udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
41
találat
lapozás: 1-30 | 31-41
Névmutató:
Bartis Ferenc
1990. május 24.
A kolozsvári Egyetemi Könyvtár kifüggesztette az 1988-ban indexre tett szerzők listáját. A 152 szerzőből 9 magyar. Közülük háromnak /Beke György, Fábián Ernő, Molnár H. Lajos/ egy-egy munkája, míg a többinek /Banner Zoltán, Bartis Ferenc, Bodor Pál, Dános Miklós, Köteles Pál és Szőcs Géza/ valamennyi alkotása a tiltott könyvek közé került. - Ez a lista nyilván nem teljes, például az Erdély története sem szerepel rajta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./1990. október 24.
Az 1956-os forradalom után Erdélyben is kegyetlen megtorlást alkalmaztak. Legális, hivatalosan szervezett diákszövetségről volt szó, emlékezett vissza Dávid Gyula. 1956-ban ugyanis megszüntették a diákszervezeteket, helyettük diákszövetséget kellett alakítani. 1956 novemberében letartóztatták a diákszövetség programjának kidolgozóit, Várhegyi Istvánt tették meg elsőrendű vádlottnak, védelmét nem akarták elvállalni, azután Kapcza Imre vállalta és amit lehetett, megtett. A perben elítélték még Nagy Benedeket, Kocka Györgyöt, Kelemen Kálmánt. Dávid Gyulát, a Bolyai Egyetem tanársegédét is bebörtönözték, őt a temetőlátogatás ürügyén, 7 évet kapott, akárcsak Páskándi Géza, elvitték Bartis Ferencet is, mert elszavalt egy Reményik-verset. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./ 1995. január 13.
Az Erdélyben börtönbüntetést szenvedett, Budapestre áttelepült Bartis Ferenc állt ki írásával Tőkés László mellett. Amint Tőkés László visszavonulna a politikai élettől, megszűnne a személye ellen indított támadás-sorozat, állapította meg. /Új Magyarország, jan. 13./1999. augusztus 17.
Kuszálik Péter Monfordír rovatában újra dr. Borbély Zsolt Attilát támadta, aki előzőleg kifejtette: Kuszálik számára "nem vitapartner" (RMSZ, jún. 10.). Kuszálik ennek ellenére megírta elutasítását, idézgetve Borbély Zsolt néhány írásának egy-egy kitételét. Kuszálik Lengyel László budapesti politológust is idézte, elfogadva véleményét, aki szerint Magyarország csak egy provincia; gondjai is csak provinciálisak lehetnek. Kuszálik hozzátette: Erdély magyarsága még kisebb lélekszámú, a provincia provinciája. Ám itt derék magyarok teremnek. "Itt rengett a bölcsője Bartis Ferencnek, az Összmagyar Testület elnökének és legnagyobb költőjének. Innen akart Csurka bácsi elnököt vinni Magyarországra, mert csak itt lehet bizonyítottan magyar embert találni, s bizony mondom: még a Magyarok Világszövetsége is Erdélyből választott tiszteletbeli elnököt." /Kuszálik Péter: Találtam. - Morfondír rovat = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./2000. november 22.
Sok szó esett az "átvilágítás" szükségességéről, írta Fodor Sándor, hogy a közéleti szereplőket, képviselőket ne lehessen többé felelőtlenül a kommunista rendszer politikai rendőrségével, rettegett terrorszervezetével való együttműködéssel vádolni. A legtöbb "beszervezett" nyomorult áldozat volt, akiket kényszerítettek, hogy aláírják a "vállalást. A legtöbben abbahagyták ezt a rendszerváltás után. Azért kell az átvilágítás, hogy szégyenletes titkukkal ne legyenek zsarolhatók, mihelyt közéleti szerepet vállalnak. Mindezt azért jutott Fodor Sándor eszébe, mert az emlékműgyalázásról szóló beszámolót látott a Magyar 2 adásában. /Budapesten a Regnum Marianum temploma helyén állított keresztet diákok lefűrészelték és a talapzatra kommunista szimbólumokat festettek/. Egyszercsak megszólalt, maga a "Regnum" elnöke is. (Így konferálták be.) Ő pedig a Kolozsvárról eltávozott V. J. egyetemi "káder", akit 20 évvel ezelőtt letartóztattak, perbe fogtak és elítéltek, holmi felvételi vizsgákkal kapcsolatos visszaélések miatt. A tárgyaláson azzal védekezett, hogy őt nem lenne méltányos elítélni, mivelhogy rendszeresen tájékoztatja a belügyi szerveket - mégpedig fedőnév alatt. Megdöbbentő, hogy az egykori besúgó vezető szerepet vállal egyházi szervezetben. Ugyanez elmondható a Budapestre kivándorolt és egyfolytában melldöngető, mártíromságát fitogtató erdélyiről is. Alexandru Maie volt politikai fogoly megírta emlékiratát /Am fost medic la Gherla, Mentor Kiadó - Orvos voltam Szamosújváron/, ebben döbbenetes írt meg, az Összmagyar Testület elnökéről. /Fodor Sándor: Az átvilágításról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./Fodor Sándor Vincze Jánosra és Bartis Ferencre célzott. Emlékeztető: A Független Magyar Párt felhívását közölte a lap, elnöke a kolozsvári Vincze János. Vincze Jánost, amint a mellékelt bírósági ügyirat tanúsítja, befolyással való üzérkedésért 1980-ban elítélték, ekkor Vincze János azzal védekezett, hogy ő a milícia hivatalos informátora. /Átvéve a kolozsvári Szabadságból. Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1990. febr. 7./ A Szabadság közölte azt is, hogy Vincze János a tévében egyetemi tanárként mutatkozott be, valójában Kolozsváron doktorátus nélküli tanársegédként dolgozott 1980-as letartóztatásáig, azóta nincs munkahelye. /Szabadság (Kolozsvár), 1990. febr. 3./2002. június 25.
Bartis Ferenc gyergyószárhegyi származású és Budapesten élő költő, szerkesztő és volt politikai elítélt (1957—1964) a Romániai Magyar Szó június 3-i számában közölt "Nyilatkozatában" cáfolta az Alexandru Maier Orvos voltam Szamosújváron című visszaemlékező kötetében róla írt elmarasztaló minősítéseket. Bartis írásában Nagy Benedekre mint tanúra hivatkozott. Nagy Benedek leszögezte: nem lehet tanú, mert őt akkorra már kivitték a Duna-deltába dolgozni. Maiert könyvét Nagy Benedek sok érdekes és hitelesnek tűnő részlete mellett nem egy állítását szubjektívnek tartja. Nagy Benedek a börtönévek alatt nem találkozott Bartis Ferenccel. Bartis Ferenc 1987-ben Magyarországon megjelent Rácsok között Romániában című kötetét Nagy Benedek nem nevezném objektív történelmi dokumentumnak. /Nagy Benedek: A pontosítás és helyesbítés jogán). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./2003. január 13.
Nívós, értékes folyóirat a Székelyföld, minden lapszámban közli az előfizető személyek és intézmények névsorát. Sajnos, ezt könnyedén megtehetik, hiszen alig van előfizetője a rangos lapnak. Döbbenetes, hogy szerte Erdélyországban mindössze 117 magánszemély fizet elő a Székelyföldre. Marosvásárhelyen az újságíróval, Máthé Évával együtt három előfizetője van a folyóiratnak. Az anyaországi előfizetők között vannak az áttelepültek, a "táplánszentkereszti" Láng Gusztáv, a "budapesti" Csáky Zoltán, a szintén "budapesti" Bartis Ferenc egykori marosvásárhelyi költő, a "szolnoki" Molnár H. Lajost, egykori marosvásárhelyi regényírót... és így tovább. /Máthé Éva: Könyv - tízezerért... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./ 2003. szeptember 5.
Bartis Ferenc íróval, az Összmagyar Testület alapító elnökével beszélgetett Bán Péter Budapesten, a lakásán, a Vas utcában. Készülőben van Maróti István Bartis Ferenc, az erdélyi ember (Ecce homo transsylvaniensis) című könyve. Bartist Erdély és az összmagyarság sorsa, jövője foglalkoztatja. Bartis szeretné, ha az elvándorolt erdélyiek hazatérnének. Hangsúlyozta: Erdélyt védeni kell Bukarest farizeus beolvasztási politikájától és az asszimilációs praktikáktól, de védeni kell Budapest nemzetellenes politikájának a begyűrűzésétől is és a pártoskodás hagyományápolásától. Összmagyarságban kell gondolkodni és cselekedni. A román államnak kötelessége minden ingatlant és ingóságot visszaszolgáltatnia az 1920 előtti jogos tulajdonosának! /Bán Péter: Számomra Erdély sorsa jelenti az irodalmat. Beszélgetés Bartis Ferenc íróval, az Összmagyar Testület alapító elnökével. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 5./2003. november 13.
November elején tartották a XV. Őszi Szavalóversenyt Gyergyószentmiklóson. A Salamon Ernő Líceumban 26 diák versenyzett, akik Barótról, Székelykeresztúrról, Kolozsvárról, Szilágysomlyóról, Marosvásárhelyről és Csíkszeredából érkeztek. Az idén a kötelező verset mindkét korcsoport számára Bartalis Jánostól választották. A szabadon választott versek költői között szerepelt: Faludy György, Wass Albert, Áprily Lajos, Szőcs Kálmán, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor, Bakai István, Kányádi Sándor, Bartalis János, Bartis Ferenc és mások. A színvonal magas volt. /Gál Éva Emese: XV. Őszi Szavalóverseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./ 2004. július 28.
Kelemen Imre /sz. Szováta, 1937. máj. 17./ otthon, az erdőkitermelésben dolgozott, amikor kitört az 1956-os forradalom. Öt-hat társával elhatározták, átszöktek a határon, hogy segítsék a budapesti forradalmárokat. Elfogták őket, fegyveres összeesküvés vádjával a kolozsvári katonai törvényszék marosvásárhelyi kirendeltsége Kelemen Imrét hét év börtönbüntetésre ítélte. Büntetése egy részét a szamosújvári börtönben töltötte le, erről szól visszaemlékezése, amely a Bartis Ferenc által szerkesztett Igazunk ’56 című budapesti folyóiratban jelent meg. Kelemen Imre 1957 szeptemberében került Szamosújvárra. Közel 50-en voltak a cellában, az ország minden részéről. Reggel öt órakor volt ébresztő és este tíz óráig nem volt szabad lefeküdni. Napközben a padokon és az ágyszélen volt szabad ülni. Mindenért büntetés járt: hétnapi fogda. A hétnapi fogda alatt csupasz ágytakarón és szalmazsák nélkül aludtak. Két nap langyos sós vizet kaptak a büntetés alatt, a harmadik nap volt csak étel. 1958-ban az egyik zárka rabjai fellázadtak. Hallatszott a rettenetes ordítás, verték a rabokat, megszólaltak a géppuskák is. Egy hónapon keresztül mindennap folyamatosan verték a rabokat. Miután megbosszulták az egyes pavilon rabjainak lázadását, a többiek is sorra kerültek. – Egy másik alkalommal elvették az evőeszközöket. Minden két embernek hagytak egy sajkát és egy kanalat. Az egyik evett, a másik nézte. Egy óra múlva pedig fordítva. Mindenesetre az egyik legjobban bevált módszer volt a kínzásra. Mindnyájan nagyon legyengültek, sorra megbetegedtek. – Az első télen nyolcadik alkalommal volt egy kis melegítés, a második telet azonban fűtés nélkül kellett elviselniük. Nem volt sem ágy, sem priccs, sem szalmazsák, sem takaró, az ablakból hiányzott az üveg. – 1958 őszén, a lázadás után nagy volt a terror. Minden semmiségért jött a büntetés. Egy alkalommal már több ideje nem fürödtek és szóltak az őröknek, hogy szeretnének megfürödni. Kivitték őket, sorfalat álló rendőrök álltak, a kezükben seprűnyéllel. Az őrök ütöttek, kit hogy értek: kit fejbe, kit vállon, kit lábon. A fürdőben várták a meleg vizet. Megeredt a jéghideg víz. A hideg víz elől nem volt hová félreállni. Az őr az ajtót becsukta, a fürdőből nem lehetett kimenni. Álltak a jéghideg víz alatt, míg az őr el nem zárta a vizet. Visszafelé újból seprűnyéllel ütötték őket. – Egyszer zárkatársa, Bartis Ferenc rosszul lett, elvesztette eszméletét. Kelemen kizörgött, kérte, jöjjön orvos. Erre Kelemet kihívták az őrök és borzalmasan összeverték. /Kelemen Imre: A bölcsőtől a megsemmisítő börtönig. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 27., folyt.: júl. 28./2004. november 13.
Nov. 5-én a bukaresti református egyház Koós Ferenc Körének az RMDSZ két közismert hargitai politikusa volt a vendége: Nagy Benedek történelemtanár és Kelemen Hunor parlamenti képviselő. Nagy Benedek megörökítette életének 1956–1961 közötti krónikáját, bebörtönzésének történetét Egy sors volt ez is /Pallas–Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ címen. Nagy Benedek harmadéves kolozsvári egyetemi hallgató volt, amikor letartóztatták és koncepciós perben elítélték. A Koós Ferenc Körben Zsold Béla, a vendéglátó Calvineum templom lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kelemen beszédében felvázolta az 1956-os magyar forradalom romániai visszhangját. Nagy Benedek elmondta, miért itt tartja könyvének bemutatóját: mert édesapja, dr. Nagy András a ’30-as években Bukarestben volt orvostanhallgató, ilyen minőségében egyike a Koós Ferenc Kör megalapítóinak. Nagy Benedek szerint nincs olyan romániai magyar intézmény, amely az egykori politikai elítéltek vallomásait összegyűjtené, hogy forrásként szolgáljanak mai és jövendő kutatók, írók számára. Sokan sírba vitték az emlékeiket. Tófalvi Zoltán és – tőle függetlenül – Páskándiné Sebők Anna saját kezdeményezésre összegyűjtötte, amit még lehetett, és közreadta tévében, nyomtatásban. Elszórtan jelentek meg visszaemlékezések, például Vastag Lajostól az utolsó órában, mert nemsokára elhunyt Amerikában, és közölt Dávid Gyula, Páll Lajos, Bartis Ferenc, Koczka György, Puskás Attila és számos pap. A Hargita Népe az évek során szóra bírta az elérhető, egykori politikai elítélteket. Új fejlemény, hogy a CNSAS (Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság) kérésre korabeli nyomozati és törvényszéki iratokat, titkos jelentéseket bocsát az egykori elítéltek és családtagjaik rendelkezésére, ezek újabb és újabb adalékokkal gazdagítják a korszak tényirodalmát. /Barabás István: Pennás börtön. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 13/2004. december 16.
Orbán Sándor 79 éves erdélyi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás dec. 14-én Budapesten, a Magyarok Háza Csontváry-termében. A Budapesten kiállított festmények legtöbbje tájkép, a gyimesi és radnaborbereki tájakat, fenyveseket, havasokat idézik, illetve Kolozsvárt, Nagyszebent, Bethlent, Óradnát. Orbán Sándor Bethlenben született, Kolozsváron él. A tárlat megnyitóján Bartis Ferenc költő, az Összmagyar Testület elnöke a népszavazásra reagáló Csonka Magyarország, 2004. december 5 című versét mondta el. /Guther M. Ilona: Orbán Sándor festőművész kiállítása Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./ 2005. május 14.
Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában köszöntötték a 65 éves Kocsis István írót. Zsúfolásig megtelt a klubhelyiség, Kalász Márton elnök megjegyezte: évek óta nem jöttek itt össze ennyien. Az Erdélyből áttelepült Kocsis István köszöntésén sok erdélyi volt jelen, a szintén Budapestre települt Beke György, Pusztai János, Bartis Ferenc, Bágyoni Szabó István, Paizs Tibor mellett Toró Tibor (atomfizikus), Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos. Kalász Márton Kocsis sokoldalúságát és nagy történelmi tudását emelte ki. Beke György úgy látja, hogy nemcsak az író, de a történész Kocsis szavára is nagyon sokan figyelnek, emellett a monodráma legsikeresebb művelőjének tartja. Sike Lajos újságíró kifejtette, rendszerint nagyon szomorúak, amikor a legjobb értelmiségiek áttelepülnek. Eddig keveseknek bocsátottak meg, de Kocsis István közéjük tartozik, mert az utóbbi években a nemzeti önbecsülés szempontjából olyan fontos műveket tett az asztalra, amelyek hosszabb anyaországi tartózkodás és kutatás nélkül nem születhettek volna meg. Ilyenek A Szent Korona misztériuma, Magyarország Szent Koronája vagy Széchenyi, a magyarságtudat regénye című könyvei. Negyedszázada Kocsis István a szatmári színház háziszerzője (volt). Az első hat-hét színművének, monodrámájának, mint a Nagy játékos (Martinovics), A korona aranyból van (Stuart Mária), Árva Bethlen Kata, Játék a hajón (Magellán) ősbemutatóját itt tartották. Azóta az egész magyar nyelvterületen, de még Finnországban és Amerikában is játszották darabjait. A múlt évben a Bolyai Jánosról írt, A Tér című új monodrámáját vitték színre Zalaegerszegen. /Sike Lajos: Találkozás Kocsis István íróval, születésnapján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./2005. október 25.
Október 23-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke mondott beszédet. A negyven éves tiltás megtette hatását: a mai generáció tudatába nem sikerült úgy bevinni 56 tragédiáját, hogy büszkék legyenek az akkori forradalmi eseményekre. Bakos Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának alelnöke is köszöntötte a jelen levő 56-os veteránokat. Nemcsak megemlékezés ez a rendezvény, hanem a még köztünk élő 56-os nemzedék iránti tiszteletadás ünnepe is, hangsúlyozta. Papszász Anna, aki az 56-os forradalom szemtanúja volt Budapesten, mondta el benyomásait, majd Kelemen Kálmán, az erdélyi megtorlások egyik áldozata beszélt a börtönben történtekről. A megemlékezésen emléklapot vehetett át a bebörtönzöttek közül Bartis Ferenc, dr. Bustya Dezső, dr. Csiha Kálmán, Gál Tibor, Gráma János, Kelemen Kálmán, Kelemen László, Lukács Gergely, Molnár Mihály, Nagy Lakatos János, Nagy Géza, Nagy János, Schuller Jenő, Szántó János, Tatárné Péterfi Irén, Varga László, Veres Sándor, Veres Zoltán, Pál László, Sándor Balázs, Török Mihály, Kovács Gyula, Patakfalvi János, Salamon László, Bara Lajos, Orbán Péter és Török József. /(antalfi): Az 1956-os forradalomra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./2005. november 2.
Brassai Sámuel házsongárdi sírjánál emlékeztek meg az ötvenhatos egyetemisták 49 évvel ezelőtti kivonulásáról, melynek nyomán elkezdődtek az októberi magyar forradalmat követő erdélyi perek. Az egyetemi ifjúság 1956-ban itt hallgathatta meg először Bartis Ferenc híressé vált Utószó című költeményét, melynek „és mégis élünk” refrénje hosszú ideig szállóigévé vált a fiatalok körében. A Málnási Ferenc és Pataki Enikő magyartanárok által szervezett rendezvényen – melyen diákok adtak elő korabeli hangulatot idéző verseket, köztük az Utószót – Bartis Ferenc, az Összmagyar Testület elnöke is jelen volt. /Csomafáy Ferenc: Ötvenhatosok szelleme a Házsongárdban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./2006. június 14.
Életének hetvenedik évében elhunyt Bartis Ferenc költő, író, újságíró, a Magyar Írószövetség tagja. Bartis Ferenc /Gyergyószárhegy, 1936. júl. 4. – Budapest, 2006. jún. 9./ újságíró-szerkesztő volt a Bukarestben megjelenő Falvak Népénél, a marosvásárhelyi Új Életnél és a Csíkszeredában kiadott Hargitánál. Tíz évet ült román börtönökben, 1984-ben megfosztották román állampolgárságától, azóta Budapesten élt, 1988 és 1989 között a Magyarok, 1990-től A Céh című folyóiratok főszerkesztője, a Ring munkatársa volt, az Összmagyar Testület elnöke. Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és az ’56-os Forradalom Hőse kitüntetéssel is elismerték. Főbb művei: Konok szeretet (1970), Kegyetlen szépség (1975), Fohászok és titkok föltámadás előtt (1996), Ellopták a világ lelkét (1998), Rovások az idő mestergerendáján (1998), Akarjatok élni szabadon (1999), Fekete tűzijáték (2003), A kényszerhelyzet művészete és a művészet kényszerhelyzete (1994), Az összmagyar eszme (2005). /Elhunyt Bartis Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ 2006. június 26.
A budapesti Szent István bazilikabeli búcsúztatása után szülőfalujában, Gyergyószárhegyen köszöntek el július 24-én utolsó útján Bartis Ferenc költő, író, újságírótól rokonai, jó barátai, ‘56-os sorstársai, író barátai. – Mostantól fogva az egész világ ismeri Szárhegy nevét – foglalta beszédébe Ferencz Ervin házfőnök, ferences szerzetes. – Hite éltette a legnagyobb kínzások között is, adott neki erőt, kitartást, vigasztalást és hősiességet akkor is, amikor minden kecsegtető ajánlat ellenére is ellen tudott állni a politikai csábításoknak. Vállalta az összmagyarság napi gondjait az egész világon. Szüleinek csodálatos emléket állít az írásaiban, férfikorában sem szégyellt kezet csókolni nekik. Mert élt benne az ősi törvény. Ember volt azokkal szemben is, akik meggyötörték, megalázták emberi mivoltában – búcsúztatta a szerzetes. Kis emléktárgyakkal, írásokat rejtő, sírba tett papírokkal búcsúztak tőle tisztelői, köztük az író fia, az íróként Magyarországon és nyugatabbra is elismert Bartis Attila. Bartis Ferencet először halálra ítélték, majd ezt több évtizedes börtönbüntetésre változtatták. Tíz évet töltött romániai börtönökben. 1984 óta Budapesten élt. Főbb művei: Konok szeretet (1970), Kegyetlen szépség (1975), Fohászok és titkok föltámadás előtt (1996), Ellopták a világ lelkét (1998), Rovások az idő mestergerendáján (1998), Akarjatok élni szabadon (1999), Fekete tűzijáték (2003), Az összmagyar eszme (2005). /Barabás Márti: Hazatért Bartis Ferenc. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./2006. szeptember 29.
Stefano Bottoni Szilágyi Domokos családja részéről a költő élettársa, Nagy Mária és a költő öccse, Szilágyi Kálmán hozzájárulásával adott tájékoztatást Szilágyi Domokos költő (1938–1976) és a román állambiztonsági szervek kapcsolatáról. Szilágyi Domokos „Balogh Ferenc” fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. A Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ még nem adta át „Balogh Ferenc” hálózati dossziéját. „Balogh Ferenc” tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. „Balogh Ferenc” együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése, 2) Péterffy Irén megfigyelése, 3) Páskándi Géza megfigyelése. Szilágyi Domokos, a Bolyai Tudományegyetem harmadéves magyar szakos hallgatója egyetértett a magyar forradalom követeléseivel. 1957. március 11–19. között Bartis Ferencet, Dávid Gyulát és Páskándi Gézát is letartóztatták. Egy korábbi, szintén 1957-es irat szerint Szilágyi Domokos barátnője, a Bolyai Egyetemen tanuló Várady Emese is bekerült a nyomozás alatt álló csoportba. Feltételezhető, hogy Szilágyi Domokost nemcsak szabadsága elvesztésével fenyegették meg, hanem barátnőjével is zsarolták. „Balogh Ferenc” feladata a Lakó Elemérrel, Varró Jánossal, illetve Péterffy Irénnel való kapcsolattartás volt, megfigyelés céljából. Varró Jánost és Lakó Elemért 1958. augusztus 26-án, Péterffy Irént pedig október 31-én vették őrizetbe. „Balogh Ferenc” jelentéseiből megállapítható, hogy mindhárom esetben az általa szolgáltatott információk terhelő jellegűek voltak. Az ún. „harmadik Bolyai perben” 1959. február 19-én Varró Jánost 16, Lakó Elemért 15 év kényszermunkára, míg Péterffy Irént 10 év börtönre ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék, továbbá Vastag Lajost 8, Páll Lajost 6 év börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtotta, míg Iamandi Emil és Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A kolozsvári állambiztonsági szervek Páll Lajost többször próbálták 1958 folyamán beszervezni, letartóztatása és elítélése az ajánlat visszautasításával is magyarázható. Később Szilágyi Domokost az 1963-ban szabadult Páskándi Géza megfigyelésével, új verseinek elemzésével bízták meg, de az általa megfigyeltek között szerepelt még Domokos Géza, Szász János és Majtényi Erik is. 1965-ben véget ért „Balogh Ferenc” tevékenysége. Nem ismert, hogy Szilágyi Domokos együttműködött-e az állambiztonsággal 1959 és 1964 között, valamint 1965 után. /Stefano Bottoni, Nagy Mária, Szilágyi Kálmán: Közlemény Szilágyi Domokosnak a Securitatéval fenntartott kapcsolatáról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./2006. október 21.
1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./2006. október 24.
Több mint kétszáz személy, zömében tizenévesek vettek részt október 23-án Kolozsváron azon a gyertyás megemlékezésen, amelyet a János Zsigmond Unitárius Kollégium Diákegylete és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum Diáktanácsa szervezett az erdélyi 56-os események 50. évfordulója alkalmából. Talpas Botond, az unitárius diákegylet elnöke emlékezett az elítélt ötvenhatosokra, majd a fáklyás-gyertyás menet a Házsongárdi temető felé indult, ahol Dsida Jenő sírjánál Bartis Ferenc Utószó című versét olvasta fel Fóris-Ferenczi Gábor. A megemlékezés gyertyáit azonban már nem mindenkinek volt alkalma elhelyezni: a rendőrség megsürgette a szervezőket, és büntetéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha akár öt perccel is túllépik az eseményre engedélyezett időt, vagyis a 9 órát. A kolozsvári Erdélyi Magyar Ifjak, csatlakozva a Kárpát-medence szerte megszervezett faültetésekhez, a Bethlen-kriptánál elültették a megemlékezés fáját. /(balázs): ’56-ra emlékeztek a diákok is. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./