udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
30
találat
lapozás: 1-30
Névmutató:
Bereczki András
1993. november folyamán
Tófalvi Zoltán ismertette az 1957-ben elítélt kilenc erdélyi magyar értelmiségi perét, akik Dobai István egyetemi tanár, nemzetközi jogász Erdélyről készített memorandumának elkészítésében, terjesztésében működtek közre. Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsőt és Nagy Józsefet pedig 5 évi kényszermunkára ítélték. Dobai István a Bolyai Tudományegyetem nemzetközi jogásza tervezetet dolgozott ki az erdélyi kérdés rendezésére. Dobai István a memorandumot megmutatta Jordáky Lajosnak, aki a tervezettel szemben a független Erdély gondolatát tartotta fontosnak. A Dobai által javasolt, a méltányosság elvén álló lakosságcserével egyetértett. Dobai felkereste Márton Áron püspököt is, aki Erdély Magyarországra való visszatérését tartotta megoldásnak, hasonló volt Dobri János református teológiai tanár véleménye. Dobai az ENSZ-hez akarta eljuttatni a memorandumot, de a letartóztatása ebben megakadályozta. Az elítéltek között volt Varga László református lelkész, aki jelenleg a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. László Dezső 1941-1944 között magyar parlamenti képviselő volt. A Dobai-perben 1957. szept. 16-án kezdődött a tárgyalás. A román bíróság először tárgyalta nyilvánosan az erdélyi kérdést. Mindegyik vádlott fenntartotta véleményét a kínzások és annak ellenére, hogy az ügyész halálos ítéletet kért. Kertész Gábort például állandóan verték, mégsem tudták megtörni. Cellájába egy dühöngő elmebeteget tettek, aki valóságos kálváriává változtatta életét. Dobai István, Kertész Gábor és Nagy József dossziéján egy különleges jelzés volt, amelynek értelmében sohasem szabadulhattak a börtönből. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol mintegy 400 ember raboskodott hihetetlen körülmények között. Dobai súlyos tébécés lett, az orvos megtiltotta, hogy gyógykezeljék. Az ablaktalan cellában elviselhetetlen volt az élet. A legnagyobb melegben is naponta csak három deci vizet kaptak, a forró ételt pedig tíz perc alatt, kanál nélkül kellett beszürcsölniük. A 400 elítéltből csak 42-en maradtak életben. 1959. márc. 6-án számolták fel ezt a különlegesen kegyetlen részleget. Dobait akkor lepedőben vitték az új cellába. Az orvos a börtönparancsnok utasítása ellenére sztreptomicinnel kezelte, így mentette meg az életét. /Tófalvi Zoltán: Magyarok a vádlottak padján. = Erdélyi Magyarság (Budapest), nov. - 16. sz./1997. november 29.
A tárgyilagos történetírásnak az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit tekintve még nem jött el az ideje, állapította meg Sipos Gábor történész, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa, akivel Aniszi Kálmán beszélgetett. A rendelkezésre álló anyagot máris rostálni kell, mert a Securitate iratait csak nagy óvatossággal szabad használni. "Ötvenhatban eggyé vált a nemzet." Sepsiszentgyörgyön is felvonultak magyar zászlókkal a forradalom hírére. Hubecz Márton könyvelő börtönbe is került miatta. Le is ülte büntetését. Sokan forradalmi verseket másoltak, adtak tovább. Dobri János kolozsvári lelkész, aki 1940 őszétől újjászervezte a cserkészetet, 1956-ban a forradalmi versek egyik fő terjesztője volt. Ugyanígy Molnár Dezső kolozsvári lelkész, Dobainé Varga Piroska, Bányai Miklósné és sokan mások. 1956-ban újra felvetették az erdélyi magyar értelmiségiek Erdély helyzetét. Úgy érezték, emlékiratban a világ elé kell tárni a lehetséges megoldásokat: független Erdély, Erdély megosztása, illetve a Erdély teljes egészében kerüljön Magyarországhoz. Dobai István nemzetközi jogász Komáromi József matematikatanárral készítette a memorandumot, melynek szövegét Varga László református lelkész, Bereczki András és Gazda Ferenc tudományos kutatók ismerték a legjobban. Dobai István elvitte a memorandumot Márton Áronhoz, aki helyeselte a memorandumot, mert ő a Szent István-i Magyarország híve. Márton Árontól hazafele tartott Dobai István, amikor letartóztatták, megtalálták nála az emlékirat egy példányát. Az egyik szekus rögtön azt mondta: ez az - tehát tudtak róla. Ezután letartóztatták a többieket is. Sokáig az a hír járta, hogy Dobai azonnal kiadta a közreműködők nevét. Sipos Gábor cáfolta ezt a változatot. A perben nagyon súlyos ítéletek születtek, de halálos ítélet nem volt. Az emlékirat teljes szövegét még nem közölték sehol. A Dobai-Varga-per, másnéven ENSZ-per volt a legfontosabb megmozdulása az erdélyi magyarságnak ötvenhatban. Ezt a kezdeményezést a hatalom megtörte, de azt tudják, hogy az egyes változatokra kik szavaztak. A független Erdély mellett voltak a szociáldemokraták: Jordáky Lajos, Pásztai Géza, Nagy Géza és mások. Erdély Magyarországhoz tartozásának eszméje mellett tett hitet Márton Áron püspök és az idősebb nemzedék. Erdély igazságos megoszlása mellett állt ki a többség, Dobai István, Varga László, Kertész Gábor zilahi ügyvéd, a per egyik vádlottja. Annak, hogy Erdély Romániánál maradjon, csak a kollaboránsok voltak a pártolói.- A perben a vádlottak bátran viselkedtek. Később másokat is letartóztattak és a Dobai-csoporthoz csatoltak, köztük volt László Dezső kolozsvári lelkész, akit azért vittek el, mert esélyes lett volna a közelgő püspökválasztás. A börtönben a per több elítéltje meghalt. Szekeres Nagy József éhen halt a börtönben, Dobai István és Varga László többször volt a halál szélén. Hét év után kikerültek a börtönből a per elítéltjei. Beszélni kell még az érmihályfalvi csoportról. Itt már nem volt kézzelfogható vádpont, mint a másik perben a memorandum. Ebben a perben halálos ítélet is született, Sas Kálmán érmihályfalvi lelkészt kivégezték. Ez a per az erdélyi magyarság megfélemlítését szolgálta. /Aniszi Kálmán: 1956 - Erdély. = Kapu (Budapest), okt., újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29-30./1998. március 7.
Az Erdélyi Múzeum legújabb számában /1997/1-2./ közölték Erdély nemzetiségi és vallási tagozódását: Nyárády R. Károly, Varga E. Árpád, Bereczki András és Pál Judit Erdély egy-egy történelmi korszaka népességének összetételét mutatta be a honfoglalástól napjainkig. Nagy hiányt pótolnak a tanulmányok. A tudományos kutatást a közelmúltig gátolták, ezért az egész kérdéskör feltáratlan, Nyárády R. Károly bevezetőjében vallotta: "az idevonatkozó forrásanyag tekintélyes része még mindig feldolgozatlanul hever a levéltárakban." /Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./1998. július 3.
Bereczki András lelkipásztor lesújtva olvasta Makay Botond resicai lelkész sorait, olvasható nyílt levelében. Bereczki másfél éve lemondott a Harangszó (Nagyvárad) szerkesztéséről, távol tartja magát az egyházi közélettől, levelében kérdéseket tett fel: tényleg rémeket lát Tőkés László, a fegyelmi alatt álló lelkészek valóban ártatlanok, mit jelent a másképp gondolkodás? Azt a hősiességet, hogy "forradalmi kisistennek", "szakorvosra" szorulónak nevezhető az, aki 1989-ben kockára tette életét? A CE Szövetség elfogadja, hogy így védelmezzék? /Bereczki András lelkipásztor: Nyílt levél Makay Botondhoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./ Előzmény: Makay Botond: Ha valaki rémképeket lát, forduljon szakorvoshoz! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23.1998. július 29.
A Romániai Magyar Szó Postafiók rovatában négy olvasói levelet közöltek, mindegyik elítélte Makay Botondot Tőkés László püspököt támadó durva kirohanásáért. Németh József /Szilágycseh/, Nagy Géza /Sáromberke/, Tamássy Erzsébet /Zilah/ levele mellett Kovács Imre lelkipásztor /Paptamási/ Bereczki Andrást is elítélte előzőleg közölt írása /Nyílt levél Makay Botondhoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./ kapcsán. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./ Előzmény: Makay Botond: Ha valaki rémképeket lát, forduljon szakorvoshoz! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23.1998. szeptember 7.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1997. évi első és második kötete /ez már az 59. kötet/ rendkívül fontos írásokat ad közre: központi témája Erdély népességének száma és etnikai összetétele. Nyárády R. Károly tanulmányában áttekintette a kérdés szakirodalmát. A XVI-XVII. századi Erdély etnikai számarányát illetően megállapította, hogy azt nem lehet tárgyilagosan megbecsülni, az azonban bizonyos, hogy a románság aránya egyharmadnál nagyobb nem lehetett. A fordulatot a XVIII. század hozta, amikor a románság már erdélyi népeknél három-négyszer gyorsabb ütemben növekedett, ami részben a születésekből, részben a bevándorlásból adódott. Az 1869-es népszámlálás szerint a magyarság számaránya 28,2 százalék volt. Varga E. Árpád ettől az időponttól 1920-ig követi a változásokat. A Románia részét képező Erdély demográfiájáról Bereczki András írt. Adataiból kitűnik, hogy az 1910-es 31,6 százalékról 1941-re 29,5-re, 1992-re már 20,85 százalékra csökkent. /Gróh Gáspár: Demográfia, etnikum, műveltség. = Magyar Nemzet, szept. 7., Szabó A. Ferenc olvasói levele helyesbítette a hibásan közölt százalékos arányokat: Erdély magyar népességéről. = Magyar Nemzet, szept. 21./1999. október 23.
Az 1956-os forradalmat leverték, akkor következett a megtorlás. Magyarországon 1956 végétõl 1959-ig mintegy 35 ezer ember ellen indult rendõrségi-ügyészségi vizsgálat "politikai bûncselekmények" gyanújával. Huszonhat ezren kerültek bíróság elé. Jogerõsen elítéltek mintegy 22 ezer személyt. 1957- 1960 között körülbelül 13 ezren kerültek hosszabb- rövidebb idõre internáló táborokba. Az '56-os megtorlásokban az eddigi kutatások szerint 1961-ben volt az utolsó kivégzés. 1989 május 10-én a magyar Igazságügyi Minisztérium sajtótájékoztatóján egy 277-es listát ismertettek a halálra ítéltekrõl. A kutatások eddigi eredményei szerint 350-400-ra tehetõ az 1956-1960 között kivégzettek száma, 280-300-ra becsülik a politikai perekben a forradalomban való részvételért kivégzetteket. Magyarországon kívül a legnagyobb méretû megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsõsorban az értelmiség tartozott. 12-15-re tehetõ azoknak a magyaroknak a száma, akiket halálra ítéltek. Romániai magyar kutatók becslése szerint a kínvallatásokba belehalt emberekkel együtt ez a szám az 50-et is meghaladja. - Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság 1998. október 4-6 között kegyeleti látogatást szervezett Nagyenyedre, Temesvárra és Aradra, ahol a forradalom áldozataira, az elítéltekre emlékeztek. Tófalvi Zoltán tudósításából megtudhattuk: több mint "40 évvel ezelõtt végezték ki az érmihályfalvi csoport két vádlottját, Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost. 56 elítéltet összesen 1300 évi büntetéssel sújtottak. Ugyancsak akkor tartóztatták le az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77 tagját, illetve a Mózes Árpád evangélikus püspök nevéhez kapcsolt per lelkészeit és teológusait. A román kommunista diktatúra börtöneiben, eddigi adatok szerint 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és 11 evangélikus lelkipásztor, esperes, püspök raboskodott. Volt, akit a Dunából halásztak ki. Dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi megyéspüspök az ítélet letöltése elõtt a börtönben halt meg. Hiába sikerült megszerezni az exhumálási engedélyt, a szekuritáté nem engedte, hogy a nagyváradi székesegyház kriptájába szállítsák földi maradványait." - 1957-ben kilenc erdélyi magyar értelmiségit súlyos börtönévekre ítéltek: Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, teljes vagyonelkobzásra, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsõt és Nagy Józsefet pedig 5 év kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélték. /Mózes Edith: 1956 emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./2000. február 10.
Bereczki András csak pár hónapja lelkésze a mintegy 750 paptamási reformátusnak, de már sikerült neki jó kapcsolatot kiépíteni gyülekezetével. A baptisták nemrég új templomot építettek. Bereczki András felnőtt, ifjúsági és gyermekkórus alakított. Az adventi műsorral Biharfélegyházán vendégeskedtek. Fiatalság tekintetében nem panaszkodhat a falu, sem a gyülekezet. Az ifjak bibliaórájára húszan járnak rendszeresen. A lelkipásztor ezenkívül közösségépítő munkát is vállalt. Az istentiszteletek utánra előadókat hívnak, akik segítséget adhatnak, hogy az emberek megismerjék jogaikat, lehetőségeiket. - Jól megvannak a falu több mint százfős baptista gyülekezetével. /Paptamási. Közösség- és gyülekezetépítés. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 10./2002. december 21.
A régi kalendáriumi hagyományok tiszteletben tartása mellett jelentette meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a 2003. évre szóló évkönyvét. Bereczki András lelkipásztornak és Mihálka Zoltán történész-közírónak, szerkesztőknek sikerült megtalálniuk az arany középutat a mostani kiadványnál. Hasznos információkkal szolgál a 2003. évi irodalmi évfordulókat felsoroló fejezet, akárcsak az egyházkerület címtára. /Megjelent a Református kalendárium. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 21./2003. december 23.
Bereczki András paptamási lelkipásztor szerkesztésében és Csűry István egyházkerületi főjegyző előszavával jelent meg az érdekes olvasmányokat tartalmazó 2004-es Református Kalendárium. /E. Gy.: Megjelent a Református Kalendárium. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 23./2005. december 13.
A Királyhágó-melléki jubileumi emlékhét keretében avatták fel az egyházkerület Református Dokumentációs Központját (KREDOK) Nagyváradon. Dr. Hermán M. János igazgató köszöntötte az érdeklődőket. Dr. Eszenyei Mária lelkész-professzor tartott igehirdetést. Az igemagyarázatot három könyvbemutató követte. Az örökségünk védelmében című kötetet Emődi Tamás, a Bronzba, kőbe című királyhágó-melléki szoboralbumot Deák Árpád mutatta be. Megtalálható benne a nagyvárad-olaszi Millenniumi emlékoszlop, a nagykárolyi Károlyi Gáspár szobor, a nagyszalontai Bocskai István szobor, a nagyváradi Bethlen Gábor és Lórántffy Zsuzsanna szobor és további jelentős műemlékek. Bereczki András lelkész az általa szerkesztett Református Kalendárium 2006-os kiadását mutatta be. A templomépítésről Fazakas Sándor lelkész írt a Kalendárium oldalain. /Fábián Tibor: Új egyházi dokumentációs központ. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 13./2007. április 11.
A Honlevél, a Magyarok Világszövetsége lapjának márciusi száma közölte először teljes terjedelmében az Erdélyi ENSZ Memorandum néven emlegetett Boldogok a békességre igyekezők című elaborátumot. A dokumentum az erdélyi magyarság sorsának hosszú távú rendezését célozta, és amelyet az ENSZ-hez kívántak eljuttatni, körültekintően és alaposan ismertette az ötven évvel ezelőtti időre kialakult helyzetet, részletesen indokolja az erdélyi kérdés megoldásának szükségességét, és négy politikai keretben vizsgálja Erdély jövőjét: I. Erdély román uralom alatt marad, II. Erdély magyar uralom alá kerül, III. Az önálló Erdély gondolata, IV. Erdély elosztása Magyarország és Románia között. „Az erdélyi kérdés megoldása kétségkívül nagy és nehéz feladat, de nemzetünk jövőjét e nélkül nem biztosíthatjuk. ” A dokumentum alapján kreált erdélyi ENSZ-perben „a román haza elárulása” bűntette miatt a hadbíróság 1957 novemberében életfogytiglani kényszermunkára ítélte Dobai Istvánt és Varga Lászlót, 25 évi kényszermunkára Komáromy Józsefet és Kertész Gábort, 20 évre Bereczki Andrást, továbbá 5-től 10 évig tartó fegyházra Gazda Ferencet, Szekeresi Nagy Józsefet, Dobri Jánost és László Dezsőt. 1958-ban ítélték el a második csoportot: Bányai Miklóst életfogytiglannal, Krebsz Sándort és Kincses Károlyt 20 évi, Kincsesné Balajti Ilonát pedig 10 évi kényszermunkával sújtották. Kertész Gábor és Nagy József a börtönben meghaltak a rettenetes bánásmód következtében, a többiek az 1964-es általános amnesztiával szabadlábra kerültek ugyan, de polgári jogaikat, munkavállalási szabadságukat sohasem nyerték vissza. /Boldogok a békességre igyekezők. Erdélyi ENSZ Memorandum – 1957. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./2008. június 9.
Az MPP-vel szimpatizáló papokat zaklatnak Bihar megyében az RMDSZ-es polgármesterek – jelentette ki Tőkés László hétvégi sajtótájékoztatóján. Elmondta, húszfős küldöttség kereste fel Fülöp János érsemjéni református lelkészt, és arra akarták rávenni, hogy 15 év szolgálat után hagyja el a falut, mert „szétverte a gyülekezetet”. Hasonló eset történt Paptamásiban is, ahol Bereczki András református lelkipásztor ellen tett szóbeli feljelentést az egyházkerületnél az ottani polgármester. Tőkés jelezte, hogy az egyházkerület „nem fog ilyen nemtelen dologban segédkezni”. Fülöpnek annyi volt a bűne, hogy „kiállt a demokratikus választás szabadsága mellett”, nem is tagja az MPP-nek. Bereczki András pedig azért szálka a polgármester szemében, mert polgári színekben indult a tanácsosi tisztség elnyeréséért. A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó Ödön elutasította azt a vádat, hogy a papok „zaklatásához” az RMDSZ-nek köze volna. /D. Mészáros Elek: MPP-s papokat zaklatnak? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./ „Politikai üldözöttnek” tartja magát két református lelkész Bihar megyében. Az érsemjéni Fülöp János és a paptamási Bereczki András szerint a helyi RMDSZ-es polgármesterek ellenük hangolják a híveket amiatt, hogy a Magyar Polgári Párttal szimpatizálnak. Tőkés László püspök szerint az RMDSZ-es polgármesterek állnak az MPP-vel szimpatizáló lelkészek „elűzetése” mögött. Az Új Magyar Szó megállapította, hogy ez nem igaz. Érsemjénben a helyiek kétharmada követeli a lelkész távozását, Paptamásiban pedig a pap és a polgármester régi ellenlábasok. Fülöp János érsemjéni lelkész elmondta, hogy húsztagú csoport élén megjelent a parókián Keresztúri Lajos presbiter, helyi RMDSZ-elnök és Balázsi József, a község polgármestere. Közölték vele a gyülekezet óhaját: keressen magának egy másik gyülekezetet, hagyja el a falut. A lelkész nem érti, ha kifogás van ellene, akkor azt miért nem fogalmazták meg a nemrég megtartott presbiteri gyűlésen. Fülöp soha nem agitált az MPP mellett. Balázsi József polgármester szerint a papnak semmi sem tetszett, a hívek több mint kétharmada aláírta a lelkész eltávolítását célzó ívet. Keresztúri Lajos érsemjéni RMDSZ-elnök, presbiter a mostani választás és a pappal kiéleződött konfliktus felszínre törésének egybeesését véletlennek tartja. Paptamásiban Bereczki András lelkipásztor és Szűcs Ferenc polgármester hadakozik egymással. Szűcs szóban feljelentette a papot az egyházkerületnél, aki azzal vádolta meg őt, hogy tízezer lejjel megkurtította az egyházat. Bereczki elmondta, a kijelentése nem lopásra vonatkozott, hanem arra utalt, hogy az évek során a különböző felekezetek mind részesültek támogatásban, kivéve a paptamási reformátusokat. Szűcs Ferenc a falu elhagyására szólította fel a papot. Ellenkező esetben világi bírósághoz fordul. /Mészáros Elek: Papűzés politikai alapon? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./2008. június 18.
A választások alatt kiéleződtek a régi ellentétek Paptamásiban. Szűcs Ferenc, a község újraválasztott RMDSZ-es polgármestere aláírásgyűjtést kezdett Bereczki András református lelkész eltávolítása érdekében. Az egyik névtelenséget kérő olvasó szerint gyermekekkel és fogyatékosokkal is aláíratták a listát. Bereczki a helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben bejutott a 11 tagú helyi tanácsba. Bereczki András szerint a konfliktus 2004-ben kezdődött, amikor a református egyház visszakapott három ingatlant, ezek egyikében működött a helybéli iskola, amely végül 2007-ben költözött el. A paptamási református egyházközség a községhez tartozó falvakkal ellentétben sosem kapott anyagi támogatást az önkormányzattól, sorolja Bereczki. Irsik Ibolya tanítónő, presbiter elmondta, semmi nem igaz abból, amit mondanak a tiszteletesről, mert ő a paptamási egyházért harcol. „Nem írtak itt alá sem kiskorúak, sem mozgássérültek, jelentette ki Szűcs Ferenc polgármester, azt is cáfolta, hogy munkatársai is segítenének neki az aláírásgyűjtésbe. Szűcs Ferenc szerint Bereczki református iskolát akart létesíteni a visszakapott egyházi ingatlanokban, amelybe más felekezetű gyerekek nem járhattak volna. A polgármester a háromszáz, a lelkész elmozdítását támogató aláírást benyújtotta az esperesi hivatalba. /Fried Noémi Lujza: Ki a pappal a faluból? = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./2008. szeptember 8.
Szeptember 6-án indult útjára az EMI-sekből álló kis csapat, mely egészen Érmihályfalváig kerekezve az érmelléki magyarság önrendelkezésének fontosságára hívta fel a régióban lakók figyelmét. Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete immáron másodjára szervezett hasonló megmozdulást, mely a partiumi magyarság figyelmét arra kívánja felhívni, hogy a székelyföldi autonómia mellett az ittenieknek is jár a területi önrendelkezés. Útközben több településen szórólapoztak. Paptamásiban Bereczki András helyi lelkész fogadta a zarándokokat a templomkertben található turulszobornál, melyet eredetileg a millennium évében állítottak, majd ledöntöttek, de 2004-ben visszaállítottak. A tiszteletes üdvözölte a fiatalok tettét, kiemelve a szeptember 6-i időzítést, ugyanis 68 éve ezen a napon vonult be vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Nagyváradra. Székelyhídra érve Fele László István, az Magyar Polgári Párt elnökségi tagja, Béres Csaba polgármester és Gavrucza Tibor tiszteletes is fogadta az autonómiáért pedálozó csapatot. Érmihályfalván az MPP helyi vezetősége, többek között Török László elnök és Szilágyi Ferenc alelnök fogadta őket. A figyelemfelkeltést szeretnék folytatni, a továbbiakban minden magyar polgármesternek a Partiumban elküldik postán kiáltványukat, hiszen érdemben csak a hivatalok tudják támogatni az ügyet. /Létai Tibor: Pedálozás az autonómiáért. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 8./2009. augusztus 17.
Paptamási református templomában augusztus 15-én a falunap alkalmával tartottak egyházi ünnepséget. A gyülekezett fiataljai furulyakísérettel népdal-zsoltárokat adtak elő. Ezután a női énekkar következett. Bereczki András tiszteletes emlékezett arra, hogy a második világháborút megelőzően a fegyverkezési lázban égő Romániában elrendelték Papfamási teljes megsemmisítését. A település eltüntetése mellett egyetlen „súlyos érv” szólt: a határvédelem miatt felépítendő ún. Carol-vonal. Az otthonelhagyási felszólításokat már sokan megkapták, mondta el Kupán Árpád történész. A tamásiak rendre kijelentették, inkább meghalnak, de nem hagyják el házaikat. Végül megmenekült a falu. Az ünnepség Diószeghy Dezső költőemlékének megidézésével folytatódott, aki 1904. május 22-én született Paptamásiban. Diószeghy Dezső kötészetében meghatározó a trianoni döntés, mellyel szülőföldje Romániához került. Verseiben a hatalmas fájdalom, majd a második bécsi döntés miatt lelkesedé van jelen. Haláláról nem lehet tudni. Egyes információk szerint a temesvári börtönben raboskodott. A költőt mára teljesen elfelejtették. Bereczki Diószeghy Dezső egyik kötetének címadó versét /A rabság alatt/ szavalta el, majd leleplezték a templomban a kötő emléktábláját. /Megyeri Tamás Róbert: Az egykori és mai falurombolásról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 17./ Az említett kötet: Diószeghy Dezső: A rabság alatt – válogatott versei. /Új Magyar Élet, Nagyvárad, 1942/2010. február 18.
Markó beáll-e majd Tőkés ernyője alá? – Fogyunk, hát fogjunk össze! – EMNT-fórum Margittán a nemzet jövőjéről
Lakossági fórumokon ritkán tapasztalt parázs eszmecsere alakult ki kedd este Margittán. A Berettyó-parti városban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének rendezvényén majd félszázan jelentek meg, s szóltak hozzá érdemben – ami párját ritkító – a nemzetpolitikai kérdéshez: hogyan tovább erdélyi magyarság.
A központi Margaréta étterem egyik különtermében már jóval a beharangozott késődélutáni hat óra előtt gyülekeztek az érdeklődők, nem csak margittaiak, hanem a közeli Albisból is tucatnyian érkeztek. Talán azért is meglepő mindez, mert mindössze az aznapi Reggeli Újságban jelenhetett meg az esemény beharangozója. Ezt is magyarázta vitaindító beszédében Török Sándor, az EMNT megyei szervezetének elnöke: a közelgő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum megszervezésének teendői miatt csak aznap derült ki, hogy sem Tőkés László EMNT-elnök, sem Toró T. Tibor ügyvezető elnök nem tud részt venni a margittai eszmecserén. Ezért nem hirdették meg jobban a fórumot – tudatta Török, aki ismertette a politikai célokért civil eszközökkel küzdő szervezet meg-, illetve újjáalakulásának indokait: az erdélyi magyar megmaradást szolgálja az EMNT, illetve ennek megvalósíthatóságát, az autonómiát. A kivihetőséget pedig ernyőszervezetként szolgálná, egymáshoz közelítve a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Magyar Polgári Pártot, valamint a párton kívülieket. Az erdélyi magyar politizálás zsákutcába jutott – értett egyet Orbán Viktor volt (és valószínűleg leendő) magyarországi miniszterelnök diagnózisával. És ezért nélkülözhetetlen egy tömörítő erő, mégpedig az itteni magyarság hitelessége végett – érvelt. „Röhejessé váltunk azzal, hogy az RMDSZ úgymond mindenkivel lefekszik” – mondta, s arról is szólt, hogy az MPP sem olyan lett, amilyennek eltervezték. Arról is beszélt, hogy ilyen körülmények között a politikai hitelesség az egyetlen járható út, ennek pedig eszményeként Tőkés László leköszönt református püspököt, európai parlamenti képviselőt nevezte meg. Hosszas beszédében ismertette egyebek mellett az autonómiaformákat is, így a területit, a kulturálist.
A margittai EMNT-szervezet vezetője, Bordás István ezután példát mutatott abban, hogy lényegbeli hozzászólásokra hogyan lehet buzdítani: bemutatta a jelenlévőket, köztük iskolaigazgatót, nyugdíjas bankvezetőt, ügyvédet, vállalkozót, fazekasmestert stb. El is kezdődött a fórum lényege, az eszmecsere. A szomorú margittai valóságot ismertette például Juhász András, az egyetlen helyi magyar közjegyző. Szakmájából adódóan látta, látja, hogy míg a románságnak rendre van pénze a földeket megvásárolni, a magyarságnak nem. A siralmas anyagi közállapotainkon túl a magyarságtudat hiányát fájlalta. Legalább egy kis koncot kapunk, ha ezt sem, akkor semmit – jellemezte az RMDSZ hozzáállását, illetve az ebből adódó passzivitást. Nem ez a helyes magatartás, domborította ki válaszában Zatykó Gyula EMNT-alelnök, aki az MPP váradi szervezetének elnökeként összefüggést vélt felfedezni aközött, hogy az RMDSZ nem áll következetesen az autonómia – a megoldás – mögé és mindegyre kormányszerepre törekszik. Amint mondta, az RMDSZ ereje abban áll, hogy a bukaresti pénzcsapokat irányítja, következtetésképpen nem érdeke megszüntetni ezt az állapotot azzal, hogy erdélyi vagy még alacsonyabb szinten szülessenek meg a döntések. Juhász közjegyző beszélt később az elszomorító megfogyatkozásunkról, s a követendő utat az egyházak, illetve ezek intézményeinek megerősítésében jelölte meg, amint mondta, ezek hivatottak az erkölcsi és a nemzettudati nevelésre. Egyetértett ezzel Bereczki András paptamási parókus lelkész, az EMNT megyei szervezetének elnökségi tagja: a felekezeti iskolák révén lehet megállítani az erdélyi magyarság eltűnését. Színmagyar település tizenhárom konfirmandusából öten román tagozaton tanulnak – szolgált adalékkal a közállapotokhoz.
Ilyen körülmények között pedig szükséges az összefogás – derült ki több hozzászólásból. S ennek kivívását abban látták, hogy a Tőkés László kijelölte úton kell megindulni. Felmerült az a kérdés is, hogy vajon az RMDSZ be fog-e az EMNT-elnök által tartott esernyő alá állni. Törökék szerint mindez megvalósulhat politikai nyomásra, mégpedig azonképpen, hogy minél többen tagjai lesznek az EMNT-nek. A párbeszédet ki kell kényszeríteni – fogalmazódott meg.
A két óránál hosszabbra nyúló fórumon szó esett még egyebek mellett arról, hogy jeles és tenni képes vezetők helyi szinten is lennének, ám a balkáni mentalitás akadályozza ezt meg, hiszen a klikkesedés, a kliensrendszer mentén születnek meg a döntések. Mind az RMDSZ-ben, mind az MPP-ben a tagok sokasága jóhiszemű – hangzott el többször is –, a vezetőkkel van gond. Továbbá az is jó párszor elhangzott, hogy Tőkés László az egyetlen hiteles politikus. Az első alkalom, amikor ezekről így lehet beszélnünk – hangoztatta Kovács Gábor nyugdíjas, egykori városvezető, s a helyeslésekből kiderült, hogy hasonló rendezvényekre szükség van mind Margittán, mind a kisebb településeken.
Az elköszönések rendjén leginkább bölcsességet kértek a felszólalók, hiszen az autonómiához vezető rögös úton erre van leginkább szükség, továbbá azt hangoztatták, hogy az összefogáshoz elengedhetetlen az, hogy meglássuk egymásban a magyart. Hogy ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt minket.
Megyeri Tamás Róbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)2010. április 21.
Pédaképe(i) Váradnak - Kiállítás nyílt a Székely Hadosztályról és parancsokáról
A Székely Hadosztály elfelejtett és elhazudott történetét bemutató hadtörténeti kiállítást nyitottak meg hétfőn a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által meghirdetett Trianon Év keretébe sorolt eseményen a megyeszékhely magyar katonai múltjához ezer szállal kapcsolódó hadosztályról és vezetőjéről, Kratochvil Károlyról előadások is elhangzottak.
Régi adósságát törleszti Nagyvárad, amikor megemlékezik a Székely Hadosztályról – mutatott rá Nagy József Barna. Az EMNT Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke – azért, hogy a majd százfőnyi jelenlévő lelkét ráhangolja az előadásokra – felkérte Márkus Zoltán kántor-karnagyot, Szőcs Lőrinc prímást és Antal Sándor brácsást a közreműködésre. A muzsikusok amolyan igazán szép katonadal-összeállítással kedveskedtek nagy sikert aratva.
A „házigazdai” köszöntések következtek ezután. Előbb az EMNT megyei szervezetének elnöke, Török Sándor – aki egyben a központ vezetője is – szólt, majd a társrendező szervezet, a Történelmi Vitézi Rend nagyváradi székének székkapitánya, Bereczki András tiszteletes beszélt.
Az esemény aktualitásait ismertette később Nagy József Barna. Rámutatott, hogy a megye román lakosságával ellentétben április 19-e, amikor is a román királyi csapatok „balkáni szellemiséggel” vonultak ide be, gyásznap a magyarság számára. Már csak a köröstárkányi vérengzés miatt is.
A Székely Hadosztályhoz fűződő családi emlékeiről és a vitézi rendről a Történelmi Vitézi Rend észak-erdélyi törzskapitánya, vitéz Kocsis László beszélt. Ismertette azt a lelkületet, amelyben a „Fiúk, aki haza akar menni, az tegye, ez már nem szégyen!” Kratochvil Károly-i felszólítás dacára vállalták az ezeréves haza védelmét a katonák. Erről a különleges parancsnokról, a felfedezetlen példaképről, Szentkereszthegyi Kratochvil Károlyról szólt előadásában Nagy Szabolcs, a Veszprém Megyei Levéltár történész-levéltárosa. Beszélt az első világháború végén csapatait zárt katonai rendben az állomáshelyükre, Nagyváradra visszavezető katonai vezetőről, valamint az önkéntesekből és frontot járt katonákból ütőképes hadosztályt szervező hazafiról egyaránt. A másik anyaországi előadó a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár történész-levéltárosa, Gottfried Barna volt. A Székely Hadosztály történetét részletesen ismertette. Amint az elején a Szózat, az esemény végén a Székely Himnusz, valamint a Magyar hitvallás hangzott fel tiszta szívből és lélekből.
A fotókat, képeslapokat és térképeket, valamint számos ismertetést tartalmazó táblák hadtörténeti tárlatát jövő hónap közepéig lehet megtekinteni az Ezredévi emléktér (str. Libertăţii) 38. szám alatti egyházi központ múzeumtermében munkanapokon 10 és 15 óra között.
Megyeri Tamás Róbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)2010. április 25.
Húsz éves a Harangszó
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja, a Harangszó húsz éves fennállását ünnepelte 2010. április 25-én, vasárnap.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-terme előtt kialakított alkalmi kiállítás helyszínén, ahol a Harangszó régi számait lehetett megtekinteni, Barabás Zoltán a Partiumi Magyar Művelődési Céh elnöke köszöntötte a megjelenteket, kijelentve, hogy a Harangszó eddigi húsz éve a hit szolgálatában telt el. A Bartók-teremben dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária tartott áhítatot, beszédét Pál apostolnak a filippibeliekhez írt leveléből vett igerészletre építve. Az áhítaton a közösségi élet és a gondolat fontosságát hirdette, végezetül pedig azt kívánta, hogy a Harangszó legyen kürt, mely hírül adja az Isten világának gazdagságát. A továbbiakban Sándor Lajos lelkész olvasta fel Tőkés László püspök, EP-képviselő üzenetét: „Velem készített első interjújában a lap első főszerkesztője akkor azok boldogságát hangsúlyozta ki, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Manapság sok esetben és sokféleképpen nem az igazságért szenved az olvasó és a lapkészítő, hanem a ránk telepedő hazugságtól. De túl mindenen és a húsz év apályain, ma hálaadással osztozhatunk azok örömében, akikért a harang szól - szükség esetén a veszedelmet jelezve, máskor pedig az Evangélium örömét hirdetve.” Ezt követően Sándor Lajos Szubjektív visszatekintés címmel olvasta fel humoros, a Harangszó történetét a történelmi korszakolás szerint bemutatva úgy, hogy mindegyik korszakot egy-egy főszerkesztő nevével fémjelzett. Az Őskor a Farkas Antal-Gavrucza Tibor korszak volt, az Ókor Bereczki András nevéhez fűződik, majd Jakabbfy Zsolt főszerkesztésével beköszöntött a Középkor. Az Újkor Csűry István főszerkesztőségével telt, a Jelenkor pedig Fábián Tibor főszerkesztő nevéhez köthető, aki a tervszerűséget és az arculatváltást hozta el a lap számára.
Az egyházi sajtó szerepe
Radványi Károly a Harangszó volt grafikai szerkesztője a református sajtómúltról tartott rövid előadást, majd egyház és média kapcsolatáról szólt Somogyi Botond az Erdélyi Református Egyházkerület ugyancsak húsz éves Üzenet című folyóiratának főszerkesztője. Somogyi kifejtette, hogy az egyház sajtótevékenysége céltudatos és következetes szolgálat kell legyen, nem pedig öncélú hírközlés. Minden történet fontos az egyházi sajtó számára, mely az emberek szellemi, hitbeli, anyagi életére befolyással lehet, ezért az egyházi sajtó nem zárkózhat el a társadalmi, politikai, gazdasági problémák elől, hanem a felmerülő társadalmi, etikai dilemmákra tisztán, dogmatikailag megalapozott, biblikus választ kell megfogalmaznia. Mivel manapság a látogatottság, a nézettség utáni hajszában a sajtó rengeteg mocskot zúdít az emberekre, ezért az egyházi sajtó számára kiemelten fontos a hírek szelekciója, hiszen azokat a híreket kell kiválasztani, melyek kapcsán az evangélium szellemében megfogalmazható üzeneteket lehet továbbítani. Nemcsak a sajtóterméket, de az egyházi sajtóban dolgozók személyét is a hitelesség kell jellemezze - jelezte Somogyi, aki végül az egyházi sajtó missziós feladatát emelte ki, mondván, hogy az evangélium soha nem veszíti el aktualitását, ezért ezt mindig hirdetni kell. Végezetül Török Sándor a Lorántffy Egyházi Központ igazgatója, aki az ünnep folyamán több alkalommal olvasott fel verseket, zárásképpen Balázsné Kiss Csilla Harangszó-köszöntését tolmácsolta. Ezt követően Fábián Tibor főszerkesztő fújta el a születésnapi torta gyertyáit, majd a szeretetvendégség keretében kötetlen beszélgetéssel ünnepelték a megjelentek a húsz éves egyházi lapot.
Pap István
Harangszó (Nagyvárad)2011. február 12.
Sirató ének Komáromy Józsefért
A kolozsvári Házsongárdi temetőben 2011. január 31-én utolsó útjára kísérték Komáromy József nyugdíjas matematikatanárt, a dr. Dobai István nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum” harmadrendű vádlottját.
A Kolozsvári Katonai Törvényszék 1957. november 5-én kelt, 1795. számú ítéletével hazaárulás bűncselekményéért és az RNK belső és külső biztonsága elleni szervezkedés vétségéért a 199/1950. számú törvényrendelet 1. szakasza a) és c) betűje előírásai alapján , a Btk. 2009. szakasza 2. pontja a) bekezdése, valamint a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján a jogi minősítés megváltoztatásával, és a Btk. 325. szakasza c) betűje előírásai alapján a tiltott kiadványok terjesztésének vétségéért egyhangú szavazattal – enyhítő körülmények figyelembevételével – 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Ugyanaz a bíróság enyhítő körülmények figyelembevétele nélkül még nyolc év börtönbüntetésre ítélte, a társadalmi rend elleni szervezkedés vétségéért. Ezenfelül a tiltott kiadványok terjesztéséért még nyolc év börtönbüntetéssel sújtották. Komáromy József összbüntetése tehát 25 év kényszermunka és 16 év szigorított fegyházbüntetés. Valójában életfogytiglani büntetést kapott. Ma is előttem az arca, amikor 1996. szeptember végén A halálmenet megismétlése címmel dokumentumfilmet készítettem az erdélyi ötvenhatosokról, és akkor Komáromy József azt nyilatkozta: „Goiciu börtönparancsnok, amikor a rabszállítóval idehoztak, amolyan captatio benevolantiae-ként (szónoki beszéd elején a hallgatóság megnyerése – szerk.megj.) azzal fogadott: itt fogtok megdögleni, borítékban fogtok hazamenni. Azaz: levélben értesítik majd a családot, hogy meghaltunk.”
Objektív és szubjektív okok miatt nem vehettem részt a temetésén. A megkésett sirató ének az Ő emlékét idézi. Nagyon tiszteltem, hiszen visszaemlékezései a per egész történetére vonatkozóan nagyon pontosak, hitelesek és megbízhatóak voltak. Amikor megmutattam a börtönben készült kihallgatási jegyzőkönyveit, már-már sztoikus nyugalommal jegyezte meg: még a nevemtől is megfosztottak, hiszen következetesen Komáromi-t írtak, a Komáromy helyett.
KOMÁROMY JÓZSEF – így, csupa nagybetűvel! – 1924. december 20-án született. Gimnáziumi tanulmányait Ady Endre híres iskolájában, a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végezte, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen matematikatanári oklevelet szerzett. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban tanított, abban az iskolában, amelyet 1948-ban – a nagy múltú tanintézményeinkhez hasonlóan – a nevétől is megfosztottak, és Komáromy József tanári tevékenysége idején 7. számú középiskolaként szerepelt a tanügyi nyilvántartásban. Már a börtönben raboskodott, amikor az iskola felvette a Brassai Sámuel Líceum nevet.
Kiváló tanár, ember, nemzetét, népét, szülőföldjét rajongásig szerető értelmiségi volt. Meghatározó szerepe volt abban, hogy dr. Dobai István 1956 októberétől 1957. február 8-ig elkészítette, és legépelte az „ENSZ-memorandum” néven ismert dokumentumot. A perben résztvevők célja az volt, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeit, az erdélyi kérdés megoldásának egyik alternatívájaként kidolgozott román-magyar lakosságcseretervet eljuttatják az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, és ott a „magyar kérdés” appendixeként ezt az elképzelést is megvitatják. Erre azonban nem került sor, mert dr. Dobai István 1957. március 20-án az „ENSZ-memorandum” egy példányát véleményezésre elvitte Márton Áronhoz, az erdélyi római katolikus egyházmegye püspökéhez, aki 1955 februárjában szabadult a börtönből. Aki egyszer belépett a gyulafehérvári püspöki palotába, annak minden lépését követték. Dr. Dobai Istvánt, amikor a kolozsvári vasútállomáson leszállt a vonatról, letartóztatták. A táskájában megtalálták az „ENSZ-memorandum” egy példányát. Azon éjszaka, 1957. március 21-ről 22-re virradó éjszaka, letartóztatták Komáromy Józsefet, nála megtalálták a hat példányban legépelt emlékirat három példányát. Letartóztatták Kertész Gábor Zilahon gyakornokoskodó ügyvédet, Bereczki Andrást, az RNK akadémiája kolozsvári fiókjának tudományos kutatóját, Gazda Ferenc nyelvészt, ugyancsak akadémiai kutatót, akinél megtalálták az „ENSZ-memorandum” harmadik példányát. Varga László abrudbányai református lelkészt, a per másodrendű vádlottját, 1957. március 27-én, Nagy József egykori ákosi földbirtokost, szamosújvári kényszerlakhelyest, Dobri János teológiai professzort 1957. március 31-én, László Dezső belvárosi református lelkész-esperest pedig 1957. július 25-én tartóztatták le.
Komáromy József önként vállalta, hogy összegyűjti és továbbítja Dobai Istvánhoz a legismertebb kolozsvári magyar értelmiségiek véleményét az erdélyi kérdés megoldásáról. A kihallgatási jegyzőkönyvekben is beismerte: az „ENSZ-memorandum” egy-egy példányát ő vitte el Gazda Ferenchez, Szabédi Lászlóhoz, Nagy Géza nyugdíjas tanárhoz, valamint brassais kollégájához, Demény Dezsőhöz. Dobai István személyesen adta át a következő példányt Jordáky Lajos történésznek, aki a házkutatás és letartóztatása előtt darabokra tépte és lehúzta a WC-ben.
Komáromy József börtönbeli vallomása fontos adalék a Szabédi László öngyilkosságához vezető golgotajárás felderítésében. Szabédi a rá jellemző rendkívüli alapossággal olvasta el a 15 oldalas emlékiratot, és annak fontosabb megállapításaival egyetértett. Továbbgondolva az alapeszmét, Szabédi az erdélyi kérdés megoldását a közép-európai államok föderalizálásában látta. Bár nincs rá levéltári bizonyíték, de sejthetően a párthűségében szilárd Szabédi Lászlót 1957. március 21-től 1959. április 18-ig azzal zsarolták, hogy ismerte Dobai István „ENSZ-memorandum”-át, de nem jelentette a Szekuritáténak. Ezt bizonyítja az 1959 áprilisában közvetlenül az öngyilkossága előtt megírt, Vaida Vasile tartományi első titkárnak írt búcsúlevele: „Mint tudják, 1957 elején azzal a kéréssel jelentkezett nálam Komáromy, hogy olvassam el egy emlékirat szövegét, melyet Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárshoz, N. Sz. Hruscsov és Kádár János kezeihez akartak eljuttatni. Megismerkedve az ellenséges és ugyanakkor gyermekded szöveggel, azt mondtam Komáromynak, hogy határozottan elítélem a kísérletet. Erről az eseményről nem jelentettem sem a pártnak, sem az illetékes államhatóságnak.”
1956 augusztusában a kolozsvári unitárius gimnázium és a román tannyelvű, mai Coşbuc Líceum diákjai közös magyarországi kiránduláson vettek részt. A diákok eljutottak Budapestre, Aggtelekre, Miskolcra, Esztergomba, Badacsonyba és a Balatonra.
Az 1957. március 25-i kihallgatáson beismerte: „1956. augusztus 16-án a csoporttal vonaton utaztunk Badacsonytomaj település felé. Balatonakarattya állomáson megszakítottam az utazást, elmaradtam a kiránduló csoporttól, azzal a céllal, hogy az illető településen felkeressem Kodolányi János írót. Csak a feleségét találtam meg, aki elmondta, hogy az író Budapesten, a lányánál van. Megmondta a címét, 1956. augusztus 21-én délelőtt, egy telefonbeszélgetés után felkerestem Kodolányi János írót. Negyven-ötven percet beszélgettünk, négyszemközt, többek között irodalmi és kulturális jellegű dolgokról. Megkérdeztem Kodolányi Jánost: mi a véleménye az erdélyi nemzetiségek átcsoportosításáról, Erdély Magyarország és Románia közötti felosztásáról? Elmondtam neki: ez a kérdés foglalkoztatja a kolozsvári értelmiségi baráti körünket, és ebben a baráti körben tárgyaltunk arról, hogy a nemzetiségek átcsoportosításával, Erdély felosztásával lehetőség van a nemzeti kérdés megoldására.
Kikértem Kodolányi János író véleményét, és megkérdeztem: hogyan látják a magyarországi értelmiségiek az erdélyi magyar nemzetiség sorsát? Kodolányi János író azt felelte nekem: az MNK-beli értelmiségiek körében az erdélyi kérdés egyelőre nem vetődik fel, és ez nagyon nehéz kérdés.” (Ugye, mennyire mai és ismerős ez a vélemény!)
Komáromy József letartóztatásakor, a házkutatás során az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején, Budapesten megjelent forradalmi verseket, prózai írásokat találtak: Tamási Lajos Keserves fáklya, Piros a vér a pesti utcán, Örkény István Fohász Budapestért, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról. A vallatás során kiderült: a verseket, írásokat Dobri János teológiai tanártól kapta, s Komáromy József barátai körében terjesztette ezeket a tiltott kiadványokat. Dobri János Varga László abrudbányai református lelkésztől vette át, aki 1956. október 23-a és november 3-a között Budapesten részt vett a Kossuth téri tüntetésen, szemtanúja volt a rádió ostromának, jelen volt a polgári pártok újraalakulásánál, lelkészként felkereste a kórházakat, hogy a sebesülteket vigasztalja.
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)
lapozás: 1-30