Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 29 találat lapozás: 1-29

Névmutató: Baász Imre

1990. január 16.

A Romániai Magyar Képzőművészek Szövetsége a Barabás Miklós Céh hagyományait akarja felújítani, megalakítására felhívást tett közzé az ideiglenes szervezőbizottság nevében Baász Imre, Ütő K. Gusztáv és Bob József. A csatlakozni kívánók Sepsiszentgyörgyön jelentkezzenek, az alakuló közgyűlést áprilisra tervezik. /Romániai Magyar Képzőművészek Szövetsége felhívása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 16./

2005. június 11.

Tíz romániai magyar grafikus, Baász Imre, Cseh Gusztáv, Feszt László, Gy. Szabó Béla, Haller József, Kusztos Endre, Nagy Pál, Plugor Sándor, Szabó Zoltán (Judoka) és Újvárossy László alkotásaiból nyílt tárlat május elején, a Római Magyar Akadémián. /Vécsi Nagy Zoltán: Romániai magyar grafikusok alkotásai Rómában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

2006. március 4.

Január közepétől Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Képtárában újra látható a teljes panteon alapkiállítás, amely Székelyföldről származó vagy itt jelentőset alkotó klasszikusoknak állít emléket. Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Nagy Albert művei mellett újra szerepnek Bene József (1903–1986) olajfestményei, Mattis Teutsch János (1884–1960) festett kisplaszikái, Baász Imre (1941–1991) grafikái, Plugor Sándor (1940–1999) grafikái és Varga Nándor Lajos (1895–1978) munkái. Gyárfás Jenőről, ,,a székelyek Munkácsyjáról” készül monográfia, amely az Erdélyből származó, Győrön élő Almásy Tibor művészettörténész munkája. A Képtár előterében márciustól újra beindul a fiatal hivatásos művészeket bemutató kiállítás-sorozat, amelynek kurátora Madaras Péter szobrászművész, a Művészeti Líceum tanára. /Vargha Mihály: Újra teljes a panteon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./

2006. július 15.

Tizenöt esztendővel ezelőtt hunyt el Baász Imre (1941–1991), az elmúlt évtizedek egyik legjelentékenyebb hazai képzőművésze, akinek munkáiból halála évfordulóján retrospektív kiállítás nyílik az árkosi Istálló-galériában. Baász művészként és művészetszervezőként is jelentékenyet alkotott, nevéhez fűződik a modern Médium-kiállítás megszervezése. /Bogdán László: Baász redivivus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 15./

2007. július 18.

Baász Imre képzőművész-performer emlékének elhanyagolására hivatkozva Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre akarja elvinni a tizenhat évvel ezelőtt elhunyt neves grafikus és művészeti szervező hamvait özvegye, Baász Szigeti Pálma. A marosvásárhelyi születésű Baász Szigeti Pálma szerint hat évvel ezelőtt, férje halálának 10. évfordulója alkalmából a megye két elöljárója megígérte, hogy a rangos művészeti szervezőről nevezik el a sepsiszentgyörgyi városi képtárat, illetve szoborállítással tisztelegnek emlékének. Albert Álmos polgármester az özvegy nyilatkozatára reflektálva elmondta: „Pálma csak ne elégedetlenkedjen, mert támogattuk minden kezdeményezését, de amikor azok összeálltak, akkor nem nyerték meg a tetszését. Megvannak a keretek, szabályok a dolgokhoz, ezeket kell igénybe venni. ” Cáfolta az elhunyt művész emlékápolásának hiányát Jánó Mihály művészettörténész, a képtár igazgatója. Elmondta, a képtárban Baásznak külön terme van a Pantheon elnevezésű állandó kiállítás keretében, az intézmény tulajdonában lévő munkákból. Baász Imre (Arad, 1941. febr. 22. – Sepsiszentgyörgy, 1991. július 16.) grafikusi oklevelet Kolozsváron szerzett, 1976-től Sepsiszentgyörgyön élt és dolgozott. Nevéhez kötődnek a Kalevala-illusztrációk (1972), a Médium országos kortárs művészeti seregszemle (1981), az AnnArt performansz-napok a Szent Anna-tónál (1990). 1985-ben elnyerte a romániai képzőművész-szövetség Grafika Nagydíját, 1988-1989-ben Finnországban Kalevala-ösztöndíjas volt. 1990-től haláláig a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, majd a bukaresti Szépművészeti Akadémia tanára. /Domokos Péter: Sírköltöztető happening. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

2007. szeptember 11.

Baász Imre és Baász Szigeti Pálma képzőművészeti kiállításának ad otthont Marosvásárhelyen a református Diakóniai Központ. Az aradi származású, munkásságát Sepsiszentgyörgyön kiteljesítő, 1991-ben elhunyt Baász Imre özvegye erre az alkalomra több nagyméretű grafikát válogatott a hagyatékból, az anyagot saját munkái egészítik ki. A kiállítást Szőcs Géza költő méltató írásának felolvasásával Farkas Wellmann Endre nyitotta meg. Szőcs Géza főként Baász Szigeti Pálma alkotásaira tért ki, amelyeket versekhez hasonlított. Baász Szigeti Pálma saját kollázsait, festményeit „kiszínezett nosztalgiákként” határozta meg. /Antal Erika: Képek művészházasságból. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./

2007. október 13.

Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Sepsiszentgyörgyön élő ismert szobrászművész, számtalan köztéri szobra áll a tereken. Elmondta, hogy évek óta az Üregek című kisplasztikai sorozatán dolgozik. Ezek antropológiai jegyeket hordozó absztrakt alkotások. A cím kiüresedésre utal. Nemrég avatták Sepsiszentgyörgyön Arany János-szobrát, most László Ferenc, a nagy múzeumőr plakettje foglalkoztatja. Évtizedekig nem volt szabad magyar történelmi alakokról készült szobrokat közterekre kiállítani. Most lehet, be kell pótolni a hiányokat. Szomorú tény, hogy Sepsiszentgyörgynek nincs elég kiállítóterme. A képtár önmagában nem pótolhatja a hiányt. Műtermeket kell létrehozni, hogy a fiatalokat hazacsalogassák. Baász Imre bevallotta annak idején, azért jött ide, mert műtermet kapott, de ezért jött Hideg Margit, Koppándi és Tornai Endre is. Vargha Mihály /sz. Kézdivásárhely, 1961/ 1988-ban Iasi-ban diplomázott a Képzőművészeti Akadémia szobrászati szakán, számtalan csoportos és egyéni kiállítása volt itthon és külföldön. Köztéri alkotásai Sepsiszentgyörgyön: In memoriam 1956 – térplasztika, kő, bronz, Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc, Szent István, Csereyné Zathureczky Emília, Arany János, Kós Károly – bronz mellszobrok, Jókai Mór, Málik József, Puskás Tivadar, Bartók Béla, Berde Áron – bronz domborművek. Szárazajtán: Mártírok emlékműve – kő. Bereckben: Gábor Áron, egész alakos bronzszobor, Csernátonban: Zámbler János, monumentális kőportré. Kovásznán: Ignácz Rózsa, bronz mellszobor, Gazdáné Olosz Ella, bronz dombormű, Sepsiillyefalván: Szabó Dezső, bronz mellszobor, Royal Oak, Detroit (USA): Együttes Lény. In memoriam Baász Imre – faplasztikák. Nagyatád (Magyarország): Halmok – faplasztika. Hojer (Dánia): Apa és fia – festett fa. Morges (Svájc): Fej – kő. Ószandec (Lengyelország): Szent Kinga – fa. Buenos Aires (Argentína): Czetz János – fa. /Bogdán László: Mindig is a fa izgatott. Beszélgetés Vargha Mihállyal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./

2008. március 20.

A 3 Baász ideológiai dokumentuma – e furcsa címmel nyílt meg a képzőművész Baász család tárlata március 18-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. A néhai Baász Imre, illetve Baász Szigeti Pálma és Baász Orsolya munkái láthatók. A Baász-dinasztia művészetében számos kötődés felfedezhető, mégis bővelkednek az egyedi vonásokban. Baász Imre grafikai iskolát teremtett, amely Kolozsváron ma is folytatódik. Baász Szigeti Pálma azon kevés művészek egyike, akik a humort is felhasználják munkáikban. Baász Orsolya művészete visszahozza a groteszket. /(n. b.): A villendorfi mellékvénusz átvizelése. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./

2009. január 28.

Az egykori sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör egykori munkatársai közül már odalett Znorovszky Attila, Csiki László, Sütő István, Tőke Csaba, a kiváló külső munkatársak közül Kónya Ádám, Kisgyörgy Benjámi, Incze László, a mindentudó Máthé János bácsi, Bartos Endre, s a lap arcélét, küllemét meghatározó Baász Imre és Plugor Sándor. Most Jecza Tibor hunyt el, a lap második főszerkesztője /1974-1983/, majd helyettes vezetője, ki ugyancsak nehéz időkben kapta kezébe az irányítást. /Magyari Lajos: In memoriam Jecza Tibor (1937–2009). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./

2009. október 10.

A magyar személyiségek szerepét, jelentőségét évtizedekig tudatosan elhallgatták, róluk manapság is szándékosan megfeledkeznek tudományos ülésszakokon. Ujj János Arad megye neves szülötteiről írt hézagpótló kisenciklopédiájában /Arad megye neves szülöttei. Összeállította Ujj János. Alma Mater Alapítvány, Arad, 2007/ találóan jegyezte meg: legalább félezer olyan személyiség látta meg a napvilágot tájainkon, akinek nevét illene ismerni. Köztük van például Eckhardt Ferenc és Sándor, Lóczi Lajos, Asbóth Oszkár, Baász Imre, Jávor Pál, Kuncz Aladár, Réz Ádám és Pál, Simonyi Imre, Szentimrei Jenő, Tóth Árpád, Klebelsberg Kunó, Ormós Zsigmond és Cziffra Géza filmrendező, Bánság is adott értékeket, közöttük volt Temesvári Pelbárt, a középkori magyar irodalom ismert alakja, a nagyszentmiklósi születésű Révai Miklós nyelvész, az 1848-as idők három kiválósága Temesváron született, Fiala János, Kiss Ernő és Klapka György. Nagyjécsáról indult Abafi Lajos irodalomtörténész, Temesvár szülötte Kerényi Károly klasszikus-filológus, vallástörténész, Hauser Arnold és Kós Károly. Hunyad megyében kevés nyom őrzi a vidék nagy szülötteinek emlékét. A „legidősebb”, ma is számon tartott neves szülöttje a megyének a Szászváros közeli Romoszon 1422 körül született György Mester, Kis-Ázsia első magyar, sok szempontból első európai feltárója, akit az irodalomban a Szászsebesi Névtelen vagy Georgius de Hungaria néven emlegetnek. Művei már élete során, illetve közvetlenül azután 14 latin és kilenc német nyelvű kiadást értek meg. A megye másik nagy szülöttje, az 1500 körül Déván napvilágot látó Dévai Bíró Mátyás. 1580. november 15-én Marosillye várában született Bethlen Gábor fejedelem. Kevésbé ismerős viszont az a tény, hogy 1610-ben szintén Hunyad megyében született meg az 1658 és 1660 között Erdélyt török támogatással kormányzó Barcsay Ákos fejedelem. A felvilágosodás korából említésre méltó az 1793-ban Déván született Ponori Thewrewk József író, régiséggyűjtő, a nyelvújítás híve. Neki köszönhető, például, a honvéd, úrbér szavak használatának az elterjedése is. 1803-ban, a család algyógyi birtokán látott napvilágot az Erdélyi Közművelődési Egylet, az EMKE nagy alapítója, gróf Kún Kocsárd. Elvállalta a szászvárosi kollégium főgondnokságát, és hamarosan saját költségén megépítette a kollégium új épületét. Az EMKÉ-nek ajándékozta 1700 holdas algyógyi birtokát a 33 gazdasági épülettel. A XIX. század végének két nagy Hunyad megyei szülöttje báró Nopcsa Ferenc és Maderspach Viktor. A Hátszeg környéki dinoszaurusz-maradványokat Nopcsa Ferenc fedezte fel. Maderspach Viktor vadászati szakíró, katonatiszt 1875 februárjában született a Hátszeg közeli Vaspatakon. 1918-ban részt vett a Kratochvill Károly vezette Székely Hadosztály megszervezésében. 1921-ben menekülnie kellett Romániából. Maderspach Viktor 1941. október 3-án halt meg. /Puskel Péter, Szekernyés Irén, Gáspár-Barra Réka: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

2009. november 21.

Puskel Péter ismert aradi helytörténész az Aradon, illetve Arad megyében született nagy magyarokat vette számba. Klebelsberg Kunó gróf érdemeit néhány sorban kockázatos összefoglalni, mert minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú volt. A magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora Magyarpécskán látta meg a napvilágot, Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott iskolákat, tanítólakásokat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette. Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása. Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg. Pécskán a római katolikus templom falán a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor (Jecza Péter munkája) emlékeztet a városka kiválóságára. A magyar filmművészet múltja elképzelhetetlen Jávor Pál nélkül. Jermann Pálként 1902. január 31-én szerelemgyerekként született Aradon, ahol 17 évet élt. Vidéki színházakban kapott szereplehetőséget, de fegyelmi vétség miatt hamar szerződés nélkül maradt. A Csak egy kislány van a világon című némafilm hozta meg számára a kiugrás lehetőségét 1929-ben. Több mint hetven magyar filmben játszott. És majd mindegyikben főszerepet! 1946-ban Groza Péter miniszterelnök meghívására erdélyi turnéja során járt ismét szülővárosában. Az internálás poklából kikerülő Jávor akkoriban már csak árnyéka volt egykori önmagának. Amerikába ment, de ott nem volt sikeres. 1957-ben hazatért, 1959. augusztus 14-én halt meg Budapesten. Inke László színművész 1925-ben Aradon született, ahol édesapja, Rezső, két évig a színházigazgatói tisztet is betöltötte. Inke László 1947-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát és vidéki színházakban kezdte el a pályát. Tíz év múlva került fel Budapestre és a fővárosban több társulatnál megfordult. Elsősorban karakterszínészként nyújtott kiemelkedőt. Raffy Ádám (Kuppfert Miksa) orvos és regényíró két fia, Ádám kritikus és műfordító, Pál pedig irodalomtörténész, -kritikus és műfordító. Ádám 1926-ban, Pál 1930-ban született Aradon, nem sokkal édesapjuk Nagyváradra költözése előtt. Raffy Ádám többek között az Akadémiai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként az angol, francia, német irodalom egyik legavatottabb tolmácsolója volt, 1978-ban hunyt el. Raffy Pált származása miatt a vészkorszakban internálták. A háború után magyar–francia szakos diplomával a Szépirodalmi Kiadóban dolgozott. Műfordításai mellett Kosztolányi Dezső összes műveinek a szerkesztését is elvégezte. Aradi Zsigmondról viszonylag keveset tudunk. Aradon született 1839-ben, kezdetben mérnöki tanulmányokat folytatott Németországban, majd Bécsben szobrászatot. Milánóban és Velencében élt és dolgozott, de kapcsolatban állt szülővárosával. Így kapta meg a megbízatást a Búsuló Arad (honvédemlékmű) elkészítésére, amelyet 1873-ban állítottak fel. Innen azután átszállították a mai Tisztviselőtelep helyén állt régi honvédtemetőbe, majd 1932-ben sérült állapotban a múzeum raktárába. Ma is ott áll a 48-as ereklyék között. Megmintázta még az aradi színház számára Laborfalvi Róza és Szerdahelyi Kálmán mellszobrát. A Laborfalvi-szobornak az évek folyamán nyoma veszett. Szerdahelyi Kálmán mellszobra a Sarbut-féle színházi múzeum leltárában volt. Pár évvel ezelőtt a Csiky Gergely Líceum padlásán találtak egy összetört Petőfi-domborművet. Az A. Zs monogram alapján minden bizonnyal a neves aradi művész alkotása. Ez most restaurálva az intézet folyosóján látható. Ormós Zsigmond (1813–1894) Pécskán született. Életpályája azonban a szomszéd vármegyében, Temesben teljesedett ki. Ormós főszolgabíróként és képviselőként ‘48-as részvételéért hónapokig a temesvári börtön lakója, majd szabadulása után évekig rendőrségi zaklatást szenvedett el. A kiegyezés után Temes vármegye főispánja, a művészetek és a művészek nagy mecénása, kiállítások szervezője, a kultúra támogatója, a Dél-magyarországi Történeti és Régészeti Társaság megalapítója, az MTA levelező tagja. Kezdeményezésére látott napvilágot a vármegye közlönyeként a Temesi Lapok. A Pankotán 1891-ben született Asbóth Oszkár az első világháborúban a központi hatalmak repülőseinek egyik kísérleti telepén végzett mérnöki kutatásokat. Az 1920-as évek végén Asbóth maga is számos felszállást hajtott végre két, ellentétes irányban mozgó légcsavarral felszerelt gépen. Asbóth kutatásainak eredményét alkalmazták a helikopter elkészítésénél. Ezért sokáig őt tartották e légi jármű feltalálójának. Újaradon született két másik Asbóth. A szintén Oszkár (1852) névre keresztelt fivér nyelvészként vált ismertté. A szlavisztika szakértője volt, egyetemi tanár Budapesten, majd 1907-től akadémikus. Két évvel fiatalabb öccse hosszabb külföldi karrier után Budapesten a Műegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Kotsis Iván (1889–1980) és öccse, Endre (1897–1954) Aradról indultak, és mindketten ragyogó egyetemi és épülettervezői pályát futottak be Budapesten. Ivánt tagjává választotta az MTA. Endre tervei alapján épült fel a Vörösmarty téri egykori IBUSZ-palota. Laczó Gusztáv Kisjenőn született, túl korán ragadta el a halál. Aradon a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. Marosvásárhelyen 1959-ben végezte el a színiakadémiát, és Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön számos szerepet játszott. Baász Imre Aradon született, az Aradi 3-as számú Középiskolában (a mai Csiky) érettségizett 1959-ben. Kolozsváron végezte a művészeti főiskolát, később meghívták Bukarestbe tanítani. Sepsiszentgyörgyön korszerűsítette a helyi múzeum szépművészeti részlegét. 1985-ben ő volt az év grafikusa, a Kalevala-illusztrációjáért. Grafikái, kollázsai tovább öregbítették hírnevét. Atzél Béla, a borosjenői Atzél család egyik „fekete báránya” volt. Atzél Béla angliai mintára Budapesten, a Stefánia úton megnyitotta a Park Klubot, amelyet ízlésesen antik bútorokkal rendezett be. Maga Erzsébet királyné is ellátogatott az arisztokrácia és a nagypolgárság e mondén szórakozóhelyére. Később az Országos Kaszinót is igazgatta. ő lett a Vígszínház első intendánsa. Mindössze 49 éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Hunyad megyéből meg kell említeni Szamossy Elek festőművészt. Paál László a zámi Nopcsa-kastélyban látott napvilágot. Fiatalon az aradi rajziskolában tanult, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, akihez élete végéig szoros barátság fűzte. Élete nagy részét Barbizonban töltötte. A szentgyörgyvályai születésű Szőts István a magyar filmvilág egyik legjelentősebb rendezője /emlékezetes az Emberek a havason című filmje/. Az 1914-ben Déván napvilágot látó Baróti, eredeti nevén Szabó Géza több újság neves publicistája, Budapesten a Magyar Nemzet napilapnak haláláig volt a munkatársa. A Bánság legnagyobb szülötte, Bartók Béla, Nagyszentmiklósról indult. Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Lugoson látta meg a napvilágot, Acél Ervin karmester Temesvár szülötte. Gertenyesről lépett a világhír útjára Hollósy Kornélia operaénekesnő. A sokféle művészi tehetséggel megáldott Gyertyánfi Berta, Nákó Kálmán nagyszentmiklósi gróf felesége festő- és zeneművész volt. Temesvárról indult Brocky Károly festőművész. Kevesen tudnak Burghardt Rezsőről szülővárosában, Zsombolyán. Munkácsy-díjas portré-, csendélet-, akt- és városképfestő volt. Sok kiváló építész mondhatta szülőföldjének a Bánságot, így Aigner Sándor, Árkay Aladár. Több művész szintén bánsági: Hermann Lipót, Uitz Béla, Farkas André, André François grafikusművész, aki a francia plakátművészet meghatározó egyénisége lett és Kállai Ernő. A színművészek közül Lázár Mária és Tábori Nóra. A lugosi születésű Lugosi Bélát és a temesvár-szabadfalui Johnny Weissmüllert (János) Amerikában emelte szárnyára a világhír, a film. Temesváron látta meg a napvilágot az egyik legsikeresebb sportoló, Balázs Jolán atléta, világbajnok magasugró. /Gáspár-Barra Réka, Puskel Péter, Szerenyés Irén: Elszármazott nagyjaink II. Aradon ringatták bölcsőjüket. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21. / Előző: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

2010. május 22.

Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennále
Hagyományőrző és hagyományteremtő a Székelyföldi Grafikai Biennále
Kedden nyílt meg Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennálé, majd azt követően díjazták az alkotókat. A hiánypótló versenykiállítás felhívására, a rövid határidő ellenére, összesen 693 alkotás érkezett be 11 országból.
Az első grafikai biennále egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő – hangsúlyozta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke. "Székelyföldön a képzőművészetnek nemcsak hagyománya, de jelene és jövője is van – ezt bizonyítja ez a rendezvény. A képzőművészetnek nincs köze a politikához, mégis voltak olyan román politikusok, akik lemondásomat kérték a biennále miatt, őket nem a művészet, hanem a Székelyföld zavarta. Ez a kiállítás azt is bizonyítja, hogy Székelyföld a művészeten keresztül is meg tudja jeleníteni identitását, és az, hogy más országból is jelentkeztek alkotók, azt is mutatja, hogy a képzőművészet nyelve univerzális, amelynek nem lehet határt szabni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a megnyitón, megígérve: a minisztérium 2012-ben is partnere lesz a biennálénak.
"A nyolcvanas, kilencvenes években Sepsiszentgyörgy Románia egyik legfontosabb avantgárd művészeti központja volt, a Baász Imre nevével fémjelzett Medium kiállítások nemcsak az országos, hanem a nemzetközi porondon is kiemelkedő szerepet kaptak. Ezt követően az Etna Alapítvány által szervezett AnnART fesztiválon Európa legfontosabb performance művészeit látta vendégül" – emlékeztetett a grafikai biennále megnyitóján Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, aki szerint a mostani szemle méltó Baász Imre szellemi hagyatékához.
Vécsi Nagy Zoltán a zsűri részéről méltatta a grafikai biennálét. Áttörésnek minősítette a szemle székelyföldi megszervezését, hisz végre nem a mi művészeink kellett elmenjenek, hanem hozzánk jöttek külföldi alkotók.
A biennále fődíját, amelyet a Vegyépszer Zrt. ajánlott fel, Fürjesi Csaba (Budapest) kapta Születés című munkájáért. A Hargita Megye Tanácsa által felajánlott díjat Léstyán Csaba (Csíkszereda) kapta Búvár című alkotásáért, Maros Megye Tanácsa Cristian Opris (Kolozsvár) Autoportet în întuneric című munkáját díjazta, míg Kovászna Megye Tanácsának díját Daradics Árpád (Budapest) vehette át az Ebédre várok-é vagy talán meg is halok? című alkotásáért. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ hat különdíjat ajánlott fel, amelyek grafikai műhelytáborba szóló meghívások. Ennek nyertesei: Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Lyubomir Atanasov Krastev (Ruse, Bulgária), Elena Marinosyan (Plovdiv, Bulgária), Stoian Gabriel (Kolozsvár), Szép Veronika (Budakalász), Câmpean Tudor (Kolozsvár).
A kiválasztott alkotások két hétig megtekinthetők a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, majd Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is látogatható lesz a tárlat.
A zsűri kiválasztotta azt a 71 alkotást, amelyek publikussá válnak a biennále katalógusában.
Népújság (Marosvásárhely)

2011. február 25.

Hetven éves lenne Baász Imre
Baász Imre emlékére szervez éves rendezvénysorozatot az Árkosi Művelődési Központ és Baász Pálma, a képzőművész özvegye. Kopacz Attila, a központ igazgatója elmondta, Baász Imre 70 éve született, 35 éve költözött Háromszékre és 20 évvel ezelőtt halt meg, a kerek évfordulókat idén több eseménnyel teszik emlékezetessé.
Szombaton 17 órától az Árkosi Művelődési Központ Istálló Galériájában Baász rajzaiból és vázlataiból nyílik kiállítás. Több száz alkotás közül 55 reprezentatív darabot mutatnak be az érdeklődőknek.
Tavasszal jelentetik meg a kétkötetes Baász Imre-emlékalbumot, az első rész egy képzőművészeti album lesz, az életmű keresztmetszete. Kopacz Attila elmondta, a teljes életmű felkutatása hatalmas feladat, hiszen évtizedekkel ezelőtt a képzőművészek a megélhetésért mondhatni „cserekereskedelmet” folytattak, így a Baász-alkotások egész Európában szétszóródtak.
A második kötet egy háromnyelvű dokumentum-összeállítás, amely rövid életrajzot és művészettörténeti tanulmányt tartalmaz. A kiadvány igazi csemegéje a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) Baász Szigeti Pálma által kikért nyomozati anyag feldolgozása lesz. Baász Imrét egy feljelentés alapján 1967-ben kezdték figyelni, az anyagot 1984-ben zárták le.
A dokumentumkönyvbe bekerülnek a besúgók jelentései, amelyekben bírálták Baász viselkedését, életmódját, szemléletét, a megfigyelő tisztek fontosabb jelentései és a művész egy negyvenoldalas, magyarul megírt nyilatkozata, amelyben képzőművészeti programját, műveit magyarázza, elmondja, hogyan lett munkanélküli, hol és mit állított ki. A több mint 800 oldalas nyomozati anyag a képzőművészről és a korról is döbbenetes képet nyújt, fogalmazta meg Kopacz Attila.
A tervek szerint az emlékalbumot Bukarestben, Kolozsváron, Budapesten és Helsinkiben is bemutatják.
A nyár folyamán Baász Imre dokumentációs kiállításra kerül sor, majd az év végén az Árkosi Művelődési Központban Baász Imre-rézkarcműhelyt szerveznek, az egyhetes alkotóműhelyben a képzőművész grafikus barátai dolgoznak és emlékeznek a művészre. Kopacz Attila elmondta, legmerészebb álmuk, hogy az idén bezárt cigarettagyár több mint százéves épületében egy Baász Imréről elnevezett művelődési központot hozzanak létre.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

2011. május 26.

Hagyomány született - Székelyföldi Napok
Egy hétig három megye számos helyszínén, sok kulturális rendezvénnyel zajlik a Székelyföldi Napok második kiadása. A cél: értékeink egységes megjelenítése, megmutatni egymásnak is mindazt, amit egy-egy megye mûvészei alkottak, no meg a csíksomlyói búcsút megelõzõ héten turistákat, érdeklõdõket vonzani, megeleveníteni a távolabbi vidékekrõl érkezõk elõtt Székelyföld erényeinek sokszínûségét - hangzott el tegnap Hargita, Maros és Kovászna megye tanácselnökeinek közös sajtótájékoztatóján Sepsiszentgyörgyön.
Június 3-án, jövõ pénteken startol a Székelyföldi Napok, a hivatalos megnyitóra azonban csak vasárnap a Perkõn megrendezett gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozón kerül sor. Számos rendezvényt tartanak az ezt követõ héten, koncertek, gyermek- és felnõttelõadások, kiállítások, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók lesznek, nemcsak a városokban, megyeszékhelyeken, de több faluban is. Sokrétû, színes kavalkád várható, mely során megünneplik a 137 éves szovátai Medve-tó születésnapját, de közös koncertet tart a Csíki és a Georgius zenekar, tárlaton mutatkoznak be a Hargita megyei képzõmûvészek, és Sepsiszentgyörgy kiállítással tiszteleg a tíz évvel ezelõtt elhunyt Baász Imre elõtt.
Idén szintén a Székelyföldi Napok részeként elõször adják át az Orbán Balázs-díjat, mindhárom megyébõl egy-egy kiemelkedõ személyiség kapja, egyelõre titok, kik lesznek a kitüntetettek, csak annyit árultak el a kezdeményezõk, hogy az önkéntesség évének jegyében választották ki az arra érdemeseket. A három székelyföldi megye önkormányzata tavaly szervezte meg elõször közösen a régió kulturális ünnepét. Lokodi Emõke Maros megyei tanácselnök szerint a 2004-2007 közötti idõszakra jellemzõ vetélkedés után ráébredtek, nem az egymással való versengés jelent megoldást, közösen sokkal hatásosabban, hatékonyabban tudják népszerûsíteni a régiót, no meg saját megyéjüket. Borboly Csaba Hargita megyei elnök szavaival: rájöttünk, egy meg egy meg egy nem három, hanem annál jóval több. Két éve tudatos a közös építkezés, egyre több pályázatot készítenek együtt, és szaporodnak a három megye rendezvényei is. A nyárra tervezett programok közül a július elsõ szombatján sorra kerülõ Ezer székely leány találkozót említették, amelyre Háromszékrõl idén kétszáz leány utazik, a július végi Székely vágtát, melynek az �?riáspince-tetõ ad otthont, illetve az augusztusi Székelyföldi kerékpáros körversenyt.
Farkas Réka, Háromszék
Erdély.ma

2012. november 26.

Megnyílt az Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozó kiállítása
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum lovagtermében nyitotta meg első kiállítását szombaton az októberben létrehozott Erdélyi Művészeti Központ.
Kelemen Hunor, volt kulturális és örökségvédelmi miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a megnyitón elmondta, az erdélyi magyarság elmúlt 23 éve az intézményépítésről szólt, de a kortárs képzőművészeti múzeum eddig hiányzott az intézmények közül. Korábban kolozsvári, marosvásárhelyi helyszínben is gondolkoztak, de kiderült, hogy csak olyan helyen lehet életre hívni az intézményt, ahol ehhez megvan az önkormányzat támogatása. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról számolt be, hogy az intézményt létrehozó októberi adminisztratív döntés után a szakmát is meg kívánták nyerni a múzeumalapítás gondolatának. Ezért szervezték a kiállítást azokból az alkotásokból, amelyek máris az intézmény rendelkezésére állnak. Az igazgató hozzátette, a most kiállított anyagot kibővítik, elkészítenek egy katalógust, és a tárlatot Erdély más nagyvárosaiban is kiállítják.
Kántor Lajos irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság elnöke a kiállítás megnyitóján elmondta: a mostani válogatás rendezőelve az volt, hogy a már nem élő, vagy az elszármazott erdélyi magyar művészektől mutassanak be egy-két alkotást. „Sokkal gazdagabbak vagyunk, mint ahogy ez a köztudatban él” – vonta le a következtetést Kántor Lajos. A kiállítás az erdélyi alkotók közül mások mellett Nagy Albert, Mattis-Teutsch János, Baász Imre, Plugor Sándor, Gergely István, Jecza Péter, Nagy Pál, Sükösd Ferenc, Gazdáné Olosz Ella, Hervai Zoltán, Bocz Borbála, Kós András munkáit mutatja be.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. február 20.

Az Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozó kiállítása
A 2012 szeptemberében Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Vargha Mihály szobrászművésznek az elnökletével megalakult Erdélyi Művészeti Központ (EmüK) gyűjteményéből – festmények, grafikák, szobrok, textilmunkák – nyílik kiállítás február 22-én, pénteken délután 5 órakor Kolozsváron, a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16.).
A 140 éves Székely Nemzeti Múzeum keretében működő Gyárfás Jenő Képtár törzsanyagából és az EmüK létrejötte óta adományként kapott műalkotásokból rendezett nagyszabású, Jakobovits Miklós emlékének szentelt, bemutatkozó tárlat betekintést nyújt a nagyon fiatal művészeti létesítmény rendkívül értékes gyűjteményébe. Az 1945 utáni Erdély jelentős képzőművészeti alkotásait felvonultató kiállításon a közönség többek között Nagy Albert, Nagy Imre, Szolnay Sándor, Mattis Teutsch János, Mohy Sándor, Kós András, Miklóssy Gábor, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Varga Nándor Lajos, Tóth László, Baász Imre, Gy. Szabó Béla, Plugor Sándor, Vetro Artúr, Lövith Egon, Gergely István, Benczédi Sándor, Román Viktor, Pallos Sch. Jutta, Cseh Gusztáv munkáit tekintheti meg. A központ tulajdonát képező anyag a tárlat idejére a gyűjtőktől kapott, jellegzetesen kolozsvári, Fülöp Antal Andor, Kovács Zoltán, Incze János Dés, Györkös Mányi Albert szignálta munkákkal is kiegészül. A nagy érdeklődéssel várt kiállítást – kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész – Kántor Lajos műkritikus nyitja meg.
A rendezvény házigazdája Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke.
N. J.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. május 10.

In memoriam Feszt László
„Az egyetlen újdonság, hogy dolgozom. Főiskoláskorom óta egyfolytában ezt teszem. A szú sem tudja abbahagyni, amíg fa van, s ameddig át nem ért a másik oldalra, hát én is így vagyok ezzel” – hangoztatta látogatásaim alkalmával.
Mert Feszt László számára ez volt a legfontosabb: hogy dolgozhasson. Pontosan, szépen. Munkáival az óvodai fűtőnek, az egyetemi tanárnak és a műkritikusnak – az ő szavai ezek – egyaránt örömöt akart szerezni. Sikerült is.
Nem szándékozott átmenni a másik oldalra, a sors azonban másképp döntött.
Újabb Feszt-plasztika már nem születik.
Az életmű a maga teljességében, összetettségében, de egységében is – hiszen 1966-68-tól, a kisebb felfogásbeli változásokat leszámítva, munkásságában színvonal tekintetében semmiféle hullámzás nem tapasztalható – lezárult.
Egy másik életmű, a művészpedagógusé, a diákjait önzetlenül és a legalaposabban felkészítő egyetemi tanáré viszont folytatódik tanítványaiban, olyan neves művészekben, mint Aranyossy György, Árkossy István, ifj. Feszt László, Ioan Horváth-Bugnariu, Hervai Katalin, Kazinczy Gábor, Nagy Géza, Ioachim Nica, Ovidiu Petca, Călin Stegerean, Szilágyi Zoltán, Újvárossy László vagy immár többszörös áttétellel a tanítványok tanítványaiban, hiszen többen a famulusok közül – Baász Imre, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Mátyás József – sincsenek már az élők sorában.
Feszt László lankadatlan következetességgel teremtette meg, alakította ki egyedi és fölöttébb sajátos formanyelvét. Egyenesen fölfelé ívelő pályáján megfontoltan, biztos léptekkel haladt előre. Sohasem akarta „a lépcsőket hármasával venni”. A klasszikus olasz rézmetszettől a kor legkorszerűbb technikai újításaiig szinte mindent kipróbált és kipróbáltatott tanítványaival is. Elmélyüléssel vegyes élvezettel játszott a legkülönfélébb technikákkal, anyagokkal, s párosította azokat született és kiművelt rajztudásával, a természet, a mikro- és makrovilág iránti lankadatlan érdeklődésével. Művészi képzelőerejének, különleges manualitásának és technikai tudásának eredményeként létrejött kompozíciói mértani szigorán egy-egy figyelemfelkeltő, könnyed formai elem, vagy a felhasznált anyagok sajátos struktúrája, színvilága enyhít. Alakítja ki azt a pontos rendezőelv szerinti szerkesztési eljárást, amelynek egyik alkotóeleme – bármilyen furcsán hangzik is – a spontaneitás, a szándékosan beszámított esetlegesség. Feszt László plasztikái ugyanis minden precizitásuk ellenére sem annyira spekulatív, mint inkább érzelmi fogantatású, a művész rendkívül sokoldalú érdeklődéséről árulkodó, lírai hangvételű munkák.
Diákkorában kedvenc tantárgya a természetrajz, a síkmértan és a történelem volt, s mindez témaválasztásában köszön vissza. A harmadkori fosszíliáktól a ma is élő parányi gerincesek csontvázáig, a növényvilág apró csodáitól a csigajárás ezüstösen fénylő nyomáig, a magyar őstörténet emblematikus jeleitől, az egyiptomi hieroglifáknak tűnő jelsorokig, sámándobok és görög vázák, ékszerek motívumkincseiig, a rozsdás dárdaéltől a népi kerámiák és szőttesek letisztult formavilágáig, vagy éppenséggel egy gyökértelenül szárba szökkenő petrezselyemlevélig, az élni akarás szimbólumáig, szinte mindent megtalálunk plasztikáin.
A művészi absztrakció különböző lépcsőfokait megjárt, nem ritkán mértani alakzatokig redukált kompozíciói valósággal tüntetnek dekorativitásukkal. S a művész bátran vállalta, hogy a mindenkori szép jegyében alkot, hiszen képzőművészeti jártasságuktól függetlenül minden nézőnek örömöt akart szerezni alkotásaival.
Olyan, világviszonylatban is a legkorszerűbb művészi formanyelven kinyilatkoztatott ars poetica ez, amit csak a kiváltságosok, az igazán nagy művészek engedhettek meg maguknak. Feszt László közéjük tartozott.
Emlékét kegyelettel őrzi az újjáalakult Barabás Miklós Céh, amelynek alapító tagja, a Romániai Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészeti Egyetem – 1976-tól 1985-ig rektora, 1988-ig tanszékvezető tanára, 1990-es nyugdíjba vonulás után konzulens professzora –, a személyéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó kolozsvári grafikai iskola képviselőinek, tanítványainak népes tábora szerte a nagyvilágban valamint megannyi barátja, tisztelője.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

2014. szeptember 18.

Kiállítás és kiállítótér-avatás (Erdélyi Művészeti Központ)
Felezőidő 2 – Erdélyi magyar művészet 1965–1975 között címmel nyitotta meg sorrendben immár hatodik kiállítását az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK), új kiállítóteret is avatva egyúttal, mely azonban csak ideiglenesen székhelye az EMŰK-nek: a városbeli helyszínét illetően több elképzelés is létezik, de az biztos, hogy Sepsiszentgyörgyön egy olyan modern épület készül majd el, mely méltó helye lesz az eddigi és ezutáni erdélyi magyar művészeti értékek felmutatásának.
Addig is az EMŰK a volt postaépület legfelső szintjén rendezkedhetett be, illetve a városi adóhivatal melletti földszinti terem is kiállítótérként működik.
A tegnapi kiállításmegnyitón és kiállítótér-avatón a nagy számban összegyűlt közönséget, a meghívottakat Antal Árpád a teret rendelkezésre bocsátó város polgármestereként köszöntötte, elmondva: negyed százada még a securitate lehallgatóközpontja működött a posta legfelső emeletén, s hogy most a termeket a művészet foglalta el, az a demokratizálódás folyamataként is értelmezhető. Arról pedig, hogy az EMŰK épp Sepsiszentgyörgyön talált befogadásra, úgy vélekedett, annak jele, hogy a Székelyföld megerősödött annyira, hogy összerdélyi feladatokat tudjon elvállalni.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális miniszter beszédében felemlítette, a szövetség a Kulturális Autonómia Tanács által kidolgozott stratégiai döntéseket próbálja megvalósítani, az EMŰK is e folyamat részeként kezdte el működését. A kiállítás címében is megjelölt időszakról elmondta, azért hívják felezőidőnek a hatvanas évek végét, hetvenes évek elejét átölelő tíz esztendőt, mert bár az egyik – a sztálinista – diktatúrából a másikba – a kommunista rendszerbe – átvezető időszak volt, de akkor sokan azt gondolhatták, valami új kezdődött, és a művészek ezt megpróbálták lereagálni olyképp, hogy felzárkózzanak a kortárs művészeti irányzatokhoz, de a transzszilván örökséget is beépítsék alkotásaikba, és megpróbálják értelmezni is azt a kelet-európai létet, amelybe belecsöppentünk. Kelemen Hunor szerint megvan a megfelelő időtávolság a bemutatott korszak újraértékelésére, ezzel kapcsolatban kifejtette, az EMŰK-nek mint intézménynek nem csupán kiállítások szervezése a feladata, hanem műhelyként is működnie kell, helyére kell tennie a Kárpát-medence magyar kultúrájában az erdélyi magyar képzőművészetet. És azért is fontos az EMŰK – emelte ki –, hogy kultúránknak erős pillére legyen, hiszen ilyen tartóoszlopok nélkül jövőt tervezni nem lehet.
Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke felidézte, 2009-ben, a Barabás Miklós Céh nyolcvan esztendejét bemutató kiállításon merült fel az EMŰK létrehozása, azóta nemcsak elindult egy folyamat, hanem részint be is érett. Másodszor avatjuk az EMŰK-öt, mondta, és még fogjuk avatni, hisz ez nem végleges helye, ez csak az EMŰK antréja, remélem, hamarosan pompázatos, világszínvonalú épülete is lesz az intézménynek. Felemlítette a romániai elnökválasztási kampányt is, megjegyezve, ami összeköti a politikát és a kultúrát, az az értékek felmutatásának szükségessége. A kulturális értékeknek ismertté kell válniuk, jelentette ki, csodaként értékelve, hogy huszonöt év után eljutottunk oda, hogy immár nem a kultúra van a politikáért, hanem fordítva. A magyar kulturális diplomáciával összefüggésben kifejtette, ez a magyarság számára egyedülálló feladat, a kulturális erőterek létrehozása, megerősítése pedig kiemelt feladata kell hogy legyen a kulturális diplomáciának, és ez az EMŰK és a hozzá hasonló intézmények létrehozásával lehetséges.
Vargha Mihály, az EMŰK kuratóriumának elnöke szintén múltidézéssel kezdte beszédét, felidézve a kilencvenes évek elejét, amikor jó néhányan, háromszéki képzőművészek a Baász Imre megálmodta erdélyi magyar képzőművészeti múzeum megalapításáról álmodoztak. A múzeumalapítás sok ideig csak ábránd maradt, mígnem 2008-ban a város, a megye új vezetői azt mondták, legyenek csak nagy álmaitok, a pénz a legkevesebb, azt majd mi előteremtjük. És azóta sok minden megvalósult, léterejött a Magma, elkezdődött a Gyárfás Jenő Képtár korszerűsítése, a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában a múzeum bővítésére (és akkor még úgy volt, az EMŰK székházának felépítésére is – szerk. megj.) telket vásároltak. És most már az EMŰK álma is tapintható valósággá vált, de az intézmény – és a tegnap megnyitott tárlat – nem jöhetett volna létre, ha nem érezzük a támogatottságot: a művészekét, a döntéshozókét, akik tettekkel bizonyítják, hogy a kultúra szívügyük, és a közönségé – zárta beszédét Vargha Mihály.
A kiállítást dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitotta meg, Kányádi Sándor versciklusára utalva igazi belső vidék-tárlatnak nevezve a 69 alkotót bemutató kiállítást. Bejelentette, a Szépművészeti Múzeum – mintegy adósságleróvásként is – jövőben az erdélyi magyar művészetnek az 1920–1990-es éveket átfogó kiállítását szervezi. Végszóként Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az EMŰK vezetője elmondta, bár a kiállítás meghívójában katalógus bemutatása is szerepelt, arra másik alkalommal kerül sor.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. október 7.

Megfigyelt művészek
Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészeti hálózatának nyomai a volt Szekuritáté irattárában
Kurátor: Madalina Brasoveanu
Hely: B5 Stúdió, Marosvásárhely, Bolyai tér 5.
Megtekinthető: 2015. október 9 – 28. között. Megnyitó: péntek, október 9., 18.00 óra.
Mivel nem létezik olyan ártatlan archívum, amely garantálná az objektív és el nem torzított történelmi igazság megőrzését, a múlt képét "úgy, ahogy az megtörtént", a dolgok egyre bonyolódnak a volt politikai rendőrség archívumai körül. Mint bármely más archívumnak, ennek is megvan a maga rendeltetése, amely hatalmi eszköz voltából fakad; ez a státus a volt totalitárius politikai rendszerrel összeszövődve az archívum dokumentumait közvetlenül hasznosnak és hatékonynak mutatja (lévén, hogy a társadalmi szféra totális ellenőrzését volt hivatott megszervezni). Másrészt, ez a státus egy mitologizáló nyilvános percepciót gerjeszt, amely helyenként túlzásokkal és előítéletekkel terhes. Miközben eredetileg arra hivatottak, hogy történelmi forrássá váljanak, ezek a dokumentumok sajátos módon provokálják az archívumkutatást magát: ugyanis bármely titkosszolgálat által előállított dokumentumok – jelen esetben a Szekuritátéról van szó – nemcsak hogy nem azért voltak kitalálva, hogy történelmi adatokat közvetítsenek, hanem, sok esetben, nem beszélnek önmagukért, félrevezethetnek vagy akár hazudhatnak is. A titkosszolgálat számára, mely egy olyan politikai hatalom szolgálatában állt, amelynek stabilitása attól függött, hogy mennyire volt képes megvédeni és fenntartani saját, valóságról szóló fiktív konstrukcióját, akár a külvilággal szemben, akár a közvetlen tanúk szemében, az igazság manipulációjának a problémája ontológiai dimenziókat ölt. Másrészt, az ilyen archívumhoz való társadalmi viszonyulás, melyet többnyire megpecsételt a mitologizáló hajlam, mesterséges módon átviszi szimbolikáját a dokumentumokra: felnagyított jelentés jön létre, pusztán abból adódóan, hogy "szigorúan titkos"-ként hozták létre és őrizték meg őket.
Kiállításunk a Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészhálózatnak a volt Szekuritáté archívumában fellelhető nyomait kutatja, és az említett művészeti központok hetvenes és nyolcvanas évekbeli tevékenységeit tanulmányozó tágabb kutatásba íródik be. A kiállításra kiválogatott dokumentumok nem képviselik arányaiban sem a művészek követési dossziéinak a mennyiségét és tartalmát, sem a volt Szekuritáté archívumában lévő kulturális tematikájú dossziék számát. Ezek a dokumentumok, közvetlenül vagy érintőlegesen, fontosak lehetnek a kortárs romániai művészettörténet számára. Az itt bemutatott levéltári anyagok sorrendje nyilván nem felel meg annak, ahogy ezek az eredeti dossziékban találhatók, hanem újrarendezés eredménye, amelyet néhány konceptuális vagy narratív vonulat határoz meg, és amit több tíz dosszié és több száz oldal tanulmányozása után alakítottam ki. Ott, ahol lehetséges volt, más típusú forrásokból származó anyagot is kiállítottunk: részleteket a művészekkel készült interjúkból, mail-art munkákat a személyes archívumaikból, egyes munkákról készült dokumentáló jellegű fényképeket stb. Az eredmény: szekvenciák gyűjteménye, amelyek részben meggyőzőek, részben bizonytalanok, egyesek túl sokat mondanak vagy túl sokat hallgatnak el – egy előírt ritmus alapján, melyet a legtöbb esetben az archívum kényszerei diktáltak; az archívumé, amely a tények adott témákban mutatkozó szegényességét egyesíti a más témákban igen jelentős archívumi anyagok túltelítettségével.
A kiállítás a volt Szekuritáténak a korabeli művészettel való viszonyát szándékszik demisztifikálni: az itt bemutatott esetekben nem maga a művészet volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították. Bármely kiállítás a maga diskurzusát a kiállított tárgyak által építi ki, amelyek a referensei, és ugyanakkor, egy bizonyos pontig, a diskurzus anyagát is képezik. Ez a kiállítás a saját kiállított tárgyait kívánja szabotálni, bemutatja és egyszersmind megkérdőjelezi őket, lévén, hogy bizonytalan anyagot exponál, melyet ellentmondó jelentések terhelnek. A dokumentumoknak a kiállító-teremben való elhelyezéséből fakadó legnagyobb kockázat a túlnagyítás, amely a hozzáférés módjának megváltoztatásából adódik: a "szigorúan titkos"-ból a nyilvánosba, továbbá azoknak a kevéssé áttekinthető körülményeknek az összefonódásaiból is adódik, amelyek eldöntötték, hogy éppen ezeket a dokumentumokat állítsák ki és őrizzék meg (és nem másokat) ebben az archívumban. Ezeknek a dokumentumoknak az áthelyezése a "szigorúan titkos" státusból egyenesen a történelembe, alapvető történelmi forrássá avatva őket, ugyanazt a kockázatot hordozza. Azt gondolom, hogy a kiállítás fő szerepe az kellene legyen, hogy ezt a dokumentumanyagot kiemelje a misztifikáló elszigeteltségéből és visszahelyezze a nyilvánosságba, tegye láthatóvá, visszaszerezhetővé, szervessé, valamint járuljon hozzá a nyilvánosság megerősítéséhez.
A kiállított dokumentumok a következő művészek megfigyelési dossziéiból származnak: Antik Sándor (Alexandru), Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly, Szörtsey Gábor.
A kiállítást a Transilvania Regionális és Pluralista Kutatások Központja támogatta.
A kutatást a kolozsvári Plan B Alapítvány támogatta.
Madalina Brasoveanu
Népújság (Marosvásárhely)

2015. október 19.

Szokatlan tárlatot nyitottak a Szekuritáté által szemmel tartott művészek
Nem mindenkit érdekel, hogy volt-e szekus dossziéja, ám amikor kiderül, hogy volt, és valaki még fel is tárja azt, akkor kezd érdekfeszítővé válni a dolog. Hiszen a művészek, ahogy Elekes Károly, a MAMÜ csoport egyik tagja fogalmazott, „nem csináltak semmi rosszat, igazából nem politizáltak, a művészet volt az életük” – ennek ellenére megfigyelte őket a Szekuritáté.
A marosvásárhelyi Bolyai téren, a B5 Stúdióban október 28-ig látható a Megfigyelt művészek című tárlat, ahol a 70-80-as években alkotó, nagyváradi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi művészek – Antik Sándor, Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly és Szörtsey Gábor – szekus dossziéból állítottak ki egy válogatást. A kiállítás kurátora Mădălina Brașoveanu, aki úgy fogalmazott, hogy „nem maga a művész volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították”, a kiállítás pedig azt a viszonyt próbálja „demisztifikálni”, ami a szekuritáté és a korabeli művészet között létezett.
Erre a viszonyra, a feltárt szekus iratokra Antik Sándor szerint nem lehet a művészettörténet szempontjából reflektálni. Antik, aki szintén a megfigyelt művészek közé tartozott, úgy véli: „a dossziék alapján a művészeti eseményeket nem lehet rekonstruálni, ahhoz olyan művészettörténész kell, aki ismeri azokat a művészettörténeti helyzeteket, eseményeket, attitűdöket, amelyek azt a megfigyelt kort jellemezték, és kellő szakmai szintről képes tanulmányozni az iratokat.
Elekes szerint azért érdekes a feltárt anyag, mert egy titkos életrajz alakul ki egy olyan korszakról, amit a művészek nem dokumentáltak, vagy ha igen, akkor másképpen, mint a megfigyelők. „Szinte lélegzetelállító, hogy milyen gépezet működhetett abban az időszakban, ugyanakkor értelmetlen is az egész, mert hogy valójában nem csináltunk semmi rosszat, igazából nem politizáltunk, a művészet volt az életünknek a kardinális folyamata és ennek ellenére mégis foglalkoztak velünk, nem tudjuk, hogy igazából miért” – mondta Elekes Károly.
A tárlat október 28-ig látogatható.
Antal Erika
maszol.ro

lapozás: 1-29