udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
825
találat
lapozás: 1-30 ... 781-810 | 811-825
Intézménymutató:
Magyar Hírlap
2005. február 12.
Böjte Csaba, a dévai gyermekotthon alapítója vehette át az Év embere díjat a Magyar Hírlaptól, a napilap február 10-én tartott ünnepségén. Budapesten, a Művészetek Palotájában tartották a sorrendben már nyolcadik rendezvényt. A díj birtokosa már Erős János, Somody Imre, Esterházy Péter, Gönczöl Katalin, Szabó István, Kertész Imre és Szuhaj Mihály. A 45 éves Böjte Csaba az év embere jelölést vegyes érzelmekkel fogadta, bevallása szerint ugyanis nem nagyon szereti a kitüntetéseket. Ám ha a jelölés – mint mondta – ráirányíthatja a figyelmet az elhagyott, illetve elkallódó gyerekek problémáira, akkor örül a kiválasztásnak, és reméli, nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is akadnak követői Böjte Csaba civil foglalkozásainak feladása után egy évig élt remeteként a Hargitán, miközben elszántsága, akaratereje próbájaként egy bányában dolgozott. 1982-ben titokban jelentkezett a ferences rendbe, majd gyulafehérvári és esztergomi teológiai tanulmányai végén 1989-ben szentelték pappá. 1992-ben Dévára került, ahol néhány, az utcáról befogadott árvával az oldalán beköltözött a város évtizedek óta üresen álló egykori ferences kolostorába. A saját erőből szobáról szobára felújított, időközben az egyház tulajdonába visszakerült kolostor ma már négyszáz gyermeket befogadó árvaházként működik, saját iskolával, óvodával és kiszolgáló épületekkel. A gyerekközpont fenntartása mellett a létesítményt működtető Szent Ferenc Alapítványhoz befolyó adományokból Böjte Csaba az elmúlt években tucatnyi új telket és ingatlant vásárolt, amelyekből újabb és újabb otthonok nyíltak vagy nyílnak hamarosan. A dévai mellett két évvel ezelőtt Szászvároson és Szovátán, az elmúlt évben Zsombolyán, Torockón, Gyergyószárhegyen és Nagyszalontán létesültek újabb árvaházak és otthonok, a kolozsvári egyetemre járó diákok szállásgondjainak megoldására pedig saját házat kaptak a városban. Néhány hónapon belül Petrozsényben is újabb intézet létesül. /Böjte Csaba atya az Év embere. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 12./2005. augusztus 30.
Telefonlehallgatási jegyzőkönyvek is nyilvánosságra kerültek a Szatmári-ügyben. Ez azt látszik bizonyítani, hogy Szatmári Ildikó valóban bizalmas viszonyt ápolt Magyar Bálint oktatási miniszterrel. A dokumentumot a Cotidianul című lap és a Transindex is közölte. A két ember közti beszélgetés a Transindex szerint: „A szövegek hangulata visszafogottan erotikus, gyakran nem szól semmiről, utalások, fél mondatok, sóhajok, szünetek, találkozó egyeztetések.” A Magyar Hírlap szerint az egyik magyar miniszter Mucuskámnak szólította telefonbeszélgetésük során az állítólagos kémnőt, Szatmári Tibor feleségét. A bizalmas megszólítást valóban tartalmazza a telefonlehallgatási jegyzőkönyvek egyike. Ennek ellenére a párbeszéd női résztvevője, Szatmári Ildikó a Magyar Nemzet on-line kiadásában „badarságnak” minősítette, hogy két tárcavezetővel is intim kapcsolatba került volna, Magyar Bálint oktatási és Hiller István volt kultuszminiszterrel „szigorúan” csak munkakapcsolatban volt. Az ügyben érintett valamennyi fél tagadja a vádakat. /L. J.: Mucuska, a román kémnő? = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./2005. augusztus 30.
Markó Bélának, az RMDSZ elnökének közeli munkatársa, Szatmári Tibor valamint több magyar kormányzati tisztségviselővel (közöttük Hiller Istvánnal és Magyar Bálinttal) hírbe hozott felesége, Ildikó ügyével immár nemcsak a Magyar Nemzet foglalkozott, hanem többek között az Index, a Transindex, a hvg.hu, a Magyar Hírlap és a Cotidianul is. A legvalószínűbb forgatókönyv az, amit a hvg.hu fogalmazott meg, hogy a két főszereplő „csak a román titkosszolgálat szervezésében kötött házasságot, és eleve meghatározott céllal jött Budapestre”. Amikor pedig lebuktak, „megállapodtak a leleplező magyar hatóságokkal: itt maradhatnak, ha nem beszélnek a román hatóságoknak”. A szóban forgó ajánlatot minden bizonnyal elfogadták, annál is inkább, hogy Szatmári Tibor mindig tudott helyezkedni. Politikai pályája kezdetén nem állt távol az EMK-tól, pár évvel később pedig az autonomistákat a legagresszívebben támadó tollnokká vált. /Pápaffy Endre: Otthon történt. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 30.2005. szeptember 20.
Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom vezetője kiutasítása miatt Sógor Csaba, az RMDSZ Hargita megyei szenátora és Toró T. Tibor Temes megyei képviselő interpellációban fordultak az illetékesekhez. Toró T. Tibor a Magyar Hírlapnak nyilatkozva aláhúzta: a belügyminisztert vonja kérdőre parlamenti interpellációjában, hogy egy ifjúsági civil szervezet képviselőjét milyen jogcímen nyilvánították nemkívánatos személlyé Romániában. Toró furcsállja, hogy egy uniós állam polgárát tiltja ki az unióba törekvő Románia. A képviselő feltételezi, hogy a döntést a titkosszolgálatok javaslatára hozták meg. A képviselő nem tehet fel kérdést és nem interpellálhat a titkosszolgálati szervek működésével kapcsolatban. Toró kijelentette a magyarországi lapnak: ez is jelzi, milyen korlátozott a nyilvánosság. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./2005. október 14.
1989 után tizenhat évvel az állami magyar egyetem kérdése még mindig nem rendeződött. A fordulat után az erdélyi magyarság azt hitte, hogy az egyetem visszaállítása minden további nélkül megvalósítható. Azonban nem történt meg, az 1990-ben az egyetem létrehozását támogató kétszázezer, 1994-ben ugyanezért összegyűlt mintegy félmillió aláírás ellenére. A fölcsillanó reményt a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori elnökhelyettese, Törzsök Erika igyekezett kifejezetten „jóindulattal” szertefoszlatni a Magyar Hírlapban és a kolozsvári Szabadságban megjelent írásával („önálló egyetemet követelt nagy hangon boldog, boldogtalan”, „de senki nem tudta, miből”), amit azután Cs. Gyimesi Éva is messzemenően támogatott („helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülött”-nek, „egyfajta szellemi gettó”-nak, „nyelvi-nemzeti sajátosságba való bezárkózás”-nak minősítette az eljövendő Bolyait). Hasonló véleménye volt az akkor Kolozsvárra látogató Kende Péternek is. Azután jött a multikulturálisnak mondott elterelő művelet. A BBTE-n gyarapodott a magyar hallgatók száma (40 000-ből jelenleg 6000), de ezeknek csak egy része tanul majdnem mindent anyanyelvén, a székelyföldi részlegeken ugyanígy. A BBTE-n a mai napig nincsenek magyar feliratok, a folyosókon csak a román rektorok képmásai láthatók, mintha 1919 előtt és 1940–1945 között semmi sem létezett volna. A Bolyai sem 1945 és 1959 között. A többségiek felhozzák, hogy sehol a világon nincs olyan kisebbség, amelyik saját egyetemmel rendelkezne. Ez nem igaz, mert jónéhány van, számuk egyre gyarapodik, és nem másfél milliós, hanem másfél százezres kisebbségeknek is van saját egyetemük. Mások nagyon aggódnak, mi lesz a szegény magyar diákokkal, amikor végeznek, hiszen nem tudnak románul. Nos, a Bolyai természetrajz-földrajz karán ezt a „végzetes” veszélyt úgy hárították el, hogy román órán nem irodalmat, hanem szaknyelvet adott elő a tanár. Ez most is alkalmazható módszer. Másik aggodalom, hogy a magyarság, mint kisebbség, képtelen létrehozni különálló egyetemet, mert nincs megfelelő tanerő. A felmérések szerint az egyetem újralétesítésekor a jelenlegi magyar tanári kar 85 százaléka átmenne a Bolyaira. A Babes–Bolyai Egyetem két fiatal adjunktusa, Hantz Péter és Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság két tagja, szeptember végén részt vett az Európai Parlament egyik munkacsoportjának strasbourgi ülésén, amelyen ismertették a romániai magyar felsőoktatás helyzetét és hiányosságait. Jelenleg a 600 000 romániai egyetemi hallgatóból csak 26 000 a magyar, vagyis 4,4 százalék, miközben a romániai magyarság a lakosság 6,6 százaléka. Ebből a 26 ezerből is csak 10 ezer tanul anyanyelvén. Az október 11-én Kolozsváron tartott tanácskozáson felszólalók, egyetemi tanárok és diákok egyaránt kiálltak a Bolyai újralétesítése mellett. Miközben a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) még mindig nemzetbiztonsági kockázatnak tartja az újraindítandó Bolyait, jó hallani, hogy az EP is tud a magyar oktatás, benne a felsőoktatás aggasztó helyzetéről, hogy a magyar oktatók 85 százaléka támogatja a Bolyai visszaállítását. /Asztalos Lajos: Napirenden a Bolyai. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./2005. december 13.
Magyar kommentár címmel az Új Magyar Szó csak baloldali lapok cikkeiből /Magyar Hírlap, Magyar Narancs, Hócipő/ közöl részleteket. A Magyar Narancs szerkesztőségi cikke a tavalyi népszavazásról azt írta: „Egy évvel ezelőtt a választópolgárok ad acta helyezték a magyarkérdést.” „Az igenek mögött az etnopolitizáláson, a nagymagyar ábrándokon, a térségbeli együttműködést a történelemben már oly sokszor lehetetlenné tévő kisnemzeti naciogigantizmuson kívül semmi, de semmi nincs.” /Magyar kommentár. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./2006. április 25.
Az Új Magyar Szó átvette a Magyar Hírlapból Nagy Iván Zsolt cikkét. Az Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján élők többségének evidencia, hogy közösségük tagjai Fidesz-szurkolók, szocialista- és SZDSZ-ellenesek. Az erdélyi magyarság csalódott volt a választás után. Az újságíró megmagyarázta, hogy Fidesz-győzelem esetén sem adtak volna kettős állampolgárságot és nem nőttek volna a támogatások. /(Nagy Iván Zsolt, Magyar Hírlap): Amiről nem akartak beszélni. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./2006. május 10.
Az Új Magyar Szó átvette a Magyar Hírlapból Para-Kovács Imre cikkét. Az MSZP győzelme egyre határozottabb lesz, írta. „A Fidesz frakcióvezetői bohózata azonban teljes pompájában elénk tárult, nap mint nap érkeztek a hírek, hogy éppen ki nem akar frakciót vezetni…” A cikkíró előre látja, Mikola és Wittner rombolja fogja a Fidesz komolyságát, ezek az emberek „nem Sasvári-Répássy kaliberű droidok”. (Para-Kovács Imre, Magyar Hírlap) /Valóság kint és bent, lent és fent. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./ Wittner Máriát 1956-ban halálra ítélték.2006. május 27.
Az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete (MIDAS) Dániában, Apenradéban (Aabenraa) tartott közgyűlésén örömmel vette tudomásul, hogy a regionális és helyi lapokat sajtótényezőnek ismerik el az európai gondolat tudatosításának kampánya szempontjából. A MIDAS kéri az Európai Bizottságtól, hogy arányos mennyiségben közöljön közérdekű felvilágosító anyagot a kampány során az EU-ról a kisebbségek napilapjaiban is. A Habsburg Ottó-díjat Nagy Iván Zsolt, a budapesti Magyar Hírlap publicisztikai rovatvezetője kapta. /A MIDAS Közgyűlésének Határozata. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./2006. június 5.
– Nem kell sokat változtatni a magyar külpolitikán, egyértelműen azt az irányt kell folytatni, ami eddig érvényes volt, a hangsúlyok nem fognak változni – nyilatkozta Göncz Kinga magyar külügyminiszter-jelölt az MTI-nek. Elmondta, hogy a felkérése „viszonylag a végén dőlt el”. Sok nemzetközi példa van arra, hogy kvázi civil külügyminiszter dolgozik a kormányban, tehát nem a diplomáciai testületből jön, hanem kívülről – magyarázta. Hozzátette: EU-tagként lazább a határ bel- és külügyek között. Azzal kapcsolatban, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) – ismét – átkerül a miniszterelnöki hivatalhoz, Göncz Kinga úgy vélekedett: ez szervezeti döntés volt, s nyilvánvalóan szoros lesz az együttműködés ebben a kérdésben a kancellária és a külügyi tárca között. Meglepetten fogadta a magyarországi közvélemény Göncz Kinga jelölését a külügyminiszteri tisztségbe. A Magyar Nemzet szerint „a szakmai kontrollt kiiktató kormányzati struktúra ismeretében nehéz komolysággal beszélni a miniszteri listáról”. A Magyar Hírlap cikkírója úgy vélekedik: sokan nem értik, hogyan eshetett a választás Gönczre. „Azt már sejteni lehetett, hogy Somogyi Ferenc nem ismételhet, s forrásaink szerint a külpolitikában magának aktív szerepet tervező Gyurcsány eldöntötte, hogy nem karrierdiplomatát nevez ki. (…) Göncz Kinga ráadásul nagyon megsértődött, amikor kiderült, hogy nem számít rá a jövőben szociális miniszterként Gyurcsány, így részben ezeknek a tényezőknek köszönhetően lehet ő a jövőben a külpolitika irányítója.” A Népszabadság szerint Göncz Kinga kinevezése annak jele, hogy a kormányfő önmaga akar külpolitizálni. /Göncz Kinga: nem kell sokat változtatni a magyar külpolitikán. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2006. augusztus 11.
Az Illyés Közalapítvány pártpolitikai kuratóriumával ellentétben a Szülőföld Alapnál különböző, egymástól elválasztott szintek biztosítanák a határon túliaknak szánt támogatások politikamentességét – mondta Gémesi Ferenc, a MEH határon túli ügyekért felelős szakállamtitkára. Gémesi Ferenc szerint a tervezett Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáció nem lépne a Magyar Állandó Értekezlet helyébe. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konzultált a határon túli vezetőkkel. Gémesi Ferenc elmondta, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) sorsáról „sajnos gyakran több szó esik, mint a tartalomról. Kissé anakronisztikussá vált, ami a HTMH körül kialakult. Az intézmény 1992-es megalakulása óta alapvetően változtak meg az események, és most nemcsak a térségről, hanem a hazai közigazgatásról is beszélek. Ez utóbbi most is nagyon jelentős átalakuláson megy keresztül. Ha tehát nem nyúlunk hozzá a HTMH-hoz, elvész a hatékonysága. Azzal, hogy a MEH-be került, nyilvánvalóan csökkenteni kellett a létszámot, a feladatok pedig visszakerülnek a szaktárcákhoz – ez elsősorban az oktatási és kulturális minisztériumot érinti.” A Magyar Hírlap munkatársának megjegyzésére, hogy a rendelet szerint a HTMH július elsejével olvadt volna be a MEH-be, ennek ellenére még mindig működik a hivatal, Gémesi kifejtette: „Július elsejével a MEH lett a HTMH felügyeleti szerve. A teljes körű integráció azonban hosszadalmasabb, többlépcsős feladat, és december 31-ig kell végrehajtani. Ennek elsősorban költségvetési megfontolásai vannak, így tartani tudjuk a dátumokat, és nem kell belenyúlnunk a már futó projektekbe. A MEH-ben alapvetően hármas szervezeti felépítést alakítanánk ki a HTMH-nak: külön részleg foglalkozna a koordinációval, a stratégiával, és a terepmunkával, valamint a támogatáspolitikával. Ez az átalakításnál világossá teszi, ki hova fog kerülni, mivel fog foglalkozni.” A HTMH épületének sorsával még nem foglalkoztak. Gémesi szeretné, ha olyan szakemberekből állna a HTMH, akik eddig különböző szaktárcáknál foglalkoztak a határon túli magyar ügyekkel. A Magyar Hírlap jelezte, a határon túli vezetők, értelmiségiek többször aggodalmunknak adtak hangot, hogy túlságosan átpolitizált lesz a pénzek elosztása, ha a feladat teljes egészében a Szülőföld Alaphoz kerül. Gémesi erre úgy reagált, hogy a Szülőföld Alapban – azon túlmenően, hogy a miniszterelnök nevez ki tagokat a tanácsba, a miniszter pedig a kollégiumba – nincsenek pártpolitikusok. A támogatási rendszernek pedig három szintje lenne: egy politikai, amely meghozza a stratégiai döntéseket, egy szakmai döntéshozói és egy végrehajtói, amely a szerződéseket köti meg, végrehajtja a döntéseket. A cél, hogy ezek a szintek egymástól elválasztva kizárják a pártpolitikát. Listát készítenek a nagy, nemzeti jelentőségű projektekről, mely a költségvetésben is megjelenne. Ide tartozna például az erdélyi magyar felsőoktatás, de nem feltétlenül csak a Sapientia Egyetem. Közéjük sorolnák a kárpátaljai magyar felsőoktatás intézményeit, a szórványtámogatásokat vagy a vajdasági kollégiumépítést is. A megújuló nemzetpolitikáról készített dokumentumban, melyet szétküldtek a határon túli magyar szervezeteknek, szerepel a Magyar–Magyar Konzultációs Fórum létrehozása, melyet a Krónika a Máért lehetséges utódjaként emlegetett, vetettet fel a Magyar Hírlap. Gémesi úgy reagált, hogy a magyar–magyar párbeszéd olyan sokrétűvé vált, hogy ennek egy hasonló fórumon is meg kell jelennie. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök „világosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy megállapodásokat felmutatni képtelen Máértot nem hív össze” – hangsúlyozta Gémesi. Gémesi Ferenc 1972-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott. A Külügyminisztériumba 1997-ben került, ahol a FÁK-országokért felelős referensként dolgozott, majd egy évvel később a közép- és kelet-európai országokat, valamint a regionális együttműködést és a konzuli szolgálatot felügyelő helyettes államtitkár titkárságának vezetője, 1999-től osztályvezető. 2000 és 2002 között Magyarország moszkvai nagykövetségének beosztott diplomatája, majd a külügy délkelet-európai országokkal foglalkozó főosztályának vezetője lett. 2004 májusától 2005 márciusáig a határon túli magyarok ügyeinek miniszteri biztosa, 2005 és 2006 között helyettes államtitkár. /Serdült Viktória: A cél kizárni a pártpolitikát a határon túli támogatásokból – „Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáció nem lépne a Magyar Állandó Értekezlet helyébe...” = Magyar Hírlap, 2006. aug. 11./2006. október 19.
Az ÚMSZ átvette a Magyar Hírlap cikkét, miszerint nem is szükséges az egész központi ötvenhatos ünneplés. Az emberek lelkiismeretére kell bízni, emlékezzen mindenki úgy, ahogy jónak látja. Egyébként is Nagy Imre kommunista volt. A Kossuth tériek és nem Kossuth tériek között áthidalhatatlan a szakadék. A politikai pártok ellentéte totális. (Nagy Iván Zsolt, Magyar Hírlap) /Ennyi telik tőlünk? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./2006. november 14.
Az ÚMSZ átvette a Magyar Hírlap cikkét. Demszky Gábor főpolgármester határozottan és föltűnően lobbizott a főkapitányért: kérlelte Gergényi Pétert, ne menjen nyugdíjba. Demszky szerint a rendőrség „összességében” jogszerűen járt el, ami a problémák elkenésének jellegzetes módja, hiszen épp az a kérdés, mi van az összességen belül az egyes esetekkel. A főkapitány összességében jól dolgozott, távozásának oka az ördögi részletekben rejlik. (Magyar Hírlap) /A nagy konszenzus. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./2006. december 12.
Kevés olyan programpont volt az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének igénylistáján, amelyben minden politikai szereplő egyetértett. Még az autonómia és a kettős állampolgárság sem tartozik ezek közé. A kettős állampolgárságot csak akkor karolta fel az RMDSZ, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció pártjának színeiben a 2004-es választáson ezzel kampányolt. Az önálló Bolyai Egyetem viszont olyan követelés volt, melyről egyetlen politikus sem mondott le. Történt egy SZDSZ-es sugallatú kemény támadás a Bolyai Egyetem ellen, amelyet az erdélyi SZDSZ, a Szabadelvű Kör balszárnya indított 1997-ben, de a Szabadelvű Kör vezetősége kénytelen volt hivatalosan elhatárolódni a bajkeverőktől. Akkor Törzsök Erika a Magyar Hírlapban adta meg az alaphangot, majd Cs. Gyimesi Éva és Magyari Nándor László vezérletével megindult a konszenzustörő sajtóoffenzíva, akárcsak fél évtizeddel korábban ugyanezen személyek vezetésével az autonómia elleni koncentrált médiatámadás, írta Borbély Zsolt Attila. Ezúttal azonban az egész erdélyi magyar értelmiséget megmozgató, százas nagyságrendű cikket és közleményt produkáló társadalmi vita bontakozott ki, melynek eredményeképpen éppenséggel a Babes–Bolyai Egyetemen tanító s a Bolyai Egyetem önállósodását ellenző említett oktatók magukra maradtak. Az események akkor vettek újabb lendületet, amikor a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) aktivizálta magát és hat Nobel-díjas tudós, valamint félszáznál több elismert egyetemi oktató és tudományos kutató aláírásával nyílt levelet intéztek a Bolyai Egyetem ügyében az illetékes román és európai fórumokhoz. Kovács Lehet és Hantz Péter kirúgása végre egyfajta nemzeti egységet teremtett. Úgyszólván minden hivatalos magyar közszereplő kiállt mellettük kül- és belföldön egyaránt. A balliberális sajtó erdélyi orgánumaiban sajnos akadt néhány disszonáns megszólalás is. A Transindex hasábjain, jellemző módon a „Fütyi” rovatban jelent meg az Új Magyar Szót szerkesztő Salamon Márton László eszmefuttatása. Salamon úgy véli, hogy „a szélsőségesség fogalmának meghatározása nehéz feladat, hiszen a határvonalak elmosódottak, és egyedi elbírálás alá esik, hogy adott helyzetben szalonképes-e egy bizonyos megnyilvánulás. Jelen esetben is a jogszerűséget helyreállítani igyekvő Hantz Péterről derül ki, hogy szélsőséges: „Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság kezdeményező kedvű alelnöke (…) szembeszállt a karhatalmat képviselő egyetemi portásokkal, biztonsági emberekkel, hogy látványosan kinyilvánítson egy politikai véleményt, politikai üzenetet a román közvélemény felé. Amelynek a lényege a következő: »Mi, erdélyi magyarok, igényt és jogot formálunk arra, hogy intézményeinken magyar nyelvű feliratok legyenek. Ha ezt az igényünket a román állam nem veszi tekintetbe, akkor készek vagyunk akár erőszakkal érvényt szerezni neki.« Nos, anarchista-e Hantz Péter? Kétségtelenül az, hiszen a meglévő rendet kérdőjelezi meg azzal, hogy tetteivel a törvényes hatóságok fölé helyezi magát. Békeaktivista-e? Nos, az már nem. Sokkal inkább a háború aktivistája, minthogy tette nemcsak a törvény betűjét sérti, hanem a többségi románok érzékenységét és ezáltal hozzájárulhat az oly nehezen eltemetett csatabárd kiásásához.” Ez a fajta újságírás emlékeztet a Ceausescu korabeli magyartalan pártsajtóra, mely rendelésre elhatárolódott az „irredenta, revizionista, szélsőséges” magyar pártvezetéstől, amikor az engedélyezte Erdély történetének megjelenését. Salamon nem említette, hogy a szélsőséges anarchista mindössze egy érvényben levő, de elszabotált határozatot kívánt a gyakorlatba ültetni. Mindig akadtak olyan újságírók, akik az áldozatot pocskondiázták. /Borbély Zsolt Attila: Bolyai-ügy: cseppben a tenger. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 12./2006. december 30.
Elengedhetetlennek nevezte Göncz Kinga külügyminiszter a december 29-i Magyar Hírlapban megjelent írásában, hogy közös gondolkodáson alapuló társadalmi egyetértés alakuljon ki Magyarország külkapcsolatainak új stratégiájáról. /Társadalmi egyetértést sürget a magyar külügyminiszter. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./