udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 73 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-73

Névmutató: Bocskay Vince

1992. augusztus 2.

Aug. 2-án Szovátán ünnepélyesen felavatták Petőfi mellszobrát, Bocskay Vince szobrászművész alkotását. /Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./

1994. október 29.

1990 nyarán született meg az elhatározás Marosvásárhelyen, a helyi RMDSZ-ben, hogy szobrot állítanak a város hajdani polgármesterének, Bernády Györgynek, akit 1902-ben választottak meg erre a posztra. 1991-ben hivatalosan is bejelentették ezt a kezdeményezést, a prefektus közölte: állami támogatást nem adnak ehhez. 1992-ben megalakult a Bernády György Közművelődési Egyesület, elnöke Borbély László, alelnöke Király István lett. 1992 októberében 11 szobrászművészt kértek fel, vegyenek részt a pályázaton. Végül Bocskay Vince munkáját fogadták el, megindult a gyűjtés. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29-30./ Okt. 29-én 7-8 ezres tömeg előtt hullott le a lepel Bernády György szobráról. Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke, Sütő András, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Csoóri Sándor, Cornel Muraru író, főszerkesztő, Ion Rakolta prefektus és Marosi Barna, a Bernády György városa című könyv szerzője mondott beszédet. Koszorút helyezett el - többek között - Rudas Ernő nagykövet, Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese és Entz Géza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./ A szoboravatás valami újnak jelenti a kezdetét, hangzott el Takács Csaba beszédében. Talán a szobor lesz az, ami nem engedi, hogy Marosvásárhely újra gyilkos szenvedélyek színterévé váljék. Úgy tűnik, az igazságot is meg lehet szokni, jegyezte meg Sütő András. Mármint azt az igazságot, hogy Bernády Györgynek ebben a városban helye van. Valamikor Kossuth-, Petőfi- és Rákóczi-szobra is volt a városnak, de ezeket ledöntötték, megsemmisítették. Előbb vagy utóbb ezek is visszatérnek, mert sorsukról az itt élőknek és nem valamiféle bizottságnak kell dönteni. Csoóri Sándor arra emlékezett, hogy amikor először járt Marosvásárhelyen, rögtön látta, ez egy ízig-vérig magyar város. /Kurír, nov. 8./

1996. október 17.

40 éves szünet után újra megkezdte kulturális tevékenységét a Barabás Miklós Céh. Okt. 8-án nyílt meg a kiállításuk Kolozsvárott, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. Dávid Gyula mondta az ünnepélyes köszöntőt. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 17./ Negyvenkét képzőművész alkotásait láthatják az érkelődők, többek között Abodi Nagy Béla, Cs. Erdős Tibor, Incze János Dés, Kákonyi Csilla, Veress Pál festményeit, Benczédi Sándor, Bocskay Vince, Kós András, Vetró András szobrait, Csutak Levente, Deák Ferenc, Kusztos Endre, Muhi Sándor, Plugor Sándor grafikáit. /(németh): "Hogy legyen tető a fejünk fölött..." = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

1996. október 20.

Okt. 20-án leplezték le Szovátán, a Fekete Medve fogadó előtti parkban a Bocskay Vince szobrászművész tervezte, és a kőfaragó László testvérek kivitelezte emlékművet. A katonasisakban végződő, félig nyitott gránitkönyv őrzi Szováta és a szomszédos Illyésmező első és második világháborús áldozatainak névsorát, 178 kioltott emberélet emlékét. Az avatóünnepségen Mester Zsolt, a szovátai Bernády Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, akik között volt Balogh András a bukaresti nagykövetség képviseletében, Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét, valamint a történelmi egyházak képviselőit. Májai György, a helyi RMDSZ elnöke elmondta, hogy az emlékmű-avatásra az illetések nem adtak engedélyt. Vajon a háborúra, öldöklésre, ártatlan emberek halálára volt engedély? - kérdezte. Ez az emlékmű zarándokhely lesz. Nem mások ellenében őrizzük az otthont, tiszteljük a múltat - fogalmazott Markó Béla. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./

1996. december 18.

Székelyudvarhelyen a kommunista diktatúra és a második világháború áldozataira emlékező emlékművet avattak, Bocskay Vince szovátai szobrászművész alkotását. Beszédet mondott Páll László, Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi elnöke és Kedei Mózes unitárius lelkipásztor. A szobrot dr. Silay Ferenc, a szövetség udvarhelyi rangidős tagja leplezte le, akit többször letartóztattak a kommunista rezsimben. Először 1947-ben, szabadulása után 1949-ben kényszerlakhelyre hurcolták, lakása, könyvtára, minden értéke odaveszett, 1950-ben újból érte jöttek, akkor megúszta pár hónappal, 1965-ben államellenes izgatásért öt évre ítélték. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

1997. január 11.

Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium Alapítvány szoborbizottsága megtartotta harmadik ülését. Elhatározták, hogy Bocskay Vince szovátai és Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművészeket felkérik, hogy készítsék el júniusig pályázatukat, gróf Mikó Imre, Erdély Széchenyijének szobrára. A pályázat elbírálása után szeretnék az egész alakos szobrot felállítani a Székely Mikó Kollégium előtt. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület a szoboröntéshez 500 kg bronzot ajánlott föl. A bizottság a szoborállítás ügyében anyagi támogatást kér. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./

1997. június 4.

Sepsiszentgyörgyön szobrot állítanak gróf Mikó Imrének /1805-1876/, akit kortársai Erdély Széchenyijének neveztek, aki az 1859-ben induló Erdélyi Múzeum-Egyesület létrehozója volt. A bronzszobor elkészítésére Bocskay Vince /Szováta/ és Petrovits István /Sepsiszentgyörgy/ szobrászművészeket kérte fel a szoborbizottság. A testület a szükséges összeg előteremtéséért hírlevélben fordult a kárpát-medencei és nyugati magyarsághoz. /Magyar Nemzet, jún. 4./

1999. július 22.

Kelemen Hunor államtitkár elmondta, hogy hozzá tartoznak a kisebbségi ügyek mellett a színházi, zenei és a kortárs képzőművészeti igazgatóságok. Jelentősnek tartja, hogy az államigazgatásban vannak magyarok, mert tapasztalatot szereznek kormányzati munkakörökben. Művelődési államtitkárként abban segíthet, hogy a civil szervezeteknek járó költségvetési támogatást részarányosan a magyar szervezetek is megkapják. Támogatják a hivatásos intézményeket is. Kolozsváron a Magyar Színházban megkezdték a több éve húzódó munkát, a stúdiószínpad építését. A marosvásárhelyi színháznál változtattak azon, hogy egy épületben két társulat, a magyar és román működik, ugyanazzal a költségvetéssel. Sikerült elérnie, hogy a művészeti vezetés különváljon és most már van magyar és külön román művészeti igazgató. Támogatják a Demeter András kezdeményezte Csepűrágó Ünnepséget. - A minisztérium mellett működő képzőművészeti bizottságokba magyarok is bekerültek, így Jakobovits Miklós /Nagyvárad/ festőművész és Bocskay Vince /Szováta/ szobrász. 1997-ben először sikerült elérni, hogy az egymilliárd lejes állami keretből száz millió lejért magyar művészek munkáit is megvásárolták. Ugyancsak pozitív változtatás, hogy Mikó Imre Sepsiszentgyörgyön felállított köztéri szobrát 150 millió lejjel támogatta a minisztérium. Azelőtt nem volt példa arra, hogy magyar szobor felállítását támogatták volna. Lassanként sikerül elfogadtatni, hogy ebben az országban létezik magyar kultúra is. A minisztérium történetében először pályázatot hirdettek a Velencei Biennále romániai főkurátori tisztségére. Ez eddig Dan Haulica, Románia UNESCO-nagykövetének kizárólagos joga volt. A pályázatot Angel Judit, az aradi múzeum művészettörténésze nyerte el. Ez is újdonság, hogy magyar lett a főkurátor. Erdélyi magyar művészek is kijuthattak a velencei kiállításra. A műemlékvédelem terén is sikerült áttörést elérni. /Barabás István: Beszélgetés Kelemen Hunor államtitkárral. = A Hét (Bukarest), júl. 22./

2001. augusztus 4.

Felsőcsernátonban aug. 5-én leleplezik Bod Péter szobrát - Bocskay Vince alkotását -, előtte az istentiszteleten Pap Géza, az erdélyi református egyházkerület püspöke hirdet igét. - Angyalos is hazavárja szülötteit, aug. 4-én ünnepi istentisztelet, millenniumi zászlóátadás, majd millenniumi emlékmű leleplezése van műsoron. Kézdiszentléleken lesz a negyed évszázados Perkő Táncegyüttes nosztalgiaelőadása, majd koszorúzással tisztelegnek a hősök emléke előtt. /(Flóra Gábor): Emlékállító falunapok Háromszéken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 4./ Aug. 4-én Felsőcsernátonban millenniumi falutalálkozóra került sor. Az ünnepségsorozat tudományos ülésszakkal kezdődött, ahol Csernáton nagy szülöttének, Bod Péternek életéről, munkásságáról volt szó. A falunap csúcspontját aug. 5-én egy újabb Bod Péter-szobor leleplezése jelentette, a felsőcsernátoni református templom kertjében. Ezek után Csernátont joggal nevezhetjük a szobrok falujának, mert a szovátai Bocskai Vince szobrászművész által készített mellszobor immár a hatodik ilyen jellegű műalkotás a településen. A falutalálkozón megjelentek a Csernátonból elszármazottak, s a kétnapos ünnepségen részt vettek a Bod család Magyarországon, ill. Ausztráliában élő leszármazottai is. Csernátonban ez a második Bod Péter-szobor, az elsőt 1972-ben készítette Gergely István kolozsvári szobrászművész (ez a Haszmann Pál Múzeum kertjében található). A műalkotás leleplezése után ünnepi beszédek következtek. Tamás Sándor képviselő, Farkas Sándor egyházmegyei főgondnok, Németh Csaba szenátor, Szabó Vendel, Sármellék (Csernáton egyik testvértelepülése) polgármestere méltatta Bod Péter munkásságát. Gajdó Delinke színművésznő szavalata után Hegedűs Zsuzsanna budapesti református lelkipásztor verses-dalos előadása következett. /-bartos-: Falutalálkozó Felsőcsernátonban". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 10./

2002. február 16.

Febr. 15-én kihirdették a Szent Mihály plébánia által tavaly nyáron Márton Áron egészalakos köztéri szobrának felállítására kiírt pályázat nyertes alkotását, illetve díjazottjait. Vekov Károly volt önkormányzati képviselő javaslatára a városi tanács úgy döntött: Kolozsváron szobrot állítanak a mártír püspök emlékére. A polgármesteri hivatal költségvetésében külön tételként szerepel a szobor felállítására vonatkozó összeg. A pályázaton nyolcan vettek részt. A pályázatot Bocskay Vince szobrászművész alkotása nyerte. A második helyezett Gergely Zoltán, a harmadik Kolozsi Tibor, a negyedik Szakács Béla. A 2,5–3,5 méter magas álló szobrot előreláthatólag a Szent Mihály-templom bejáratának bal oldalára helyeznék el. A kivitelezéshez többek között szükséges a polgármesteri hivatal által kibocsátott építkezési engedély és a műemlékvédő bizottság jóváhagyása, lévén, hogy a Főteret védett zónának nyilvánították. /Kiss Olivér: Kihirdették a Márton Áron szoborpályázat győztesét. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2002. szeptember 16.

Kézdivásárhely emlékművet állított hősi halottainak, mindazoknak, akik az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, illetve az első és második világháborúban vesztették életüket. A Bocskay Vince szovátai szobrász által készített emlékmű márványtalapzatára 253 nevet véstek. Szept. 13-án több mint félezren gyűltek össze az egykori Székely Katonai Nevelde - a város legjelentősebb világi jellegű műemlék épülete - előtti téren. Török Sándor polgármester, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke elmondta: Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter 1995-ben hétszáz amerikai dollár adományozásával kezdeményezte az emlékmű felállítását. A polgármester köszönetet mondott az Orbán-kormánynak - 1,5 millió forinttal támogatták az emlékmű elkészítését -, a TGS és New Fashion cégeknek, valamint a Nagy Mózes Alapítványnak, és mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Az ünnepségen jelen volt dr. Jeszenszky Géza leköszönt amerikai magyar nagykövet, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Tamás József segédpüspök, Demeter János, Baka Mátyás és Vajda Lajos, a megyei tanács elnöke, illetve két alelnöke, Roth Tibor, a romániai Cionista Szövetség elnöke és a magyar történelmi egyházak képviselői. Markó Béla szövetségi elnök az áldozathozatal fontosságát hangsúlyozta. Roth Tibor a zsidóság által hozott véráldozatot emelte ki, Tamás Sándor képviselő elmondta: olyan személyeknek állítottak emléket, akiknek gyermekei, unokái, rokonai itt állnak ezen a téren, gyertyát vagy virágot szorongatva kezükben. /Iochom István: Kézdivásárhely. Emlékmű a hősi halottaknak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

2002. október 15.

Bocskay Vince Kolozsváron, Képzőművészeti Főiskolán a szobrász-szakon végzett. 1974-ben haza, Szovátára kérte a rajztanári kinevezést. 1977-ben nyílt meg az első kiállítása Székelyudvarhelyen, majd egy évvel később Marosvásárhelyen. 1990-ben elkészítette első köztéri szobrát, amelyet anyagi okokból csak 1996-ban avattak fel a zágoni Mikes-kúria udvarán. 1992-ben Petőfi-mellszobrot készített. Marosvásárhelyen felavatták Bernády György szobrát. Ez volt Bocskay Vince első egész alakos köztéri szobra. 1996-ban Szovátán a világháborúk áldozatainak, Székelyudvarhelyen pedig a volt politikai foglyoknak állított emlékmű is az ő munkája. 1998-ban két egész alakos bronzszobrot készített: Gyulára báró altorjai Apor Vilmos vértanú püspöknek, valamint Sepsiszentgyörgyre gróf Mikó Imrének. 1999-ben megmintázta Patachich Ádám kalocsai érsek egész alakos szobrát, amelyet 2000 augusztusában avattak fel másik hat kalocsai érsek szobrának társaságában. 2000 őszén Gergely Istvánnal és Dóczi Andrással hármasban Nagyváradon az olaszi református templom kertjében millenniumi oszlopot állítottak, Tőkés László püspök felkérésére. 2001 augusztusában Felsőcsernátonban Bod Péter mellszobrát helyezte el a templomkertben, decemberben pedig Székelykeresztúron avatták az államalapítási emlékművet. Jelenleg Kézdivásárhelyre készít egy hősi emlékművet. A legújabb, hogy megnyerte a Márton Áron püspököt ábrázoló szoborpályázatot. Az egész alakos szobrot a kolozsvári Szent Mihály-templom északnyugati oldalán fogják elhelyezni. Az 52 éves Bocskay Vince eddigi pályáját töretlennek látja. /Lakatos István: A kisplasztikáktól a köztéri szobrokig. Beszélgetés Bocskay Vince szobrászművésszel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 15./

2002. december 14.

Vetró András szobrászművész október 14-én töltötte be 51. életévét. Súlyos szívműtéten van túl, de munkakedve töretlen. Jelenleg az aradi vértanúk sorozatán dolgozik, de nem megrendelésre, hanem belső késztetésre, így szeretne tisztelegni emlékük előtt. Közben elkészítette Márton Áron egész alakos szobrát egy pályázatra. Bocskay Vince nyerte meg, de úgy tűnik, az ő szobrát is kiállítják. Vetrónak elkészült egy Kossuth-szobra, melyet Kézdivásárhelyen, választott városába állítottak föl. /Bogdán László: RezultART. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 14./

2004. december 14.

A korondi Hazanéző 2004/2-es számában olvasható Ferenczi István Száz éve született Kovács István, Erdély egyik legkiválóbb régésze című emlékezése. Kovács István /1880-1955/ mindenkitől elhagyottan, gyomorrák okozta hosszas szenvedés után valósággal éhen halt. Halála után nagyon értékes könyvanyaga jórészt elkótyavetyélődött, kéziratban maradt számos kiváló tanulmánya megsemmisült, a régészettudomány pótolhatatlan kárára. A Sóvidék festőjére, az alsósófalvi Sükösd Ferencre Tófalvi Zoltán emlékezett. A 39 évet élt Sükösd Ferenc a legnagyobb erdélyi festők egyike volt. Nagy Miklós Kund beszámolt arról, hogy Bocskay Vince szovátai műtermében a nagy erdélyi püspököt, Márton Áront örökíti meg. /b. d.: Hazanéző. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./

2005. január 6.

A Márton Áron szobor engedélyezését tárgyalják a kolozsvári városrendészeti bizottság ülésén. A megrendelő a Szent Mihály plébánia, a közel három méter magas egész alakos szobor Bocskay Vince szovátai művész alkotása. A szobrot a Főtér északi oldalán, a Szent Mihály-templom mellett tervezik elhelyezni. /Kiss Olivér: Márton Áron szobra a Főtéren? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./

2005. január 7.

Egyhangúlag hozzájárultak a kolozsvári városrendészeti bizottság tagjai a Szent Mihály-plébánia azon kéréséhez, hogy Márton Áron püspök szobrát állítsák fel a Főtéren. Bocskay Vince szovátai szobrászművész alkotását minden valószínűség szerint az ősz folyamán leplezik le. Az engedélyeztetési folyamat körülbelül két-három hónapot tart. Emil Boc polgármester gyorsított eljárással kibocsátja majd a szükséges építkezési engedélyt. /(k. o.): Bizottsági igen a Márton Áron-szoborra. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./

2005. május 30.

A Don-kanyari áldozatok tiszteletére Marosvásárhelyen állított emlékmű avatásán Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei elnöke ünnepi beszédében leszögezte: „ Immár nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk el, hogy helyrehoztuk az elmúlt évtizedek kényszerű mulasztását, a doni áldozatok és családtagjaik szenvedéseinek agyonhallgatását, és távlatokat nyitottunk a nyilvános megemlékezéseknek.” A történelmi egyházak és egyes civil szervezetek 2002 februárjában hozták létre az emlékbizottságot, amely összeállította a Maros megyei áldozatok névsorát. A térségből 577 honvéd és munkaszolgálatos vesztette életét, tűnt el vagy sebesült meg a Don-kanyarnál. A római katolikus temető főbejáratához állított, Bocskay Vince, Sánta Csaba és Dóczy András által alkotott emlékművet elsőnek a házigazda Csató Béla római katolikus főesperes szentelte fel a református, unitárius, evangélikus egyházak és az izraelita hitközség képviselői követték. A résztvevők hiába várták az ortodox és a görög katolikus lelkészeket, ígéretük ellenére egyikük sem jelent meg az ünnepen. Pedig az 577 áldozatnak mindössze egyharmada volt magyar nemzetiségű. /Szucher Ervin: Túlélők és emlékezők. Felavatták a Don-kanyari áldozatok emlékművét. = Krónika (Kolozsvár), máj. 30./

2005. július 1.

Márton Áron szobrát készíti Bocskay Vince szovátai szobrászművész: a bronzba öntött alkotást ősszel fogják felavatni Kolozsváron. Erdély egykori katolikus püspökének egész alakos szobrát Karcagon fogják bronzba önteni. A szobrot a kolozsvári Szent Mihály-plébánia pályázatára készíti. /Katona Zoltán: Szovátán készül Márton Áron szobra. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2005. szeptember 30.

Szeptember 29-én sokan zarándokoltak Gyulafehérvárra, a hívők busszal, vonattal, gépkocsival érkeztek az ünnepre. Ezen a napon van Szent Mihály arkangyalnak, a római katolikus főegyházmegye védőszentjének ünnepe, továbbá Márton Áron püspök halálának 25. évfordulója, és a római katolikus teológiai szeminárium évnyitója. Az ünnepi szentmisét dr. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, Magyarország prímása mutatta be, mellette helyet foglaltak a romániai katolikus püspöki kar tagjai, élükön dr. Jakubinyi György érsekkel, illetve a testvéregyházak képviselői. A hívők között volt Orbán Viktor FIDESZ-elnök, az RMDSZ vezetősége, élén Markó Béla szövetségi elnökkel és Takács Csaba ügyvezető elnökkel, Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul is. A bíboros példaként állította a hívők elé Márton Áron püspököt, az egykori 6202. számú rabot. A főpap elmondta: keresztény hitünk, világnézetünk értékei ma is támogatásra szorulnak. Erdő Péter emlékezett: maga is találkozhatott Márton Áron püspökkel. Bátorítása, derűs személyiségének kisugárzó ereje felejthetetlen emlék, erőforrás maradt papi hivatása számára. A püspökök elé járult az egykori Csík vármegyei Közbirtokosságok Szövetségének küldöttsége, amely a gyulafehérvári székesegyház javítására 2006 és 2007 folyamán a szövetség által birtokolt erdők kitermelése után hektáronként évente 1 eurós támogatást ajánlott fel. A kolozsvári Szent Mihály-templomban tartott ünnepi szentmisén szintén Márton Áron püspökre emlékeztek. Oláh Dénes plébános a mesék hétfejű sárkányára utalt, jelezve: ez a szörnyeteg kilépett a meséskönyvek világából, és jelen van hétköznapjainkban. „…ennek a sárkánynak, ma nem hét, hanem legalább ezer feje van, és ott van mindenhol. Fölfalta a királykisasszonyokat, a keresztény értékrendet, a megtartó hagyományokat, a szolgálat és hűség értékét. Most pedig éhes dühében, bombákat, mérges gázt, gyárak szennyét, alkoholt, kábítószert, fajgyűlöletet, önzést, bizalmatlanságot, kétségbeesést, téves értékrendet, a fogyasztói társadalom én-vesztését okádja a világra” – fejtette ki. Márton Áron feladatvállalása példaértékű, emelte ki Oláh Dénes, aki szerint „…kiszolgáltatott és vélt legjobbjaitól magára hagyott népünk, még megmenthető, a mi önzetlen szeretetből fakadó, alázatos szolgálatunk által. Lehet, ha meg kell küzdeni, idegölő és embert próbáló csatát kell vívni minden barázdáért, minden munkahelyért, minden iskolapadért, katedráért, parlamenti helyért, kórházi ágyért, de ez a nép megérdemli.” Még az idén Kolozsváron felállítják Márton Áron három méteres egész alakos szobrát. Bocskay Vince szovátai szobrászművész elkészítette a szobrot, amelyet nemsokára a magyarországi Karcagra szállítanak, hogy bronzba öntsék. Előzőleg Vekov Károly volt önkormányzati képviselő javasolta a szobor felállítását. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Szent Mihály-napi ünnepségek Gyulafehérváron és Kolozsváron. Márton Áron püspökre, „Isten becsületes szolgájára” emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

2006. január 11.

Szakáts Béla temesvári szobrászművész nyerte az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére Kolozsváron felállítandó szobor pályázati kiírását. A Kolozsvár Társaság ötlete nyomán kezdeményező bizottság alakult, amely meghívásos pályázat kiírása mellett döntött. Október 28-án küldték szét a körlevelet tizenkét szobrászművésznek: a pályázaton Bocskay Vince, Deák Árpád, Gergely Zoltán, Hunyadi László, Jecza Péter, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, Sánta Csaba, Szakáts Béla, Tőrős Gábor, Varga Mihály és Vetró András vett részt, névtelenül, jeligés rendszerben. A 3–4 méteresre tervezett emlékművet Kolozsváron, Sétatér Szamos melletti sétányán állítanák fel. A szoborállítás anyagi fedezete, illetve a városháza engedélye még hiányzik. Szakáts Béla munkája, a „napszimbolikus” kapu a szabadságvágy szimbóluma, délibáb. Az 1956-os forradalom bukása fájdalmat, börtönt, halált jelentett. Így a kapu, a szabadság napszimbolikus kapuja átfordulva börtönkapuvá válik, – értékelte munkája jelképes értelmét a tervező. Szakáts Béla 1938-ban született Székelyudvarhelyen, Temesváron él, egyetemen tanít. /F. I.: Temesvári képzőművész terve nyert. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-73




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék