udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 723 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 721-723 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. október 23.

IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő Újszentesen
„Legyen a zene mindenkié!”
A Temes megyei Újszentesen október 20–22. között kilencedik alkalommal szervezték meg az Őszirózsa Országos Magyar Népdalvetélkedőt, előkészítő–VIII. osztályos diákok számára. A Nemzeti Oktatási Minisztérium égisze alatt lezajlott rangos népdalvetélkedőn Románia 13 magyarlakta megyéjéből közel 130 diák vett részt. A zsűritagok egyöntetű véleménye szerint az Újszentesi Őszirózsa Népdalvetélkedő színvonala, a gyermekek felkészültsége és a szervezés szempontjából egyaránt, évről évre emelkedik, az idei vetélkedő minden szempontból felülmúlta az eddigieket!
Az ország magyarlakta megyéiből érkezett mintegy 130 kisdiák négy korcsoportban és négy helyszínen mérte össze népdaléneklési tudományát.
Az Újszentesi Polgármesteri Hivatal dísztermében a legkisebbek, az előkészítő–I–II. osztályosok, az Újszentesi Általános Iskola sporttermében a III–IV. osztályosok (ők voltak a legtöbben!), az Újszentesi Általános Iskola nagy épületében az V–VI. és a VII–VIII. osztályosok mutatták be egyenként két népdalból álló műsorukat. Amíg a zsűri meghányta-vetette a verseny tapasztalatait, és döntött a helyezésekről, addig a gyermekek temesvári hajókiránduláson és városnézésen vettek részt, az újszentesi és temesvári házigazdák jóvoltából.
Szombat este került sor az ünnepélyes díjkiosztásra, amelyre rendhagyó módon nem a Kultúrotthonban, hanem az újszentesi Sportcsarnokban került sor. A IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő díjkiosztó ünnepségét és gálaműsorát a Bokréta hagyományőrző csoport citerazenekarának műsora nyitotta meg. A sportcsarnok nézőterét megtöltő gyermekeket, felkészítő tanárokat, szülőket és vendégeket a szervezők nevében Dénes Ildikó, az Újszentesi Általános Iskola igazgatóhelyettese köszöntötte. „A Népdalvetélkedőn fellépett valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, így elmondhatjuk, hogy valamennyien a verseny nyertesei! – mondta Dénes Ildikó – ez a díjkiosztó ünnepség jó alkalom lesz arra, hogy a vadonatúj színpadot is felavassuk, amelyet egy román–szerb határon átnyúló pályázat forrásaiból vásárolt a községháza.”
Következett a várva-várt díjkiosztó ünnepség, először a legkisebbeket szólította a színpadra Kiss Ferenc Temes megyei tanfelügyelő. Bár a zsűri legszívesebben minden versenyzőnek díjat adott volna, a versenyszabályzat szerint csak három díjat és 4-5 dicséretet kaphattak a versenyzők, a résztvevők számának függvényében. Az előkészítő–II. osztályosok közül a paptamási (Bihar megye) Bacsó Ágnes kapott első díjat, a brassói Ceaus Martina (Brassó megye) második díjat és a sepsiszentgyörgyi Szentes Ágnes (Kovászna megye) harmadik díjat. A négy dicséret közül az egyiket a pécskai (Arad megye) Köles Réka érdemelte ki, ami ebben a rendkívül erős mezőnyben kiváló eredmény! A szervező iskola, Szentes város, a Vass Lajos Népzenei Szövetség, a Romániai Magyar Dalosszövetség külön díjakkal jutalmazott még hét versenyzőt.
A III–IV. osztályosok mezőnye volt a legnépesebb, ezért ebben a korosztályban volt a legnagyobb a küzdelem a legjobb helyezésekért. Került itt néhány legény, akik derekasan helyt álltak, és elvittek a 8 minisztériumi díj közül 4-et. Az első helyen a sepsiszentgyörgyi (Kovászna megye) Balázs Gergő végzett, a másodikon a dicsőszentmártoni (Maros megye) Doszlop Tamás, míg a harmadik helyezést a nyárádszeredai (Maros megye) Siklódi Réka szerezte meg. A szervező iskola különdíját Nagy Natália (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár) érdemelte ki.
Az V–VI. osztályosok korcsoportjában a gyergyószentmiklósi (Hargita megye) Antal Csenge bizonyult a legjobbnak, a második helyet a nagyváradi (Bihar megye) Miklós Anna Erzsébet, a harmadik díjat a székelyudvarhelyi (Hargita megye) Geréb Ajnácska érdemelte ki. A nyolc különdíj közül a szentesi iskola különdíját kapta Makkai Gergő-Botond, a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumtanulója. A VII–VIII. osztályosok versenyét a székelykocsárdi (Fehér megye) Szakács Imelda-Melina nyerte, második lett a pusztinai (Bákó megye) Catana Alina, harmadik a csíkszentdomokosi (Hargita megye) Székely Edvin. Dicséretet szerzett Temes megyének Stan Lilla-Aliz, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulója.
A IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő díjazottjai elsősorban a tömbmagyarság soraiból kerültek ki, de néhány díj azért Bihar, Bákó, Brassó és Fehér megyébe is jutott. A házigazdák ezúttal csak egy dicséretet és két különdíjat tudtak itthon tartani, Arad megyének is csak egy dicséret jutott.
Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag a Nyugati Jelennek elmondta: a négy korcsoportban külön-külön zsűrizték a diákokat, egyaránt értékelve a felkészülést, az intonálást, a szövegmondást, az előadásmódot és a kiállást. A versenyfelhívásban az is szerepelt, hogy lehetőleg mindenki népviseletben jelenjen meg, de ezt a zsűri külön nem pontozta. „Nagy öröm volt a zsűri számára, hogy mindenki tájegységének megfelelő népviseletben énekelt, és tiszta forrásból merítettek mind a népdal, mind a viselet esetében. A mezőny nagyon magas színvonalú volt, a gyerekek kiválóan fel voltak készítve, ezért dicséret jár a felkészítő tanáraiknak is. A többségben élő megyékből több, a szórványból kevesebb versenyző volt, de a minőségben ez egyáltalán nem volt érezhető! Előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala, minden területen, a szervezést is beleértve. Kodály Zoltán szavaival élve, most a kettős évforduló alkalmából, hisz Kodály születésének 135 évfordulóját ünnepeljük és halálának 50 évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját”
A díjkiosztó ünnepség közös fotóval és közös énekléssel ért véget a 130 versenyző és a zsűritagok számára. Felemelő érzés volt hallgatni a mintegy 150 torokból felcsendülő, tiszta forrásból merített magyar népdalokat. Köszönet a szervezőknek (Nemzeti Oktatási Minisztérium, Temes megyei Tanfelügyelőség, Újszentesi Általános Iskola, Újszentesi Helyi Tanács, Temes Megyei Tanács) ezért a gyönyörű élményért! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 23.

A walesi bárdokat megelevenítő fényjátékkal tisztelegtek Cardiffban Arany János emléke előtt
A walesi bárdok történetét megelevenítő különleges fényjátékkal tisztelegtek szombat este a walesi főváros, Cardiff főterén a ballada kétszáz éve született szerzője, Arany János emléke előtt.
A Montgomeryben I. Eduárd angol király által máglyára küldött 500 bárd legendájának stilizált képi megjelenítését látványos, színes fényfestéses technológiával vetítették a XII. században épült cardiffi Keresztelő Szent János templom tornyára.
A hatperces vetítéseket késő estig óránként négyszer tekinthette meg a templom előtti téren összegyűlt több száz fős tömeg.
A londoni magyar kulturális központ szervezte fényfestéses vetítések alatt a vers angol fordítása volt hallható a téren elhelyezett hangszórókból.
Az Arany-emlékév egyik első mozzanataként, az idei év elején Montgomery díszpolgárává avatták az 1817-ben született költőt, akinek Eric Fairbrother, a balladában megörökített település akkori polgármestere adományozta a posztumusz címet.
Arany Jánost az évforduló alkalmából annak idején a BBC is külön műsorban méltatta, hangsúlyozva, hogy A walesi bárdokban megénekelt történetet Arany révén többen ismerik Magyarországon, mint Walesben. MTI; Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 23.

Illegális párbajok és majdnem halálbüntetés libatollcsempészésért
Bemutatták Várady Tibor dokumentumprózáját
A Nagybecskereken tevékenykedő ügyvéd apa és nagyapa irattárának anyagait bújva született Várady Tibor Libatoll és történelem című dokumentumprózája, amelyből az elmúlt 100 év kisemberének élete, a hatalmas változások következményei tárulnak az olvasó elé. Várady Tibor vajdasági jogász és író Libatoll és történelem című kötete a második megjelent dokumentumprózája, a kötetet csütörtök délután mutatták be Kolozsváron. A kötetet méltatta, majd az íróval beszélgetett Markó Béla. Az esten közreműködött Györgyjakab Enikő színművész.
A beszélgetés elején Markó Béla kifejette: első hallásra úgy tűnhet, hogy a jog és irodalom egymástól nagyon távolálló hivatás, pedig véleménye szerint a jogász és író gondolkodása nagyon hasonlít egymásra, a jog és az irodalom is hasonló dolgokat követel meg: pontosságot az írásban, alaposságot a témában. Az írás oka pedig mindkét esetben ugyanaz, „mindig azt kell leírni, ami az író szándéka” – mondta el. Így lehet az, hogy Várady Tibor jogász remekül tud prózát is írni.
– Hogyan süllyedt el az a 100 év, aminek nem szabadott volna elsüllyednie, hisz annak tanulságait még nem fogalmaztuk meg: hogy az akkori magyar világ, magyar társadalom hogyan jutott idáig, volt-e benne része, vétke, bűne, hogy végül is szétszakadt, mint nemzet – mondta el Markó, miért is fontos ez a regény, amely pont ezt a 100 évet mutatja be. – Egyre fontosabbnak érzem az úgynevezett dokumentumprózát, összességében mindazt, ami a dokumentum fogalma alá besorolható, így egyre fontosabbnak érzem a memoárt, a dokumentumközlést és mindazt, ami az elmúlt száz esztendőre vonatkozó irodalom – tette hozzá.
A Várady család ügyvédi irattárában megközelítőleg 30 ezer dokumentum található, az író apja és nagyapja minden dokumentumot megőrzött 1893-től kezdődően egészen 2014-ig. Az író apja már elkezdte az érdekesebb, izgalmasabb aktákat különválogatni, ezt folytatta Várady, amely válogatott dokumentumokból végül már két kötet is született. A kötetekben ezt a Markó Béla által emlegetett 100 évet járja körül, külön tekintettel a két világháború időszakára, azoknak előzményeire és következményeire is koncentrálva.
Az író szerint az ügyvédi irattár jobb forrás, mint a bírósági irattár, hisz míg az ügyvédekhez az ügyfelek őszinteséggel fordulnak, addig már az ügyvéd a bíróságra átformált, szerkesztett történetekkel érkezett. Így találhatott az író feljegyzéseket illegális párbajokról, libatollcsempészekről stb. Az irattárat bújva a kisemberek mindennapjai, teljes élettörténetek tárulnak az író, a köteten keresztül pedig az olvasó elé.
Ilyen életpálya Tóth Istváné is, aki libatollcsempészből vált háborús bűnössé, és akinek története bekerült a címbe is. Az író az irattárban három dokumentumot talált a libatollat Magyarországra átcsempésző, onnan pedig használati tárgyakat visszacsempésző fiatalról, akit a határőrök visszafelé jövet kaptak el. A csempészésért másfél év börtönbüntetést kapott, ám a német megszállás alatt a németek felajánlották neki: büntetőtáborok őreként kiválthatja a letöltendő börtönbüntetést. A partizánok érkezése után Tóth Istvánt háborús bűnösnek titulálták az összes őrrel együtt, viszont ő szerencsésnek bizonyult: kivégzés helyett csak újabb börtönbüntetést kapott.
Az illegális párbajharcokról is rengeteget megtudhat az olvasó a kötetekből. Várady csak saját forrásai között talált adatokat ezekről a párbajokról, más ügyvédi irattárban keresgélve nem, a bíróságokon, hivatalos intézmények irattáraiban pedig nem is kereste, hisz a párbajozás tilos volt, így az ügyek nem juthattak el a bíróságra. A felmenői dokumentumai prezentálták, milyen párbajesetek történtek az elmúlt 100 évben, a legutolsót az 1940-es évek elején jegyezték. Az iratokban feltűnnek az érintett felek, az ok, de az is, hogyan döntötték el, hogy valaki párbajképes vagy párbajképtelen, milyen bizottságok foglalkoztak a különböző párbajokkal, ezeknek kik voltak, lehettek tagjai. A mostani elöljáróink Markó Béla szerint mind elbuknának a párbajképességi vizsgálaton.
Az életpályákon kívül a regényben körvonalazódik, hogyan alakult a jogállam az elmúlt száz évben, mikor milyen elvek írták felül azt. „Voltak olyan ügyek, amelyeket szabályosan kezeltek, azok, amelyek nem ütköztek a politikával” – jellemezte a jogállam helyzetét az író a világháborúk körüli időszakban.
Markó Béla arra volt kíváncsi, az író szerint mi tudjuk-e, mi történt velünk az elmúlt 100 évben, vagy nem.
– Az utóbbi években egyre inkább és egyre fájóbban éreztem, hogy szinte láthatatlan távolságba került egy korábbi élet, hogy néha az emlékek szinte semmivé lettek, elbizonytalanodnak az emlékdarabok és -törmelékek, és ez azért fontos, azért fájó, mert az a világ, ami kicsit távozóban van, a láthatáron kívül, ez az a világ, amiben az identitásom kialakult. Ezért is volt számomra roppant fontos ehhez közelíteni. Szerencsére itt volt egy istenáldás, ez az irattár – fejtette ki az író, aki tovább dokumentálódik, és még többet megmutat majd következő, készülő kötetében erről a világról. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 23.

Campus
Szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944-’45 között
„Azt ígérték csak 2-3 órára viszik el, de soha többé nem láttuk őket. (…) Aki szerencsés volt, az hazajött. A legtöbben viszont ott haltak meg.” Így kezdődik és végződik több ezer magyar hadifogoly embert megpróbáló története. Ebből 685 kolozsvári. A túlélők bár többször elmesélik apró részleteiben az orosz hadifogságot, nem létezik olyan képzelőerő, amely képes lenne átélni, és így megérteni.
A magyar népet egyaránt érintő dráma 70 éves évfordulójának alkalmából szervezett konferenciát Szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944 -’45 között címmel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara. A három napos rendezvénysorozatnak az egyetem kolozsvári kara adott otthont, amelyet október 16. és 19. között tartottak. A Málenkij Robot emlékév keretében megrendezett előadássorozatot dr. Murándin János Kristóf, egyetemi adjunktus és kari kancellár nyitotta meg köszöntőbeszédével, amelyet a Málenkij Robot emléktárgyaiból és a témában készült festményekből tartott kiállítás követte. A képek, a hazahozott tárgyak az elhallgatott deportálás nyomasztó nehézségét tárták a nézők elé. A 70 évnyi hallgatás után, ma már nem kötelezhet senki a valóság tudatos agyonhallgatására – mesélték szinte a képek is.
A képzőművészeti kiállítást kerekasztal beszélgetés követte, amelyre két túlélő és egy hadifogoly húga is meghívást kapott. Emellett a már elhunyt, szintén túlélő Csetri Elekkel készült interjú alatt is sok sajátos emlék jutott el a közönséghez. Józsi és Laci bácsi a fájó emlékekről beszéltek, de ők ma úgy fogják fel, mint más egy lábtörést. Ma meglátják benne a viccesebb részeket, elfogadják, hogy a szibériai hadifogság életük részévé vált. A kolozsvári Mille József 1944. október 12-én esett fogságba, 21 évesen:
„Azt merem mondani, hogy szerencsém volt, mert azokat engedték haza, akik nagyon betegek voltak. Levetkőztettek, és ha már nem volt hús rajtunk, akkor mehettünk haza (…) Ha az embernek volt egy kicsi kézügyessége, még valamit el tudott érni a táborban. Nekem akkor volt lehetőségem kamatoztatni ezt az adottságot, amikor kórházba kerültem. Az ápolónők csajkáját díszítettem ki egy szeggel, és ez nekik nagyon tetszett. Ez is közrejátszott abban, hogy ma itt vagyok. (…) Aki ottan beesett a gödörbe, ott is maradt. (…) Sajnos ez megtörtént valóság, nem mese. (…) Amikor megláttam Apahidát, akkor mertem csak kijelenteni, hogy itthon vagyok, ami olyan érzés volt, mint újjászületni.”
Józsi bácsi már 91 éves, és a tudunk szépet alkotni az iszonyatban is életfilozófiának köszönhetően ma is köztünk van.
Ironikus, hogy ami az embernek gond és probléma, az a világ másik felén egy ember életét mentheti meg. Laci bácsit Kolozsvár Széchenyi terén fogták el (Piața Mihai Viteazul):
„Miután igazoltattak a téren, a lakásunkkal szembeni fogdába vittek, és bezsúfoltak egy 25 emberrel teli 2 személyes cellába. A cella ablaka pont a házunkra nézett. Ahogy teltek az órák és nem történt semmi, egyre inkább azon gondolkodtam, hogy milyen jó lett volna, ha otthon tátom a számat, és nem pedig a téren. De miután megláttam édesapámat is az éjszaka útnak indított tömegben, rájöttem, hogy mindenképp itt végeztem volna. (…) Sokan az utat sem élték túl. 80 ember egy olyan vagonban, amelybe maximum 40 ember fért volna be. Az útközben megszökött vagy meghalt emberek pótlására az útba eső településekből szedtek össze csellengőket. (…) A táborban bármi megölhetett: a folyamatos betegség, a végkimerültség, az alultápláltság, a véget nem érő hideg, egy ballábbal felkelt őr. Engem majdnem egy kelés vitt el, ami a jobb lábamat támadta meg. Mivel nem tudtam cipőt húzni, munkára is alkalmatlan voltam. A telet pokróccal a lábamon vészeltem át. (…) Augusztusban jött a hír, hogy a betegeket haza engedik. Így kerültem haza 1945. augusztus 20.-án.”
Mátyás Ilona, aki hozzátartozóként volt jelen a konferencián, egy külső szempontból világította meg számunkra az akkor történteket:
„Azt mondták csak két órára viszik el őket. Néhány óráig naivan vártuk is az édesapákat, a testvéreket, a nagytatákat, a szomszédokat. Aztán édesanyámmal átmentünk a szomszédokhoz, és kérdeztünk mindenkit, hogy jöttek-e haza a férfiak, de sajnos nem jött hír felőlük. (…) Késő este kapott édesanyám egy cédulát. Édesapám küldte. „Soha többé nem látjuk egymást, sajnálom.” – hangzott el életem legrosszabb mondatja. Nem is láttuk. A nagybátyám fia csodával határos módon túlélte a fogságot, így tőle tudtuk meg, hogy szegény édesapám 1945 tavaszán halt meg vérhasban. A halotti bizonyítványába a tanúknak hazudniuk kellett, mert tilos volt kimondani, hogy deportált vagy elhurcolt. (…) 8 évesen lettem egy félárva sorsára ítélve a kommunizmus mindent elnyomó világában.”
A négy napos rendezvénysorozat ilyen és ehhez hasonló történeket tartogatott az odalátogatók számára, átadva mindent, amit a konferencia adni akart: csöndes visszaemlékezést, hangos szóval. Virágh Bernadett / Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 23.

Újra magyar tanár háza égett le Külsőrekecsinben
Január elején Moldvából jött az a hír, hogy Külsőrekecsinben az egyik leghidegebb éjszakán, amíg Gyurka Valentin magyar nyelvű tanár és felesége lakodalomba voltak, addig a négy fiúgyermek, akit otthon hagytak, észrevették, hogy a ház kéménye túlságoson felforrósodott.
A ház padlása hamarosan lángokban állt és mire a családfő hazaérkezett, addigra már csak pár apróságot tudtak kimenteni az égő házból. A hírre megmozdult az erdélyi magyarság, Magyarország több közössége és akadtak egyéni felajánlók is szép számban. Még a romániai híres-hírhedt gazdag üzletember Gigi Becali is elérzékenyült a hír kapcsán és támogatta a bajbajutott családot. A segítség materializálódott, ma már a ház háromnegyede újra áll. Több segítő ember hozzájárulásával a ház egyik része közösségi teremmel és hálószobákkal bővülhetett.
A sors fintora talán, vagy, mivel még nem lett minden bizonyossággal meghatározva a tűz oka, ezért nem lehet tudni miért, egy újabb tűz ütött ki Külsőrekecsinben. Ezúttal a település magyar oktatás úttörőjének, Szarka Felicia és családjának háza kapott lángra október 4-én, pár perccel éjfél után. A bajt az tetőzte, hogy egy a tűzbe maradt gázpalack robbanása következtében a ház szerkezete teljesen tönkrement. Így a ház lakhatatlanná vált. A két gyerekes családnak mindene odaveszett. A sok esztendő munkája pár óra alatt hamuvá vált.
A Facebookon a hír körbejárta a világot. Ahogy Gyurka Valentin esetében is, a Csángó Szeretetszolgálat a Szarka család megsegítése céljából facebookos oldalt hozott létre „Segítsünk Szarka Feliciának és családjának! Külsőrekecsin” címen. Itt lehet bekapcsolódni a segítségadásba, illetve ugyanitt lehet felvenni a kapcsolatot az érintett családdal. Pénzadományt a család által Romániában működő OTP Banknál nyitott számlákra lehet utalni. Forintot, lejt és eurót külön számlákra lehet küldeni, melyhez a következőkben az adatokat is közöljük:
Név. SARCA FELICIA
FUNDU RACACIUNI, BACAU, ROMANIA
SWIFT-BIC: OTPVROBU
Számlaszám: RO07OTPV290000297370HU01 (forint)
RO03OTPV290000297370RO01 (lej)
RO57OTPV290000297370EU01 (euró)
Megjegyzés: Adomány házépítésére.
Telefonon is érdeklődhetnek a +40767616606 számon.
Azok számára, akik Magyarországon élnek, a https://www.erdelyimagyarok.com oldalon találnak lehetőséget arra, hogy magyar bankon át segítsenek.
A Szarka családnak a megpróbáltatás után nehéz továbblépni. A huszonöt éve épített és gondozott házat már nem fogják tudni lakni. Vigaszt jelent számukra az, hogy sokan megkeresik és megpróbálnak segíteni egy jó szóval, pénzzel vagy tárgyakkal. De még messze vannak attól, hogy megnyugodjanak.
Aki teheti, azt arra kérjük, hogy segítsen, akár csak ha egy imával is. Cs. Bogdán Tibor / Erdély.ma

2017. október 22.

Szakmai fórum a néptáncmozgalomnak
A Partiumi Amatőr Néptáncmozgalom Jelene és Jövője címmel konferencia zajlott a Csillagocska Alapítvány tizenöt éves fennállása alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként.
A Partiumi Keresztény Egyetemen megszervezett szombat délelőtti konferencián Benedek Árpád szervező, házigazda visszatekintett a kezdetekre, amikor a gyermek néptánctalálkozón negyvenegynéhány gyerek vett részt és a rendezvény délutántól estig tartott. Jelenleg a három napos rendezvénynek több mint négyszáz meghívottja van. Az amatőr néptáncmozgalom nagy léptékkel fejlődik, s a tizenöt éves sikeres tevékenység rávilágított arra, hogy az egész partiumi amatőr mozgalomnak egy szakmai fórumot kell létrehoznia. „Konferenciánk célja, hogy Temesvártól Szatmárig minden érdekelt megtalálja a megfelelő közeget, ahol szakmai közönség előtt bemutathatja az általa képviselt megyének a jelenlegi helyzetét” – hangzott el.
Csillagocska-család
Dr. Pálfi József, a Csillagocska alapítvány elnöke a Csillagocska óvoda indulásáról szólt. Olyan elképzelésből hozták létre, hogy a lehető legjobbat biztosítsák a gyermekek számára. A templom alagsorában egyúttal rendszeres foglalkozások zajlottak, az utóbbi tizenöt év során rengeteg találkozó – táncjáték, bemutató, színpadi megjelenés – történt itt, így alakult meg a Csillagocska-család. Amint az alapítvány elnöke megfogalmazta, hisz abban, hogy ezekkel a hagyományőrző foglalkozásokkal nemcsak gyermekeinket, de egész népünket, közösségünket gyógyítjuk. Mint bejelentette, a magyar kormány 130 ezer eurós támogatásának köszönhetően felújítják a réti templom alagsorát, mely rendszeresen otthont fog adni a Csillagocska különböző összejöveteleinek.
A konferencián részt vett és előadást tartott többek között Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, dr. Maior Enikő, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánja, dr. Hausmann Alice egyetemi adjunktus, Brugós Anikó egyetemi tanársegéd, s Tamási Emese, a Temes megyei Eszterlánc Kulturális Egyesület alelnöke. Neumann Andrea / erdon.ro

2017. október 22.

A digitalizáció a megmaradás záloga: ki lehetne próbálni az innovatív elképzeléseket Székelyföldön
A gazdaság és a kormányzás jövője egyaránt az innovációtól és a digitalizációtól függ, ez Székelyföld megmaradásának és fejlődésének alapja – állapították meg az 5. Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia előadói.
A magyar kormány Kárpát-medencei digitális ökoszisztémában gondolkodik, programjait kiterjeszti a határon túliakra is – jelentette ki Deutsch Tamás, a Digitális Jólét programért felelős miniszterelnöki biztos az információ-technológia és az innováció témájában Sepsiszentgyörgyön rendezett háromnapos konferencia zárónapján. A fideszes európai parlamenti képviselő pénteken elmondta, a digitalizáció nem egyszerű gazdasági és üzleti, hanem összetett társadalmi változás, a digitális ökoszisztéma legfontosabb szereplője 7,5 milliárd ember, az ő szempontjaik szerint lehet helyes döntéseket hozni. Deutsch ismertetése szerint a magyar kormány stratégiája három alappilléren nyugszik: a pedagógusok képzésén, a modern vállalkozások programon és az okos város (smart city) fejlesztéseken, ezekbe is bevonják a magyarok lakta határon túli települések önkormányzati vezetőit. Ugyanakkor jövőre ingyenes, ám színvonalas kompetencia-fejlesztő képzéseket indítanak, digitális programpontokat létesítenek, bevonva a már létező irodahálózatokat. Porcsalmi Bálint szerint hosszú távú és életképes digitális jövőképre van szükség, ha fejlődni akarunk, nem elég lépésről lépésre haladni, hanem ugranunk kell. Az RMDSZ ügyvezető elnöke előadásában kifejtette, az IT-nak stratégiai iparággá kell válnia Székelyföldön, ez a magyar közösség megmaradásának, fejlődésének kulcsa. Hozzátette, a digitális megoldás nem csodaszer, hiszen az internettel nem lett nagyobb a demokrácia, az esélyegyenlőség nem szűnt meg, hanem újratermelődött. „A technológia szerepe, hogy minőséget hozzon Székelyföldre, márpedig az IT jelenleg nincs ott az első húsz iparág között, miközben Kolozs megyében a harmadik. A digitális stratégia kell legyen Székelyföld fejlesztésének alapja” – szögezte le a politikus, bejelentve: az RMDSZ törvénymódosító javaslatot nyújt be, hogy a képzésekre visszafordított profitot is le lehessen írni az adóból. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a konferencián rámutatott, a közigazgatásban nemcsak az alkalmazottak munkáját könnyíti meg a digitalizáció, hanem az ügyintézést is gyorsítja. Olyan szakok beindítását szorgalmazta, melyek javítják a fiatalok versenyképességét, az informatikai tudás megszerzését. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere javaslatot tett a Székelyföldi Innovációs Alap létrehozására, ebbe a térségből elszármazott, sikeres emberek ajánlhatnák fel jövedelmük 1-2 százalékát, amivel segítenék versenyképessé tenni a régiót. Szerinte Bálványos lehetne Székelyföld fővárosa, zöldmezős beruházással lehetne kialakítani a párezres lakosú várost, ám a világ különböző részein élő szakemberek is megtervezhetik Székelyföld jövőjét. Antal arra kérte a magyar kormányt, tekintsen olyan lehetőségként Székelyföldre, ahol kicsiben ki lehet próbálni az innovatív elképzeléseket. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő közölte, a Digitális Székelyföld megvalósításában fontos szerep hárul az EU-s forrásokra, amelyeket minél hatékonyabban kell a magyar közösség szolgálatába állítani. Besenyei Sarolta európai bizottsági szakértő, a Romániai Smart City és Mobilitási Egyesület alelnöke rámutatott: már most fel kell zárkózni, hiszen később a mai többszörösébe kerül majd a változtatás, a digitalizációra való átállás. Szerinte az önkormányzatoknak több nyelven kell kommunikálniuk, a stratégiákba pedig be kell építeni a smart city fogalmát. Krónika (Kolozsvár)

2017. október 22.

Idei utolsó találkozójukat tartották a hagyományőrzők
Idén már nem találkoznak többször a partiumi hajdú és kuruc hagyományőrzők, akik szombaton Hegyközszentmiklóson tartották második táborukat és közgyűlésüket. A találkozóra kevesen jöttek el, a napirendi pontokra azonban így is sor került.
A Hegyközszentmiklóst körülvevő dombok erdeinek fái, bokrai már felöltötték szemet gyönyörködtető, a sárga, a vörös és a barna számtalan árnyalatában pompázó őszi ruhájukat, és az időjárás is, bár nem volt az előző napokéhoz hasonló meleg, kedvezett a II. Partiumi Hajdú és Kuruc Tábor és Közgyűlés megtartásának. A szervezők ezúttal Hegyközszentmiklósra várták a hagyományőrzőket, kik az egykori Nyíri-kúria, későbbi TSZ-székház ma magánkézben lévő épületének udvarán sorakoztak fel. A Gellért Gyula ny. lelkész, hagyományőrző ezredes előzetes reményei, illetve a neki tett ígéretekhez képest jóval kevesebben voltak, de jöttek Diószegről, Hegyközszentimréről, Kisvárdáról, Élesdről, Székelyhídról, Tépéről – volt, ahonnan csak egy-egy személy, máshonnan kisebb csoport. A szabadtéri istentiszteleten Miklós Csaba csatári lelkész volt az igehirdető, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy az ősz, szeptember-október az emlékezés hónapja számunkra, amikor sok egykori küzdelemről esik szó. A magyarság egy olyan nép, mely csak bizonyos nyomás alatt tudja az értékeit felmutatni, fejtette ki, hozzátéve: ehhez mindig erős kezű uralkodókra, vezetőkre is szükség volt. Hogy a küzdelmek végre sikerhez vezessenek, ahhoz arra van szükség a lelkész szerint, hogy „visszataláljunk Istenhez, az egyházhoz, a szolgálathoz, a magyarságunkhoz”, ekkor lesz értelme a hagyományőrzésnek is.
Eskütétel
A továbbiakban Gellért Gyula vette át a program vezetését, mely az őszi ellenőrzési seregszemlével folytatódott. Ez hajdanán a hajdúk/kurucok fegyverzetének, lovainak, lószerszámainak ellenőrzését jelentette, most ez a mustra nem tartott sokáig a megjelentek számából eredően (lovas nem is volt), de az erre hivatott rang-viselők elvégezték. Utána öten tettek esküt, a II. Rákóczi Ferenc partiumi kuruc dandár tagja lett Nagy Mátyás (Felvidék), Dezső János (Élesd), Miklós Csaba, Mészáros Károly (Csatár) és Birizdó József (Tépe). A hagyományőrzés határok felettiségének jegyében Vadász István h.ö. dandártábornok egy kardot adott át a felvidéki Nagy Mátyásnak, a Kisvárdáról érkezett hagyományőrzők pedig egy nemzeti zászlót a dandárt képviselő Vadász Istvánnak. A rendezvényeken mindig jelenlévő diószegi Kuruc Gabriella (kit tinédzser kora ellenére már neve is predesztinál erre a hagyományőrzésre) egy úgynevezett ujj-nélküli köpenyeget vehetett át kitartása jutalmául Gellért Gyulától. Minden momentumot a háromszoros vivát-kiáltás kísért, sőt, az utóbbi kard-, zászló és köpenyeg átadására még a déli harangszó is megkondult.
További tervek
Az esemény ezen pontján a szabadtérről a kúria egyik melléképületébe költözött, ahol előbb Oláh Attila tépei lelkész Bocskai Istvánról tartott vetített képes előadást, részletezve a fejedelem életútját, vallásos életét és a korabeli jogszabályokat. Meleg Vilmos színművész hazafias töltetű vers-csokra után Gellért Gyula kinevezéseket, előléptetéseket jelentett be – a vivát csak azoknak szólt, akik jelen is voltak. A közgyűlés folyó ügyeinek sorában kiderült: a hagyományőrzők nem szűkölködnek tervekben, hiszen kuruc énekkar és zenekar, lovas egyesület, az asszonyoknak hímzőkör, a fiataloknak alkotótábor létesítése van tervbe véve, hiszen, ahogyan Gellért Gyula (nem csak most) megfogalmazta: a fiataloké mellett az úgynevezett felnőttnevelés is rendkívül fontos. A hagyományőrzők idén már nem találkoznak szervezett formában, ám még tervezik részvételüket az október 28-án Budapesten tartandó II. Rákóczi Ferenc-ünnepségen. A vázolt tervek megvalósításának majd jövő tavasszal vágnak neki. A szombati találkozót közös ebéd zárta Hegyközszentmiklóson. Rencz Csaba / erdon.ro

2017. október 22.

Slammel emlékeztek a forradalomra
Slamprodukcióval tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom emléke előtt pénteken a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium dísztermében.
A fiatal slammerekből verbuválódott Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont és az RMDSZ #Barikád nevű produkciója Székelyudvarhelyen, illetve további hat erdélyi város középiskolájában idézte fel október 23. hangulatát. A műsor alatt korabeli felvételeket vetítettek, naplórészleteket olvastak fel, és slamprodukciók, valamint zenék hangzottak el. Veres Réka / Székelyhon.ro

2017. október 22.

Szinte nem kaptak szót a megemlékezésen az ötvenhatos elítéltek
Megemlékezést tartott az 1956-os magyar forradalom hőseinek tiszteletére a Marosvásárhelyi RMDSZ és az Erdélyi Magyar Baloldal Platform a Kultúrpalota kistermében szombaton. A műsort fáklyás felvonulás követte a Vártemplom felé, majd az eseményt koszorúzás zárta a 2006-ban felállított kopjafánál.
Nagy Imre mártír-miniszterelnök 61 évvel ezelőtt megszólalt a Parlament erkélyéről, és elvtársak megszólítással kezdte beszédét. Erre zúdult fel a mintegy kétszázezres tömeg a Kossuth téren – Nem vagyunk mi elvtársak! – emlékeztette a Kultúrpalota kistermét sem megtöltő egybegyűlteket Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja. Csige Sándor Zoltán azzal folytatta, hogy e felkiáltás egyértelművé tette mindenki számára, a magyar nép nem a szocializmus megreformálásáért ment az utcára tüntetni. Amikor Magyarok, barátaim! megszólítással kezdte újra a beszédét, egyértelművé vált, hogy a sok hazugság után azonosulni tudott a háborgó tömegekkel.
Nem a vezetők voltak nagyok, hanem az egyszerű emberek – mondta Jókai 1848-ról, és ugyanez igaz 1956-ra is, hangsúlyozta a vezető konzul.
Tamási Zsolt történész felszólalásában kiemelte, minden népnek igénye van a szabadságra, s ha ezt a szabadságot megpróbálják elvenni tőle, az történik, ami 1956-ban Magyarországon. Ott az elemi erővel feltörő szabadságkiáltás jellemezte a forradalmat. Erdélyben másként történtek a megmozdulások. Itt a Szoboszlai-, Sass-, Faliboga- és más csoportok, az egyetemisták ugyanolyan célokért, de másként nyilvánultak meg, nem nagy vehemenciával, hanem hosszan készülődve érlelték sorsuk megváltoztatásának lehetőségét.
A magyarországi októberi események lendületet adtak az itteni szervezkedéseknek is, ám a kommunista hatalom azonnal reagált ezekre a próbálkozásokra.
Temesváron bebörtönzések történtek, előhúzták a „magyar kártyát”, elkezdődött a kisebbségek – nem csak, de jellemzően a magyarok – üldözése: a cél a közösség megtörése volt. Huszonnégy és harmincezer közé tehető az erdélyi meghurcolt emberek száma, és ahhoz, hogy tudjuk, ez mennyire érintette a társadalmat, számolnunk kell azzal is, hogy ez ugyanennyi családot jelentett, az érintett emberek száma tehát elérhette a százezres nagyságrendet – világított rá a történész.
Az est folyamán Buta Árpád énekelt, Bedő Hunor és társulata néptáncokat adott elő, bolyais diákok mondtak verset. Az utolsó vers előtt a műsorvezető bejelentette, hogy ezzel vége a megemlékezés kistermi részének. Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke viszont ezt kiegészítette egy javaslattal, hogy kapjanak szót a teremben lévő egykori elítéltek is, hiszen ők azok, akik hitelesen tudják idézni a forradalom utáni megtorlások történetét.
Így kapott szót Horváth Matild, akit 1958-ban tartóztattak le Tekerőpatakon röpcédulázás miatt. Hét évet ült. Szilágyi Domokos elmondta, azt a szenvedést vagy nem lehet leírni, vagy nem lehet elhinni, amiben nekik részük volt. Szeretné eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a Szekuritáté teljesen ártatlanul nem vett őrizetbe senkit. De igenis, vett. Őt például azért, mert amikor kilenc embert ártatlanul letartóztattak, egy provokátor besúgó azt kérdezte tőle, mit tettek ezek az emberek. Ő pedig azt válaszolta: „Ezek biza az égvilágon semmit.”
Ezért az egyetlen mondatért ült három évet, és ítélték teljes vagyonelkobzásra.
Kelemen Kálmán az idén elhunyt egykori bebörtönzött Varga Laci bácsira, a börtönviselt református lelkészre emlékezett. Beszélt az 1958-as júniusi börtönlázadásról is, amikor a fegyőrök az ő cellájukba is begépfegyvereztek. Ő hét év börtön után került haza. Gráma János nyolc évet töltött börtönben egy általa írt versért. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

2017. október 22.

Szoros szavazati aránnyal szerzett újabb elnöki mandátumot Izsák Balázs az SZNT élén
Az SZNT szombat délután Marosvásárhelyen tartott tisztújító küldöttgyűlésén a harmadik négyéves mandátumára jelölt Izsák Balázsnak Farkas Csaba, az SZNT alelnöke volt a kihívója. Farkas Csaba azt rótta fel az elnöknek, hogy elszakadt az SZNT bázisától, és emiatt erejét vesztette a szervezet. Úgy vélte: vissza kell hozni azt a korszakot az SZNT-be, amikor a tanács állandó bizottsága akár hosszú viták után is, de konszenzusos döntéseket hozott. Hozzátette: Székelyföld területi autonómiája nem lehet vita tárgya. „Székelyföld vagy autonóm lesz, vagy nem lesz” – jelentette ki.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs arra emlékeztetett, hogy négy évvel ezelőtti megválasztásakor a közösség belső kohéziójának az erősítését, a székelyföldi önkormányzatoknak a munkába való bevonását, az anyaország támogatásának a megőrzését, a román többségi társadalommal párbeszédet, és az SZNT nemzetközi kapcsolatainak az építését vállalta. Úgy vélte, valamennyi területen sikerült előre lépni. A belső kohézió erősítésének a legfontosabb eseményeként a 2013 októberében megtartott “székelyek nagy menetelését” tartotta. Elnökjelölti beszédében arra fektette a hangsúlyt, hogy a közösen hozott döntések alapján látta el az elnöki teendőket, ezektől soha nem tért el. „Önök ismernek engem” – fogalmazott az elnök további négy évre kérvén bizalmat.
A székely székek felszólaló képviselői többnyire ugyanazt rótták fel az elnöknek, amit Farkas Csaba. Többen elmondták: sok esetben a sajtóból kellett értesülniük arról, hogy mi történik az SZNT-ben. Az elnök nem tartotta a kapcsolatot a helyi szervezetekkel. Amint Korpos Levente a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke fogalmazott: „az elnöknek volt SZNT-je, nem az SZNT-nek volt elnöke”.
A szavazás a bírálatok ellenére a régi elnököt erősítette meg a tisztségében. Izsák Balázs elnökségét 109, Farkas Csabáét 93 küldött támogatta. Az újraválasztott elnöknek kihívója a színpadon gratulált. Izsák Balázs azt ígérte, hogy a szervezet további vezetésében figyelembe fogja venni a küldöttgyűlésen elhangzott bírálatokat, és hamarosan valamennyi széki tanácshoz ellátogat, hogy a helyszínen vitathassák meg a megoszló nézeteket.
A küldöttgyűlésen Borsos Géza gyergyószéki küldött arra kérte az elnököt, hogy ne nevezze ezentúl székelyföldi magyaroknak a székelyeket. Kijelentette: „székely nép vagyunk, amely a magyar nemzet része”, és a népek önrendelkezési joga alapján kell a székelységnek követelnie Székelyföld területi autonómiáját. Úgy vélte, helytelen volt a 2011-es népszámláláson arra biztatni a székelyeket, hogy vallják magyarnak magukat.
A küldöttgyűlés határozatot fogadott el arról, hogy meghirdeti a Székely Nemzeti Tanács 1918-as megalakulásának a centenáriumi évét. Felkérte a székelyföldi szervezeteket, önkormányzatokat, egyházakat, egyetemeket és iskolákat, hogy 2018. november 19-ig szervezzenek rendezvényeket a centenárium kapcsán.
Az SZNT marosvásárhelyi küldöttgyűlésén a színpadot a székely zászlók mellett Katalónia zászlói díszítették. Izsák Balázs beszédében példaként mutatta be azt az egységet, amellyel a katalán nép küzd az önrendelkezéséért. MTI; Erdély.ma

2017. október 21.

Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknál
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

2017. október 21.


Kós Károly és Bartha Miklós mellszobrot kapott Irisztelepen
A Kolozsvár-iriszi református templom kertjében leplezték le október 20-án, pénteken késő délután Bartha Miklós és Kós Károly mellszobrát.
„Van a múltban olyan, amit elfelejtenénk, kitörölnénk, viszont van amit nem lehet, nem szabad kitörölni, mint Kós Károly és Bartha Miklós tetteit, amelyek máig meghatározóak az erdélyiek és kolozsváriak számára. Ezekre a tettekre emlékeztetnek a mellszobrok” – mondta el Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese a szoboravató alkalmával tartott istentiszteleten. Az ünnepségen Bartha Miklóst, az EMKE előfutárát, közírót, parlamenti képviselőt Széman Péter EMKE-elnök, míg Kós Károly építészt, az egyházkerület gondnokát Vincze László irisztelepi gondnok méltatta. A szobrot Grezsa István budapesti kormánybiztos leplezte le. Az ünnepség végén szeretetvendégségre invitálták az egybegyűlteket. Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 21.

Díjeső a szatmári bábosoknak a Puck fesztiválon
Négy díjat vitt el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata a Kolozsváron az imént véget ért XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljáról. Az ötnapos fesztiválon 4 meghívott külföldi társulat és 14 hazai bábszínház indult a díjakért.
A házigazda Puck Bábszínház közleményben tájékoztatott az öttagú bíráló bizottság – Slobodan Marković (a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), Roxana Croitoru teatrológus, dr. Katona József rendező, dr. Ovidiu Pecican újságíró és dr. Epaminonda Tiotiu díszlettervező – döntéséről. A rendezvény zárógáláján, pénteken este az alábbi díjakat osztották ki.
A legjobb előadás díja: Történet a tálról és a kanálról(Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat).
A legjobb rendezés díja: Adela Moldovan, A hókirálynő (Aradi Marionett Színház) című előadás színpadra állításáért.
A legjobb díszlet díja: Eugenia Tărășescu Jianu, A négyszögletű mese díszletéért (brassói Arlechino Bábszínház).
A legjobb zene díja: Czapp Ferenc zeneszerző, a Történet a tálról és a kanálról (Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat) című előadás zenéjéért.
A legjobb dramaturgiáért járó díj: Történet a tálról és a kanálról(Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat). Az előadás szövegkönyvét Michael Ende nyomán Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó írta.
A legjobb bábokért járó díj: Eustațiu Gregorian, A hókirálynő (Aradi Marionett Színház).
A kollektív alakítási díjat A hókirálynő (Aradi Marionett Színház) előadás művészei kapták.
A legjobb női alakítás díját ex aequo Nagy Anikó vitte el a Történet a tálról és a kanálról (Szatmárnémeti, Brighella Bábtársulat) című előadásban bemutatott játékáért.
Női alakítási díjban részesül ex aequo Gabriela Lungu bábszínésznő is A virágok királykisasszonya (Guguță Állami Bábszínház, Moldova Köztársaság) című előadásban nyújtott alakításáért.
A legjobb férfi alakításért Daniel Stanciu, a bukaresti „Țăndărică” Színház bábszínésze kapott díjat, aki a farkast játszotta a Piroska és farkas című előadásban.
Oklevélben részült továbbá a színész-néző kapcsolatért Andreea Ajtai, a marosvásárhelyi Ariel Színház művésze és A kis boszorkány című előadás vizuális hatásáért a gyulafehérvári Prichindel Bábszínház. Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 21.

Horváth Anna-per: tanúk kihallgatásával folytatódott
Bár az előző, első tárgyaláson a bíró jóváhagyta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által a Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester és Fodor Zsolt üzletember közötti tavaly májusban folytatott megbeszélés hanganyagának a meghallgatását, erre tegnap mégsem került sor – hozzáértők szerint előbb kihallgatnak valamennyi tanút, s csupán ezt követően „játsszák be” a hanganyagot. Az ügyvédek szerint a felvétel kulcsfontosságú, mi több, perdöntő is lehet, a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanis az elhangzottak alapján vádolta meg befolyással való üzérkedéssel Horváth Annát és pénzmosással Fodor Zsoltot. A tegnapi nyilvános tárgyaláson a vád tanúit hallgatták meg.
Ligia Subţurică, Kolozsvár volt főépítésze elmondta: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal belső működési szabályzata értelmében nem volt Horváth Anna alárendeltje, így a politikus nem volt, hogy közbejárjon nála.
– Én tulajdonképpen csak Emil Boc polgármesternek tartoztam felelősséggel. Lévén, hogy a régi általános városrendezési szabályzat bizonyos előírásai sürgőssé tették bizonyos ügyek intézését, tavaly tavasszal, kora nyáron, nagyon sokan fordultak hozzám: a város polgárai, befektetők, tervezők, városi építészek stb. Nem emlékszem, hogy egy bizonyos ügyben Horváth Anna egyáltalán hozzám fordult volna. Nyomást amúgy sem gyakorolhatott rám, mert nem voltam az alárendeltje. Őrület volt az az időszak, éjjel is bent voltam az irodában – mondta a műszaki szakember.
Ugyanezt vallotta Mirela Mărincean is, a városháza közlekedésbiztonsági osztályának a vezetője, aki egyébként nem is értette, őt miért hallgatják ki.
Másfelől, a tegnapi tárgyaláson két üzletember is azt vallotta: anyagilag 5-5 ezer lejjel segítette ugyan Horváth Anna választási kampányát, ám a politikus semmit sem kért cserébe, és ők sem fordultak hozzá ügyes-bajos dolgaik elintézésére.
Három tanú nem jelent meg, őket a következő alkalommal behozatják a tárgyalóterembe.
A tárgyalás végén Horváth Anna védőügyvédje kérte az immár egy éve hatályban levő hatósági felügyelet feloldását. Azzal érvelt: már nincsenek érvényben a bizonyos szabadságjogokat korlátozó intézkedés indokai, így például a vádlott már nem alpolgármester, így nem tud semmilyen befolyást gyakorolni a tanúkra, a vádat pedig nem feltételezni, hanem bizonyítani kell. – Horváth Anna ismert és elismert tagja a kolozsvári közösségnek, sok helyre meghívják, közrendezvényeken vesz részt – mondta az ügyvéd, emlékeztetve, hogy a bírósági felügyelet immár több mint egy éve érvényben van, ideje lenne ennek feloldására. A bíró ennek kapcsán a napokban dönt. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 21.

Beszélgetés Varga Károllyal, a dévai Corvin Kiadó vezetőjével
Piaci nyomás és digitalizáló fabulálás között
A Hunyad Megyei Könyvvásár, melyen idén 110 kiadó kínálta termékeit, 18. alkalommal került megrendezésre. Magyar könyvet hiába kerestünk a standokon. Ennek kapcsán kerestük fel Varga Károlyt, a dévai Corvin Kiadó vezetőjét.
– A könyvvásárok általában arról szólnak, hogy nagyon sok ember megfordul, és néhányan vásárolnak is. Sajnos a Hunyad megyei térség magyarság szempontjából igencsak mostoha szórványnak számít, tehát a potenciális vásárlók száma eleve nagyon alacsony. Mi már kétszer-háromszor részt vettünk ezen a vásáron, de mindig ráfizetéses volt. Gondolom, más magyar kiadók is hasonló megfontolásból maradtak távol. Ez egy szép kulturális rendezvény, és aki szereti a könyvet, az biztos örül egy ilyennek. De a könyv beszerzési csatornái ma már egészen mások. Úgyhogy vásárokra mi általában nem járunk el.
– Hogyan juttatja el termékeit a Corvin Kiadó az olvasókhoz?
– Vannak még hagyományos értelemben vett könyvesboltok, főleg nagyobb erdélyi városokban, ide szoktunk megrendelés alapján könyveket vinni. De lehet online is rendelni, akár közvetlenül a kiadótól, utánvéttel. E szakmában azon túl, hogy a könyv iránti igény folyamatosan csökken, a terjesztés is komoly gondot jelent. Ez gyakran drágább, mint magának a könyvnek az előállítása. Erdélyi viszonylatban még kevésbé érezzük, de világszinten a könyvek nagyon-nagyon drágulnak. Apad a kereslet, szűkül a piac, nőnek a nyersanyagárak és ez mind megmutatkozik a könyvek árában.
– Mi az, amire még kereslet van jelenleg a könyvpiacon? A Corvin Kiadó az elmúlt években a klasszikus magyar irodalom számos alkotását adta ki. Kitartanak-e még e nagyszerű kezdeményezés mellett?
– Valójában ezeket a sorozatokat egyfajta olcsókönyvtár-sorozatként jelentettük meg. Elsősorban az iskolában kötelező olvasmányokra összpontosítottunk, és ezeket a műveket olyan áron próbáltuk kiadni, hogy mindenki számára elérhető legyen. Mára azonban már telítettük a piacot. Ami a szépirodalmat illeti, idén próbálkoztunk egy Tamási Áron-trilógiával – felemás sikerrel, bár az első kötet nagyon jó fogadtatásra talált. Évente 4-5 kötetet szoktunk kiadni a Communitas Alapítvány támogatásával. De itt a szépirodalmi kiadások ki is merülnek. Ezen kívül a hagyományos kiadványainkat jelentetjük meg könyvesített formában: rejtvényköteteket és gasztronómiát. Azt tapasztalom, hogy manapság a könyvet egyre inkább aszerint választják, legalábbis a mi olvasótáborunk, hogy mennyire hasznos. Vagyis ha naponta lehet fellapozni, használni, főleg a konyhában, akkor azt szeretik, és megveszik. A gasztronómiai kiadványaink már évek óta többezres példányszámban értékesíthetők.
– Ez jelenti Erdélyt és Magyarországot?
– Ami a gasztronómiai kiadványok piacát illeti, nagyjából fele-fele arányban oszlik meg Erdély és Magyarország között. De van egy igényesebb kivitelű, keménytáblás sorozatunk, amit főleg Erdélyben vásárolnak. Kedvelik ezeket a kiadványokat. Most jelent meg egy újabb 120 palacsintás kötetünk és ez is már szinte a megjelenés pillanatában elfogyott.
– A gasztrokiadványokhoz is tartoznak rendezvények. Merőben eltérnek a most éppen Déván zajló könyvvásártól, de azért itt is lehet könyveket forgalmazni. E rendezvényekre eljár-e a kiadó?
– Valóban rengeteg gasztronómiai vásár, fesztivál van. Mindenhova nem tudunk eljutni, de évente kiválasztunk három-négy jelentősebb rendezvényt, amelyre elmegyünk főzésbemutatóval, könyvbemutatóval. Általában a parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon, az udvarhelyi gyümölcsfesztiválon, a csíkszeredai pityókafesztiválon vagyunk jelen. Szóval keressük a rangosabb rendezvényeket. Amúgy ez is egy piaci kényszer. Itt nagyon sok magyar ember megfordul. És mi, igaz, hogy vannak román nyelvű kiadványaink is, de azért a magyar olvasótáborra összpontosítunk.
– A kiadványok magyar jellegéhez kötődően kérdem, mennyire fókuszálnak a hagyományos erdélyi receptek felkutatására, megjelentetésére?
– Mi évente átlagosan ezer receptet közlünk le. Most ha visszakérdezek, hogy kapásból hány eredeti erdélyi receptet tudna felsorolni, biztosan nem haladnánk meg a tizet, húszat. Hiú ábránd tehát, hogy naponta lehet hagyományos erdélyi receptet lehozni. Én azt mondom, hogy ami egyszer közölhető, megfőzhető, elkészíthető volt, az nálunk megjelent. Ami most zajlik, az a gasztroforradalomnak egyfajta erdélyi térhódítása. Vagyis azt közöljük, hogy a különböző nyersanyag-párosításokból, kicsit ragaszkodva az erdélyi hagyományokhoz, milyen újabb és újabb receptköltemények készíthetők.
– A Corvin Kiadó termékeinek jelentős szegmensét jelentik, jelentették a tankönyvek, munkafüzetek is. Ezek kiadása hogyan alakult idén?
– A lehető legrosszabbul – köszönhetően a kormánynak és oktatási miniszterének. Utóbbi egyik napról a másikra tiltotta be a sok éve jóváhagyott és jól működő munkafüzeteinket. Persze nemcsak a miénket, hanem országos szinten mindet. Érvénytelenítette azokat az engedélyeket, amiket még idén is kiadtak. Tehát nagyon rossz helyzetbe kerültünk. A korábbi évek tapasztalatára építve, az idei engedélyek birtokában már júliusban legyártottuk a munkafüzeteket, hogy a tanév kezdetén teljes kínálatot nyújthassunk. Ám augusztus 9-én jött a rendelet, ami felülírt mindent, és ellehetetlenítette a helyzetünket. Ez óriási anyagi érvágás volt a kiadónak, de az iskolák, diákok is nagyon megérzik. Hiszen sok helyt, sok osztályban, sok tantárgyból nincsenek tankönyvek. És ezek a munkafüzetek nagyon jó tankönyvpótló segédeszközök voltak. Ez az új miniszter azt ígérte, hogy rendet teremt a tanügyben, hogy jövőtől lesznek tankönyvek. De a tankönyvkiadást monopolizálni akarja, egyetlenegy kiadó fog csak tankönyveket gyártani, tehát egy kicsit visszamegyünk a rendszerváltozás előtti időkhöz. Én nagyon csalódott vagyok ilyen téren, és nem látom azt a társadalmi ellenállást, ami ennek az egész folyamatnak megálljt parancsoljon. Meggyőződésem viszont, hogy egy újabb oktatásiszínvonal-visszaesés fog bekövetkezni az elkövetkező években. Az tény és való, hogy számunkra egy fontos szegmens volt a tankönyv- és munkafüzet-kiadás, amire nagyon sokat áldoztunk, fejlesztettünk, sok munkatársat képeztünk ki, sok emberrel dolgoztunk. Úgy néz ki, hogy ennek most vége, de ez bizonyára majd a születendő tankönyvek minőségén is meg fog látszani. Mert abban a pillanatban, amikor nem lesz verseny, és a hatalom által preferált kiadó fogja a könyveket futószalagon gyártani, akkor nem lehet nagyon magas színvonalra számítani.
– Újabban alapvető követelmény, hogy a tankönyvek digitális formában is megjelenjenek. Már az idén kiadott könyvek hátlapján ott van borítékban a CD, a könyv digitalizált tartalmával. Hogyan látja ezt az újítást?
– Ez egy nagy blöff. Egy újabb találmány. Ahány tárcavezető jön a minisztériumba, mindig egy-egy újabb kísérletbe kezd, amelynek áldozatai elsősorban a diákok, szülők, pedagógusok. De most a kiadókat is érintette, mert kénytelenek voltak beállni a sorba, ha egyáltalán ki akartak valamit adni. Úgyhogy ez iszonyatosan megnehezítette a dolgunkat, óriási költségeket és nagyon sok munkát hozott a fejünkre. Ráadásul az eredmény is messze elmaradt a beharangozottól. A visszajelzések szerint 5-10 százalékban használják a digitális tankönyveket. Arról nem is beszélve, hogy valóságos cirkusz volt, hogy mobiltelefonokon, tableteken, laptopon mindenféle platformon lehessen ezeket alkalmazni. És mivel ezt kizárásos kritériumként emlegették, mi meg is feleltünk ennek. Persze más kiadók nem vették komolyan, mégis kiadhatták tankönyveiket. Úgyhogy ez is egy csőbe húzás volt és óriási méltánytalanság. Különben úgy érzem, ez az ország nincs felkészülve a digitális oktatásra és nemcsak műszaki szempontból, hanem hozzáállás és a szaktudás szempontjából sem. Ez egy nagyon komoly feladat lenne. Tudomásom szerint kevés országban megy jól a digitális tankönyvek alkalmazása. Jövőtől azonban úgy néz ki, és ez abszolút újdonság, hogy az új tankönyvtörvény szerint nem lesznek nyomtatott, csak digitális tankönyvek. A nyomtatott tankönyveket mindenkinek külön kell majd igényelnie, úgyhogy számomra nagyon kétséges, hogy ez pozitív változáshoz vezet az oktatás berkeiben.
– Zárásképp még térjünk vissza Hunyad megyére és a klasszikus könyvkiadásra. Dél-erdélyi magyar kiadóként lát-e igényt a kortárs irodalom, illetve helytörténeti jellegű kötetek megjelentetésére?
– Ez egy lelkiismereti kérdés. Számunkra az elmúlt évek arról szóltak, hogy a piaci igénynek kell megfelelni. Azzal a szűk kis támogatással, amit évente kapunk, egyáltalán nem tudnánk könyvet kiadni vagy nagyon keveset. Az említett kortárs irodalommal, illetve helytörténeti jellegű kiadványokkal csak nagyon mérsékelt igényre lehet számítani, tehát nem igazán piacképesek. Ezek megjelentetéséhez pályázatokhoz kellene folyamodni. Ez azonban szinte egy külön szakmává nőtte ki magát. Állandóan figyelni kell a kiírásokat, erre nekünk nincs apparátusunk. Ha legalább az önköltség megtérülne, nagyon szívesen adnék ki ilyen köteteket. De a tapasztalat mást mutat, és visszakanyarodva a beszélgetés elején megfogalmazott gondolathoz, ezúttal is csak azt mondhatom, hogy magyar könyvkiadás szempontjából Hunyad megye nagyon mostoha szórványnak számít. Egyfajta csoda, hogy vagyunk! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 21.

Káli István ellen-fejlődésregénye
A szemfényvesztett megvilágosodása
„neved nincs, tárgy vagy csupán/ karodon a leltári szám...” – ezek a Szilágyi Domokos-sorok adtak drámaiságában lírai alaphangot Káli István A szemfényvesztett című regénye múlt pénteki marosvásárhelyi bemutatójának.
A Kemény Zsigmond Társaság és a Mentor Könyvek Kiadó közös estjén Györffy András színművész szavalata után Csíky Boldizsár, a KZST elnöke köszöntötte a Bernády Ház közönségét és a szerzőt, akit elsőként arról kérdezett, milyen mértékben önéletrajzi jellegű az új könyve, mennyi benne a személyes tapasztalat, illetve a mások életéből leszűrt következtetés.
– Ezt a szöveget négy és fél évig hordtam magamban – árulta el Káli István. Regénye megírásakor saját sorsát gondolta át, azt, hogy mitől lett az, ami, és arra a következtetésre jutott, hogy nem ő a meghatározója a saját életének. Erre a keserű felismerésre utal a kötet elején olvasható ajánlás is: „szüleim és mindazok emlékére, akik merték hinni, remélték, hogy az emberhez méltó élet nem mindig rendszer vagy hatalom kérdése”.
– De igen, az – szögezte le a szerző a könyvbemutatón. Káli István kutatni kezdte a természetesből a mesterséges társadalomba kényszerített emberek sorsát, azokét, akikkel „az első eszmélés pillanatában találkozott”, és akiknek köszönhetően leélt egy „boldognak mondható gyermekkort”, így született meg új regénye.
– Ismernem kellett volna a szüleim életét, de semmit nem tudtam róluk, ezért kitaláltam nekik egy életet – tette hozzá.
A kötet szerkesztője, Gálfalvi Ágnes a főhős, a „szemfényvesztett” alakjára irányította a figyelmet. Kormos Albert egy marosvásárhelyi kisiparos, női ruhákat készítő úriszabó, éles eszű, kíváncsi, ugyanakkor nem túlságosan reflektált. Választását így indokolta meg az író:
– A mű cselekménye idején egy kisiparos meghatározó személyiségnek számított egy kisiparos városban. Női szabóként ismert személyiségekkel kerülhetett kapcsolatba, így alakján keresztül sok mindent meg lehet mutatni.
Káli István azt is elárulta, hogy édesapja a valóságban is ezt a mesterséget űzte, Kormos Albert alakja mégis fikció.
– Általa és a hozzá hasonló szereplők révén mutatom meg azt, amit képzelek erről a korról. Ők a „mindenkik”, a „sok”, a „névtelenek”, akikről név szerint semmilyen emlék nem maradt meg a történelemben.
A regény mellékszereplői viszont valós személyek. A rendszer olyan irányítói, illetve elszenvedői ők, mint Csupor elvtárs, báró Kemény János vagy Tamási Jenő.
A továbbiakban A szemfényvesztett tartalmára kérdezett rá a beszélgetőtárs.
– A szöveg Kormos Albert utolsó éjszakájába van bezárva – foglalta össze a lényeget a szerző, akinek főhőse balesetet szenved, ennek folytán a látásközpontja sérül, de miközben egyre gyengébben észleli a kinti világot, belső látása kitisztul. A történet egy belső monológot tölt ki, amely tulajdonképpen metafizikai elmélkedés a teremtés csodájáról, az ember szerepéről. 
Káli István a regény szerkezetét is körvonalazta.
– Van egy tétel, abból kiindulva jutunk el a következtetésig. A bizonyítás húsz lépésben zajlik, és a következtetés az, hogy nincs következtetés. 
Gálfalvi Ágnes arra kérdezett rá a továbbiakban, hogy hogyan fordul egy realista ábrázolásmódot követő szerző a 70. születésnapja után a láthatatlan tudás felé, mennyire tudatos ez a váltás.
– Az emberben gyűl a feszültség, aztán egyszer csak elkezd gondolkozni azon, hogy miért történt mindaz, ami történt. Úgy éreztem, hogy elszámolnivalóm van önmagammal, és ezt adtam Kormos Albert szájába – fejtette ki az író.
Káli Istvánt a marosvásárhelyi bemutató előtt Székelyudvarhelyen díjazta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. Az ottani rendezvényen hangzott el, hogy új műve ellen-fejlődésregény, a XIX. századi fejlődésregény ellentéte. Ennek kapcsán a szerző így fogalmazott:
– Én nem akartam leépülésregényt írni. Egyszer csak kezdte írni magát a szöveg, egyik esemény kérte a másikat, és ez lett belőle.(...) A főhősöm nem volt az egyedüli ilyen szereplője a kommunizmusnak. Azt, hogy hányan találtak magukra a világtalanság állapotában, illetve hányan tudták megkülönböztetni a két világtalanságot, nem tudom, mindenki tegye hozzá a maga igazságát.
A beszélgetés végén Gálfalvi Ágnes Káli István prózájának azt az erényét emelte ki, hogy a társadalmi leépülésben is meglátja az egyén egyediségét, a csodát, ami bármikor bekövetkezhet.
– Én nem tudtam volna másról írni, mint arról, amit láttam – vette át a szót a szerző, akit mérnökként munkásemberek vettek körül, és aki egy kétosztályos téglagyári munkás hozzá címzett sorait ereklyeként őrzi.
– Alulról láttam a társadalmat, így a regényhőseimet, a közöttük lévő viszonyokat, az egymásrautaltságot is alulnézetből mutatom be – jegyezte meg, majd azt is elárulta, hogy új művének szereplői közül nem a főhős a kedvence, hanem egy pék, aki nem tudja tartani a száját, nem képes beletörődni a rendszerbe, és azért nem nősül meg, hogy családját ne sodorhassa szókimondó természetével nehéz helyzetbe.
Az est felolvasással zárult, a szerző a mű meghatározó, kezdő és záró részét osztotta meg az egybegyűltekkel, akik így még inkább kedvet kaphattak a költői lüktetésű, különleges regény befogadásához. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 21.

Orbán Balázs nyomdokán a Gyimesek vidékén 2.
Visszatérnek a Székelyföld peremén fekvő Gyimesek vidékére az Orbán Balázs nevét viselő 36. dokumentarista fotótábor résztvevői október 20–27. között. A fényképes dokumentáció készítése a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, az Exposia Fotográfiai Alkotócsoport szervezésében valósul meg, Hargita Megye Tanácsának a támogatásával.
Az idén májusban tavaszi fényben megragadott Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk községeit most az ősz színeiben is dokumentálják a meghívott fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kelemen Lajos (Sepsiszentgyörgy), Kerekes István (Kazincbarcika), Sándor-Tóth Zsuzsanna (Hatvan), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda).
A fotótáborban részt vevő fényképészek a vidéket bejárva vizuális értékmentést végeznek. A megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeikkel rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem. A felvételek, amelyek a tábor ideje alatt elkészülnek, egyfajta üzenetek a világnak: így élnek itt az emberek, ilyen a környezetük, és ilyen csodálatosan szép az a táj, amit századok óta laknak.
Az ily módon készülő dokumentáció vándorkiállítás anyagát képezi, amelyet a jövő év során több helyszínen is bemutat a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában elragadtatva írja e vidékről: „… egy ily nagyszerü tájjal, melynél szebbet bizonynyal se Tyrol, se Svájcz nem tud felmutatni, s mi még sem ismerjük, még kevésbbé méltányoljuk e szép hazát. Kétségtelenül szép a Székelyföldnek lakott része is, de ki azt valódi nagyszerüségében akarja ismerni, annak be kell hatolni határhavasaink nagyszerü tömkelegébe, meg kell utazni azon gyönyörü hegyszorosokat, melyeket a teremtő mint e szép haza büv-utjait helyeze a határszélre, s csak akkor fogja azt egész nagyszerüségében, egész pompájában ismerni”. A 36 km hosszú Gyimes-völgy a Csíki-havasok legkeletibb csücskében helyezkedik el, községei: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. Az itt élő gyimesi csángók ősei csíki falvakból menekültek e vidékre, a korábbi századokban, hol politikai, hol gazdasági kényszerből. „A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére, és alulról felfelé népesítették be a Tatros völgyét és a patakokat. A Tatrosba futó patakok mentén szétszórt házcsoportok szerekbe, tizesekbe szerveződő egységeiből önálló települések jöttek létre. A 19. század derekán már mindhárom mai gyimesi település önálló közigazgatású község, külön bíróval, elöljárósággal. A szétszórt település az emberek összeállásának régi titkait árulja el, a családi foglalás emlékeit őrzi. Egy-egy völgybe futó patak mellett egy család telepedett meg, s így a patakok legtöbbje az első települők nevét őrzi”. „A Tatros és mellékvizeinek vidékét a 17. században még nagyrészt a Moldvát Csíkszékkel összekötő kereskedelmi útvonal által keresztülszelt erdőrengeteg borította. A gyimesi csángók az azóta eltelt bő két és fél évszázad alatt az őket körülölelő tájat minden vonatkozásában kiismerték, s közben a vadont hegyvidéki kultúrtájjá alakították”. „Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a »patakokban« nagy kiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek. A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az »erdőlés« nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani. A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöznek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöznek a téli szállásra. Benkő Károly (1853. II. 62-68) említi, hogy a »Gijmes havasi falvakat több falu bírta: Csíkszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csíkszentmihály 1/5-ét, Szépvíz pedig 2/5-ét«. A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani. Itt még fellelhetők a magyar népi kultúra korábbi rétegei, őrzik viseletüket, gyakorolják ősi gazdálkodási módszereiket.
A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk. A gyimesi csángó ház a székely ház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók). A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a bennszülött a csángó. Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. A parasztzenészek messzi földön híresek, egyik sajátos népi hangszerük, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt. A szakemberek közel 35-féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, a csárdást, a németest, a hejszát”.
„Gyimes a Székelyföld néprajzának múzeuma, vagyis, ami ott hamarabb eltűnt, elenyészett, itt változatlanul vagy átformálódva még tovább fennmaradt. A viseleti darabok, mustrák, a házak és bútoraik, a növényismeret, a párválasztás, a lakodalom némelyik mozzanata, a középkori keretezettségű katolicizmus, a pogány emlékeket felvillantó néphit, a ráolvasások, a táncok, balladák, keservesek, a hiedelmek nemcsak esztétikailag szépek, vagy más szempontokból érdekesek, nemcsak megborzongatják az embert, hanem a tudomány számára lehetővé teszik a népi kultúra múltjának tanulmányozását, pontosabban megértését.” Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 21.

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere ( Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára, 3.)
Az 1947/48-as egyetemi tanév kezdete előtt újabb kiváló, magyar állampolgárságú tanárok távoztak a Bolyai Tudományegyetemről, telepedtek vissza Magyarországra: Bónis György – akit előtte néhány napra le is tartóztattak –, Benedek Marcell fiával, Benedek Istvánnal, Környey István, Ludány György, Klimkó Dezső orvosprofesszorok, Zolnai Béla irodalomtörténész.
1947. október 14-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében elbocsátották a már másfél éve internált Venczel Lajost, Oriold Bélát, Jordáky Lajost. Korábban már nyugdíjazták György Lajost, Balogh Ernőt, Boga Lajost, Kiss Gézát, a nemzetközi hírnevű professzorokat és Szabó Jenő tanársegédet. A teológia két professzora, Tavaszy Sándor és Imre Lajos többé nem adhatott elő a Bolyai Tudományegyetemen. Joggal idézi Vincze Gábor és Lázok János Márton Áron püspök megjegyzését: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?” A román nacionalista kurzus is frontális támadást intézett a Bolyai Egyetem ellen. Iosif Chişinevszkij, az RMP titkárságának 1949. január 31-ei ülésén kijelentette: „A kolozsvári Bolyai Egyetemet az (oktatásügyi) miniszter nem tudja kézben tartani, a minisztériumban lévő nacionalista elemek bátorítják az egyetemen dolgozó nacionalista elemeket.” 1949. február 19-én a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Rákosi Mátyásból, Rajk Lászlóból, Gerő Ernőből álló küldöttsége a Magyar Népi Szövetség vezetőségével szervezett találkozón megbeszélést folytatott a Román Munkáspárt legfelsőbb vezetésével. Ezen a gyűlésen jelentette ki Luka László/Vasile Luca: „Nem bízunk meg sem a magyar egyetemi tanárok karában (utalás a magyar állampolgárságú professzorokra – T. Z.), sem az itteni magyar egyetem professzori karában, hogy egymás között közvetlen kapcsolatban legyenek.” Ana Pauker külügyminiszter a támadásban ennél is tovább ment: „A következő helyzetben vagyunk. Nehéz helyzetben, mert kultúránkban a nyugati hatás dominál. Arra kényszerítenek, hogy többlet-erőfeszítéseket tegyünk. A franciák 3–4 hónappal ezelőtt a vámhoz 4 millió példányban hoztak könyveket ajándék formájában, köztük matematikai, tudományos könyveket, hogy adják át az egyetemeknek. Mi visszautasítottuk ezeket a könyveket, bár az egyetemeken szükség lett volna rájuk. Úgy tűnhet, hogy eltúloztuk, hogy mindez baloldaliság, miközben a mi bizottságaink éjjel-nappal orosz nyelvből román nyelvre fordítják az (egyetemi) kiadványokat. De ez nem baloldaliság, amikor az egyetemeken az a helyzet, hogy a tanárok előírják az egyetemi hallgatóknak, hogy a nyugati kultúra alapján képezzék magukat. Ilyen értelemben sok bírálatot kapunk, hogy a román hazában az egyetlen egyetem, amely bizonyos mértékig gazdag az angol, amerikai irodalomban, nyugati könyvekben, az a Bolyai Egyetem, ahová Magyarország küldi a könyveket.” „Miért vetettük fel ezt a problémát a Bolyai Egyetemen lévő könyvekkel? A Bolyai tanárai nagyon messze állnak attól, hogy demokraták legyenek. Azokat a könyveket, amelyek onnan jönnek (Magyarországról – T. Z.), amelyekről Luca elvtárs beszélt, nemcsak a magyar reakciós tanárok olvassák, hanem a román reakciós tanárok is, és ők arra használják fel ezeket, hogy rámutathassanak: íme, hogyan beszélnek a románokról. Íme, ezért mondjuk mi azt, hogy a magyar elvtársak sem lehetnek ellene, ha figyelünk arra: milyen (szellemi) táplálék érkezik az egyetemi hallgatók számára?”
1949-ben letartóztatták a Bolyai Tudományegyetem két volt rektorát: Csőgör Lajost és Balogh Edgárt, 1952-ben Jordáky Lajost, Demeter Jánost, az egyetem két baloldali elkötelezettségű professzorát, és Székely András (Endre) orvostanhallgatót. A tulajdonképpeni vád: a magyar Béke-előkészítő Osztály számára – Demeter Béla Erdély- és nemzetiségi szakértő révén – adatokat gyűjtöttek és adtak át Erdély gazdasági, társadalmi, művelődési életéről, az iskolák számáról, helyzetéről, a Bolyai Tudományegyetem tevékenységéről. A magyar államtól – Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök közvetlen utasítására – pengőben 11 ezer amerikai dollárnak megfelelő támogatást kaptak a magyar egyetem fenntartására, amelyről nem számoltak el a román államnak. A vád abszurditása: a letartóztatottak 1945–46-ban még magyar állampolgárként gyűjtötték az adatokat az iskolákról, a magyar egyetemről, Erdély gazdasági, társadalmi helyzetéről, művelődési életéről, abszurd drámába illő, hogy mindezért egy idegen állam, Magyarország javára folytatott kémkedéssel vádolták őket. Az 1954 áprilisában kihirdetett hadbírósági ítélettel Jordáky Lajost tizenkét, Demeter Jánost tíz, Balogh Edgárt hét, Csőgör Lajost hat, Székely Andrást (Endrét) három év börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadon engedték, 1956-ban rehabilitálták őket. A perirat terjedelme: 12 ezer oldal! A megfigyelési és követési dossziék terjedelme messze meghaladja a 100 ezer oldalt. Balogh Edgár „szekusdossziéja” oldalszámban megközelíti Márton Áron erdélyi római katolikus püspök közel 80 ezer oldal terjedelmű megfigyelési, követési dossziéjának terjedelmét: 70 ezer oldal! Elképesztő, megdöbbentő, hogy a román kommunista diktatúra kinyújtott karja milyen hatalmas összegeket fordított, milyen kiterjedt logisztikát mozgósított a Bolyai Tudományegyetem tanárainak megfigyelésére, ellehetetlenítésére, akár fizikai likvidálásukra. Ezek a dokumentumok először jutnak el az Olvasókhoz, a történész szakmához, meggyőződésem: nemcsak árnyalják, hanem módosítják a Bolyai Tudományegyetem történetével kapcsolatos kollektív emlékezetet.
A Securitate 1954-ben megfigyelési dossziét nyitott a Bolyai Egyetemről. Iacob Dezideriu hadnagyot, a 7-es ügyosztály operatív tisztjét bízták meg ezzel a feladattal. A megfigyelés indoklása: „A régi reakciós, kozmopolita tanárok szisztematikusan akadályozták, hogy a tanári karba és az adminisztratív vezetésbe demokratikus elemek kerüljenek, a horthysta megszállás idején fasiszta magatartásukkal kompromittált tanárokat léptettek elő.” Jordáky Lajost, Csőgör Lajost, Ehrlinger Józsefet, Unghváry Sándort, Venczel Józsefet és másokat már eltávolítottak az egyetemről. „Bár a szerveink által folytatott informatív akciók révén egy sor veszélyes elemet letartóztattak, mint Venczel Józsefet, Jordáky Lajost, Pásztai Gézát, Demeter Jánost, Balogh Edgárt, Nagy Gézát, Veress Pált és másokat, még mindig nagyon sok gyanús elem maradt, mint Balogh Antal, Blédy Géza, Varga Jenő, Fey Loránd, Csehi Gyula, Kálmán Ilona és mások, burzsujok, kulákok fiai, olyan elemek, akiknek kapcsolatuk volt Jakab Sándor volt miniszterrel, akik a tanításban nem követik a párt irányvonalát, és akik ma is kiszolgálják a katolikus egyházat, így ezen az egyetemen negatív hatást gyakorolnak az egyetemi hallgatókra.” Az 1956-os magyar forradalom kitörése, majd vérbefojtása kiváló ürügyet jelentett a nemzeti kommunizmus útjára lépett román pártvezetésnek, hogy megszüntesse, a román egyetembe olvassza a Bolyai Tudományegyetemnek nevezett „irredenta, soviniszta fészket”. Amikor az egész világ a magyar forradalom eufóriájában élt, 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet három hallgatóját: Balázs Imrét, a bolgár származású Tirnován Videt és Walter Frigyest. Balázs Imre festőművészt és Tirnován Vid szobrászhallgatót 1956 decemberében gyorsított eljárással hét-hét év börtönbüntetésre ítélték. 1956. november 17-én Várhegyi Istvánt, 18-án Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt, 24-én Nagy Benedek „bolyais” hallgatókat tartóztatták le: 1957-ben Várhegyit hét, Nagy Benedeket öt, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt három-három év börtönbüntetéssel sújtották. A perükről, letartóztatásukról szóló, Fazekas János és Leonte Răutu által 1956. december 5-ei keltezésű írásbeli jelentést személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej, az RMP főtitkára ellenjegyezte, széljegyzetekkel látta el.
1957 márciusában letartóztatták Dávid Gyula tanársegédet, Páskándi Géza költőt, majd 1957 márciusában Bartis Ferenc I. éves magyar szakos hallgatót, költőt. Dávid Gyulát és Bartis Ferencet hét-hét, Páskándi Gézát hat év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ben következett az „ötös” csoport elítélése: 1959. február 16-án Varró János tanársegédet 16, Lakó Elemér tanársegédet tizenöt, Péterfy Irén III. éves magyar szakos hallgatót tíz, Vastag Lajos történész hallgatót nyolc, Páll Lajos festő-költőt hat év börtönbüntetésre ítélték. 1957 februárjában letartóztatták Szilágyi Árpád IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatót, akit két perben 42 év börtönbüntetésre ítéltek. 1958. július 14-én részt vett a szamosújvári börtönlázadásban. Félig agyonverték. A román apától származó Iamandi Emil „bolyais” magyar–román szakos hallgatót és Pogány Ádám bölcsész hallgatót öt-öt év börtönbüntetéssel sújtották. A Bolyai Tudományegyetemről – különböző ürügyekkel – kizártak mintegy harminc egyetemi hallgatót. Már csak idő kérdése volt a Bolyai Tudományegyetem felszámolása, egyesítése a Babeş Egyetemmel. Erre 1959 februárjától került sor, amikor a későbbi szörnydiktátor, Nicolae Ceauşescu KV-titkár vezényletével, az 1990-es évek román államelnökének, Ion Iliescunak a hathatós támogatásával maratoni gyűléseken próbálták meggyőzni a Bolyai Egyetem tanárait, diákjait, a romániai magyarságot a román és a magyar egyetem egyesítésének nagyszerűségéről. A Bolyai Egyetem felszámolása ellen öngyilkossággal tiltakozott Szabédi László költő, egyetemi tanár, Csendes Zoltán statisztika professzor, a kiszemelt rektorhelyettes és felesége, valamint Molnár Miklós docens.
A Háromszék olvasói Dávid Gyula irodalomtörténész periratát – magyar fordításban – vehetik majd a kezükbe. A 2006-ban fénymásolt levéltári dokumentumok egy példányát átadtam Dávid Gyulának – aki hathatósan segítette a kutatómunkámat is! –, hiszen ars poeticaként követem: csak akkor hiteles egy ilyen tanulmány, kötet, ha a még élő politikai elítéltekkel „összeszikráztatjuk” a levéltári dokumentumokat a véges emberi emlékezettel. Könnyű dolgom van: Dávid Gyula nagyszerű partner ebben a munkában. A tanulmánynak, a forrásközlésnek az ad különleges aktualitást, hogy a Nap Kiadó gondozásában 2016 végén megjelent kötetét – 1956 Erdélyben, és ami utána következett címmel – e sorok írója nélkülözhetetlen forráskiadványként forgatja A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere című szintézise véglegesítésénél. Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 21.

Az elfelejtett Makár
Makár Alajos az egyik utolsó képviselője volt annak a felfogásnak, mely az emberi sorsot tartotta a művészet fő feladatának – jelentette ki Banner Zoltán művészettörténész az Erdélyi Művészeti Központban tegnap délután megnyílt, Makár Alajos életművét bemutató kiállításon.
A kilencven éve Nagykárolyban született festőművészben még megvolt a művészi felelősség ösztöne és tudata, ezek a mára már azért nevetségesnek tartott fogalmak, mert a nyugati világban rég kihaltak – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Banner Zoltán. A művészi pályáját későn, negyvenéves korában kezdő Makár Alajos is a szocialista realizmus követelményeinek megfelelően kezdett alkotni az 1960-as években, „mert mi mást tehetett volna akkoriban”, de a szellemi terror idején a humánum vízióiban részesített; és mert romantikus alkat volt, ezért az ő életképei valójában az erdélyi magyar kispolgárság életének képei, még a tájképekben is olyan igazságot keresett, ami megrendíti az embert, értékelte a művészettörténész az általa „kissé – nagyon – elfelejtettnek” nevezett Makár Alajos művészetét. A megnyitón – a kiállított festmények hangulatához igazodva – Szabó Fruzsina énekelt csángó népdalokat. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 721-723




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék