udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Brad, Mihaela Maria

2004. szeptember 8.

Sándor Tivadar arad-gáji katolikus plébános, az Aradi Caritas igazgatója néhány napja tért vissza Svájcból. Nyolcnapos ott-tartózkodása alatt hat szentmisén prédikált, hogy támogatást szerezzen az aradi pszichiátria, valamint a szülészet épületeinek javítására. A plébános beszélt a betegek kiszolgáltatottságáról, az anyagiak szűkösségéről. Ugyanakkor pontosan elszámolt a legutóbbi adományok felhasználási módjáról. Sokezer svájci frankot kapott. A pénzből a pszichiátria és a szülészet épületét hozzák rendbe, továbbá a Máltai Segélyszolgálat számára épülő gáji központra és a Caritas-házban készülő árvaházra fordítják. Dr. Brad Mihaela Maria igazgató-főorvos nem győzött hálálkodni. “A plébános úr és építőcsapatának munkájáról csak jót mondhatok egy kórház közössége nevében, amely sok támogatást és megértést igényel” – mondta. Előzőleg az újságírónak egy órát kellett kilincselnie a helyszíni riport elkészítéséhez szükséges írásos engedélyért. /Balta János: A legnagyszerűbb érzés jót tenni. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 8./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék