udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 63 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63

Névmutató: Derzsi Ákos

2003. augusztus 30.

Miklós János belényesi grafikusművész húsz évi munkájának gyűjteményét, 100 ex libris-ét tartalmazó albumát vehette kézbe nemrég Nagyvárad művészetpártoló közönsége a Müllerájban. RMDSZ. Bemutatkozott Derzsi Ákos könyvkiadó is, az album elkészítője, aki a közös munka élményét osztotta meg hallgatóságával. /Képi metafora: ex libris. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

2006. május 19.

Nagyváradon a Festum Varadinum kiemelt rendezvényeként kezdődött el a Limes – I. Határ menti könyvfesztivál. A nagyváradi rendezvénysorozat átível a határon. „Mi régióban gondolkodunk, határon átívelő régióban, s a tőlünk nyugatra lévő területtel képzeljük el a közös jövőt” – fogalmazott Biró Rozália alpolgármester, a Varadinum Alapítvány elnöke. A könyvfesztivál széles, Kolozsvártól Szolnokig, Szatmárnémetitől Szegedig terjedő területet ölel fel, az itteni könyvkiadóknak teremt bemutatkozási lehetőséget. Derzsi Ákos főszervező, az Europrint Könyvkiadó /Nagyvárad/ tulajdonosa szerint hiánypótló rendezvény, ugyanis Belső-Erdélyhez képest itt a könyvkiadás hadilábon áll. A május 18-i megnyitón Konrád György magyarországi író volt a meghívott. Szűcs László költő a Nagyváradi Ady Társaság képviseletében elmondta: az alkotó a Bihar térség, Berettyóújfalu szülöttje. A kiadók bemutatkozása mellett számos könyvbemutatót is tartanak. Bemutatkozik a debreceni Bárka folyóirat, május 21-én vasárnap lesz a Várad folyóirat irodalmi riport- és négysoros pályázatának kiértékelőjére. A fesztiválon a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika szakos hallgatóinak könyvgrafika- és plakátkiállítását, és az Ady Endre Sajtókollégium diákjainak sajtófotó-kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. /Pap Melinda: Limes és Várad Bárkája. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./

2007. január 4.

Nulla lejnyi támogatással született meg a kötet – mondta a hatéves nagyváradi Europrint Kiadó legújabb könyvéről Derzsi Ákos igazgató. A december 21-én tartott könyvbemutatón Gittai István tizenhatodik kötetét ajánlották a megjelentek figyelmébe a nagyváradi Tibor Ernő Galériában. Gittai István hatvanadik születésnapját betöltötte. – Nem volt eddig olyan tapasztalatom, hogy egy kiadó a saját pénzén támogassa egy kötet megjelenését – mondta a szerző. A kötetet Pataki István költő, a Reggeli Újság főmunkatársa méltatta, akit 35 éves barátság fűz a szerzőhöz. /Fábián Tibor: Gittai István szerelmi költészete. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 4./

2007. május 8.

Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök aláírta Derzsi Ákos államtitkári kinevezéséről szóló határozatot. Az RMDSZ tisztségviselője a Munkaügyi-, Család és Esélyegyenlőség Minisztériumban tölt majd be államtitkári tisztséget. Derzsi Ákos korábban a Bihar Megyei Munkavédelmi Felügyelőség főfelügyelő-helyettese volt. /Új RMDSZ-es államtitkár. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 8./

2008. szeptember 1.

Az RMDSZ Bihar megyei választmánya rangsorolta a szenátor- és képviselőjelölteket. A felsőházi mandátumra jelentkezők közül Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes Margitta környékén, Szoboszlai Gáspár István református lelkész Élesd és Belényes környékén indul. Sarkady Zsolt, a Nagyváradi Filharmónia igazgatója a Nagyvárad délkeleti részéből és Nagyszalonta környékéből álló körzetben, míg Delorean Gyula nagyváradi önkormányzati képviselő a megyeszékhelybeli kerületben szerezne mandátumot. A képviselőjelöltek közül Derzsi Ákos munkaügyi államtitkár Margitta környékén, Lakatos Péter képviselő Székelyhíd környékén, Hasas János volt megyei tanácsos pedig Élesd környékén indul. Ferkő Jenő erdészmérnök Belényes környékén, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár a dél-bihari körzetben, Szíjjártó Zoltán, a nagyszalontai Szociális Központ vezetője Nagyszalonta környékén száll versenybe a szavazatokért. A három kerületre osztott megyeszékhelyen Kállay László református lelkész, Pető Csilla tanfelügyelő és az MPSZ-ből átigazolt Csuzi István vállalkozó indul. /Fried Noémi Lujza: Váradon indul Csuzi. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

2008. december 2.

Székelyföldön és a szórványban is jól szerepeltek az RMDSZ jelöltjei, akiknek zöme a magyarság számarányának megfelelő eredményt ért el. A szövetségnek népes székelyföldi parlamenti képviselete lesz, a székely megyék körülbelül az RMDSZ-mandátumok felét teszik ki. Hargita megyében a kiosztásra váró hét mandátum közül hatot az RMDSZ jelöltjei nyertek meg úgy, hogy saját választókerületükben megszerezték a szavazatok többségét. Biztos képviselői mandátumot nyert Kelemen Hunor (89,35 százalékkal), Korodi Attila (87,9), Antal István (74,51) és Pál Árpád (69,8), míg Verestóy Attilát (70 százalék) és Gyerkó Lászlót (89,65) megválasztották szenátornak. A Magyar Polgári Párt (MPP) által támogatott független Sebestyén Csaba a szavazatok 19,72 százalékát szerezte meg, míg a szintén független Garda Dezső 20,19 százalékot kapott, ők biztosan nem jutnak a parlament padsoraiba. Kovászna megyében a hat, kiosztásra váró mandátum közül öt esetében az RMDSZ jelöltjei megszerezték a voksok több mint felét. Képviselői mandátumot nyert Márton Árpád, Édler András és Olosz Gergely. Ez utóbbi 12 551 szavazatot kapott, míg egyik kihívója, a független Rákosi János 1559-et gyűjtött. Az RMDSZ színeiben szenátori mandátumot nyert Albert Álmos is, aki 16 337 szavazatot kapott, míg egyik ellenfele, a független Szilágyi János 5783 szavazatot gyűjtött. Az RMDSZ második szenátori mandátumot is megszerzett Kovászna megyében, Bokor Tibor révén. Maros megyében a részleges eredmények szerint képviselői mandátumot nyer Borbély László, Kelemen Atilla és Kerekes Károly, akik megszerezték a szavazatok több mint felét, akárcsak Markó Béla, aki majdnem 90 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 65,13 százalékát birtokolja. Kincses Előd független jelölt a voksok 6,31 százalékát gyűjtötte össze. Bihar megyében az RMDSZ egy szenátori és két képviselői helyhez jutott úgy, hogy jelöltjei megszerezték kerületükben a voksok többségét. Cseke Attila (59,41) szenátorjelöltként, Derzsi Ákos (54,97) és Lakatos Péter (54,46) viszont képviselőjelöltként győzött. Szatmár megyében pedig egyelőre Günthner Tibor (51,99) révén egy szenátori, Erdei-Doloczki István (52,82) révén pedig egy képviselői mandátum biztos. Kettőt is szerezhetett volna az RMDSZ, de Varga Attilának öt (!!) szavazata hiányzik a megyei visszaosztás után mandátumszerzéshez. Varga az érvénytelenített szavazatok átvizsgálását kéri. /Székelyföldön az RMDSZ tarolt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./

2008. december 2.

Bihar megyében az RMDSZ jelöltjei parlamenti mandátumot nyertek. Cseke Attila szenátor lett, a leadott voksok 59,41 százalékát szerezte meg. Derzsi Ákos képviselőjelölt Észak-Biharban 54,34 százalékot ért el, míg Lakatos Péter képviselőjelölt a megye északnyugati részén, az Érmelléken 59,46 százalékot. A szavazatok visszaosztását követően még további mandátumokra számíthat a Bihar megyei RMDSZ, ugyanis Szíjjártó Zoltán Nagyszalontán, Pető Csilla a nagyváradi 8-as számú, illetve Csuzi István a 9-es választókerületben az első helyen végzett, esetükben még nem dőlt el a verseny. Kevésen múlott Varga Attila Szatmár megyei képviselőjelölt mandátuma, 49,98 százalékot ért el választókerületében, mindössze öt szavazat hiányzott a bejutáshoz. Varga fellebbezni készül, újra megvizsgáltatja az érvénytelenített szavazatokat. Erdei. D. István képviselőtársával és Günthner Tibor szenátorral biztos bejutók. Rajtuk kívül Kónya László szenátorjelölt és Túrós Loránd képviselőjelölt várhatja jó eséllyel a szavazatok visszaosztását, mindketten a legtöbb voksot gyűjthették be választókerületükben. Szilágy megyében az RMDSZ megszerezte a képviselőházi és a szenátusi jelöltekre leadott szavazatok többségét. A megyében egyedül Seres Dénes nyert egyből mandátumot. /Fikó László, Sike Lajos: Partiumi sikerek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

2008. december 3.

1990 után először nincs RMDSZ-es szenátora Kolozs megyének. Eckstein-Kovács Péter helyett Szedilek Lenke nyerte el a szenátori mandátumot, december 2-án végül kiderült: a felsőházban Kolozs megyét senki nem fogja képviselni RMDSZ-színekben, annak ellenére, hogy Eckstein-Kovács és Szedilek is külön-külön több mint 10 ezer szavazatot gyűjtött. Képviselő lesz viszont az egyik külföldi kerületben induló, Kolozsváron élő Kötő József, aki összesen 34 szavazatot kapott. Az RMDSZ képviselőházi frakciója 22 főből áll, akárcsak a korábbi, szenátorokból viszont csak 9-et ad a szövetség a korábbi 10 helyett. A Központi Választási Iroda (BEC) közzé tette a választások végleges eredményét. Mandátumok tekintetében a Demokrata Liberális Párt (PD-L) nyert, amely a képviselőházban 115 helyet kapott. A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Konzervatív Pártnak (PC) együtt csak 114 képviselője lesz, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 65 képviselőt, az RMDSZ pedig 22 képviselőt küldhet az alsóházba. A szenátusban viszont kettő a PD-L és a PSD+PC közötti mandátumkülönbség, így a demokraták 51 szenátort, a PSD+PC viszont csak 49 szenátort küld a felsőházba. A PNL 28, míg az RMDSZ 9 mandátumot szerzett. Az RMDSZ mindkét frakciójának a fele kicserélődött, hiszen a 22 képviselő közül 11 először szerzett mandátumot (Béres István, Derzsi Ákos, Édler András, Faragó Péter, Farkas Anna Lili, Korodi Attila, Kötő József, Olosz Gergely, Pál Árpád, Pálfi Mózes Zoltán, Pető Csilla), a szenátusban pedig a kilencből öten számítanak újoncoknak (Albert Álmos, Bokor Tibor, Cseke Attila, Günthner Tibor, Gyerkó László). Az eddig biztos befutónak tűnő Szedilek Lenke szintén elesett a szenátori mandátumtól. Az elkövetkező négy évben Kolozs megye magyarságát Máté András és Pálfi Mózes fogják képviselni a parlamentben. Kolozs megyében 1990–1992 között Szőcs Géza, 1992–1996 között Buchwald Péter, 1996-tól mostanáig pedig Eckstein képviselte az RMDSZ-t a parlament felsőházában. /Mandátumok szerint a demokraták győztek a parlamenti választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2008. december 3.

A Központi Választási Iroda végleges adatai szerint az RMDSZ 7 szenátor és 14 képviselőjelöltje nyert első körből mandátumot. BIHAR MEGYE: Szenátus: Cseke Attila – 59,41%; Képviselőház: Derzsi Ákos – 54,37%, Lakatos Péter – 59,46%. HARGITA MEGYE: Szenátus: Gyerkó László – 86,77%, Verestóy Attila – 71,57%; Képviselőház: Antal István – 74,51%, Kelemen Hunor – 89,35%, Korodi Attila – 87,90 %, Pál Árpád – 71,90%. KOVÁSZNA MEGYE: Szenátus: Albert Álmos – 55. 62%, Bokor Tibor – 68,57%; Képviselőház: Édler András – 67,08%, Márton Árpád – 56,29%, Olosz Gergely – 78,1%. MAROS MEGYE: Szenátus: Markó Béla – 66,53 %; Képviselőház: Borbély László – 55,52 %, Kelemen Atilla – 62,08 %, Kerekes Károly – 81,77 %. SZATMÁR MEGYE: Szenátus: Günthner Tibor – 51,99%; Képviselőház: Erdei Dolóczki István – 52,82%. SZILÁGY MEGYE: Képviselőház: Seres Dénes – 65,39%. /Első körben nyert RMDSZ-es képviselők. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2008. december 5.

Tíz erdélyi megyét és egy külföldi választókerületet képviselnek az RMDSZ mandátumot nyert törvényhozói. Az RMDSZ 31 parlamenti helyet szerzett meg, a legtöbb törvényhozói mandátumot – hatot – a Hargita megyei jelöltek nyerték el. A megyének négy képviselője (Antal István, Kelemen Hunor, Korodi Attila, Pál Árpád), és két szenátora (Verestóy Attila, Gyerkó László) lett. Bihar megye: az RMDSZ négy törvényhozói mandátumot szerzett: három képviselő (Lakatos Péter, Derzsi Ákos, Pető Csilla) és egy szenátor (Cseke Attila). Kovászna megye: három képviselő (Márton Árpád, Édler András és Olosz Gergely) és két szenátor (Albert Álmos és Bokor Tibor). Maros megye: három képviselő (Borbély László, Kerekes Károly, Kelemen Atilla) és két szenátor (Markó Béla, Frunda György). Szatmár megye két képviselő (Erdei Doloczki István és Varga Attila) és egy szenátor (Günthner Tibor). Kolozs megye: két képviselő (Máté András és Pálfi Mózes Zoltán). Szilágy megye: egy képviselő (Seres Dénes) és egy szenátor (Fekete Szabó András). Egy-egy képviselői mandátumot kapott a visszaosztás során Arad megye (Faragó Péter), Brassó megye (Farkas Anna Lili) és Máramaros megye (Béres István). RMDSZ-színekben képviselő lett az Afrikát és Közel-Keletet lefedő képviselői választókerületben Kötő József. Az RMDSZ 22 fős képviselőházi frakciójában 11 befutó „újonc”, a kilencfős szenátusi frakcióban pedig öten jutottak először mandátumhoz. /Tíz erdélyi megyét és egy külföldi választókerületet képviselnek az RMDSZ törvényhozói. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./

2008. december 23.

Calin Popescu Tariceanu kormányfő aláírta hét államtitkár tisztségből való felmentését, köztük van Derzsi Ákos. – Eddig tíz államtitkár és 15 államtanácsos mondott le tisztségéről. /Repülnek az államtitkárok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 23./

2009. május 28.

A doberdói csatákban elesett Bihar megyei katonákra emlékezik Sárközi Zoltán nagyváradi önkormányzati, illetve Derzsi Ákos parlamenti képviselő május 29-én a csata egykori helyszínén. A két RMDSZ-es politikus az olasz–szlovén határ közelében épített emlékkápolna avatásán vesz részt. A Bihar megyei RMDSZ-szervezet már egy éve elindította úgynevezett Doberdó-projektjét, amelynek keretében a megye lakosainak virágait vagy különböző küldeményeit is elvitték az olasz hatóságok által érintetlenül megőrzött első világháborús csatatérre. Doberdó és Isonzó környékén három év alatt több tízezer Bihar és Temes megyei fiatal esett el. A Doberdó közelében, Visintiniben még a háború alatt félig megépített kis kápolnát 2007-ig egy helyi gazda használta raktárként, majd egy Nagyváradról elszármazott cukrászdatulajdonosnak, Kolláth Évának az olasz Isonzó Baráti Társaság segítségével sikerült megvásárolnia és felújítania az ingatlant. Az épületet május 29-én avatják emlékhellyé, négy ország, Olaszország, Ausztria, Szlovénia és Magyarország képviseletének jelenlétében, illetve két romániai város, Nagyvárad és Temesvár küldöttei is meghívást kaptak az eseményre. Az avatóbeszédet Sólyom László magyar köztársasági elnök tartja. /Nagy Orsolya: Emlékkápolna Doberdóban. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./

2009. szeptember 5.

Seres Dénes képviselőt választották meg az RMDSZ háznagyává a törvényhozás őszi ülésszakára a képviselőház szeptember 1-jei nyitó ülésén. A háznagy tisztét eddig Kelemen Hunor töltötte be, de ő az államfőjelöltsége miatt nem vállalta újból a megbízatást. Az RMDSZ képviselőházi csoportja ismét Márton Árpádot bízta meg a frakció vezetésével, Korodi Attila a frakcióvezető-helyettesi, Derzsi Ákos pedig a frakciótitkári tisztséget látja majd el. A szenátusban Verestóy Attilát választották meg háznagynak. /Változások a házbizottságban. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 5./

2009. szeptember 23.

Derzsi Ákos RMDSZ-es képviselő szeptember 21-én parlamenti felszólalásában a II. osztályos, magyar tannyelvű matematika tankönyv – amelyet az Aramis Kiadó jelentetett– körüli problémákra hívta fel a figyelmet. A tankönyvben a szavak helyköz nélkül íródtak, ezért a tankönyv egész szövege olvashatatlan. Derzsi Ákos kifejtette: „Erre a hibára nincs elfogadható magyarázat. Ez a romániai oktatási rendszer gyenge minőségét bizonyítja. ” /Hibás matematika tankönyvek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./

2009. október 6.

Tíz új magyar nyelvű kiadványt mutattak be a nagyváradi könyvmaratonon. Szűcs László, a rendezvény ötletgazdája és egyik szervezője, a Várad folyóirat főszerkesztője elmondta, a könyvmaratonnal a kultúra és a nagyváradi könyvkiadás mostoha helyzetére kívánták felhívni a figyelmet. A gyermekprogram keretében a kiskunhalasi Lyra együttes és a szlovákiai marcellházi zeneiskola fiataljai léptek fel, valamint bemutatták a Mákvirág című nagyváradi gyermeklap legújabb, októberi számát. /Totka László: Maratoni könyvmérleg. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Az Erdély anno 2010 című falinaptár egy-egy erdélyi-partiumi települést mutatott be, régi képeslapokon. A kiadványt Péter I. Zoltán helytörténész értékelte. Szilágyi Aladár A nemlétezők lázadása című riportkötetében a romániai nem magyar, illetve elszórványosodott magyar kisebbségek életét mutatta be, ehhez 117 település 27 etnikumának képviselőit kereste fel. /Megyeri Tamás Róbert: I. váradi könyvmaraton. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./ Gittai István új verseskötetét, az Őszliget címűt ismerhették meg az érdeklődők. Gittai elmondta, Nagyváradon érzi magát igazán otthon, itt vannak a barátai, Csepelen csak a Petőfi-szobrot köszönti jó ismerősként. Kinde Annamária Rózsavér című verseskötete a pozsonyi AB-ART és a Várad folyóirat gondozásában jelent meg. Orbán Attila Vaníliás gumicsont című kisregényéről a szerző elmondta, nem regénynek indult, hanem blognak. Tóth Ágnes hetedik kötetéről, a Mákvirág Kiadó gondozásában megjelent Mámikák szűzmáriái című kisregényről Szűcs László beszélgetett a szerzővel. Wagner Péter Szék című albumát Derzsi Ákos, az Europrint Kiadó vezetője méltatta. Molnár Zsolt Kapaszkodom című verseskönyvének bemutatója az Euro Foto Art Galériában volt. A mozgássérült fiatalember első kötetét a Nagyváradi Magyar Diákszövetség adta ki. /Tóth Hajnal: A könyveket, az irodalmat ünnepelték = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./

2010. február 2.

Olosz Gergelyt választották frakcióvezetőnek
Olosz Gergely Kovászna megyei parlamenti képviselő váltotta Márton Árpádot az RMDSZ alsóházi frakciója élén. Megválasztását maga Olosz Gergely jelentette be tegnap délután a képviselőház plénuma előtt. Az RMDSZ-frakció két alelnöke Máté András Levente — aki az elmúlt parlamenti ülésszak idején is betöltötte a tisztséget — és Erdei Doloczki István (Korodi Attilát váltja), titkára pedig Derzsi Ákos lett.
Olosz Gergely a 2008-as választásokon nyert képviselői mandátumot a kézdiszéki körzetben. Több mint egyéves parlamenti tevékenységéről igen keveset tudunk, sem jelentős hozzászólásai, sem kezdeményezései nem voltak, a sajtót egyetlen alkalommal sem tájékoztatta megvalósításairól, terveiről. Értesüléseink szerint sem a megyei RMDSZ-egyeztetéseken, sem a bukaresti frakcióüléseken nem volt szokása részt venni, a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk, hogy Háromszék érdekeit képviselte volna valamely fórumon. A lapunkhoz eljutott hírek szerint Márton Árpád leváltását puccsszerűen szervezte meg, sikeres volt, s a jövőben ő képviseli a szövetséget a képviselőház Állandó Bizottságában, a más pártokkal zajló egyeztetéseken. Forrás: Erdély.ma

2010. április 14.

Nemzetpolitikai változásban bíznak az erdélyi vezetők
Üdvözölték az erdélyi magyar politikai szervezetek a Fidesz győzelmét a magyarországi országgyűlési választásokon, nemzetpolitikai szemléletváltást, az autonómiatörekvések támogatását és jó együttműködést várnak az új budapesti kabinettől.
A Fidesszel korábban is stratégiai partnerséget vállaló, Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nemzetpolitikai rendszerváltásra számít a következő időszakban. Toró T. Tibor, a szervezet ügyvezető elnöke elmondta: számítottak az eredményre, közös sikerként értékelik azt, hiszen a Fidesz korábban is hűséges partnere volt az erdélyi magyar jobboldalnak.
A rendszerváltás befejezését, illetve a nemzetpolitikára való kiterjesztését, a korábbi Orbán-kormány által elkezdett összmagyar nemzeti integráció folytatását várják el a Fidesztől. Abban bíznak, hogy újra felélesztik a nemzetstratégiai ügyekkel foglalkozó intézményeket, és átszabják a támogatáspolitikát is.
Az autonómiatörekvések tekintetében szeretnék, ha az új kormány és a magyar diplomácia teljes mellszélességgel felvállalná azokat, és nemzetközi szinten is megjelenítené az egységes Kárpát-medencei magyar ügyet.
A Háromszék kérdésére, miszerint a magyarországi választási eredmények kihatnak-e az erdélyi magyar szervezetekkel való kapcsolatra, Toró T. Tibor azt mondta: értékorientált viszonyra lenne szükség, jóllehet az RMDSZ a semleges, egyenlő távolság elvét hirdette meg. A nemzeti minimum kidolgozásában mindenkinek részt kell vennie, a viszony mélységét azonban annak kell meghatároznia, hogy mely szervezet mennyi részt vállal a célok megvalósításában.
Jó együttműködésben bízik Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is, aki két képviselőtársával, Édler Andrással és Derzsi Ákossal Semjén Zsolt KDNP-elnök meghívására Budapestre utazott a választások napjára. Olosz hangsúlyozta: a magyarországi vezető első szavaival mondott köszönetet az egyetemes magyarságnak, amiért ,,hitben, reménykedésben, támogatásban" együtt voltak a jobboldal választóival. ,,Meggyőződésem, hogy jól tudunk majd együttműködni mindazokon a területeken, ahol ez szükséges lesz az összmagyarság érdekében" - szögezte le az RMDSZ frakcióvezetője.
Örömét fejezte ki a magyarországi választások eredménye kapcsán Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is, aki bízik abban, hogy okos és határozott nemzetpolitikát folytat majd az új kormány. Székelyföld ügyében azt a magatartást várják el az új kabinettől, amelyet Ausztria tanúsított a dél-tiroli autonómiatörekvések kapcsán - fejtette ki a Háromszék érdeklődésére Izsák, aki szerint az új magyar kormány ezt meg is tudja valósítani. Az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájához képest váltást, a korábbi nemzeti kormányok politikájának következetes folytatását reméli az SZNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. november 10.

Emlékműavatás volt Kisnyégerfalván
A Belényeshez közeli Kisnyégerfalván ünnepi rendezvény keretében avatták fel vasárnap délután az első és a második világháború áldozatainak, hősi halottainak emlékművét. Egy 1991-es presbitériumi határozat értelmében végre elkészülhetett az emlékmű a templom előtti téren, melyen megörökítették a jövendő nemzedékek számára is a falu hősi halottainak nevét.
A két világháborúban elesettek és az 1919. április 19-i magyarellenes vérengzések 17 áldozatának szentelt emlékhelyen sokan voltak jelen vasárnap, a Belényesi-medence szinte minden magyarok által is lakott helyiségéből, az egyházközségek lelkipásztorai, gondnokai, a presbitériumok tagjai, az áldozatok kései utódai, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló Ferenc, Derzsi Ákos parlamenti képviselő, az RMDSZ, valamint civil szervezetek képviselői. A nyégerfalvi parókus lelkész, Filep Attila köszöntötte a megjelenteket, a délutáni rendezvény moderátoraként beszélt az emlékmű létrejöttének történetéről, az 1919-es tragikus eseményekről. Szép műsorral készültek a helyi gyülekezetek tagjai, szavalatokkal, énekszámokkal, alkalomhoz illő dalokkal szolgált a Bihari Egyházmegye Lelkészkórusa. Csúcspontja volt az eseménynek, amikor megkondult a templom harangja a fekete márványtáblára vésett hősök neveinek felolvasása alatt.
Erdély.ma

2010. november 23.

Szociális központot avattak Hegyközújlakon. Merjünk nagyot álmodni
A Hegyközújlaki Református Egyházközségben szociális központot avattak november 21-én, vasárnap. Az egész napon át tartó vallásos, kulturális eseményre közel kétszázan érkeztek. Jöttek vendégek a csákvári, szepsi és váncsodi testvérgyülekezetektől is, sőt olyan olaszországi és magyarországi vállalkozók is megtisztelték jelenlétükkel az ünnepi eseményt, akik anyagilag és munkájukkal is hozzájárultak e központ létrejöttéhez.
Délelőtt Kis Boáz csákvári lelkipásztor és a szlovákiai Szepsiből érkezett Gábor Lajos esperes igehirdetésére gyülekeztek az ünneplők. A református templom megtelt vendégekkel. Pető Csilla és Derzsi Ákos parlamenti képviselők is megtisztelték jelenlétükkel a hegyközi település rendezvényét. Házigazdaként Orbán Zoltán lelkipásztor hangsúlyozta, hogy e kis gyülekezet csak a romániai törvények engedte ütemben tud előrehaladni, nagy dolgokat létrehozni. Céljuk egy 200-250 férőhelyes öregotthon megépítése Hegyközújlakon, de a létesítmény létrehozásához és beindításához szükséges állami támogatást csak egy minimum hathónapos akkreditálási folyamatot követően nyerhetik el. Reményét fejezte ki, hogy a két jelenlévő RMDSZ-es képviselő is segíti majd az ügy előremenetét. Mint mondta, az öregotthon megépítésének reményében született meg az ötlet a multifunkcionális központ létrehozásáról, amely a hegyközi idős, rászoruló, magányos embereket kívánja szolgálni. Mintegy félezer nyugdíjas házi beteggondozását is felvállalják, de mindezek mellett szeretnék az időseket bevonni a közösségi életbe, pezsgőbbé tenni hétköznapjaikat mind vallási, mind kulturális téren, de akár egy-egy kártya- vagy sakkpartira is lehetőségük nyílik a hegyközieknek ebben a szociális központban. „A közösség él, és élni akar! Csak úgy tudunk előre haladni, ha nagy dolgokat merünk álmodni, és létrehozni” – hangsúlyozta Orbán tiszteletes. A szociális központ épülete eredetileg a római katolikus egyházé. Huszonöt évre bérelte ki a református egyház, cserében a rendbetételre fordított beruházás értékéért. Sajnos voltak rosszindulatú, ellenséges megnyilvánulások is a központ létrehozása körül. A tiszteletes elmondása szerint például többen is azt terjesztették, hogy „eladták a papnak” a kultúrotthont. Mindenesetre komoly kihívás az öregotthon megépítése, viszont az eddigi megvalósítások – a parókia kibővítése, a varroda létrehozása és a templom teljes felújítása – után számukra már szinte semmi sem tűnik lehetetlennek, csak kitartás és akarat kérdése az egész.
A délutáni istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szolgált. Igéjének üzenetét a 46. zsoltárra építette, amelyet a „hit zsoltárának”, a „bizalom zsoltárának” sőt névadója után „Luther zsoltárának” is neveznek, hiszen Luther, amikor testi-lelki válságban, életének mélypontján volt, a 46. zsoltár vigasztalásához fordult. „Amiben az egyház hisz, azt megéneklik. Amiben az egyház hisz, azt megépítik” – idézte az alkalomhoz illően Csűry. Hozzáfűzte: „Tenni kell azért, hogy jobb sorsa legyen annak a világnak, amelyben szolgáltok és éltek. Célunk közelebb hozni embert az emberhez, embert az Istenhez” – hangsúlyozta. Azt sem felejtette el megjegyezni, hogy a 21. század emberei sajnos nem a templomokban, hanem a bevásárlóközpontokban, stadionokban gyűlnek össze. „2500 esztendő mélységéből érkezik a kérdés: „Hol keresed te a helyed? Hol keresed te a másik embert? Sok tízezer idegen között, vagy a testvéreid, barátaid, társaid között?” Továbbá kiemelte, hogy a mai kor embere nem állhat meg az építésben. Nemcsak templomra van szükség. Záporoztak a kérdések: „Hol vannak azok, akikért építeni kell, akikért mindent meg kell tenni? Vajon hol van letéteménye a boldogságnak? Vajon hol van a cél?” Csűry szükségesnek tartotta a szociális központ létrejöttét, hiszen az árvák, az özvegyek, az idősek, a betegek félnek magányukban, szükségük van a támogatásra, a biztonságra, az összetartozás érzésére. Biztonságot ad számukra a hit, az örök ajándék, amely meggyógyít betegségben, bánatban, de mellénk áll vétkeinkben is.
Az ünnepi istentiszteleten a nagyvárad–rogériuszi énekkar szolgált, majd a Himnusz eléneklése előtt Orbán Zoltán minden vendéget és támogatót megajándékozott egy-egy festménnyel, könyvvel, illetve emléklappal.
Már sötétedett, amikor az egybegyűltek a templomból átvonultak a felavatandó szociális központba, ahol terített asztal várta őket. Sajnos a szalag átvágása nem ment zökkenőmentesen, ugyanis a mintegy 160 fős ünneplő sereg még az avatási ceremónia előtt bevonult a terembe, így kiterelték őket onnan az udvarra, hogy a forgatókönyvnek megfelelően csak a szalag átvágása után lépjék át a küszöböt. Riccardo Leonetti olaszországi vállalkozó és a római katolikus egyház részéről Fodor József vikárius vágták el az avatószalagot. Ezután mindenki elfoglalta a helyét a terített asztal mellett. Nem csak evés-ivással ülték meg a jeles eseményt, de estébe nyúló előadással, tánccal és énekkel szórakoztatták a jelenlévőket a meghívott vendégművészek: a Kiss Stúdió Színház (Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színészházaspár), a hegyközújlaki néptáncosok és a csákvári férfi dalkör.
Sükösd T. Krisztina, Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. december 1.

Tőkés László: máig hatnak Trianon következményei
Máig hatnak Trianon következményei, ezért szükség van a gyógyításra - hangsúlyozta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Budapesten. A Kempinski Szállodában tartott sajtófogadás a kilencven évvel ezelőtt történtekre emlékezve harangzúgással kezdődött. Az erdélyi magyar politikus felidézte a szállodában nyolc éve e napon, az akkori román és magyar kormányfő részvételével tartott koccintást, és azt mondta: "azért jöttünk össze, hogy erkölcsi értelemben lemossuk a gyalázatot". "Le akarjuk zárni azt az időszakot, ami december 5-ével kezdődött" - fogalmazott, utalva a hat évvel ezelőtti, a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazásra is.
Tőkés László rámutatott arra, hogy Trianon következményei máig hatnak; a magyarországi lakosságszám az idén 10 millió alá csökkent, és vészes a határon túli magyarság népességfogyatkozása is. Az utóbbi húsz évben mintegy 1 millióval csökkent a Kárpát-medencei magyarság lélekszáma - mondta. Hozzátette: egészen drámai Trianon utóélete. Csaknem egy évszázad alatt a többségi románság és a kisebbségek kezdeti 55-45 százalékos, kiegyensúlyozott aránya - a mesterséges asszimiláció, az erőltetett betelepítési politika és a kisebbségiek elvándorlásának szándékos gerjesztése következtében - 80-20 százalékra torzult - jegyezte meg.
Az EMNT elnöke a szomszédos románságnak nemzeti ünnepük alkalmából őszinte jókívánságát fejezte ki, ugyanakkor kiemelte: a feltétlen jószándék és szolidaritás sem feledtetheti, hogy örömünnepük számunkra gyásznap, hiszen kilencven évvel ezelőtt "Nagyrománia Magyarország feldarabolásával jött létre".
Tőkés László utalt 1918. december 1-jére, "az első koccintásra", amikor a román csapatok birtokukba vették Erdélyt, megszállták Brassót, Kolozsvárt, Csíkszeredát és Nagyváradot. Mint mondta, ezt követte nyolc évvel ezelőtt a Kempinski Szállodában tartott "második koccintás", amikor Adrian Nastase akkori román és Medgyessy Péter akkori magyar miniszterelnök részvételével tartottak ünnepséget, "konstruktív vigassággal ünnepelvén az erdélyi magyarság mohácsi nagyságrendű trianoni tragédiáját". Az EMNT elnöke kitért egy "harmadik koccintásra" is, arra, hogy egy évvel ezelőtt Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt általa illegitimnek nevezett elnöke is részt vett Traian Basescu román elnök meghívására a Bukarestben ez alkalomból tartott rendezvényen.
Úgy fogalmazott: fájdalmas, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mindmáig nem képes szakítani kettős, kétes múltjával, olyan vezető képviselői, mint Seres Dénes, Derzsi Ákos parlamenti képviselők, Fekete András, Frunda György szenátorok megtagadják a szervezetük által egyébként támogatott külhoni magyar állampolgárságot. "Felszólítjuk a nemzetük rovására koccintókat, a hazai szociálliberálisokat, valamint az erdélyi opportunistákat, hogy magatartásukért kövessék meg a nemzetet, álljanak az oldalára" - fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László. A politikus az európai egyesülésben jelölte meg a magyarság egyesülésének keretét és távlatát.
Tőkés László és Toró T. Tibor, a tanács ügyvezető elnöke a sajtó képviselői számára kiosztott nyilatkozatában azzal a felhívással fordult a világ magyarságához, hogy magától értetődő természetességgel vállalja mindenki önazonosságát a Kárpát-medence több, magyarok lakta országában a közeljövőben tartandó népszámlálások során. Toró T. Tibor kifejtette: széles körű összefogást szorgalmaznak, amely a társadalom minden területét átfogja, s szükségesnek tartanak külön stratégiákat a tömbmagyar területek és a szórványvidékek magyarságának minél teljesebb "mozgósítására". "A szószékeken és a mikrofonok előtt, az iskolai katedrákon és az internetes közösségi oldalakon is legyen egy és ugyanaz a jelszó: Magyarnak lenni jó" - írták felhívásukban. Az elképzelések megvalósítására cselekvési tervet dolgoznak majd ki.
Toró T. Tibor kitért arra is, hogy a magyar nemzettel való közjogi viszony rendezése az állampolgárság intézményén keresztül valósulhat meg. E téren áttörés valósult meg ez évben az egyszerűsített honosítás elfogadásával. Manna.ro



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék