udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Czeglédiné Gurzó Mária
2007. december 19.
December 18-án, a kisebbségek napján zárta a közép-, kelet- és dél-európai interetnikai kapcsolatok regionális központja (PER) a Sokféleség – esély a jövőért című rendezvénysorozatát Bukarestben, amelyet a kormánnyal közösen szerveztek a fiatalok kisebbségekkel kapcsolatos ismereteinek bővítése céljából. Ennek keretében képzőművészeti versenyt szerveztek líceumi diákok számára, sor került egy rádiós kampányra, Románia interkulturális térképének megrajzolására és egy újságírói versenyre is. Ez utóbbi fődíját a bukaresti Új Magyar Szó és a Cotidianul napilapok kapták. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2007. évi Kisebbségekért Díjat december 18-án adta át. A 16 kitüntetett között volt Béres András, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, kisebbségpolitikus, Czeglédiné Gurzó Mária, a gyulai Nicolae Balcescu Gimnázium igazgatója, továbbá a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány és Szegedi László kőhalmi református lelkész is. /K. Gy., P. K. : Díjazott kisebbségek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./
lapozás: 1-1