udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
46
találat
lapozás: 1-30 | 31-46
Névmutató:
Demeter Zsuzsa
2006. augusztus 2.
Megjelent a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /Kolozsvár/ új száma. Demeter Zsuzsa: Gyöngyösi István műveinek kiadástörténete olvasható többek között, az Adattár rovatban Gaal György Kristóf György irodalmi levelezésének második részét és Janitsek Jenő meg Hints Miklós Aranyosszék öt falujának helyneveit tette közzé. /A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLVIII. évfolyamának tartalmából. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./2008. április 23.
A Communitas Alapítvány idei ösztöndíjasairól döntött az alapítvány alkotói ösztöndíjbizottsága. 41 tehetséges fiatal részesül a támogatásban. Az ösztöndíjak egy évre szólnak, havi 850 lejt jelentenek. Irodalom kategóriában Nagy Pál, Demeter Zsuzsa, Karácsonyi Zsolt, Szabó Levente, Gáll Attila, Murányi Sándor Olivér, Jancsó Noémi, Zólya Andrea Csilla és Farkas Wellmann Éva pályázata részesült kedvező elbírálásban. /Communitas alkotói ösztöndíjak. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 23./2008. május 17.
A XVII. Szabédi-napokat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Korunk Stúdió, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezte Kolozsváron. Május 16-án megkoszorúzták a Lázár utcai Szabédi-ház falán elhelyezett emléktáblát, majd kerekasztal-beszélgetést tartottak az újabb irodalmi forráskiadványokról és szövegkritikákról dr. Görömbei András akadémikus, dr. Egyed Emese egyetemi tanár, dr. Kántor Lajos irodalomtörténész, dr. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész, valamint két doktorandusz, Demeter Zsuzsa és Bíró Annamária részvételével. A beszélgetés kiindulópontját a Szabédi Emlékház kiadásában nemrég megjelent, A Lázár utcától a Postakert utcáig című kötet képezte. Az EMKE részéről Dáné Tibor Kálmán elnök a nemrég kibővített és felújított Szabédi Emlékházról is szólt, amely mára irodalomtörténeti emlékhellyé, intézetté vált. Az ingatlan nem csupán az EMKE országos elnökségnek lett a székhelye, hanem a hamarosan megalakuló Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet is itt talál majd fedelet. A konferencián dr. Fóris-Ferenczi Rita egyetemi tanár a mostani kollégiumok értékteremtő és értékmentő munkájára hívta fel a figyelmet. Az egykori református kollégium szellemiségét elevenítette fel előadásában dr. Benkő Samu akadémikus és dr. Kántor Lajos irodalomtörténész. /S. B. Á. : Irodalomtörténeti emlékhely lett a Szabédi-ház. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./2008. június 13.
A személyiségfejlesztés alapkérdései, az európai nevelési elképzelések változatai, a nemzedékek viszonya az oktatás tervezésében és megvalósulásában, a tudomány és a művészet támogatása – ezek voltak az Erdélyi Múzeum-Egyesületben, Kolozsváron a Communitas Alapítvány, az EME és az Interkulturali-THÉ Műhely támogatásával június 2–9. között a tudományos kutatás és az oktatás-nevelés összefüggései jegyében szervezett szakmai napok fő témái. Pukánszky Béla, a Szegedi Tudományegyetem professzora vázolta a nevelési eszmék szerepét az oktatás történetében. A zárórendezvény az Interkulturali-THÉ Műhely rendes tanévzáró kiskonferenciája volt. A nyitó előadást Emődi András (Nagyvárad, püspöki könyvtár) képes beszámolója képezte egy elveszettnek hitt XVI. századi album amicorumról. Ezt Demeter Zsuzsa, a kolozsvári Helikon szerkesztője beszámolója követte a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban fellelhető, az EME gyűjteményéből származó album amicorumokról. Tar Gabriella Nóra, a BBTE német tanszékének tanára a gyermekirodalom kutatásának kolozsvári (német és magyar nyelvű) műhelyét mutatta be, Fekete Adrienn doktorandus (BBTE) Az iskolai színjátszás és támogatói Székelyudvarhelyen címmel arról beszélt, hogyan használhatók fel tudományos forrásként a XX. század elejének iskolai évkönyvei és sajtóhíradásai. Az Erdélyi Múzeum 2007/3–4. számát (Felvilágosodás, Erdély, a 2006. októberi tudományos tanácskozás anyaga) Sipos Gábor történész, az EME alelnöke méltatta. A Partiumi Keresztény Egyetem német tanszéke tanárának, János-Szatmári Szabolcsnak Az érzékeny színház. A magyar színjátszás a 18–19. század fordulóján című, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában 2007-ben megjelent könyvét Egyed Emese mutatta be. /Egyed Emese: Pedagógusnapok az Erdélyi Múzeum-Egyesületben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./2009. január 22.
Az erdélyi magyar kulturális folyóiratok sikeres évként könyvelték el a 2008-as esztendőt: műfordítói műhely, kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, szabadegyetemi előadássorozat, könyv- és folyóirat-bemutatók, közönségtalálkozók szerveződnek a lapok védnöksége alatt, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kiadványok weboldalai is. Az 1990-ben átalakult Utunk volt a közvetlen előzménye a Kolozsváron szerkesztett Helikon című lapnak, de az irodalmi folyóirat múltja még régebbre nyúlik vissza, így nem véletlen, hogy a lap nevében az Erdélyi Helikonra is történik utalás – mondta el Karácsonyi Zsolt költő, a lap főszerkesztő-helyettese. „Megpróbáljuk ébren tartani az irodalmi emlékezetet különböző, nem is olyan rég még kortárs szerzőkről szóló tanulmányok, összeállítások és visszaemlékezések révén” – ismertette a Szilágyi István főszerkesztésében megjelenő lap szerkesztési elveit Karácsonyi. A helikon.ro weboldalon olvashatók a nyomtatásban megjelent szövegek, lehet, hogy a közeljövőben itt önálló rovatok is indulnak majd. Tavalyi két új szerkesztő, Demeter Zsuzsa és Papp Attila Zsolt került a laphoz, és nekik köszönhetően állandósult a film- és az interjúrovat, ugyanakkor megerősödött a kritikarovat is. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője beszámolója szerint a folyóirat 1200–1500-as példányszámban jelenik meg havonta, de a www.korunk.org címen elérhető honlap olvasóinak száma havonta közel tízszerese a nyomtatott példányok számának. A Korunk a teljes kultúráról tájékoztatást kíván nyújtani, legfontosabb műfajuk tanulmány. Minden lapszámunkban van egy-egy tematikus összeállítás, ez jó lehetőséget biztosít, hogy nyitottak maradjanak több kultúra, több tudományág felé. A Korunk nem csupán folyóirat, hanem komplex intézményhálózat. A Korunk Akadémián kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, műfordítói műhely, szabadegyetemi előadássorozat működik. A Korunk Galéria 1973 óta szervez kiállításokat. Tizenöt éve működik könyvkiadójuk, a Komp-Press, amelyik a tudományos és művészeti könyvek piacán az egyik legjelentősebb kiadó Erdélyben, évente mintegy tíz könyvcímet jelentet meg. 2008-ban a Korunk bekerült a magyarországi országos lapterjesztői hálózatba. A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat 1989 decemberében jött létre, az akkori Igaz Szó-s szerkesztők kezdeményezésére – emlékeztetett Szabó Róbert Csaba, a folyóirat főszerkesztő-helyettese. A főszerkesztő Kovács András Ferenc költő. A lato. ro címen a nyomtatott lap teljes anyaga hozzáférhető a világhálón. A folyóirat legfőbb műhelye a Látó Irodalmi Színpad. Hatvanadik születésnapját ünnepelte tavaly a kolozsvári Művelődés című közművelődési folyóirat, amely 1956-tól a Művelődési Minisztérium lapja volt – akkor Művelődési Útmutató címen Bukarestben szerkesztették –, a lap a nyolcvanas évekbeli rövid kényszerszünet után 1990-ben indult újra Kolozsváron – mondta el Szabó Zsolt egyetemi tanár, aki immár tizennyolcadik éve tölti be a Művelődés főszerkesztői tisztét. A havonta ezerkétszáz példányban megjelenő folyóirat kezdetben a kultúra és a tudomány minden területével foglalkozott, majd a helytörténeti témák és tudománynépszerűsítés felé fordultak, foglalkoznak faluszociológiával, falufejlesztéssel és az ezzel kapcsolatos társadalmi együttműködés gyakorlati kérdéseivel is. A folyóirat rendszeresen szervez kiállításokat és találkozókat. A folyóirat digitalizálása folyamatban van, egyelőre a 2005-ös és az azt követő évfolyamok érhetők el a www.muvelodes.ro weboldalon. „A legnagyobb eredmény az, hogy sikerült talpon maradni” – vonta meg a hatvanadik év mérlegét a főszerkesztő. A csíkszeredai Székelyföld kulturális havilap létrejöttét a Hargita Megyei Önkormányzat kezdeményezte, élén az akkori polgármesterrel, Kolumbán Gáborral –1997-ben indult Ferenczes István főszerkesztő vezetésével a folyóirat, amely köré tömörültek az 1990-es évek elején és derekán feltűnt fiatal alkotók: Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos. „Úgyszólván előzmény nélküli volt a lap, hiszen a Székelyföldnek mindent a nulláról kellett kezdenie: megteremteni az infrastruktúrát, kialakítani a klientúrát, olvasótábort, terjesztőhálózatot” – ismertette a kezdeteket Fekete Vince költő, a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Átlagosan kétezres példányszámban jelenik meg a lap, de volt olyan számuk is, amelyből utána kellett nyomtatni, és több mint ezer előfizetőjük van nemcsak Erdélyből, hanem szinte a világ minden részéről, a www.hargitakiado.ro weboldalon pedig teljes terjedelmében olvasható a Székelyföld. A folyóirat terjedelmének nem egészen egyharmadát a szépirodalom teszi ki, emellett különféle rovataik vannak, mint az Academica Transsylvanica, Ujjlenyomat, Ködoszlás, Aranyág, Kelet Népe, Scripta Mundi, Literata Hungarica, Műteremtés, amelyekben portréinterjúkat, kordokumentumokat, oral-historyt, történelmi és szépirodalmi tanulmányokat, néprajzi írásokat, a csángókkal foglalkozó munkákat, magyar és világirodalmi figyelőt, színházi rovatot, politikai vagy képzőművészeti írásokat találhat az olvasó. A Székelyföld több könyvbemutatót és folyóirat-bemutatót is tervez 2009-re. A Várad című, Nagyváradon megjelenő, irodalmi, művészeti, tudományos és társadalmi folyóiratot 2002-ben alapította meg a Nagyváradi Ady Társaság, 2006 elején pedig a lap komolyabb anyagi támogatás reményében átkerült a Bihar Megyei Tanács kiadásába – foglalta össze röviden a Várad történetét Szűcs László főszerkesztő. A havi 300–500 példányban megjelenő folyóiratnak erdélyi és magyarországi előfizetői is vannak. A www.varad.ro weboldalt a közelmúltban átalakították, mert a partiumi régió kulturális portáljává kívánják fejleszteni azt, a nyomtatott folyóirat tartamát pedig a www.varadlap.ro oldalon találhatják meg az érdeklődők. A folyóirathoz kötődő legsikeresebb rendezvény, a havonta sorra kerülő, immár harmadik évadát élő Törzsasztal-beszélgetéssorozat, amelynek közismert, többnyire Magyarországon élő írók a meghívottjai. /Kultúra papíron és a világhálón. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./2012. május 14.
Alkotói ösztöndíjat kapott a Krónika két munkatársa
A Krónika két munkatársa – Botházi Mária és Varga László – is díjazottként vett részt szombaton Marosvásárhelyen a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak ünnepi átadásán.
Botházi Mária, a kronika.ro munkatársa, illetve Varga László, a Krónika kultúra rovatának szerkesztője az irodalom kategóriában nyerte el az egy évre szóló ösztöndíjat havi 700 lej értékben.
Az RMDSZ, a Communitas Alapítványon keresztül immár tizedik alkalommal biztosít egy éves alkotói ösztöndíjat harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, valamint a film és a televíziózás területén. Az idén negyvenegy fiatal alkotó részesül az alapítvány támogatásában.
Az idei ösztöndíjasok:
Film és televízió: Bán Attila, Demeter Zsuzsanna, Kürti István, László József, Simon Tünde Emőke
Irodalom: Bartha Katalin Ágnes, Botházi Mária, Demeter Zsuzsa, Farkas Wellmann Éva, Fekete Réka, Ferenczi Szilárd, Karácsonyi Zsolt, Székely Csaba, Varga László
Képzőművészet és fotográfia: Adorjáni Márta, Daczó Enikő, Fülöp József, Gidó Szende Melinda, Kékedi Ronáld Sándor, Manasses Almássy Botond, Nagy Zoltán Gergely, Németh Attila Levente, Székely Beáta
Színházművészet: Bartha László Zsolt, Borbély Bartis Emília, Derzsi Dezső, Éder Enikő, Farkas Lóránd, Kiss Bora Zsuzsanna, Mezei Gabriella, Szalma Hajnalka, Szekrényes László
Zene: András Orsolya-Erzsébet, Benedek Tibor-Magor, Diószegi Benjámin, Kelemen Antal, Korpos Szabolcs, Lokodi Rozália, Nagy Edina, Szabó Mária, Szép András. Krónika (Kolozsvár)2012. szeptember 15.
Huszonkét nap alatt erdélyi kastélyok körül
A Pont Csoport által meghirdetett 22 nap alatt a kastélyok körül elnevezésű túra kalandorai, Püsök Botond és Demeter Zsuzsánna. Mindketten a Sapientia Fotóművészet, Filmművészet, Média szakán végeztek, nevükhöz máris több rövidfilm, dokumentumfilm fűződik. A két fiatal Kolozs, Maros, Szilágy és Szeben megye negyvennégy kastélyát és kúriáját térképezte fel augusztusban. Akadt néhány pozitív példa a restaurálásra váró épületek között, de a legtöbb esetben csak romhalmazt találtak a településeken. Püsök Botondot arról kérdeztük, ő hogyan látja az erdélyi épített örökség sorsát, van-e esély annak megőrzésére, átörökítésére.
Szabadság (Kolozsvár)2013. május 5.
Kísérletek a kisebbségi csoportok inklúziójára a katolikus felnőttképzés terén
E címmel tartottak tanulmányi napokat április 22–24. között a Salvator Konferenciaközpontban. Az erdélyi Pro Educatione Egyesület – Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat, valamint az Európai Katolikus Felnőttképzési Szövetség, a FEECA (Europäische Föderation für katholische Erwachsenenbildung) által szervezett és a Renovabis segélyszervezett által támogatott rendezvény részvevőit köszöntve dr. Alois Becker, a FEECA elnöke kiemelte, hogy a szövetség a központtól földrajzilag legtávolabb lévő tagszervezet vendégeként Csíksomlyón először köti össze tanácskozását tanulmányi napokkal. Dr. Szakács F. Sándor, a Pro Educatione Egyesület ügyvezető igazgatója kiemelte: az örömhír korunknak megfelelő hirdetése érdekében elkötelezett felnőtteket kell megszólítani, képezni és erősíteni, olyan rétegét tehát, amely életét a keresztény értékeknek megfelelően rendezi be, aktív a társadalomban, a közjó érdekében dolgozik, és multiplikátorokként működik a legkülönfélébb területeken.
A hétfői egység keretében Christiane Gertrud Cosmatu, a bukaresti Interetnikus Kapcsolatok Hivatala államtitkár-helyettese előadásában Románia rendszerváltás utáni képzéspolitikájának kisebbségi vonatkozásait ismertette, majd a résztvevők a kisebbségek németországi, ausztriai, csehországi és magyarországi helyzetéről tájékoztatták egymást. A házigazda Pro Educatione Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat tevékenységébe Péter Boglárka bemutatója révén pillanthattak be a vendégek. A kisebbségek helyzetének elméleti ismertetői után érdekes volt megismerkedni a magyarországi jezsuita rendtartomány romaprojektjével.
A kedd délelőtt a Képzési és szociális programok a társadalmi jólét érdekében címet viselte. Ennek keretében Demeter Zsuzsa a Gyulafehérvári Caritasnak a fogyatékkal élők érdekében működtetett Szociális és Tanácsadó Szolgálatát mutatta be megragadó és kreatív módon, Péter György a Szociomedikális Ágazat és a Caritas Iskola tevékenységéről beszélt, Fikó Csaba a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének kezdeményezéseire hívta fel a figyelmet, dr. Micaci Cristian pedig a nagyváradi püspökség pasztorális irodájának felépítését és prioritásait villantotta fel. A hazai bemutatókat a kalocsa-kecskeméti egyházmegyében működő SZÉK egyesület pasztorációs, ifjúsági, esélyegyenlőségi és katekétikai tevékenységének a felvázolása egészítette ki. A csíksomlyói romaiskolában folytatott beszélgetés az ott történő integrációs törekvések realitásába engedett bepillantást, a kegytemplom meglátogatása pedig azt a kapcsolatot emelte be a programba, amely nélkül nincs katolikus felnőttképzés, nevezetesen: az Isten és ember, a vallásosság kultúra, az értékek és hit szerves egymásba fonódását.
A délután folyamán dr. Szakács F. Sándor a romániai magyar felnőttképzés helyzetét vázolta, majd Bányász József, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési ágazatának vezetője munkájuk eszmei és tapasztalati hátteréről tartott érdekes előadást, Karl Rahner nyomán állítva, hogy az evangélium a legmodernebb életkoncepció, a jövő pedig vagy keresztény lesz, vagy nem lesz jövő. A rendezvény utolsó programpontját Kiss Adél előadása indította, aki a romániai (magyar) felnőttképzési rendszer alakulásáról beszélt, végezetül Andrea Hoffmeier, a FEECA alelnöke, egy brüsszeli intézmény – a Katolikus Ifjúsági Szolgálatért és Felnőttképzésért felelős Európai Iroda – tevékenységét ismertette. A program tanulmányi részét kötetlen együttlét, majd a szerdai kirándulás egészítette ki.
Bereczki Silvia sa
Vasárnap (Kolozsvár)2013. december 11.
Kerek esztendő az Arielben
Új gyerekelőadással zárja az évet a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar társulata. A Kányádi Sándor alkotásaiból született Kerek esztendő bemutatójára december 15-én, vasárnap délelőtt 11 órától várják a kis nagyérdeműt. A produkcióról, illetve a 2014-es tervekről Gavril Cadariuval, az Ariel igazgatójával beszélgettünk.
– A Barabás Olga rendezésében színre vitt Kerek esztendővel a gyermek- és felnőttolvasók körében talán legkedveltebb mai költő, író, mesemondó, a jövőben 85 éves Kányádi Sándor előtt tisztelgünk. A szövegkönyv Kányádi meséi és versei alapján készült, a történetek többnyire az író szülőföldjén, a Székelyföldön játszódnak. Ennek a vidéknek a hagyományait, szokásait, növény- és állatvilágát idézi meg Kányádi a négy évszak váltakozásában, és ez a teremtett mesevilág nagyon hasonlít arra, amivel a gyermek nap mint nap találkozik.
– Az óvodás, kisiskolás nézők különösen kedvelik azokat a produkciókat, amelyekben a bábokat mozgató művészek is láthatók. Ezúttal milyen mértékben jut kifejezésre a színész–báb kapcsolat?
– Ennek a viszonynak az érzékeltetése itt az ember és a természet közötti személyes kapcsolatot sugallja, és fontos szerepet játszik az előadás sajátos derűjének megteremtésében. Az emberkaraktereket élő figurák jelenítik meg, és ők mozgatják az állatokat, növényeket megszemélyesítő bábokat is. Azáltal, hogy egy személy két különböző karaktert kelt életre, a színész és a báb összjátéka különös hangsúlyt kap.
– A Kerek esztendő műfajilag bábmusical.
– Igen, a zenei betéteknek nagyon fontos szerep jut ebben a produkcióban. Az előadás zenéjét Apostolache Kiss Zénó szerezte, koreográfusa Ruszuly Ervin. A díszlet és a bábterv Matyi Ágota munkája.
– Hány éves gyerekeknek ajánlott az előadás?
– Négyévestől felfelé bárki számára élvezetes lehet.
– Milyen terveik vannak az új esztendőre?
– A legújabb, gyerekeknek szóló bemutatónk a Csipike lesz, az előadás rendezője Király István. Ugyanakkor tervben van a Csizmás kandúr Oana Leahu, illetve a Marry Poppins Demeter Zsuzsa rendezésében. Ami a felnőtt-előadásokat illeti, Rumi László magyarországi rendezővel szeretnénk színre vinni egy animációs produkciót. Emellett Kovács Levente és Kincses Réka rendezéseire is számítunk. Ugyanakkor tavasztól június végéig számos fesztiválra, többek között a kaposvári biennáléra, a kisvárdai fesztiválra, illetve Budapestre is hivatalosak vagyunk.
(n.sz.i.)
Népújság (Marosvásárhely)2014. január 14.
Bővült a kolozsvári Helikon folyóirat
A januári első számban Kabai Lóránt költővel, íróval, a miskolci Műút folyóirat szerkesztőjével készített interjút Horváth Előd Benjámin. Egyed Emese, Lászlóffy Csaba, Pál Tamás, Varga Borbála verssel, Bréda Ferenc és Sebestyén Mihály prózával jelentkezik. Micea Cărtărescu A Rulett-játékos című elbeszélését Kovács Kinga fordításában közli a lap.
Xantus Boróka Király Zoltán Szívtűzoltóautó című verseskönyvéről írt kritikát, Markó Béla Csatolmány című kötetét László Noémi, Zágoni Balázs és Kürti Andrea Erdélyi gyermekenciklopédiáját Demeter Zsuzsa ismerteti.
A lap mozgóképes rovatában a Gravitáció című filmről ír Papp Attila Zsolt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Alkésztisz című előadását Kaáli Nagy Botond elemzi. A Helikon közli az E-MIL tavalyi díjazottjairól (Fried István, Király László, Molnár Vilmos és Szántai János) szóló laudációkat.
Krónika (Kolozsvár),2014. február 21.
Sigmond Istvánra emlékezik a Helikon
A nemrég elhunyt Sigmond Istvánra emlékezik a Kolozsváron megjelenő Helikon című irodalmi folyóirat legutóbbi lapszáma. A folyóirat egykori főmunkatársát és életművét Karácsonyi Zsolt, Fekete Vince, Demeter Zsuzsa és Pap Ágnes méltatja, a lapszámban helyet kap Sigmond két írása is.
Az erdélyi magyar irodalmi élet másik nagy veszteségétől, Kinde Annamáriától Egyed Emese búcsúzik, a költőnő legújabb kötetét László Noémi ismerteti.
A lapszámban Charles Bukowski, Daróczi Jakab és Tóth Kinga versei olvashatók, prózával Bréda Ferenc és Jancsó Miklós jelentkezik. Lakatos Artur a fantasy világ mítoszairól értekezik, Szőcs István folytatja Képtelen jegyzeteit.
Ferenczi Szilárd a dán fenegyerek, Thomas Vinterberg új filmjéről ír, Kaáli Nagy Botond pedig A Pentheszileia-program című marosvásárhelyi színielőadásról. A Fülszöveg rovat Cseh Katalin és Székely Mendel Melinda könyveiről közöl recenziót.
Krónika (Kolozsvár),2014. május 21.
Konferenciát rendeztek az erdélyi irodalomról Budapesten
Az erdélyi irodalom az elszakítottság idején és ma címmel rendeztek konferenciát szerdán Budapesten. A tanácskozáson irodalmi lapokról, szerzőkről, műveikről és a történelmi körülményekről is megemlékeztek az előadók.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata, a Magyar Írószövetség, a Helikon és a Székelyföld folyóiratok szervezte tanácskozást megnyitó köszöntőjében Fekete György, az MMA elnöke hangsúlyozta, hogy a határon inneni és túli magyarok beszélt, vizuális és zenei nyelve ugyanaz. Mindez elképesztő összetartó erőt jelent - tette hozzá.
Demeter Zsuzsa irodalomkritikus Változatok halálsikolyra és madárhangra című előadásában az idén januárban elhunyt Sigmond István íróról emlékezett meg. Mint mondta, Sigmond Istvánt a kritikusok nem kényeztették el, munkásságát elhanyagolták. Áttörést talán a Varjúszerenád című műve jelentett, az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatának díjnyertes alkotása, akkor figyelt fel rá a magyarországi kritika, az újabb köteteiről azonban ismét alig esett szó.
Elek Tibor irodalomtörténész, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője A rendszerváltozás előtt és után című előadásában kifejtette, hogy az erdélyi magyar irodalom fogalma Trianon következménye: az azt követő évtizedekben az utódállamokban rekedt magyarok ideológiákat gyártottak önállóságuk bizonyítására, amelynek eszközeként felhasználták az irodalmat is. Andorkó Júlia irodalomtörténész a Kolozsvárott megjelent, Utunk című irodalmi lapnak, a Helikon elődjének történetét ismertette. Borcsa János irodalomtörténész az erdélyi magyar költők műveiben megjelenő haza és magyarság kérdéséről beszélt, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője pedig az erdélyi magyar lírában megjelenő idegenség kérdését feszegette. Gondos Mária Magdolna egyetemista Fiatal írók földjén baktatva című előadásában arra kereste a választ, hogy a fiatal íróknak, és az általuk írt irodalomnak "elkeseredett baktatásra, sziporkázó sétára vagy rémült rohanásra" van-e oka.
Az erdélyi 90-es nemzedékről szólt Lakatos Mihály író, irodalomtörténész, bemutatva az 1980-90-es évek történelmét, körülményeit. Beszélt a Serény Múmia és az Előretolt Helyőrség című lapokról, valamint Sántha Attila és Orbán János Dénes A transzközép irodalom című esszéjéről, kiáltványáról. A Helikon és a Székelyföld folyóiratok 18 órakor kezdődő, Találkozunk a Vigadóban című irodalmi estjén Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Lövétei Lázár László kötők, illetve Molnár Vilmos és Papp Attila Zsolt írók vesznek részt. MTI2014. május 23.
Séta vagy rohanás? – Budapesti konferencia az erdélyi irodalomról
Az erdélyi irodalom az elszakítottság idején és ma címmel rendeztek konferenciát szerdán délután Budapesten. A tanácskozáson irodalmi lapokról, szerzőkről, műveikről és a történelmi körülményekről is megemlékeztek az előadók.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata, a Magyar Írószövetség, a Helikon és a Székelyföld folyóiratok szervezte tanácskozást megnyitó köszöntőjében Fekete György, az MMA elnöke hangsúlyozta, hogy az anyaországi és a határon túli magyarok beszélt, vizuális és zenei nyelve ugyanaz. Mindez elképesztő összetartó erőt jelent – tette hozzá.
Demeter Zsuzsa irodalomkritikus Változatok halálsikolyra és madárhangra című előadásában az idén januárban elhunyt Sigmond István íróról emlékezett meg. Mint mondta, Sigmond Istvánt a kritikusok nem kényeztették el, munkásságát elhanyagolták. Áttörést talán a Varjúszerenád című műve jelentett, az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatának díjnyertes alkotása, akkor figyelt fel rá a magyarországi kritika, az újabb köteteiről azonban ismét alig esett szó.
Elek Tibor irodalomtörténész, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője A rendszerváltozás előtt és után című előadásában kifejtette, hogy az erdélyi magyar irodalom fogalma Trianon következménye: az azt követő évtizedekben az utódállamokban rekedt magyarok ideológiákat gyártottak önállóságuk bizonyítására, amelynek eszközeként felhasználták az irodalmat is.
Andorkó Júlia irodalomtörténész a Kolozsvárott megjelent, Utunk című irodalmi lapnak, a Helikon elődjének történetét ismertette. Borcsa János irodalomtörténész az erdélyi magyar költők műveiben megjelenő haza és magyarság kérdéséről beszélt, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője pedig az erdélyi magyar lírában megjelenő idegenség kérdését feszegette.
Gondos Mária Magdolna egyetemista Fiatal írók földjén baktatva című előadásában arra kereste a választ, hogy a fiatal íróknak, és az általuk írt irodalomnak „elkeseredett baktatásra, sziporkázó sétára vagy rémült rohanásra” van-e oka.
Az erdélyi 90-es nemzedékről szólt Lakatos Mihály író, irodalomtörténész, bemutatva az 1980-90-es évek történelmét, körülményeit. Beszélt a Serény Múmia és az Előretolt Helyőrség című lapokról, valamint Sántha Attila és Orbán János Dénes A transzközép irodalom című esszéjéről, kiáltványáról.
A tanácskozást követően a Helikon és a Székelyföld folyóiratok Találkozunk a Vigadóban című irodalmi estjén Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt költő, illetve Molnár Vilmos író mutatták be a lapokat, és olvastak fel műveikből.
MTI. Krónika (Kolozsvár)2014. október 1.
80 évesek köszöntése a Helikonban
Karácsonyi Zsolt A köztes tér nem befejezhető... című írásával indul a Helikon című, Kolozsváron megjelenő szépirodalmi, művészeti folyóirat szeptemberi második lapszáma.
A kéthetente megjelenő lapban Egyed Emese, Lovassy Cseh Tamás, André Ferenc és Gálla Edit verseit, illetve Leena Krohn (fordította Jankó Szép Yvette) és Gombkötő Magdás Emőke prózáját olvashatják az érdeklődők.
Nagy Gábor költőt, irodalomtörténészt Nagy Boglárka Réka kérdezi; Orbán János Dénes költő író Fried István irodalomtörténészt, egyetemi tanárt köszönti nyolcvanadik születésnapja alkalmából, Pomogáts Béla irodalomtörténész pedig a szintén nyolcvanéves kollégáját, Ilia Mihály irodalomtörténészt köszönti.
Szőcs István Shakespeare-előadásokat boncolgat, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pedig a Markó Béla költészetéről írt tanulmányának második részét közli a friss Helikonban.
Fried István gróf Bánffy Katalin emlékiratainak 2014-es kiadását ismerteti; kritikát Antal Balázs közöl Papp Attila Zsolt legújabb verseskötetéről, a hétvégén Csiki László-díjjal elismert Vízimoziról, a méltatott pedig a Kinematográf rovatban filmkritikával jelentkezik.
Fülszöveggel ezúttal Demeter Zsuzsa és Kecskés Tamás Hunor szolgálnak; a Theátrumban a dán Per Nyholm beszámolóját Simonics Péter fordításában közlik. Túros Eszter és Jakabbfy Tamás ismét szerzői a képzőművészeti és zenei rovatoknak.2014. november 11.
Szóra bírt romok
Demeter Zsuzsa és Püsök Botond Kastélynapló – Erdélyi kastélyok és udvarházak nyomában című kötetét mutatták be kedden este a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
A könyvről Orbán Zsolt történész beszélt, aki lektorálta is a kötetet. Kijelentette, hogy főként a kastélyleírások frissessége ragadta meg, tudniillik a szerzők nem történészek vagy művészettörténészek, hanem filmesek, akik a vizuális benyomásaikat örökítették meg.
k ugyanis a Pont Csoport által 2012 nyarán útjára indított, 22 nap a kastélyok körül című projektet nyerték meg, és három hét alatt négy megye 47 kastélyát írták le. Eredetileg virtuális naplót vezettek a világhálón, de érdemes volt könyvként is kiadni a tapasztalataikat. Orbán azért is fontosnak tartotta a kötet kiadását, mivel ez egyfajta helyzetfelmérés.
Ahogy szomorúan megállapította, ezeknek a műemléképületeknek a legutóbbi 25 év ártott a legtöbbet, mivel legtöbbjük lakatlan és tulajdonjoga sem tisztázott. Az időjárás viszontagságai mellett az illet településeken él emberek is sokat ártottak ezeknek, és romos állapotba kerültek.
A történésznek tetszett, hogy a szerzők megszemélyesítették ezeket az épületeket, úgy írtak róluk, mintha személyekről tárgyalnának. Szerinte ez azért hasznos, mert ragaszkodásuk meggyőző, és ezáltal az illet műemlékek ismét beszédtémát képeznek, újra a köztudatba kerülnek. Ez lehet az első lépés a műemlékvédelem útján.
Az est folyamán kiderült: a szerzőket leginkább az lepte meg, hogy a helybeliek közül sokan nem is tudták, milyen kincs van a birtokukban, nem is hallottak a településükön lévő kastélyról, udvarházról. Demeter Zsuzsa és Püsök Botond azt tervezi, hogy hasonló módon feltérképezik Székelyföld kastélyait is, illetve az egyik műemlék épületről, amelyről érdekes legendákat hallottak, filmet szeretnének forgatni.
Szcs Lóránt
Székelyhon.ro2015. május 18.
A népdal a legjobb slamszöveg
Beszélgetés Lövétei Lázár László költővel, a Székelyföld főszerkesztőjével.
– Mennyire helytálló a meglátásom, miszerint az ön költészete afféle téli költészet? Ebben hasonlítana kedvenc klasszikusához, Arany Jánoshoz. Mitől lesz valaki klasszikus, s mitől aktuális egy klasszikus?
– A verseimnek ezt az olvasatát, miszerint én téli költő volnék, még nem hallottam, ám legyen. Ha már klasszikusokról és télről van szó, akkor Tolsztoj általában télen írt, elég sokat, tudjuk, a Háború és békét tízszer írta át, s szegény Szofja, a felesége tízszer másolta le. Hogy mitől aktuális egy klasszikus? Ma még nem tudom megmondani. Miután az ember kezd őszülni, talán megérik arra, hogy klasszikusokkal kezdjen foglalkozni. Szerencsés esetben ez nem jár együtt azzal, hogy kortársakat már nem olvas. S mivel szerkesztő is volnék, nem is lenne jó, ha teljesen kidobnám az ablakon a kortárs irodalmat.
Lövétei Lázár László
Lövétén született 1972-ben, 1990-ben érettségizett a székelyudvarhelyi Tamási Áron Főgimnáziumban. Két évet járt a kolozsvári Műszaki Egyetemre, majd 1993-tól a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–román szakának hallgatója. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld szerkesztője, ma főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Kötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000), Két szék között (2005), Árkádia-féle. Régi és új versek (2009), Zöld (2011).
Emlékszem, középiskolás koromban Csokonaiból írtunk felmérő dolgozatot, s én félretoltam a papírt és elővettem a padból valami kortárs szerzőt. Szikszai Annamária tanárnő kivette a könyvet a kezemből, megnézte, mit olvasok, s adott egy jó tanácsot: nem ártana az alapokat is megtanulni, utána majd lehet írogatni. Igaza volt.
– Annyira jól elsajátította az alapokat, hogy kis füzetre való esszét is írt Arany Jánosról Arany versek címmel, amelyben kevésbé ismert Arany-verseket elemez, de Hunyt mesterem címmel szerepel benne a díjnyertes Arany-esszé is. Miért épp ezeket a verseket választotta?
– A sepsiszentgyörgyi Cimborának írogattam ezeket a miniesszéket, Szonda Szabolcs kért fel, miután a Hunyt mesterem című írásommal megnyertem a Tehetséges Magyarországért Alapítvány pályázatát. Igyekeztem úgy összeválogatni a verseket, hogy legyen szó bennük nemzetről, hazáról, versről, betegségről – mindenről, ami egyáltalán fontos volt Arany számára.
– Nemrég rangsorolták a magyar irodalom költőit aszerint, hogy költészetében ki használta a legtöbb szót. Eszerint Arany János lenne az első helyezett, aki összesen 287 425 szót használt, a második Vörösmarty 214 104-gyel, a harmadik pedig Petőfi 154 721-gyel. Hogyan kezeli ezeket a rangsorokat?
– Mint nem lényegeseket. Nemrég újraolvastam Kosztolányi Vörösmarty-esszéjét, amelyben határozottan állítja, hogy amiként Puskin az oroszoknak vagy Dante az olaszoknak költői nyelvet alkotott, úgy a magyaroknak Vörösmarty alkotta meg a költői nyelvet. Ebben sok igazság van, mint ahogy abban is, hogy Vörösmarty a leggazdagabb szókincsű magyar költő. S bár az említett statisztikában Vörösmarty csak a második helyen szerepel, mindegy, ki a győztes, mert kevés szóval is lehet fontosakat mondani. Egy másik kedvencem George Bacovia, kétszáz szónál aligha használt többet, mégis érvényes költészetet hozott létre. Nem véletlenül klasszikus.
– Több esszéjében is megpróbál választ adni, miért Arany János a kedvence, s arra a következtetésre jut, hogy Arany nem tudása a lényeges számára. Mit ért nem tudás alatt?
– A nem tudás valóban lefedi Arany Jánosnak a költészetről, nemzetről, hazáról vallott nézeteit. Nem írt Baudelaire-ről, de saját lapjában helyet adott annak a véleménynek, amelyben a szerző azt fájlalja, mennyire dekadens Baudelaire. Arany ezzel szemben valamiféle fogódzót akart adni a saját nemzetének, bár látta annak hibáit is. A bizonytalansága is szimpatikus volt benne. Hogy nem hitt saját magában sem. Nagyjából tudta magáról, mit ér, de nem volt mindenkit elnyomó személyiség, mint Petőfi vagy Ady. Fekete Vince költőkollégámnak szoktam idézni Adynak azt a sorát, hogy „nagyobb vagyok magamnál is" – micsoda pompás megfogalmazása annak, hogy kinek is gondolta magát Ady. Szerencsére Arany nem ilyen volt.
– Az esendő Arany képét tárja fel, s egyfajta bálványimádásról is beszél...
– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy ne látnám a hibáit. Az ihlet perce című szonettje annyira rossz, hogy kezdő költőtől is ritkán olvasni ilyet. Vagy ott van a Széchenyi emlékezete című műve. Kapott egy szekérderék pénzt érte, de nem tudott ódát írni, mint például Berzsenyi vagy Vörösmarty. Egy alkalommal megfogadtam, hogy elolvasom százszor a Széchenyi emlékezetét, hátha megszeretem.
De nem ment, a megemelt nyelv nem állt neki jól, soha nem fognak tudni meggyőzni, hogy az egy jó vers. Vagy ha már az emberi arcát keressük: Molnár Vilmostól kaptam egy SMS-t, amelyben azt írta, „ha én Petőfi lettem volna, s túléltem volna az oroszokat, és lenne gyerekem, akkor soha nem bocsátottam volna meg Aranynak, hogy pénzt kért a gyereke és a felesége eltartásáért." Tudniillik amikor Petőfi elment az erdélyi harctérre, s Aranynál hagyta a feleségét és a gyerekét, Arany benyújtotta a számlát.
A legenda szerint Petőfi ekkor adta el a lovát, és elküldte a pénzt Aranynak. Vagy a Bach-korszakban, amikor elment Nagykőrösre tanárnak, Bécs mindenkit ellenőrzött, miként viselkedett a forradalom és szabadságharc idején. 1854-ben tanári önéletrajzában azt írta: „Fájdalmasan ismerem el, hogy ezen idő alatt néhány kisebb költemény jelent meg tőlem nevem alatt, amelyeket, valamint később meg is semmisítettem, úgy mostani érettebb gondolkodásommal nem írnék alá." Ez most szólhat arról is, hogy a Szabadság zengő hárfája címmel ponyvára küldött kis füzetecskéjét tagadta meg, de szerintem inkább arról van szó, hogy kellett neki a tanári állás, s ezért megtagadta a forradalmi verseit...
– Mégis védelmébe veszi, ha kétségbe vonják költői nagyságát.
– Hát persze! Arany egy csoda. Én nem akarok ítélkezni fölötte, én olvasni szeretem a verseit, s boldog vagyok, ha a kritikai kiadásban felfedezett hibát kijavíthatom. Még akkor is, ha a szakma erről az észrevételemről nem vesz tudomást.
– A kritikusok azt állítják önről, olyan, mint egy gótikus templomkészítő vagy egy középkori festő, aki nem elkülönülni akar a magyar költészeti hagyománytól, hanem alázattal, játékosan közelít hozzá. Egyfajta szerepjáték-költészetet művel. Azonosulni tud ezzel a nézettel?
– Én annak örültem a legjobban, amikor azt mondták rólam: a költészetem annyira konzervatív, hogy ez már mindenképp újdonságszámba megy. Nem szándékosan alakult így, de csak örülni tudok neki. Pláne látva a tendenciákat, hogy merrefelé íródna a magyar irodalom. Az egészen fiatal magyar irodalmat, a slammereket nem ismerem eléggé, de a költészetükben is van valamiféle ritmus, rím, s ilyen szempontból ezt is tekinthetjük végtelenül konzervatív költészetnek. A legjobb slamszöveg szerintem még mindig a népdal, de ezzel a nézetemmel alighanem egyedül vagyok.
– Ebbe a konzervativizmusba belehelyezhető a Zöld című, eklogákat tartalmazó kötete is?
– A Zöld egy külön állomás. Folyamatában kell látni a dolgot. Az első kötetemről, A névadás öröme címűről azt mondták, folytathatatlan, ezért megpróbáltam valahogy szabadulni attól a fajta beszédmódtól, abból lett a Távolságtartás, egy teljesen sikertelen kísérlet. Utána jött egy másik hang, életrajzi vonatkozásokkal, a Két szék között, ez egy betegség kiírása volt, afféle terápia. Örülök, hogy szerették az olvasók. De ettől is nehéz volt megszabadulni. Erre találtam ki a Zöldet, megpróbáltam, tudok-e írni hexametert. Kiderült, hogy nagyon könnyű. De amikor már önjáróvá válik, jobb abbahagyni. Most volnék egy olyan helyzetben, hogy fogalmam sincs, merre tart a költészetem. Nem siettetem, majd csak kialakul.
– Világirodalomból a nagy kedvence az orosz irodalom, azon belül is Csehov. Ez is habitus kérdése?
– Persze. S Csehovban is épp az tetszik, ami Aranyban: a bizonytalansága. Igaz, Csehovot sem tudom megmagyarázni, még magamnak sem. Például nem az ismert novellái tetszenek elsősorban. A nagy kedvencem, amelyet legalább 150-szer olvastam, a Rothschild hegedűje mindössze öt oldal, mindenre jó, időt tölteni, elmélázni, jobb kedvre derülni, életkedvet kapni.
– Hogyan látja a kulturális, irodalmi lapok szerepét napjainkban?
– A magyar kultúra kifejezetten folyóirat-kultúra: a legfontosabb közlések még mindig folyóiratokban jelennek meg, legyen szó szépirodalomról vagy kánonképző szövegekről. Jó lenne tehát továbbra is életben tartani a folyóiratokat, pláne ha azok komolyan veszik magukat, és kétheti-havi rendszerességgel fontos, közérdeklődésre számot tartó írásokat jelentetnek meg.
– A Székelyföld előfizetőinek száma impozáns. Mi a titka a lap sikerének?
– Leszámítva a székelység iránt (újfent) megnyilvánuló érdeklődést, illetve a lap szerencsésen kialakított struktúráját (nemcsak irodalmat közöl, hanem történelmet, néprajzot stb.), annyit mondhatok, hogy folyamatosan mozogni kell, eleget kell tenni a meghívásoknak, el kell menni a legutolsó faluba is közönségtalálkozókra. Egy kicsit fárasztó, de másképp nem megy. Nagyon érdekes figyelni az olvasók reakcióját, figyelünk is rájuk, no nem olyan értelemben, hogy teljes mértékben kiszolgáljuk az igényeiket, hanem úgy, hogy ha csak egy mód van rá, igyekszünk olvasható szövegeket közölni.
– Ma már minden folyóirat igyekszik online is jelen lenni. Mennyiben követi ezt a folyamatot a folyóirat?
– Maradjunk annyiban, hogy az online nem az én világom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne látnám a trendeket ezen a területen. De ha az online felület nem frissül folyamatosan, semmit sem ér a dolog, a potenciális olvasó meg máris elhúzott nyüzsgőbb vidékekre.
– Csíkszentdomokoson él, de ki-kimozdul a „falusi magányból", ha máshova nem, hát Csíkszeredába. Miért döntött úgy, hogy Kolozsvár, Csíkszereda helyett inkább egy csendesebb helyen akar élni?
– Nincs ebben semmi rousseau-i, „vissza a természetbe"-szerű dolog. Falun születtem, ott érzem jól magam. Ilyen egyszerű ez. Mondhatni: falusiasan egyszerű...
Demeter Zsuzsa
Krónika (Kolozsvár)2015. május 28.
Közös ismerősök a könyvespolcon
Negyvenöt éves a Kriterion Könyvkiadó. Az évforduló alkalmából a bukaresti Balassi Intézet és a Román Kulturális Intézet által szervezett bukaresti konferencián nemcsak a Kriterion 45 évét méltatták, de külön foglalkoztak a kiadó egykori igazgatója, Domokos Géza munkásságával és a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáival is.
Mi a közös első olvasmányélményeinkben, a fűzés mentén széthullott A Pál utcai fiúkban, a rongyossá olvasott Dumas-regényekben, majd később, a hatodszorra fellapozott, Vica és Gergő történeténél szamárfülezett Egri csillagokban? Vagy még később a Kő hull apadó kútban vagy aPillangó című regényekben? A válasz viszonylag egyszerű: valamennyi a Kriterion gondozásában jelent meg. Talán nem túlzás azt mondani, szüleink könyvespolcának zöme a Kriterion-könyvek különböző sorozataiból áll össze, hiszen 1970-es megalapításától ’89-ig a kiadó minden korosztálynak bőséges olvasmányanyagot kínált elérhető áron.
A megaintézmény
Egészen elképesztő számsort kapunk, ha leltárba vesszük a Kriterion-adatokat: húsz év alatt 1974 magyar nyelvű könyvet jelentettek meg 22,9 millió példányban. A legfényesebb korszakban, 1972 és 1980 között évente átlagban 110 magyar cím látott napvilágot, míg a ’85 utáni években átlagban „csak” 60–65 címet tudtak kiadni. S bár a magyar olvasók számára úgy tűnhet, hogy a Domokos Géza vezette Kriterion magyar kiadó volt, a 70–80-as években hasonló űrt pótoltak az egyéb kisebbségek nyelvén kiadott könyvek is. Az egykori szerkesztők által csak „kisebbségi megaintézményként” titulált Kriterion lefedte a teljes romániai kisebbségpalettát: a magyaron kívül további kilenc nyelven adtak ki szépirodalmat, művelődés- és kultúrtörténeti munkákat. Németül az első húsz évben 623 cím jelent meg (majdnem 2 millió példányban), ezáltal Németország határain túl a legtöbb német nyelvű könyvet megjelentető kiadóvá nőtte ki magát a Kriterion. Románul (szintén kisebbségi irodalom) 151 könyv jelent meg (több mint egymillió példányban), de helyet kaptak a Romániában élő más, kisebb létszámú kisebbségek is: húsz év alatt 206 szerb nyelvű kötet jelent meg (több mint százezer példányban), ukrán nyelven 154 (66 ezer példányban). A romániai kisebbségek számarányához igazodik a jiddis nyelven kiadott könyvek száma (53 cím 19 ezer példányban), a szlovák nyelvű irodalom (53 cím 27 ezer példányban), 7 török–tatár nyelvű kötet (12 ezer példányban), valamint az orosz–lipován irodalom (3 kötet 4100 példányban).
Dicsőséglista
Hogy miként fogadták például a hét kötetet a romániai török–tatárok, jól jelzik a bukaresti konferencián résztvevők beszámolói. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténésznek – aki az egykori szerkesztőkkel interjúkötetet készít – fiatal kutatóként megható volt olvasni, hogyan mentek szekerekkel könyvbemutatóra a dobrudzsai tatárok. Számára ekkor vált nyilvánvalóvá: a Kriterion nemcsak kiadóként volt jelen az egyes kisebbségek életében – kultúraszervező, kisebbségmegtartó intézmény is volt, az egyetlen, amely írott, nyomtatott betűt kínált. Dávid Gyula a kiadó műhelyjellegét emeli ki, Bálint Lajos szavaival élve szerinte: az „egykori ütődöttek gyűjtőhelye volt, akik politikai múltjuk miatt először csak feketén, majd a perújratárgyalás után hivatalosan is a szerkesztőségben sajátíthatták el a szerkesztés csínját-bínját”. Csak néhányukat említve is impozáns névsor: Egyed Péter, Mező Piroska, H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Kacsó Judit, Szabó Zsolt, Szilágyi N. Sándor, Szemlér Judit, Botár Emma, Bodor Pál, Diatcu Schmidt Helen, Tóth Samu és sokan mások.
A műhelyjelleget hangsúlyozza H.Szabó Gyula, a kiadó jelenlegi igazgatója is: „A magyar értelmiségi réteg ekkor kapott publikálási lehetőséget, s Domokos érdeme, hogy bizalmat szavaztatott a kiadónak.” Ezt erősítette a ma már legendás Forrás-sorozat, amely a fiatal generációnak nemcsak publikációs lehetőséget nyújtott, de a tisztes honorárium árából akár lakást is lehetett Kolozsváron vásárolni.
S mint ilyen, a kilencvenes évek változásai után nagy űrt hagyott maga után, még akkor is, ha a kisebbségi irodalmat szórványosan a mai napig is megjelenteti az immár csak kolozsvári szerkesztőséggel rendelkező nagy múltú kiadó. Mint ahogy a bukaresti konferencián azt is tanulságos volt látni, hogy ’89 után nemcsak a Kriterion kisebbségi nyelvű irodalma fogyatkozott meg, de a német nyelvű olvasókkal együtt a német nyelvű szerkesztők is elmentek: a konferencián megjelent egykori szerkesztők között egyetlen német sem volt.
A fentebbi számsor szolgáltatta tehát részben a bukaresti konferencia témáját. H. Szabó Gyula értelmezésében a tanácskozás hozadéka többtényezős: egyrészt a Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész és a Lőrincz D. József előadása révén lehetőségük volt bepillantaniuk – immár a kutató szemüvegén keresztül – a kiadó és a román kommunista vezetés kapcsolatába. Másrészt Domokos Géza szekusdossziéja – amely immár szabadon kutatható – választ adott azokra a talán bennünk is megszülető kérdésekre is, miként volt lehetséges egy kirakatintézménynek szánt kiadóból olyan, gyakorlatilag a teljes erdélyi magyar értelmiséget átkaroló, informális hálózatot létrehozni, amelynek a segítségével nemcsak a kortárs erdélyi és világirodalmat sikerült kiadni, de a két világháború közötti irodalmat, valamint a Téka sorozatban helyet kapó, középkori írók munkáit is. Bartha Katalin Ágnes a szerkesztőség egykori belső életét vizsgálta a hatalmi korlátozás szempontjából.
Titkok nyomában
Mint a kutatók beszámolójából és az egykori szerkesztőség tagjaival, H. Szabó Gyulával és Dávid Gyulával folytatott beszélgetésekből kiderül, a kiadó sikerének titka egyrészt Domokos Géza személyében keresendő. S talán nem puszta véletlen, hogy a Szekuritáté Domokos-jellemzése csak részben egyezik a szerkesztőségi tagok véleményével. Míg a Szekuritáté Domokost „okos, ravasz, óvatos, makacs emberként” minősítette, aki „maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat”, H. Szabó Gyula Domokos Gézát „egyszerű, tiszta jellemnek” tartja, „aki ízig-vérig politikusalkat volt”. H. Szabó szerint jellemének nyitja, hogy „baloldalisága mellett erős polgári értékrenddel is rendelkezett. Ez a fajta polgári eszmélkedése védte meg mindenféle túlzott balosságtól. Ezt egyeztette nagyon jól össze politikusi vénájával: nagyon figyelt a beszélgetőpartnerre. Hamar ráérzett arra, mi a másik álláspontja, hogyan tudná őt meggyőzni.” A kiadóigazgató úgy tartja, a 37 dossziényi Domokos-anyag fölösleges pénzkidobás volt, „Domokos Géza nem volt összeesküvő alkat, s nem is rohant a barikádra, nem volt olyan típusú ember, kár is lenne tőle utólag elvárni. Inkább nem mondott olyat, hogy veszedelmes legyen, mégis elmondta a véleményét. S ezek az emberek tisztelték ezt a fajta nyíltságot. Ezért rengeteg kritikus megjegyzést eltűrtek tőle. Kritikus volt és diplomatikus. De ha elhatározta, hogy a házi őrizetben lévő Mircea Dinescut meglátogatja, akkor nemcsak Dinescuhoz ment el, de elbeszélgetett a házat őrző szekusokkal is.”
Domokos személye mellett a kiadó sikere abban is keresendő, hogy kisebbségi emberek vezették: valamennyi nemzetiségnek voltak kijelölt szerkesztői, s Domokos Géza, aki becsülte a szakszerűséget, nem szólt különösebben bele, hogy az egyes szerkesztőség mit kíván kiadni. Talán a bukaresti megemlékezésen az egyes nemzetek szerkesztői ezért is számoltak be erős Kriterion-tudatról: minden nemzetiségnek megvan a maga Kriterion-képe. A tatárok, szerbek, szlovákok a találkozón elmondták, számukra az írott betű egyenlő volt a Kriterionnal. S nemcsak azért, mert az olvasók kezébe adták az irodalmukat, mert a fiatal tollforgatók is előkerülhettek, hanem az anyanemzettel szemben is volt egyfajta névjegyük, amelyre az anyaországi kiadók odafigyeltek.
A magyar részleg titka az volt, hogy kettős szerkesztőséggel működött: Kolozsváron és Bukarestben is volt egy-egy népes szerkesztőség, a többnyelvű bukarestiben és a csak magyar kolozsváriban összesen 43 szerkesztő, grafikus, műszaki szerkesztő dolgozott, valamint 38 fős műszaki személyzet (titkárok, jogtanácsosok, adminisztrátorok, számítógép-kezelők stb.) segítette munkájukat. A bukaresti jelenlét H. Szabó szerint egyszerre volt előny és hátrány. Hátrány volt, mert messze voltak a közönségüktől, de ezt pótolta a kolozsvári szerkesztőség. „Előnye meg épp az volt, hogy mivel kevés magyar élt a városban, lehetővé tette, hogy a magyar ügyet más szemüvegen át szemléljük: egy bukaresti román számára a kisebbségi ügy nem volt elsőrendű dolog, s ezt megtapasztalni nagyon nagy lecke volt. Más kisebbségi az ember Bukarestben, és más Kolozsváron. Senki nem akart magyar szerkesztő lenni a bukarestiek közül. Bukarest miliője ugyanakkor kitárta számukra a világot. A legfontosabb előnye azonban az volt, hogy közel voltak a csúcsvezetőséghez. Ha probléma volt, Domokos Géza a legfelsőbb szinteken tudott vitatkozni, ami teljesen más eredménnyel járt, mint ha Kolozsváron tárgyaltál volna az ottani titkárral. Domokos központi bizottsági póttagként ki is használta a lehetőségeket” – állítja H. Szabó.
Kár- és haszonmérleg
Hogy mit nyert és mit vesztett a Kriterion a rendszerváltással? Abban Bartha, H. Szabó és Dávid Gyula egyformán egyetért: minden kiadási mutatót felülmúl a cenzúra eltörlése. Hogy megszűnt a harc minden egyes példányért. Hogy nem fordulhat többé elő, ha a könyvterjesztő 123 ezer példányt rendel A Pál utcai fiúkból, az éves költségvetés alapján a Kriterion 50 ezret tudna kiadni, végül csak ötezret hagy jóvá a központi bizottság. Hogy, amint Dávid Gyula fogalmaz, senki nem olvassa össze a nyelvtankönyv szójegyzékét, s nem lát az ábécénél távolabbi összefüggéseket abban, hogy „bolond, bolsevik, Csehország, csehül áll”, s nem büntetik ezért a szerkesztőt újabb tíz év börtönnel.
Minden kéziratnak külön története van, eleveníti fel Dávid Gyula, aki még őrzi a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetnyi kéziratának cenzúrázott változatát, amelynek szinte minden szócikkéért bukaresti egyeztetésre kellett mennie: így került a Hitel egykori szerkesztőjének, Albrecht Dezsőnek a neve mellé mindössze csak annyi, hogy lásd Hitel, az evangélikus egyházi irodalom mellé, hogy lásd Lutheránus egyházi irodalom, bízva abban, mire a H, illetve az L betűhöz érnek, enyhül a cenzúra szigora. A nyolcvanas évek cenzurális követelményei szerint már listát kaptak a tiltott szerzőkről, így Kántor Lajos bevezetője miatt Kuncz Aladár sem jelenhetett meg, mígnem ’84 után annyira beszűkítették a Kriterion mozgásterét, hogy néhány esztendő múltán ők lettek volna Románia politikai kiadója.
S hogy mit vesztett a kiadó a ’89-es fordulattal? H. Szabó Gyula nem lát tragédiát abban, hogy drasztikusan estek a példányszámok, hiszen a kiadói paletta kiszélesedett, tehát az összesített példányszámok nem maradnak el a Kriterion számaitól. A problémát inkább a közös nevező hiányában látja: a Kriterion nem tudja felvállalni az egykori sorozatok teljes lefedését, így marad űr az erdélyi magyar könyvkiadásban. A másik pótolhatatlan veszteség, hogy bár a Kriteriont továbbra sem tartja csak magyar kiadónak, nem tudja fenntartani a kisebbségi nyelvek irodalmának kiadását is: „Szórványos próbálkozások még vannak – mint az ötvenes években gyűjtött tatárfolklór-kötet –, de a kisebbségeknek az a fajta megközelítése, mint amit a 70-es években a Kriterion felvállalt, a mai kiadói viszonyok között sajnos fenntarthatatlan.”
De mi lesz a nyomtatott könyv sorsa? Mi lesz a kortárs irodalommal, ha megszűnik a nyomtatott kiadói hálózat? A Kriterion, Deák Ferenc grafikus emblémáját továbbra is feltüntetve, e-könyvek kiadására is készül, de igazgatója csöndes nosztalgiával nézi az eltűnőben lévő nyomtatott kultúra maradványait, remélve: az olvasókban meglévő egészséges kritikai viszonyulás átmenti az értékeket a szemkímélő e-bookolvasókra is.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. június 3.
Fesztivál – Az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét összesített programja
Izgalmas eseményekkel várják a közönséget június 4-e és 7-e között az ötödik Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös rendezvényén. Csütörtöktől vasárnapig egész nap vásárolhatnak köteteket az érdeklődők a Fogoly utcában – ugyanitt gólyalábas bohócokkal és élő szobrokkal is találkozhatnak –, emellett könyvbemutatókon, beszélgetéseken, koncerteken, gyermekeknek és családoknak szóló programokon vehetnek részt. Az alábbiakban a szervezők által szerkesztőségünkhöz eljuttatott programot közöljük.
Színpadi programok a Fogoly utcában
Június 4., csütörtök
17 óra: Ünnepélyes megnyitó. Felszólal: Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács elnökének tanácsosa. A Kolozsvár Társaság díját átadja: Kántor Lajos, a társaság elnöke.
18 óra: Loose Neckties Society koncert
20 óra: Szabó Balázs Bandája koncert
Június 5., péntek
11 óra: Kolozs megyei iskolások előadásai
11 óra: Apáczai Csere János Elméleti Líceum – Furulyamuzsika (felkészítő: Laczkó Erzsébet)
11.15 óra: Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája – „Mutasd meg...” (jelelő kórus Miklós György kíséretében)
11.30 óra: Brassai Sámuel Elméleti Líceum: Időmadárijesztő – összeállítás Kányádi Sándor verseiből (felkészítő: Szallós Kis Melinda)
11.50 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Palotás tánc (felkészítő: Makkai Mária)
12 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Furulyamuzsika (felkészítő: Kondrát Bea)
12.25 óra: kolozsvári Waldorf Iskola – Furulyamuzsika reneszánsztól filmzenéig (felkészítő: Szabó Mária)
13 óra: Keljfeljancsi Bábszínház – Vitéz László és az elátkozott malom
17 óra: Folker együttes – táncház és koncert gyerekeknek
18.30 óra: Hajnali énekek és versek Muszka Sándor és az Evilági együttes előadásában
20 óra: Muri Enikő koncert
21 óra: Bagossy Brothers Company koncert
Június 6., szombat
17 óra: Bogáncs, Kisbogáncs és Zurboló néptánccsoportok előadása
19 óra: Nagy Ricsi koncert
20 óra: Folkfusion Band koncert
Június 7., vasárnap
11 óra: 4 for Dance előadás
17 óra: Hangzó Csoda – közösségi versmondás Demény Péter verseiből
Előadások, könyvbemutatók, találkozók
Június 4., csütörtök
18 óra: a Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató című könyv bemutatója. A könyvet méltatja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, bemutatja a szerkesztő, Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár. Csellón játszik Szenkovics Dávid. Szervező: IDEA Könyvtér, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Helyszín: a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épülete (Tordai út 4. szám).
18 óra: Demeter Zsuzsa – Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája. (Erdélyi Múzeum Egyesület). Bemutatja: Egyed Emese egyetemi előadótanár.
Helyszín: EME-székház, Jókai/Napoca utca 2–4. szám, I. emeleti előadóterem.
19 óra: Markó Béla – Elölnézet (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014). Bemutatja: Karácsonyi Zsolt. Szervező: Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL).
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
19 óra: Volt egyszer egy kolozsvári kiadó. Beszélgetés a Dacia Könyvkiadóról. Résztvevők: Kerekes György, Jancsik Pál, Kántor Lajos és H. Szabó Gyula.
Helyszín: Kolozsvár Társaság (Főtér/Piaţa Unirii 22. szám).
21.30 óra: Tamási Áron-est Marosán Csabával. Tamási Áron műveiből egyéni előadást varázsol Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet.
Szabadság (Kolozsvár)2015. augusztus 20.
Indiánok a Kárpát-medencében
A történelem négy évszakból áll – kezdi Laczkó Vass Róbert színművész Szép András zongoristával második közös szerzői és előadóestjét a Kolozsvári Rádió zsúfolásig telt stúdiójában. S miközben afféle krónikás énekként „nyeregben maradásunk történetét” hallgatom, az jár a fejemben, vajon miért vitatkozott a kétezres évek elején a magyar értelmiség arról, hogy miért is nincs kortárs magyar közéleti költészet. Mert lám, Laczkó Vass Róbert előadásában csupa kortárs krónikás vall magyarságról, történelemről, Kárpát-medencéről: Székely János, Lászlóffy Aladár, Orbán Ottó, a versverseny-győztes Markó Béla, Farkas Árpád, Szilágyi Domokos, Orbán János Dénes, Szőcs Géza és mások versei elegyednek párbeszédbe egymással, nyargalászunk a történelem zivataros évszázadaiban.
S noha már Csokonai óta tudjuk, az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon, az ezerszáz éves történelemről, a Kárpát-medencei jelenről hol ironikusan-gúnyosan, hol könnyeket fakasztó pátosszal, hol elégikusan, de talán hangsúlyosabban búskomoran valló versek megerősítenek abbéli meggyőződésemben, hogy a magyar népléleknek, költészetnek – legalábbis a közéleti vonalának – nem erőssége a könnyedség, a felhőtlen öröm. „Romantikából, vidámságból, heje-hujaságból kapunk eleget nap mint nap – indokolja a versek választását Laczkó Vass Róbert –, de az önismeretnek ezt a válfaját is tudomásul kell vennünk és meg kell mutatnunk. Ez az előadás olyan közönség számára készült, amely fogékony az önmagával való szembenézésre.” Ezért is válogatta úgy a verseket a színművész, hogy a közönség ne érezze – lélekben legalábbis – kényelmesen magát: késélen táncolni, megválaszolhatatlan vagy megválaszolatlan kérdésekkel bombázni a hallgatókat, továbbgondolásra és válaszadásra, önismeretre és önmagával való szembenézésre késztetni volt a cél.
A többszörös visszatapsolást ráadásverssel megháláló előadóművészek elérték céljukat: Markó Béla Csatolmány című versének hallatán mindenkiben felbukkanhatott egy-egy személyes pillanat. S bár ebben a görbe tükörben néha ironikus vigyor is felbukkant, biztatásként idézzük az előadás egyik legizgalmasabb pillanatát nyújtó Szőcs Géza-sorokat: „Az indiánok nem hagynak cserben minket. Mások igen, de ők nem hagynak cserben minket ”.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. augusztus 27.
A fel nem adható város
Több mint 500 programpont, a város főterét zsúfolásig megtöltő több tízezres közönség Koncz Zsuzsával és meghívottjaival együtt énekelte a közkedvelt slágereket. A 6. Kolozsvári Magyar Napokon különös hangsúlyt fektettek a Kárpátalján élő magyarság megsegítésére, s az egész héten át tartó adománygyűjtésen túl tematikus előadásokat is szerveztek e kérdéskörben.
A Kolozsvári Magyar Napok hatodik kiadásán 2–0-ás vereséget szenvedett az időjárás a közönségtől – a hét első pár napjában kitartó esőt péntekre intenzív részvétellel sikerült legyőzni, s az esőben összekovácsolódott magyarnapozók a visszatérő késő nyári melegben ellepték Kolozsvár szimbolikus tereit, a Farkas és a Fogoly utcát, valamint a Főteret. Szombat-vasárnap már egy tűt sem lehetett leejteni az Egyetem és Farkas utcai lacikonyhásoknál, vásárosoknál, úgy tűnik, a nagyérdeműt a már megszokott csillagászati árak sem tántoríthatják el. A záró pillanatokra, valamint az azt követő Koncz Zsuzsa-koncertre és tűzi játékra már 35 ezren voltak kíváncsiak, a nosztalgiázó, a régi slágereket éneklő közönség megtöltötte a Főtér körüli utcákat is – és mint a koncerten kiderült, nem csak a közönség számára volt emlékezetes a zárókoncert, Tolcsvay László 1979-ben zenélt utoljára Kolozsváron.
Mesélnek a kövek
Az idei programkínálat igencsak bővelkedett felemelő pillanatokban, elég, ha csak a felújított Farkas utcai református templom átadására gondolunk. Aki azonban lemaradt a vasárnapi istentiszteletről, a magyar napok ideje alatt bejárhatta a gótikus katedrálist, megcsodálhatta a közönség előtt korábban zárva tartott kerengőt, orgonakoncerteket hallgathatott esténként a felújított orgonán. És nem a református templom volt az egyetlen szakrális hely, amelyet megnyitottak a nagyközönség előtt – felmászhattunk a Szent Mihály-templom tornyába, bejárhattuk a ferences kolostort, megnézni, hol is lakott több ízben is Mátyás király és Gizella királynő, román és magyar nyelvű séta keretében sétálhattunk a Házsongárdi temető síremlékei között. S aki esetleg Kolozsvár történelmi múltjára volt kíváncsi, bő másfél órás előadást hallgathatott a központban ácsorogva Asztalos Lajos történésztől a Főtért körülölelő épületekről, vagy nyakába véve a várost, Egyed Emese és Gaal György segédletével felkereshette a hajdani kolozsvári írók, költők szülőházait.
A bőség zavara
Az Erdély egyik legnagyobb közösségi megmozdulásának tartott fesztivál programsorozatából válogatóknak nem volt könnyű dolguk – egyazon időben számtalan izgalmas irodalmi, színház- és kultúrtörténeti, zenei, filmes és egyéb előadásokból, kerekasztal-beszélgetésekből kényszerült választani, s nem egy esetben – például Romsics Ignác Horthy-előadásán vagy a bolíviai börtönből szabaduló Tóásó Előddel való beszélgetésen – nem ártott legalább negyedórával korábban érkezni, csilláron is lógott ugyanis a nagyérdemű. De hasonlóképpen zsúfolásig megtelt a Bulgakov kávéház terasza Az erdélyi főúri konyha titkai. Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola receptkönyve új kiadásának bemutatóján – még ha a beszélgetést nem is annyira a receptek, hanem Szilvássy Carola hajdan mindenkit lenyűgöző alakja uralta.
A magyar színházban tartott rendezvényekről – az Állami Népi Együttesről, a Virtuózok előadásáról – is sokan lemaradtak, kiszorultak. Szintúgy sokan vállalták volna a borítékolható vereséget, csak hogy sakkozhassanak Polgár Judittal, s akiknek sikerült, büszkén osztották meg a vereségükről készült képeket a különböző közösségi oldalakon, amelyek szintén magyar naposra vették a felületet, mondhatni a cybercsapból is magyar napok folyt.
A zsúfolásig megtelt termeket elnézve a szervezők akár hálát is mondhatnak az esős időnek. „Bírjátok még?” – kérdezte a főszervező Gergely Balázs a zárógálán, fáradtság és energia tekintetében elismerve vereségét a közönséggel szemben, megköszönve egyúttal kicsiknek és nagyoknak az egész heti aktív részvételt, kitartást.
Gyerekekre hangolva
S a téren lévő, cédulával – névvel, szülők telefonszámával – a nyakukban nyargalászó gyerekek sokaságát elnézve biztosított is a KMN jövőbéli közönsége, akik a Fogoly utcai középkori játékok, kézműves mesterségek mellett kipróbálhatták a középkori kalodatípusokat, szégyenketreceket is – s bár némelyikükből még ki tudott bújni a gyerek, a kalodaőr megnyugtatott: vannak méretre szabott változatai is, szívesen bevállalja a gyerekfelügyeletet fél órára, csak akkor engedi ki, ha valami szép, napcsalogató nótát elénekel. A Süss fel napra elő is bújik az augusztus végi nap, fogdából ki, mehetünk a református templom melletti romkertbe, amelyet szintén a gyerekek vehették birtokukba, a kolozsvári magyar rendezvényeken aktív szerepet vállaló Életfa Családsegítő Egyesület szervezésében a hét második felétől kézműves-foglalkozásokkal várták az apróságokat. Nyakig agyagosak lehettünk a visszatérő vendégnek számító Dáné Sándorral, a szintén állandó vendég Szalma Zsolttal üvegvarázslatokat lehetett fújni, ha volt türelme a gyereknek kiállni a hosszú sorokat. (Többnyire nem volt.) A romkert végében a BBTE Fizika Karán működő EmpirX Egyesület várta a jövő fizikusait, s kísérleteiket látva újra meggyőződtem: fizikusnak kellett volna lennem, hiszen az egyszerűnek tűnő kísérletek elbűvölték a kíváncsi gyerekeket, tudatlan felnőtteket egyaránt.
Arcot kapott intézmények
Miközben Koncz Zsuzsára várakoztunk a téren, megosztva egymással egész heti koncertélményeket, előadásokat, benyomásainkat, azon gondolkodtam, lehet-e még fokozni a magyar napok koncertkínálatát, az amúgy is emelkedett hangulatot. Mert a magyar napok, s azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, nem csak és nem elsősorban a színes programkínálatot jelenti. Van valami felemelő ugyanis abban, ahogy Kolozsvár központjában sétálva többnyire csak magyar szót hallunk, hogy a bölcsészkar épületében több mint kétszáz véndiák énekli a Gaudeamus igiturt, hogy kollégának szólít az ’56-ban még a Bolyai Egyetemen végzett véndiák. Hogy a Lajkó Félix-koncerten Kanadába szakadt román turista arról érdeklődik, mióta szervezik az Enescu-fesztivált Kolozsváron, s örömmel nyugtázni csodálkozó tekintetét, amikor meghallja, a teret betöltő sokadalom kivétel nélkül a magyar napokra sereglett össze.
S ha így nézzük, szimbolikus töltetű maga a programsorozat is – Pozsonytól Szabadkáig, Békéscsabától Miskolcig, Csíkszeredától Budapestig mindenki itt van, aki számít. Legalábbis ami például az irodalmi folyóiratokat illeti, de nem csak, hiszen 11 ország 16 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vett részt a 17. Szent István-napi Néptánctalálkozón, de itt voltak sokan szerte a nagyvilágból, akik valaha is kolozsvárinak érezték magukat, akiknek fontos volt a város. Arcot kapnak Kolozsvár különböző intézményei is, jó részük képviselteti magát rendezvényekkel, programokkal – s ekkor értettem meg Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének a hálaadó istentiszteleten mondott szavait: Kolozsvárnak fontosak az intézményei, általuk érezheti magát otthon és otthonosan az ide jövő egyetemista.
Kolozsvár 700
„Isten hozott Kolozs megyében, drága magyarok!” – mondja a rövidre szabott zárógálán Mihai Seplecan, a Kolozs megyei tanácselnök. Minden bizonnyal az ide látogató magyarországi turistákra gondol – nyugtázza szomszédom. Gergely Balázs, a KMN főszervezője az, aki töprengésemre – lehet-e fokozni az emelkedett hangulatot? – választ ad, egyben feldobva a labdát Kolozsvár román közönségének is: Kolozsvár jövő év augusztus 19-én ünnepli városi rangra emelésének 700. évfordulóját, és ez jó alkalom arra, hogy 2016-ot Kolozsvár 700 néven kiáltsuk ki a kincses város születési évének. „Ez a dátum világszerte bármely városnak büszkesége lenne. Nincs sok belőlük. De olyan városról nem tudok, amelyik egy ilyen dátumot ne ünnepelne meg méltóképpen. Idén ifjúsági főváros voltunk, 2021-ben, ha minden jól megy, kulturális főváros leszünk, a 2016-os év legyen csak a miénk.”
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)