udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
34
találat
lapozás: 1-30 | 31-34
Névmutató:
Medrea, Liviu
1992. március 14.
Többszöri halasztás után márc. 14-én hivatalosan beiktatták Kolozsvár megválasztott polgármesterét, Gheorghe Funart, a Nemzeti Egységpárt tagját. Eckstein-Kovács Péter parlament képviselő bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról, s a kolozsvári tanácsban fog tevékenykedni, ezt azonban a tanácsosok egy része kifogásolta. A teremben ülők magyarellenes bekiabálásai ellenséges hangulatot teremtettek. Alpolgármesternek a Nemzeti Egységpárt tagját, Liviu Medreát választották meg, /Gál Mária: Vatrás az alpolgármester is! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./ Funar első felszólalásában közölte: ellensége minden szeparatizmusnak, továbbra is számít a Vatra Romanesca és pártja segítségére. Alpolgármesternek nem az egyensúlyt biztosító RMDSZ-tagot választottak, hanem a Vatra egyik alapító tagját, Liviu Medreát. /Túrós-Jakab László, Kolozsvár: "Nem tűrök semmiféle szeparatizmust". = Új Magyarország, márc. 16./1992. december 12.
Kötő József, az RMDSZ kolozsvári szervezetének új elnöke szerint nincs jogalapja annak, hogy a dec. 6-i tiltakozás miatt Funar minden résztvevőre 20-50 ezer lejes pénzbírságot akar kiróni. A téren viszont megjelent egy zajos kis csoport, az ellentüntetők /egy román újságíró szerint köztük volt Liviu Medrea alpolgármester/, ők valóban rendzavaróknak nevezhetők. /Balló Áron: Szívünk joga. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./1993. április 1.
A szélsőséges Román Nemzeti Egységpárt kilenc alprefektusi tisztséget követel magának Erdélyben. Kolozs megyében már kinevezték Funar jobbkezét, Liviu Medreát. Várható a szélsőséges párt követelésének teljesítése Arad, Fehér, Hunyad, Máramaros és Maros megyékben. /Magyar Hírlap, ápr. 2./1993. április 7.
Kolozsvár ellenzéki tanácsosai az ápr. 7-i tanácsülésen magyarázatot kértek Liviu Medrea alpolgármestertől a sajtóban közölt törvénytelenségekről. Medrea ugyanis földterületet juttatott a Román Nemzeti Egységpárt, a Vatra Romaneasca és a helyi rendőrség tagjainak. Liviu Medrea azonban válaszadás helyett a sajtót támadta. Ekkor az ellenzéki tanácsosok tiltakozásul elhagyták a tanácstermet. /Tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./1993. április 21.
Ápr. 21-én erőszakkal akarták kiköltöztetni a Kolozsváron Korunk szerkesztőségét. Liviu Medrea alpolgármester semmisnek nyilvánította az ügyben kimondott bírósági halasztást. Lejárt a munkaidő, a rakodók nem voltak hajlandók túlórázni, ezért elmaradt a kiköltöztetés. /Népszabadság, ápr. 22./1993. április 28.
Ápr. 28-án hivatalosan kinevezték Liviu Medrea eddigi kolozsvári alpolgármestert megyei alprefektusnak. Az erkölcsileg és szakmailag kompromittált Medrea ezután sajátmagát fogja felülbírálni. /Németh Júlia: És mégis felfelé bukott Medrea alpolgármester. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./1993. május 17.
Mihai Geabu személyében új alpolgármestert választott Kolozsváron a tanács, mert elődjét, Liviu Medreát, Funar jobbkezét a kormány megyei prefektus-helyettesnek nevezte ki. Geabu mérsékeltebb gondolkodású. /Bogdán Tibor: Mérsékelt alpolgármestert választottak Kolozsvárott. = Magyar Hírlap, máj. 17./1994. május 31.
Kolozsvár főterén római kori település maradványaira bukkantak. Liviu Medrea, megyei prefektus-helyettes közölte, hogy a Mátyás-szobor elütne a feltárt település környezetétől, ezért el kell költöztetni a szobrot. /Magyar Hírlap, máj. 31./1994. július 15.
RMDSZ Kolozs megyei szervezete tájékoztatójában összegezte az eddig történteket. Funar polgármester és Liviu Medrea alprefektus ismételten a Mátyás-szoborcsoport elköltöztetésével fenyegetőztek. Az ásatásokra a városi tanács nem adott engedélyt. A kiadott építési engedély pedig törvénytelen, mert hiányoznak a szükséges tervrajzok, minisztériumi és régészeti bizottsági engedélyezések, továbbá a terület egy része római katolikus egyházi tulajdon. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./1995. január 11.
Az Evenimentul Zilei jan. 11-i száma "a püspök környezetében levő forrásokra" hivatkozva azt írta: Tőkés László "elhatározta, hogy Markó Bélával szemben jelölteti magát az RMDSZ elnöki tisztségére". Barabás Zoltán püspökségi szóvivő cáfolta ezt a hírt. A kormány lapja, a Vocea Romaniei és a Dimineata nem írt az RMDSZ kolozsvári évfordulós ünnepségéről, a jan. 11-i számban viszont ismertették Grigore Zanc, Kolozs megyei alprefektus nyilatkozatát, aki szerint az RMDSZ által szorgalmazott autonómia nem valósítható meg. Zanc részt vett a kolozsvári ünnepségen, azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy "választási gyűléssé" alakította át az évfordulós megemlékezést és "megpróbálta az autonómiaformákért való harcra mozgósítani az egész etnikumot". Liviu Medrea Kolozs megyei alprefektus felszólította az ügyészséget, hogy haladéktalanul lépjen fel "mindazzal szemben, amit az RMDSZ nyíltan és föld alatt az egységes román nemzetállam aláaknázására tesz. Ez bizonyos budapesti körök által irányított bűnös akció." /Népszabadság, jan. 12./ 1995. január 12.
Grigore Zanc, Kolozs megye prefektusa, a vezető kormánypárt megyei elnöke kijelentette: amíg pártja, a Szociális Demokrácia Pártja kormányoz, nem lesz az RMDSZ által kért autonómia. Liviu Medrea Kolozs megyei alprefektus az ügyészség "haladéktalan fellépését" követelte az RMDSZ ellen. Szerinte az DK "legitimizálja a nemzetközi terrorista szervezetet, az RMDSZ-t." Funar pártelnök kifejtette: az RMDSZ nem éri meg a 6. születésnapját, szerinte a magyar etnikumúak csak 300 ezren vannak. - A DK-hoz tartozó Polgári Szövetség Pártja is elhatárolta magát az RMDSZ bizonyos nyilatkozataitól. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./1995. május 4.
Kolozsváron máj. 4-én nyitották meg az Euro Center East Fair áruvásárt, melyen többségben magyar vállalatok voltak jelen. Liviu Medrea alprefektus a megnyitón mondott beszédében kirohant Magyarország ellen, amely beolvasztó politikát folytat időtlen idők óta. A Romániáról kialakult torz kép a Budapestről irányított rosszindulat műve, miközben a romániai magyarság, hála a román nép hagyományos türelmének, valóságos előjogoknak örvend. Rudas Ernő magyar nagykövet gratulált a megjelenteknek fegyelmezettségükért, hogy végighallgatták az elhangzottakat. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ Másnap a magyar üzletemberek fogadásán megjelent Grigore Zanc Kolozs megyei prefektus, aki elnézést kért helyettese kijelentéseiért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./ 1995. október 3.
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorátusa /élén Andrei Marga rektorral/ okt. 3-án közleményt adott ki, elhatárolva magát - név említése nélkül - a jogi kar dékánjának nacionalista kirohanásától. Az egyetemen, olvasható a közleményben, nemcsak román, hanem magyar és német nyelven is folyik oktatás. Vannak, akik "szakmai képzettségük anakronizmusairól és egykori kompromisszumaikról demagóg nacionalizmussal akarják elterelni e figyelmet". - Ugyanakkor Liviu Medrea alprefektus, a kormány képviselője, aki Gheorghe Funar egységpártjának tagja, nyílt levélben gratulált Matei Basarabnak, a jogi kar dékánjának azért, mert "elítélte a rektor-helyettes arcátlanságát és kihívó magatartását." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./ Előzmény: 1935. sz.jegyzet. 1995. november 6.
A Pro Europa Liga Smaranda Enache és Csíky Boldizsár által aláírt közleményben tiltakozott a Babes-Bolyai Tudományegyetem évnyitóján történt incidens ellen, amikor Magyari András prorektort Matei Basarab, a jogi kar dékánja megakadályozta abban, hogy magyarul köszöntse a hallgatókat. A Pro Europa Liga megdöbbent azon, hogy ezt a cselekedetet Liviu Medrea, Kolozs megyei alprefektus elítélte és kéri a kormányt, menessze Medreát, tiltakozik továbbá azért, mert a kormány RNEP-prefektust nevezett ki az 50 %-ban magyarlakta Maros megye élére. A szervezet elítéli Iliescu elnök azon kijelentését, hogy II. János Pál pápa esetleges romániai látogatása csak az ortodox egyház beleegyezésével lehetséges. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./1995. november 25.
Hetek óta tartó beharangozás után nov. 25-én mindössze 12 személy jelent meg Kolozsváron, a Hargita és Kovászna megyéből "elüldözött románok" találkozóján. Eljött viszont Funar polgármester, Adrian Motiu, az RNEP szenátora, Petre Turlea képviselő, Liviu Medrea, Kolozs megyei alprefektus, az RNEP tagja és Victor Constantinescu, Kolozs megye tanácselnöke. A részvevők kijelentették, hogy szüntelen rettegésben éltek, mert a románokat terrorizálták. A 12 megjelent megalakította a Kovászna, Hargita és Maros Megyéből Elüldözött Románok Egyesületét. A résztvevők kidolgoztak egy javaslatot, hogy az elüldözötteket helyezzék vissza és kapjanak kárpótlást. Javasolták, hogy hozzanak létre egy szervet, amely figyeli az etnikai diszkriminációnak kitett románok helyzetét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./ 1996. március 11.
A Román Nemzeti Egységpárt Kolozs megyei szervezete nevében Victor R. Constantinescu elnök és Liviu Medrea alelnök nyilatkozatban támadta az RMDSZ-t: irredenta és rasszista szervezet, Magyarország valóságos V. hadoszlopa Romániában, román- és államellenességével veszélyezteti a románok nemzeti létét. Meglepőnek mondták, hogy Grigore Zanc prefektus az Adevarul de Cluj című lapban Az RTDP nem veszi figyelembe Funar javaslatait című írását. A közleményben támadták az oktatásügyi minisztert, amiért bűnös nagylelkűséggel támogatják a román oktatással szemben a "hungarofonok" iskoláit. A közlemény szerint felelősségre kellett volna vonni a tanügyi törvény ellen Strasbourgba kerékpározó (az RMDSZ és a magyar titkosszolgálat által szervezett) tiltakozókat. A nyilatkozat megengedhetetlennek tartja, hogy csupán Kolozsváron 78 ("az RMDSZ által irányított és Budapest által pénzelt") civil társadalmi szervezet működik. A nyilatkozat leszögezte, hogy "a haza és fajtánk még rendelkezik elég élő lelkiismerettel, s állandóan éberen őrködünk, eltelve szívünk és elménk a faj szeretetétől és a kötelességérzettől, amely kötelességet a végsőkig teljesítjük, akárhányszor szükség lesz arra". /Hazafias aggódás ezúttal az RNEP Kolozs megyei szervezetének közleményében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./1996. április 2.
Liviu Medrea, az RNEP Kolozs megyei szervezetének alelnöke, akit pártja juttatott alprefektusi tisztségbe, elhatározta, hogy követi Cornel Brahan példáját: átiratkozik az RTDP-be - írta a Mesagerul Transilvan. Sokan úgy tudják, hogy Gheorghe Funar útmutatására Liviu Medrea fogalmazta eddig az RMDSZ-t elítélő rendkívül durva hangú közleményeket. Most pedig a helyezkedő politikusok igyekeznek idejében lelépni a süllyedő hajóról. /Az alprefektus is átigazol. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./1996. szeptember 16.
Szept. 16-án Kolozsváron Funar polgármester gyászszertartást tartott az alapszerződés miatt. Szabályos gyászmenet indult hatalmas transzparenssel: "A román-magyar alapszerződés hazaárulás!", a koporsón öt tábla volt a következő feliratokkal: Iliescu, Horn, Vacaroiu, Melescanu, És Sokan Mások. A koporsót Funar és Liviu Medrea kísérte, egészen a Házsongárdi temetőig. A legnagyobb forgalom idején tartották ezt a temetést. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./1997. július 9.
A román ellenzéki pártok Kolozs megyei szervezetei Kolozsvári felhívás címmel közös nyilatkozatban szólítottak föl a Ciorbea-kormány megdöntésére, illetve arra, hogy az RMDSZ-t távolítsák el a kabinetből és függesszék fel az oktatási törvény módosítását. A felhívást az RNEP, a Nagy-Románia Párt, a Szocialista Munkapárt, a Szocialista Párt és még két kisebb szervezet írta alá. Elvárják, hogy más pártok és szervezetek is csatlakozzanak a haza "válságos helyzetében", hogy megakadályozzák "a nemzeti oktatás felszámolását és az ország föderalizálását." A felhívást ismertető sajtóértekezleten Liviu Medrea az RMDSZ tevékenységét leleplező kötetet népszerűsített, melynek egyik társszerzője Hajdu Győző. Felszólalásában kijelentette, hogy az RMDSZ románellenes, irredenta szervezet, és Magyarországgal nem szabad békülgetni. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./1997. július 26.
A rendőrség kézre kerítette a magyar lobogó eltávolítóit és júl. 26-án ünnepélyesen visszaadta a magyar zászlót Bitay Kálmán prefektusnak. A tettesek /Roman Neag, Vasile Dragan és Ioan Rusu/ a polgármesteri hivatal dolgozói és azt vallották, hogy tettüket hirtelen elhatározásból követték el. Neag felesége nyilatkozott a bukaresti televíziónak: férje ártatlan, mert munkahelyi utasítást hajtott végre. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy Liviu Medrea, Funar barátja, a Román Nemzeti Egységpárt Kolozs megyei alelnöke, a polgármesteri hivatalnál vállalati igazgatója vagy Funar részese lenne a zászló ellopásának. Funar örömmel nyugtázta júl. 26-án "a három jó román jó cselekedetét, amelyet majd más jó románok megismételnek". Funar felháborítónak tartja a három tettes elleni rendőri intézkedést, és kilátásba helyezte, hogy a jövő héten a kétnyelvű névtáblát is eltávolítják a főkonzulátus épületéről. Funar ígéretet tett, hogy C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke egy-egy millió lejjel jutalmazza a zászlótolvajokat, és ha majd valaki felgyújtja a magyar lobogót, hárommillió lejre is számíthat. -Alexandru Farcas Kolozs megyei prefektus kijelentette: az ügyészségen etnikumközi gyűlölet szításáért és lopásra felbujtásért feljelentést tesz Funar ellen. "Ha a bíróság Funart bűnösnek találja, kezdeményezni fogom polgármesteri tisztségéből történő felmentését" - tette hozzá. /Népszabadság, júl. 28./