udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
577
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 571-577
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. március 8.
Károly-érdemérmet alapítottak
Nagyvárad- Szombat délelőtt a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a BINCISZ szervezésében dr. Károly József Iranaeus tudósra, paptanárra emlékeztek a premontrei széktemplomban.
A premontrei templomban délelőtt 9 órakor kezdődött misén Szent Lukács könyvéből szólt az evangéliumi részlet. Prédikációjában Fejes Rudolf Anzelm várad-hegyfoki prépostprelátus, premontrei apát hangsúlyozta: a nagyböjti időszak egyúttal azt is fémjelzi, hogy minden napnak megvan a saját miseszövege, a hamvazószerda utáni első szombaton pedig Máté, a vámos meghívásáról esik szó, akit Mammontól hívott el az Úr, és akit a helyiek nem szerettek, bűnös embernek tartottak, mert a rómaiaknak gyűjtötte az adót. Ezért felháborodtak, amikor Jézus leült mellé, megszólták őt, Krisztus azonban megfelelő választ adott nekik. Tudatta, hogy a bűnösökkel való érintkezés nem utálat tárgya, hanem kegyes cselekedet, mely által fel lehet emelni őket, s ezáltal Istenhez tudnak közeledni. Az apát arra hívta fel a figyelmet: amikor Károly emléke előtt tisztelgünk, olyasvalakire gondolunk, aki így fel tudta emelni Várad tudományos és kulturális életét. Nem volt hivalkodó, hanem a szelídség, a türelem, a békeszeretet és a bölcs kivárás voltak a főbb jellemvonásai. Tisztelték és szerették a rendtársai, mindig kikérték a tanácsát, kíváncsiak voltak a véleményére, élete, tanúságtétele és tudományos munkássága tehát ennek a felemelkedésnek a jegyében telt. Krisztus szerint ugyanakkor aki igazán nagy akar lenni, annak alázatosnak kell lennie, s a professzor is ilyen volt, ezzel magyarázható, hogy nem szabadalmaztatta találmányát, a drót nélküli távírót.
Máté, amikor felszólította őt az Úr a követésére, mindenét otthagyva követte Krisztust. Károlyi Iranaeus esetében is az Istennel való kapcsolat hasonló eredményt hozott, hiszen családja még a temetésére se ment el, viszont ugyanakkor fényt is vitt az életébe, ahogyan ő is a munkásságával világosságot hozott, megváltoztatva a város arculatát.
Koszorúzás
Elmélkedésében Fejes Anzelm atya arra is kitért: paradox módon a jelenkori városvezetésnek kellemetlen Károly Irén személye: ha érdekük úgy kívánja, tudományos munkássága miatt díszpolgárrá avatják, viszont mint premontrei pap-tanár valamiképpen nem kell nekik. Tulajdonképpen az emlékét gyalázzák meg azzal, hogy a premontreiek jogos tulajdonait nem akarják visszaszolgáltatni. Az igazság azonban mindig győz, még akkor is, ha az önös társadalmi érdek nem szolgálja a közjót, „a jó cselekedet ugyanis nem bűn”.
A mise végén az apát bejelentette: dr. habil Fleisz János BINCISZ-elnök javaslatára aVárad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság Károly József Iranaeus-emlékérdemet alapított március 8-tól kezdve, melyet azoknak ajándékozzák önként oda, akik kiemelten ápolják és előmozdítják az emlékezetét, kamatoztatják és megjelenítik szellemi örökségét a fizikai és a filozófiai tudományok terén. Küzdenek a premontrei rend jogaiért, támogatják azt, hogy a röntgenkutatást arra használják, hogy ingyenesen segítsenek a rászorultakon, illetve érdemeket szereznek a fizika oktatásához elősegítő laboratóriumi és taneszközök vásárlása terén.
A folytatásban dr. Fleisz János felidézte, hogy a Sapientia Varadiensis Alapítvány kezdeményezésére tizenöt évvel ezelőtt indult el útjára a dr. Károly József Iranaeusra való emlékezéssorozat. Számos eredményt elértek, de azért van még tennivaló, például jó lenne, ha lenne szobra, illetve utca viselné a nevét Váradon- mondta. A rendezvény a tudós síremlékének csendes megkoszorúzásával zárult.
Ciucur Losonczi Antonius
erdonm.ro,2014. március 8.
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZETE
meghívja
Könyvbemutatók Márton Áron életéről és munkásságáról
Az idők mérlegén. Tanulmányok Márton Áron püspökről - szerk. Bodó Márta, Lázár Csilla, Lövétei Lázár László. Szent István Társulat – Verbum, Budapest – Kolozsvár, 2013.
Márton Áron: Válogatott írások és beszédek Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2013 c. kötetek bemutatójára
Időpont: 2014. március 18. kedd, 16.00 óra
Helyszín: MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Könyvtár Olvasóterem (1014 Budapest, Országház u. 30. III. em.)
kisebbsegkutato.tk.mta.hu/esemeny
2014. március 8.
Novák Csaba Zoltán
1968, A NYITÁS ÉVE
A romániai magyar értelmiségiek találkozója Nicolae Ceaușescuval
Ceaușescu hatalomra jutása változásokat eredményezett nemcsak a román társadalom, de a magyar kisebbség életében is. Egy látszólagos liberalizálás, lazítás vette kezdetét.
Gheorghiu Dej 1965-ben bekövetkezett halála után március 22-én Nicolae Ceauseșcut megválasztották a Román Munkáspárt (RMP) első titkárának. A hatalomátvétel után következő 4-5 évben Ceușescu fokozatosan eltávolította politikai ellenfeleit és megteremtette azokat a belpolitikai feltételeket, amelyek alapján hozzákezdhetett egy újszerű társadalmi- és gazdaságpolitikai irányvonal érvényre juttatásához. 1965-ben sor került a RMP (1965-ben az RMP visszakapta a régi megnevezését, azaz RKP) IX. Pártkongresszusára, amely egy új politikai és ideológiai korszak kezdetét jelentette. A kongresszuson a pártvezetés új politikai, gazdasági alapelveket fogalmazott meg, amelyek közül a legfontosabbak: a kizsákmányoló osztályok eltűnésével a szocializmus teljes győzelmet aratott az országban, ezzel a szocialista építkezés, fejlődés új szakaszához érkezett.
A kongresszuson az is megfogalmazódott, hogy a szocialista berendezkedés újabb szakaszaként a jövőben sor fog kerülni az ország közigazgatási-területi megszervezésének megreformálására, a falusi helységek szisztematizálására, valamint a nemzetgazdaság vezetése tervszerűsítésének javítására. A nemzetiségi kérdést is mélyen érintő, fontos alapelvként jelent meg az a kijelentés is, miszerint a szocialista társadalom fejlődésének alapjait még hosszú ideig a szocialista állam és a szocialista nemzet biztosítják. A román állam és a kisebbségek viszonyát illetően a „szocialista nemzet” fogalmának megjelenése jelentett újdonságot egy megváltozott nemzetfelfogást vetítve előre. Külpolitikai téren hasonló folyamatokról beszélhetünk. Románia, miután elérte, hogy a szovjet csapatok elhagyják az ország területét, fokozatosan igyekezett függetleníteni magát a Szovjetunió gazdasági és politikai befolyásától. Az 1964-es „függetlenségi nyilatkozat” után Románia számos olyan lépést tett, amely egyedinek számított a keleti tömb országai között: felvette a diplomáciai kapcsolatot az NSZK-val, és nem szüntette meg kapcsolatait Izraellel. Az összes szocialista nemzet szabad és független fejlődése biztosításának és a belügyekbe való be nem avatkozás állandó hangoztatása ideológiai alapot teremtett a fent említett politikai lépésekhez.
Ceaușescu aktív kül- és belpolitikáját a társadalommal való részleges kiegyezésre alapozta. A lakosság életszínvonalának emelését célzó gazdasági törekvések mellett fontos szerepet játszott az elit, az értelmiségiek irányába történő nyitás.
A Ceaușescu által kezdeményezett liberalizáció tehát kihatott az élet minden területére, beleértve a kulturális szférát is. A párt élére történt kinevezése után Ceaușescu találkozókat kezdeményezett és szervezett különböző értelmiségi csoportokkal biztosítva őket, hogy a Dej utolsó időszakában elkezdett enyhülés folytatódni fog. Az értelmiségi csoportokkal való találkozások, a könyvkiadás területén tett engedmények rendkívüli mértékben megnövelték a párt első számú vezetőjének népszerűségét. A nyitás, természetesen nem jelentette azt, hogy a párt ellenőrzése csökkent volna. Nem került sor ebben az időszakban látványos letartóztatásokra az értelmiségiek körében, ellenben a megfigyelések, a lehallgatások, az informátorok módszerei technikailag, módszertanilag tökéletesedtek. Ceaușescu hatalomra jutása, mindazok ellenére, hogy nagyvonalakban követte a Dej által meghatározott politikai irányvonalat, változásokat eredményezett nemcsak a román társadalom, de a magyar kisebbség életében is. Egy látszólagos liberalizálás, lazítás vette kezdetét. A kisebbségekkel szemben a nemzeti politika egy viszonylag türelmesebb változata jelent meg. A kisebbségekkel szemben tanúsított óvatosságra utal az a tény is, hogy megválasztása után, az első titkár első látogatásai kisebbségek által is lakott vidékekre vezettek és, hogy az 1967-68-as közigazgatási reform lebonyolításakor annak ellenére, hogy megszüntették a Maros Magyar Autonóm Tartományt, a székelyföldi magyar elit jelentős többségét kielégítő új megyehatárokat rajzoltak meg, amely jelentős mértékben megerősítette eddigi pozícióikat.
A hatvanas évek közepétől beindult belpolitikai folyamatoknak az 1968-as csehszlovákiai események újabb lendületet adtak. A prágai reformok kiváltotta vita, majd a Varsói Szerződés csapatainak intervenciója miatt a román pártvezetésnek 1968 nyarán az eddiginél is nagyobb szüksége volt a teljes romániai társadalom támogatására. Látványosan megszaporodtak a pártvezetés és a különböző értelmiségi csoportok közötti találkozók, megbeszélések és az ország fontosabb megyéibe tett munkalátogatások. A pártvezetés e gesztusértékű taktikai lépéssorozata nem kerülte el a romániai magyarságot sem. A Varsói Szerződés csapatai beavatkozását elítélő népgyűlés után, pl. néhány nappal már a Székelyföldön találjuk Ceaușescut. Augusztus 26-án népszerűsége csúcsán érkezett Brassóba, hogy onnan aztán meglátogassa a két újonnan alakult „székely megyét” Kovásznát és Hargitát.
A romániai magyarság bizalmának visszaszerzéséért tett lépések közé tartozik az a találkozó is, ami a legfelsőbb pártvezetés és a romániai magyar értelmiségiek között zajlott le 1968 június 28-án. A párt legfelsőbb vezetése kezdeményezésére, a már megszervezett értelmiségi találkozók mintájára. Bukarestbe hívták a romániai magyar értelmiségiek egy jelentős részét.
Több mint 50 romániai magyar értelmiségi (írók, költők, szerkesztők, művészek, oktatók) kapott meghívót. A korszak hangulatában elméletileg benne volt ugyan ez a lehetőség, a tanácskozásra meghívott értelmiségieket mégis meglepetésszerűen érintette a felkérés, hisz csupán néhány nappal a találkozás előtt értesítették őket. Előzetes egyeztetésre, taktikázásra ilyen körülmények között alig akadt lehetőség (esetleg néhány személy között lezajló rövidebb beszélgetés), habár a romániai magyarság legégetőbb problémáival, amint az a tanácskozáson elhangzottakból is kiderül, mindenki tisztában volt. Az RKP KB-nak székházában megrendezett tanácskozáson a pártvezetés néhány kulcsfigurája (Nicolae Ceaușescu, Paul Niculescu Mizil, Leonte Răutu, Gere Mihály, Fazekas János) és a romániai magyarság reprezentatív értelmiségi elitje vett részt: Bukarestből (Domokos Géza, Szász János, Bodor Pál) és a fontosabb erdélyi kulturális centrumokból: Kolozsvárról (Gáll Ernő, Demeter János, Jordáky Lajos, Kántor Lajos, Nagy István, Csehi Gyula, Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Jancsó Elemér), Marosvásárhelyről (Hajdu Győző, Gálfalvi Zsolt, Sütő András), Temesvárról (Sisak Ernő), Szatmárnémetiből.
A megbeszélésen többen, a jegyzék szerint 26-on, szólaltak fel. Elméletileg bárki felszólalhatott, aki meghívót kapott és a beszédek időtartama sem volt szigorúan megszabva csak annyiban, „ahogy aztán telt az idő mondták, hogy lehetőleg rövidebben.”
Amint említettük, előzetes egyeztetésre, taktikázásra nem került sor, de az elhangzott beszédekből világosan kirajzolódtak azok a problémakörök, amelyek a magyar értelmiségiek szerint sürgős megoldásra vártak.
Az első, egyik leghangsúlyosabban kiemelt kérdés a romániai magyarság jogi státusának és az állami- és pártszervekben való képviseletének rendezése volt. Több felszólaló (Gáll Ernő, Demeter János) is kihangsúlyozta, hogy szükség van egy kisebbségi statútumra, amely rendezné a magyarság sajátos, kollektív jogait. Az ebben a témakörben felszólalók továbbá azt is kérték, hogy hozzanak létre egy olyan állami szervet, amely koordinálná a magyar kisebbség kulturális életét. A jogi kérdéskörben került terítékre az ötvenes években, haza- és nemzetárulás hamis vádjával elítélt magyar értelmiségiek rehabilitálása is. Szóba kerültek továbbá a hatvanas években eltávolított kétnyelvű feliratok és a megváltoztatott utcanevek is, valamint a kisebbségiek nyelveinek használata az államigazgatásban.
A második csoportkör az oktatás területén tapasztalt kérdéseket érintette. A leghangsúlyosabban kiemelt kérdés az anyanyelvi oktatás helyzete volt. A felszólalók többsége szóvá tette a magyar tannyelvű szakiskolai oktatás szinte teljes felszámolását, valamint az anyanyelven való iskolai és egyetemi tanulás előtt álló akadályokat: a magyar tannyelvű osztályok indulásának akadályoztatását, az egyetemi felvételik során a magyar diákokat ért diszkriminatív intézkedések, a kisebbségiek számára írt tankönyvek, Románia földrajzának és történelmének a kisebbségek anyanyelvén történő oktatása, az egyetemi végzősök kihelyezése körüli bonyodalmak.
Az úgynevezett kulturális jellegű kérések és sérelmek palettája is az előbbiekhez hasonló telítettséggel bírt. Említésre került egy sor kérdés a kisebbségi hagyományőrző és műkedvelő csoportok támogatásától el egészen a színházi életben tapasztalható hiányosságokig. Viszonylag nagy teret kapott a nemzetiségek és a romániai média viszonya. A felszólaló értelmiségiek, ráérezve a lehetőségekre, új folyóiratokat kértek, magyar és német nyelvű tv és rádióműsorokat, a meglevő újságok mennyiségi és minőségi feljavítását. Említésre került továbbá a nemzetiségek nyelvén történő könyvkiadás kérdése is, ahol a kiadványok számának növelését szorgalmazták és egy, a kisebbségek számára külön könyvkiadót is kérték.
A kulturális élet egyik kiemelt szegmenseként jelent meg a kisebbségieknek a romániai tudományos életben betöltött szerepe és pozíciói, amely a felszólalók többsége szerint nem tükrözte sem a nemzetiségek arányát, sem azoknak a tudományban, a kulturális életben kifejtett tevékenységének mennyiségét és minőségét.
Az 1956-os magyarországi események kihatásai sok tekintetben megtörték a romániai magyarság vélt vagy valós integrációjának a román állam részéről történő megítélését. A romániai magyarság kérdése az 1944-45-ös állapotokhoz hasonlóan állambiztonsági kérdéssé fokozódott. A román társadalom magyarságképén való pozitív változást remélhettek azok a felszólalók, akik hiányolták a román médiából, tömegtájékoztatásból a magyarságról és általában a nemzetiségekről szóló tájékoztatásokat. A pártvezetés és a romániai magyar értelmiségiek között lezajlott találkozás és tanácskozás nem számított egyedi jelenségnek 1968-ban, mégis rendkívül fontos momentuma az RKP magyarságpolitikájának. 1948 után a párt gyakorlatilag kijelentette, hogy a kisebbségi kérdést megoldották és, hogy a kisebbségek helyzete nem jelent egyedi problémát és a szocialista alkotmány által nyújtott szabadságjogok nem indokolják a kollektív jogok kérését.
Az élet minden területét uraló párt 1968-ig gyakorlatilag nem konzultált ily mértékben egyik kisebbségi (vagy más, vallási, társadalmi stb.) csoportot illető kérdésben sem. Az erdélyi, főleg a székelyföldi magyarság körében nagy népszerűségnek örvendő Magyar Autonóm Tartomány létrehozáskor, 1952-ben sem került sor egyeztetésre a kérdésben érintett közösséggel, de még az illetékes elitcsoportokkal sem. Ugyanúgy annak részleges megszüntetésekor sem 1960-ban. A találkozás, tanácskozás mindenképp a Ceaușescu-féle részleges nyitás, kezdeményezés eredménye volt. A visszaemlékezésekből és a felszólalásokból az derül ki, hogy a megszólalók jelentős többsége ekkor látta elérkezettnek a lehetőséget, hogy végre a pártvezetés tudtára hozza mindazokat a jelenségeket, történéseket, amelyeket a romániai magyarság szerintük sérelemként könyvelhet el. Érdekes jellemzője a tanácskozáson elhangzott beszédeknek az a taktikai diplomatikusság, amellyel a felszólalók bemutattak néhány kérdéskört. A párt második vonalában tevékenykedő aktivisták „szabotációira” meg a deji korszakban elkövetett mulasztásokra hárítva a felelősséget lehetővé tették Ceaușescunak és a pártvezetésnek, hogy tiszta alapokra helyezzék a kisebbségpolitikát és az ebből fakadó legitimizációs kérdéseket.
A tanácskozás és az elhangzott kérdések egy másik jellegzetessége volt, hogy nem hangzottak el gazdasági jellegű érvek, problémafelvetések. Ugyanazon év januárjában az adminisztratív reform kapcsán a belső pártviták körében viszont elismert tényként jelent meg a többségében magyarok lakta Székelyföld gazdasági elmaradottságára. Tény az is, hogy a kulturális élet területén dolgozó magyar értelmiségiek a személyes tapasztalataikon túl nem rendelkezhettek pontos gazdasági adatokkal, kimutatásokkal, statisztikákkal, amelyekre hivatkozni lehetett volna. A több órát is igénybe vevő tanácskozáson elhangzott kérések alapján a pártvezetés készített egy problémakatalógust, amelyben összegezte az elhangzó kéréseket, észrevételeket és az azokra adandó válaszokat. A problémakatalógust vizsgálva kiderül, hogy melyek voltak azok a kérdések, amelyekre a párt azonnal reagált, melyek voltak a pártvezetés számára a legkényesebb pontok, melyek voltak azok a területek, ahol számítani lehetett egyfajta kompromisszumra és melyek voltak azok a kérések, amelyeket a pártvezetés kapásból visszautasított. Szembetűnő, a nemzetiségek jogi helyzetére utaló bármilyen kérés azonnali visszautasítása. A magyar értelmiségiek, élve a lehetőséggel megpróbáltak kitörni az 1948-tól beálló állapotokból, új jogi státust kérve az országban élő nemzetiségeknek. Statútumot kértek és ennek alapján jól meghatározott és körülírt, hatékony, intézményes szintű képviseletet. A pártvezetés viszont azonnal visszautasított mindennemű olyan kérést, ami a kollektív jogok elismerését eredményezte volna. Ezzel szemben csak adminisztratív jellegű változtatásokat, néhány magyar származású ember pozícióba juttatását ígérték meg a különböző állami szerveknél, amely sokszor kimerült az ún. tanácsadói (konzultatív) szerepkörrel. A tanácskozás sikerességét vagy kudarcát az adott történelmi-politikai kontextusból kiindulva kell vizsgálnunk. Az elhangzott követelések, kérések közül nagyon kevés valósult meg ténylegesen és néhány pedig részlegesen. A pártvezetés most sem ismerte el a nemzeti kisebbségek kollektív jogait (ahogy más közösségekét sem), ezért indokolatlannak tartotta egy statútum elkészítését. Néhány magyar tannyelvű osztály indítását leszámítva nem változott a szakiskolai képzés. A nyelvhasználat, utcaelnevezések, kétnyelvű feliratok területén kezdeményezett változtatások általában elsikkadtak a vidéki párt- és állambürokrácia útvesztőiben. Románia történelmét és földrajzát ezek után sem oktatták a kisebbségek anyanyelvén, valamint nem készültek speciális román nyelv és irodalom tankönyvek a nemzetiségi diákok számára. A 70-es évek második felétől aztán a részleges vívmányok is fokozatosan eltűntek. Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy mindezek ellenére számos pozitív hozadéka is volt akkor és ott ennek a találkozónak. A pártvezetés újra szembesült a romániai magyarság legégetőbb, főleg kulturális jellegű problémájával. A romániai magyar elit számára lehetőség adódott mindezt hivatalos fórum előtt is elmondani, felvázolni. A tanácskozás utáni időszakban hozták létre a Kriterion Könyvkiadót és A Hét kulturális közéleti napilapot, valamint ekkor indult be a román tv magyar és német nyelvű műsora is. A két 1968-ban létesült megyében, de másokban is, a hatvanas évek végén, hetvenes évek legelején lehetőség adódott a helyi magyar kultúra ápolására, magyar jellegű szobrok, emlékművek, emlékházak felállítására.
Transindex.ro,2014. március 9.
Közzétették a Székely Előfutár Ösztöndíjak idei kiírását
A Székely Előfutár Alapítvány meghirdette a pályázatot idei kutatói ösztöndíjaira. Az amerikai civil szervezet több éve nyújtott támogatásának célja, hogy tudományos munka tanulásában segítsen Székelyföldről származó, alkotó tehetségeket.
z alapítvány egyaránt érdeklődik természet‐ és társadalomtudományi, valamint a Székelyföld és a székely nép sajátos hagyományait ápoló pályázatok iránt és különös érdeklődéssel várják a pályázatokat a székelyföldi gazdasági fejlődést segítő, alkalmazott természettudományi kutatás és újítás, továbbá az erdélyi sikerek és hagyományok témakörökben.
A Székely Előfutár Ösztöndíj teljes összege nyertes pályázónként ezer amerikai dollár. Megfelelő számú alkalmas jelentkező esetén, az alapítvány 6-8 Székely Előfutár Ösztöndíj kiadását tervezi ebben az évben. Az ösztöndíjat az alapítvány két részletben utalja át a nyerteseknek, a második részletet, az összeg mintegy kétharmadát a támogatott tudományos munka elkészülte után folyósítják. Az ösztöndíjra székelyföldi születésű és lakhelyű személyek pályázhatnak, olyan egyetemi hallgatók vagy egyetemet végzettek, akik kutatómunkában vesznek részt, bizonyították sikeres tanulmányi előmenetelüket és/vagy vezetői képességeiket a közösség szolgálatában, továbbfejlődésükhöz és a kutatásukhoz pedig anyagi támogatásra van szükségük.
Jelentkezési határidő: 2014. április 30. A pályázatot e‐mailben kell eljuttatni, a részletes kiírás és a pályázati űrlap a www.forerunnerfederation.org weboldalon található
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,2014. március 9.
Kötet Szigligeti kevésbé ismert műveiből
Bicentenáriumi könyvet adott ki Szigligeti Ede kevésbé ismert műveiből az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Nagyváradi Szigligeti Színház. A kötetet szombaton mutatták be Nagyváradon.
A Holnap után fesztivál keretén belül megszervezett könyvbemutató során dr. Boka László, a Széchényi könyvtár tudományos igazgatója dr. Sirató Ildikó irodalomtörténésszel, a kötet szerkesztőjével beszélgetett a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában. Mint elhangzott, a négy színmű kiválasztása nem volt könnyű feladat, hiszen – mint Sirató Ildikó elmondta – azok a színházi szövegek, melyek ezidáig nem jelentek meg, valószínűleg pont azért nem láttak napvilágot, mert esetleg nehezen olvashatóak, hiszen szerzőjük nem olvasásra, hanem előadásra szánta ezeket.
Szórakozott
Egyúttal a bőség zavarával is küszködtek, hiszen a Nemzeti Színházban rengeteg még kiadatlan Szigligeti-mű található. Így esett a választás végül a Nőuralom című műre, mely megjelent már ugyan, de nem Szigligeti életében. A Nemzeti Színház 1879-ben adta ki és egy másik alkalommal is megjelent, a múlt század végén. A cím amúgy félrevezető, hiszen a vígjáték pont arról szól, hogy nincs nőuralom. Két házaspár és egy jegyespár beszélget, a nők szerint a nőkre kell bízni a döntést, a férfiak pedig biztosak benne, hogy ők tudják jobban.
A kötet szerkesztője elárulta: remekül szórakozott a Szigligeti-művek böngészése közben, s szeretné, ha a kötet olvasói ugyanígy szórakoznának. A beszélgetés során a közönség megtudhatott egyet s mást a művek rendező-, illetve súgópéldányairól – ez utóbbiak azért is értékesek és szórakoztatók egyúttal, mert a súgók unalmukban esetenként obszcén rajzokkal és tréfás megjegyzésekkel tarkították oldalaikat.
Érintetlenül hagyták
Egy másik mű, mely a kötetben megjelent, a Nadányi címet viseli, szerzőjét valószínűleg a Bánk Bán ihlette, s ugyancsak a becsület témakörét dolgozza fel. Jambikus lejtésű verses tragédia ez, melyet a vers kedvéért érintetlenül hagytak, miközben a többi három színmű esetén emendáláshoz – azaz korszerűsítéshez – folyamodtak. A Nadányi egyébként nagyott bukott annak idején, ugyanis mindössze kétszer játszották el, a következő évadban pedig, miután kissé átdolgozták – még egyszer. Mindazonáltal a kötet szerkesztőjének azért esett erre a műre a választása, mert, mint mondta, összefonódik benne a színház, az irodalom és a nemzeti gondolat.
A jelenlévők a későbbiek során magáról Szigligeti Edéről is megtudhattak egyet s mást – például hogy milyen pályákat szántak számára szülei, vagy hogy miért változtatta meg a nevét. A háromszáz példányban megjelent kötetben az említett műveken kívül a Nagyidai cigányok, valamint A Pünkösdi királynő is olvasható, ára 25 lej és a színház jegypénztáránál is meg lehet vásárolni.
Neumann Andrea
erdon.ro,2014. március 10.
Székely Szabadság Napja – A szónokok szerint a jogok nem képezhetik alku tárgyát
Marosvásárhelyen a szervezők becslése szerint több mint tízezren emlékeztek a Székely szabadság napján a 160 éve kivégzett székely vértanúkra, Török Jánosra, Gálfi Mihályra és Horváth Károlyra, és követelték a Székelyföld területi autonómiáját. A rendezvény szónokai szerint a székelység nemzeti és emberi jogai nem képezhetik alku tárgyát.
A székely vértanúk obeliszkjénél tartott beszédében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közölte, Magyarország beavatkozott az SZNT oldalán a nemzeti régiók ügyében az Európai Unió luxemburgi bíróságán indított perbe.
„Magyarország velünk van. Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül meggyőznünk, legyen szintén velünk!" – jelentette ki.
A tömeg többször is félbeszakította Izsák Balázst, amikor azt mondta, meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába az októberi nagy menetelés útvonalán vezetett. „Lehet, az a párbeszéd kap esélyt, amelyre az igényt kinyilvánította a székelység a Bereck és Kökös közötti nagy menetelésen" – jelentette ki az SZNT elnöke.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke üzenete által volt jelen a marosvásárhelyi megmozduláson. A volt püspök nyomatékosította: Isten szabadnak teremtette a székelységet. „Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" – fogalmazott Tőkés László.
Az EMNT-elnök Kós Károlyt idézve üzente: „ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére és saját kárára, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket".
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy fogalmazott: az őshonos magyar közösségtől megtagadják Romániában az önrendelkezés legelemibb formáit, korlátozzák véleménynyilvánítási jogát. A pártelnök szerint a székelyföld autonómiájáért tartott isztambuli megmozduláson is lezárták a város főutcáját. Ez csak Marosvásárhelyen nem lehetséges.
Ez a közösség mindaddig követelni fogja az autonómiát amíg célját el nem éri – hangoztatta az MPP elnöke.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke rámutatott: az erdélyi magyarság minden „önkény és határtologatás" ellenére hisz abban, hogy élni csak szabadon érdemes, és ennek csak a közösségi autonómia biztosíthat keretet. Az EMNP elnöke a Székelyföld autonómiatervezet parlament elé terjesztését sürgetve jelezte: „ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek".
Günther Dauwen, az európai autonómiapárti erőket tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) belgiumi pártigazgatója beszédében azt üzente Románia mai vezetőinek, hogy tanuljanak Nicolae Ceausescu egykori román diktátor 25 évvel ezelőtti arckifejezéséből. A vezetőknek az a dolguk, hogy meghallják a nép kérését, szolgálják a népet – jelentette ki.
Marc Gafarot Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint a székelyek és a katalánok egyformán a béke, a demokrácia tiszteletének a nyelvét beszélik. A politikus emlékeztetett arra, hogy sem a székelyeket, sem a katalánokat nem lehet kisebbségnek tekinteni, mindegyik nemzeti közösség.
A székely zászlót Magyarországon elsőként kitűző Szabolcs Attila, Budafok polgármestere beszédében kijelentette: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban.
Izsák Balázs felkérésére a tömeg a járdán vonulva indult el az egykori vesztőhelyről a város központjába, hogy átadja a kormány Maros megyei képviselőjének a demonstráció kiáltványát.
MTI
Erdély.ma,2014. március 10.
Sírgyalázás Margittán – Megvannak a tettesek
Vasárnap virradóra eddig soha nem történt esemény borzolta fel a kedélyeket Margittán. A római-katolikus, közismert nevén az Eger-temetőben, elmebeteg vandálok, mintegy tizenkét síremléket borítottak le, törtek össze ismeretlen tettesek. Egy katolikus egyházfi értesítette Májernyik Mihály plébánost, aki Molnár Imre egyháztanács-elnök kíséretében érkezett a helyszínre.
Ledöntött és összetört sírkövek, baszakadt kripták, törött márványdarabok hevertek szanaszét. A vandalizmus nevezhető etnikai indittatásúnak, hiszen magyar és román feliratú síremlékek is áldozatul estek a magyar anyanyelvű elkövetők tettének.
Miután meggyőződtek a rongálásokról, értesítették a helyi rendőrséget, és hamarosan egy nyomozóegység vonult ki a temetőbe.
A nyomok rögzítése után, a rendőrség kikérdezte a temetőhöz vezető kicsiny utcácska lakóit is. A sírkert melletti egyik magánház biztonsági kamerájának felvételei, valamint az egyik megrongált síron felejtett sapka vezettek nyomra. A nagyváradi bűnügyi osztály nyomkövető kutyájának segítségével, a nyomok a temető melletti egyik kerten keresztül vezettek az elkövetők házához.
A helybéli 43 éves B.T. és nevelt fia, a 25 éves S.R. miután nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak a temetőben, ittas állapotban, ok nélkül követték el a rongálást. Az anyagi kár mintegy 25 – 30 ezer lej közötti, de ennél mindenképp nagyobb a hozzátartozók morális kára, valamint az elhunytak méltóságának megsértése.
Az ügyben folyik a nyomozás, a további fejleményekről a későbbiekben is beszámolunk.
Közlemény
Erdély.ma,2014. március 10.
Calin Popescu Tariceanu lett a román szenátus elnöke
Calin Popescu Tariceanu volt liberális miniszterelnök lett a román szenátus elnöke, miután az új román kormánykoalíció őt javasolta ebbe a tisztségbe.
A hétfő délutáni szenátusi szavazáson Tariceanu 93 támogató szavazatot kapott, ami elegendő volt a megválasztásához. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt Marius Obreja 45 szavazatot kapott, a szintén ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) által támogatott Dumitru Oprea 15 voksot.
Az államelnök után a második közjogi méltóságnak számító funkció azt követően üresedett meg, hogy a múlt héten lemondott a szenátus éléről Crin Antonescu, PNL elnöke, miután pártja ellenzékbe vonult. Ez utóbbi döntéssel – ami a volt román kormánykoalíció, a Szociálliberális Szövetség (USL) felbontását is eredményezte – Tariceanu nem értett egyet, ezért kilépett a PNL-ből.
Tariceanu akkor bejelentette, hogy új liberális pártot hoz létre, és megpróbálja továbbvinni az USL által megfogalmazott célokat. Ennek érdekében tárgyalásokat is folytatott Victor Ponta román miniszterelnökkel. Ponta korábban Tariceanuról elmondta, akár az államelnöki tisztségre is alkalmas jelölt lehet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Konzervatív Párt (PC), a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormánykoalíció hétfőn délelőtt állapodott meg arról, hogy Tariceanut jelöli és támogatja a szenátus elnöki posztjára.
MTI
Erdély.ma,2014. március 10.
Turulszobrot avattak a sepsiszentgyörgyi „Székely Szabadság Terén”
Turulszobor avatóval ünnepelték ma (hétfőn) Sepsiszentgyörgyön a Székely Szabadság Napját. Mintegy 500 résztvevő töltötte meg a háromszéki megyeszékhely legújabb közösségi terét a Templom és Kőrösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében létrehozott új parkot, ahol felavatták a néhány éve tervezett turul szobrot. A szervezők székely kokárdákat is osztogattak, majd felkérték a jelenlévőket, hogy üljenek autóbuszra, autóba és utazzanak Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napi megemlékezésre.
A szoboravató ünnepségen Antal Árpád polgármester kifejtette, hogy az elmúlt években felállított köztéri alkotásokat mind szeretni, de az új szoborhoz különösen ragaszkodik, mivel a turul konokul, makacsul kapaszkodik erős karmaival az édes anyaföldbe. Az elöljáró rámutatott: ma, amikor a jólét reményében keletről nyugatra vándorolnak az emberek, nem is lehetne fontosabb üzenet mindannyiunk számára, hogy konokul ragaszkodjunk szülőföldünkhöz, ahol feladatunk van.
Antal Árpád szerint a szoboravató időpontja sem volt véletlen, és reméli, a Sepsiszentgyörgyön ünneplők mind találkoznak Marosvásárhelyen a Postaréti megemlékezésen, és minden évben március 10-én székely kokárdával és egy szál virággal visszatérnek a turul szoborhoz is. „Fontos hogy a mi életterünket a mi szimbólumaink töltsék meg, ez erősít meg abban, hogy itthon vagyunk, ez a mi hazánk, itt kell élni, dolgozni, alkotni, és családot alapítani”, fejtette ki Antal Árpád, aki szerint a turulmadár erőteljes szimbólum, egy mitikus állat, amit egyedül a magyarok ismernek, és azt szimbolizálja, hogy több mint ezer éve megtaláltuk, amit azóta is védünk.
Hozzátette: a halhatatlan turulmadár nekünk is azt jelzi, hogy ki kell tartanunk, meg kell védenünk a cselekvés szabadságát, így küzdenünk kell az önrendelkezésért, a székely zászlóért, és azért is, hogy szülőföldünkön hivatalosan használhassuk a magyar nyelvet, zárta beszédét Sepsiszentgyörgy polgármestere. A turul szobor állításának ötletgazdája Gazda Zoltán, a Sepsi Reform Egyesület elnöke emlékeztetett, hogy öt éve önkormányzati képviselőként kérték fel ismerősei, hogy tegyen meg mindent egy ilyen szobor állításáért. Ebben támogatta őt Antal Árpád polgármester és az önkormányzat. Ezután hosszú ötéves időszak következett, mivel az első szoborterv nem nyerte el tetszésüket, majd felkérték Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművészt a megalkotására.
Az avatóünnepségen köszönetet mondtak még Sánta Csaba szovátai öntőmesternek, Jakab Gyula gyergyószentmiklósi kőfaragónak a szobor talapzatának elkészítéséhez, György Attila írónak, akinek sorai „Legendáinkból érkezett / Óvott küzdelmeinkben / S a jövendőbe vezet” olvashatóak az talapzaton. Damokos Csabának a háromszéki képzőművészek szövetsége elnökének és Vargha Mihály múzeumigazgatónak, akik szakmai segítséget nyújtottak a kivitelezéshez, Zsigmond Pál térrendezőnek és a városi kertészet munkatársainak, akik olyan új parkot alkottak, ahol „szabad lesz fűre lépni”.
A köszöntő beszédében Gazda Zoltán azt javasolta a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, hogy az új tér neve legyen a „Székely Szabadság Tere”. A szoboravató ünnepségen István Ildikó népdalénekes adott elő egy szabadság témájú éneket, majd a sepsiszentgyörgyi egyesített férfidalárda és a jelenlévők közösen énekelték el a magyar és székely himnuszokat. Az ünnepség végén Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese mondott áldást és imát.
Az ünnepséget követően a résztvevő mintegy 500 háromszéki többsége autóbuszokkal, autókkal elindult Marosvásárhely fele a Postaréti, Székely Szabadság Napi megemlékezés helyszínére.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro
Erdély.ma,2014. március 10.
A dáciai feliratok két százaléka tartalmaz dák nevet
A Magyar Tudományos Akadémia doktora, TÓTH ENDRE régész, egyetemi tanár A dáko-román kontinuitás elmélete címmel tartott előadást Nagyváradon. A jeles archeológus Szilágyi Aladár interjújában a téma néhány kevésbé ismert aspektusára is kitért.
Mit gondol, pontosabb volna a „dák-római kontinuitás” elméletéről beszélni a „dáko-román kontinuitás” helyett, hiszen a román történetírásban is a „daco-romană”, nem a „daco-română” jelzős szerkezet használatos?
Valóban, ez egy félresikerült fordítás, ami szinte kitörölhetetlenül meghonosodott a magyar közbeszédben.
Ismerjük a leckét, mely szerint miután 106-ban a rómaiak meghódították Daciát, elkezdődött a dák őslakosság romanizálása, ennek eredményeként kialakult egy latin nyelvű és kultúrájú népcsoport, mely a rómaiak kivonulása után is itt maradt a mai napig. E feltételezés első változatát nálunk Mátyás király krónikásánál, Antonio Bonfininél fedezhetjük fel. A teória búvópatakként bukkant elő a 19. század első felében, az Erdélyi Iskola két tagja, Gheorghe Șincai és Petru Maior Budán kinyomtatott könyvében. A derék írástudók viszont csak római eredetről tudnak. Szerintük „a későbbi románok tisztán római eredetűek, keveretlen fajták.” Azóta sokat változott a román szemlélet a kontinuitásról…
Kétségtelen, Dácia különleges tartománya volt a Római Birodalomnak. Dáciára nem mindig alkalmazhatóak azok az ismérvek, amelyek a Római Impérium európai tartományainak a kutatása során előkerültek. A többi tartomány esetenként több mint 400 évig volt római fennhatóság alatt. Dácia viszont csupán 160-170 esztendeig volt a birodalom része, s már 130 év múltán elkezdődött a fokozatos kivonulás. A Római Birodalom egy globalizált impérium volt minden tekintetben. Ugyanolyan volt az építészete, a művészete, az intézményrendszere az Atlanti-óceántól Kis-Ázsiáig. Az európai tartományok mindegyikében azonos módon zajlott le a romanizáció. Ma már tudjuk, ahhoz, hogy a meghódított kelta vagy germán népek rómaivá váljanak, azaz átvegyék a római kultúrát, a latin nyelvet, ahhoz legalább háromszáz év kellett. Ahol ez az időszak nem állt rendelkezésre, ott valami más zajlott le. Ez az egyik dolog, ami megkülönbözteti Dáciát a Római Birodalom többi részétől. A másik az, hogy a rómaiakkal – bármennyire is erőszakos bandaként jelennek meg a filmekben, akik állandóan háborúztak, gyilkoltak, kegyetlenkedtek – nem egészen így zajlottak le a dolgok. Nem szociális érzékenységből voltak kíméletesek, hanem megtanulták azok alatt az évszázadok alatt, amíg a birodalmat kialakították, hogy hogyan kell bánni a népekkel. Hogy azok „önként és dalolva” fogadják el a romanizációt, azaz vegyék át a római kultúrát.
A hódítók bizonyos dolgokba nem avatkoztak bele. Nem nyúltak a valláshoz, a hitvilághoz, a meghódított népek a maguk köreiben továbbra is azt csináltak, amit akartak, csak „meg kellett adni a császárnak, ami a császáré”.
Aztán szépen lassan a meghódítottak elkezdték használni a római eszközöket, tárgyakat, utakat, éppen azért, mert egy több száz éves tapasztalat, kulturális fejlődés révén jöttek létre. Ahogy a meghódított kelták, germánok átvették a rómaiak tárgyi kultúráját, ugyanúgy megkezdődött a szellemi kultúrának is az átvétele, a nyelvvel együtt. Nyilván voltak háborúk, de ezek közel sem jártak annyi áldozattal, mint Dácia meghódítása idején. Dácia elfoglalása egy hosszú, majdnem száz éves háborúskodás végeredménye volt. A rómaiak és a helyi lakosság között rossz viszony alakult ki. Meggyűlölték őket, egyszerűen azért, mert a dákok két esetben, amikor előbb Burebista, majd Decebal alatt egyesítették az erőiket, állandóan támadólag léptek fel a birodalommal szemben, és a Dunától délre fekvő gazdag római városokat fosztogatták. „A dák veszély” állandó fenyegetettséget jelentett, szimbolikus töltetet is kapott a rómaiak számára. Ezt próbálta aztán Traianus megszűntetni, amikor büntető hadjáratot indítottak a dákok ellen. Első menetben nem is gondoltak arra, hogy Dáciában tartományt hozzanak létre, hiszen a Római Birodalom határait Európában a nagy folyók, a Rajna és a Duna képezték. Dácia esetében egy bizonytalan határvonal alakult volna ki, nem olyan jól védhető, mint Európában máshol. A korszak kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a háború első menetében Traianus csak Decebalt akarta legyőzni, de nem akart provinciát alapítani. Azután „a héják”, a római szenátus harcias vezetői ragaszkodtak ahhoz, hogy tartománnyá alakuljon át a meghódított terület. Ez még Traianus uralkodása alatt meg is történt. Elkezdték kialakítani a szokásos közigazgatást, mint bárhol a Római Birodalomban, utakat építettek, táborokat, telephelyeket jelöltek ki. És… keresték a lakosságot. A háború sok véráldozattal járt a dákok részéről, a túlélők az évszázados háborúskodás után sok jóra nem számíthattak, biztos, hogy nagyon sokan elmenekültek a rómaiak elől. Harmadsorban meg aki maradt, azt elvitték katonának. Bárhová máshová. Azok a feltételezések, hogy csak néhány ember maradt életben, az túlzás, ilyet sehol nem írtak le más néppel kapcsolatban, de mutatja, hogy az emberveszteség rendkívül erős volt.
És mi a helyzet a régészeti leletekkel?
A régészeti leletek egyértelműen beszélnek. Azokból következtetni lehet, hogy a dák kultúrának mennyire maradtak nyomai, mennyire éltek tovább a dákok a római korban. A földrajzi neveknek, a vízneveknek a továbbélése nem jelent semmi különöset, mert
a rómaiak ebben is toleránsak voltak, mindenütt meghagyták a régi városneveket, földrajzi neveket, tehát ez nem bizonyíték arra, hogy a helyi lakosság tovább élt volna bármeddig.
Ha valakik helyben maradtak, azok rendkívül kis számban lehettek, nem mutathatók ki régészetileg. Vannak leletek, amelyekből egyértelműen lehet következtetni nem csak a lakosság továbbélésére, hanem arra is, hogy mennyire vették át a római kultúrát. Ezek a római feliratok, amelyek egyértelműen elárulják azt, hogy az állítója római polgár volt, hogy eredetére nézvést dák volt, vagy máshonnan került ide. Körülbelül háromezer felirat került elő Dácia területén, ezek két százaléka tráko-dák. Trák vagy dák, nem lehet igazán megkülönböztetni a személynevek alapján. Ez is azt bizonyítja, hogy a dák lakosság megfogyatkozott. Nem lehet azt sem feltételezni, hogy azért, mert „felmenekültek a hegyekbe”, és nem közösködtek, nem kereskedtek a rómaiakkal. Mert ha így történt, akkor nem romanizálódhattak, nem tanulhattak meg latinul.
Nem beszélve arról, hogy Dácia provincia messze nem fedte le a dákok lakta területeket…
A császárkorra vonatkozó kutatásnak két fontos alapkérdése van, ami mindenhol a birodalomban fölmerül. Az egyik a romanizáció, a másik a kontinuitás kérdése. Hogy mi történt az őslakossággal a római uralom alatt, és mi történt a birodalom felbomlás után? A rómaiak kivonulása után a Germániában, Galliában maradt népeknek maguknak kellett a sorsukról gondoskodniuk. Ha mások nem, az egyháziak, a 4. század végén kiépült püspöki szervezetek, a püspökök voltak azok, akik valamilyen formában megpróbáltak védelmet biztosítani a lakosság részére. Dáciában nem így volt. Dáciában már 118-ban is volt egy olyan háború, amikor fölmerült, hogy a rómaiak elhagyják a területét. Szarmaták és a roxolánok törtek be, s lefűzték Dáciát a birodalom testéről. A drobetai hídnak a faszerkezetét le is bontották, mert attól tartottak, hogy ott törnek be. Kiderült, a birodalom védelme szempontjából Dáciának nincs nagy jelentősége. Nyilván, a 2. század végén az aranybányászatnak köszönhetően vált fontossá, ez ideig-óráig meghosszabbította az ittlétet. A rómaiak nem voltak olyanok, hogy csak úgy, simán átadjanak egy területet. Ezt a császárság korában kétszer tették meg, az egyik Dácia volt, onnan kivonták a katonaságot, a lakosság meg elmenekült. Miért maradtak volna itt? A romanizált rómaiak, akiket a birodalom minden részéből telepítettek ide, nem maradtak itt, hanem átmenekültek a Dunától délre. Számukra külön tartományt alakítottak ki, a Dacia Mediterraniát, amely aztán különféle neveken szerepelt. Ez nagyjából a mai Macedónia, Szerbia, illetve Bulgária nyugati része, az a terület, ahová a menekült lakosság letelepedett. Ez jobbára már görög nyelvterületnek számított, mégis a 4. század végén viszonylag gyakoriak a latin feliratok, tehát latinul beszélő népességet telepítettek ide.
Meggondolkodtató, hogy a germán népek, majd az avarok legalább kétszer több ideig tartózkodtak Erdély területén, mint a rómaiak, mégis ennek nyoma sincs a mai román nyelvben, kultúrában. Ennek egyetlen magyarázata lehet: akkor a románok elei nem éltek abban a térségben, amelyet ezek a germán, illetve avar törzsek elfoglaltak.
Az egyik kulcsszó, ami a román történelemkutatásban a leggyakrabban szerepel, az „autochtónia” fogalma. Az, hogy ahol, amelyik földön most a románok élnek, ők onnan is származnak. A Ceușescu-érában egészen az őskorig visszamerészkedtek egyesek, a neolit korszakban is „megtalálták” a románok őseit. Kétségtelen, hogy a rómaiak 150 éves ittléte nem volt elegendő a romanizációra. Érdekes dolog, s fontossá válhat tudományos szempontból – ugyan még sok nyomát nem láttam –, a késő római, a 3. századi dáciai temetők feltárása. A 200-as évektől a rómaiak átálltak a csontvázas temetkezésre, tehát nem égették el a halottaikat, hanem eltemették. Ilyen temetőket eddig Dácia területén nem tártak föl. Ez világosan mutatná, hogy egy bizonyos idő után, a 3. század végére itt minden megszűnt. Olyan lelet nem került elő, ami 271 utánra keltezhető. Túllépve a dák-római kontinuitás kérdésén, ezeknek a síroknak a föltárása fontos lenne a birodalom szempontjából is, mert ez egy teljesen fix időhatárt mutatna a leletekre, arra, hogy bizonyos tárgyakat, eszközöket használtak-e 271 után is. A kronológia tekintetében az ember mindig keresi a támpontokat, fölállítja az egyes tárgyaknak a tipológiáját, mozgásait…
A kontinuitás-elméleten belül is több változat van. Már említettük, voltak, akik a tiszta római származásra esküdtek, olyanok még többen, akik a dákok és a rómaiak keveredésére, de akadtak olyanok is, akik a tiszta dák származás hívei voltak.
Amikor a dák-római kontinuitás kérdése beindult, Bonfiniék felfedezték, hogy „jé… itt a hegyekben parasztok élnek, akik valamilyen, a latinhoz hasonló nyelven beszélnek, majdnem olaszul”. Aztán az 1800-as években a nyelvújítások során ez be is következett: olasz, francia szavak garmadáját vették át, az addigi bővebb szláv eredetű szókincsük mellé. A 19. század legvégéig, sőt, a 20. század elejéig tartotta magát az a teória, miszerint a románok Dácia provincia római lakóinak a leszármazottai. S ez a motívum már a 18-19. században is erőre kapott, olyan vonatkozásban, hogy „mi előbb éltünk itt, Erdélyben, mint akár a szászok vagy akár a magyarok”. A 20. század 30-as, 40-es éveiben jött a dákokhoz való csatlakoztatás. Ez elsősorban Daicoviciu nevéhez kötődik, a táborával együtt azt próbálta bizonyítani, hogy ezek a „rómaiak”, akikből a románság kialakult, az egykori dák lakosság leszármazottai, romanizált, latinul megtanult dákok, akik aztán helyben maradtak, és belőlük alakult ki a románság.
Hadd térjünk át a másik elméletre, ez a bevándorlás elmélete. Többféle teória született arról, hogy mikor érkeztek, hány hullámban stb. Erre vonatkozóan találtam egy talán ma már nem annyira megalapozott tanulmányt. De úgy éreztem, amikor elolvastam, hogy korához képest racionális érveket tud felvonultatni. Szerzője 1899-ben jelentetett meg egy írást az Erdélyi Múzeum oldalain, Moldován Gergelynek hívták.
Igen Grigore Moldovan ő, akit a románok renegátnak tartottak…
Ez „a renegát” írástudó a saját népét sokra becsülte, szépeket írt róla, de azt is, hogy: „Hazánkban (értsd: Magyarországon) a román nép által lakott bármely kis területet vegyünk, a nép nyelvében, erkölcseiben, hitvilágában, mindenütt megkapjuk a balkáni ízt.” Moldován főleg Alsó-Fehér megyét, a Mócvidéket tanulmányozta. Pontról pontra, konkrét példák segítségével állapítja meg, hogy viseletben, szokásokban, babonákban, tradíciókban, a hétköznapi élet megnyilvánulásaiban, az önszervezésben is az egész Balkánra jellemző dolgokat fedezett fel. A hivatalos román történetírás hogyan viszonyul ehhez?
A román történetkutatás az eredet kérdésében sosem volt egységes. Általánosabb az a nézet, amelyik Dácia területén kialakultnak tartja a románságot, viszont a jászvárosi egyetem történeti iskolája egészen az 1950-es évekig még azt feltételezte, hogy a románság kialakulásának a helye az Észak-Balkán, a Dunától délre, a délszláv, makedón, Albániával határos terület. Ezért vannak például illíriai, albán eredetű szavak a román nyelvben. Azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a román egy neolatin nyelv. Vitathatatlanul a rómaiak leszármazottai bizonyos tekintetben, csak náluk nagyobb volt a keveredés, több az etnikai hatás, mint akár az olasz, vagy spanyol területen, a többi neolatin országban. Ez a két történeti iskola évtizedekig vitatkozott egymással. A források, a leletek azt mutatják, hogy a 12. század vége előtt itt, a Kárpát-medencében nem éltek románok.
Névjegy
Tóth Endre (Szombathely, 1944) római korral és középkorral foglalkozó régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának nyugalmazott főosztályvezetője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán régész és történelem szakos oklevelet szerzett (1969), 1971-ben egyetemi doktorátust. Előbb a szombathelyi Savaria Múzeumban, majd 1971-től a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályán dolgozik. 1975-ben az ELTE Régészeti Tanszékén tanársegéd, 1983-tól a Nemzeti Múzeum Régészeti Könyvtárának főosztályvezetője. 1999-ben a történelemtudomány kanditátusa lesz, 2010-ben az MTA doktora. 2012-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense. Kutatási területei: Pannonia római kori régészete és története; a tartomány késő antik anyagi kultúrája, római epigráfia; Savaria ókori és kora középkori régészete; a magyar koronázási jelvények; a Seuso kincs.
Tóth Endre
Erdélyi Riport (Nagyvárad),2014. március 10.
Állameszmék és nemzetálmok
EGRY GÁBOR a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársaként a két világháború közti magyar kisebbségek, a második világháború alatt létező Erdélyi Párt történetét kutatja, a baloldal és a nemzeti kérdés viszonyát. A történészt Kustán Magyari Attila kérdezte.
A második világháború alatt létrejövő, majd feloszlatott Erdélyi Párt milyen ideológiával bírt?
Két tényezőt emelek ki: a politikai és eszmei regionalizmust, valamint a két világháború közti új nemzetkép fontosságát. A regionalizmus gyökerei a 19. századra nyúlnak vissza, majd az első világháború előtt szerveződött meg politikailag is az Erdélyi Szövetség formájában. Ez a szervezet Budapesttől a saját kezébe vette volna Erdély fejlesztését, emellett a magyar társadalom nemzeti alapú egységbe szervezését kísérelte meg, részben a társadalmi reform, részben a románok visszaszorítása érdekében. 1917-18-ban a románokkal szembeni diszkriminatív politika egyik motorja volt, terveik közt szerepelt a közigazgatás feltöltése magyarokkal, román hivatalnokok Alföldre helyezése, iskolák államosítása. Az új, az egyént csak a közösség iránti felelőssége kiteljesítésében elfogadó nemzetképre is volt befolyásuk, a húszas években elsősorban Jancsó Benedek Budapestről ösztönözte arra az erdélyi magyar elitet, hogy ismerjék meg a falvak és munkások életét és szervezzék meg őket a lecsúszó középosztály révén. A népszolgálat eszméje főként a fiatal generációt ihlette meg, protestáns teológiai és katolikus szociális tanítások révén. Ők lettek a magyar kormány, a kolozsvári elit és a fiatalok kompromisszuma révén az előző vezetői generáció kijelölt örökösei, akik 1939-től a Magyar Népközösséget is az egységes, a szabadságot a közösséggel szemben értelmező nemzetkép alapján szervezték meg. 1940-ben olyan emberek, mint Mikó Imre, Albrecht Dezső, Vita Sándor, Venczel József, László Dezső lettek az Erdélyi Párt kulcsfigurái is. A párt az egységes nemzettársadalom, a magyarságnak akár a kisebbségek diszkriminációja révén történő megerősítése eszméjét képviselte, egyúttal azt, hogy Erdély ügyeit továbbra sem lehet Budapestről intézni, főként mivel az erdélyiek nemzetképe korszerűbb, szociálisabb és magyarabb.
A párt 1944-es feloszlatása után milyen formában élt tovább?
Az előbbi névsor is sejteti, hogyan öröklődött tovább ez az eszme. Noha a párt képviselőit kemény retorziók érték 1945 után, az ötvenes évek végétől visszakerülhettek a kulturális életbe, kiadókhoz, folyóiratokhoz, és megkezdődött a panteonizálásuk is. Az RMDSZ-t részben éppen azok alapították, akik megpróbálták őket integrálni az új intézményi keretek közé, ami szintén nem meglepő, hisz ez utóbbi kör szocializációjában is szerepet kaptak azok az egyházi középiskolák, melyek tanárai maguk is fogékonyak voltak a népszolgálat eszméjére. A választóvonalak eltűnése, a nép felemelése – ha az organikus nacionalizmust háttérbe szorították – akár baloldali felfogásnak is alkalmas volt. Az RMDSZ részben ma is érvényes egységretorikája és igénye arra, hogy ne csak párt, hanem társadalomszervező is legyen, ezeken a szálakon összekapcsolódik a 20. század szinte összes fontosabb erdélyi magyar szerveződésével.
Milyen tanulságokat vonhatnak le a mai erdélyi politikai erők a hajdani Erdélyi Párt történetéből?
Az Erdélyi Párt 1943-ra eljutott az elkülönült erdélyi magyar nemzet felépítésének küszöbére, olyan intézmények felállítását követelte (erdélyi tudományos akadémia, rádió) a már meglévők mellé, melyekről tudták, hogy kulcsfontosságúak a nemzeti mozgalmak kialakulásában. Ugyanakkor mivel a románokkal szemben követett politikához Budapest erőforrásaira volt szükség, ezt csak a már említett „magyarabb magyarság” érvelési keretében tudták megtenni, vagyis a magyar nacionalizmus továbbra is egységet hirdető és részben románokkal szemben álló keretei közt. Az adott helyzetben regionális érdeket képviseltek, de egyúttal meg is kellett tagadniuk azt, ezt nevezem szituatív regionalizmusnak. Egyébként – részben külső okok miatt – ez nem vezetett sehová.
Az erdélyi magyarság helyzete azóta sokat változott, de máig sok a hasonlóság is. Mennyire erősödött például a szétfejlődés?
A nemzet mibenlétének meghatározása már a 19. században is versengés tárgya regionális elitek, csoportok vagy képviselőik között. Ők sokszor saját regionális jegyeikből csinálnának általános nemzeti jellemvonást. Ráadásul a mentális térképek periférikus vidékei és központi nemzeti tájainak különbségei gyakran valós távolságon alapultak, aminek egyik tényezője éppen a nem magyar nemzetiségekkel való egy térben élés volt. Ez szerepet kapott abban is, hogy magyar-magyar találkozások tapasztalatai gyakran különbségeket és nem hasonlóságot jelenítenek meg. A szétfejlődés helyett én inkább meglévő különbségek felerősödéséről és intézményesüléséről beszélek. A két világháború közt a magyarországi diskurzus az egységet, a közös szenvedést helyezte előtérbe – a revíziós retorika szerint minden magyar szenvedett Trianontól –, ami nagyon közeliként láttatta Magyarország és a kisebbségi magyarok viszonyát, és csak a revíziós elképzeléseknek hagyott helyet. Ezt alátámasztotta, hogy kisebbségi és magyarországi magyarok csak ritkán találkoztak. Mert amikor igen, akkor e közelségnek gyakran nyoma sem volt. Átfogó értékelésekben éppúgy, mint egyedi beszámolókban megjelenik, hogy a kisebbségi magyarok értetlenséggel, tudatlansággal és rácsodálkozással szembesültek Magyarországon, a leszlovákozástól és lerománozástól a magyar nyelvtudásra való rácsodálkozásig. A visszacsatolt területeken ennek az ellenkezője figyelhető meg, a gyakorlati közelség, a sűrűbb találkozások szimbolikus távolodáshoz vezettek.
Mi történik a rendszerváltás óta?
A nagy gesztusok továbbra sem harmonizálnak a mindennapok tapasztalataival. A szétfejlődés ebben az értelemben nem csak külső adottság és hatás következménye, hanem egy bizonyos méreten felüli nemzeti közösség nehezen megszüntethető jellegzetességeiből is következik. A körülmények lényegesek, de az elmúlt másfél évtized már szétfeszíteni látszik a fenti dialektikát azzal, hogy az érintkezésnek új színterei és mezői jönnek létre, főként a részben közös médiatér miatt. Ez olyan, inkább közös tömegkultúrát hoz létre, ami részben pótolhatja vagy felülírhatja a személyes találkozások csalódásait is. Ez azonban nem a nemzetpolitika révén zajlik, hanem mellette, kicsit talán annak ellenében is. A nemzetpolitika továbbra sem tud mit kezdeni szimbolikus és gyakorlati ellentétes dinamikájával, éppen azért, mert nem sikerül megtalálnia azt a jelenséget (a nemzetpolitikusok szavajárása szerint problémát, de én nem hiszem, hogy mindent problematizálni kellene), ami tárgya lehetne, ehelyett egy imaginárius egységes és homogén nemzetből indul ki, aminek csupán arra van szüksége, hogy adekvát keretet kapjon létéhez.
Kutatja a baloldal és a nemzetpolitika viszonyát is. A magyar kormány álláspontja ma az, hogy a baloldal magára hagyta a határon túliakat, mennyiben van igazuk?
Ez tipikusan az a kérdés, ami kiált az is-is válaszért. Egyfelől a nemzetpolitika ebben a formában eredetileg „jobboldali”, vagyis a mai jobboldali pártok és szervezeti vagy szellemi elődszervezeteik számára volt érvényes értelmezési keret. A nemzetegyesítés programja a mai politikai értelemben a rendszerváltás idején értelmezhetetlen volt a demokratikus ellenzék, az állampárt, majd a szocialisták nem népi szárnya számára. A sokat emlegetett liberális ötlet a kettős állampolgárságról sem a mai gyakorlatot előlegezte meg, hanem a Romániából való menekülés megkönnyítését szolgálta volna akkor, amikor a magyar hatóságok még nem mindig voltak fogadókészek. Látni kell, hogy a nemzetpolitika mai formája egy Magyarországot mélyen és alapvetően máig fele-fele arányban megosztó politikai és identitásközösség kiterjesztése határokon túlra. Az állampolgári, republikánus ethoszon alapuló, alulról felépülő közösség és az organikus, autentikus létformáját megtaláló, az erre a sors által kijelölt vezetők által irányított, az egyéni boldogulást a közösségi küldetésnek alárendelő magyarok nemzetének ellentéte már 1989 előtt tetten érhető volt a különböző elképzelésekben. Mindkét vízió tiszteletre méltó vagy tiszteletre méltó lehet, noha az utóbbi magában rejti az egyéni szabadság megszüntetésének lehetőségét is. Az előbbivel viszont az etnonacionalista nemzetpolitika nem kompatibilis, hiszen a politikai közösség tagságát nem az etnikai nemzethez társítja. De mindkét megközelítés mögött morális érvek állnak és ezek nehezen teszik lehetővé a kompromisszumot, pláne a másik megközelítés elfogadását. Így aztán nem hiszem, hogy a vágyott konfliktusmentes nemzetpolitika valóban megteremthető lett volna, mivel ez messze nem csak kommunikációs vagy kampánykérdés volt, hanem identitáskérdés, még ha a napi politika összefüggésében valóban befolyásolták ilyen eseti szempontok például a 2005-ös népszavazás alakulását. Baloldali felelősségről ezzel együtt beszélhetünk. A fent említett két közösségkép ugyanis szinte már karikaturisztikus módon tankönyvi és életidegen akkor, amikor a nacionalizmus-kutatásban már közhely, hogy az állampolgári és kulturális nemzet kettőssége mesterséges és empirikusan nem is igazolható. Ráadásul ezek nem az egyedüli lehetséges megközelítései a nemzetnek, az európai baloldali hagyományban pedig jó kiindulópontot találhatunk akár az egész probléma radikális újragondolására. Igaz, ehhez ki kell lépni a nemzet- és nemzetállam központú szemléletből, tágabb térben szemlélve a nemzeti közösségeket is. Ezt a magyarországi baloldal meg sem kísérelte igazán.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),2014. március 10.
Székely Hírmondó
A Székely Szabadság Napja nem kampányrendezvény!
Egy 2014. január 26-án közzétett közleményben a politikai pártoktól azt kértem, hogy jelképeiket, pártpolitikai üzeneteiket ne hozzák el Marosvásárhelyre, a Székely Szabadság Napjára. Jó lett volna, ha kivétel nélkül mindenki megérti, a székelység autonómiaküzdelme nem váltható választási tőkévé, annak minden erkölcsi, politikai haszna egyedül a politikailag sokszínű, de az önrendelkezési jog alanyaként egy és oszthatatlan székely népé.
Sajnálattal veszem tudomásul, hogy ezt a felkérést nem mindenki értette meg, és a postaládákba bedobott, Hazai pálya című propagandaanyagon keresztül a Jobbik kampánycélra kívánja felhasználni rendezvényünket. Ezúton hozom a közvélemény tudomására, mi, szervezők ilyen segítséget a Jobbiktól nem kértünk, a választási kampányanyag tartalmától elhatárolódunk, ezt a fajta „segítséget” az autonómia ügyére nézve károsnak tartjuk.
Egyre bővülő külkapcsolatainkat, a Székely Nemzeti Tanács növekvő népszerűségét látva az autonómia ellenzői újra és újra megpróbálják a Székely Nemzeti Tanácsot összekapcsolni valamelyik párttal, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy pártatlanságát, széleskörű elismertségét beszorítsák egy szűk ideológiai vagy pártpolitikai skatulyába. Ez a mi számunkra elfogadhatatlan. Ezért tekintjük károsnak valamely párt választási üzeneteinek az exponálását a Székely Szabadság Napján egy olyan rendezvényen, amelynek nincs köze a választásokhoz.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
hirmondo.ro,2014. március 10.
Idén is díjazták Udvarhely legprímábbjait
Nyolcadik alkalommal díjazták Székelyudvarhely legprímábbjait: a Príma Rádió tulajdonosa, László János által életre hívott Príma Polgár-díjakat évről évről olyan udvarhelyi személyek vehetik át, akik közéleti, gazdasági munkásságukkal hozzájárultak a város fejlesztéséhez, hírnevének öregbítéséhez, tudományos, művészeti, kultúrpolitikai, sporttevékenységükkel hírnevet szerezvén Udvarhelynek.
Az idén fennállásának tizenhatodik évét ünneplő Príma Rádió 2006 óta hallgatóinak bevonásával kutatja fel Székelyudvarhely értékmentőit. A cél bemutatni értékes székelyudvarhelyi embereket, minél szélesebb körben ismertetni tevékenységüket. „Az idei díjazottak kiválasztásában nagy segítséget nyújtottak az előző évek díjazottjai, akikkel idén megalapítottuk a Príma Polgár Kuratóriumot. A kuratórium tagjai az eddigi évek kitüntetettjei, valamint a rádió tulajdonosa és szerkesztősége” – mondta el a vasárnap este tartott díjátadó ünnepségen Orosz-Pál Levente, a Príma Rádió igazgatója. Rendhagyó módon tehát idén a díjazottak méltatását az előző évek Príma Polgárai végezték.
A 2013-as év Príma sportolója Szőcs László, a Futsal Klub Székelyudvarhely játékosa, akinek kiemelkedő sporttevékenységét Jakab Zoltán egykori Príma sportoló ismertette. Szőcs László játékosként végigjárta a nagypályás korosztályos csapatokat, 2012-ben visszatért szülővárosába, az akkor még létezett Sport Klubhoz, majd 2013 nyarán az újonnan alakult FK Székelyudvarhely játékosa lett.
A Príma művész díjat ezúttal Kalló László festőművész vehette át, akinek tevékenységét Elekes Gyula korábbi díjazott és a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója ismertette. Kalló László sajátos lelki szűrőn keresztül jeleníti meg festményein az erdélyi tájat, különösképpen foglalkoztatja az egyre pusztuló székely falu képének megörökítése. Akvarelljeiben tudja leginkább kifejezésre juttatni azt a harmóniát, amelyre egész életében vágyik. Paradox módon ezzel az anyaggal és technikával vív örökös küzdelmet – vázolta Elekes.
A 2013-as év Príma pedagógusának Laczkó Györgyöt, a Tamási Áron Gimnázium igazgatóját választotta a kuratórium. Mint Szakács István Péter egykori Príma pedagógus elmondta: Laczkó György úgy gondolja, hogy sikerült több mint egy évtizeden át megtartani a „Gimi” rangját, ápolni hagyományait, akkor is, amikor nem a fellendülés jellemzi a román tanügyet. Az álma az volt, és ma is az, hogy a város legpatinásabb épületét újítsák fel, adják vissza eredeti pompáját.
A Príma orvos-díjat Tóth Attila, a székelyudvarhelyi kórház fizikoterápiás osztályának főorvosa vehette át. Tóth Attila 1989-ben került Székelyudvarhelyre. Öt év után a kórház aligazgatója lett, majd 1995-től 2001-ig az intézmény igazgatója volt, ’94-től egyben a Dr. Imreh Domokos Kórházi Alapítvány elnöke is. „Már fiatal korában aktív szellemi és társadalmi életet élt: kipróbálta magát a színjátszás és a tánc terén is, a kilencvenes évek közepétől a székelyudvarhelyi asszisztensképzőben tanít” – méltatta a díjazottat Venczel László sebész-főorvos, aki a Príma-díjátadó első Príma orvosa volt 2006-ban.
„Egyre több hallgatónk jelezte az elmúlt évek során, hogy sokan vannak azok is, akik nem székelyudvarhelyi lakosként, de sokat segítenek az itt élők érdekében. Segítenek, mert szeretik a székelyudvarhelyieket, szeretik városunkat, szeretik azt a szellemiséget, amelyet elődeink megteremtettek, nekünk pedig feladatunk továbbvinni azt” – magyarázta az est házigazdája. Idén tehát a már meglévő öt díj mellett a városunkért tevékenykedő, de nem Székelyudvarhelyen élő polgárok díjazását is kezdeményezték. Az Udvarhelyért Príma-díjat Szőke László Budapesten élő újságírónak, a Fekete-Fehér blog szerzőjének ítélte a kuratórium. A díjazott munkásságát Komoróczy György ismertette, majd a laudáció végén a díjazott üzenetét hallgathatták meg a jelenlévők.
Végezetül a Príma polgár díjat Lőrincz György írótól vehette át Abrán Tünde gyógyszerész. „Abrán Tünde szerint a gyógyszerészeti munka nem látványos ugyan, de annál inkább szükséges. Fontos az emberek elfogadása, és az, hogy adni többet jelent, mint kapni” – mondta el laudációjában a korábbi díjazott.
Az esemény díszmeghívottja volt Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, az ünnepségen közreműködött a Kékiringó Néptáncegyüttes, Vidovenyecz Edina színművész, valamint a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,2014. március 10.
Ha Marosvásárhelyre figyel a világ
Ha nem 2014-ben, egy magát demokratikus jogállamnak nevező országban történne, és nem velünk packáznának, akár meg is mosolyoghatnánk, milyen kétségbeesett reakciókat vált ki a hatóságok részéről egy jó előre bejelentett ünnepi megemlékezés és tiltakozó felvonulás, miként tiltanák a véleménynyilvánítás eme, szerte a világban megszokottnak tekintett formáját.
Annál is inkább csodálkozhatunk, mert tavaly már megbizonyosodhattak: civilizált, békés, méltóságteljes rendezvényről van szó.
De mivel mindez 25 évvel a rendszerváltás után történik egy európai uniós tagállamban, és mivel a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását, a gyülekezési jog megsértését egy egész közösségnek – az erdélyi magyarságnak – kell elviselnie, inkább szomorúnak minősíthetjük a helyzetet, mely ugyanakkor igen hűen tükrözi, miként is állunk ma Romániában jogállamiság és európaiság dolgában. Mert a marosvásárhelyi polgármester felvonulást tiltó átirata, a prefektus kínos magyarázkodása, felelősséghárítása, a bukaresti hatalom következetes hallgatása, mind-mind azt jelzi: a posztkommunista hatalom erőfitogtatásával, az államhatalmi szintekről gerjesztett nacionalista, magyarellenes megnyilvánulásokkal újra és újra meg kell harcolnunk. És mert eme küzdelemhez elszántságra, egységes fellépésre, bölcsességre egyaránt szükségünk lesz, meg kell próbálnunk előnyt kovácsolni a hátrányból, és minden eszközzel, minden fórumon itthon és a nagyvilágban mutassuk fel: nem csupán a magyarok jogfosztásában jár élen a román állam, hanem alapvető emberi jogokat is korlátoz. Ezért is oly fontosak azok a szimpátiatüntetések, amelyeket Budapesten és a világ több államában a román nagykövetségek előtt szerveznek a székelyföldi autonómiatörekvéseket támogatók – és ezért oly fontos az is, hogy Marosvásárhelyen minél többen legyünk.
Hadd lássa a világ, amikor Marosvásárhelyre figyel: elszánt e közösség, tudja, mit akar, és tagjait nem lehet megfélemlíteni – és hadd lássák azt is, hogy küzdelme békés, ünnepe méltóságteljes. Akkor is, ha az úton nem, csak a járdán szabad vonulnunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 10.
Összefogni a háromszéki tudományosságot
Megalakult az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) sepsiszentgyörgyi fiókja, elnökéül Bíró Boróka Júlia ifjú közgazdászt, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett tagozatának oktatóját választották.
A Bíró Boróka által kezdeményezett, a BBTE sepsiszentgyörgyi székházának Bibó István Termében szombaton tartott alakuló ülésen Sipos Gábor, az EME elnöke beszámolt az egyesület tevékenységéről. Az 1859-ben alakult, a kommunizmus éveiben beszüntetett szervezet 1990-ben újjáéledt, és folytatja tevékenységét. Tagjai tudományt művelők és tudományt pártolók. Újdonság, hogy fiókegyesületek alakultak, legutóbb tavaly Csíkszeredában. Sipos Gábor elmondta, az EME keretet biztosít, a fiókegyesületnek önszervezően kell azt tartalommal megtöltenie. A cél a tudományművelés, a kutatási eredmények népszerűsítése. Székely Zsolt történész felvetette: szükség van-e még egy szervezet létrehozására, amikor Háromszéken megvannak a csatornák, amelyeken keresztül a kutatók közölnek, és ott a tudományosság központja, a Székely Nemzeti Múzeum. A BBTE szentgyörgyi tagozatának több munkatársa, Fazakas József, Sikó-Barabási Sándor és Ráduly István a fiók szükségességéről beszélt. Vincze Mária, az EME Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudomány Szakosztályának elnöke Bíró Borókát javasolta a fiókegyesület elnöki tisztségébe, mondva, tanulmányai éveiből ismeri, szívvel-lélekkel dolgozik. A jelenlévő 18 EME-tag megszavazta a fiók létrehozását, a jelöltet elnökké s a szintén közgazdász Kulcsár Erikát titkárrá választotta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 10.
Bethlen Gábor és a magyar korona
Bethlen Gábor, Erdély fejedelme és a magyar Szent Korona – ezzel a témával hirdetett meg előadást a Magyar Állampolgárok Klubja a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban. Az előadó Szántai Lajos művelődéstörténész, magyarságkutató volt Budapestről, aki több órán keresztül a hivatalos történetírástól eltérő szemszögből mutatta be a magyar történelem fontos eseményeit. Ha egy nép tudni akarja, hogy mit kell tennie, a veszélyes, nehéz helyzetekben hallgatni kell a kerek évfordulók üzenetére. A jeles történelmi évfordulók a múltból érkező üzenetek a jelen felé. Ilyen volt az elmúlt évben Bethlen Gábor fejedelemmé választásának a 400., idén március végén pedig Mátyás király megkoronázásának az 550. évfordulója – hangsúlyozta az előadó, aki szerint nem tulajdonítanak kellő jelentőséget ezeknek az üzeneteknek. A média sem a lényeg, hanem az érdekességek bemutatására helyezi a hangsúlyt, holott ahhoz, hogy visszanyerjük nemzettudatunkat, hangsúlyosabban kellene a magyarságtudattal foglalkozni.
Pap Gábor művészettörténész könyve alapján – Angyali korona, szent csillag –, amit alapműnek tekint a koronáról szóló tanokat illetően, az előadó megcáfolta a hivatalos véleményeket a korona eredetét, szerkezetét, eredeti zománcképeit és más részleteket illetően.
Beszélt a magyar őstörténetről, a székelyek eredetéről, akiket a Csaba királyfi vezetésével a Kárpát-medencében maradt hunoknak tekint. Részletesen taglalta Mátyás király trónra kerülésének, uralkodásának jelentőségét, majd a magyarokat ért nagy veszteségeket: Mátyás király halála, a mohácsi tragédia, Buda elveszte, amelyek az ország szétdarabolásához vezettek.
A történelmi események magyarázatában gazdag előadást átszőtte a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem uralkodását elemző vonal. Bethlen Gábor fejedelemmé választása előtt is krízishelyzetben volt a magyarság. A három részre szakadt országnak két császár között kellett élethalálharcot vívnia. Szétszakított volt a vallási élet is, s a magyar királyság mindössze egy keskeny sávot jelent az ország északi részén. Ebben a korban kellett Bethlen Gábornak megtartania a nemzetet, s kiváló vezetői képességeivel megőriznie Erdélyt. Már a neve is jelképes, hisz Betlehemre és az üzenethozó Gábor arkangyalra utal. Bethlen Gábor nagyszerű érzékkel szervezte meg Erdélyt, felajánlották számára a magyar királyságot, s csapataival egészen Bécsig jutott el. Bár keze ügyében volt a magyar korona, mégsem fogadja el.
Hogy miért? Nos, a kérdésre az előadás végén hangzott el a lehetséges választ: a török megengedte volna, hogy Magyarország királya legyen, de azt soha, hogy Erdély Magyarországhoz tartozzék. A protestáns fejedelem Erdélyt választotta, s annak szakrális központjában gyulafehérvári palotája a világ egyik csodájának számított – hangzott el többek között az előadásban, amelynek minden részletét egy tudósításban lehetetlen felidézni. Zárómondatként újra az előadót idézzük, aki szerint a nagy történelmi példák üzenetére figyelve a Kárpát-medence lakosaiból néppé kell válnunk, hogy azt követően nemzetté lehessünk.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),2014. március 10.
Mit várhatunk az RMDSZ kormányzati szerepvállalásától?
Gyorselemzés az USD–RMDSZ protokollumról
Az RMDSZ újabb kormányzati szerepvállalása nagy valószínűséggel nem fog áttörést eredményezni a kisebbségi jogok terén, de lehetőséget teremt az erdélyi magyarság szempontjából fontosnak tartott kérdések kormányzati napirenden tartásához – állapítja meg a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport tanulmánya, amelyben a harmadik Ponta-kormány kisebbségi jogok területén megfogalmazott vállalásait vizsgálták. Az alábbiakban a tanulmány szerkesztett változatát közöljük.
Az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt közel 25 év (24 év és 3 hónap) alatt több mint 14 évig tagja volt valamelyik Romániát kormányzó koalíciónak, beleszámítva ebbe azt a négy évet is, amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányát a parlamentből támogatta. E tizennégy esztendő alatt az RMDSZ jelentős tapasztalatra tett szert abban, hogy miképpen kell együttműködni a román politikai partnerekkel. Ugyanakkor e partnerek is jelentős tapasztalatot halmoztak fel arra való tekintettel, hogy milyen természetű és miképp hasznosítható az RMDSZ koalíciós együttműködési kényszere – állapítja meg a tanulmány.
Szabadság (Kolozsvár),2014. március 10.
Ady Endre hazatért – kéziratok, fotók a csucsai emlékházban
Be kell illeszteni az emlékhelyet a turisztikai útvonalakba
Ady Endre-emlékkiállítást nyitottak meg szombaton Csucsán a Boncza-kastélynak abban a melléképületében, amelyikben Ady Endre feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával élt.
A fotókat, kéziratokat tartalmazó kiállítás fontos megállója lehet az iskolai kirándulásoknak, a költő élete iránt érdeklődő turistának. A csucsai kastélyban Goga-emlékmúzeum működik, Boncza Berta ugyanis az első világháború után, már Márffy Ödön festőművész feleségeként eladta a birtokot Octavian Goga író-politikusnak. A melléképületben eddig szerény emlékháza volt Adynak, amelyet most a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum a kolozsvári Magyar Főkonzulátus kezdeményezésére modern emlékházzá alakított át. Az emlékház megerősítheti az erdélyi magyarság identitását, üzenete az lehet, hogy „itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk” – mondta a megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár),2014. március 10.
Ady-emlékkiállítás: Csucsa Európa kulturális térképére került
Ady Endre és Octavian Goga barátsága, majd a két költő későbbi szembenállása hasonlít a magyar–román viszony alakulására, most azonban közös az emlékhelyük – jelentette ki Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szombaton a Kolozs megyei Csucsán, ahol Ady Endre-emlékkiállítást nyitottak meg.
A tárlat a Boncza-kastélynak abban a melléképületében nyílt, amelyben Ady Endre feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával élt. A tárcavezető kifejtette, amíg magyarok élnek a földön, addig Ady hivatkozási pont marad. Pilinszky Jánost idézte, aki szerint a legfontosabb magyar költő, akárcsak Baudelaire a franciáknál.
„Ennek a helynek az üzenete, hogy itt voltunk, itt vagyunk, itt leszünk” – hangsúlyozta Balog Zoltán, majd hozzáfűzte: reméli, hogy a tárlatnak otthont adó Octavian Goga Múzeum–Ady Endre háza gyakran felkeresett zarándokhelyévé válik a Budapest és Kolozsvár közt utazó magyarországi és erdélyi magyaroknak.
Aurel But, az Octavian Goga Múzeum igazgatója elmondta: korábban az Ady-kiállítás anyaga elsősorban etnográfiai volt, a most megnyitott tárlat azonban már dokumentarista jellegű. „A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendkívüli szakértelemmel állította össze a kiállítás anyagát” – dicsérte a múzeumigazgató a magyarországi intézmény munkáját.
Magdó János kolozsvári magyar főkonzul a tárlat létrejöttéről elmondta, az emlékkiállítás ötlete már másfél évvel ezelőtt megszületett, azonban kivitelezni nem volt egyszerű. Mint részletezte: előbb a helyi illetékesekkel kellett egyeztetniük, majd szakmai és anyagi segítséget is kellett szerezniük, és a munkának még nincs vége: a következőkben azon fognak dolgozni, hogy a múzeum szerepeljen úti célként az utazási irodák kínálatában, illetve beillesszék az iskolai kirándulások célállomásai közé is.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke úgy fogalmazott, korábban sosem volt pénz hasonló tárlatok megszervezésére, most azonban a megyei önkormányzat költségvetésében elkülönített összeg szerepel a múzeum udvarának rendbetételére. „A tárlattal Csucsa visszakerült Európa kulturális térképére” – hangoztatta az elöljáró.
E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója ugyanakkor arról számolt be, hogy a tárlat anyagát két munkatársa, Hegyi Katalin és Kemény Gyula állította össze. Hozzáfűzte: ha Érmindszenten, Ady Endre szülőfalujában is hasonló kiállítást rendezhetnek, elmondhatják, hogy fontos lépést tettek az emlékállítás megvalósításának útján.
A múzeum dísztermében tartott ünnepséget a nagyváradi Szigligeti Színház és az Ady Endre Gimnázium közös műsora, valamint a kolozsvári Tudor Jarda Népművészeti Főiskola előadása színesítette. Ezt követően az Ady-ház elé vonult a népes közönség, akiket külön busz szállított Kolozsvárról Csucsára.
Hegyi Katalin, a kiállítás kurátora ismertette az épület rövid történetét. Elmondta: a Boncza-kastélyt Boncza Miklós építette feleségének, Török Bertának, aki kilenc nappal azt követően, hogy világra hozta gyermekét – Ady későbbi kedvesét, Boncz Bertát – meghalt. Felesége halálát követően Boncza Miklós visszaköltözött Budapestre és bezárta a kastélyt, aztán 1914-ben, amikor Ady feleségül vette Csinszkát, a csucsai kastélyban éltek, az emlékkiállítás helyszínéül szolgáló fehér házban, amely 1968 óta Ady emlékháza.
A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot az első világháború után Octavian Goga erdélyi román költő, későbbi miniszterelnök vásárolta meg, ma Goga-múzeum működik itt. Hegyi Katalin elmondta, a kiáltást két szobában rendezték be: az elsőben Ady és Boncza Berta kapcsolatát, a Boncza-kastélyt és a Boncza családot mutatják be, míg a második szobában látható képek az Ady házaspárt Csucsán meglátogató barátairól készültek.
A kiállítás tárgyai között olyan versek kéziratai is láthatóak, amelyeket Ady Csucsán írt. Az első teremben hangos kiállítás is fogadja a látogatókat, akik tíz-tíz magyar nyelven és román fordításban elhangzó Ady-verset hallgathatnak meg. A második teremben egy képernyőn az Adyról összegyűjtött valamennyi fényképet meg lehet tekinteni.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),2014. március 10.
Utcai menetelés helyett polgári sétára készülnek
Az eredetileg bejelentett útvonalon, de a forgalmi szabályok betartásával a járdán fognak a székely vértanúk emlékművétől a főtérre vonulni mindazok, akik elkísérik azt a tíztagú küldöttséget, amely a demonstráción elfogadandó petíciót szándékozik átadni a román kormány helyi képviselőjének a prefektusi hivatalban – jelentette be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A menetelők azért nem használhatják az úttestet, mert ahhoz külön engedélyre lett volna szükség, hogy a forgalmat leállítsák. A szervezők értesítették szándékukról a rendezvény biztonságán őrködő csendőrséget, amellyel folyamatos az együttműködésük. Az SZNT azok után döntött a járdán való menetelésről, miután Corneliu Grosu prefektus elhárította illetékességét, mondván, hogy Dorin Florea polgármester a megmozdulást tiltó levele nem közigazgatási határozat. A szervezők szerint ezzel a kormány képviselője is megerősítette, hogy az elöljárói levélnek semmilyen jogkövetkezménye nincs, tehát a felvonulás megtartható.
A prefektusi levél előtt, a múlt kedden Izsák Balázs még úgy nyilatkozottportálunknak, hogy nem lesz szervezett menetelés a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postarétről a város főterére, ha Victor Ponta miniszterelnök nem utasítja Corneliu Grosut, hogy érvénytelenítse Dorin Florea tiltását. Izsák akkor azt mondta: annak ellenére, hogy a városatya tiltását felháborítónak és jogtiprónak tartja, szervezetük nem akciócsoport, mely ne tartaná tiszteletben a törvényt. Éppen ezért az ünnepély lejárta után ő mindenkit arra kért volna, hogy a járdát használva, méltóságteljesen menjen haza. Az új helyzetben az SZNT elnöke azt mondja: a járdát használva, mindenki bemehet Marosvásárhely főterére.
RMDSZ: kérdezzék a szervezőket!
Arra is kíváncsiak voltunk, mit tesz az RMDSZ, ha tagsága azt kérdezi a vezetőségtől, vegyen-e részt a menetelésen vagy sem? „Ne minket kérdezzenek, hanem a szervezőket!” – replikázott a Székelyhon.ro-nak Borbély László. A szövetség politikai alelnöke egyértelműsíteni kívánta azt, amit az RMDSZ eddig is hangoztatott: sem vezetőinek, sem tagjainak nem tiltja meg a székely vértanúk emlékművénél való részvételt. Borbély azonban felrótta az SZNT-nek, hogy a Székely Szabadság napját a tavaly egy olyan politikai rendezvényé degradálták, amely az RMDSZ szidalmazására ment ki.
A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt a járdán való menetelésre buzdítja a résztvevőket, mondván, hogy azok Marosvásárhelyen is a gyalogosforgalom biztosítását szolgálják. „Amennyiben a hatóságok nem biztosítják a közúti forgalom korlátozását, az utcán menetelő emberek kötelessége a közlekedési szabályokat betartani, és csakis a járdán menni, és követni úgy a szervezők, mind a hivatásos rendfenntartók útmutatásait” – szögezte le az MPP vezetője. Arra buzdít minden magyart az Erdélyi Magyar Néppárt is, hogy ne engedje magát félrevezetni és megfélemlíteni, vegyen részt a marosvásárhelyi megemlékezésen, és fegyelmezetten követve a szervezők technikai útmutatásait, békésen és méltóságteljesen biztosítsa jogos kéréseink kinyilatkoztatását és eljuttatását – akár a Postarét és a Főtér közötti, járdán történő „polgári séta” keretében – a megfelelő hatóságokhoz. „Az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan és következetesen kiáll a Székely Nemzeti Tanács mellett a március 10-i rendezvény lebonyolításával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy a közösségünk által megfogalmazott, az autonómiára vonatkozó igények nem voltak és nem lehetnek törvénytelenek, mint ahogy azok békés, szervezett körülmények között történő kinyilatkoztatása sem” – olvasható az EMNP alelnökei, Papp Előd és Zakariás Zoltán által aláírt levelében.
A menetelésre biztatja a résztvevőket Marosszék Székely Tanácsának elnöke, Csíki Sándor is. A néhány nappal ezelőtt műtéten átesett nyárádszeredai pedagógus úgy véli, nincs idő most betegeskedni, ezért ott lesz Marosvásárhely főterén a menetelő tömegben. „Március 10. a székelyeknek az kell legyen, ami szeptember 11. a katalánoknak! Ez az a nap, amikor ugyanazt követeljük, amit a katalánok már jó ideje megszereztek” – fejtette ki Csíki Sándor.
A helyi rendőrség túlzásnak tartja a szervezők derűlátását, miszerint 50-60 ezer résztvevő érkezne a Postarétre. A közösségi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean szerint legfeljebb ennek a tíz százaléka, azaz hatezer megemlékező fog kilátogatni a székely vértanúk oszlopához.
Tiltás, lebeszélés, diverziókeltés
Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa egy szombaton összehívott sajtótájékoztatón reagált Izsák Balázs SZNT-elnök nyilatkozataira. „Ezek a kijelentések és értelmezések hamisak, tendenciózusak, veszélyesek, és szándékosan keltenek zavart Marosvásárhely lakosságában” – szögezte le. Grosu emlékeztetett, hogy a felvonulást sem a városháza, sem a törvényszék, sem Maros megye prefektusi hivatala nem engedélyezte. „Bármi ilyen jellegű megmozdulás törvénytelen, és a törvénynek megfelelően büntetendő” – tette hozzá a kormány Maros megyei képviselője. A prefektus arra kérte Marosvásárhely lakosait, ne hagyják magukat félrevezetni, ne sorakozzanak fel törvénytelen akciók mellett, és ne vegyenek részt a betiltott felvonuláson.
A prefektus egy szombaton kiadott közleményben arra is rámutat, hogy már csak azért sem függeszthette fel Dorin Florea tiltó döntését, mivel az egy a polgármester és Izsák Balázs közti levelezés tárgyát képezi, melynek szövege nem jutott el hozzá. Éppen ezért a prefektus március 7-én, vizsgálat véget magához kérette a vásárhelyi elöljáró rendelkezését. A törvény értelmében, az okirat kézhez kapásától számítva hat hónap áll a prefektus rendelkezésére annak elbírálására – mutatott rá Corneliu Grosu.
A hatóságok nem csak tiltani próbálják a menetelést, de annak fölöslegességéről is beszélnek. Az akció akadályozásához az első lépést megtevő Valentin Bretfelean szerint a régiósítás elleni tüntetés már csak azért sem lehet aktuális, mivel az alkotmánymódosítás teljesen elakadt. „Nincs miért tüntetni: ez a kezdeményezés leállt. Ráadásul a rendezvényen külföldiek is részt vesznek: nem értem, miért tüntetnének a román kormány ellen, mikor a román állampolgárok sem tüntetnek más országok kormányai ellen, hiszen az nem korrekt” – mondta az MTI-nek Bretfelean. Az önkormányzati fennhatóság alatt álló intézmény igazgatója ismét felrótta a szervezőknek, hogy a tavaly számos olyan felvonuló akadt, akik románellenes jelszavakat skandáltak.
Amint már beszámoltunk róla, diverziókeltők is próbálják félrevezetni az embereket, elhitetve, hogy ha a hatóságok nem engedélyezték a felvonulást a székely vértanúk emlékművétől a prefektúráig, akkor nagygyűlés sem lesz. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki ügyvezető elnöke egy csütörtöki sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az elmúlt napokban nagy zűrzavart tapasztalt, hisz sokan úgy értelmezik azt, hogy Dorin Florea polgármester nem adta meg az engedélyt a felvonulásra, hogy nincs értelme hétfőn Marosvásárhelyre utazni.
Elhatárolódnak a Jobbiktól
Az SZNT-nek nem csak a hatalom képviselőivel, a magyarországi Jobbikkal is meggyűlt a baja. Annak ellenére, hogy Izsák Balázs jó pár héttel ezelőtt, a január 26-án közzétett közleményében azt kérte a politikai pártoktól, hogy jelképeiket, politikai üzeneteiket ne hozzák el Marosvásárhelyre, a Székely Szabadság Napjára, a jelek szerint a szélsőségesnek címkézett magyarországi párt „rácsapott” a rendezvényre.
„Sajnálattal veszem tudomásul, hogy ezt a felkérést nem mindenki értette meg, és a postaládákba bedobott, Hazai pálya című propagandaanyagon keresztül a Jobbik kampánycélra kívánja felhasználni rendezvényünket. Ezúton hozom a közvélemény tudomására, mi szervezők ilyen segítséget a Jobbiktól nem kértünk, a választási kampányanyag tartalmától elhatárolódunk, ezt a fajta „segítséget” az autonómia ügyére nézve károsnak tartjuk” – írta hét végi közleményében az SZNT elnöke.
Szerinte lépésével az anyaországi párt azok malmára hajtja a vizet, akik az autonómia ellenzőiként mindegyre megpróbálják a Székely Nemzeti Tanácsot összekapcsolni valamelyik párttal, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy pártatlanságát, széleskörű elismertségét beszorítsák egy szűk ideológiai, vagy pártpolitikai skatulyába. Izsák elfogadhatatlannak és károsnak tartja bármelyik politikai alakulat választási üzeneteinek az exponálását a Székely Szabadság Napján, egy olyan rendezvényen, amelynek nincsen köze a választásokhoz.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),