udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
48
találat
lapozás: 1-30 | 31-48
Névmutató:
Batthyány Lajos
1993. november folyamán
1992. áprilisában ritkaságszámba menő kötet jelent meg Budapesten: Búcsú az ifjúságtól, Lakatos Demeter verseit tartalmazza. "Van egy költője a csángómagyaroknak, a neve Lakatos Demeter" - igazított el Domokos Pál Péter, a kötet gondozója, aki saját költségén adta ki a verseket. Lakatos Demeter 1911-ben született Szabófalván. Szabófalva lakói 1761-ben levelükben elpanaszolták, hogy nincs magyar papjuk, aki magyarul misézzen. Gondjuk nem oldódott meg, hiába adott hírt Rómának az anyanyelvű paphiányról Batthyány Lajos erdélyi püspök. Lakatos Demeter román iskolába járt /magyar nem volt/. Első versét 1935-ben Dsida Jenő közölte Kolozsváron, a Keleti Újságban. Lakatos Demeter Szabófalván élt. Bartis Árpád 1969-ben meglátogatta Lakatos Demetert, aki akkor éppen házi őrizetben volt, mert magyarul verselt és Magyarországra is ellátogatott. Verseit dugdosták barátai, Bartis Árpád Bajkó Sándorral együtt megőrizte és eljuttatta Domokos Pál Péterhez a verseket. Lakatos Demeter haláláig, 1974-ig őrizte verseivel a magyar nyelvet. /Bartis Árpád: Őrizzétek hűségesen. = Moldvai Magyarság (Sepsiszentgyörgy), nov.- 16. sz./1992. november 1.
A Batthyány Lajos Alapítvány nov. 2-án kezdődő kétnapos konferenciát szervez Tatabányán, melyen lehetőséget kíván teremteni a különböző önrendelkezési tervek összehasonlítására. Erre a hazaiakkal együtt nyolc ország /Ausztria, Horvátország, Jugoszlávia, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Ukrajna/ kisebbségi vagy kisebbségekkel foglalkozó szakembereit, továbbá az Európa Tanács és az ENSZ tisztviselőit hívták meg. Várhatóan jelen lesz többek között Ludányi András politológus professzor Ohióból, Eva-Maria Barki bécsi emberjogi ügyvédnő, Józsa László, a jugoszláv kisebbségi minisztérium államtitkára, Szabó Rezső, a komáromi Jókai Mór Városi Egyetem igazgatója, Popély Gyula /Pozsony/, a Magyar Néppárt és Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, dr. Entz Géza c. államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökhelyettese. /Nyolc országból a kisebbségekről. = Vasárnapi Hírek (Budapest), nov. 1./1995. június 11.
Jún. 11-én befejeződött a Pozsonyhoz közeli Madarászházán a kárpát-medencei országok magyar önkormányzatainak találkozója. A Kárpát-Alpok Alapítvány, a Pro Professione, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Demokratikus Nyitott Társadalomért Alapítvány szervezésében megtartott tanácskozáson kifejtették, hogy az önkormányzati rendszer a megmaradásnak is fontos eszköze. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./ A tanácskozást valójában Reiner Péter és felesége a Kárpát-Alpok Alapítvány részéről, illetve a felvidéki Kvarda József szervezte. Erdélyből Sántha Pál Vilmos segítette munkájukat. Hasznos volt a konferencia, szögezte le Sántha Pál Vilmos, megismerhették egymás gondjait. Mihalik András kiemelte: ha létrehozzák a központi információs irodát, akkor minden olyan program, amely érdekli az önkormányzatokat, rendelkezésre áll. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 21./1999. október 8.
Október 6-ra emlékezve történt a nagycsaládos ház alapkő-letétele a mezőségi Vicén. Patrubány Miklós kezdeményezésére Reményforrás néven a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága (VET) és a Házat-Hazát Alapítvány 13 + 1 háznak alapkőletételét, illetve felszentelését határozta el a Kárpát-medence területén. A 150 évvel ezelőtt kivégzett Batthyány Lajos gróf és a 13 aradi vértanú emlékére nagycsaládos házakat építenek. Az egyik ezredvégi nagycsaládos ház Vicén fog felépülni egy év alatt. Ugyanazon időben, szerte a Kárpát- medencében másik 12 ház alapkövét tették le. Ezek a következők: 1. Madéfalva, 2. Székelyudvarhely, 3. Nyárádszereda, 4. Vice, 5. Kőrösfő - Erdélyből; 6. Magyarkanizsa, 7. Zenta - Vajdaság; 8. Tiszaladány, 9. Petőfibánya, 10. Bükkösd, 11. Bakonya, 12. Zalaegerszeg - Magyarországon. - A 13. ház Aradon lesz felépítve, a 14. pedig a Pest megyei Verőcén. A vicei alapkőletétel ünnepi szónoka Gergely István csíksomlyói plébános, a VET országos tanácsának tagja, a Julianus Alapítvány tiszteletbeli elnöke és dr. Buzogány Dezső kolozsvári lelkész, teológiai tanár, a VET alelnöke volt. /Tóthpál Tamás: Ezredvégi nagycsaládos ház alapkőletétele Vicén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./2001. május 8.
Bencze Mihály /Brassó/ indította útjára a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt. Az első Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt (NMMV) Oláh György rendezte Révkomáromban és Komáromban, majd sorrendben a következők nevéhez fűződnek a minden esztendőben szervezett tantárgyvetélkedők: Benedek Ilona (Vácon), Elek Ernő (Ungváron), Árokszállási Tibor (Pakson), Kovács Lajos (Székelyudvarhelyen), Kubatov Antal (Kaposváron), Szabó Magda (Szabadkán), Balázs Tivadar (Debrecenben), Bíró Gizella (Dunaszerdahelyen). Az idei, tizedik NMMV-t Pintér Ferenc rendezte Nagykanizsán ápr. 6-10. között a Batthyány Lajos Gimnáziumban, ahol több mint 300 diák mérte össze a tudását. A diákok selejtezők után jutottak a nagykanizsai döntőbe Magyarországról, Erdélyből /Erdélyben a IX. Székely Mikó Matematikai Versenyen történt a válogatás/, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről. Az Őrségen és a Kárpát-medencén kívüli magyarság még nem kapcsolódott be a versenybe. A mostani versenyen jól szerepeltek az erdélyiek. A tizenkettedikesek között Veress Péter (Székelyudvarhely) első lett, Mezei Tímea (Sepsiszentgyörgy) a második, Magyari Karola (Csíkszereda) pedig a harmadik. A következő NMMV-t Sepsiszentgyörgy rendezi 2002-ben. /Bencze Mihály: Tízéves a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 8./2002. október 23.
Az 1956-os magyar forradalomra emlékeztek okt. 20-án a Volt Politikai Foglyok Szövetsége rendezésében Gyergyószentmiklóson: a vasárnapi nagymisét követően a tömeg a temetőbe, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékművéhez vonult, ahol a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és más szervezetek koszorúztak. Dr. Garda Dezső képviselő beszédében kitért a veszteségekre: a forradalom 2502 halottja mellett a legtehetségesebb emberek ezrei hagyták el Magyarországot 56-ot követően, Romániában pedig a "magyar veszély" okot adott a jogok megcsorbítására: a csángómagyar iskolák bezárására, az önálló magyar Bolyai Tudományegyetem felszámolására. Romániában 50 ezer elítéltje volt a forradalomnak. Megemlékezett az öngyilkos Szabédi Lászlóról, Csendes Zoltánról s a diktatúra későbbi áldozatairól, kétes haláleseteiről is. A volt 1956-os elítélt, Salamon László beszédében kiemelte, hogy a kommunista diktatúrán 1956-ban ütött seb soha nem gyógyult be, és következménye volt a rendszerváltás. Hajdó István főesperes emlékezett meg a kivégzett miniszterekről, mint Batthyány Lajos és Bárdossy, majd az 1958. június 16-án kivégezett Nagy Imre miniszterelnökről, akik haláluk pillanatában sem voltak némák. /Gál Éva Emese: 1956-os megemlékezés Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./ 2007. február 15.
Február 14-én a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában ünnepélyes keretek között nyitották meg a Batthyány-emlékévet. Gróf Batthyány Lajos születésének 200. évfordulóján Magyarország első miniszterelnökére, vértanúságára emlékeztek a diákok és tanárok, valamint a szülők képviselői. Az ünnepséget több rendezvény követi az iskolában az év folyamán. /Batthyány Lajosra emlékeznek. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 15./2007. március 12.
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére Gyergyószentmiklóson egyhetes rendezvénysorozat kezdődött. Március 11-én Gyergyószentmiklóson a katolikus templomtól a Népművészeti Alkotóház udvarára vonultak az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra emlékezők. A Ethnographia Gyergyoiensis Alapítvány és a város hagyományőrzői (Földváry Károly Lovas Bandérium, Csabafiak) által, az Ipartestületi Férfikar és a Domokos Pál Péter Női Dalkör közreműködésével gróf Batthyány Lajosra, a forradalom első miniszterelnökére és ideiglenes hadügyminiszterére emlékezett Török Zoltán. Laczkó–Szentmiklósi Endre történelemtanár a székelyeknek, elsősorban a gyergyóremeteieknek a szabadságharcban való részvételéről szólt. A Csabafiak hagyományőrzői ostoros bemutatót tartottak. /Bajna György, Sarány István: Ünnepségek a szabadságharc emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 12./2007. március 12.
A kétszáz évvel ezelőtt született Batthyány Lajos miniszterelnök, valamint a gyergyóremetei szabadságharcosok emlékére szerveztek megemlékezést Gyergyószentmiklóson. A rendezvényt az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Hargita Megyei Kulturális Központ Szárhegyen működő művelődési központja szervezte. Laczkó Szentmiklósi Endre gyergyóremetei helytörténész beszédében a helybeli hősök – Portik Ferenc főhadnagy, Bernád Antal és Veres István honvédek – tevékenységét méltatta. Az emlékezésen fellépett az Ipartestület Férfikara és a Domokos Pál Péter Női Dalkör, az 1848-as hangulatot pedig a „barandások” – ostorral és pásztorbottal harcoló katonák – hagyományőrző csoportja, valamint a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület huszárjai biztosították. /J. A. : A helyi hősökre is emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./2007. május 16.
A 2007-es nemzeti évfordulók között szerepel Batthyány Lajos gróf születésének bicentenáriuma és Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója. A Batthyány-emlékév háromszéki ünnepségsorozatának kezdete május 17-én lesz Sepsiszentgyörgyön, kiállítás nyílik, Kónya Ádám előadás tart első felelős miniszterelnökünkről: tíz évnyi közszerepléséről, fél évnyi miniszterelnökségéről, ezt követő kilenc hónapnyi fogságáról, s mártírhalálról. A kiállítás Magyarország Kulturális Koordinációs Központjának jóvoltából jöhet létre. Szeretnék, ha a tárlatanyag sepsiszentgyörgyi bemutatóját követően minél több helyre eljuthatna Háromszéken. /Váry O. Péter: Batthyány-emlékév Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 16./2007. október 1.
Gróf Batthyány Lajos GTP Ifjúsági Klub nyílt Sepsiszentgyörgyön az Amőba Eurocenter Oktatási Központ Csíki utcai épületében. Romániában ez az első, GTP- (General Teenager Project) program keretében megvalósult klub. Az avatószalagot a díszvendég, az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan vágta el. Az Amőba-központ már hét éve részese a nemzetközi GTP-programnak. Mostani megvalósítása első az országban, iskolai tevékenységen kívüli ifjúsági klubot hozott létre az Amőba Alapítvány. Szeptember 28-án, az avatóünnepségen Bereczki Kinga, az Amőba Alapítvány elnöke, az oktatási központ vezetője mondott beszédet. Kónya Ádám művelődéstörténész Batthyány Lajos emlékét idézte fel. /Szekeres Attila: / Batthyány-klub nyílt Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 1./2007. október 8.
Október 6-án az első felelős miniszterelnökre, Batthyány Lajosra emlékeztek Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeumban. Beder Tibor nyugalmazott tanár mutatta be a vándorkiállítás anyagát. Diákok fáklyás sorfala között indultak az emlékezők a szabadságharcos Kiss Antal honvéd ezredes emlékére állított kopjafához a városi temetőbe. Együtt koszorúzott dr. Garda Dezső országgyűlési képviselő, az RMDSZ részéről Petres Sándor, Kontesveller József alpolgármester, Árus Zsolt és Vadász-Szatmári István, a Magyar Polgári Szövetség képviseletében. A Székely Nemzeti Tanács koszorúját Rokaly József helyezte el. Koszorúztak a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, a Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület, illetve a múzeum munkaközössége nevében is. /Bajna György: Csinnadratta nélküli megemlékezés. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 8./2008. május 16.
„A két hazának közelgő országgyűlése gondoskodni fog, hogy a Székely és Oláh népnek minden ügyeik felvétessenek... Gondoskodni fog, hogy földjeiket tulajdonul bírhassák, és legyen szabad földön szabad nép” – gróf Batthyány Lajos 1848. június 28-án kelt sorai mottószerűen fogalmazzák meg az Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatósága és a Megyei Múzeum 100 aláírás a szabadságért, 1848–1849 a Maros és Küküllő mentén című közös kiállításának üzenetét, melyet május 15-én nyitottak meg Marosvásárhelyen. Az 1848-49-es dokumentumokat az eredeti elképzelés szerint a Maros Megyei Prefektúra előcsarnokában helyezték volna el, a helyi önkormányzat azonban elzárkózott a rendezvény támogatásától. /Nagy Székley Ildikó: Szabadságharcosok kézjegye. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./2008. október 1.
A pákozdi csata 160. évfordulója alkalmából az 1848–49-es szabadságharc eseményeit, történéseit feldolgozó négy könyv jelent meg. A Molnár András által szerkesztett Pártvezér, miniszterelnök, vértanú – Tudományos emlékülés a 200 éve született Batthyány Lajos miniszterelnök tiszteletére című tanulmánykötetet a Zala Megyei Levéltár adta ki. Herman Róbert A Drávától a Lajtáig /Balassi Kiadó, Budapest/ című könyvében tanulmányokat gyűjtött össze a Batthyány-kormány által megszervezett fegyveres erőről. Szintén Batthyány Lajos miniszterelnök tevékenységeit öleli fel Csikány Tamás–Demeter Lajos–Egyed Ákos–Kedves Gyula–Urbán Aladár Székely határőrök /Timp Kiadó, Budapest/ című munkája; a könyve kiemeli az első független, felelős magyar miniszterelnök törekvéseit a honvédelem és az ehhez szükséges hadsereg megszervezésében, megvalósításában. Német György Gál Sándor honvédezredes 1848–1849-es tevékenysége /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ című kötetből az olvasó megismerheti a honvédezredes élettörténetét. /Könyvek az 1848–49-es szabadságharcról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./2008. október 4.
Magyarország ezeréves története teli van fejetlen, akasztott, főbe lőtt, meggyilkolt árnyakkal. Az aradi kivégzésekhez hasonlító esemény, hogy egy hadsereg tizenhárom elfogott tábornokát, mint lótolvajokat lógatták fel és lőtték főbe, még a véres magyar történetben is egyedülálló. Az orosz hadvezetés csak Görgey Artúr főparancsnok életét tudta biztosítani, ez volt sokak szemében Görgey árulásának döntő bizonyítéka. A tizenhárom tábornok, majd még néhány főtiszt: Kazinczy Lajos tábornok, Peter Giron, a német légió parancsnoka, Woronieczki Mieczyslaw herceg, honvédezredes és Abancourt Károly honvédszázados, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése ébren tartotta a világba kiáramló honvédtisztekben és honvédekben s az itthon maradottakban a lázadás szellemét. /Bogdán László: A magyar panteon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./2009. február 25.
Először Budapesten, aztán Magyarország több városában, majd Szlovákiában szerepelt, most pedig az Arad megyei Kisiratoson látható – Romániában elsőként – a gr. Batthyány Lajos 1848-as miniszterelnök hadseregszervező munkáját bemutató értékes kiállítás a kultúrotthonban. Dr. Kedves Gyula alezredes, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum aligazgatója, a kiállítás rendezője elmondta: a politikus-miniszterelnök munkásságának ez az oldala kevésbé ismert. Az aradiak körében jól ismert dr. Zakar Péter szegedi történész közvetítésével jutott el a kiállítás Kisiratosra. /Jámbor Gyula: Romániában csak Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 25./2010. február 3.
Véghajrá, Magyarország!
Az elmúlt nyolc esztendő pannon politikatörténetéből hét legalább úgy néz ki, mint a fizetett újsághirdetésekben sebészeti klinikának álcázott boszorkánykonyha, amelyben kígyót és békát összehordani haladó gyógymódnak számít, a sarlatán érvágások és a felületi köpölyözésben elgennyedő gondok miatt viszont a páciens belerokkan(hat) a terápiába. Hét magyar szűk esztendő hagyatéka: csődkormányzás, hazugságbeszéd, politikai szubkultúra, legfelsőbb körökben meghonosodó korrupció, szociális káosz, az effajta televényen pedig, mint annyiszor a történelemben, a maga „törvényszerűségei” szerint gyökeret eresztő szélsőség és demagógia. Hozadéka pedig, – öröm az ürömben, ahogyan azt a beszédes nevű „Tégy a gyűlölet ellen!” mozgalom főszervezője, Hegedűs Zsuzsa szociológus, „a jobboldal marxistája” megjósolta – az újjáéledő szolidaritás és a társadalmi önszerveződés megerősödése. Hamarosan kiderül, hogy az öntudatos állampolgár mennyit is nyom a latban!
Az elmúlt nyolc esztendő magyar törvényhozásának szomorú mérlege van. „Reform-intézkedések” és jogszabályok egész sora bizonyult hebehurgyának, az Alkotmánybíróságnak soha nem akadt annyi munkája, mint ebben az időszakban. Újabban viszont az ügyészségnek is egyre bokrosabb teendői vannak a politikusok háza táján. Az igazságszolgáltatás malmai, ha lassan is, mentelmi jogtól csikorogva, csak őrölnek valahogy. De mintha teljesen hiába derülne ki tételesen, hogy az élő klasszikus szerint „hazudtak reggel, éjjel meg este”, hogy szervezetten, „trükkök százaival” hordták szét a közvagyont és züllesztették működésképtelenné a legalapvetőbb közintézményeket, a korrupciós botrányok ellenére politikai felelőse nincsen semminek. Azaz: minden (elsősorban a gazdasági válság) és mindenki más (legfőképp az ellenzék) felelős, az ágazatokat hivatali szinten felügyelőkön kívül. Ők legfeljebb jól fizető vagyonkezelő társaságok élére, netán európai uniós hivatalokba katapultálnak. (Az első magyar kormányfőt, Batthyány Lajost még „felelős miniszterelnöknek” nevezték. Egyáltalán mérhető, mennyit változott a politikai morál mondjuk Batthyány, vagy akár a szentségtörésig megidézett mártír Nagy Imre óta?)
A köztársasági elnök az alkotmányosan lehetséges legkorábbi dátumra tűzte ki az országgyűlési választásokat, ezzel pedig a Harmadik Magyar Köztársaság eddigi legrövidebb választási kampánya vette kezdetét. Ami nyilván illúzió, hiszen a szerecsenmosdatás nagyjából a „szakértői kormány” kinevezésével, majd’ egy esztendővel ezelőtt vette kezdetét. (Ad absurdum: szerencsére!)
A magyar baloldal jelenlegi támogatottsága talán a rendszerváltás körüli mértékhez sem fogható, hiszen akkor látványosan „szakítottak” a pártállami kormányzati múlttal, az elmúlt nyolc esztendőt azonban már nem lehet letagadni. Nyugat-európai statisztikai hivatalok szerint gazdaságilag az integrációs folyamatban még éltanulónak számító Magyarországnak sikerült a térségben a legkevésbé fölzárkóznia az Európai Unióhoz, a csatlakozástól számított hat esztendő pedig éppen a baloldali kormányzás idejének „sűrűjét” képezi! Történelmi vereség előtt állni bizonyára nem könnyű dolog, a cél azonban (sikerül-e megakadályozni, hogy az ellenfél – a kampány retorikájában inkább (köz)ellenség – megszerezze az alkotmányozáshoz elegendő kétharmados többséget?) az eszközt is szentesíti... Banánköztársaságokra jellemző vádaskodások persze nevetségesek egy EU- és NATO-tagország belpolitikai csatározásaiban, külpolitikai téren azonban az ország tekintélyének mérhetetlenül sokat ártanak.
A túlélésre játszó, kétes(élyes) szövetkezésekbe menekülő „törpepártok” átsodródása baloldali térfélre szinte törvényszerű, jó ideje tartó mozgás, akárcsak a „talajgyökér és rögvalóság” bűvöletében radikalizálódók demagógiája, amelyet a mélyszegénységbe süllyedő, súlyos szociális, demográfiai, sőt interetnikus feszültségek sújtotta térségek türelmetlen és hiszékeny szavazói minden bizonnyal parlamenti képviselethez juttat, a vészmadarak leplezetlen kárörömére. (Sajnos, a sokat emlegetett „írástudók árulása” – amely pártállástól független, azaz pártállástól függő! – demokráciában arról ismerszik meg, hogy a kormányzati politika diplomás haszonélvezői gátlástalanul és felelős kritika nélkül igyekeznek „munkáltatóik” szekerét oly módon tolni, ami vastagon fizetett reklámügynökségeknek is a becsületére válna.)
A kormányképes jobb-közép erők az elsíbolt rendszerváltás befejezését, a kármentést, a felelősség megállapítását és felelősségre vonást, a magyar méltóság helyreállítását, gazdasági rehabilitációt, végső soron egy jobb és biztonságosabb élet reményét ígérik. (És kételkedőknek nincs helyük!) Revansot a hosszas ellenzékiségért, mert jó munkához idő kell, ha már a rosszhoz ennyi kellett... Ennek a népi bölcsességnek az apropóján legalább nyolc esztendőnyi „rossz munkát” kellene gyorsan rendbehozni, hogy az áprilisi parlamenti választások nyomán alakuló kormányzatnak a hitele még egy mandátumra megmaradjon, de mindenképpen kitartson az önkormányzati választásokig. Húsz esztendővel a rendszerváltás után azonban az élhető jelenre vágyó polgárok egyre kevésbé fogékonyak a boldogabb jövő miatti folyamatos áldozatvállalásra. Csodát szeretnének. Bárhogyan is van, csodát igérni most a legnagyobb felelőtlenség, a csodavárásnak ugyanis kiábrándulás a vége. Mert ahogyan egy klasszikus krimi zárómondata fogalmaz: ez egy mai történet, amely tegnap kezdődött, és holnap ér véget. Esetleg holnapután...!
LACZKÓ VASS RÓBERT. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)2010. október 7.
A vértanúk lelke földalol"
Halálukkal is a hazát szolgálták
Szerdán délután a Marosvásárhelyi Református Kollégium diákjai az aradi vértanúk és az első független magyar kormány miniszterelnöke, Batthyány Lajos emléke előtt tisztelegtek a kollégium dísztermében tartott ünnepségen.
"Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai", "a haza a lelked része", "kell ma a bástya az omló világban" – a verses-zenés összeállításban Vörösmarty Mihály-, Petőfi Sándor-, Juhász Gyula-, Babits Mihály-, Wass Albert-szövegek, szövegrészek szerepeltek. A diákok tolmácsolásában elhangzottak a gróf és a polgár, s a magyarok mellett a horvát és a szerb, a birodalmi német és az örmény halálra ítélt vértanúk feltétel nélküli hazaszeretetéről, az esküjükhöz való hűségről és hitükről tanúskodó szavai, akik úgy érezték, hogy halálukkal is a hazát szolgálják.
A mai fiatalok pedig azt kell tudják, hogy ismerni kell a múltat, a történelmünket ahhoz, hogy építeni lehessen a jövőt. A műsort Fábián Olga magyar szakos tanárnő állította össze és tanította be Enyedi Csaba iskolalelkésszel együtt. A kollégisták ritkán tapasztalt lelkesedéssel mondták el az irodalmi szempontból is tartásos, szépen összeállított szöveget, majd a vértanúk tiszteletére meggyújtották az emlékezés gyertyáit. A gyásznapra való emlékezés fontosságáról Székely Emese igazgatónő beszélt, s az ünnepség felemelő záróakkordjaként Enyedi Csaba Nemzeti imánkat játszotta el a kollégium orgonáján. A beszámolóhoz hozzá kell tennünk, mert ritka manapság, hogy a kollégium diákjai az emlékezéshez méltó csendben és fegyelmezetten hallgatták végig a műsort és vastapssal jutalmazták kollégáik és tanáraik teljesítményét.
Megható, fiatalosan szép megemlékező ünnepség volt.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)2011. január 21.
1848–1849 vitatott kérdései a tények tükrében
A világosi fegyverletétel sem Világosnál történt
Az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc vitás kérdéseiről tartott előadást hétfőn délután Hermann Róbert történész, a budapesti Hadtörténeti Közlemények Szerkesztőségének igazgatója a Kolozsvár Társaság székházában. A Korunk Akadémia történeti vonala keretében szervezett, évkezdő rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztő-helyettese volt, aki a korszak és a téma szakavatott ismerőjeként mutatta be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) docensét. Hermann Róbert az 1848-1849-es események kapcsán felvetődött különféle értelmezéseket tárgyalta színes, tartalmas előadásában. Mint elmondta, immár 160 éve állandó viták tárgya a forradalom, de megítélése egyértelmű azt illetően, hogy eseménysorai komoly fordulópontot képviseltek a térség életében, és hatásai összességükben inkább pozitívnak, mint negatívnak minősíthetők. 1848-1849 azon rendszerváltások közé tartozott, amely több társadalmi rétegnek inkább adott, mint elvett: az ország egészére kiterjesztett szabadságjogok kiegészültek a polgári értelemben vett tulajdonhoz jutással, a feudális jellegű tulajdonviszonyok megszüntetésével.
Mindmáig vita tárgyát képezi, hogy Magyarország az áprilisi törvényekkel, függetlenné vált kormányával túl nagy, avagy kevés önállósághoz jutott, illetve soknak vagy kevésnek bizonyult-e a jobbágyfelszabadítást, a törvény előtti egyenlőséget, a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás reformját eredményező társadalmi változás. Hermann Róbert véleménye szerint, az adott helyzetben nemigen lehetett volna sokkal többet elérni fegyveres erő alkalmazása nélkül. A magyar politikai elit az aktuális helyzetben nemigen erőltette a közös ügyek rendezését, lévén, hogy 1848 tavaszán felvetődött a német államok egyesítésének gondolata, amelynek nyomán a Habsburg birodalom súlypontja, az udvartartás Magyarországra került volna. Az osztrák fél ellenben sikeres észak-itáliai hadjárata után rádöbbent arra, hogy nem igényli a német egységet, és Magyarországot megpróbálta visszakényszeríteni az 1848 előtti alárendelt helyzetbe. Lehet tehát azt állítani, hogy Magyarország nem tett meg mindent a konfliktus elkerüléséért, de azt is, hogy Ausztria a maga során mindent megtett azért, hogy ez kialakuljon.
A nemzetiségi kérdés problematikája
Az áprilisi törvények hiányosságaként emlegetik a nemzetiségi kérdés rendezetlenségét – magyarázta a történész. Mint kifejtette, 1848-49-ben nem létezett olyan európai minta a nemzetiségi kérdés megoldására, amelyre alapozni lehetett volna, illetve az semmiképpen nem előnytelen, hogy a ténylegesen alkalmazott modelleket Magyarországon nem ültették gyakorlatba: Franciaországban a nemzetiségi problémát már a francia forradalom időszakában erőszakos asszimilációval próbálták megoldani, az első koncentrációs táborokat a forradalmi hadsereg állította fel. Az angolok az ír kérdésben többször is az éhenhalatás módszeréhez folyamodtak. Megemlíthető Bismarck javaslata is, aki szerint a poroszok által megszállt lengyel területeken a legkézenfekvőbb megoldás e népcsoport kiirtása lett volna.
A magyarországi horvátokkal a kormánynak nem voltak különösebb összetűzései. A magyar–horvát konfliktus annak következtében robbant ki, hogy Jellasics (Josip Jelačić) horvát bán a határőrvidék katonasága feletti parancsnokságot megszerezve, megszakította összeköttetését a magyar kormánnyal, és követelte, hogy az önálló magyar had-, pénz-, és kereskedelemügyet rendeljék az osztrák kormányzat alá. Elvárásai között szerepelt a Zala megyei muraközi járás elszakítása, illetve Fiume és a magyar tengermellék Horvátországhoz csatolása is. A nemzetiségekkel szemben a magyar politikai elit nem erőszakos beolvasztásra, legfeljebb az olvasztófelsőbbség elvének alkalmazására törekedett. A társnemzetek önálló nemzetként való elismerését viszont egyértelműen elutasította, lévén, hogy a nemzet fogalmát a független területi, állami léthez kötötték olyan elvek szellemében, amelyek meghatározóak voltak a korszak Európájában – magyarázta Hermann Róbert.
Tévedések a honvédsereg toborzása körül
Széles körben elterjedt vélemény, ugyanakkor közkeletű tévedés, hogy Kossuth Lajos toborozta az 1848 szeptemberében Jellasicsot feltartóztató honvédsereget – indította új gondolatsorát Hermann Róbert. A tény az, hogy a Kossuth által összeszedett népfelkelők közül egy sem vett részt a bán elleni pákozdi csatában. A haderő szervezéséről már április közepén döntött a Batthyány Lajos vezette kormány, májusban pedig megjelent az első hivatalos felhívás a nemzetőri zászlóaljak megszervezésére, amelyeket később honvédeknek neveztek el. Batthyány május folyamán azt is elérte, hogy a Magyarországon állomásozó, császári-királyi haderő magyar származású egységei a kormány irányítása alá kerüljenek. A csehek, morvák, ukránok, lengyelek természetesen többnyire átálltak a másik oldalra.
A másik téveszme Mészáros Lázár későbbi hadügyminisztert tekinti a honvédsereg szervezőjének, noha ő csak 1848 májusának végén tért haza Észak-Itáliából.
Elmulasztottnak ítélt történelmi lehetőségek
A magyar történelem elmulasztott lehetőségei közé sorolják egyebek mellett a pákozdi csata utáni fegyverszünetet is – hívta fel a hallgatóság figyelmét Hermann Róbert. A mulasztást hangsúlyozó értelmezések szerint, a horvát haderő megsemmisítő vereségét követően, a magyaroknak üldözniük kellett volna, és megsemmisítő csapást mérniük Jellasics seregére, amely mintegy negyvenezer főt számlált. A tény azonban az, hogy Pákozdnál 17-18 ezer fős magyar haderő állt szemben az említett hadsereg háromnegyedével, ugyanis ennek fennmaradó része csak a csata lezajlásával érkezett meg a helyszínre. A sikeres összeütközést követően Móga János altábornagy ráébredt arra, hogy Pákozdnál nem lehet fedezni a főváros felé vezető útvonalakat. Úgy határozott, hogy Martonvásárig vonja vissza a haderőt, ahol ezek az utak találkoznak. Hatalmas zűrzavart, sőt káoszt eredményezett azonban, hogy a sereg egyidőben, ugyanazon úton indult el: a császári egységek tévedésből a honvéd alakulatokra lőttek, összetévesztve barna egyenruhájukat a horvát határőrök tábori uniformisával, akik a maguk során természetesen lövésekkel válaszoltak. A győztes, de megtépázott haderő Martonvásárra érkezésekor kapták kézhez Jellasics fegyverszüneti kérését, amelyet egyértelműen elfogadtak.
Szétfoszlott lehetőségnek minősítik továbbá az 1848. október hatodikán kitört bécsi forradalom megsegítésének elmaradását is. A bécsi forradalmárok kiűzték a városból a császári-királyi haderő jelentős részét, az udvar Olmützbe vonult vissza. A Magyarországon sikertelenül járt Jellasics szintén Bécs alá igyekezett. A Lajtha mellékére érkezett magyar hadsereg a határon megtorpant, mivel hivatalos segélykérést nem kaptak Bécsből, a vezéreknek pedig több körülmény is töprengésre adott okot. Jellasics ugyanis kirostálta és hazaküldte haderejéből a csak fosztogatáshoz értő alakulatokat, a Dunántúlról és a Felvidék nyugati részéről pedig magához vonta a nem magyar származású császári-királyi csapatokat. A horvát bánnak csak a lovassága kétszer, két és félszer erősebb volt a magyar seregnél, amelynek létszáma nem volt több 25–26 ezer főnél. A bécsi forradalom fegyveres erőire kizárólag a város területén lehetett számítani. A forradalom támogatásának elmaradása ilyen megfontolásból nem minősíthető elmulasztott esélynek. Az október 30-i tényleges összecsapásnál a schwechati síkságon elszenvedett vereség nem volt végzetes, ugyanis Liechtenstein herceg és Jellasics nem működtek együtt a legsikeresebben. A bekerítő célzatú támadásnál a magyarok lőttek jobban, így elérhették a határt – fejtette ki a történész.
1849 áprilisában a magyar hadsereg mintegy négy hét alatt négy ütközetet és két csatát vívott, ezek közül egyiket sem vesztette el. Egyetlen helyszínen, Hatvannál szenvedett el a magyar lovasság az ellenfélnél nagyobb vereséget. Az egymást követő sikerek magyarázata az volt, hogy ameddig a császári fővezér, Windischgrätz egységben tartotta csapatait, a magyarok nem támadtak, ellenben mikor részekre bomlott, igen. Ismét elmulasztott lehetőségnek ítélték azt, hogy a magyarok nem követték a visszavonuló osztrákokat, nem foglalták el Bécset. A tényeket azonban a kiegyensúlyozatlan erőviszonyok befolyásolták: a magyaroknak áprilisban sem volt számbeli fölénye az ellenféllel szemben. A Bécs alá vonult osztrák haderő 55–60 ezer főt számlált, a magyar sereg egy része pedig visszamaradt Buda védelmére, hogy a Jellasics-féle esetleges felmentési kísérletet megakadályozza. Maga Kossuth is úgy vélte, hogy csak egy ötvenezer fős hadsereggel érdemes támadást indítani, ehhez pedig Bem tábornok seregére lett volna szükség, amelyet a maga során a Temesköz elfoglalása kötött le – derült ki az előadásból.
Vélemények az orosz beavatkozásról
Léteznek olyan értelmezések, amelyek szerint, ha Kossuth Lajos nem mondja ki az osztrák ház trónfosztását, Magyarország függetlenségét, akkor nem kerül sor a szabadságharc sorsát véglegesen eldöntő orosz beavatkozásra sem – fűzte tovább a vitatott kérdések sorozatát Hermann Róbert.
A kétségtelen tény azonban az, hogy az osztrák uralkodóház már 1848. április 21-én segélykérést intézett I. Miklós cárhoz, de csak májusban értesült a magyar függetlenség kinyilvánításáról. A cár 1849 nyarán állapodott meg I. Ferenc József császárral a kétszázezres orosz haderő bevetéséről, amely visszafordíthatatlanul eldöntötte a magyar forradalom és szabadságharc sorsát.
Az orosz intervenciót illetően diplomáciai támogatásra kevéssé számíthatott Magyarország, tekintetbe véve, hogy amikor Palmerston lord angol külügyminiszter értesült arról, hogy az orosz hadsereg bevonul a Kárpát-medencébe, ennyit mondott: „végezzenek velük hamar” – tájékoztatott a történész. Mint elmondta, az angol politikának tökéletesen megfelelt az elképzelés, hogy az orosz ellensúlyként szolgáló monarchia kisegítője éppen az legyen, akinek terjeszkedését meg kell akadályoznia.
Tényleges lehetőségnek minősült volna, ha IV. Frigyes Vilmos porosz király elfogadja az egyesített német koronát. Ebben az esetben az oroszok – mint a cár leveleiből kiderült – nem Magyar-, hanem Németország ellen indultak volna.
A magyar kormány jogosan reménykedett a Havasalföldre szorult osztrák csapatok lefegyverzése esetén kialakulandó, esetleges török–orosz konfliktusban, lévén, hogy a tengerszorosokra való tekintettel a török–orosz háborútól az angolok és a franciák egyértelműen idegenkedtek, így nyilván be is avatkoztak volna az eseményekbe. A várva várt konfliktus azonban elmaradt, így az oroszokkal szembeni nyugati beavatkozás esélye is – összegezte a szakértő.
A fegyverletétel értelmezése
1849. augusztus 13-án a szőlősi síkon – nem a köztudatban élő, szomszédságában levő világosin – a Görgey Artúr parancsnok vezette haderő letette a fegyvert. Mint Hermann Róbert kifejtette, a szabadságharc abban az esetben számíthatott volna valamilyen eredményre, ha minél tovább sikerül nyújtani az ellenállást, illetve, ha az osztrák félre elgondolkodtató csapást sikerül mérni. Görgey és Dembinszky (Henryk Dembinski) altábornagy egyesített hadereje nagy valószínűséggel eredményesen megküzdhetett volna a Haynau(Julius Jacob von Haynau) parancsnoksága alatt közeledő osztrák sereggel. De amíg Görgey a Felvidéken át Komáromból a saját erőinek négyszeresével rendelkező orosz főseregen átküzdötte magát Aradig, Dembinszky nem tett így, hanem az osztrák kézen lévő Temesvár irányába fordult, hogy csatlakoztassa az ott lévő magyar csapatokat – noha, mint a mondás szól, egy egész hadsereggel nem kellett volna tíz lovas huszár elé menni – emelte ki Hermann Róbert.
Haynau a maga során Temesvárnál elérte célját: elszigetelte egymástól a két magyar hadtestet. Görgey augusztus 9-én érkezett meg Aradra. Augusztus 10-én minisztertanácsi határozat született, hogy amennyiben a döntő csatában a szerencse nem kedvez a magyar fegyvereknek, és az oroszok sem a felajánlott koronát nem fogadják el, sem a császár irányába való közvetítést nem vállalják, nekik kell megadnia magát a magyar seregnek. Augusztus 10-én este megérkezett a temesvári vereség híre, illetve az orosz üzenet, miszerint csak a feltétel nélküli fegyverletételről hajlandók tárgyalni. Amikor augusztus 11-én Görgey azt javasolta a haditanácsnak, hogy az oroszok előtt tegyék le a fegyvert, mindössze a tizedikei minisztertanácsi határozatot próbálta meg elfogadtatni a hadsereg vezetésével.
A levelezésekből utólag kiderült: Haynaunak feltett szándéka volt a honvédtiszteket rövidített eljárás útján kivégeztetni – összegezte az előadó.
Gyakran hivatkoznak a fegyverletétel kapcsán arra, hogy a komáromi erőd milyen sokáig tartotta magát, illetőleg milyen előnyös feltételeket sikerült kialkudnia. Azonban, amint ezt az osztrák mérnökkar két szakembere bizonyítottan, írott értekezéseiben kiszámolta, az erődöt többe került volna szétlőni és újjáépíteni, mint eltűrni a várőrség szabad távozását.
Az alaptalan Petőfi-legenda
A segesvári ütközetről felvetett legenda az, hogy Petőfi esetleg orosz postamester-kisasszony férjeként élt tovább – tért ki az előadás utolsó vitatott kérdésére Hermann Róbert. Mint kiemelte, a ködösítés 1988-1989-ben kezdődött el, amikor néhány hozzá nem értő egyén kitalálta, hogy Petőfi a segesvári csatatérről szibériai fogságba került, ahol, mint szláv származék orosz nyelvű verseket írogatott. Fogolylistákra, névsorokra hivatkoztak – mint kiderült, egyiken sem szerepelt Petőfi neve, mi több, az említett fogolylisták tulajdonképpen az aradi várőrség átadási jegyzékei voltak.
Történelmi szempontból semmi nem bizonyítja, hogy Petőfi túlélte volna a július 31-i ütközetet, így továbbra is úgy kell rá emlékeznünk, mint egy olyan férfiúra, aki a gyakorlatban is komolyan gondolta az általa képviselt eszméket, és életét is áldozta ezekért – hangsúlyozta a történész.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)2011. március 16.
Magyarnak lenni
A magyar nemzeti identitás szempontjából iránytűként szolgáló 1848–49-es szabadságharc évfordulójánál soha jobb alkalom nem kínálkozik eltöprengeni afölött, mi tesz nemzetivé egy kormányt.
Batthyány Lajos, majd Kossuth Lajos kormányáról 163 év elteltével is nyugodt szívvel elmondható, hogy az volt, hiszen a nemzet önrendelkezésének mindenekfelettiségét tűzte zászlajára, megteremtve – ha rövid ideig is – Magyarország függetlenségét
És elérte azt, ami a forradalom idején a szabadság szeretetével egy időben talán a leginkább fűtött minden magyart a világon: ismét jó volt magyarnak lenni. Több mint másfél évszázaddal a szabadságharc után a magyaroknak ismét megadatott a viszonyulási alap. Noha megvolt rá a lehetőségük, hogy oldják a trianoni traumát, a balliberális kormányzatok kivétel nélkül Magyarország jelenlegi határain belül gondolkodtak, és folyamatosan azt éreztették, hogy az elszakított területeken élő magyarság púp a hátukon.
Hát kijelenthető egy pártpolitikusról, külügyminiszterről, hogy nemzetben gondolkodik, amikor a határok feletti nemzetegyesítés eszméjét 23 millió román vendégmunkás rémképével hessegeti el? Lehet hazafinak nevezni egy kormányfőt, aki külhoni nemzettársait rezzenéstelen arccal, nyíltan megtagadja, és azért agitál, hogy ne váljanak hazájuk állampolgárává? Mit szólt volna ehhez Kossuth, Petőfi vagy Széchenyi? Isten őrizz attól a vitrioláradattól, amit a forradalmár költőtől kapnának a mai akarnok percemberkék, akik a márciusi ifjak egyik szent ügye, a sajtó- és szólásszabadság halálát, cenzúrát vizionálva tüntetnek a nemzeti ünnepen.
Akiknek eszük ágában nem volt szót emelni akkor, amikor elv- és eszmetársuk gyalázatos propagandája miatt kudarcot vallott a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. De hát, ami késik, az nem múlik. A könnyített honosítási eljárásnak köszönhetően ma rövid idő alatt magyar állampolgárokká válhatnak a külhoniak: számukra kis lépést jelent ugyan befáradni a diplomáciai kirendeltségekhez, ugyanez azonban történelmi jelentőségű mozzanat a magyar nemzet számára.
Eközben pedig hamarosan az is bekerül a magyar alkotmányba, hogy a mindenkori magyar állam és kormány nem csupán felelősséget érez, hanem felelősséget is visel a határon túli magyar közösségek iránt. Azaz: ma ismét jó magyarnak lenni.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)