Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Bedõ Zoltán

2011. április 20.

Csak harc árán lehet megtartani
Beder Tibor, Csíkszeredában élõ földink egész életét a magyarságtudat ápolásának és megerõsítésének szentelte. �?s ezt kell tennünk mindnyájunknak a magunk környezetében, ha azt akarjuk, hogy száz év múlva is beszéljenek magyarul õseink földjén. Most kell megvívnunk a csatát szülõföldünk és anyanyelvünk megtartása érdekében. Ezekkel a szavakkal lehet összefoglalni röviden és lényegretörõen a szerzõ, Az utolsó csata címet viselõ, sorrendben a nyolcadik könyvének mondanivalóját, melyet a múlt héten mutattak be Sepsiszentgyörgyön.
Az elõszót író és a mû ismertetését magára vállaló Kádár Gyula történész szerint a kötetbe, számvetésként, életútja tapasztalatait szõtte bele a szerzõ, de nem csak. A mû egyúttal figyelmeztetés is, hiszen Erdélyben magyarul már csak Székelyföldön beszélhetünk zavartalanul, és itt is egyre jobban próbálják visszaszorítani. Ezt a folyamatot Marosvásárhely példája szemlélteti a legjobban, hiszen a székely fõvárosban mára a magyarok számbeli kisebbségbe kerültek. El is némult a magyar szó az utcákon és az intézményekben, s ha nem teszünk valamit a folyamat megállítása érdekében, a helyzet csak rosszabb lesz. Nyelvvesztésünk tipikus példája a román nyelvnek a hivatalos levelezésben és okiratok fogalmazásában megnyilvánuló kizárólagos volta. Döbbenetes, hogy még a magyar többségû vagy színmagyar településeken sem használjuk anyanyelvünket, holott ezt senki sem tiltja, sõt a törvény értelmében is jogunk van hozzá. Tesszük ezt annak ellenére, hogy valamikor a török szultán és udvara a magyar nyelvet diplomáciai nyelvként használta Konstantinápolytól Bécsig és a Krím félszigetig.
Mivel az igazságért folytatott küzdelmünkben szövetségesekre van szükségünk, el kell fogadnunk a törökök felénk nyújtott kezét, baráti kapcsolatainknak ugyanis a több száz éves ellenségeskedés ellenére is mély gyökerei vannak. Ezt az idõk folyamán olyan kiválóságok erõsítették, mint a székely származású Orbán mester, aki az 1450-es években a törököknek öntött ágyút, melyek segítségével könnyûszerrel elfoglalták Bizáncot, vagy a szintén erdélyi Ibrahim Müteferrika, az elsõ török nyelvû nyomda megalapítója. De sorolhatnánk a példákat a teljesség igénye nélkül Rákóczitól és Mikes Kelementõl, a Dardanellák erõdrendszerét kiépítõ Tóth Ferencen, a magyar és török tûzoltóságot megalapító Széchenyi �?dönön és az ankarai Etnográfiai Múzeumot megszervezõ Mészáros Gyulán át az obszervatóriumot létesítõ Réthy Antalig.
Beder Tibor hozzászólásában megállapította, hogy minden erdélyi magyar ember, köztük a székely számára is kell legyen egy hely, ahol jól érzi magát, mert magyarul beszélnek és szólnak hozzá. A jelen Romániájában azonban a magyar nyelv csak a Székelyföldön talál otthonra, s ezt az állapotot itt is csak harccal lehet megtartani és még jobban elmélyíteni. �?s azt is tudatosítani kell, hogy ennek megvívásához munícióra van szükség: történelmi tudatra és a tudásra.
Sylvester Lajos közíró megfogalmazásában ez a könyv lelki kivetítõdése a szerzõ termékeny és eredményes életének. �?lvezetes, tanulságos és szükséges olvasmány, amit mindenkinek ajánl, mint ahogy mi is.
Bedõ Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

lapozás: 1-1