udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
483
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 ... 481-483
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2013. február 1.
Erősödő magyarellenes megnyilvánulások
Erősödnek a magyarellenes megnyilvánulások a közéletben, több esetben is igyekeznek visszaszorítani a magyar kisebbség nyelvi jogait. A törvény szerint, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 20 százalékot, ott a közigazgatásnak kétnyelvűnek kell lennie. A Maros megyei prefektura honlapján mégis minden információ kizárólag csak románul jelenik meg. A megyei tanács honlapja igaz kétnyelvű, de a két változat nem egyenértékű.
Az elmúlt hónapokban eltűntek a kétnyelvű felíratok a marosvásárhelyi közigazgatási palotából, a megyei tanács által használt irodák ajtajáról. Az őszi festés után, néhány hónappal az új, román nemzetiségű megyei tanácselnök beiktatása után, váratlanul a régi, kétnyelvű feliratok helyett újak jelentek meg, de ezek csak román nyelvűek.
Kerekes Károly parlamenti képviselő tavaly márciusban panaszt tett a kormány területi képviseletével megbízott intézmény vezetője ellen, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. A panaszra most született határozat, amely felszólítja a prefekturát, hogy kétnyelvű honlapot működtessen. Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezetője azt mondja: 11 éve létezik már az a törvény, amely szabályozza az állami intézmények nyelvhasználatát, de ennyi idő alatt sokkal többet kellett volna elérni közösségi és érdekvédelmi szinten is. Szerinte nem fog semmi változni, úgy ahogy nem változott a többi feljelentett prefektura esetében sem más megyékben, mert az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatai nem elég hatékonyak az érvényértékesítés szempontjából. A prefektura szóvivője azt nyilatkozta, hogy megvizsgálják a határozatot, és azután döntenek, hogy mit is tesznek, de ugyanakkor hangsúlyozta: az Alkotmány szerint a román állam hivatalos nyelve a román. Duna Tv
Erdély.ma2013. február 1.
Beiktatták tisztségébe Kató Bélát, Erdély református püspökét
Ünnepi istentiszteleten iktatták be február 1-jén, pénteken tisztségébe Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület 46. püspökét a kolozsvári Farkas utcai református templomban.
A ceremónia elején a hat évre megválasztott püspök és az egyház vezető tisztségviselői letették az egyházi esküt. Kató Bélát a Kárpát-medence református püspökei mellett a svájci, a hollandiai és németországi testvéregyházak vezetői és az erdélyi egyházmegyék esperesei áldották meg.
Beiktató beszédében Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke arra figyelmeztetett: nem biztos, hogy ami a túléléshez elég, az akkor is elegendő, amikor a szabadságban és a szabadsággal kell élni.
Kató Béla prédikációjában elmondta, az elmúlt 23 évben az erdélyi református egyház elvesztette lélekszámának egyharmadát, és ingatlanjainak csupán egyharmadát sikerült visszaszereznie. A bibliai történetet idézve úgy vélekedett, „ma nem halat, nem is elsősorban hálót kell adni az embereknek, hanem hitet ahhoz, hogy mindenki merje újraszervezni az életét, és merjen cselekedni". A beiktatott püspök elmondta, a „mégis" szót tekinti programjának. Azt, hogy a nehézségek ellenére „mégis ki kell vetni a hálót, mégis tenni kell azért, hogy a csoda megtörténjen, amelyre mindenki vár".
Együttműködést ígért az új püspöknek a magyar kormány képviseletében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Köszöntőbeszédében azt mondta, Kató Béla eddigi élete olyan alap, amelyre lehet építeni. Balog Zoltán azt is hangsúlyozta, hogy az összetartozás alapja a lélek, minden egyéb csak eszköz. „Használjuk az anyagi eszközöket, a politikát, a közjogi összetartozást, a gazdaságot, éljük a kultúrát, a nemzeti érzést, és építsünk az alapra" – mondta a lelkészként is bemutatott miniszter. A tárcavezető a román kormány képviseletében jelen lévő Victor Opaschi államtitkárhoz is szólva az egyházi tulajdon megrekedt visszaszolgáltatására is utalt. Kérte, hogy az erdélyi reformátusoknak ismét álljanak rendelkezésükre az egykori diktatúra által elrabolt eszközök.
A Victor Ponta román miniszterelnök köszöntését tolmácsoló Victor Opaschi, a kulturális és örökségvédelmi minisztérium államtitkára az új püspök korábbi munkásságában megmutatkozó szociális elkötelezettséget méltatta. Az államtitkár a romániai egyházak sokszínűségét az ország értékének tartotta. Kató Béla püspöki beiktatására zsúfolásig megtelt a kolozsvári Farkas utcai templom. Az ünnepi eseményre sokan kalotaszegi, széki, székelyföldi népviseletben érkeztek.
MTI
Erdély.ma,2013. február 1.
Életbe lépett az új adótörvénykönyv – Több adó is növekedett
Több adóemelés lépett hatályba február elsején Romániában, miután a bukaresti kormány módosította az adótörvénykönyvet. A legtöbb változás a jogi személyeket érinti, de a gazdákra is nagyobb adóteher nehezedik.
Februártól lépett hatályba az a különadó, amelyet a kormány az energiaszállító és -értékesítő vállalatokra vetett ki. Nekik ezentúl forgalmuknak a 0,5 százalékát kell befizetniük az államkasszába az új adó szerint. A kormány megemelte a sör jövedéki adóját is.
Változik a legfeljebb kilenc alkalmazottal és 65 ezer eurónál kisebb üzleti forgalommal rendelkező mikrovállalatok adózása is. Eddig választhattak, hogy 16 százalékos társasági adót fizetnek, vagy forgalmuk 3 százalékát utalják át az államkasszába. Februártól viszont a mikrovállalatoknak kötelező forgalmuk 3 százalékát kell befizetniük adóként.
Az adótörvénykönyv egy másik fontos módosítása a gazdák megadóztatására vonatkozik. A kormány új jövedelemnormákat állapított meg, aminek alapján kiszámolják a termőföldek és az állatok, az állati eredetű termékek eladása és a fakitermelés után meghatározott adót.
A román kormány azzal indokolta a döntést, hogy mintegy 670 ezer gazdának csak mintegy tíz százaléka fizetett adót, miközben mindannyian kaptak különböző állami támogatásokat. Így például adóznia kell annak a gazdának, akinek két hektárnál több megművelhető földterülete, vagy háromnál több szarvasmarhája, vagy hatnál több sertése van.
MTI
Erdély.ma,2013. február 1.
Dokumentumfilm-sorozat erdélyi nagyjainkról
A Griff, a Dámvad és a Varjú a címe annak az alkotásnak, amely a médiatanács filmtámogatási programjának keretében készült el. Az Oláh Kata rendezte film három jelentős erdélyi személyiség, gróf Bánffy Miklós, Kós Károly és báró Kemény János életéről, munkásságáról szól. A Magyar Média Mecenatúra programban eddig mintegy 150 alkotást kezdtek el forgatni. A médiatanács az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a most elkészült sorozat különös aktualitással bír, hiszen gróf Bánffy Miklós 140, Kós Károly 130, báró Kemény János pedig 110 éve született.
„A háromrészes dokumentumfilm-sorozat a három Erdélyben született polihisztor példaértékű életét mutatja be. Sorsuk Marosvécsen találkozik, Kemény János otthonában, ugyanis a helikoni íróközösség (Erdélyi Helikon) minden évben itt rendezte meg találkozóit, s ennek e három férfi is tevékeny részese volt” – olvasható az ismertetőben, amely hangsúlyozza, hogy az alkotás végigköveti életük legfontosabb eseményeit, munkásságukról a legszakavatottabb emberek mesélnek. Az interjúkat és a jeleneteket a narrátor, Ugron Zsolna erdélyi író felvezető gondolatai kötik össze. A filmet telt házas vetítésen mutatták be január 13-án a budapesti Toldi moziban. Az alkotást a közmédia is hamarosan műsorra tűzi.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 1.
Túlélés: Erdélyi Lajos visszaemlékezései
Erdélyi Lajos marosvásárhelyi születésű fotográfus visszaemlékezéseit adta ki Túlélés címmel a Zachor Alapítvány; a kötetet tegnap este mutatták be a szerző jelenlétében a budapesti Bálint Házban.
Szőnyi Andrea, a Zachor Alapítvány elnöke elmondta az MTI-nek, hogy Erdélyi Lajossal, akit mindenki Lalónak ismer, először akkor találkozott, amikor interjúkat készítettek az Auschwitz-túlélőkkel. Megragadta, hogy Erdélyi milyen jól mesél és, hogy nem elfogult, pedig az egész családját deportálták Marosvásárhelyről.
Az 1929-ben született Erdélyi a könyvben azt írta meg, hogy milyen hatással volt az életére a koncentrációs tábor, az, hogy édesanyja és húga soha nem került elő, apja túlélte a poklot, de nem tudtak egymásról. Az auschwitzi transzportból a dörnhaui munkatáborba vitték, a helyet a foglyok csak „száraz krematóriumnak” nevezték, mert halálra éheztették őket a kemény munka mellett. A fiatal fiúnak egy kőbányában kellett dolgoznia. Egyik névsorolvasásnál hallotta meg apja hangját, ez erőt adott neki, hogy ott van vele.
Leírt egy történetet, amikor a tábor közelében lakó német nő rendszeresen ruhát és élelmet tett ki a ház elé az arra vonulóknak. A tábor felszabadulása után elment megköszönni a német asszonynak a segítséget és ott találkozott az apjával, aki szintén köszönetet mondani ment a nőhöz. Együtt tértek haza Marosvásárhelyre. Amikor hazaértek, apja rabruhában a főtérre vonult és őrjöngött. Soha nem tudta földolgozni a vele és a családjával történteket, azt, hogy a feleségét és a kislányát megölték a lágerben. Egész életében visszavárta őket, azért sem hagyta el az erdélyi várost. Fiát, Lalót is elkísérte az átélt borzalom, és nagy hatással volt a gyerekei nevelésére. Részletesen elmesélte nekik a túlélése történetét, elvitte őket Auschwitzba, arra trenírozta őket, hogyan kell túlélni.
A visszaemlékezésében részletesen beszámol a II. világháború előtti marosvásárhelyi zsidó életről, a kettős kisebbségi (zsidó, magyar) létről. Erdélyi családja nem volt vallásos, az apa inkább a cionisták mellett állt. Fontos volt a családnak a magyar kultúra, az irodalom, József Attila, Ady Endre költészetének ismerete. Erdélyi Lajos kötődése a magyar zsidósághoz különös – jegyezte meg Szőnyi Andrea – nem vallásos, de egy idő után el kezdte fotózni az erdélyi zsidó temetőket, a képanyag kötetben is megjelent. A fotográfusról Laló címmel dokumentumfilm készült – összegezte Szőnyi Andrea.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 1.
Hitélet – Mit jelent magyar unitáriusnak lenni?
Esszépályázat unitárius és nem unitárius felnőtteknek
A Magyar Unitárius Egyház Hitéleti, missziói és nevelési ügyosztálya jeligés esszépályázatot hirdet Mit jelent magyar unitáriusnak lenni? címmel.
A hívő emberek számára a vallás, a lelkiség határozza meg az életvitelt, az életvezetés rendjét. Vallásos tapasztalatok sokaságából épül fel lelkiségünk, lelkületünk. Gyermekkori vallásórás, ifjúsági egyleti élményeink, valamint felnőttkori vallásos cselekedeteink lehetnek forrásai ezeknek a vallásos tapasztalatoknak. A mély vallásos élmények sokszor egyszerű történetekben nyilvánulnak meg, melyeket érdemes másokkal is megosztani.
Pályázhatnak az unitárius egyház felnőtt tagjai, illetve unitárius egyháztagsággal nem rendelkező, de az unitarizmussal szimpatizáló felnőttek. Díjak: I. díj: 300 lej, II. díj: 200 lej, III. díj: 150 lej. Formai követelmények: Times New Roman betűtípus, 12-es méret, másfeles sorköz, legtöbb 7500 karakter (3 gépelt oldal). Az esszépályázat leadásának határideje: 2013. április 30. A pályázatokat a Magyar Unitárius Egyház Főhatósági Hivatalának postacímére (400750 Kolozsvár/Cluj-Napoca, CP 24.) várják. A borítékra kérik ráírni: esszépályázat. A pályázat jeligés. Kérik, hogy a pályázó se a borítékra, se a szövegre ne írja rá nevét, viszont a beküldött példányon legyen ott az ön jeligéje! A jelige feloldását a szöveggel együtt küldje el, külön lezárt borítékban, amelyre szintén csak a jeligét írja rá. A lezárt borítékban lévő feloldás tartalmazza a pályázó nevét, címét, e-mail címét és telefonszámát!
A beérkezett pályázatokat a Hitéleti, Misszió és Valláserkölcsi–nevelési Bizottsághivatalbeli tagjai értékelik ki. A kiértékelésre, oklevelek átadására a Főtanácson, 2013. június 28-án kerül sor.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 1.
Az új beiskolázási terv szerint
Ugyanannyi magyar osztály lesz, mint román
A megye beiskolázási tervéről beszélt az RMDSZ székházában, a dr. Kelemen Atillával és Peti Andrással közösen tartott szerdai sajtótájékoztatón Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, kijelentve, hogy minden diák anyanyelvű oktatásban részesül a 2013/2014-es tanévben Maros megyében, ugyanis az új beiskolázási terv szerint minden iskolában az igényeknek megfelelő számú osztályt indítanak.
A tanfelügyelő szerint 1990-hez viszonyítva a gyerekek száma 36%-kal csökkent, a magyar tagozaton ez az arány 50%. Annak ellenére, hogy kevesebb a gyerek, az osztályok számát nem csökkentették. – Nagyon oda kell figyeljünk, hogy a Maros megyei iskolákat benépesítsük, és továbbra is fenn tudjuk tartani a magyar tagozatot, jelentette ki. Mint mondta, jelenleg Maros megyében és Marosvásárhelyen minden magyar ajkú gyermeknek biztosítanak oktatást anyanyelvén.
A líceumok és középiskolák esetében nagyon lecsökkent a gyermekek száma. Marosvásárhelyen, bár sok líceum van, a szülők sem tudják nagyon fizetni az ingázás vagy a bentlakás költségeit. Elmondta, hogy a szakminisztérium javaslatára a tanfelügyelőség próbálta rendezni az iskolák helyzetét, úgy, hogy az ipari líceumokat különítsék el az elméleti líceumoktól: az elméleti líceumokban csak elméleti osztályok működjenek, az ipari líceumokban kizárólag szakoktatást tartsanak. A magyar oktatás szempontjából előnyösnek nevezte ezt a megoldást, mert ezáltal a vegyes iskolákban kiegyensúlyozott osztályszámot tudtak létrehozni. (pl. a pedagógiai líceumban három román és három magyar osztály működik, a Gheorghe Sincaiban is három magyar, három román osztály van, ugyanígy a Traian Vuiában vagy az Elektromarosban).
A magyar osztályok száma Marosvásárhelyen nem csökkent, sőt egy osztállyal több van a tavalyhoz viszonyítva. A sportiskolában indul egy új magyar osztály.
Hisztériakeltés
Hisztériakeltésnek nevezte azt a hírt, hogy csökkentették volna az informatikaosztályokat. – Nem csökkentettük, az informatikaosztályok száma megmaradt, csak átrendeztük, mivel az informatika elméleti tantárgy, próbáltuk más, akkreditált iskolába helyezni, ahol van magyar ajkú tanárunk. Az Elektromarosban, ahol eddig működött ez az osztály, egy új szakot, turisztikát indítunk, amelyet nagyon sokan igényeltek, szülők és gyerekek egyaránt. Úgy, hogy a magyar osztályok száma nem csökkent, ugyanannyi magyar osztály fog működni, mint a román tagozaton, nyilatkozta Illés Ildikó.
A tanfelügyelő szerint az idei tanévben 5096 diák (1568 magyar, 3444 román, 84 német anyanyelvű) végzi a nyolcadik osztályt Maros megyében. Az egészségügyi líceumban csak elméleti osztályok vannak, ezért nem látták indokoltnak, hogy ott magyar osztályt indítsanak, válaszolta újságírói kérdésre. – Az volt az elképzelésünk, hogy próbáljuk a magyar osztályokat csoportosítani, hogy sehol ne legyünk kisebbségben, és egyenlő esélyt biztosítsunk a magyar gyerekek számára. Ezért minden kétnyelvű iskolában ugyanannyi magyar osztály működik majd, ahány román.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),2013. február 1.
A nagyváradi M. M. Pódium Színház előadása
Lári fári... avagy a magyar operett királyai
A nagyváradi M. M. Pódium Színház egy kis lelki melegséget hoz ismét Aradra, ami igencsak ránk fér ebben a téli zimankóban.
Ezúttal a Lári fári... avagy a magyar operett királyai című zenés-táncos előadással lép fel a társulat február 17-én, vasárnap 16 és 18 órai kezdettel a Jelen Ház nagytermében.
„Ha ezeket a sorokat olvassa, azt jelenti, hogy érdeklődött irántunk, felfigyelt az általunk ajánlott lehetőségre, és talán részese lesz előadásunknak mint néző vagy támogató, vagy mecénás. Hiszen ön is a könnyed szórakozás híve. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben tudjuk, milyen nehéz önfeledten szórakozni, teljesen kikapcsolódni. Tudjuk, hogy jövedelme egy részét szellemi táplálékra adta. Szeretnénk meghálálni ezt az áldozatot azzal, hogy Lári fári... avagy a magyar operett királyai című előadásunk valóban kikapcsolódást jelentsen. Legyen vendégünk, nézőnk, társunk, a művészetpártoló mecénások társaságának tagja! Jó szórakozást és kikapcsolódást kívánok!” – áll Meleg Attila, az előadás rendezőjének és konferansziéjának a hívogatójában.
Az előadáson Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Kacsoh Pongrác és Huszka Jenő műveiből csendülnek fel részletek Molnár Júlia m. v. és Kele Krisztina főszereplésével, Korda Árpád, Farkas Beatrix, Sajgó-Bezgédi Norbert és Szallós Ildikó közreműködésével.
Jegyek a Jelen Ház könyvesboltjában kaphatók 12 lejes egységáron.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad),2013. február 1.
Túlterheli a rendszer a hazai adófizetőket
A romániai állampolgárok és vállalatok fizetik a legtöbb adó- és illetékfajtát az Európai Unióban, az országban azonban kevés a behajtott adók összege. A lakosoknak és cégeknek összesen 116 különböző adónemmel kell hozzájárulniuk az államkasszához, ez hatszor magasabb az EU-s átlagnál. A hazai hatóságoknak ezzel szemben az adóknak és illetékeknek mindössze 75-80 százalékát sikerül behajtaniuk évente, uniós szinten ez az arány 90 százalék. Ha a különböző társadalmi, egészségbiztosítási állami hozzájárulásokat is figyelembe vesszük, a behajtás mértéke Romániában alig 33 százalékos, míg az EU-ban 42-43 százalék.
Szakemberek és vállalkozók szerint az adórendszert egyszerűvé, átláthatóvá és kiszámíthatóvá kellene tenni, a kormánynak pedig rendszeresen egyeztetnie kellene az üzleti szférával. A kabinet egyik legnagyobb hiányossága ugyanis, hogy nem veszi figyelembe a beruházók, vállalkozók elvárásait. Kurkó János csíkszeredai vállalkozó a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott, adónemek szempontjából Románia valóban „előkelő helyen áll”, azonban nem lehet elvárni, hogy ezek száma egyik napról a másikra csökkenjen.
„Figyelembe kell venni az állam költségvetését, a nyugdíjasok, munkanélküliek, különböző állami támogatásra jogosult személyek számát, ehhez képest pedig nagyon kevés adófizető munkavállaló van” – mutatott rá a vállalkozó. Mint mondta, természetesen jó lenne, ha csökkentenék az adófajták számát, ilyen körülmények között azonban ez nem várható el az illetékesektől. „Vállalkozóként már akkor is meg vagyok elégedve, ha a jelenleg 16 százalékos profitadó nem emelkedik. Ugyanakkor úgy vélem, hogy megfelelő állami gazdálkodással ezt csökkenteni is lehet a jövőben” – nyilatkozta Kurkó János.
Egyszerűsíteni kell az adórendszert
Peter de Ruiter, a PwC pénzügyi tanácsadója a Ziarul Financiar által szervezett gazdasági konferencián elmondta, ha Románia – például Spanyolországhoz hasonlóan – be tudná hajtani az adók és illetékek 90 százalékát, a vállalkozói szféra is sokkal sikeresebb lenne. „Furcsa módon a magas adózási ráta nem riasztja el annyira a vállalkozókat, mint a bonyolult adózási rendszer. Ezért nagyon fontos lenne, hogy a rendszert egyszerűsítsék, sajnos azonban Romániában semmiféle együttműködés, egyeztetés nincs a kormány és a vállalkozói szféra között” – mutatott rá a szakember. Hangsúlyozta: hiteles vezetőkre és kiszámítható jogi keretre volna szükség, a beruházók ugyanis jelenleg nem bíznak eléggé az ország gazdaságában, a nagyvállalatok vezérigazgatóinak például alig 36 százaléka gondolja úgy, hogy 2013-ban pénzügyi növekedés lesz Romániában.
Túl magas a tb-hozzájárulás
A konferencián arról is szó esett, hogy az EU-ban továbbra is Romániában a legmagasabb, 44,45 százalékos a társadalombiztosítási hozzájárulás (tb/CAS) mértéke, ehhez képest például Bulgáriában csak 30,3 százalékos. Hasonló eltérések vannak más adónemek tekintetében is: a profitadó például Romániában 16, Bulgáriában 10 százalék, az általános forgalmi adó (áfa/TVA) 24, illetve 20 százalék, míg a jövedelemadó 16, illetve 10 százalékos. A konferencián részt vevő szakemberek közül többen is úgy vélték: az eltérések miatt a beruházók egyértelműen Bulgáriát részesítik előnyben. A vállalkozókat különösen a magas tb-hozzájárulás zavarja, meglátásuk szerint ugyanis Romániában a munkaerőpiac szereplői jelentősen túlterheltek.
Februártól még többet kell fizetni
Február 1-jétől az adótörvénykönyv módosítására vonatkozó törvények is hatályba lépnek, így a polgároknak és társaságoknak a közeljövőben még több illetéket kell leróniuk. Eddig például a cégek eldönthették, hogy üzleti forgalmuk 3 százalékát vagy éves profitjuk 16 százalékát fizetik be az államkasszába, februártól azonban a vállalatoknak bevételük függvényében kell adózniuk. Így a 65 ezer eurónál kevesebb üzleti forgalmat bonyolító szervezeteknek évi bevételük 3 százalékát kell illetékként befizetniük. Mindez a költségek emelkedésével jár, ez pedig elsősorban az alkalmazottakat érinti majd.
Cristian Nacu, a lengyel Enterprise Investors befektetési vállalkozás szakértője elmondta, az adómódosítás elsősorban a kis cégeket érinti hátrányosan, az sem kizárt, hogy emiatt többen csődbe fognak menni. Februártól ugyanakkor az energiavállalatoknak újabb különleges adót is kell fizetniük: jövedelmük 0,5 százalékát. A szakemberek szerint azonban elképzelhető, hogy a vállalatokra kirótt pluszadóterheket végül a fogyasztóknak, vagyis az adófizetőknek és vállalatoknak kell állniuk. A kormány adómódosítása emellett a gazdákat is sújtja, a kabinet ugyanis csökkentette az adómentesen, saját gazdálkodás céljára használható mezőgazdasági területet és állatállományt. Így adóznia kell annak a gazdának, akinek két hektárnál több megművelhető földterülete, háromnál több szarvasmarhája és hatnál több sertése van.
Az intézkedés mintegy 600 ezer gazdát érint országszerte, az érintettek pedig több megyében is tüntetésekre készülnek. A szigorító intézkedésekkel a kormány tagjai közül sem mindenki ért egyet. Dan Manolescu, a pénzügyminisztérium államtitkára úgy nyilatkozott: nem szerencsés az év folyamán módosítani az adózási rendszert, hiszen így a közszféra és a vállalkozói szektor is hátrányosan érintett.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),2013. február 1.
Elvándorolnak a betegek Romániából
Évről évre növekszik Romániában azoknak a betegeknek a száma, akik külföldi – többek között magyarországi – egészségügyi szolgáltatásokat vesznek igénybe. Az országos egészségbiztosítási pénztár adatai szerint miközben 2008-ban még alig több mint kétszáz román állampolgár külföldi kezelésének költségeit térítette meg a romániai biztosító, ez a szám tavaly meghaladta az 1300-at. Az általuk igénybe vett analízisekért, sebészeti beavatkozásokért, kórházi kezelésért összesen 700 ezer eurót térített meg a biztosítási pénztár. A külföldi szolgáltatásokat választókról szóló hivatalos nyilvántartás azonban csak a jéghegy csúcsa: becslések szerint évente több tízezerre rúg azoknak a román állampolgároknak a száma, akik más országokban igényelnek egészségügyi szolgáltatásokat.
Nagyon sok beteg nem érzi biztonságban magát a romániai kórházakban
Többségük ausztriai, magyarországi, németországi vagy törökországi kórházakban, klinikákon kezeltetik magukat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbben a korszerű kórházi felszerelések, a szakszerű orvosi ellátás miatt választják a külföldi intézményeket, mivel nem bíznak a hazai egészségügyi szolgáltatásokban.
Előnyben a tehetős páciensek?
Jelenleg a román egészségbiztosító csak abban az esetben téríti meg a külföldön végzett kezelés, orvosi beavatkozás költségét – vagy ennek egy részét –, ha ez nem végezhető el az országban, továbbá ha a romániai beavatkozásra túl sokat kell várni a beteg egészségi állapotához, a kór valószínűsíthető lefolyásához képest. Elsősorban a krónikus, valamint a daganatos betegek keresik a gyógyulást külföldön, a román biztosító azonban csupán egy éves késéssel folyósítja a szolgáltatás ellenértékét, a legtöbb esetben ugyanakkor romániai irányár alapján történik a költségtérítés, ami akár tízszer alacsonyabb is lehet annál, mint amennyit a páciens külföldön kifizetett.
Sokak szerint a páciensmigráció még nagyobb méreteket ölt azután, hogy idén ősztől a román biztosítónak is meg kell térítenie a külföldön elvégzett egészségügyi ellátást. Októberben lép ugyanis hatályba az Európai Unió irányelve, amely lehetővé teszi, hogy a betegek a biztosítás helye szerinti országukban kérvényezzék a külföldön igénybe vett egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését olyan mértékben, mint amennyibe a biztosítás helye szerinti országban került volna. Az Evenimentul Zilei bukaresti napilap szerint Magyarország lesz a „legkézenfekvőbb” ország a román betegek számára, hiszen az ottani kórházak könnyen megközelíthetők, ráadásul ott kétszer-háromszor olcsóbbak bizonyos egészségügyi szolgáltatások, mint Ausztriában vagy Németországban.
Tar Gyöngyi csíkszeredai orvos egyetért azzal, hogy nőni fog Romániából a betegelvándorlás, szerinte azonban többnyire a tehetősebb réteg megy majd külföldre gyógyulni. A Hargita megyei egészségügyi igazgatóság vezetője a Krónikának elmondta, mivel pontérték alapján fedezik a különböző betegségtípusok kezelésének költségét, nem hiszi, hogy egy nyugat-európai kórházban ellátnának ezer lejért például egy tüdőgyulladásban szenvedő pácienst – egy hazai egészségügyi intézmény ugyanis ekkora állami támogatást kap ennek a kórnak a kezelésére.
„Emiatt a betegtől pótlólagos költségeket is kérnek majd, ezt azonban csak az anyagilag jól szituált páciensek tudják megengedni maguknak, vagy azok, akik súlyos, Romániában kezelhetetlen betegségük miatt mindenüket feláldozzák a külföldi gyógyulás reményében” – állapította meg a szakember. Tar úgy véli, az uniós irányelv nem a betegek esélyegyenlőségéről, hanem inkább gazdasági érdekekről szól, a nyugat-európai országokban is egyre inkább érezteti hatását az orvos-, valamint forráshiány, a „páciensinfúzió” pedig kifejezetten jól jönne ezeknek az egészségügyi intézményeknek.
„Máris hírlik, hogy uniós berkekben ellenintézkedés is készül, miszerint a költségek megtérítéséhez szükség lesz a romániai biztosító előzetes jóváhagyására, amelyben a pénztár garantálja, hogy ki is fizeti a külföldön igénybe vett szolgáltatások ellenértékét. Márpedig ha ettől teszik függővé, akkor annyi, mintha nem lenne, mert ismét csak az úgymond befolyásos betegek részesülnek előnyben” – mutatott rá Tar Gyöngyi. Különben az irányelv nem minden esetben írja elő a külföldön igénybe vett egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését. Annak érdekében, hogy az uniós tagállamok a betegek kiáramlását nyomon követhessék, továbbá az ellátórendszer finanszírozásával és tervezésével számolni tudjanak, az irányelv lehetővé teszi, hogy az országok úgynevezett előzetes engedélyezési rendszereket vezessenek be.
Ezeket akkor alkalmazhatják, ha az adott ellátás legalább egyéjszakás kórházi tartózkodást tesz szükségessé, illetve ha kiemelten speciális és költséges orvosi eszközök alkalmazását kívánja meg. Ezek az engedélyezési rendszerek azonban nem akadályozhatják indokolatlanul a betegek szabad mozgását. A tagállamoknak kell az Európai Bizottságot tájékoztatni arról, hogy az előzetes engedélyezést az ellátások mely körére vezetik be.
Biztonságos, szakszerű ellátás
A partiumi megyékben immár mindennapossá vált, hogy a lakosság egy része magyarországi orvoshoz fordul, ha betegséggel küszködik. „Beteg édesanyámat tavaly kénytelen voltam magyarországi kórházba átvinni, az itthoniban ugyanis nem volt szabad ágy, az orvosok nem állítottak fel diagnózist, csak antibiotikumot írtak fel neki. Ilyen körülmények között senki se csodálkozzék, hogy a páciensek átjárnak a határ túloldalára gyógyulni, ahol biztonságban érzik magukat, tisztességes egészségügyi ellátásban, jó szóban részesülnek” – magyarázta lapunknak egy Bihar megyei fiatal nő. A magyar ellátórendszer nyújtotta biztonságon túlmenően sokat nyom a latban, hogy például a szegedi vagy debreceni egyetemi központban igénybe vehető egészségügyi eszközök, gyakorlatok, technológiák, kezelésmódok Romániában nem léteznek. Arról nem beszélve, hogy az erdélyi magyar páciens számára rendkívül sokat jelent, hogy anyanyelvén mondhatja el panaszát kezelőorvosának.
Nagyon sok romániai kismama hozza világra gyermekét a szegedi, gyulai, debreceni kórházakban, a többletköltségek elkerülése érdekében pedig megtalálják a kiskapukat is. Noha az európai egészségügyi kártya birtokában a külföldi állampolgár csupán egy másik EU-s országban való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé vált szolgáltatást vehet igénybe, a szülész-nőgyógyásszal történt előzetes egyeztetés nyomán sürgősségi esetként tüntetik fel a romániai pácienst, aki ezáltal – a paraszolvencia fejében – mentesül a kórházi díjszabás megtérítése alól.
A Magyar Nemzet a napokban arról cikkezett, hogy tavaly Szegeden összesen 1380 olyan külföldi fekvőbeteget láttak el, aki saját maga fizetett az ellátásáért. A járóbeteg-ellátás részeként naponta átlagosan 12 fizető páciens jelentkezik, az ellátott külföldi betegek többsége, mintegy 70 százaléka Romániából érkezik, 10 százalékuk szerbiai. A romániai állampolgárok elsősorban a szülészeti-nőgyógyászati, a szemészeti, az idegsebészeti és a sebészeti ellátásokat veszik igénybe a Tisza-parti városban. Záborszki Annamária, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egészségbiztosítási igazgatója a lapnak elmondta, a jövőben is csak a szabad kapacitás terhére látnak el külföldi fizető betegeket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáin, elismerte ugyanakkor, hogy a más országból érkező páciensek többletbevételi lehetőséget jelentenek a klinikáknak.
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi centrum térítéses betegellátó központjába évente mintegy 40 térítéses beteg érkezik Romániából, további 20–30 beteg pedig EU-biztosítási kártyával jelentkezik. Fülesdi Béla klinikai elnökhelyettes a Magyar Nemzetnek elmondta, az elmúlt időszakban a betegek száma enyhén nőtt, jelentős emelkedésre viszont most sem számítanak. Tájékoztatása szerint a Romániából érkezők leggyakrabban szív-, ortopédiai és szemmutéteket vesznek igénybe, de előfordul, hogy szülésre is a debreceni intézményt választják a romániai kismamák, ennek levezetéséért negyedmillió forintot (3750 lej) kérnek.
Fülesdi Béla elmondta, a Romániából érkező fekvőbetegek – ezen belül a műtétet igénylők száma – kicsi, így ebből nem tesznek szert jelentős bevételre, járóbetegként többen érkeznek, ám ott jóval kevesebb, néhány ezer vagy tízezer forintos vizsgálati díjat kell fizetniük. A szintén debreceni Kenézy-kórházba évente mintegy száz térítéses beteg érkezik Romániából. Lénárt Beáta, a kórház szóvivője úgy tájékoztatott: ők elsősorban sebészeti ellátásokat vesznek igénybe, amiért a kórház MedCenterének díjtáblázata szerinti térítést fizetnek. Egy császármetszéses szülés háromszázezer, az alsóvégtagi érszűkület műtéti kezelése 650 ezer, végbéldaganat eltávolítása 660 ezer, egy nyak-, hát-, gerincműtét pedig 1,2 millió forintba kerül.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),2013. február 1.
Nemzet, állam és integráció
Vajon mi a fontosabb: az államépítés vagy a nemzetépítés? E sorok szerzőjének véleménye szerint e nehéz kérdésre a magyar konzervatív politika – némi egyszerűsítéssel fogalmazva – két markánsan eltérő választ adott 1990 óta.
Az alábbi gondolatmenet abból az előfeltevésből indul ki, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a magyar konzervativizmusnak két fő változata alakult ki: a „patrícius” és a „mozgósító-plebejus”. Az előbbi nem bízik a tömegben, és erős fenntartásokat táplál a „nép” politikai cselekvésével szemben, kizárólag a jog uralmában bízva. Az utóbbi sokkal inkább épít a tömeg „ösztönös konzervativizmusára”, az elittel szemben viszont felettébb szkeptikus.
A magyar konzervativizmus a rendszerváltást követően a patríciusváltozat irányában indult el, majd ennek kudarca után, a kilencvenes évek második felétől az utóbbi típus sajátos magyar formáját valósította meg. A nemzet mindkettő értékrendjében fontos volt, hiszen a jórészt szekularizálódott Magyarországon a hagyományos konzervatív értékek közül a legnagyobb jelentőségű talán épp a nemzet maradt – a drasztikus változások közepette a folytonosság érzését a nemzethez tartozás biztosította.
A rendszerváltás során a politikai viták egyik központi kérdésévé vált, hogy a magyar állam milyen nemzetkoncepció alapján határozza meg önmagát. A konzervativizmus elsőként kikristályosodott formája, az Antall József nevével fémjelzett patríciusváltozat fontos integráló szerepet tulajdonított a nemzetnek, de politikájának a középpontjába a joguralom eszméjét állította, s ezzel összefüggésben lényegében az államnemzeti felfogás alapjaira helyezkedett. (Vagyis a nemzet legfőbb ismérvét a közös államhoz tartozásban látta.) Kétségtelen ugyan, hogy Antall emlékezetes kijelentése, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, egyértelműen az összetartozás kulturális alapjaira utalt, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni – amiként ellenfelei szándékosan tették –, hogy ő ezt szimbolikus értelemben gondolta. Az Antall-kormány természetesen egyértelművé tette, hogy az anyaország felelősséggel tartozik a határon túli magyarokért, s jó néhány diplomáciai konfliktust vállalt fel az érdekükben, de a patríciusszemléletből fakadó mérsékelt óvatosságra és visszafogottságra ösztönzött a nemzet kérdésében is.
A politikatudományi szakirodalom joggal figyelmeztet, hogy az államépítés és a nemzetépítés ugyan szorosan összefüggő, ám fogalmilag mégis különböző folyamatok. Az előbbi az intézményi dimenzióra összpontosít, míg az utóbbi a közösségen belüli szolidaritást erősíti. Bár a nemzet építése Európában többnyire összefonódott az állam építésével, szélesebb történelmi perspektívában nézve elmondható, hogy az államépítés történelmileg megelőzte a nemzetépítést. Esetenként pedig választani kell, hogy melyiknek adjuk az elsőbbséget.
A rendszerváltás az állam- és a nemzetépítés kihívásával egyaránt szembesítette politikai közösségünket. A diktatúrából demokratikus jogállamot kellett teremteni, s Kádár népéből öntudatos nemzetet kellett faragni. Első szabadon választott kormányunk – a patríciusszemlélettel összhangban – e történelmi fordulóponton az államépítésnek adott elsőbbséget. Az államnemzeti felfogás összekapcsolódása az államépítés elsőbbségével jól magyarázható fejlemény. E kísérlet perspektivikusan magában foglalta azt a törekvést, hogy olyan állam épüljön fel, amely iránt polgárai hasonló mélységű lojalitást tanúsítanak, mint a nemzet iránt. Ebben a stratégiában valószínűleg az a történelmi tapasztalat is benne volt, hogy drámai mélységű változások esetében instabilitási tényezőt jelenthet, ha a nemzetépítés kap elsőbbséget az államépítéssel szemben.
A kilencvenes évek második felében, a posztkommunizmus győzelme után a magyar konzervativizmus új irányban tájékozódott. A Fidesz jó érzékkel ismerte fel, hogy 1989 után alapvető törésvonallá vált a nemzethez való viszony, és pontosan mérte fel azt is, hogy a nemzet sikeres újrafogalmazásával egyesíteni tudja a szétzilált jobboldalt. Hogyan jellemezhetjük röviden az általa választott nemzetstratégiát? Mindenekelőtt azzal, hogy a politikai közösség integrálását a nemzet eszméjére kívánta alapozni. E nemzetcentrikus stratégia szükségszerűen a kulturális közösséget állította előtérbe; a neves angol filozófus, Roger Scruton kifejezésével élve a nemzet „prepolitikai” kulturális alapzatát tekintette a legfontosabbnak. E megközelítésben az egyén és az állam kapcsolata másodlagos jelentőségűvé vált az egyén és a nemzet kapcsolatához képest.
Fontos elem ebben, hogy a mozgósító konzervativizmus a határon túli magyarokat is be kívánta vonni az anyaország nemzetépítési folyamatába, nem tartotta ugyanis elfogadhatónak, hogy a magyar kisebbségek részei ugyan a magyar kulturális nemzetnek, ám nem részei a politikai nemzetnek. A nemzet kulturális egységének elvét a patríciusszemlélet is vallotta, de ez a változat továbbment, és többre vállalkozott a pusztán spirituális egyesítésnél. Megítélésem szerint a mozgósító konzervativizmus a szakirodalomban „transzszuverénként” elnevezett stratégia mellett kötelezte el magát, amikor azt tűzte ki célul, hogy a nemzetet a klaszszikus nemzetállami keret megteremtése nélkül egyesíti, oly módon, hogy a magyar kisebbségeket intézményes kapcsolatokkal is az anyaországhoz fűzi. E politika jegyében kezdeményezte és vitte keresztül 2001-ben a Fidesz a státustörvényt, majd pedig 2010-ben a kettős állampolgárságot. Ezzel a nemzet kulturális alapú felfogása valójában „államnemzeti” elemekkel is kiegészült: a kulturális alapon meghatározott közösséget az érdekérvényesítés bizonyos jogi eszközeivel is felruházták.
Megalapozottnak tűnik tehát az a feltételezés, miszerint a mozgósító konzervativizmus az államépítéssel szemben a tudatos nemzetépítésnek adott elsőbbséget. Az államnak e felfogásban az a kötelessége, hogy a gondjaira bízott társadalom identitásközösségként való fennmaradását is biztosítsa. Az identitáspolitika jelentőségét felismerve a mozgósító konzervativizmus a szimbolikus politizálás számos eszközével igyekezett elérni, hogy a társadalmi kohézió kitüntetett jelentőségű tényezőjévé a nemzeti azonosságtudat váljon. A nemzetépítés elsőbbsége a hatalom legitimációs bázisát is átalakította. Míg a magyar konzervativizmus első változata 1990 után a joguralom doktrínáját állította középpontba, a második fokozatosan arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hatalmat kizárólag a nemzet legitimálhatja.
A Fidesz diskurzusában a nemzet vált a legitimáció végső, egyedül érvényes forrásává: a formalizált jogból származó hatalommal a nemzettől származó felhatalmazást állította szembe. A legitimitásnak ez a koncepciója idegen volt a patríciusszemlélettől, szerves része viszont a nemzetépítés stratégiájának és a demokrácia plebejusfelfogásának. Ez együtt járt azzal, hogy a „polgári” jelzőhöz kapcsolódó vonások alárendelődtek a „nemzetieknek”, a patrícius értékek a plebejus értékeknek. Az állam erősítésének programja, a „jó állam” célkitűzése a Fidesz 2010-es választási kampányában és kormányzati programjában egyaránt nagy szerepet kapott ugyan, ám az államépítésnek ez a stratégiája a nemzetépítés elsőbbségének hallgatólagos elfogadására épült. Az állam által reprezentált szolidaritásközösség alapját e megközelítésben a nemzeti szolidaritásközösség adja.
A sikeres államépítés nehéz dolog, de a sikeres nemzetépítés talán még nehezebb. A patríciuskonzervativizmusnak több fenntartása van a nemzetépítéssel szemben, mert az erősítheti az általa gyanakvással kezelt tömegnek a politikában játszott szerepét. A mozgósító-plebejus konzervativizmus viszont igényli a nemzetépítést, mert az segíti céljainak elérésében. Az utóbbi törekvései ugyanakkor nem mentesek az ellentmondásoktól, mert a kulturális nemzetkonstrukció a „közpolgárinál” jóval könnyebben kerül konfliktusba a joguralommal. Igaz, kétségtelenül nagyobb kohéziós erőt tud viszont teremteni; Scruton szép szavaival szólva történelmileg adott realitásként a nemzet „a legitim rend ígéretét hordozza magában”. Ezen ígéret beváltásához e sorok szerzője szerint mindenekelőtt a nemzetépítés és az államépítés összhangba hozatalára van szükség: önmagában egyik sem elégséges.
Egedy Gergely
A szerző magyarországi történész.
Megjelent a Magyar Nemzet január 26-i számában.
Krónika (Kolozsvár),2013. február 1.
Uszító bérencek
Józan magyar nem fecséreli idejét a bukaresti Antena 3 tévécsatornára. Nem, mert az a román média szennycsatornája, a magyarellenes uszítás országos bajnoka. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által nemrégiben a romániai politizálás rákfenéjének nevezett Dan Voiculescu bértollnokai semmitől se riadnak vissza, ha kenyéradójuk politikai céljainak sulykolásáról van szó.
Az államelnök felfüggesztését megelőző kampányban, a decemberi parlamenti választások előkészítésében a sáskahadként támadó tévés bérencek politikacsinálónak hitték magukat, s úgy is fókuszálták műsoraikat. Sajnos az egykori szekus médiabirodalma, éppen magyarellenessége okán, meglepően nagy nézettségnek örvend a románság körében.
A Ponta-kormány megszorító s a választási ígéreteket semmibe vevő intézkedéseinek ellensúlyozására, tompítására a csatorna ismét előrángatta az ilyen időkben e balkáni tájakon jól bevált fegyverét, az erdélyi magyarok okolását s vádolását minden rosszért, amiben a románoknak részük van, részük lesz. Január 29-én, kedden a Kovászna Megyei Tanács elnökét, Tamás Sándort hívták meg késő esti kiveséző műsorukba, melyben a csatorna habzó szájú munkatársai mellett a ’89-es fordulat utáni időszak első kormányfője, Petre Roman, illetve Emil Constantinescu államelnök főtanácsadója, Mugur Ciuvică is részt vett, s mindketten fülig érő mosolygással helyeseltek a háromszéki politikust megleckéztető honvédelmi miniszter, a Maros megyei tanácselnök, illetve a műsorvezető és neki alányaló kollégái orcátlan kirohanásainak.
Kár lenne az időt s a nyomdafestéket a minden valóságalapot nélkülöző vádak felsorolására fordítani. De azt el kell mondani, hogy Tamás Sándor egyetlen mondatát se tudta befejezni. Mert nem beszéli a román nyelvet a regátiak golyószórósan pattogó sebességével (a hivatalos nyelvet viszont helyesebben beszéli, mint a románok nagy hányada), óvodásokhoz méltó grimaszokkal gúnyolták ki.
Merész vállalkozás volt Tamás Sándor részéről, hogy belépett – még ha telefonos kapcsolás útján is – az oroszlánbarlangba. Érvelései, mint a falra hányt borsó, úgy peregtek le a mindent mindenkinél jobban tudó, s az ország területi integritását mindenáron védeni akaró „partnereiről”, akik, a beszélgetés vége felé, nem lévén más érvük, a politikus bajuszába is belekötöttek. A honfiúi felháborodásuk kiváltó oka a magyar politikus kijelentése, miszerint Székelyföld területi autonómiát akar. Ennél vadítóbb vörös posztó nincs is a világon az antennások szemében. Akiknek habzó szájú rendreutasításait a Ponta-kormány néhány politikusa is támogatta.
Nem tudom, Tamás Sándornak hány alkalommal volt dolga az Antena3-mal. A történtek után valószínűleg messze elkerüli őket. Ami érthető is, hisz semmi értelme megpróbálni bármiről is meggyőzni a szenátori mandátumával saját kénye-kedve szerint játszadozó médiamogul bérenceit. Akik veszélyes hangadók, s veszélyes játékot űznek: az erdélyi magyarok és Székelyföld ellen uszítanak, fenyegetnek, hangulatot keltenek. Az amúgy is puskaporos háromszéki hangulatot csak fokozza egy-egy ilyen kerekasztal. Nem csoda, hogy a székelyföldi románok erődemonstrációt kérnek, Tamás Sándor felelősségre vonását követelik.
Ennek kapcsán, s az említett adás miatt érzett felháborodásunk jeléül üzenjük Tamás Sándornak a Mezőség szórványából, hogy igaza a mienk is. És ha kell – akárcsak a Székely Mikó Kollégium melletti felvonulásunk alkalmával – akár Sepsiszentgyörgyön is kiállunk mellette.
Ferencz L. Imre, Bethlen
Krónika (Kolozsvár),2013. február 1.
Feljelentést tesz a megyeháza
A megyei tanács feljelentést tesz az Országos Audiovizuális Tanácsnál az Antena3 televízió kedd esti, Mihai Gâdea vezette műsora ellen.
A megyei tanács tegnapi soros ülésére beérkező Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke napirend előtt szót kért, s abban a hiszemben, hogy a korábban lezajlott vezetőtanácsi ülésről számol be, szót is adtak neki. A szónok kirohant az említett műsor, annak szerkesztői s belső résztvevői ellen, és kikérte a megye polgárai nevében, hogy a megyei tanács elnökével ilyen hangnemben tárgyaltak, az itteni többségi magyar lakosságot sértegették. Csatlakozott hozzá Bedő Zoltán, az EMNP-csoport tagja, aki megdöbbentőnek nevezte, mi történhet meg egy televízióban huszonhárom évvel a rendszerváltást követően, ilyen magyarellenes hangulatkeltést művelhetnek, rongynak nevezik a székely zászlót, és ez ellen állásfoglalást kezdeményezett. Kulcsár-Terza József, az MPP frakcióvezetője indítványozta, hogy közösen lépjenek fel. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, hivatalosan elkérik az Országos Audiovizuális Tanácstól az inkriminált műsor felvételét, elemzik azt, megteszik észrevételeiket, és írásban benyújtják a feljelentést.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. február 1.
Stratégiai hozzáállás
A Duna TV hétfő reggeli adásában (Kárpát expressz), kampányhangulatban Thiesz János kovásznai polgármester-jelölt (RMDSZ) elképesztő bejelentést tett. Eszerint 2008. júliusáig (ekkor vette át az RMDSZ a város vezetését) Kovásznának nem volt stratégiai fejlesztési terve.
Kötelességemnek érzem tisztázni az igazságot. A fenti dátum előtt a stratégia régóta készen állt, e sorok írója minden tanácstagnak (tehát Thiesznek is) CD-n adta kézbe a tanulmányt, de megjelent Kovászna akkori weboldalán is. Jellemző a helyi RMDSZ-re, hogy először elhalasztották a napirendről, majd a májusi tanácsülésen megbuktatták az egészet. (A Háromszék 2008. május 21-ei számában Árokban Kovásznán a fürdőhelyfejlesztés címmel számolt be erről). Sikeres hatalomra jutásuk után a lesajnált stratégiát elővették, és megszavazták, mint saját megvalósításukat.
ZSUFFA LEVENTE, Kovászna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. február 1.
MPP-s keresgélés az egységes jobboldalért
Biró Zsolt pártelnök: nyitott kapukat döngetnek
Aggodalommal szemléljük, hogy az elmúlt időszakban a párt irányvonalában olyan változások történtek, amelyek miatt a Magyar Polgári Párt egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét” – áll tizenkét MPP-és tisztségviselő január 12-én, Szovátán elfogadott közös nyilatkozatában.
Farkas Csaba, az MPP alapító alelnöke, Márton Zoltán országos alelnök, Fazakas Tibor volt országos alelnök, Kovács István unitárius lelkész, Vass Imre megbízott Maros megyei elnök, háromszéki alelnök, Bálint József sepsiszentgyörgyi városi elnök, Lukács László kézdivásárhelyi városi elnök, Nagy István baróti városi elnök, Thamó Csaba Hargita megyei önkormányzati képviselő, Szigethy Kálmán háromszéki elnökségi tag és Rákosi János kézdivásárhelyi városi elnökségi tag kézjegyével ellátott állásfoglalás lefojtott belső vitákra világít rá, amelyeket a tavaly októberi székelyudvarhelyi tisztújító küldöttgyűlés sem orvosolt.
Elmaradó megújulás
A nyilatkozat megjelenését követően több aláíró is csak névtelenül volt hajlandó beszélni az MPP-n belüli hangulatról. Ezek alapján a pártban kialakult csoport nem új keletű: jóval az októberi tisztújítás előtt jött létre a Szász Jenő pártelnök távozását követelő tábor. A párton belüli ellenzék jelöltje, Farkas Csaba alapító alelnök azonban nem mérkőzhetett meg Biró Zsolttal, mert nem került fel a szavazólapokra. Volt, aki ezt úgy kommentálta, hogy 2012 októberében Székelyudvarhelyen az MPP kártyáit osztók a 2008-as gyergyószentmiklósi tisztújító küldöttgyűlés forgatókönyve szerint a meccs előtt kiütötték a ringből a lehetséges ellenfelet. Ennek elfogadása azzal magyarázható, hogy az ellenzéket különféle ígéretekkel vették rá, hogy csak egy jelölt maradhasson, aki úgymond élvezi a „magyarországiak teljes támogatását”. A manőver mögött többen is Szász Jenő lobbiját látták, aki saját emberét akarta az elnöki székbe ültetni. Biró Zsolt, az MPP elnöke korrektnek minősítette a választások lebonyolítását, szerinte Farkas Csaba frusztráltságával magyarázható, hogy az egykori jelölt – aki a párton belül az induláshoz nem kapta meg az MPP alapszabályzata által előírt támogató szavazatokat – ma a sajtó nyilvánossága előtt vadássza a népszerűséget.
Tény, hogy a Farkas Csaba nevével fémjelzett ellenzéki csoportosulás kiszorult az elnökségből. Az alapító alelnök kérdésünkre annyit mondott, hogy a párt által meghirdetett „választás szabadsága” a tisztújító elnökválasztáson, 2012-ben nem érvényesült, mert az elvárások ellenére csak egy jelöltre lehetett szavazni.
Nem akarnak az RMDSZ-szel menetelni
A január 12-én jegyzett álláspontot újabb fejlemények követték: az aláírók az Erdélyi Magyar Nemzeti Oldal Egységéért nevű mozgalom alapjait is lefektették, amely egyféle kiindulópont lehet a két pártból álló erdélyi jobboldal megteremtéséhez. Farkas Csaba alapító alelnök, székelykeresztúri önkormányzati tanácsos szerint céljuk az ütőképes erdélyi magyar jobboldal létrehozása. Farkas tarthatatlannak tartja a mai állapot, amikor az MPP az RMDSZ-szel kacérkodik, a Néppártot pedig kerüli. Szerinte az MPP csúcsvezetősége olyan mértékben elutasítja a Néppárttal történő együttműködést, hogy megrója azokat az önkormányzati képviselőit, akik helyi szinten együttműködnek a néppártosokkal.
„Nem akarunk az RMDSZ-szel menetelni. Ezt nagyon sokan gondolják így a Magyar Polgári Pártból. Az MPP nem azért jött létre, hogy a RMDSZ szatellitszervezete legyen. A tagság jelentős része kiábrándult ebből a fajta politizálásból. Közfelháborodást keltett a parlamenti választások előtt az utasítás, hogy a kisebbik rosszra, az RMDSZ-re kell szavazni. Arra az RMDSZ-re, amely az USL-lel kötött titkos paktumot, majd a Magyar Szocialista Párttal szövetséget” – fogalmazott Farkas Csaba.
Szerinte a két párt közötti közeledés fő akadálya az MPP csúcsvezetése, amely mumusként ijesztget a fúzióval. Az aláírók közül senki nem akar a Néppárttal egyesülni, viszont normális együttműködést szeretnének az egységes erdélyi jobboldal létrehozására.
„Közeledik a 2014-es európai parlamenti választás dátuma. Ha külön-külön indulunk el, a nemzeti oldal számára újabb fiaskó lesz a megmérettetés. Az együttműködésnek számos formája lehet: köthetünk pártszövetséget, vagy létre lehet hozni választásokon szereplő új közös pártot, a választások után pedig mindenki saját pártjában folytatná az építkezést. Tovább kell azonban lépnünk a holtpontról. Nagyon sok emberrel beszélgettem, akik az egységes nemzeti oldal megteremtését akarják” – összegezte törekvésüket Farkas Csaba.
Ahogyan az elnök látja
„A jobboldali összefogást sürgetők törekvése számunkra nem újdonság, mi is ezt akarjuk, erről beszélek az októberi megválasztásom óta heti rendszerességgel megtartott sajtótájékoztatókon” – jelentette ki lapunknak Biró Zsolt, az MPP elnöke, aki szerint a jobboldal megerősödése követelmény, de nem lát semmi okot arra, hogy most azonnal hozzanak létre pártszövetséget a Néppárttal. Biró megvárja az EMNP áprilisi tisztújító kongresszusát, és az újonnan megválasztott vezetőséggel ülnének közös asztalhoz.
„Ne feledjük el, hogy a Néppárt nem csak az RMDSZ-tulipán ernyője alá állt be, hanem befeküdt az ágyába is. Ha mi azt látjuk, hogy a néppártiak őszintén akarnak együttműködni velünk, és nem arra törekszenek, hogy az MPP-ét szétverjék, nyitottak vagyunk a közös munkára” – fogalmazott az elnök. Biró nem kifogásolja, hogy a párton belül különböző munkacsoportok jöjjenek létre. Ha egy-egy ilyen csoport valamilyen álláspontra jutott, azt majd a párton belüli fórumokon megbeszélik. Annál is inkább, mivel a megfogalmazott ötletekkel nyitott kapukat döngetnek – mondta a pártelnök.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2013. február 1.
Toborzás a bizonyságtevők seregeibe
Beszélgetés Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével
A jó lelkésznek nem csak a pasztoráció a feladata, hanem a teljes embert kell szolgálnia – állítja Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület február elsején beiktatandó püspöke kulcskérdésnek tekinti a gyerekvállalás ösztönzését, és jelentős változtatásokra készül a lelkészi szolgálat minőségének javítása érdekében.
– Kezdő lelkészként megfogalmazódott-e önben, hogy egyszer majd felérhet az egyházi ranglétra tetejére? – Soha. Mi több, egészen a közelmúltig nem is készültem erre a szolgálatra. Tizenkét évvel ezelőtt visszautasítottam a felkérést. Püspökhelyettesként szerettem volna tevékenykedni, ez jelzi azt is, hogy nem a szolgálat elől menekültem. A püspöki teendők kedvéért viszont el kellett volna hagynom a Székelyföldet, abbahagyni, amit ott építgettem. Most más a kép. Egyrészt hat évem van még hátra az aktív szolgálatból, másrészt különleges helyzet elé állított az egyházam: a ’90 után végzett népes lelkészi közösségből még nem tudta kiválasztani azokat, akik tovább vihetnék az egyházkerület vezetését. Egyfajta nyomás alá helyeztek: segítsek áthidalni a ’89 előtti generációk eltávozása és a ’90 utániak beérése közötti átmeneti időszakot. – Az egyházkerület egységes nézőpontja volt ez, vagy csak az egyházi társadalom egy részének a véleményét tükrözi?
– Már a felkéréskor jeleztem: nem elég, ha az elképzelés az egyházkerület ötven százalék plusz egy fős támogatását élvezi. Nem is bocsátkoztam kampányba, hiszen nálam nem állt a mindenáron püspökké válás késztetése. Ám amikor kiderült, hogy a 15 egyházmegyéből 12 támogatja a jelölésemet, a továbbiakban már lelkiismereti problémákat vetett volna fel a felkérés visszautasítása. – És mi lesz most Székelyfölddel? Tizenkét évvel ezelőtt még egy harmadik, székelyföldi egyházkerület létrehozását szorgalmazta.
– A tizenkét évvel ezelőtti helyzet másról szólt. Az előző évtizedekben a romániai református egyház zsinata nem működött, miután egy negyven és egy hatvan százalékos szavazati aránnyal rendelkező egyházkerületből állt. Nagyon sok vita, kevés előrevivő döntés jellemezte a zsinat tevékenységét, és úgy tűnt, hogy egy harmadik egyházkerület létrehozása hatékonyabbá tenné a szervezet működését. Azóta viszont a meg nem születések és az elvándorlás következtében az erdélyi református egyház elveszítette tagjainak harmadát, így a már meglévő struktúrák fenntartása is nehézséget okoz. Arra kell ma törekednünk, hogy az Erdélyi a Királyhágómelléki Egyházkerülettel közösen minél több intézményünket működtessük, a kellő kölcsönös bizalom kialakulásával pedig ma jóval több esélyünk van az integrációra, mint korábban. Nemrég egyeztünk meg, hogy létrehozzuk az általunk alapított diakónia első, nagyváradi fiókját, innen kezdve pedig a diakóniai szolgálatot zsinati alárendeltségbe helyezzük. A nyugdíjintézetünk közös, a pedagógiai intézetünket, lapkiadásunkat közössé kellene tenni, és ennek most ígérkezik realitása. Ezért már nem tekintem aktuálisnak a harmadik egyházkerület létrehozását.
– Önt a közvélemény – az egyházi közvéleményt is ideértve – elsősorban menedzserpapként ismeri el. Vállalja a besorolást, illetve ezt várja el öntől az egyházkerület is?
– Amit eddig megvalósítottam, semmivel sem több, mint ami egy református lelkész feladata: nemcsak lelkigondozója és pásztora lenni egy gyülekezetnek, hanem a teljes embert szolgálni testi-lelki értelemben egyaránt. Az első állomáshelyem, a háromszéki Cófalva halálra ítélt település volt, egyike a Ceausescu-féle falurombolás kiszemelt áldozatainak, ahol érkezésemkor már semmiféle építési, javítási engedélyt nem bocsátottak ki, felszámolták a 170 lelkes falucska óvodáját, iskoláját. Az emberek le is akartak beszélni, amikor előrukkoltam a tervemmel, én azonban nem akartam befeküdni a koporsóba. Saját kezemmel tapasztottam a parókiát, tervezgettem, hogyan lehetne a kis nyárikonyhát imateremmé alakítani. E megvalósítások során erősített meg Isten abban a hitemben, hogy vannak képességeim, én ezt meg tudom csinálni. Amikor átmentem Illyefalvára, ott találtam a ’77-es földrengés által csúnyán megrongált várat, egy évre rá pedig jött a rendszerváltozás. Akkor azt találtam ki, hogy a vár helyreállításával próbáljuk felrázni az embereket: az ő életük is épp úgy megváltoztatható, mint a vár állapota. Tudtam, hogy nemcsak az igehirdetés a feladatom, és hamar rájöttem, hogy nem nekem kell mindent csinálnom, az emberekkel kellett elhitetni, hogy képesek megváltoztatni az életüket. A nagy kérdés úgy hangzott: állja-e a mi keresztyén hitünk a próbát, amikor például vállalkozni kell? Én nem akartam politikus, gazdasági szakember vagy egyetemi oktató lenni, mégis mindenben benne voltam, közben körülöttem fiatal munkaközösségek jöttek létre, amelyek élete, tevékenysége nem alakulhatott volna így a keresztyén értékek zsinórmértéke nélkül. Azt hiszem, ezzel magyarázható a püspökké választásom ilyen mértékű támogatottsága is, és nagyjából ezek az elvárások a személyemmel kapcsolatban is.
– És melyek az ön elvárásai? Milyennek látja a református egyház szerepét a 21. században? Akár a kálvini jelmondat, a folyamatos reformáció elvének tükrében.
– Gyökeresen szakítanunk kell azzal a gyakorlattal, hogy az egyház egy folyamatosan és szükségszerűen visszavonulóban lévő közösségi intézmény. Ellenkezőleg: a hitből fakadó bátorsággal kell jelen lennie a társadalom valamennyi területén. A hitet meg kell vallani, de nem csak a saját jellegzetes területeinken, a templomokban és kolostorokban. Bizonyságtevők seregei indulhatnak el a munkahelyen, a családban, de akár a politikában is, a keresztyén református ember értékrendjét terjeszteni és megvallani. Ha ezt az általunk is szerzett tudást képtelenek leszünk átadni, az eltűnő egyházak sorsára juthatunk. Az európai ember jövőjének egyik legfontosabb kérdése azonban, hogy lesz-e elég gyermekünk. Fizikai-biológiai jelenlét nélkül ugyanis nincs gyarapodás. Egyetlen lehetőségünk a gyerek, akit megkeresztelünk, megkonfirmáljuk, nevelgetjük, fokozatosan beépítjük saját társadalmunkba. Ha értelmesen neveljük fel, mindjárt ott az újabb „veszély”, hogy a világ más részén is igényt tartanak rá. Az egy-két gyermek pedig kevés minden hiány pótlására. Az egyház missziós tevékenysége elsősorban abban rejlik, hogy a fiatalok életkörülményeinek alakításával segítsünk nekik abban, hogy értelmét lássák a gyerekvállalásnak, és ne csak egy-kettő erejéig. Ellenkező esetben pontosan kiszámíthatjuk, mikor lesz vége az erdélyi, ezeréves magyar és ötszáz éves református történetünknek. Képesnek kell lennünk ilyen irányba hatni, ugyanakkor nevelni, példát mutatni, áldozatot hozni.
– Az egyházi példamutatás viszont a lelkésznél kezdődik. Ön milyennek tartja a lelkésznevelés sokak által erősen kifogásolt minőségét?
– Ne feledjük, mi is „hozott” anyagból dolgozunk. Jogos azonban a felismerés: az utóbbi években sok lelkészünkről bebizonyosodott, hogy nem rendelkezik megfelelő gyülekezeti, egyházi gyökerekkel. Korábban ez elképzelhetetlen volt, de ma már bőven akadnak olyanok, akik nem azért lépik át a teológiai egyetem kapuját, mert felnőtté fejlődésük szoros kapcsolatban volt az egyházzal. A teológia ma is biztosítja az ott elsajátítható tudást, de az előző évek hátrányát nem tudja behozni, az egyháziasság hiányát képtelen pótolni. Mi is látjuk, hogy 1990 után az egyház elsiette az állománypótlást, ma már a tanárok is bevallják, hogy képtelenek voltak megjegyezni egy-egy évfolyam száz hallgatójának nevét. Márpedig roppant fontos a személyes hatás, számomra is meghatározó volt a Farkas utcában László Dezső pozitív vagy szülőfalum lelkészének negatív példája. – Ezek a lelkészek azonban különböző gyülekezetekben folyamatosan sugározzák a rossz vagy jó példát... – Esetükben két eszközünk van. Az egyik a nevelés, a továbbképzés, másik a fegyelmezés, illetve kizárás, ha az illető az egyház szellemiségétől idegenül végzi szolgálatát. A továbbképzéseknek elsősorban olyan tudás megszerzését kell célozniuk, ami a kis gyülekezetek lelkipásztori munkájában segítheti őket: diakóniai szolgálat, falugondnoki szerep. A lélekfogyás ugyanis új feladatok elé állít bennünket, s valószínűleg képtelenek leszünk majd minden ötven református mellé egy-egy lelkipásztort állítani, hiszen az a közösség nem tudná eltartani a papját.
– A szentegyházi vagy kérői történetben – két „fekélyes” esetben – az egyházkerület megvonta a lelkészek palástviselési jogát. A szakadásig kell eljutnia egy gyülekezetnek, hogy az egyházvezetés ilyen eszközökhöz folyamodjon?
– Miután a gyülekezetek választanak papot, a gyülekezetnek kell eljutnia odáig, hogy tovább már ne toleráljon egy bizonyos helyzetet. Eddig csak abban az esetben indult el a „bűnüldözés”, ha valaki a közösségből jelezte az esetet. Az emberek viszont az elmúlt évtizedekben azt tanulták meg, hogy nem tanácsos szólni a vezető ellen, hiszen könnyen megüthetjük a bokánkat. Egy gyülekezet így kialakuló közönyössége pedig egyenlő a csendes halállal. Szükségesnek tartom a felülről induló fegyelmezési kezdeményezést, hogy ne várjuk meg feltétlenül, míg az elerőtlenedett közösség teszi meg az első lépést. Ehhez zsinati döntés, szabálymódosítás kell, és én erre vonatkozó módosítási javaslat megfogalmazására készülök. Elsősorban a problémamegoldó mediációra gondolok, ami a gazdasági életben lassan megszokottá válik. Amíg a jelenlegi gyakorlat alapján egy ügy eljut a püspökségig, tényleg „fekete” ügy lesz. A gyülekezetnek és papjának, majd a lelkésztársadalomnak meg kell próbálnia megoldani az adódó problémákat, hogy ne csak a bírói, fegyelmezési szakaszban találkozzunk egy-egy akut esettel. De a fegyelmezés nem csak eltávolítást jelenthet, hanem az érintett lelkész új szerepkörének megtalálását is.
– Püspökként mit készül letenni az eddigi terheiből?
– Sok mindent igyekszem átruházni. A Sapientia ügyében az alapítók határoznak, és én természetesen alávetem magam a döntésüknek. Egyelőre az az óhajuk, hogy a fejlesztések jelenlegi szakaszában a mandátumom lejártáig – azaz még két éven át – koordináljam a tevékenységet. Kezdettől azon voltam, hogy szétválasszam az egyetemirányítási feladatokat, és ebben a tekintetben ma már minden sínen van. A jelenlegi helyzetben a kuratóriumnak már nem az egyes tanárok alkalmazásáról kell döntenie, hanem stratégiai kérdésekben, és ebben nagy segítséget jelent az elmúlt tíz esztendőben szerzett, jó értelemben vett rutin. Ezt a tevékenységet a püspöki szolgálat mellett is megtartom, ha az alapítók is úgy döntenek.
– Látja már az Erdélyi Református Egyházkerület leendő püspökét?
– Még nem. Jó futballedző módjára igyekszem majd helyzetbe hozni valamennyi arra érdemes kollégát. Megpróbálom megkeresni és felszínre hozni az értéket, aztán döntsön a közösség.
Csinta Samu
Kató Béla
A háromszéki Barátoson született 1954-ben. Középiskolába a kolozsvári volt Református Kollégiumba járt, a teológiát is Kolozsváron végezte. 1988 óta Illyefalva lelkipásztora, ahol 1990 után megalapította a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt és a Falu- és Régiófejlesztő LAM Alapítványt, mindkettőnek elnöke. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. Kitüntetései: Magyar Köztársaság Kormányának Kisebbségekért Díja (1995), Szabó Dezső-emlékérem (1999), Bocskai-díj (2001), a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2004), az Európa Parlament Európa Polgára díj (2012). 2012. december 14-e óta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2013. február 1.
Intolerancia
Az utóbbi hetekben – az MSZP kolozsvári elnökségi ülése, az ellene tartott demonstráció és szocialista pártelnök 2004. december 5. miatti bocsánatkérésének hitelességét megkérdőjelező vélemények megfogalmazása óta – a budapesti baloldali sajtóban egymást érik a sommás ítéleteket megfogalmazó tudósítások, interjúk és publicisztikák, amelyek nem győznek háborogni amiatt, hogy Erdélyben nem mindenki fogadta testvéri szeretettel, a megbocsátás örömkönynyeit morzsolgatva és/vagy tárt karokkal az RMDSZ egykori elnöke által a kincses városba hívott szocialistákat. (Sőt kijelenthető, hogy a többség így volt ezzel.)
Az MSZP-hez közel álló két budapesti napilap, illetve a riportereinek megszólaló interjúalanyok szinte már az RMDSZ elnökségéhez címzett feljelentésként ható stílusban méltatlankodnak azon, hogy a szövetségen belül olyan szervezetek is vannak – konkrétan a háromszéki –, amelyek nem nézik jó szemmel a szocialistákkal való kvaterkázást, sőt vezetőik nyíltan kijelentik, hogy ők a Fidesz politikáját érzik közelebb magukhoz.
Legutóbb a Népszabadság „Burjánzik az intolerancia” címmel közölt interjút egy, az MSZP látogatását pozitívan értékelő kolozsvári egyetemi tanárral. (Amivel semmi bajunk, mindenkinek jogában áll azon pártot szívesen fogadni, amelyiket akarja, és azzal szemben ellenszenvet táplálni, amelyikkel neki tetszik.) Az interjúalany többek között úgy fogalmaz: a székelyföldi társadalom mentálisan is egyre zárkózottabb. Emiatt burjánzik az intolerancia.
Másik megállapítása, hogy nem az a gond, hogy ne lenne kellő számú szocdem vagy liberális érzelmű erdélyi magyar, csak nem az MSZP-hez vagy valamely liberális kezdeményezéshez kötődnek. Nos szögezzük le: valóban ostoba az, aki szerint az erdélyi és partiumi magyar társadalom monolitikus, és birkamód egységesen rohan majd a Fideszre szavazni, amiért az könnyített állampolgárságot adott. Mint minden társadalomban, itt is vannak jobbosok, balosok, liberálisok, valamint szélsőjobbosok és -balosok. (Jelen sorok szerzője is liberálisnak tartja magát – olyan konzervatív liberálisnak, aki baloldalra nem szavazna, de például azt sem szereti, ha egy jobboldali párt baloldali gazdaságpolitikát folytat.)
Csak hát úgy vannak vele, hogy az MSZP által eddig képviselt nemzetiségi politika és a kimúlt SZDSZ nemzeti ügyekben tanúsított érdektelensége és érzéketlensége miatt (mely szellemiség azért a magyar politikum és közélet egy részében még tovább él) ezen alakulatokat, illetve az általuk képviselt szellemiséget hiteltelennek tartják. Az meg, hogy a korlátlan információáramlás, az egyre nagyobb számban fogható televíziós csatornák és a falvakban is elérhető széles sávú internet korában hogyan lehet egy közösség egyre bezárkózóbb, megint csak érdekes megállapítás – nem is firtatnánk, milyen érvekkel megalapozható.
Valahogy ugyanis az az érzésünk, nem is ez volt a fontos – hanem az, hogy legyen egy ürügy „befele forduló intoleránsozni” azokat, akiknek ugyan eszük ágában sincs senkit sehonnan kirekeszteni, csak nem vevők az MSZP meakulpázására, nem érzik úgy, hogy a balliberális gondolkodásmód róluk, nekik szólna, sőt emellett még konzervatívnak vagy jobboldalinak is merészelik magukat nevezni. Döntsék el az olvasók, a két hozzáállás közül melyik tekinthető intoleránsnak.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),2013. február 1.
Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni
A Mentor Könyvkiadó két frissen megjelent, történelmi tematikájú tanulmánykötetét mutatták be csütörtökön este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A Marosvásárhely történetéből és A Maros megyei magyarság történetéből című könyvnek a harmadik kötete látott napvilágot, ezeket ismertette a szerkesztők és szerzők jelenlétében Spielmann Mihály történész, a kiadó megbízottja, maga is egyike a szerzőknek.
Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni – hangzott el a bemutatón, hiszen olyan történészei vannak a városnak, mint Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, Szabó Miklós történész, illetve az őket követő fiatal történész kutatók, régészek, akiket érdekel a város múltja, akik nem „kötelező" témákról írtak, olyasmiről, amiről eddig nem írt senki, vagy, ami „divatos", hanem ami érdekli őket, amit kutatnak.
A Marosvásárhely történetéből című kötet szerzői közül Berekméri Árpád Róbert arról az ispotályról ír, amelynek iratai a református egyház levéltárában találhatók, Rüsz-Fogarasi Enikő a vagyon-örökítés témáját járta körül a Fejedelemség-kori Marosvásárhelyen, Simon Zsolt a Marosvásárhely késő középkori piackörzetéről végzett kutatásait teszi közzé, Takács Péter a régi Vásárhely piacszervező erőterét, Tamási Zsolt a felsővárosi állami elemi iskolák első évtizedeiről, Zepeczáner Jenő azokról a marosvásárhelyiekről közöl tanulmányt, akik a székely fürdőkön üdülnek.
Szabó Miklós a marosvásárhelyiek külföldi egyetemjárásáról, Fodor János Bernády György második polgármesterségéről, Pál-Antal Sándor Marosvásárhely Bernády általi vízművesítéséről közöl tanulmányt, Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholy Anyakönyvéről értekezik.
A tanulmánykötet a sorozat harmadik darabja, a Mentor Kiadónál megjelent, várostörténeti írásokat tartalmazó gyűjtemények közül sorrendben a negyedik – ismertette Szőcs Katalin, a kiadó munkatársa. A szerzők, erdélyi és magyarországi kutatók, segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a város múltját.
A Maros megyei magyarság történetéből című kötet 17, az eredeti témához kapcsolódó tanulmányt tartalmaz. Néhány ezek közül az Erdély közép-és újkori történetében jelentős szerepet játszó családok történetét, illetve birtokviszonyait ismerteti. Úttörő kutatás a középkori erdélyi magyar nemesség életmódjára, birtokszerzésére vonatkozó, a gazdaságtörténeti vizsgálódások, piackörzetek megállapítása, vagy a főrdőkultúra kialakulása Maros és Udvarhely megyében. Ugyanakkor magyarázatot nyújt a magyar királyok székelyföldi kultuszára is, feltárja például a nyárádszeredai fejedelemválasztás körülményeit, helyet kap a kötetben a két világháború közötti oktatás-, egyháztörténeti-, szakrális múzeum-történeti, pestis-járvány történeti és az első világháborús sajtó által végzett tájékoztatást vizsgáló tanulmány is.
A tanulmányok szerzői: Balázs Lajos, Boér Hunor, Csáki Árpád, Egyed Ákos, Garda Dezső, Gidó Csaba, Józsa András, Koszta István, László Márton, Nemes Gyula, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István, Takács Péter, Tamási Zsolt, Weisz Szidónia, Zepeczáner Jenő.
A két kötet szerkesztője Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt, akik a szerzőkkel együtt dedikáltak a könyvbemutató után.
Maszol.ro,2013. február 1.
B. D. T.
HÁLÓZATOK ÉS IDENTITÁSOK
KAM: hatalmas erőforrást jelenthetnek a székelyföldi magyar családok
Nemcsak segélyről kéne szóljon a családpolitika, a kohézióba is be kell fektetni, nemcsak akkor kell törődni a családokkal, ha már baj van.
A gazdasági helyzet, nehéz körülmények ellenére a székelyföldi magyar családok „nem hagyják magukat”, kiutakat kerestek és találtak, ugyanakkor növekszik a társadalmi beágyazottságuk, erősödött a családon belüli kohézió – derült ki abból a kutatásból, amelyet a Székelyföld Fejlesztési Intézet és a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja végzett 800 fős reprezentatív mintán Kovászna, Hargita és Maros megyében.
A kutatás első eredményeiről Bíró A. Zoltán kutató, témavezető számolt be Csíkszeredában egy kerekasztal keretében, amelyre a családokkal foglalkozó szervezetek képviselőit, valamint a sajtót hívták meg.
Korábbi kutatások a családok működésének „kemény feltételeire” fókuszáltak, azaz főképp a megélhetésre, anyagi és munkaerőpiaci helyzetre kérdeztek rá. Az 1989-es fordulat után sok család került nehéz helyzetbe, átalakult a munkaerőpiac, fizetőssé váltak korábban ingyenes állami szolgáltatások (pl. iskolai táborok, tanszerek, egészségügyi szolgáltatások).
A változó helyzetben a családok működése is módosult, pl. ahogy korábbi kutatások kimutatták, kitolódott a családalapítás, csökkent a gyermekvállalási kedv, a külföldi munkavállalás esetenként szétzilálta a háztartásokat, otthonokat. Ezeket a folyamatokat a közbeszédben is oly módon tematizálták, amelynek az volt a fő üzenete, hogy
„a család válságban van”.
Ám a mostani eredmények reményre adnak okot, és az ebből a diskurzusból való kilépés lehetőségét villantják fel.
A családok – amelyeknek egyébként az anyagi helyzetére nem kérdeztek rá az adatfelvételkor – 85%-a azt nyilatkozta, átlagos helyzetű, azaz úgy, él, „mint a szomszéd”. Nem úgy élik meg, hogy annyira rossz helyzetben vannak. Jellemző ugyan a kivárásra, túlélésre való berendezkedés, nem hajtanak új dolgok megszerzésére, hanem várják a rossz idők elmúltát, visszafogják a fogyasztást. Ugyanakkor „nem hagyják magukat”, kiutakat kerestek a maguk módján.
A kutatás során a családok jövőképeit, identitásszerkezetekhez való kapcsolódását is vizsgálták. A kihívásokra családon belüli és családok közti összetartás, a helyi, régióhoz kötődő és a nemzeti identitás felértékelődése volt a válasz. Ez nagyon fontos kapcsolati tőkét és társadalmi erőforrást jelent, a székelyföldi magyar közösség versenyképességének és erejének a jele – jelentette ki Bíró A. Zoltán.
Pozitív trend, hogy elindultak olyan közösségképződési folyamatok, amelyek pl. egy szakmai vagy szabadidős csoport tagjai közti kapcsolatokat erősítik. Székelyföldön egy Pilates-tornára járó csoport is többé válik, mint a hasonló csoportok nyugati országokban.
Fiatal családok összejárnak, működik a kölcsönös segítségnyújtás, családként vagy éppen családosok közösségeként vesznek részt a lokális közösségek nyilvános életében.
Együtt jelennek meg nyilvános eseményeken – nemcsak városon, hanem falvakon is, és ez abban a kontextusban számít új jelenségnek, hogy régen a hagyományos rurális közösségekben csak a családi események jelentették az ilyen alkalmakat, minden más közösségi nyilvános térben, pl. templomban férfiak, asszonyok, gyermekek elkülönítve ültek.
A családok nagy többsége egyébként a kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetet és az anyagi nehézségeket nevezte meg, mint a családot gyengítő legfontosabb tényezőket (79,2, illetve 78,2%). A társadalmi divatok, presztízsfogyasztási modellek káros hatását meglepő módon csak 28,2% említette – ez némiképp ellentmond empirikus tapasztalatainknak, hiszen a környezetünkben általában a kisgyerekes szülők gyakran panaszkodnak arra, hogy gyermekük követelésére „meg kell vásároljanak” különböző termékeket, „az osztályban mindenkinek van” alapon. Úgy tűnik, ha fenn is áll bizonyos negatív hatás, de nem teszi tönkre a családokat – vonhatjuk le a következtetést.
A család sikerének legfontosabb zálogai a munkahelyi sikerek, kapcsolatok (71,4%), illetve a család információszerzési, kapcsolatépítési képessége (68,8%) – ezek a válaszok
rendkívül erős hálózatosodási tendenciára utalnak.
A nyugati trendekkel ellentétben a székelyföldi magyar családok nagyon fontos funkciójuknak látják, hogy segítsék gyerekeiket, amíg azok tanulnak (81%); anyagi támogatást nyújtsanak a családalapításig (70,2%) – ez erős családkohézióra utal, ugyanakkor egyfajta „túlprotezsálási” tendenciára. Fontosnak tartják a településsel, saját térséggel való azonosulás ösztönzését is gyermekeikkel szemben, ez egy erős térségi, alulról építkező öndefiníciós folyamatra utal – magyarázta Bíró A. Zoltán. Az anyanyelv használata (79,2%) és a szülők személyes példája (78%) a két legjelentősebb tényező, amely a nemzeti identitáshoz való kapcsolódást hordozza a megkérdezettek szerint. Az iskolai nevelést 73,2%, a (magyar) állampolgárság felvételét 69% említette. Ez azt mutatja, a családok nagy többsége számára hangsúlyosan fontos a nemzeti identitás, és gyakorlati feladatuknak tekintik ennek átadását gyermekeiknek. Erre utal az is, hogy ha nem is a többség, de 48% szerint a székelyföldi közösséghez, identitáshoz való tartozás, illetve 47,8% szerint a nemzeti közösséghez, identitáshoz való tartozás jelentős mértékben segíti a család jó működését. A helyi közösséghez való kapcsolódás 43,5% szerint segíti a család működését.
A megkérdezettek 10-11%-a tervez a térségen belül elköltözni jelenlegi lakóhelyéről. 10%-uknál felvetődött a külföldre vándorlás, 3% esetében létezik erre konkrét terv, ám túlnyomó többségük nem foglalkozik ezzel a gondolattal. Egyébként a családok mintegy egyharmadában már voltak családtagok külföldi vendégmunkán, vagy éppen folyamatban van a külföldi munkavégzés.
Fontos trend az is, hogy a vendégmunka nem generál kiköltözést, akik kimennek dolgozni, nem adják fel az itteni kapcsolataikat, egzisztenciájukat, rendszeresen kommunikálnak az itthoniakkal, a település életéből sem esnek annyira ki (pl. Skype-on beszámoltatják családjukat a szomszédságban, faluban zajló történésekről is).
A gyermekvállalást leginkább ösztönző tényezők: megfelelő családi anyagi körülmények (75,6%), kedvező állami szabályozás, támogatás (61,5%), férfiak növekvő szerepvállalása a gyermeknevelésben (57,9%), mások pozitív példája (51,2%), családi hagyomány követése (49,2%), nemzeti/nemzetiségi demográfiai érdek (45,3%), a nagycsaládi eszmény (40,8%), a nagyszülők elvárása (31,3%).
Mindezek a pozitív trendek nem azt mutatják, hogy nincsenek problémák, és nem is az a cél, hogy a gondokat elhallgassuk – szögezte le Bíró A. Zoltán -, de fontosnak tartották rámutatni arra, hogy a székelyföldi családok szerkezete, működési integritása többnyire megmaradt. Ebben pedig térségfejlesztési potenciál rejlik, erre építeni lehet döntéshozóként is; a Bethlen Gábor Alap által támogatott kutatást ezért minél szélesebb körben ismertetni szeretnék, illetve várják a szakmai javaslatokat, hozzászólásokat a kutatás további irányainak meghatározására (a kerekasztalnak a Hargita Megyei Tanács épületében lévő Magyar Tudomány Háza adott helyszínt: [email protected]). Egy hónapon belül családpolitikai javaslatcsomagot terveznek kidolgozni a kutatás eredményeire alapozva.
A mostani kutatás eredményei is azt igazolják, a család több, mint a társadalom reprodukciós céllal működő alapegysége, éppen ezért a családsegítő politikákat is úgy kell kidolgozni,
ne csak segélyezésre fókuszáljanak, hanem a család belső kohézióját és közösségi beágyazottságának növelését segítsék. A megkérdezett családok egyébként többnyire úgy értékelték, nagyrészt magukra vannak hagyatva gondjaikkal, az állami intézmények, iskola, egyház, civil szervezetek támogatását csekélynek érzik.
A jelenlévők többek közt felvetették, hasznos lenne egy olyan kutatás, amely konkrétan rákérdez a családok igényeire, milyen szolgáltatásokra – pl. bölcsődére, nappali központra, baba-mama klubra – lenne szükség adott kistérségben. Emellett ha fejlesztéspolitikát akarnak a családokra építeni, akkor a Székelyföldön élő többi nemzetiség – elsősorban romák és románok – körében is érdemes lenne elvégezni hasonló vizsgálatot.
Transilvania.ro,2013. február 2.
Veszélyezteti-e Románia területi egységét egy irodalmi rendezvény?
A megfélemlítés szándéka állhat a gyergyószentmiklósi Wass Albert-emlékest miatt indított ügyészségi eljárás mögött, mondják a rendezvény szervezői.
A kezdeményezőket, és a résztvevők egy részét is kihallgatta már a rendőrség. A legtöbb kérdés arra vonatkozott, hogy a rendezvényen volt-e szó Románia egységének megbontásáról, Erdély elcsatolásáról? A Duna Tv székelyföldi stúdiójában Száva Enikő a Wass Albert-est főszervezőjével, Kisné Portik Irénnel beszélgetett az ügyészségi eljárás részleteiről.
Kisné Portik Irén elmagyarázta: a rendezvény utáni harmadik nap keresték meg a rendőrök, és elmondták, az ügyészség indít egy vizsgálatot annak kapcsán, hogy mennyire volt törvényes az a rendezvény, amit január 8-án, Wass Albert születésének 105. évfordulójára szerveztek. A rendőrök még azt kérdezték, hogy ki finanszírozta az emlékestet, alakult-e ki párbeszéd a közönséggel, volt-e románellenes megnyilvánulás, és történt-e támadás Románia egysége ellen? Ugyanakkor azt is megkérdezték, van-e neki tudomása arról, hogy Wass Albert háborús bűnös?
Kisné Portik Irén elmondása szerint ez neki már a harmadik ilyen rendezvénye, könyvtárigazgatóként sosem kapott arra vonatkozó utasítást, hogy indexen lennének Wass Albert művei, vagy, hogy nem szabadna róla megemlékezni.
Egy személy, aki feltehetően a nemzetbiztonság embere volt, felvételt készített a rendezvényről, így a rendőrségnek teljes adata van arról, hogy kik vettek részt a megemlékezésen, mesélte a Wass Albert-est főszervezője.
A bűnvádi eljárás lehetőségéről szólva, miszerint három hónaptól három évig terjedő fogházbüntetésre is ítélhetik, ha bűnösnek találják, Kisné azt mondta, ő csak a kötelességét szeretné ezután is tenni, hogy magyar szellemi nagyok kerek évfordulóján megtartsa azt a megemlékezést, ami őket legalább minimálisan megilleti. Majd hangsúlyozta, hogy ők csak Wass Albert írói munkásságát méltatták.
Az est főszervezője úgy véli, hogy egy megfélemlítés van készülőben, így ő mindenre felkészült. Kisné Portik Irén azt is elmesélte, hogy az eset után felhívták többen is, és együttérzésükről, támogatásukról biztosították őt.
Végül pedig határozottan leszögezte: akár egy rosszindulatú feljelentésből, akár egy túlbuzgó ügyködésből fakadt a kivizsgálás, ő reméli, végül ki fog derülni, hogy nem történt semmi, ami Románia integritását, vagy a román nép valamely sérelmét tartaná maga mögött.
Duna Tv
Erdély.ma,