megfelelő intézkedéseket a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény maradéktalan érvényesítéséért, biztosítsák a magyar nyelvű hivatalos ügyintézést és nyelvhasználatot a közigazgatásban, oktatásban, illetve az állami és önkormányzati irányítás alatti egyéb ágazatokban. Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontosnak tartják a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fejlesztéséről szóló stratégiai megállapodást, egyben szorgalmazzák az ukrán kormány közreműködését Kárpátalja egyetlen önálló magyar felsősoktatási intézménye szakjainak további sikeres akkreditálásában. Egyetértenek abban: az esélyegyenlőség megteremtéséért el kell érni, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási intézmények végzős diákjai magyar nyelv és irodalomból is tehessenek érettségi és felvételi vizsgát az ukrajnai független vizsgaközpontokban. Tiltakozásuknak adnak hangot a Tisza vízgyűjtő területét fenyegető verespataki aranybánya-beruházás, illetve a nagymuzsalyi aranyfeldolgozó terve ellen.
Semjén Zsolt az ülést értékelve kiemelte: a nemzetpolitika két legfontosabb kérdésében teljes a konszenzus, ami korábban elképzelhetetlen volt. Nincs vita arról, hogy a külhoni magyarságnak jár az állampolgárság és azzal együtt a szavazati jog, illetve az autonómia melletti kiállásról sem. A tömbmagyarság esetében területi, a szórvány esetében pedig kulturális autonómiára van szükség - rögzítette.
A kormányfő helyettese beszámolt arról is, hogy a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács 385 millió forintos többlettámogatásban részesül, a pénzt elsősorban felsőoktatási ösztöndíjakra fordíthatja. Tájékoztatása szerint a kormány előző este döntött a Kőrösi Csoma Sándor-programról, és arról, hogy az abban részt vevők számát megduplázzák.
(MTI)

2013. november 7.

Máért-ülés - Sikeresnek tartják a tanácskozást a külhoni vezetők
- Sikeresnek értékelték a Magyar Állandó Értekezlet XII. plenáris ülését külhoni magyar szervezetek vezetői, az MTI-nek nyilatkozva a jövő évi választásokon való részvétel jelentősége mellett a megkezdett nemzetpolitika folytatásának fontosságát emelték ki.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a csütörtöki budapesti tanácskozás után úgy fogalmazott: a magyar választásokon a külhoni magyarság részvétele történelmi fontosságú. Szavai szerint konszenzus volt a Máért szervezetei között abban, hogy ez olyan, mint az olimpia, "a részvétel a fontos".
Hozzátette: úgy tudják visszaigazolni a magyar nemzetpolitika elmúlt három és fél évének eredményeit, ha minél nagyobb számban vesznek részt a voksoláson. Ez nem magától értetődő, mivel a regisztráció és a levélben történő szavazás komoly kihívást jelent, hiszen először élhetnek vele a külhoni magyar állampolgárok, akik "nincsenek ehhez hozzászokva".
Ezért erősödik a közszereplők, politikusok, egyházi vezetők szerepe - jelezte, hozzátéve: az összefogás a kulcsszó.
Az elnök kitért a Székelyek nagy menetelésére, amellyel "végre sikerült elérni Románia és a nyugati országok ingerküszöbét", és azért is fontos volt, mert bebizonyította, hogy az erdélyi magyar pártok képesek az együttes fellépésre.
Toró T. Tibor reméli, hogy ezt a következő romániai választásokon is meg tudják majd tenni, és az európai parlamenti voksoláson ismételten össze tudnak fogni.
Szólt arról, hogy a kiemelt program jövőre a tehetséggondozás lesz, amelyhez kapcsolódva több projekteket lehet majd indítani. Az ülésen visszaigazolták azt is, hogy a magyar támogatáspolitika, bár lehetne még bővíteni, jó irányba halad. Nagyon várják azokat az időket, amikor a magyar gazdaság teljesítménye még tovább javul, ebből a szempontból bizakodóak - mondta.
Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke az MTI-nek azt mondta: számukra rendkívül fontos a Máért, a nemzetpolitika alakításának legjelentősebb intézménye.
Reményét fejezte ki, hogy az a politika, amely az Orbán-kormány idején elkezdődött, folytatódik majd, bármilyen kabinet alakul is. Hozzátette: ez a megmaradásuk szempontjából nagyon fontos, ugyanúgy, mint az anyaország erkölcsi, politikai és anyagi támogatása.
Kitért arra is, fontos annak a jelenségnek a visszaszorítása, hogy a magyar családok gyermekeiket nem magyar oktatási intézménybe íratják. Tévesnek nevezte azt a Kárpát-medencei álláspontot, hogy ha többségi iskolába járnak a gyermekek, akkor könnyebb sorsuk lesz. Ennek felszámolásában az anyaország segítsége nagyon jelentős lehet - jegyezte meg.
Az elnök kellemes meglepetésként értékelte, hogy az értekezleten kevés vitára volt szükség ahhoz, hogy a zárónyilatkozatot egyhangúlag fogadják el.
(MTI)

2013. november 8.

Izsák Balázs Székelyföld autonómiájának sérthetetlen alapelveiről
Tudomásul vettük és üdvözöljük az RMDSZ bejelentett szándékát, hogy saját törvénytervezetet készít Székelyföld autonómiá- jára vonatkozóan. Üdvözlendő és örvendetes, hogy a szövetség érdemben akar foglalkozni a kérdéssel. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvénytervezet a működő európai autonómiák mintájára készült, de figyelembe vette a székely hagyományokat, a székelység igényeit és a Romániában hatályos jogszabályokat, beleértve Románia alkotmányát is. Mögötte tudhatjuk az érintett közösség alkotó hozzájárulását, és népszavazáson kifejezett akaratát is.
Ez a tervezet olyan alapelvekre épül, amelyekről meggyőződésem szerint a Székely Nemzeti Tanács nem mondhat le, és amelyek nem is képezhetik vita tárgyát. Ismerve több RMDSZ vezető politikusnak e tárgyban tett megnyilvánulásait, bízom abban, hogy az RMDSZ készülő tervezete hasonló módon ezekre az alapelvekre épül:
1. A székelység fennmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia. Ennek megfelelően a régiónak jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl legkevesebb az alábbiakban felsorolt területeken: közigazgatás, a közrend fenntartása, regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelése, egészségügy, társadalombiztosítás, vagyonbiztosítás, szociális kérdések, műemlékvédelem, helyi adók és illetékek, regionális költségvetés, környezetvédelem, területrendezés, regionális érdekeltségű beruházások, kereskedelem, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, vízgazdálkodás, bányászat, ipar, energiagazdálkodás, pénzgazdálkodás, regionális érdekű személyforgalom és áruszállítás, mezőgazdaság, tömegtájékoztatás, tűzvédelem, a régióra vonatkozó nemzetközi szerződések, régiók közti együttműködés, a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó rendtartás. Ezen felül a regionális kormány létrehozhat és fenntarthat saját televízió- és rádióállomásokat és minden tömegtájékoztatási eszközt, amely céljainak elérésében segíti, létrehozhat és fenntarthat közintézményeket, gazdasági társaságokat.
2. Nem képezhetik vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia. Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival. Székelyföld határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesíti. Az így meghatározott Székelyföld egyben az EU NUTS II régiója, önálló fejlesztési régió.
3. Nem képezheti vita tárgyát a magyar nyelv jogállása sem. Az autonóm Székelyföldön a magyar nyelv hivatalos nyelv, jogállása azonos az állam nyelvével, a román nyelvvel. Székelyföld minden polgára azonos feltételek mellett, szabadon használhatja mindkét nyelvet.
4. Nem képezheti vita tárgyat a székelységnek hagyományaiban máig megőrzött, nagy múltú értékeinek, a székely székeknek hivatalos elismertetése és működtetése. Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék egyenrangú közigazgatási alegységei Székelyföldnek és egyben az Európai Unió NUTS III statisztikai régiói.
5. Az autonómia intézményei a demokrácia alapvető értékeinek és szabályainak tiszteletben tartásával jönnek létre, ennek megfelelően Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással kell megválasztani.
Készek vagyunk részt venni nemcsak egy javító szándékú vitában, de együttműködni a tervezet népszerűsítésében és társadalmi elfogadtatásában, de akár az elkészítésében is.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

2013. november 8.

Az Erdély Tv és Filimon kudarcra ítéli a kétnyelvűsítést
Az Erdély tv tegnap felkért egy interjúra, mondván, hogy dolgoznak a piacigazgatósághoz benyújtandó kérvényről szóló tudósításon. Sajnos ismét ferdített, jóslatokba bocsátkozott a magát magyar tévének nevező társaság. Mindenki magából indul ki, így én is feltételeztem a jóhiszeműséget. Csalódnom kellett. Az Itthon vagyunk csoport nevében kérem az Erdély tv szerkesztőségét, hogy pontosítson, és ne állítsa úgy be az ügyet, mint ami eleve kudarcra van ítélve! Felháborítónak tartjuk, hogy azt sugallja a marosvásárhelyiek felé, hogy nincs értelme tovább küzdeni.
Vasile Filimon piacigazgató ezt nyilatkozta (feltéve, ha hinni lehet a tudósításnak): „soha nem elleneztem a kétnyelvű feliratokat, ezt mindenki láthatja, aki elmegy a piacra, de ez a piacigazgatóra tartozik.” Tessék kérem? Kit néznek teljesen bugyutának? Marosvásárhely egész lakosságát? Hát menjünk ki a piacra!
Mindenki láthatja! Annyira felháborító, hogy ki mer egy ekkora hazugságot jelenteni, hogy az ember szavak nélkül marad. Csak a piacigazgatóságra tartozik? A vásárlók csak a nehezen megszerzett pénzüket hagyhatják ott? Miről beszél ez az ember? Amint alább olvasható, Filimon azt is kijelenti, hogy politikai kampányt folytatok ( azt, hogy nem egyedül vagyok, ismételten elfelejtik! ) . Ez nem igaz. Kampány ez, valóban. Kampány az anyanyelvünkért! Hogy használhassuk, hogy élhessünk vele, hisz jogunkban áll, mert igen, kedves Erdély tv és Filimon úr: ITTHON VAGYUNK!!! Kedves marosvásárhelyi magyarok! Az Itthon vagyunk csoport tagjai úgy ítélik meg, hogy hasznos lesz, ha minél többen benyújtjuk a kérelmet. Bár a fent említett tévécsatorna megpróbálja csírájában elfojtani a kezdeményezést, azzal, hogy eleve kudarcra ítéli, mi nem adjuk fel! Mitől félnek? Talán attól, hogy kénytelen lesz a piacigazgatóság valós lépéseket tenni annak érdekében, hogy két nyelven jelenjen meg a termékek neve az árcímkéken? Ennyire erősnek gondolnak bennünket? Van egy hírem: ha Marosvásárhely lakossága összefog, valóban ennyire erős lesz! És összefogunk! Tessék kérem elfogadni, hogy kiharcoljuk a jogainkat! A piaccal kezdtük, de sok más téren is érvényesítjük hamarosan!
ui. Természetesen ezek után meggondolandó, hogy egyáltalán érdemes a fenti tévécsatornának nyilatkozni? Lakó Péterfi Tünde, az Itthon vagyunk civil csoport elnöke
* * * Íme az Erdély tv tudósítása Vas-Gál Lóránt szerkesztésében:
“Kétnyelvű kérvényekkel bombázná a marosvásárhelyi piacigazgatóságot Lakó Péterfi Tünde. Akciója azonban kudarcra van ítélve, a hatóság ugyanis már közölte határozott álláspontját a piackétnyelvűsítés ügyében.
Két nyelven megszerkesztett kérvényt tett közzé blogján Lakó Péterfi Tünde annak érdekében, hogy a piaci árusok asztalain érvényesüljön a kétnyelvűség. Ezt bárki letöltheti, aláírhatja és leadhatja a marosvásárhelyi Cuza Vodă piac igazgatóságán.
Lakó Péterfi Tünde
„Van egy link, amit le lehet tölteni, ki lehet nyomtatni, mindenkinek személy szerint a nevét be lehet írni, alá lehet írni és ezt be lehet nyújtani a piacigazgatósághoz. Ott minden adat megvan, tehát a piacigazgatóság címe, az, hogy iktatószámot kell kérni. Akinek erre nincs módja, annak segíteni fogunk, jövő héten kedden vagy szerdán köztéren fogjuk osztogatni. Egyelőre még engedélyt kell kérjünk erre”.
Az akció azonban hiábavalónak tűnik. A Marosvásárhelyi Piacigazgatóság vezetője, Vasile Filimon ugyanis már közölte határozott álláspontját az ügyben. Erről Híradónknak is beszámolt.
Vasile Filimon igazgató, Marosvásárhelyi Piacigazgatóság
„Nu sunt …. politice”.
Soha nem elleneztem a kétnyelvű feliratokat, ezt mindenki láthatja, aki elmegy a piacra, de ez a piacigazgatóra tartozik. Azokra a termék névtáblákra, amelyeket mi osztunk ki, a kereskedő akármennyi nyelven felírhatja a termékeinek a nevét, soha nem akadályoztuk őket ebben. Sajnos nem érthetek egyet Lakónéval, aki politikai kampányt folytat a piacokon.
Lakó Péterfi Tündét október elején már megbüntették amiért egy marosvásárhelyi piacon kétnyelvű termékcédulákat osztogatott a termelőknek, árusoknak. A bírság felét az aktivista egybanisokkal fizette ki, amelyet Erdély számos településén gyűjtöttek. Mintegy 8000 lej gyűlt így össze, amelyet a kétnyelvűsítés érdekében használna fel, de jelenleg csak tervei vannak.
vanegypercem.com
Erdély.ma

2013. november 8.

November elsejétől ingyenesen állítják ki a magyar anyakönyvi kivonatokat
November elsejétől ingyenesen állítják ki a magyar anyakönyvi kivonatokat. Az intézkedés azokra a külhoni magyarokra vonatkozik, akik az egyszerűsített honosítási eljárással kapták meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat.
Azok, akik az egyszerűsített honosítási eljárással szerezték meg a magyar állampolgárságot, eddig is ingyenesen kapták meg saját anyakönyvi kivonatukat. Ha azonban utólagos anyakönyvezést kértek, például megházasodtak, és szerettek volna magyar házasságlevelet, gyerekük született, vagy éppen elhunyt egy hozzátartozójuk, és születési, illetve halotti bizonyítványt kértek, ez 55 euróba került. – Mivel az volt a tapasztalat, hogy nagyon sokan éppen azért hezitáltak magyar anyakönyvi kivonatot kérni, mert ez egy egyszerű embernek jelentős összegbe került, a magyar kormány átvállalta a költségeket, és most már ingyenesen bocsátjuk ki ezeket a dokumentumokat – nyilatkozta lapunk megkeresésére Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
Az anyakönyvi okiratok kiadását a konzulátuson, előzetes időegyeztetetés után lehet kérelmezni. A kéréshez be kell mutatni az eredeti román anyakönyvi kivonatot. Az újabban kiállított okiratokat, amelyeken valamelyik világnyelven is szerepelnek az adatok, nem kell lefordíttatni magyarra.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2013. november 8.

Értünk emelnek szót
Az erdélyi magyarságnak igazán nincs miért véka alá rejtenie, hogy a mai magyar kormánykoalíció által kidolgozott új nemzetstratégiával alapvetően elégedett. Nem a tegnap, hanem legalább húsz, sőt hetven-valahány éve várja el az erdélyi nemzetrész, hogy elismerjék ebbeli minőségét, és hogy az ebből fakadó kötelezettségeket az anyaország nyíltan vállalja és gyakorlatilag teljesítse.
Igazán nem újdonság, ma már külön bizonyítani sem kell, a határon túliaknak, a nagyhatalmi erőszakkal elszakított nemzetrészeknek sanyarú sors jutott ki 1919 után, s noha a többségi állam részéről a bánásmód nem mindig volt egyformán mostoha, végső soron a dolgok mindig oda alakultak, hogy az utódállamok saját nemzetállamuk építésének oltárán beolvasztásra szánták e tömegében magyar voltához ragaszkodó lakosságot. A kisebbségi magyarság belső építkezése, egy-egy utódállami engedmény vagy belátás hozott ugyan eredményeket, de ezekkel a mai jogállami Európában messze nem lehetünk elégedettek. Nyilvánvaló, hogy a jogállam polgári potenciáljához képest a mai valóság messze elmarad attól, ami a teljesebb értékű kollektív és egyéni magyar boldoguláshoz szükséges. A Máért mostani tanácskozásán olyan anyaországi eltökéltség kapott hangot az össznemzeti felelősségvállalás dolgában, amit üdvözölnünk kell és illik. Az asszimilációmentes léthez mindenképp közelebb vihet minket is, ha az ott bejelentett új tervek jóváhagyásáról döntenek. Nem lehet titok, hogy ehhez mi történelmi léptékű változásként hamarosan a magyar választásokon leadott voksunkkal is hozzájárulhatunk. A magyar nemzet határok feletti közjogi egyesítése bizonyára visszaigazolja majd, hogy hangunkat ezentúl a magyar országgyűlésben is hallatni kívánjuk, és olyan állandó képviseletre vágyunk ott, mely belső önrendelkezésünk kiépítésében is támaszunkul szolgálhat. Romániának és Erdélynek is olyan multikulturális európai régióvá kell változnia, melyben minden nép és nemzet, valamint nemzetrész megkapja az őt megillető jogi szabadságot, s melyben leszámolhatunk egy legalább két évszázados viszálykeltés átkos örökségével. B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. november 8.

Egy törvénnyel nem lehet a lopást leállítani!
Rendhagyó beszélgetés dr. Kelemen Atilla képviselővel a parlamenti vita alatt álló új erdészeti kódexről
– Azzal kezdeném, hogy az adja az erdőtörvény aktualitását, hogy Charles herceg, amellett, hogy Romániát csodaországnak nevezte, azt mondta, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el itt. Ez óriási szám, nem valószínű, hogy teljesen fedi a valóságot, de tény, hogy nyakló nélkül vágják az erdőket, miközben mindenki mondja, hogy meg kell menteni. A kérdés egyik fele, hogy vajon a jelenleg érvényben levő erdészeti kód jó-e vagy rossz? Sok vita volt erről, a jelenlegi törvényt hosszas tanácskozások után hoztuk meg, és sok minden, amire ma szeretnek hivatkozni, benne van a régi erdészeti kódban is. Az például, hogy a tarvágások után kötelező az újraerdősítés.
– Nem elég törvénybe foglalni, alkalmazni kell, mert ha a törvény csak papíron marad, s egy fiókban porosodik, attól az erdő nem fog újratermelődni.
– Ez így van. Van spontán erdősülés is, ám ha nem irányítottan csinálják, akkor előfordul például, hogy hiába kel ki a mag a csereerdő esetében, ha a mogyoró sokkal gyorsabban nő, és olyan sűrű a lombozata, hogy maga alatt semmit nem tűr meg, megöli az összes többi csemetét. Tehát igen, az erdőt újra kell telepíteni, és nem a Fennvalóra vagy a természetre bízni, hogy hogyan alakul majd. Még egyszer mondom, van rá paragrafus a mostani erdészeti kódban is, csak rá kell kényszeríteni az embereket, illetve azokat, akik vágják az erdőt, hogy ezt alkalmazzák, és nagyon komolyan számon kell kérni.
– Hogyan lehet rákényszeríteni az embereket a törvény betartására? Semmi esetre sem azzal, hogy új törvényt alkotunk...
– A kényszerítés egyetlen módja – nem szeretjük ugyan – a büntetés. Nem lehet mindenkinek a lelkiismeretére bízni. A régi időkben, amikor több száz évre meghatározott tulajdonformák voltak, mindenki próbálta úgy kezelni, hogy száz év múlva is legyen erdő, hiszen egy fenyőerdőnek a "beérése" 80-100 évig tart. Ahol tarvágást végeznek, legközelebb nyolcvan-száz év múlva vághatnak újra fenyőt. Ezt így kellene felfogni, az utódainkra kell hagyni az erdőt.
– Egy kormánypárti szenátor a múltkor azt mondta, hogy Romániában több mint 500 ezer hektár erdőterület van ebek harmincadján. Igaz ez?
– Sajnos igaz, az újratelepítésekkel nagyon megkéstek, de ezt csak úgy lehet megoldani, hogy legyen az államnak egy szervezete – a Romsilva –, amelynek megfelelő személyzete, autoritása kell legyen ahhoz, hogy ezeket a törvényeket alkalmazza, illetve rászorítsa a közbirtokosságokat, a magántulajdonosokat vagy az állami erdők tulajdonosait, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, és be kell tartani.
– Ötszázezer hektár azért nagyon sok…
– Nagyon sok, de meg kell nézni, a környezetünkben, Erdélyben is sok olyan hely van, ahol gyönyörű fenyőerdőket láttunk még húsz évvel ezelőtt. De csak meg kell számolni azokat a rönkszállító autókat, amelyek naponta jönnek le például a Maros völgyéből, vagy a Görgény völgyéből… Az egész világon óriási gond a mértéktelen fakivágás.
– Azzal, hogy betartatják a nagy erdőtulajdonosokkal a törvényt, nem oldódik meg a kistulajdonosok gondja.
– Amit az RMDSZ és jómagam is sokszor kritizáltunk, hogy eleve rosszul indítottuk az egész akciót, hiszen a 18- as törvény 10 hektárban határozta meg a visszaadandó földterület maximális nagyságát, amiből egy hektár lehetett erdő. Ez elaprózáshoz vezetett, mert az az igazság, hogy egy hektár erdővel nincs mit kezdeni, egy hektár erdővel nem lehet erdőgazdálkodást folytatni. Az viszont jó intézkedése lesz az új erdészeti kódnak, hogy az állam fizetéstérítés nélkül fogja őrizni a magánszemélyeknek ezeket a kis erdeit is. Azt azonban mindenképpen tudni kell, hogy ezzel viszont az is együtt jár, hogy minden erdőterületre hosszú távú kivágási tervet kell készíteni, és igaz, hogy szakember fogja őrizni, de rendelkeznek is vele olyan értelemben, hogy nem akkor vágsz fát ki belőle, amikor akarsz, hanem a erdőgazdálkodási üzemterv szerepel majd a te területed is, s ha vágásra kerül, akkor megkapod azt a famennyiséget, ami jár erről a területről.
– Aki télire tűzifát akar hazavinni a saját erdejéből, nem teheti meg?
– Csak úgy vihet, ha egészségügyi kivágást végez, a beteg fákat vágja ki, nem tarvágást végez. De ezt is az erdészet kell jóváhagyja, pecsételje, nem úgy, hogy kimegy, kivág egy fát, és hazaviszi. Ez különben mindig így volt román világban, magyar világban, rend volt az erdőben. Nem véletlen, hogy az első világháború előtt például az erdészet félkatonai szervezet volt, egyenruhával, fegyverviseléssel, nem úgy ment, hogy mindenki azt csinált, amit akart.
– Romániában élünk, ahol a törvényeket nemigen tartják be, még a törvényalkotók sem. És az emberekben ott él a gyanú, hogy az erdészet is a pillanatnyi hatalom kiszolgálója. Kormányok mennek, kormányok jönnek, minden kormányváltáskor az új hatalom emberei kerülnek "helyzetbe", és hogy úgy mondjam, politikai alapon megy majd az erdővágás is.
– Ez valóban hatalmas rákfenéje a mostani rendszernek, hiszen a politikai váltógazdaság nem azt kellene jelentse, hogy négyévenként jön egy új kormány, és minden régi tervet abbahagyunk, s valami újba kezdünk, amit az új kormány talál ki. Főleg az erdőgazdálkodásban, ahol száz esztendő a váltószám, nem lenne szabad ilyen négyéves ciklusokban gondolkozni. Sajnos, nemcsak az erdészetet jellemzi ez a kapkodás, hanem az egész társadalmat.
– Egyesek szerint ezzel a törvénnyel meg tudják állítani a lopást.
– A törvénnyel nem lehet a lopást megállítani, csak a törvények alkalmazásával. Szerintem az eddigi erdészeti kóddal is meg lehetett volna állítani a lopást, ha konkrétan lett volna erre részben politikai akarat, részben pedig olyan személyzete az erdészetnek, amivel meg tudta volna őrizni az erdőmennyiséget. Az állam sokkal pragmatikusabban kellene hozzáálljon, de úgy néz ki, ezen a téren is bedobták a gyeplőt a lovak közé, és nagyon nehéz újra megfegyelmezni ezt a dolgot.
Az, hogy ezentúl nem fognak élőfát eladni, hanem az út mellé kihordott, négyzetméterbe felrakott rönköt, szerintem megint kétélű dolog. Persze jelentheti azt is, hogy nagyobb lesz a fegyelem, de azt is, hogy megint beiktattunk egy központi láncszemet az erdő és az értékesítő közé: aki az erdőkitermelést végzi. Az már ráteszi a maga nyereségét, tehát megint több mindenkit akarunk éltetni ugyanakkora mennyiségű fából. Azt hiszem, ez tovább bonyolítja majd a helyzetet, ahelyett, hogy megoldaná a problémát.
– Szükség volt erre az új törvényre, vagy csak a régit kellett volna helyesen alkalmazni? Hiszen, mint mondta, az előző törvényben is jó előírások voltak, csak nem tartották be.
– Magam sem értem. Egy kicsit úgy vagyok ezzel, mint a vizek és halászat törvényével: nagy érdekek vannak a háttérben. Minden kormány azzal kezdi, hogy ezekben rendet akar csinálni. Sajnos, gyanítható ilyen esetben, hogy bizonyos klikknek akarják a hasznot átjátszani. Úgy gondolom, hogy a régi erdészeti törvénnyel, amelyet komoly erdészeti szakemberek készítettek, a mai napig meg lehetett volna élni. Benne van majdnem minden előírás azok közül, amelyek az újban is megtalálhatók. Az, hogy az értékesítés másképp lesz, számomra gyanús: miért kell másképp, és mi szükség van egy másik cégre? Eddig azok a cégek, amelyeknek megvoltak a gépei, kitermelték a fát, kivitték az út mellé, onnan eladták. Hogy ezután hogy lesz, nem tudni igazán, a törvény betűjét sokféleképpen lehet értelmezni és alkalmazni. Azt hiszem, az lenne a jó, ha tényleg meg tudnánk győzni önmagunkat elsősorban, hogy erdőre szükség van, és hogy ez egy óriási vagyon Romániának. Csak azután tudjuk a külföldet vagy akár Charles herceget meggyőzni, hogy itt tényleg vigyáznak az erdőre, mert addig, amíg az a vélemény, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el többé-kevésbé illegálisan, addig nincsenek rendben a dolgok.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2013. november 8.

Ötnyelvű felirat a Bánffy-palotán, ferences kolostoron
Hosszú politikai egyeztetés, göröngyös út vezetett a tegnapi akcióhoz
Négy műemlékre került ötnyelvű turisztikai tájékoztatótábla tegnap Kolozsvár belvárosában, több helyi tisztségviselő (Máté András megyei RMDSZ-elnök, Horváth Anna alpolgármester, Csoma Botond tanácsi frakcióvezető, Vákár István megyei tanácselnök-helyettes, Hegedűs Csilla volt művelődési államtitkár) jelenlétében. Az engedélyeztetési, szövegegyeztetési és kivitelezési folyamat a múlt év eleji ötlettől mostanáig húzódott. Amint arról lapunk hasábjain több ízben beszámoltunk, Vákár István kezdeményezésére tavaly február végén a Kolozs Megyei Tanács úgy határozott, 60 ezer lejt ajánl fel a kolozsvári önkormányzatnak arra a célra, hogy ötnyelvű (román, magyar, német, angol és francia) tájékoztatótáblákat helyezzenek el a műemlék épületeken, szobrokon és szoborcsoportokon. Ez egyébként a multikulturalitást tükrözni hivatott városfejlesztési stratégia része, amelyet 2006-ban fogadtak el.
– Nagyon boldog vagyok! Végre teljesült az egyik, talán a legfontosabb célkitűzésem, álmom – mondta tegnap Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, miközben a szakosodott cég munkásai a Bánffy-palota falán elhelyezték az első turisztikai tájékoztatótáblát. Az akcióra mintegy órás késéssel került sor, ugyanis a vállalat dolgozói kezdetben Bonchidára igyekeztek, azt hitték, oda kell majd elhelyezni az átlátszó alapon fekete betűkkel ellátott táblát. Az elején a felirat pontos helye sem volt biztos, aztán a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal egyik munkatársa sürgősen a helyszínre hozta a teljes dokumentációt. Innen már egyenes út vezetett az ötnyelvű (román, magyar, német, angol és francia) tájékoztatótábla elhelyezéséhez. Tegnap a Bánffy-palotán kívül a következő helyekre kerültek feliratok: a Szentegyház utcai Római Katolikus Státus bérházai, a római katolikus plébániaház, illetve a ferences templom és kolostor.
Legalább ugyanilyen ügyes-bajos volt a más városokban már hosszú évek óta alkalmazott tájékoztató módszer kivitelezése. Amint arról több ízben írtunk, Vákár István RMDSZ-es alelnök kezdeményezésére, Alin Tişe elnök beleegyezésével a Kolozs Megyei Tanács 2012. februári határozata értelmében a grémium 60 ezer lejt különített el az önkormányzat számára annak érdekében, hogy ötnyelvű turisztikai tájékoztatótáblák kerülhessenek a kincses városban levő műemlékek elé. Mindenki joggal kérdezheti: miért volt szükség a megyei döntéshozó testület anyagi támogatására, hisz a kolozsvári városháza és tanács az illetékes? Mint ismeretes, Sorin Apostu 2001. november elején bekövetkezett, korrupció miatti letartóztatását követően Kolozsvár vezetését ideiglenesen a Nagy-Románia Párt (PRM) egyik volt tisztségviselője, Radu Moisin vette át, így nem volt reális esély a helyhatóság hozzájárulására. Mi több, az átmeneti városvezető levelet küldött a megyei tanácsnak, amelyben kifejtette: módosítanák az összeg rendeltetését, azaz más célokra használnák fel. Vákár István közbenjárására az új megyei tanácselnök, Horea Uioreanu így válaszolt Moisin levelére: fenntartják az összeg eredeti rendeltetését, azaz ötnyelvű turisztikai tájékoztatótáblákat szeretnének a város több pontján látni. A Kolozsvári Városi Tanács tavaly október 17-én úgy döntött: a kapott összegből 20 ezer lejt a megvalósíthatósági tervre, 40 ezret a kivitelezésre fordít. Tavaly ilyenkor Horváth Anna azt nyilatkozta: azt tervezik, hogy év (2012 – szerk. megj.) végéig nyélbe ütik a közbeszerzési eljárással kapcsolatos adminisztratív lépéseket, illetve a kivitelezővel megkötik a szerződést, így 2013 év elejétől fokozatosan jelennek majd meg ezek a tájékoztató feliratok. A rendkívül körülményes politikai egyeztetést, illetve a közigazgatási buktatókat ékesen mutatja a több mint féléves késés.
Tegnap Horváth Anna a Szabadságnak azt nyilatkozta: nem véletlen, hogy többek között Vákár István társaságában került sor a tábla elhelyezésére a Bánffy-palotára. – A helyszín sem véletlen. Az akció a normalitás felé megtett nagyon fontos lépés. Ugyanakkor azt az üzenetet is közvetíti, hogy együttműködve, két csapat erejét egy irányba mozdítva eredményt érünk el. Életem egyik legnehezebb katakomba-harca volt. Amikor a cél elérhetőnek látszott, s azt hittük, rövid időn belül kitehetjük a táblákat, akkor újabb és újabb nehézség gördült elénk.
Vákár István felelevenítette a pénz kiutalásával kapcsolatos politikai egyeztetéseket. – Boldog vagyok, hogy nálunk is lehet olyasmi, ami más hazai helységben már évek óta megtalálható. Bár a megyei tanács költségvetése kisebb, mégis mi utaltuk ki az összeget, mert akkoriban nem volt erre politikai akarat a városi tanácsban. Bár végül csak két ellenszavazat volt, a megyei tanácsban határozottan fellépett az akkori ellenzék, mostani vezető politikai erő. A gyengült ellenállást segítette a szavazás előtti politikai egyeztetés, puhatolózás. Az akkori ellenzék hatalomra került, ennek ellenére támogatták kérésünket. Sikerélményünk van – fogalmazott Vákár. A táblák elhelyezése folytatódik, a tervek szerint ma a Farkas utcai református templomra is felkerülne.
Amint arról a Szabadság is írt, 2009 októberében magyar és német feliratokat is tartalmazó ismertető táblákat helyezett a műemlék épületekre Szatmárnémetiben a helyi önkormányzat, bár a törvények csak román, angol és francia nyelvű tájékoztatást írnak elő. Az ingatlanok építésének körülményeit ismertető feliratok főként a történelmi városrészben található épületekre kerültek fel. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint azért döntöttek úgy, hogy a törvény által kötelezően előírt román, angol és francia nyelvű felirat mellett magyarul és németül is kiírják az ismertető szöveget, mert ez utóbbi két nyelvet beszélő kisebbség tevékenyen részt vett a város és Szatmár megye életében. Emellett a turisták túlnyomó része is ezeken a nyelveken beszél. Évek óta Tordán is több – köztük magyar – nyelvű feliratok tájékoztatnak a műemlék épületek falain, a belvárosi utcanévtáblák is többnyelvűek.
A megyei és helyi önkormányzat hallgatólagosan és konkrétan támogatta az ügyet, ám sokatmondó, hogy személyesen egyetlen többségi elöljáró sem vett részt a táblák elhelyezésében. Távolmaradásukat szeretnénk azzal magyarázni: a normalitás, európaiság e szerény jelzésének megvalósulása nem indokolja tömeges jelenlétüket.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. november 8.

Kisbács: 50 millió eurós tudományos park
A Kolozs Megyei Tanács, négy kolozsvári állami egyetemmel karöltve, már régebb kezdeményezte a Tetapolis programot, amelynek célja egy tudományos és műszaki park létrehozása városunkban. Idén június 24–26-án a Tetarom Rt. vezetőségének meghívására ide látogatott Luis Sanz, a Tudományos Parkok Nemzetközi Egyesületének (IASP) főigazgatója, hogy személyesen győződjék meg az itteni megvalósíthatósági feltételekről, és közbenjárásával megkönnyítse a projekt megszületését. Tegnap pedig Kolozsváron járt Mihnea Costoiu felsőfokú oktatással, tudományos kutatással és műszaki fejlődéssel megbízott tárca nélküli miniszter, hogy az érintett intézményekkel tárgyalva, valamint a tudományos-műszaki cím odaítélésével tegye hivatalossá a Tetapolis program beindítását.
Tegnap délután Mihnea Costoiu a megyei tanács székhelyén a sajtónak elmondta: bízik Kolozsvár tudományos erejében, a kutatások és műszaki újítások a fejlődés kulcsát jelentik, amit az egyre erősödő versengés kényszerít ki. A tervezett Tetapolis park, amely a Műszaki Egyetem, a Mezőgazdasági Tudományok és Állatorvosi Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, valamint az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem partnerségével fog létrejönni, sikerre ítélt modell. Eddig kilenc vállalat csatlakozott összesen 20 millió eurós felajánlással (ennek fele önrészekből, fele pedig elnyert EU-s támogatásokból állt össze). Számítások szerint a leendő tudományos park költségvetése 50 millió euró lesz, amelyből a legjelentősebb hozzájárulásnak – a maga 29 milliójával – a Terapia Ranbaxyé ígérkezik. A Terapiánál 2015-ig megvalósítandó új kutatási és fejlesztési központban új termékek, tabletták és kapszulák egész sorát igyekeznek majd kikísérletezni. A gyár jelenlegi alkalmazottai mellé további hét kutatót alkalmaznának. A beruházás összértéke 29,2 millió lej, ebből közel 12 milliót az Európai Unió folyósít vissza nem térítendő támogatás formájában, a maradék közel 18 milliót pedig a kolozsvári vállalat fedezi.
A miniszter szerint az országban már működnek a Kolozsvárra tervezetthez hasonló műszaki létesítmények, de nem mindegyikük sikeres. Most még keresik a Tetapolis lehetséges területét. Főleg a Tetarom I. ipari park bővítésre váró telkére számítanak, de számításba jöhet még egy Kisbács községhez tartozó 60 hektárnyi rész is. A megvalósíthatósági tanulmány leadási határideje 2013. december 15.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta: a tegnapi esemény jelképes kapunyitás, mert egyfajta ernyőszervezet jött létre mindazok számára, akik a megvalósítandó tudományos-műszaki parkban részt kívánnak venni.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 481-496




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék