udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
115
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-115
Névmutató:
1996. szeptember folyamán
Az Erdélyi Gyülekezet, a Magyarországon 1990 óta létező, erdélyi menekültekből álló gyülekezet 1995. szept. 23-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez csatlakozott. Ez a jogi lépés szentesítette azt, hogy ennek a gyülekezetnek sajátos hivatása az erdélyi - és tágabb értelemben a határon túli - magyar egyházak szolgálata Magyarországon. A Reménység Szigete, ahol az Erdélyi Gyülekezet működik, 7 hektáros területével és több ezer négyzetméteres beépített területével a gyülekezet első lelkészének, Németh Gézának hatalmas lelki-szellemi öröksége. Elkészült a Reménység Szigetének hosszú távú fejlesztési programja, ebben szerepel templom, gyülekezeti ház, karitatív központ, kollégium és továbbképző központ, tudományos és művészeti központ. 1996. jún. 1-jén elhelyezte Fábián Ernő és felesége a kovásznai református gyülekezet által adományozott kopjafát Németh Géza emlékére. Ugyanakkor hagyományteremtő célzattal Németh Géza emlékkonferenciát tartottak Hitvallás egykor és most címmel. Júliusban tartották a Tanuljunk egymásról egymástól diákprogramot, ezen magyar, román, szlovák és szerb fiatalok vettek részt. Július végén Ung vidéki református gyülekezetekből érkeztek fiatalok. Már 1995-ben is rendeztek konferenciát határon túli magyar pedagógusok számára, erre idén is sor került. Konferenciát szerveztek kolozsvári magyar történészhallgatók számára is. - Az Erdélyi Gyülekezet betegszállást is működtet Magyarországra gyógykezelésre érkező határon túliak számára. Itt azok szállhatnak meg, akiknek a Segítő Jobb Alapítvány szervezi meg az orvosi kezelését. - Egész évben működik a Reménység Szigete vendégszállása is. /Zalatny István lelkipásztor, Németh Zsolt főgondnok: Az Erdélyi Gyülekezet életéből. = Harangszó (Nagyvárad), szept. - VII. évf., 18. sz.- A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja/1990. február 28.
Febr. 28-án bukaresti székházában ülést tartott az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottságának Elnöksége. Király Károly, a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsának alelnöke tájékoztatást tartott a politikai helyzetről, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos tárgyalásokról. Sütő András kérte, hogy egészségi állapota miatt helyette mást nevezzenek ki a parlamenti csoportba. Kérésének eleget téve helyette Lőrincz Lászlót, a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa Kisebbségi Bizottságának alelnökét nevezték ki. Szerkesztőbizottságot neveztek ki a nemzeti kisebbség sérelmeit, jogfosztását bemutató Fehér könyv összeállítására. Létrehozták az RMDSZ Tanácsadó Testületét, amelynek elnöke Király Károly, felkért tagjai: Cs. Gyímesi Éve, Fábián Ernő, Kányádi Sándor, Sütő András és Totó Tibor. /Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottságának Elnökségének közleménye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./1990. március 14.
A háromszéki Mikes Kelemen Művelődési Egyesület Fábián Ernő kovásznai tanárt, esszéírót kérte fel a márc. 15-i ünnepi beszéd megtartására. Fábián Ernő ablakát 14-én éjszaka betörték. Aznap alakult meg Kovásznán a Vatra Romaneasca helyi szervezete. A beszédre való felkérés telefonon történt. Megint lehallgatják a telefonokat? - tette fel a kérdést Farkas Árpád. /Farkas Árpád: Ismét dolgoznak?? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./1990. március 21.
A Vatra Romaneasca Sepsiszentgyörgyön is tartott tanácskozást. A szervezet Kolozsváron tartott országos tanácsának határozatát nem olvasták fel, amíg a teremben voltak a magyar sajtó tudósítói. A Vatra Romaneasca képviselői erőszakos cselekményekbe torkolló uszításba kezdtek. Ennek eredménye, hogy Kovásznán meggyalázták Kőrösi Csoma Sándor szobrát és betörtént Fábián Ernő tanár ablakát. /Simó Erzsébet: A megyei Vatra Unióról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./1990. április 19.
Megjelent az Ige - református gyülekezeti lap /Kovászna/ első száma. A folyóirat tiszteletbeli elnöke Tőkés István. Főszerkesztője Fábián Ernő, a szerkesztőség tagjai: Gazda József, Gazdáné Orosz Ella, Kónya Ádám, Kusztos Tibor. /Megjelent az Ige első száma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./1990. május 24.
A kolozsvári Egyetemi Könyvtár kifüggesztette az 1988-ban indexre tett szerzők listáját. A 152 szerzőből 9 magyar. Közülük háromnak /Beke György, Fábián Ernő, Molnár H. Lajos/ egy-egy munkája, míg a többinek /Banner Zoltán, Bartis Ferenc, Bodor Pál, Dános Miklós, Köteles Pál és Szőcs Géza/ valamennyi alkotása a tiltott könyvek közé került. - Ez a lista nyilván nem teljes, például az Erdély története sem szerepel rajta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./1990. május 30.
Megjelent Az Ige /református gyülekezeti lap, Kovászna/ első száma, főszerkesztője Fábián Ernő. /Lapszemle. = Üzenet (Marosvásárhely), máj. 30./1990. augusztus 31.
Balázs Sándor professzor szerint kiváló, színvonalas konferencia volt Bálványosfürdőn júl. 21-30-a között, magyar, román és angol előadók tartottak előadásokat, jelen voltak a Fidesz képviselői is. A konferencián újra együtt volt a Limes Kör: Molnár Gusztáv, Fábián Ernő, Bíró Béla, Lőrincz Csaba és ő, Balázs Sándor. /Szamosközi István: Ez a vicc nem vicc? = Valóság (Bukarest), aug. 31./ 1991. április 6.
Kőrösi Csoma Sándorra emlékező ünnepséget rendezett ápr. 6-án a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület Csomakőrösön és Kovásznán. Csomakőrösön Fábián Imre mondott beszédet, az ünnepi istentiszteleten Csiha Kálmán református püspök hirdetett igét. Kovásznán szimpóziumot rendeztek, ahol Budapestről dr. Kiszely István és Petkó Iván, továbbá dr. Bodor András /Kolozsvár/, Demény Lajos /Bukarest/ és Fábián Ernő /Kovászna/ tartott előadást. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6-7., Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./ 1991. június 8.
Kézdivásárhelyen a Széchenyi-emlékév keretében jún. 8-án avatják fel ünnepélyesen a Nagy Mózes Líceumban a Széchenyi-domborművet, Vetró Artúr alkotását. Ebből az alkalomból tudományos ülésszakot tartanak, az előadók között van dr. Antal Árpád egyetemi tanár, Egyed Ákos történész és Fábián Ernő művelődéstörténész. /"A legnagyobb magyar" = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./1991. július 28.
Ifjúsági szabadegyetemet szervezett a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége /MISZSZ/, a Pro Európa Liga, a Polgári Szövetség és a Fidesz Bálványosfürdőn július 21-28-a között. Az előadók között voltak nyugat-európaiak, romániaiak /többek között Smaranda Enache, Radu Popa, Domokos Géza, Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő/, magyarországiak, köztük Bíró Gáspár, Molnár Gusztáv és Németh Zsolt. /Pro Minoritate (Budapest), 2-3. sz., (ábrám): Nyári szabadegyetem. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 31./1991. szeptember 20.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/, az EMKE és a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Közművelődési Egyesület összefogásából született meg Széchenyi István emlékének szentelt tudományos rendezvény: Kolozsváron, szept. 21-én, valamint Székelyudvarhelyen szept. 22-én több előadás hangzik el Széchenyiről. Az előadók: Fábián Ernő, Benkő Samu és Nagy György. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./1992. február 1.
Ősz Erőss Péter elmesélte életét, aki akár kiválasztottnak is nevezhető. Ő azon kevés moldvai csángók egyike, akinek sikerült magyar értelmiségivé válnia. Ősz Erőss Péter 1935-ben született Pusztina moldvai csángó faluban. Pusztina tiszta magyar falu volt. Nagy szegénységben éltek. Otthon magyar nyelvű Bibliájuk volt, apja abból tanította őt és testvéreit magyarul olvasni. Péter nagyon szeretett olvasni, a falu papja egyre mondta a családnak, hogy ezt a fiút taníttatni kell. A pap tanácsára a iasi-i szemináriumba ment Ősz Erőss Péter. Az udvaron egy másik csángó fiúval magyarul beszélgettek, erre az egyik tanítójuk lekent egy hatalmas pofont, mondván, az ördög nyelvén itt nem lehet beszélni. Ősz Erőss Péter egy évet végett a szemináriumba, akkor feloszlatták a szerzetesrendeket, bezárták a szemináriumot. Nagy változás történt, alig akarták elhinni: a csángó falvakban sorra megnyíltak a magyar iskolák. Ő is magyar iskolába járt. Az elemi iskola elvégzés után folytatta a tanulást, felvették Kézdivásárhelyen a pedagógiai középiskolába. A középiskolát befejezve jelentkezett Kolozsvárra, a Bolyai Egyetemre. Felvették, életének öt legszebb éve következett. Megismerkedett a csángókkal foglalkozó tanárokkal és Kallós Zoltánnal. Az egyetem után Kovásznára került tanárnak. A hatvanas évek végén a Fábián Ernő igazgató leváltása miatti áldatlan állapotok miatt Sepsiszentgyörgyre ment, a megyei könyvtárban helyezkedett el. Ősz Erőss Péter 1981-ben hozzászólt a Flacara lapban kibontakozó vitában egy Dumitru Martinas nevű botcsinálta történész fércművének értékeléséhez /Marinas könyvében azt bizonygatta, hogy a csángók románok/. Ő bátran kiállt az igazság mellett, ezt a vitát a szerkesztőség lezárta, nem adott e teret annak, hogy Ősz Erőss Péter kifejtse érveit. A hírhedt titkosrendőrség már előbb is figyelni kezdte őt, sokszor behívatták, kihallgatták, megfenyegették, értékes könyveit, néprajzi jegyzeteit az ismételt házkutatások alatt elkobozták. A folyamatos zaklatás következtében Ősz Erőss Péter idegei felmondták a szolgálatot, kórházba kellett vinni. Felépülése után sem hagyta abba a rendőrség a zaklatását, még 1989 novemberében is kapott idézést. ? Az 1989-es változás után megindulhatott a Csángó Újság, a szerkesztője Ősz Erőss Péter. /B. Kovács Árpád: A félelem és az összetartás leckéi. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18.,folytatás: jan. 25., febr. 1-2./1992. március 14.
Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Kezdeményezés /EMK/, az RMDSZ kereszténydemokrata platformja. Az Országos Szervező Bizottság székhelye Székelyudvarhelyen van. A nemzeti és keresztény, az egyházakkal szoros kapcsolatot tartó szerveződés létrehozásának kezdeményezői a székelyföldi RMDSZ-tisztségviselők, a Székelyföldi Politikai Csoport tagjai, akik a területi autonómia megvalósítását szorgalmazták. A kezdeményező csoport tagjai között van többek között Borsos Géza, Dénes László, Fábián Ernő, Gazda József, Katona Ádám, Mihály József, Sántha Pál Vilmos, Hegyi Sándor és Incze Béla. Az EMK Zászlóbontás című, márc. 15-én kelt röplapjával lépett a nyilvánosság elé és megkezdte a tagtoborzást. /Útjára indult Kolozsvárott az Erdélyi Magyar Kezdeményezés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./ 1992. május 22.
Márc. 26-a és ápr. 6-a között tartották meg Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára emlékezve, a Kőrösi Csoma Sándor Napokat. Hosszú idő után ez volt az első méltó emlékezés. 1984-ben születésének 200. évfordulóját nem tudta megünnepelni a szülőföld, mert a titkosrendőrség ezt megakadályozta. Kevés tudósítás született az eseményről, ezért most Fábián Ernő számolt be a történtekről. A rendezvény bevezetőjeként szervezték meg az anyanyelvi vetélkedőt és megtartották az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének közgyűlését. Márc. 26-án kovásznai színjátszók bemutatták Szilágyi Ferenc A zarándok című színművét. A legkiemelkedőbb esemény az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Soros Alapítvány támogatásával rendezett tudományos ülésszak volt. Jakó Zsigmond elnökletével az ülésszakon előadást tartottak: Csetri Elek, Bodor András, Ioan Viorel Badica /Kolozsvár/, Radu Bercea /Bukarest/, Bethlenfalvi Géza, Dávid Géza, Horányi Gábor, Kubbasek János, Szilágyi Ferenc /Bukarest/ és Futaky István /Göttingen/. Az évfordulóra tekintettel a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdetett. Az ünnepség idején Kovásznán, a városi képtár udvarán megtörtént a Kőrösi Csoma Sándor Emlékmúzeum alapkőletétele. Ápr. 5-én Tőkés László püspök hirdetett igét Kovásznán. - Emlékülést rendeztek Kolozsváron és Nagyenyeden is, Budapesten pedig emlékkonferenciát. /Fábián Ernő: Elmaradt tudósítás helyett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./1993. január 13.
Fábián Ernő elemezte az oktatási törvénytervezetet. Romániában nem történt rendszerváltás, csak a hatalmi elit cserélődött ki. A tervezetben rendkívül magasfokú a centralizáltság. A magánintézetek csak minisztériumi ellenőrzéssel működhetnek, tantervüket jóvá kell hagyatni. Az egyházi iskolákról alig történik említés. A tanterv egységes, a minisztérium hagyja jóvá, ugyanígy a tankönyveket is ellenőriztetni kell. Központilag nevezik ki a középfokú intéztek igazgatóit és a tanfelügyelőket. A tervezet az egészségügyi, technikai, jogi, mezőgazdasági és közgazdasági oktatást csak államnyelven engedélyezi, ez súlyos diszkrimináció. /Fábián Ernő: Gondolatok az oktatási törvénytervezetről. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), jan. 13-26./1993. július 2.
A nemrégiben született szociáldemokrata-újbaloldali platform az RMDSZ nyolcadik platformja, ennek egyik kezdeményezője, Bitay Ödön hangsúlyozta a szocialista eszmevilág jelentőségét, a szocialista eszmék Nyugaton ma is meghatározó szerepet játszanak. Bitay közölte, hogy a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete szervezői között van, az a tervük, hogy a magyar dolgozók érdekvédelmi szervezetét mindegyik erdélyi megyében létrehozzák. /Bíró Béla. A nyolcadik. = Brassói Lapok, júl. 2-8./ Fábián Ernő értékelte az újbaloldaliak platformját: miért új, amikor marxista-leninista fogalmak hemzsegnek benne. Hogyan kíván alternatívát, ha az RMDSZ programjáról lényeges kérdésekben nincs eltérő nézete? Nem léphetnek fel úgy, hogy egyedül ők képviselik a dolgozókat. Platformot alakítani azonban joguk van. /Fábián Ernő: Az újbaloldaliak platformjáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./Mikó Imre szintén elmarasztalta a szociáldemokrata-újbaloldali platformot. /Mikó Imre: Balra át? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./1993. július 24.
Bálványosfürdőn, a szabadegyetemen Fábián Ernő azt hangsúlyozta, hogy a kelet-európai forradalmak nem eredményeztek elitváltást. Az átalakulási időszakban elakadt az újítási készség. Marian Tata, a Pro Democratia román emberjogi szervezet elnöke kijelentette, hogy a konzervativizmus restaurációs erő, nehezíti a demokratikus átalakulást. Molnár Gusztáv, a Dunatáj Intézet vezetője arról beszélt, hogy hiányoznak az életképes politikai erők. /(n. i. zs.): Az erdélyi szabadegyetem a távlatokról. = Magyar Nemzet, júl. 24./ Markó Béla RMDSZ-elnök Bálványosfürdőn kifejtette, hogy az RMDSZ autonómia-igény hangsúlyos. Az RMDSZ autonómia-igényéről nem fog lemondani. Ezért a Demokratikus Konvenció válaszút előtt áll. /Az RMDSZ nem mond le az autonómiáról. = Népszabadság, júl. 24./ Markó Béla Bálványosfürdőn előadásában az RMDSZ és a Demokratikus Konvenció /DK/ viszonyát elemezte. A DK a nemzetállami mentalitás alapján áll, a közösségi jogokat, az autonómiát nem fogadja el. A román ellenzék nyugati megítélésének fontos eleme a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos álláspont. Az RMDSZ-nek is érdeke az együttműködés, azonban programjából nem engedhet. /Markó Béla bálványosi előadása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 27./1993. július 27.
Dáné Tibor nagy erővel kelt a szociáldemokrata-újbaloldali platform védelmére, elutasítva a platformmal szembeni álláspontját kifejtő Fábián Ernő /Az újbaloldaliak platformjáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./ és Mikó Lőrinc /Balra át? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./ érveit. /Dáné Tibor: Szociális védőháló minden szinten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./1993. július 29.
Illyefalván a liberális konferencián felszólalt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Konrád György, Németh Zsolt, Bíró Béla, Dinu Tamfirescu, Horia Rusu, a 93-as Liberális Párt elnöke, Gabriel Andreescu, Vékás János, a VMDK alelnöke, két oxfordi egyetemi tanár /George Ross és Mark Allmond/ és Molnár Gusztáv. A kollektív jogokról, a nemzetállam meghaladásának szükségességéről volt szó. Orbán Viktor leszögezte, az egyéni jogok nem elégségesek, kollektív jogokra van szükség. El kell ismerni a kisebbségek önrendelkezési jogát, azzal megszorítással, hogy ezt határmódosítás nélkül gyakorolhatják, az államok korlátozott szuverenitása és a kisebbségek korlátozott, belső autonómiájának együttes megléte mellett. A vitán Dinu Tamfirescu teoretikus a nemzetiségek autonómiája mellett foglalt állást. /B. Kovács András: Szabadelvű remény? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 30./ Felszólalt továbbá Stelian Tanase, Smaranda Enache, Fábián Ernő, Vásárhelyi Miklós, Egyed Péter, Szőcs Géza és Kodolányi Gyula. Az első két nap témája az etnikai viszonyok voltak, a harmadik napé pedig az európai integráció volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31. - aug. 1./